« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »

5. Az 1446. évi hadjárat a Cillei grófok ellen.

X/7. számú melléklet.

Az 1445. évi februári országgyűlés határozatából Frigyeshez menesztett küldöttség[1] eredménytelenül tért vissza, mert a császár sem Lászlót, sem a koronát kiadni nem volt hajlandó. Elhatározását Frigyes azzal indokolta, hogy miután László nemcsak Magyarországnak, hanem egyúttal Csehországnak és Ausztriának is örökösévé vált, ennélfogva nem volna helyén való az ifjú királyt kizárólag ezen országok egyikének kiadni. Hajlandónak nyilatkozott ellenben arra, hogy László nagykorúsításáig magyar területen, Pozsonyban tartózkodjék, de kikötötte, hogy ezen idő alatt az említett város teljesen neki adassék át és hogy az kirázólag német csapatok által tartassék megszállva.[2] Hogy Frigyes ily ridegen elutasító választ adott, abban nagy része volt Cillei Ulriknak, aki egyben megigérte Frigyesnek, hogy mihelyt alkalom nyílik rá, éreztetni fogja a nyakas magyarokkal, hogy mennyire rá vannak ők szorulva az ő és a császár barátságára. És az alkalom nem soká váratott magára. Midőn János zágrábi püspök 1433-ben meghalt, a pápa Zoll vagy másként Zolio Benedek zágrábi kanonokot nevezte ki utódjává, de ebbe Ulászló beleegyezni nem akarván, a maga részéről Csupor Demeter knini püspököt helyezte át Zágrábba és addig is, míg ez a vitás ügy a pápával rendbe hozatik, a püspöki jószágok kezelésével Thallóczy Máté horvát-, dalmát-, és tótországi bánt bízta meg. Ez 1445. évgén elhalálozván, Zolio Benedek Cillei Ulrikhoz folyamodott, segítené őt a püspöki javadalmak megszerzésében, mire ez Vitowecz János nevü vezérét Horvátországba rendelte, aki Szent György várának megvívása után a neki útját álló Thallóczy János vránai perjelt, Nándorfehérvárnak 1440. évi hős védőjét, Pakrácz mellett[3] megvervén, őt hadával együtt felkoncoltatta, s aztán az ország legnagyobb részét elfoglalta.[4] A Székesfehérvárra 1445. december 8-ikára hirdetett, de csak 1446. március havában megnyílt országgyűlés mindezeket a dolgokat méltó megbotránkozással vette tudomásul s míg a rendek Frigyeshez újabb követség küldését határozták el, egyúttal megbízást adtak Hunyadinak, aki egyúttal országos kapitánynak neveztetett ki,[5] hogy kellő sereg élén Horvátországba menve, ott a magyar korona tekintélyét állítsa helyre, a hatalmaskodó Cilleieket pedig fékezze meg. Úgy a Frigyeshez menesztett küldöttségnek, mint Hunyadinak, eljárása eredményéről június 5-ikére Pestre rendelt országgyűlésen kellett beszámolnia.

A vett megbízás folytán Hunyadi 1446. április hvában 15.000 főnyi sereggel oly hirtelenül és váratlanul csapott a Cilleiek birtokaira, hogy ezeknek sem idejük, sem alkalmuk nem volt a szükséges ellenintézkedések megtételére. Szentgyörgyöt Hunyadi majdnem minden ellenállás nélkül elfoglalja, Varasdot, miután az magát megadni nem akarta, felgyújtja. Ezután még több horvátországi erősség elfoglalása után Hunyadi arra az elhatározásra jut, hogy a Cilleieket saját ősi birtokaik területén, Stiriában támadja meg, mely birtokok Frigyes birtokai közé ékelve feküdtek. Nehogy tehát utóbbi azt vélhesse, hogy a támadás ellene irányul, Hunyadi ennek kapitányaitól felhatalmazást kért a szabad átvonulásra. Ámde ezek ennek fejében tetemes pénzösszeget követeltek s így Hunyadi ezt meg nem adván, kénytelen volt fegyveres kézzel magának utat törni az ellenállást kifejtő kapitányok területén át.[6]

Ezek után a magyar had a Dráván Pettaunál átkelvén, ennek közelében a Cilleiek hamarosan összeszedett és Vitowecz János vezényelte seregét szétverte, mire ez hadának maradványaival Windisch–Feistritzba húzódik vissza. Hunyadi ezt az erődített helyet kétízben is megrohanja, de azt bevenni nem tudja, mire Vitowecz néhány napi fegyverszünetet kér és azt meg is kapja.

A fegyverszünet letelte után Hunyadi újból megindította hadműveleteit a közben Pettau falai közé visszahuzódott Vitowecz ellen, de azt hiába igyekszik a nyilt csata elfogadására kényszeríteni. Hunyadi erre Wurmberg mellett nem kis veszteséggel átúsztatja a megduzzadt Drávát s azután a Mura és Dráva közti terület feldulásához fog. Miután Csáktornyánál a Cilleiek egy újabb, de kisebb ellenállását megtöri, Kaproncának vette útját, melyet hamarosan szintén megvett. Ennek megtörténte után Hunyadi mindaddig dúlta és fosztogatta a Cilleiek birtokait, amig a nevezett grófok május vége felé békét nem kértek és az eléjük szabott feltételeket vonakodás nélkül el nem fogadták. Ezek szerint Hunyadi a két grófnak, Frigyesnek és Ulriknak, összes elfoglalt birtokaikat újból visszaadta ama eskü alatti kötelezettség mellett, hogy ők újból alávetik magukat Magyarország rendeinek, akiknek beleegyezése nélkül semmit sem tesznek Magyarországon és azok parancsait magyar birtokaikra nézve teljesítik.[7]


[1] Lásd a 162. oldalon.

[2] Schels id. m. I/2., 92.

[3] Lásd a X/7. számú mellékletet.

[4] Chron. der Grafen von Cilly, Hahnnál. II., 708. – Bonfinius id. m. VII., 337.

[5] Gróf Teleki id. m. I., 503.

[6] E tettét maga Hunyadi következőleg adja elő Frigyeshez intézett levelében (Vitéz Zrednai János, Epist. XXI., Schwandtnernél II., 34.): „… Nem volt ekkor célom felséged ellen is kikelni, sőt inkább barátsággal viseltettem iránta… Történt azonban, hogy Borlin várához (Pettau mellett) érvén, felséged itteni várnagya – bár annak rendje szerint tudtára adtam, hogy nem mint ellenség jelentem meg – az én követeimet nemcsak illetlenül fogadta, hanem tovább-bocsáttatásomért 3000 márkát is merészkedett kérni; mit midőn megadni vonakodtam, engem megtámadott s így ő maga kényszerített arra, hogy fegyverrel törjek seregemnek utat. Később Pettauhoz és Margburghoz közeledvén, felséged itt parancsoló vezéreinek és gráci várnagyának is megüzentem, hogy szándékom felséged és jobbágyai iránt nem ellenséges, de ők mindamellett egyes csapataimat megtámadták, összevagdalták és kirabolták … E szerint lehetetlen volt felséged alattvalóit nem bántanom, kivált ott, ahol ezek a Cilleiek birtokával vegyítve laknak”.

[7] Chron. der Grafen von Cilli 708. – Annal. Styriae, III., 81. – Bonfinius id. m. VII., 768. – Hunyadi levele Frigyeshez, Schwandtnernél, II. 34. – Pray, Annal. III., 36. – Muchár, Geschichte des Herzogthums Steiermark.

« Megjegyzések. Elmélkedések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »