Előszó

Ez a dolgozat közel félév óta vár kiadásra. Különböző okok gátolták eddig megjelenését: részben a viszonyok meg nem érettsége, részben technikai körülmények. Most már az események gyorsan rohanó árjában talán el is késett: a gyakorlat már kezdi az elméletet megelőzni. De azért sulyt helyezek arra, hogy a szélesebb nyilvánosság is megismerje sok lelki gyötrődésnek és álmatlan óráknak ezeket a gondolatait, melyek arra a kérdésre igyekeznek feleletet adni, vajjon lehetséges-e Magyarország észszerü életigényeit az európai kultura és az egész emberiség fejlődési törekvéseivel összeegyeztetni? Az eredmény, melyre jutottam egyaránt ki fogja hivni ugy a bornirt sovinizmusnak, mint az üres formulákon gondolatresten kéjelgő verbál-nemzetköziségnek haragvó kritikáját. De épp könyvemnek ebben a poziciójában látom igényét a meghallgatásra. A jövő szempontjából: hadd lássa majdan az utókor, hogy az általános nacionalista megkergülés közepette is volt Magyarországon olyan közvélemény (mert sok-sok beszélgetésből és levélből tudom, hogy az e dolgozatban körvonalozott terv a legjobb magyar fiatalság bajtársi lelkesedését birja), mely képes volt számolni az igazi adottságokkal és képes volt megbecsülni, sőt szeretni mai ellenségeinket is. A jelen szempontjából: talán még nem késő az igazi cél megjelölésével és az észszerü eszközök körvonalozásával szélesebb körök hajlandóságát is megnyerni egy oly politikai eszményhez, mely véleményem szerint egyedül biztosithatja Magyarország függetlenségét és demokratikus előrehaladását a közös európai kulturában.

A könyv egyébként nem szorul kommentárra. A hang minden mérséklete mellett is teljes őszinteségre és világos határozottságra törekedtem. Én a gyógyszert igyekeztem megállapítani: célszerü adagolása és megcukrozása majd a terv reálpolitikusainak feladata lesz.

Csak egy várható ellenvetést kell visszautasítanom. Lesznek akik azzal akarják majd eszméim erejét gyengiteni, hogy azt fogják mondani: - A középeurópai koncepció egykori hive, sőt egyik uttörője mit keres a magyar függetlenségi törekvések és az egyoldalu német hegemóniát kikerülni akaró konföderációs tervek táborában? Erre a kérdésre ezt válaszolom: A közép-európai koncepció barátja akkor voltam, mikor a középhatalmak defenzivában voltak s minden jel arra mutatott, hogy az orosz cárizmus megingatatlanul kerül ki a háboruból. Barátja voltam, mert az akkor adott helyzetben ez a koncepció jelentette volna véleményem szerint a pánszláv cezarisztikus nyomással szemben Magyarországnak és a dunai népeknek a legkisebb áldozattal elérhető legnagyobb szabadságát, a legmegfelelőbb átmeneti tipust a teljes európai integráció felé. Mindez azonban később tökéletesen megváltozott. A cárizmus összeomlott s a pánszláv imperializmus megbukott, majd a bresztlitovszki és a bukaresti béke halomra döntötte ama demokratikus és békeszerető Közép-Európa tervét, melynek - és csakis ennek - kezdettől fogva propagátora voltam. Nyilvánvalóvá vált, hogy Közép-Európa immár csak mint agressziv és militarisztikus alakulat jöhet létre, mint exkluziv német-magyar fegyverbarátság, nem pedig - miként mi akartuk - az összes itt élő nemzetek szabad konföderációja. Nyilvánvalóvá vált, hogy a fejlődés gyorsabb tempót vett, mint kezdetben reméltem: az orosz cárizmus megdőltével nem utópia többé az európai kultura egész területének összefoglalása egy közös nemzetközi szervezetben. E cél elérésének logikai előfeltétele azonban a Monarchia és a Balkán népeinek az az uj egyensulya, melyet ebben a dolgozatban javaslatba hozok. Ennek a tervnek az alapja az a dunai szövetség, melyet Kossuth Lajos több mint félévszázaddal előbb ritka politikai intuicióval javaslatba hozott. Persze ma már az ő koncepciója tulnőtt ugy szándékain, mint tervbevett müködési körén. De azért alapeszméje, bázisa ma is szilárd. Ezért választottam a dolgozat alciméül a Duna által létesitett nagy érdekszolidaritásra való utalást, jóllehet tervem tulhaladja a szó által megjelölt szoros földrajzi fogalmat.

Budapest, 1918 október hava.