« ELSŐ FEJEZET. A pozsonyi országgyülés vivmányai. Surlódás a független felelős magyar és osztrák reakcionárius miniszterium között. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

A horvátok mozgalma. »

MÁSODIK FEJEZET
A nemzetiségek forrongása.

Oly állam, mely az osztrák örökös tartományokhoz és Magyarországhoz hasonlóan a legkülönfélébb fajok, népek és nemzetiségek konglomerátumábók alakult, hatalmas puskaporos hordóhoz hasonlít, melynek egyébként békésen egymás mellett fekvő porszemeit a legkisebb szikra is óriási robajjal légberöpíteni képes. S valamint a helyéből kiszorított porszem a körülötte csendesen fekvő porszemek nyugalmát is megbontja, éppoly könnyen rázza fel a soknyelvű állam egyik nemzetiségének mozgalma a többieket is békés és csendes maguktartásából. Így történt ez e század elején is, midőn Európa birodalmainak mindmegannyi nemzetiségei a kivívott egyéni szabadság érzetében túlcspongva s azzal meg nem elégedve, a fölöttük álló egységes államból kiválni készültek, hogy tisztán csak a faji és nyelvrokonsági köteléket alapul véve, egy-egy különálló független nemzetiségi állammá tömörüljenek. Így nőtt nagyra a titkos vágy és ábránd a csehekben egy nagy cseh-illyr császárság, a szerbekben a Vojvodína, a horvátokban egy hatalmas Illyria, az oláhokban pedig a Dákorománia megalkotása iránt. Németország apróbb államai Ausztria német nemzetiségű részeivel egy nagy Németbirodalommá óhajtottak egyesülni, míg Magyarország évszázados jogaira és múltjára támaszkodva, a dinasztiához való ragaszkodásának épségben tartása mellett, az osztrák örökös tartotmányoktól való teljes függetlenítése mellett buzgólkodott, mely óhaja az 1848-iki törvénycikkek királyi szentesítése folytán nagyrészt teljesedésbe is ment. Ámde nemzetünk e vívmányai, melyeket a dinasztia különben is nem annyira saját jószántából, mint inkább helyzete nyomasztó hatása alatt adott meg, csakhamar felébreszté a bécsi udvari és kormánykörök és egyuttal a mihamar azok szolgálatába szegődött, magyar fönnhatóság alatt álló nemzetiségek féltékenységét és irígységét is, akik a magyarok sikerein vérszemet kapva, mind ujabb és ujabb nemzetiségi követelésekkel állottak elő.

A horvátok mozgalma.
A szerbek mozgalma.
A szászok és oláhok mozgalma.
A tótok mozgalma.

« ELSŐ FEJEZET. A pozsonyi országgyülés vivmányai. Surlódás a független felelős magyar és osztrák reakcionárius miniszterium között. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

A horvátok mozgalma. »