« E) A hadművészet állapota és fejlődése a XVII. század és a 30 éves háború elején, illetve Bethlen Gábor időszakában. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

b) Az osztrák illetve német császári seregek szervezete. »

a) Általános jellemzés.

A XVII. század és a 30 éves háború elején a középeurópai államok hadügye általában ugyanazt a képet mutatta, mint a XVI. század végén. Egyformán és szabályszerűen szervezett állandó csapatok csak igen kevés számban fordultak elő és a meglevőket is nagyobbára csak az uralkodók testőrségének egy része gyanánt tekinthetjük.

Kiegészítés. A seregek a háború idejére toborzott zsoldosokból alakultak. Emellett oly seregjutalékokat is találunk, amelyeket összeírás vagy a népfelkelés behívására révén alakítottak; végül a nagyobb városok városi csapatait kell még számbavennünk, melyek nagyobbára zsoldosokból, ritkábban pedig fölkelőkből alakultak.

Szervezés tekintetében ez a korszak nagy haladás kiinduló pontjává válik, amennyiben egyes korábbi kisérletektől eltekintve, a 30 éves háború volt az, amely az állandó hadseregek alakításának szükségét aktuálissá tette.

Gyalogság. a) Tagozás. A gyalogság legkisebb egysége mindenütt a század volt, 10–15 századot 1500–3000 emberből álló ezreddé vontak össze. Az ezredet ezredes vezényelte, 4–5 század pedig egy-egy százados parancsnoksága alatt állott.[1] b) Fegyverzet. E tekintetben igen jelentékeny változások állottak be. Az azelőtti nehéz arkebuzát, majdnem mindenütt a könnyebb muskéta váltotta fel, melyet kanóc-, sőt elvétve kerék-lobbantyúval ellátva, villára (furquete, fourchette) feltámasztva alkalmaztak. A muskétát csakhamar kovás fegyverlobbantyúval látták el, melynek utóbb fusil (puska) nevet adtak. Az ezen könnyű lőfegyverrel ellátott legénység, akiket fusilier-eknek (fusilistáknak) neveztek, még a 30 éves háború vége felé is csak kis számban fordult elő s ezeket a fusiliereket akkor még a muskétások közé beosztva, azokkal keverten alkalmazták. Mindazonáltal a lőfegyverrel ellátott emberek száma folyton növekedett s míg az említett háború elején a muskétások és pikások száma átlag egyenlő volt, a háború végével a gyalogság kétharmada már muskétás volt, sőt Gusztáv Adolf már tisztán muskétás ezredeket is állított fel. A muskéta könnyebbétételével egyidejűleg papírhüvely-töltények rendszeresítése is karöltve járt, melyeknek befogadására, az eddig a mellre akasztott öv (bandelier) helyett a háton hordott tölténytáska szolgált. A puska alkalmazását a háború végén (legelőször Franciaországban) a szurony rendszeresítése követte, melynek lándzsa-alakja volt s amelyet facövekre erősítve, a puskacsőbe dugtak. A pikások 5–6 méter hosszú pikát viseltek, melyet utóbb rendszerint a hosszú alabárddal cseréltek fel. A gyalog alakulatok ezenkívül hosszú kardokat (pallos), továbbá sisakokat, a pikások ezenfelül még mellpáncélokat és karsíneket is használtak, de a gyalogságnál ezt a védő fegyverzetet lassanként a bőr-, vagy posztóruházat váltotta fel.

A tüzi lőfegyver kezelése most már ugyan egyszerűbb volt és gyorsabban is ment, mint annakelőtte, de 95–99 fogásból (tempo) állván, még mindig felette körülményes volt. Később, kivált a svédeknél a töltés és tüzelés gyorsabban ment s az egyes tűz helyébe a sortűz, sőt elvétve az össztűz is lépett.

A lovasság majdnem minden államban nehéz és könnyű lovasságra tagozódott.[2] Az előbbi mellvértekkel, gyakran teljes vértezettel, sisakkal, pallossal és pisztolyokkal (nem ritkán karabélyokkal és könnyű muskétákkal) volt felszerelve. A lovasság e nehéz fajtájához rendszerint a vérteseket (csendőrök, lovas muskétások és fusilierek) és a dragonyosokat számították. – A könnyű lovasság a karabinierik, huszárok, horvátok, könnyű lovasok (chevaux-légers), továbbá német lovasok (reitres) által volt képviselve. Ennek rendszerint nem volt védőpáncélja, hanem bőr- vagy posztóruházata, pallosa, görbe kardja, továbbá pisztolya vagy karabélya. A 30 éves háború folyamán a védőpáncélt (a német illetve osztrák császári lovasság egy részét kivéve) folyton kisebbre szabták s végül a könnyű mellpáncéltól eltekintve, teljesen ki is küszöbölték; a nehéz fegyverzet tehát mindinkább a könnyűnek adott helyet, aminthogy általában véve a lovasság a 30 éves háború folyamán fokozatosan mindig könnyebbé és gyorsabban mozgadozóvá vált. – A lovasság tagozása szintén ezredekbe és századokba (Eskadrone, Kornetten) történt.

