« a) Az 1746. évi események rövid vázlata. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

c) Az 1748. évi események rövid vázlata. »

b) Az 1747. évi események rövid vázlata.

Ebben az évben Németalföldön Móric szász gróf tábornagy a francia sereget a Dyle folyó mentén egyesítette, míg a 15.000 főnyi szövetséges hadak a Cumberlandi herceg parancsnoksága alatt Breda és Maastricht között állottak. Ebben az állásban a tábornagy a herceget lekötve tartotta, míg Löwendal tábornokot május elején 21.000 franciával Maastricht felé rendelte előre. A Cumberlanai herceg erre Maastricht fedezése céljából kelet felé vonult, de odamenete közben Móric szász gróf által július 2.-án a Maastricht közelében fekvő Lafeldnél megveretvén, a Maas jobb partjára szoríttatott vissza.[1] Móric szász gróf azután Bergen op Zoomot ejtette hatalmába, mire mindkét fél téli szállásokba vonult.

Olaszországban Genua ismét a genuaiak és a franciák kezébe jutott. Az év tavaszán császári csapatok ugyan ostrom alá fogták Genuát, de azt a franciák Belle-Isle alatt csakhamar felmentették,[2] mire a császáriak és a szárdok a Lombardiába, a franciák pedig Nizzába tértek vissza.


[1] Ez évben Lafeldnél, a múlt évben pedig Raucourtnál a magyar csapatok közül az Ujváry-, a Haller- és a Bethlen-gyalogezred, továbbá a Kálnoky-, Károlyi-, Nádasdy-, Beleznay-, Ghillány- és Eszterházy-huszár ezredek harcoltak a szokásos bátorsággal s ők legkevésbbé sem voltak okai a császári sereget ért sorozatos vereségeknek.

[2] A magyar csapatok itteni tevékenységéről Pilch, Berkó, Gyalókay, Markó, A Magyar Katona, II, 54. oldalán ezeket olvassuk: „Amikor (1848 január végén) nagy francia erő támadta meg a sereget, Antibes ostroma félbeszakadt és az osztrák erők visszahúzódtak Olaszországba. A harcok közben Fenestrellenél, a Col de l'Asiette magaslatra telepített erődítések védelmezésében levő franciák rendkívül bátran támadtak, sőt a döntő pillanatban Belle-Isle francia altábornagy zászlóval kezében maga vezette rohamra csapatait a mienktől védelmezett sáncok ellen. De éppen a Forgách-gyalogsággal került szembe, amelynek golyói leterítették a hős katonát. És bár a vezérük eleste miatt elkeseredett franciák többször megismételték rohamukat, vállalkozásuk mégis kudarcot vallott és 4000 halottjuk hátrahagyásával eltakarodtak a csata színhelyéről. – Később Genua ostrománál találjuk a Pálffy-, Forgách-, Andrássy-, Kökényesdy-, Eszterházy- és Gyulay-gyalogezredeket. A Pálffy-ezred, különösen két gránátos százada, a Begnato mellett emelt sáncoknál aratott dícséretet. A Forgách-ezred egyik zászlóalja Campofreddo védelmében tűnt ki. A többi gyalogezred kisebb osztagai több más alkalommal mérték össze fegyvereiket az ellenséggel. Az ostromot fedező csapatok közül pedig a Desewffy-huszárok győztek Campofreddonál. – Amikor a drezdai béke után a cseh hadszíntéren elült a harc zaja, Mária Terézia Nádasdy Ferencet is az olasz hadszíntérre rendelte. A vitéz katona egymást követő hadműveleteivel ott is új érdemeket és dicsőséget szerzett nevének és nemzetének. – Amikor az osztrák hadak vezére elsőben is az Adda folyó vonalát és Parmát kívánta hatalmába ejteni, ahol a spanyolok állottak, az előnyomulás biztosítását Nádasdy feladatává tették. Nádasdy huszárjaival és határőreivel átkelt a Po-folyón, megtámadta a spanyolokat és míg figyelmük őrá irányult, az osztrák sereg harc nélkül átkelhetett a folyón. – A guastallai hídfő elfoglalására ugyancsak őt rendelték ki 3 gyalog zászlóaljjal, 8 gránátos századdal, 2 karabélyos századdal és 1 határőrosztállyal. Nádasdy megrohanta a hídfőt, 8000 főnyi őrségét kardélre hányta és elfogta… A piacensai csatában Nádasdy huszárjai és határőrei az ellenség csapateltolásairól oly hírekkel szolgáltak a fővezérnek, hogy az ütközet vezetésére nézve kitűnő támpontokat szolgáltattak és döntő sikert biztosíthattak. A csata után Piacensa ostromát bízták Nádasdyra, aki megadásra szólította fel a várat; a spanyol parancsnok ugyan nagy hetykén azt válaszolta, hogy „könnyű csapatoknak nem adja meg magát”, de elhatározását hamarosan megváltoztatta, amikor látta, hogy a határőrök nem tréfálnak és ostromlétrákat hoznak. A vár 7000 főnyi őrsége hadifogságba esett, a zsákmány pedig igen nagy volt.”

« a) Az 1746. évi események rövid vázlata. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

c) Az 1748. évi események rövid vázlata. »