« I. A háború oka és előzményei. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »

II. Erőviszonyok. Hadrendek.

A szárd kormány mindent elkövetett, hogy a fegyverszünet alatt az elmult hadjárat végén 40.000 emberre leolvadt sereget lehetőleg magas létszámra emelje, annak szervezetét célszerűbb alapra fektesse s végül annak értékét megfelelő kiképzés és fegyelmezés által lehetőleg magas fokra emelje. A magas létszám elérése sikerült is, amennyiben a fegyverszünet felmondásakor a sereg létszáma a 100.000 főt is meghaladta, de ez csak igen sok testileg és erkölcsileg kevésbbé megfelelő, azonkívül számos megbizhatatlan idegen elem felvétele révén sikerült, ami természetesen a csapatok értékét igen hátrányosan befolyásolta. Pedig tudjuk, hogy 1848-ban maguk a csapatok általában véve igen jól, sőt hellyel-közzel nagyon is derekasan megállták a helyüket, amire most már a nagyfokú felhigítás folytán kevesbbé lehetett számítani.

Azonkívül az elmult hadjárat tapasztalatai azt is megmutatták, hogy a magasabb vezetők közül egyetlen egy sem állott a helyzet magaslatán; helyes, célszerű és sikert igérő magasabb vezetésre úgyszólván egyik sem volt alkalmas s nagyrészt erre vezethető vissza az a nagyfokú határozatlanság, amely vörös fonalként húzódik végig az 1848-iki olasz hadműveleteken. Ennek tudatában új fővezérről is kellett gondoskodni s miután a Párisban tartózkodó Bedeau, Lamorcière, Changarnier és Bugeaud a felszólításra tagadó választ adtak, végre az 1831. évi lengyel-orosz háborúban elég jó hirnévre szert tett Chrzanowski Albert lengyel tábornokra esett a választás, aki a névleg fővezérként szereplő Károly Albert mellett a felelős hadseregparancsnoki tisztséget volt hivatva betölteni.

Chrzanowski új rendeltetési helyére érve, megfelelő tájékozódás után a szárd hadsereget még nem egészen hadműveletekre kész állapotban lévőnek jelentette ki, mindazonáltal Károly Albert, miután Anglia és Franciaország intervenciója kilátásba volt helyezve, a piemonti radikális párt pedig a támadásnak mielőbbi megkezdését sürgette, március 12.-én az eddig mindkét fél által hallgatólagosan meghosszabbított fegyverszünetet felmondta s mivel a felmondási idő 8 napban volt megállapítva, az ellenségeskedések az említett hónap 20.-án már meg voltak kezdhetőek. Nevezetes, sőt határozottan különös, hogy a felmondás Chrzanowski előzetes tudta és értesítése nélkül történt meg s így Radetzky előbb szerzett tájékozódást arról, hogy a háború küszöbön áll, mint jövendő ellenfele, Chrzanowski.

Egy másik újítás abból állott, hogy ezúttal a hadsereget nem hadtestekbe, hanem 7 önálló hadosztályba, továbbá egy elővéd- és egy hegyi dandárba osztották be.

Ezek után a piemonti hadsereg tagozódása a hadműveletek megkezdése előtt, március 19.-én a következő képet mutatta:

Névleges fővezér: Károly Albert szárd király. Felelős hadseregparancsnok: Chrzanowski Albert volt lengyel tábornok. Vezérkari főnök: Lamormora Sándor tábornok. Elővéd-dandár, Belvedere ezredes, 6 zlj, 1 lovas üteg, 3700 lőfegyver, 3 löveg; élelm. áll. 4642 ember.

I. hadosztály, Durando János altábornagy, az Aosta és Regina-dandárok, továbbá 1 bersaglieri század, 2 tábori üteg; összesen 16 1/4 zászlóalj, 6 lovasszázad, 16 löveg, 9900 lőfegyver, 700 lovas, 13.637 élelmezési állománnyal.[1]

2. hadosztály; Bes altábornagy, a Casale- és la Rocca-dandárok; továbbá 1 bersaglieri század, 1 állás- és 1 tábori üteg; összesen 151/4 zászlóalj, 6 lovasszázad, 16 löveg, 9700 lőfegyver, 650 lovas, 13.339 élelmezési állománnyal.

3. hadosztály, Perrone altábornagy, a Savoya- és Savona-dandárok és egyébként, mint a többi hadosztályoknál; vagyis összesen 161/4 zászlóalj, 6 lovasszázad, 2 tábori üteg; 8700 lőfegyver, 720 lovas, 16 löveg, 12.027 élelm.állom.

