« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »

b) A nikápolyi csata. 1396. szeptember 28-án.

9-2. sz. A nikápolyi csata 1396 szeptember 28-án.

Szeptember 28-án hajnalban Zsigmond még egyszer megjelent a francia táborban és kérte a vezéreket, járuljanak hozzá, hogy a támadást a könnyű magyar és oláh lovasság vezesse be, de azok hajthatatlanok maradtak, sőt nyomatékosan megismételték ama követelésüket, hogy Zsigmond csak kellő távolságban kövesse a lovagok által meglehetősen lenézett többi csapatokkal[1] a franciákat, akik, hogy a többiek valahogy meg ne előzzék őket, 10–20 főnyi csoportokban részben gyalog, részben lóháton sietve előbbre vonultak és nem messze a török seregtől alakították meg csatarendjüket. Hogy a gyaloglásban akadályozva ne legyenek, a legtöbben levágták mintegy két láb hosszú vascipőik (chaussures a la poulaine, németül Schnabelschuhe) orrát, mely furcsa lábbeli általános bámulatot, de egyúttal gúny tárgyát is képezte a nikápolyi védőrségnél. A franciákhoz utóbb az olaszok és angolok is csatlakoztak.

Az emiatt meglehetősen bosszús Zsigmond, tudván azt, hogy a döntő összeütközés az ellenséggel küszöbön áll, táborába visszatérve, kiadta a parancsot a sereg többi részének harchoz való felvonulására is, mihez képest a keresztény sereg a csata napjának reggelén a következő harccsoportosítást vette fel:[2]

Az I. harcvonalat Nevers János gróf parancsnoksága alatt a franciák, burgundiak, olaszok és az angolok alkották.

Ezek mögött, mintegy 1000 lépésnyire Zsigmond király személyes vezetése alatt

II. harcvonalban a magyarok és németek állottak fel három csoportban, és pedig a jobbszárny Laczkfy István, a közép Zsigmond király és Cilley Herman, a balszárny Mircse oláh vajda parancsnoksága alatt. A jobbszárny kizárólag magyarokból, a közép magyarokból és németekből, (főleg bajorokból és stájerekből) alakult, utóbbiak Cilley Herman gróf, előbbiek a Kanizsaiak, Maróthi János, Rozgonyi és Forgách parancsnoksága alatt; a balszárny kizárólag oláhokból állott. Végül

III. harcvonal gyanánt Garai Miklós horvát bán állott fel a csehekkel, lengyelekkel, szerbekkel és bosnyákokkal.[3]

A csatához ekként egységes terv nélkül felvonult keresztény sereg erejére nézve a krónikák adatai nagyon elütők egymástól. A vonatkozó adatok 30.000 és 200.000 között váltakoznak és talán legjobban megközelítjük a valóságot, ha annak létszámát 80.–100.000 főre becsüljük.[4]

A franciák váratlan előnyomulása folytán Bajazid, aki a csatát megelőző éjjelt a Nikápolytól mintegy 10 kmnyire délre fekvő Mörsevica falunál az Oszma völgyében töltötte, seregét nem a törököknél szokásos széles, hanem ezúttal szintén egymás mögé sorakoztatott három harcvonalban állította fel.[5]

Az elől alkalmazott két harcvonalra tagozott és Szulejman sah, Ali pasa nagyvezír, Firuz pasa ruméliai béglerbég, továbbá Malkocs és Timurtas bégek parancsnoksága alatt álló jobbszárny egy előretolt 8000 főnyi könnyű lovas hadból, e mögött I. harcvonalban 24.000 gyalogosból (janicsárok és lövészek), II. harcvonalban pedig 30.000 lovasból állott. Ennek feladata az volt, hogy a keresztényeket a fensíkon Vubla helység magasságában feltartóztassa. Az ezúttal III. harcvonalat képező és 40.000 ázsiai lovasból álló balszárnycsoportot Musztafa sah, Timurtas pasa anatóliai béglerbég, továbbá Mohamed, Turkhán, Besir és Tahir karamani bégek vezényelték. Itt tartózkodott maga Bajazid szultán is. Ennek egyelőre az ottani magaslat mögött födve kellett felállania és csak akkor kellett előretörnie, ha az első, vagyis a jobbszárnycsoport támogatásra szorulna, illetve, ha döntés céljából szükség lesz reá.