A tűzérség fejlődésében ezen időszakban a lövegek könnyebbé tétele és hadmozgadozó képességének emelése lép jelentékeny tényező gyanánt előtérbe. A nehéz, 24–12 fontos ágyúk és tarackok helyébe a 4–6 lóval vontatható könnyű lövegek léptek s ezzel az ürméret kisebbedése is karöltve járt. Első sorban a svédeknél öntöttek 1 méternél kissé hosszabb öntött vas ágyúkat s azokat (1–2 ló által vontatva) kettesével mint ezredlövegeket a gyalog ezredekhez osztották be, melyek harcban csapattesteiket mindenüvé követték. Alkalmaztak ezenkívül tarackokat és mozsarakat. Az ezredlövegekből kartácsokat, a nehéz lövegekből pedig tömör golyókat, ürlövedékeket, továbbá ízzó és világító lövedékeket is lőttek.

A tűzér kezelő legénység most már némi katonai szervezetet is nyert; azt most már szintén századokba osztották be és konstablereknek nevezték el. Az ezredlövegek kezelő legénysége a muskétások sorából került ki.

Harctéri szolgálat, hadászat, harcászat. A 30 éves háborúban a seregek sokat meneteltek, míg végre nagy ritkán összeütköztek az ellenséggel, hanem akkor az ütközetek és csaták rendszerint igen véresek voltak. Az átlagos napi menetek a nagy podgyász és az élelmezési nehézségek miatt általában rövidek, a térnyerés lassú volt, de még sem olyan körülményes és vontatott, mint az előző időszakban. Menetközben a sereg elővédre, főcsapatra és hátvédre tagozódott. Az elő-, oldal- és hátvéd gyakran könnyű csapatokból alakult. A meneteket gyakran több egyenlő magasságban menetelő oszlopban hajtották végre; egyébként a hadműveleteknél a legegyszerűbb hadászati elvek nyertek alkalmazást. A stratégia ez időszakig még nem fejlődött sem tudománnyá, sem művészetté; nagyobb összeütközéseknél, csatáknál majdnem kizárólag az arctámadást alkalmazták; átkarolások, oldaltámadások, megkerülések csak igen ritkán fordultak elő.

A harcmód fejlődésében annyiban történt lényeges haladás az előző időszakhoz képest, amennyiben a harcfelállítás mélysége mindinkább kisebbedett. E tekintetben is fordulópontot jelent Gusztáv Adolf csatarendje, mert míg a császáriak és szövetségeseik még mindig a nagy és tömör alakzatokat, a batagliákat, terciákat stb. alkalmazták, a svéd király gyalogságát már csak 6 embernyi mélységgel állította fel, sőt az is megtörtént, hogy a hátulsó sorok az elsők térközeibe belépvén, ezáltal a felállítás csak 3 ember mélységűvé vált. Gusztáv Adolf harcászati egysége a dandár volt, de ő a dandárokon kívül féldandárokat és negyed dandárokat is alkalmazott.

Harcfelállításban a gyalogság rendesen a középen, a lovasság a szárnyakon, a nagy ütegekbe egyesített tűzérség pedig, ami szintén Gusztáv Adolf újítása és vívmánya volt, az arcvonal közepe vagy egyik szárnya előtt állott fel. A terepviszonyoknak a harc szempontjából való jelentőségét már jobban kezdték értékelni s a csapatok mozgadozását és harchoz való felállítását már ennek megfelelően hajtották végre. Épígy már nagyobb súlyt helyeztek a fegyvernemeknek harcban való összműködésére és a tartalékok helyes felállítására.

Harchoz eleinte a csapattestek pikás és muskétás osztagai keverten állottak fel, a későbbi időszakban ily kevert osztagok mellett egyszersmind kizárólag muskétásokból álló osztagokat is alkalmaztak. Mindkét esetben a pikások középen, a muskétások a szárnyakon állottak. A lovas századok közé támogatás céljából szintén kis muskétás osztagokat állítottak.

A tüzelés a mély felállításokra való tekintettel eleinte egyenként és olyformán történt, hogy minden ember a leadott lövés után az utolsó sor mögé sietett, ahol aztán ismét minél előbb tűzkész állapotba kellett helyezkednie. Később, még pedig amint már fentebb említettük, legelőbb a svédeknél, majd a többi seregeknél is, már az össztüzet, a tagtüzet és a sortüzet is alkalmazták, mi mellett az egyes emberek helyükön megmaradva, töltötték meg fegyvereiket.

A lovasság a harcban nem valami nagy szerepet játszott s eleinte muskétás gyalog osztagokkal keverten állították fel. Később azonban már önállóan is alkalmazták, még pedig vagy a gyalogsági harcvonal szárnyain, vagy önállóan, külön harcvonalba alakulva, a harc eldöntésére. Ehhez a lovasság eleinte 4, sőt nem ritkán 6–10 soros felállítást is vett, de ez a háború folyamán ugyancsak a svéd király kezdeményezésére 3 sorra apadt le. Lovas támadásnál fődolognak még mindig a roham előtti lövést tekintették, aminek lehetőleg közel az ellenséghez kellett történnie s az ezt követő összecsapás ereje lényegesen gyöngült. A 30 éves háború vége felé már mind gyakrabban előfordult, hogy a lovasság előzetes lövés nélkül, teljes futással és kivont karddal rontott neki az ellenségnek. Ez is a svéd király érdeme volt, aki a zárkózott és vágtában végrehajtott rohamot rendszeresítette.

