Köszöntő

Tata Város Önkormányzata nevében tisztelettel köszöntöm a Kedves Olvasót. A 15 éves háború tatai vonatkozásait feldolgozó tudományos ülésszakon elhangzott előadásoknak írott és szerkesztett változatát tartják most kézben.

Városunk gazdag történelmével számos helytörténeti kiadvány foglalkozik, ám mára ezek részben elavulttá váltak, részben kiegészítésre szorulnak. A kultúra és a tudomány fájdalmasan hosszúra nyúló "hét szűk esztendejének" idején sajnos nem vállalkozhattunk egy új, az eddigi ismeretanyagot maradéktalanul felvonultató várostörténeti monográfia kiadására, viszont egy-egy jelentősebb korszak új kutatási eredményeinek részletes feldolgozására - szerencsére - van lehetőség. Örvendetes, hogy Pálffy Miklós diadalának napra pontosan 400 éves évfordulóján a Kuny Domokos Múzeum, a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár, valamint a Német Nemzetiségi Múzeum összefogásának köszönhetően országos hírű, jeles kutatók közreműködésével ismerkedhetünk meg a korszak tatai történetével és az eseményeket megörökítő ábrázolásokkal. Reményeink szerint a konferencia és ez a kötet egy éves gyakorisággal megrendezendő tudományos tanácskozás és helytörténeti sorozat nyitánya lesz.

És mivel is kezdhetnénk mással ezt a sorozatot, mint Tata, a tatai vár legviharosabb korszakának feldolgozásával? A hadikrónikák szerint a török korban, 1526-tól 1685-ig a vár tizenöt ostromot élt meg: megrongálták és újjáépítették, hősies küzdelmek színtere volt, ugyanakkor két várkapitányának is fejével kellett fizetnie érdemtelenné válásáért. Magában a tizenöt éves háborúban is többször cserélt gazdát a vár. E korszak legjelentősebb eseményeként mégis azt a momentumot tartjuk számon, amikor a szeszélyes hadiszerencse a Mohács utáni időszak legvitézebb, legsikeresebb magyar katonájának, a tatai vár ostromakor új fegyvert - a petárdát - is bevető Pálffy Miklósnak kedvezett. Ugyanakkor vele együtt meg kell emlékeznünk azokról a kevésbé neves, vagy éppen névtelen hadfiakról is, akik ha kellett csellel, ha kellett erőik végső megfeszítésével küzdöttek azért, hogy a stratégiailag fontos szerepet betöltő tatai vár ne kerülhessen a pogány török hadak kezére. Hiszem, hogy ezzel a konferenciával és a kötettel kicsit az ő emlékük, a "végbelieknek / Ifjú vitézeknek, / Dicséretes serege" előtt is tisztelgünk.

E gondolatok jegyében kívánom valamennyiüknek, hogy ezzel a hasznos és értékes kötettel gyarapítsák ismeretüket, gondolják tovább a leírtakat, vagy éppen remélem, hogy új kutatásokra ösztönzik Önöket az olvasottak.

Kerti Katalin