A hadsereg felvonulása közben a nagyobbára janicsárokból álló I. harcvonal rézsutosan az ellenség felé álló hegyezett karókat szúrt be az egész arcvonal mentén a földbe, melyek körülbelül az ellenség lovainak szügyéig értek.[6] Ennek a cölöpzetnek szélességi kiterjedése Froissart szerint körülbelül egy kézíjj lőtávolságnak, illetve egy lieu-nek, vagyis kereken 4500 méternek felelt meg, miáltal a török arcvonal szélessége is adva van.[7]

Az arcvonal elé tolt 8000 könnyű lovasnak főleg e cölöpzet elkészítésének biztosítása és elfátyolozása lehetett a feladata, mert mihelyt a franciák reggel 9 óra tájban támadó előnyomulásukat megkezdték, ez a könnyű lovasság alig számottevő ellenállás kifejtése után[8] a gyalogság mögé húzódott vissza. Ekkor 20–30.000 lövész és janicsár megkezdte nyilazását a franciák ellen, akik látván, hogy most már ellenséges gyalogság áll velük szemben, a tulajdonképpeni támadás végrehajtásához valamennyien lóról száltak, lovaikat a hátul levő szolgáknak adván át. Nagy veszteséggel sikerült a francia lovagoknak a cölöpzetig előrejutniok, amelynek legnagyobb részét kidöntötték s aztán kézi tusára mentek a török gyalogság ellen. De a janicsárok oly szorosan állottak egymás mellett, hogy azok vonalát keresztültörni nem egykönnyen sikerült. Elvégre azonban a franciák jobb felszerelése és fölényes vitézséggel végrehajtott elszánt támadása mégis győzedelmeskedett a védőfegyverekben szűkölködő török gyalogságon, mely mintegy 10.000 ember elvesztése után az ijjlövésnyire második harcvonalban hátrább álló európai lovasság mögé vonult vissza.

A lovagok a janicsárokon nyert győzelem által felbátorodva, úgy ahogy voltak, gyalogosan, gyors előnyomulással a második harcvonalban álló európai török lovasságot is megrohanták s miután az ily, gyalogos támadásra nem volt elkészülve, a janicsárok vereségének hatása alatt hamarosan szintén rendetlenségbe jutott. Ezt a pillanatnyi zavart a lovagok a maguk javára aknázták ki és a törökök második harcvonalát is áttörve s annak mintegy 5000 lovasát harcon kívül helyezve, csakhamar ezt a második harcvonalat is megfutamították. Vienne tengernagy és De Coucy ekkor meg akarták állítani győzedelmes seregüket, hogy rendes szokás szerint bevárván a hátrahagyott lovak és a franciák meggondolatlan gyors előretörése folytán jó messze hátramaradt magyar had beérkezését, most már azzal együtt intézzék a végső rohamot a futásnak eredt törökök ellen, ámde a kettős győzelem folytán a keresztes lovagok örömmámora határtalanná vált, akik most már még azt sem várva be, hogy soraikban a rend legalább némileg helyreálljon, fiatalos lendülettel, úgy ahogy voltak, gyalogosan rohantak mindig tovább és tovább előre, mígnem egyszerre a Vublától délkeletre fekvő magaslatra felérve, legnagyobb ámulatukra, a szultán egy újabb, teljesen intakt harcvonalával, az ázsiai lovassággal találták magukat szemben.

Bajazid ugyan első két harcvonalának vereségét állítólag annyira szívére vette, hogy már az általános visszavonulás gondolatával kezdett foglalkozni,[9] de aztán mégis a végsőkig való kitartást határozta el és ázsiai lovasságának ellentámadást parancsolt, még pedig nemcsak arcban, hanem egyszersmind átkarolólag a franciák mindkét oldala felé.