Az állandó erődítészetben a németalföldi minta volt az uralgó, amelyet tovább is fejlesztettek. Erődített helyek ostrománál még mindig a régi módszer szerint jártak el. A 30 éves háború vége felé előbb a svédek, majd a császáriak is megkezdik a futóárkok (tranchék), továbbá a különféle célokra szolgáló ostromütegek alkalmazását. Az aknaharc művészetét még magasabb fokra emelték. Az ostromoltak a támadót ellenközelítő-árkok (contreapproche) által igyekeztek távoltartani. Vízek mentén épült erődöknél a zsilipek kezdtek nagy jelentőségre szert tenni.

Fegyelem, élelmezés, vonat, igazságszolgáltatás, jutalmazás. A seregek belső berendezése, fegyelme, szelleme, élelmezése, gazdászatkezelése valamennyi államban a rendetlenségnek és fejetlenségnek többé-kevésbbé nagyobb vagy kisebb fokát mutatta, kivéve a Gusztáv Adolf vezette svéd sereget, ahol e tekintetben határozottan körvonalazott és szabályozott viszonyok állottak fenn.

A seregek legtöbbjénél rút visszaélések, nagy rendetlenség, erkölcstelenség, alacsony szellem és laza fegyelem kaptak lábra. A szigorú, gyakran drákói kegyetlenségű haditörvények csak keveset segítettek a bajon s nem igen járultak hozzá a helyzet jelentékeny javulásához. Mindazonáltal e hiányok dacára valamennyi sereg a 30 éves háború folyamán a vitéz és bátor hőstettek egész sorát mutatta fel, amelyek nyomán azonban a legfelháborítóbb kegyetlenkedések is napi renden voltak.

A hadifoglyokkal nagyobbára jól bántak, nem annyira felebaráti szeretetből és emberbaráti érzésből, mint inkább a várható váltságdíjra való tekintettel.

Jutalmakat és kitüntetéseket bőkezűen osztogattak; a hadvezér elismerését előléptetések, díszláncokon függő érmek és pénzbeli ajándékok által fejezte ki. Különösen Wallenstein volt az, aki bár a legszigorúbb módon büntetett, de egyszersmind igen bőkezűen tudott jutalmazni is. A svédek, illetve Gusztáv Adolf számos berendezése a többi államok részére is mintaképül szolgált. Az osztrák császári sereg szintén utánozta illetve átvette a svédek legjobb berendezéseit és szokásait és azokat tovább is fejlesztette, úgy hogy amidőn Gusztáv Adolf halála után a svéd seregben visszaélések, rendetlenség és az erkölcsök elfajulása harapódzott el, az azt utánozott császári sereg igen előnyösen tűnt ki a többi seregek közül.

A zsold általában véve (a svéd sereget kivéve) magas volt, ellenben a csapatoknak ruházatukról, gyakran fegyverzetükről s nem ritkán élelmezésükről is maguknak kellett gondoskodniok, ami gyakori kihágásokra adott alkalmat. A csapatok rendszeres élelmezését ellátó raktárak csak a 30 éves háború későbbi folyamán létesültek. A szekerek nagy tömege nagyon megnehezítette a seregek mozdulatait. Gusztáv Adolf e téren is újító volt; megszorította, megapasztotta a podgyászvonatot, miáltal az mozgékonyabb és a hadműveleteket kevésbbé akadályozóbbá vált. Bár a rendezetlen harácsolások folytán a seregek a raktáraktól függetlenekké váltak, de a csapatok az áthatolt területeket rendszerint annyira kiszipolyozták, hogy belátható időn belül ismételt hadműveletek egy és ugyanazon vidéken szinte lehetetlenekké váltak.


[1] Ausztriában az ezred 150 muskétásból és ugyanannyi pikásból álló 10 századra tagozódott s állománya 3000 főt tett ki. Franciaországban az ezred 10–12, 200–200 főt számláló századból alakult. A svédeknél az ezred eredetileg 24 századból állott, melyeknek számát Gusztáv Adolf 8-ra szállította le; ezeknek mindegyike 52 lándzsás, 72 muskétás és 18 tartalék-katonából, összesen tehát 144 főből állott.

[2] Ausztriában a vértesek és dragonyosok a nehéz, a magyar huszárok és a horvát lovasok a könnyű lovasságot képviselték. Franciaországban a lovasság nehéz zsandárokból (gens d'armes) és könnyű lovasságból (chevaux-légers) állott.

« E) A hadművészet állapota és fejlődése a XVII. század és a 30 éves háború elején, illetve Bethlen Gábor időszakában. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

b) Az osztrák illetve német császári seregek szervezete. »