« g) Az 1761. évi hadjárat. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

h) Az 1762. évi hadjárat. »

Megjegyzések. Elmélkedések.

A haderők kiállítása és készenlétbe helyezése tekintetében a két hadviselő fél még ezúttal is megtartotta az eddigi rekordot, sőt Frigyes ez évben mintegy 20.000 fővel nagyobb létszám felett rendelkezett, mint a mult évben, mindazonáltal a hadműveletek most már mindkét részről nagyon erőtlenekké és vontatottakká váltak. Hiába, a túlhosszú ideig tartó háborúnak testet-lelket fárasztó volta már egyaránt mutatkozott innen is, túlnan is. Eddig leginkább Frigyes nagymérvű tettereje és rugalmassága, aki e tekintetben ellenfeleit is magával ragadta, adott a hadműveleteknek lendületes színezetet és lüktető erőt, most, hogy az ő hadmozgadozási képessége és vállalkozási kedve jóval alább szállt, ellenfelei még az eddiginél is nagyobb nembánomságba és tétlenségbe merültek el.

A császáriak részén a két fővezér ezúttal bizonyos tekintetben helyet cserélt. A fontosabb, támadó feladat a mult évben oly derekasan viselkedő Loudonnak jutott, akinek most már igen helyesen jóval több csapatot is adtak, míg Daun szerepe már kezdettől fogva a lekötés, a védelem, a passzívitás attributumait öltötte magára s ezt ő, a nagy kunktator, úgy látszik nem is nagyon bánta, mert elejétől végig semmi említésre méltó vállalatra sem tudta magát elhatározni.

Loudon elég korán, sőt talán túlkorán kezdett mozgolódni, aminek legalább az a jó hatása volt, hogy Frigyest Szászországból nyomban Sziléziába csalta át, ahol a hadjárati terv szerint vele Loudonnak és Butturlinnak vállvetett erővel végre végleg végezniök kellett volna, de Loudon egymaga, túlereje dacára, még sem mert egyedül hatalmas és főlényes ellenfelével kikezdeni, amikor pedig végre az oroszokkal való egyesülése nagy nehézségek árán végbement, akkor meg az orosz hadvezérnek szállt annyira lábaszárába a bátorsága, hogy Loudon könyörgései és esdeklései mind hiábavalóknak bizonyultak, ő nem merte kardját a nagy Frigyessel összemérni s valóban világ csúfjára, egyszerűen serege zömével együtt faképnél hagyta szövetséges vezértársát. Csakis így vált lehetségessé, hogy Frigyes, aki most már valóban a lehető legnagyobb veszélyben forgott, szerencsésen elkerülte az őt már nagy mértékben fenyegető katasztrófát s ezzel ennek a hadjáratnak a sorsa is meg volt pecsételve s maradt minden a régiben, akárcsak semmi se történt volna. S ha már a főhadiszínhelyeken ily felette lanyhán ment minden, csöppet sem csodálkozhatunk azon, hogy a mellékhadiszíntereken meg úgyszólván semmi sem történt. Különösen feltűnő, hogy a franciák, akik évente majdnem kivétel nélkül százezren felüli seregeket küldtek szövetségesük támogatására, kézzel fogható eredményt soha sem tudtak felmutatni. Az ő tevékenységük rádiusza rendszerint még a Weser folyót sem érte el; ők nagyobbára csak a Rajna és Majna mentén helyben taposó táncfélét műveltek. Ezért valóban kár volt annyi embert éveken át fárasztani. Igaz, hogy a svédek se sokat aprítottak a tejbe, de nekik nem is volt más feladatuk, mint hogy bizonyos számú erőt foglalkoztatva, azt Frigyes főseregétől elvonják.

« g) Az 1761. évi hadjárat. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

h) Az 1762. évi hadjárat. »