Az új ellenség felbukkanása és támadólagos fellépése rettenetes hatást gyakorolt az eddig oly bámulatos hősiességgel küzdő francia, burgundi és angol lovagokra,[10] akiknek sorai a megelőző kemény harcok hevében és az azt követő üldözésben meglehetősen megbomlottak. Ily körülmények között Nevers gróf hada egy ideig megtorpanva farkasszemet nézett az őt minden oldalról körülkeríteni akaró ádáz ellenséggel, majd egyensúlyát és a harc sikeres folytatásához való bizalmát vesztve, ingadozni kezdett. A főbb parancsnokok és maga Nevers gróf is hiába igyekeztek a megbomlott csatarendet újból helyreállítani; a megriadt had csakhamar futásnak eredt, de ezt még nagyobb vesztére tette, mert az utána iramodó török lovasság csakhamar elérte, körülfogta és Bajazid parancsára könyörtelenül lekaszabolta a szerencsétleneket.[11]

Még veszedelmesebbé vált a helyzet azáltal, hogy a lovakat vezető szolgahad, uraik végromlását látva, szélnek eresztette a lovakat és maga is futásnak eredt. Ezek a szolgák és gazdátlan lovak Zsigmondnak már csatarendben álló serege felé rohant s kivált annak két szárnyát, Laczkfi István hadát és az oláhokat rendetlenségbe hozván, ennek a két szárnynak legnagyobb része szintén futásnak eredt. Zsigmond azonban a magyar sereg középhadával, amelynél Cilley parancsnoksága alatt a német, lengyel és egyéb idegen keresztesvitézek is be voltak osztva, támogatva a második vonalban álló Garay Miklós által, ennek dacára támadólagos előnyomulásra határozta el magát,[12] miközben mindenekelőtt csakhamar a szintén előnyomulásban lévő mintegy 12.000 főnyi török gyalogságra bukkant. A janicsárok és lövészek maradványai voltak ezek, akiket a francia lovagok előbb ugyan áttörtek és vissza is szorítottak, de lovasságuk védőszárnyai alatt újból rendbe hozatván, Bajazid által az ázsiai lovassággal együtt ellentámadásra rendeltettek.

E gyalogságon Zsigmond hada szerencsésen keresztül is gázolt, sőt állítólag azt egy szálig le is kaszabolta,[13] de most a hatalmas tömegekben feléje zúduló török lovassággal kellett az egyenetlen harcot felvennie. Ez sokáig hullámzott ide-oda, míg végre Lazarevics István szerb fejedelem 5000 lovasával[14] váratlanul a magyarok jobb oldalán megjelenve, a küzdelmet déltájban[15] csakhamar végérvényesen a törökök javára döntötte el.[16] Ily körülmények között Zsigmond serege is futni volt kénytelen s maga a király, kísérve és fedezve Garai Miklós, Cilley Hermann, a Kanizsayak, a Johanniták nagymestere Neillac, a nürnbergi várgróf és mások által, a Dunához menekült, ahol valamennyien hajóra szálltak. A törökök ugyan sok nyilat röpítettek a veszély és remület színhelyéről minél gyorsabban elillanni igyekvő királyt vivő gálya felé, de annak nagy üggyel-bajjal mégis sikerült a Fekete tengeren várakozó velencei hajóhadat elérni. A törökök üldözésétől megszabadulván, Zsigmond a nádorrá kinevezett Bubek Detrét, Garai Jánossal és még másokkal az ország védelme és kormányzása céljából Budára küldte, ő maga pedig tovább hajózott Konstantinápoly felé.