4. hadosztály, Genuai herceg, altábornagy, a Piemonti- és Pinerolo-dandárok, és egyébként mint a többi hadosztályoknál; összesen 161/4 zászlóalj, 6 lovasszázad, 1. állás- és 1. tábori üteg; 11.200 lőfegyver, 700 lovas, 16 löveg, 15.123 élelm. állom.

5. hadosztály, Ramorino altábornagy, a Fanti- és Gianotti-dandárok, továbbá 2 bersaglieri zászlóalj, 6 lovasszázad, 2 táb. üteg; összesen 14 zászlóalj, 6 lovasszázad, 2 üteg; 6000 lőfegyver, 550 lovas, 16 löveg, 8357 élelm. állom.

6. hadosztály, Lamarmora Alfons tábornok a Collobianca- és Montale-dandárok, továbbá 1 bersaglieri század, 2 lovasszázad, 2 tábori üteg; összesen 121/4 zászlóalj, 2 lovasszázad, 16 löveg; 6800 lőfegyver, 180 lovas, 16 löveg, 8883 élelm. állom.

Tartalék-hadosztály, Savoyai herceg altábornagy; a Gárda- és Cuneo-dandárok, továbbá 10 lovasszázad, 1 állás-, 1 könnyű- és 2 lovagló üteg; összesen 16 zászlóalj, 10 lovasszázad, 32 löveg; 9500 lőfegyver, 1200 lovas, 32 löveg, 13.783 élelm. állom.

Solaroli tábornok hegyi dandára, 73/4 zászlóalj, 2 lovasszázad, 1 üteg, 4400 lőfegyver, 150 lovas, 8 löveg, 5664 élelm. állom.

Azonkívül a hadsereg tartalék-tüzérség 12 löveg és a hadsereg főhadiszállásnál 2 bersaglieri zászlóalj; összesen 1100 lőfegyver; 12 löveg, 4545 élelm. állom.

Ezek szerint az egész hadsereg állománya: 122 zászlóalj, 44 lovasszázad, 20 üteg, azaz 71.000 lőfegyver, 4850 lovas, és 156 löveg, összesen 100.000 főnyi élelmezési állománnyal.[2]

Ugyanebben az időben az osztrák sereg a következő tagozást mutatta fel:

Fővezér: Radetzky tábornagy. Vezérkari főnök: Hess Henrik altábornagy.

I. hadtest, gr. Wratislaw, altábornagy.

Gr. Haller altábornagy hadosztálya:

Strassolo-dandár, 5 zlj, 2 lov. század, az 5. (Radetzky) huszár ezredtől, 6 löveg; Clam-dandár, 4 zlj, 2 lov. század, az 5. husz. ezredtől, 6 löveg.

Wohlgemuth altábornagy hadosztálya:

Görger-dandár 5 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a kaposvári 44. gyalogezred I. és III. zlja; Festetits-dandár, 4 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a kaposvári 44. gyalogezred II. zlja;

Tüzértartalék: 18 löveg.

Az I. hadtest összege: 18 zlj, 8 lov. század, 42 löveg, vagyis 13.700 lőfegyver, 800 lovas, 17.200 élelm. áll.

II. hadtest, báró D'Aspre tábornagy.

Gr. Schaaffgotsche altábornagy hadosztálya:

Liechtenstein herceg-dandár, 3 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a 7. (Reuss-) huszárezred 2 százada; br. Simbschen-dandár, 4 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a 7. (Reuss-) huszárezred 2 százada.

Albrecht főherceg hadosztálya:

Kolowrat-dandár, 5 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a pécsi 52. ezred I. és II. zászlóalja és a 7. huszárezred 2 százada; Stadion-dandár, 5 zlj, 2 lov. század, 6 löveg, ezek között az aradi 33. ezred I. és II. zászlóalja, a győri 11. vadászzászlóalj és a 7. huszárezred 2 százada;

Tüzértartalék: 18 löveg.

A II. hadtest összege: 17 zlj, 8 lov. század, 42 löveg, vagyis 13.500 lőfegyver, 860 lovas, 17.050 élelm. állom.

III. hadtest, báró Appel altábornagy.

Gróf Lichnowski altábornagy hadosztálya:

Mauer-dandár, 4 zlj, 6 löveg; Alemann-dandár, 3 zlj, 4 lov. század, 6 löveg; Cavriani-dandár, 42/3 zlj, 6 löveg; ezek között a kecskeméti 38. ezred I–III. zlja.

Taxis herceg hadosztálya:

Poppovic-dandár, 2 zlj, 6 löveg; ezek között a komáromi 12. ezred I–II. zlja; Gr. Thurn-dandár, 3 zlj, 6 löveg.