A menekülés megkezdése után Zsigmond csapatjaira is hasonló sors várt, mint a francia-burgund-angol lovagokra; akik el nem estek, fogságba jutottak, nagy részük pedig a Dunába szoríttatott s a folyó habjai között lelte halálát. Sokan azért ugrottak önként a Dunába, hogy az ott horgonyzó hajók egyikére felkapaszkodjanak, de a már élelmiszerekkel is erősen megterhelt szállító hajók legtöbbje nem bírván el a túlmegterhelést, mindenestül alámerült. A hajókra menekültek ezt a veszedelmet látva, sokaknak, akik a vízben úszva még mindig a hajók felé nyujtották ki kezeiket s részben már bele is kapaszkodtak a hajók oldalaiba, dorongokkal, bárdokkal leütötték kezeiket, hogy így megszabaduljanak tőlük.[17] Akiknek pedig mégis sikerült valamikép a folyam tulsó partjára vergődni, azokat az oláhok fosztották ki,[18] avagy hazatérésük közben vesztek el a sok éhség és nyomor közepette. A csatateret állítólag 20.000 keresztény holtteste borította.[19] A főbb magyar urak közül elestek: Maróthy Dénes, Perényi Miklós és János, Rozgonyi János, Osvát és Lőrinc, Csáki István, Váradjai János erdélyi alvajda, Semsei László, Forgách János és még sokan mások. Ilsvai Leusták nádor számos főúrral fogságba került. A francia főurak közül életüket vesztették. Vienne János tengernagy, Bar Fülöp, Trémouille Vilmos sok más főnemessel együtt: Nevers gróf, a connetable, Bar Henrik, de Coucy, Helly Jakab picardiai lovag és még sokan mások.

De a törökök is drágán vásárolták meg a győzelmet, az ő elesetteik is halomszámra borították el a keresztényekkel vegyest a csatateret, amelyen közlekedni is alig lehetett.[20] Veszteségüket a francia források ugyancsak 20–30.000[21] mások 30–40.000,[22] ismét mások 60.000[23] emberre teszik. Maga Bajazid is, bár jelentéktelenül, megsebesült.[24] A bősz haragra lobbant szultán másnap reggel a kötelekre fűzve eléje vezetett 10.000 keresztény fogoly közül a 20 évnél idősebbeket mind fel akarta koncoltatni,[25] csupán Nevers grófnak és az általa megnevezendő 24 legelőkelőbb és leggazdagabb főúrnak igért busás váltságdíj reményében kegyelmet. Reggeltől délután 4 óráig tartott a kegyetlen öldöklés, amidőn alparancsnokainak kérelmére Bajazid végre beszüntette a mészárlást, de még így is mintegy 3000 védtelen keresztény vére hullott a porba.

Az életben maradt foglyok 1397 június havában nyerték vissza szabadságukat s az érettük követelt 200.000 aranyforintnyi váltságdíjnak felét Zsigmond vállalta nagylelkűen magára. A foglyok szabadonbocsátására vonatkozó okmányba a franciák azt is bevették, hogy eskü alatt kötelezettséget vállalnak, miszerint soha többé nem fognak fegyert sem a szultán, sem hadserege ellen. Bajazid azonban állítólag a Nevers grófhoz intézett következő szavakkal rendelte el ennek a kikötésnek a törlését: „Én épúgy megvetem esküdet, mint fegyvereidet. Te még fiatal vagy és bizonyára égni fogsz a vágytól, hogy csúfosan végződött első lovagi vállalkozásod szégyenét és gyalázatát jóvá tegyed. Rajta tehát! szedd össze erőidet és légy meggyőződve, hogy Bajazid szultán örülni fog, ha ismét találkozik veled a harc mezején.[26]

Egyébként dölyfös elbizakodottságában Bajazid mindjárt azt is kijelentette, hogy Budát hamarosan megszállni, majd idővel egész Németországot és Olaszországot, illetve az egész kereszténységet leigázni szándékozik, aminek félre nem magyarázható jeléül lovát Szent Péter oltárán fogja zabbal megetetni.[27] És ez nem is volt egészen üres fenyegetés. Maga a szultán ugyan serege zömével a nikápolyi csata után Drinápolyba ment, hogy Konstantinápolynak a hadjárat által félbeszakított ostromát folytassa, de portyázó hadait jó messze előreküldte kelet felé a Drináig és a Dráva–Száva közti területre, sőt egyes különítmények még Stiriába is betörtek, mely alkalommal a meglepett Pettau városát rohammal történt bevétele után kifosztották és felgyujtották s annak környékéről mintegy 16.000 foglyot, férfiakat, nőket, gyermekeket, összes jószágaikkal együtt magukkal cipelték.[28] Más különítmények majdnem Budáig jutottak el portyázásaik közepette.

A Szerémségben Maróthy Péternek sikerült Pozsegánál egy erősebb török portyázó hadat megverni és a zsákmányt tőle elszedni; nagyobb, életbevágó, komoly hadműveletekre azonban egyelőre nem került a dolog.

Mircse oláh vajda megbüntetését Bajazid Evrenosz bégre bízta. Ez be is nyomult Oláhországba, de a vajda a hegyek közé húzódott vissza és az őt oda is követő Evrenosz hadát majdnem teljesen megsemmisítette.

Midőn Zsigmond Konstantinápolyban meghallotta, hogy Laczkfi István és Simontornyay István távollétét felhasználva, Osztojával, aki Dobisa halála után Bosznia nagyrészét magához ragadta, szövetkezvén, újból lépéseket tettek, hogy Nápolyi Lászlót emeljék a magyar trónra, sietve hazautazott és 1396 december 21-én Ragusába, 1397 január első napjaiban pedig Spalatoba érkezett. Eleinte a legkeményebb szigorral akart a pártosok ellen eljárni, de aztán jobbnak látta, hogy ellenfeleit mindenféle adományozásokkal a maga számára megnyerje.


[1] Hogy Nevers gróf is mennyire fitymálta a magyarokat, az abból a beszédből is kitünik, amelyet ez a támadás megindítása előtt csapatjaihoz intézett s amelyben Froissart szerint többek között a következő kijelentés is foglaltatott volna: „mi a magyarok segítségét, mint teljesen értéktelent megvetjük; nekünk a csatát egyedül kell megvívnunk.“ – Kupelwieser Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 1526., 24.: „Für die Tapferkeit der Ungarn hatte er (Nevers gróf) nur Verachtung und Hohn, auf die Thaten seiner Landsleute setzte er dagegen alle Hoffnung.“

[2] Lásd a IX/2. (22.) számú mellékletet.

[3] Aschbach, Geschichte Kaiser Sigismunds, I. 104. szerint Zsigmond király ezenfelül még a csatát megelőző éj folyamán egy jelentékeny számú magyar hadat – egy úgynevezett lescsoportot – az előrelátható csatatér színhelyéhez közel, a tervezett harcfelállítás jobb szárnya mögött cserjésben fedve állított fel, azzal a rendeltetéssel, hogy az a csata folyamán meglepően előretörve, az ellenség balszárnyát megkerülje s aztán a törökök hátába kerüljön. Bajazid éleslátása azonban idejekorán tudomást szerzett erről a rendszabályról és egy megfelelő csoportot annak éber megfigyelésével megbízván, meghagyta, miszerint az említett magyar hadat előretörése alkalmával nyomban túlerővel támadja meg, ami a franciák üldözésével kapcsolatban állítólag meg is történt.

Miután a magyaroknál ily lesek, les-csoportok alkalmazása általános szokás volt, nincs okunk Aschbach ez állítását kétségbevonni. Ezért én ezt a csoportot a IX/2. (22.) számú mellékleten különálló csoport gyanánt tüntettem fel. Épígy szükségesnek tartottam, bár erről a források és történetírók egyike sem emlékszik meg, az említett csatavázlaton azt is feltüntetni, hogy Nikápoly, illetve Toghan bég szemmeltartására és lekötésére okvetlenül kellett megfelelő osztagokat a vár és a város közvetlen közelében visszahagyni.

[4] A Chronique de Sir Jean Froissart 591., a Livre des faits du bon Messire Jean le Maingre, dit Bouciquant, Marechal de France, Bouchon kiadásában 237. és utánuk Zinkeisen Geschichte des osmanischen Reiches in Európa 294. körülbelül 100.000-re becsülik a keresztény sereg létszámát, Sead-eddin Chronica dell'origine e progressi della casa Ottomana. 184. és Edris török írók pedig (Froissart ed. Bouchon III.) 130.000 főt emlegetnek.

[5] A szultán fethnáméja (parancsa) szerint a sereg egyszer s mindenkorra jobbszárnyra és balszárnyra tagozódott, amelyek rendszerint egymás mellett vonultak fel; most ellenben a két szárnycsoport, megtartva jobb- és balszárnycsoport elnevezését, nem egymás mellett, hanem egymás mögött került harcba.