Tüzértartalék: 18 löveg.

A III. hadtest összege: 162/3 zlj, 4 lov. század, 48 löveg, vagyis 11.850 lőfegyver, 540 lovas; 15.000 élelm. állom.

IV. hadtest, gr. Thurn altábornagy.

Culoz altábornagy hadosztálya:

Grawert-dandár, 35/6 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a budapesti 32. ezred I. és II. zlja és a bródi és péterváradi határőrezred 1–1 zlj; Degenfeld-dandár, 4 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a győri 19. ezred II. zlja; Liechtenstein-dandár, 35/6 zlj, 2 lov. század, 6 löveg; ezek között a karánsebesi 43. ezred I. és II. zlja és a temesvári 61. ezred I. és II. zlja;

Tüzértartalék: 12 löveg.

A IV. hadtest összege: 112/3 zlj, 6 lov. század, 30 löveg, vagyis 8950 lőfegyver, 600 lovas, 11.630 élelm. állom.

I. tartalék-hadtest, Wocher altábornagy.

Schwarzenberg herceg altábornagy hadosztálya:

Wimpfen-dandár, 4 zlj, 6 löveg; Zsigmond főherceg dandára, 42/3 zlj, 6 löveg.

Báró Stürmer altábornagy lovashadosztálya:

Ernő főherceg dandára, 14 lov. század, 6 löveg; Schaaffgotsche-dandár, 6 lov. század, 6 löveg;

Tüzértartalék: 18 löveg.

Az I. tartalék-hadtest összege: 82/3 zlj, 20 lov. század, 42 löveg, vagyis 6200 lőfegyver, 2100 lovas, 10.320 élelm. állom.

Hadsereg tartalék, 1 zlj, 22 löveg, vagyis 800 lőfegyver 2200 élelm. állom.

Az osztrák hadsereg összege: 73 zlj, 46 lovasszázad, 226 löveg, vagyis 55.000 lőfegyver, 4900 lovas, 73.400 főnyi élelm. állománnyal. A fenti alakulatokhoz 22 magyar zászlóalj és 12 huszárszázad volt beosztva. Ezenkívül felső Olaszországban biztosítási célokra és esetleges felkelések és lázadások elnyomására 46.600 ember maradt vissza és pedig Milánóban 2440, Piacenzaban 5810, Manutában 5710, Veronában 5460, Paduában 6210 és Velence előtt 9090 ember. A fenmaradó csapatok a többi várakra és városokra voltak elosztva. Az ellenállás megkönnyítése és fokozása céljából a tábornagy a fegyverszünet tartama alatt Verona, Peschiera, Milano, Brescia, Pizzighettone és a többi fontos helyek erődítéseit kijavíttatta és ahol kellett kiegészíttette, a Garda tavon pedig egy kis flotillát szereltetett fel. Azonkívül több más üdvös intézkedést is tett. Igy többek között fából készült kis hidakat készíttetett a sok kisebb folyó és vizesárok gyors áthidalhatása céljából; szabályozta a törzscsapatok és a vonatkisérő személyzet létszámát és azok magatartását stb. Nagy gondot fordított a csapatok zavartalan ellátásának és élelmezésének biztosítására. E sokoldalu gondoskodás által még jobban megnyerte alárendeltjeinek példabeszédessé vált szeretetét és ragaszkodását s az ősz hadvezért most már mindenki a „Radetzky apó” (Vater Radetzky) becéző névvel illette.

A mult évi győzelmek természetesen nagyon emelték a hadsereg önbizalmát s mindenki szívesen és örömmel gondolt arra, hogy az ügyes, bölcs és szerencséskezű hadvezér kipróbált vezetése alatt mérheti legközelebb ismét össze fegyverét a mult évi sok kudarc folytán bizonyára még mindig igen nyomott kedélyű és nem valami nagyon bizakodó ellenséggel.[3] Hozzájárult ehhez még, hogy a piemonti csapatok kiképzése és felszerelése a fegyverszünet felmondása idején még elég gyenge lábon állott; az intézeteknek és vonatoknak fogatokkal való ellátását még csak alig kezdték meg stb.


[1] Az ütközetállományok Kunz, az élelmezési állományok Rüstow id. m. szerint.

[2] Sternegg Schlachtenatlasa szerint 96.500 ember.

[3] Kunz id. m. 112: „Während die piemontesische Armee unter dem Eindrucke betäubender Niederlagen stand, beseelte di österreichischen Truppen neben dem glänzenden Vertrauen zu ihrem allverehrten Feldmarschall, das herrliche Gefühl der erfochtenen stolzen Siege.”

« I. A háború oka és előzményei. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. Elmélkedések. »