[6] Le religieux de St. Denys, II. 504.: „palos acutissimos ante se fixerant, appendentes cuspides contra nostros, qui ipsius nocuerant.“ – Königshofen id. m.: „mit gar spitzigen stecken, dieselben stuntent alle gen den Franzosen.“ – Livre des faits du marechal de Boucicaut: „et etoient ces pieux plantés en biaisant, les pointes tournées devers nos gens, si hault qu'ils pouvaient aller jusqu'au ventre des chevaux.“

[7] A Chronique de Sir Jean Froissart XV. 409.: „fixerunt in terra stipites ligneas acuminatas altitudinem duorum cubitorum vel circa, per longitudinem jactus unius ballistae et latitudinem unius lanceae, modo quo fit in garenniis cuniculorum in Francia.“ – Gobelinus, Rerum Germ. III., 287. ama alábbi adata tehát, hogy e cölöpzet kiterjedése majdnem három mérföldnyi volt, biztosan tévedésen alapszik: „palus acutos ligneos per campum inter rubos quasi tria milliaria fixerunt in terra, et ubi non plene rubis occultabantur, ramos arborum praecisos eos praefixerunt.“

[8] Kupelwieser, Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 1526., 25.: „Die Franzosen trafen zuerst auf leichte Reiterei, gegen 8000 Mann, die nach kurzem Widerstand die Front räumte.“

[9] Le religieux de St. Denys id. m. 354.: „Je suis bien informé de ceux qui scavent tout le détail de cette Histoire, que Bajazet luy-mesme, auprez du quel cette cavalerie se retira tout en desordre, fut si consterné d'une si sanglante défaita qu'il renoncoit a l'honneur de cette journée, s'ils se fussent obstenus d'une poursuitte un peu trop temeraire et trop acharnée, qui lui fit remarquer pu'ils entreprenaient au dela de leurs forces.“

[10] Zinkeisen Geschichte des osmanischen Reiches in Európa I. 304.: „Schon der Anblick dieser 40 bis 60.000 Mann noch frischer Truppen erfüllte die von der Hitze und den Anstrengungen des Tages erschöpften Ritter, sobald sie die Höhe des Hügels erreicht hatten, mit Schrecken und Entsetzen. Diese Helden, welche kurz vorher wie gereizte Löwen gefochten hatten, ergriffen in diesem entscheidenden Momente, wo es am meisten gegolten hätte, Stand zu halten, wie auf ein gegebenes Zeichen, sämmtlich die Flucht.“

[11] Kupelwieser Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 1526., 26.: „Der Schrecken hatte sich nun der Franzosen, die von ihren Pferden schon zu weit entfernt waren, um sie noch erreichen zu können, in dem Masse bemächtigt, dass sie trotz der Befehle ihrer Führer sich unfähig zeigten, die Schlachtordnung wieder herzustellen. Dem tollsten Uebermuthe folgte die volsste Entmuthigung, einem augenblicklichen Stillstand die allgemeine Flucht; doch hatten Bajesids Reitermassen die Fliehenden bald eingeholt und überholt, und ihnen den Rückweg verlegt.“ – Köhler Die Schlachten von Nicopoli und Warna, 29.: „Der Schrecken hatte sich der Franzosen in dem Masse bemächtigt, dass sie trotz des Befehls ihrer Führer sich unfähig zeigten die Schlachtordnung herzustellen, ja selbst die Schwerter zu ziehen. Einzelne suchten zu entfliehen, aber sie kamen erst recht um. Bajazid umwickelte die zusammengeschmolzenen Haufen und befahl alles zu tödten, was sich nicht gefangen gäbe. Gegen 1000 Franzosen, wlche sich zu retten suchten, wurden unter diesen Umständen erschlagen.“ – Schiltberger a 145. jegyzetben foglalt idézet folytatásaként következőleg adja elő a történteket: „und nam (t. i. Nevers gróf) sin volk zu im und reytt durch zweien huffen. Und do er an dritten kom, do kert er sich umb und wolt wieder hinder sich zin. Da hetten in die vind umbzogen. Und syn volk war mer denn halbs von den pferden kommen, wann die turcken nur in die pfert hatten geschossen, und er mocht nicht davon und ward gefangen.“

[12] Hammer–Purgstall Geschichte des Osmanischen Reiches I. 199.: „Sobald sie Tollkühnheit der Franzosen an dem Kern von Bajesid's Heere abgeprallt, machten sich auch der rechte und der linke Flügel von Sigismund Heer durch die Flucht los. Stephan Laczkovich, ein geheimer Feind, floh mit den Ungarn, und Mirtsche, ein treuloser Bundesgenosse, mit den Walachen. Nur der Mittelpunct, die Treuen des Königs unter Gara, die Steyermärker unter Herman von Cilli und die Baiern unter dem Churfürsten von der Pfalz nahmen die französischen Flüchtlinge auf, und rückten… den Türken antgegen.“

[13] Schiltberger Wunderbarliche und kurzweilige History wie Schildtberger, einer aus der Stadt München in Baiern, von den Türken gefangen, in die Heidenschaft geführt ward. 53.: „Die wurden all von im herschlagen und ertretten.“ Összhangzásban áll ezzel Fejér Cod. Dipl. 158–159. old.: „cum eisdem Turcis, ac Bajazeth ipsorum imperatorem, circa majus castrum Nicopol apellatum, in campestro proelio bellica certamina, facie ad faciem, et elternata vicissitudine aggredientes, et non modicam falleratam ipsorum Turcorum cohortem, Polorum rege coadiuvante, in stragem et necis extermiium armorum acumine in area ipsius proelii patente concutientes, et insanabiliter prosternentes…“

[14] Schiltberger Wunderbarliche und kurzweilige History wie Schildtberger, einer aus der Stadt München in Baiern, von den Türken gefangen, in die Heidenschaft geführt ward. régibb kiadásában 1500, az újabban, az 53. oldalon, 15.000 szerbről beszél, a tény azonban az, hogy Szerbia 5000 lovas kiállítására volt kötelezve, s így valószínű, hogy a nikápolyi csatában közbelépett szerbek körülbelül ennyien lehettek.

[15] Azért valószínű, hogy ez déltájban történhetett, mert a csatát a franciák reggel 9 órakor kezdték meg, a harc pedig Froissart (Lettenhove kiad. XV. köt. 320. old.) szerint 3 óra hosszat tartott.

[16] Fejér: Cod. Dipl. 159. old. (a fenti idézet folytatása): „postremoque nobis et nostris subditis fidelibus fortuna repugnante et perversa facie nostrum regium exercitum sinistre prospiciente, ex hostili ipsorum Turcorum terribili impetu et insultu eorumdem praevalescente, viribus proh dolor! nostri exercitus permittente occulto Dei judicio fere demolitis et oppressis…“

[17] Zsigmond király fellépésétől kezdve Schiltberger (Wunderbarliche und kurzweilige History wie Schildtberger, einer aus der Stadt München in Baiern, von den Türken gefangen, in die Heidenschaft geführt ward. 53.) az eseményeket következőleg adja elő: „Und do kunig erhort, das der hertzog von burgony die vind an hatten geritten, da nam er das ander volk zu im, Vnd rait aber zwölff tusend fussgengel an, die die Türcken vor an hin hatten geschickt. Die wurden all von im herschlagen und ertretten… Vnd da die fussgengel all erschlagen wurden, da zoch der kunig vff ainen andern her huffen, die waren zu ross. Vnd do das der turkisch kunig sach, das der kunig vff in zoch, do wolt er die flucht haben geben. Das ersach der hertzog uss der Irisey, genannt despot, vnd kam dem turkischen kunig zu hilff, mit fünfftzehen tusend mannen guts volcks, vnd die andern panerherrn mit macht. Vnd der despot zoch mit sinem volk vff des kunigs paner und legt es nider. Vnd da das der kunig sach, das sin paner was vnder gegangen und das er nicht beliben mocht, da gab er die flucht. Und da kam der von cily, vnd hanns Burggraf von Nuremberg vnd namen den kunig und furten in vss dem her und brachten in vff ain galleyn. Doroff für er gein constantinopel. De nun die ritter und knecht sahen, das der kunig was geflohen, da fluhen sie och vnd ir vil fluhen zu der tunow, vnd der kamen etlich vnderin off die scheffer. So werent etliche gern dorvff mochten bliben. Und wann sie dorvff wollen, so schlugen sie in die hend vff den scheffern ab. Die ertruncken denn in dem wasser. So vielen ir och vil zu tod an den bergen, Do sie zu der tunow yltent. Und min herr lienhart richartinger, Wernher pentznawer, Ulrich kuchler vnd ein kleiner stainer, die panerherren wurden erslagen in dem vechten und vil ander guter ritter und knecht, die nicht mochten erlangen das wasser, dass sie uff die scheffer wären kommen. Ain tail ward erschlagen, aber der maisttail ward gefangen. So ward och gefangen der hertzog von Burgony und her hanns putzakardo (Boucicaut) und ein herr was genannt Centrumaranto (Connetable)… Vnd ander mächtig herren, ritter und knecht wurdent „gefangen und ich ward och gefangen“.

[18] Ulmann Stromer Deutsche Städtechroniken (Nürnberg) I. 49.

[19] Posilge S. S. rer. Pruss, 208. old. 12.000 emberrel legalacsonyabbra taksálja a keresztény halottak számát.

[20] Sead-eddin Chronica dell'origine e progressi della casa Ottomana. 186.: „E fu cosi grande l'uccisone degl' Infedeli abietti, che non si pote caminare per quella campagna, ne ritrovarsi la via per la gran quantita de cadaveri, che vi giacevano per terra.“

[21] Boucicaut id. m. 596. old. csak 20.000, a La religieux de St. Denys a 358. oldalon 30.000-et említ.

[22] Kupelweiser id. m. 28.

[23] Zinkeisen Geschichte des osmanischen Reiches in Európa I. 307. – Hammer–Purgstall Geschichte des Osmanischen Reiches I. 199.

[24] Sead-eddin Chronica dell'origine e progressi della casa Ottomana. 185.: „Ma mentre si combatteva fieramente, un Infidele brutto, com'un diavolo, per divino destino, percosse il Re con una mazza di ferro di sei ale e con quel fiero colpo lese il suo delicato corpo, e lo getto dalla sella d'oro alla faccia della terra.“ – Edris (Froissart III. 266.) is említi a szultán megsebesülését és Du Delagto Jakab az Annales Estenseben (Muratorinál, SS. XVIII. 836.) még azt is hozzáteszi, hogy Bajazidot Zsigmond király emelte ki nyergéből.

[25] Kupelwieser Die Kämpfe Ungarns mit den Osmanen bis zur Schlacht bei Mohács, 1526., 28.: „Als Bajesid von Nikopoli über das Schlachtfeld zurückkehrte und die Menge der Erschlagenen seiner Heeres sah, weinte er Thränen der Wuth und schwur, dies an den Gefangenen zu rächen. Am folgenden Morgen liess er dieselben – bei 10.000 – vor sich führen und befahl, sie zu tödten.“ – Zinkeisen Geschichte des osmanischen Reiches in Európa I. 308.: „Zuerst erging das Blutgericht über die deutschen und ungarischen Gefangenen, welche mit Stricken an einnander gebunden vor des Sultans Zelt geschleppt und auf ein gegebenes Zeichen fast sämmtlich niedergemacht wurden.“

[26] Vertot, Hist. de l'ordre de Maltha L., VI. 15.

[27] Daru, Histoire de Venise II. 103.

[28] Schiltberger Wunderbarliche und kurzweilige History wie Schildtberger, einer aus der Stadt München in Baiern, von den Türken gefangen, in die Heidenschaft geführt ward. 55. „…un fur über das wasser das da ist genannt Sau, bey einer Stat genannt Mitrocz, und trüb ein ganz Land auf und zoch darnach in das herzoge land von Pettaw und führt mit jm auss dem selben land sechszehen tauset mann mit weiben und mit kinde und mit allem jrem gut, und gewan die obgenannte stat und prennet sy auss und das volk fürt er mit jm hindan eine teyl liess er in krichenland.“

« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »