« Megjegyzések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. »

Szeptember 21–26.

Szeptember 21-én a kombinált hadtest támadása végleg megfeneklett, annak parancsnoka este azt jelentette a balkán haderők főparancsnokságának, hogy mivel csapatjai teljesen kimerültek, a támadást egyelőre nem folytathatja. Potiorek táborszernagy már déltájban, tehét e jelentés vételét megelőzőleg a kombinált hadtestet az 5. hadseregparancsnokságnak rendelte alá s egyidejűleg ama reményét fejezte ki, hogy a VIII. és a kombinált hadtest mielőbb kedvező döntésre fogják a dolgot juttatni.

Hogy támadását előre vihesse, Krauss altábornagy szeptember 23-án az újabban megint báró Lütgendorf altábornagy parancsnoksága alá lépett szerémségi csoporthoz beosztott 25. menetezred és 1. népfölkelőezred átutalását kérte. Potiorek táborszerangy még túl is tett e kérésen, amennyiben Lütgendorf altábornagynak meghagyta, hogy nemcsak az említet 2 ezreddel, hanem csoportjának zömével, összesen 13 menet- és népfölkelőzászlóaljjal, továbbá 6 1/2 nehéz és 5 tábori üteggel keljen át Sabacnál s aztán lépjen érintkezésbe Krauss altábornagy hadtestével. Az 5. hadseregparancsnokság óvást emelt forntjának 12 kilométerrel való újabb meghosszabbítása ellen és a balkán haderők főparancsnokságánál azt az előterjesztést tette, hogy a Lütgendorf-csoport ne Sabacon át irányíttassék, hanem a kombinált hadtest közvetlen erősbítésére használtassék fel.

Közben a VIII. hadtest szeptember 23-án kísérletet tett az előtte levő szerb állásoknak rohammal való bevételére s ezt a kísérletet szeptember 25-én alapos előkészítés után megismételte, de eredménytelenül. Mindkét roham a szerbek pusztító tüzében a drótakadályok előtt omlott össze.

Szeptember 26-án Potiorek táborszernagy a Lütgendorf-csoportot is az 5. hadsereg közvetlen parancsnoksága alá helyezte, szabad elhatározására bízván, hogy azt tetszése szerint vonja át a Száva déli partjára. A Szerémségben és a Bánságban visszamaradt csapatok felett Tamásy Béla altábornagy vette át a parancsnokságot; még pedig állott: a Szerémségben Asanjánál 4 zászlóalj és 2 löveg, Zimony–Surčinnál 5 zászlóalj és 4 löveg; a Bánságban 5 zászlóalj és 12 löveg.

A 6. hadsereg körletében szeptember 21-én a Jagodnja birtokáért folyt az eddigi háború legelkeseredettebb harca. Az 1. és 2. hegyidandár, valamint a 7. és 9. hegyidandár részei nyugatról és északnyugatról, a 7. hegyidandár részei a 6. hegyidandárral délről indultak a nevezett magaslat ellen támadásra. Nagyon elkeseredett harc után az 1. hegyidandárnak végre sikerült az ellenséget erős állásából kiverni, mi mellet 6 löveget és 3 géppuskát ejtett szákmányul. Ámde a szerbek rögtöni ellentámadása az 1. hegyidandárt újból visszaszorította s így az elfoglalt szerb lövegek egész napon át az egymással farkasszemet néző két ellenséges rajvonal között maradtak. A Kosutnja stopáról, a Snjaric-dandártól iderendelt 2 zászlóalj sem volt képes estig kedvező fordulatott előidézni.

Szeptember 22-én még angyobb hévvel újult ki a Jagodnja körüli harc s végre d. u. 2h 45´-kor a mieink végkép urai maradtak a helyzetnek. A szerbek hanyatt-homlok rohantak a Sanačra vissza, 6 löveget és 6 géppuskát a győzők kezében hagyván.[1]

A XV. hadtest az újonnan beérkezett erőkkel együtt, összesen 19 1/2 zászlóaljjal és 9 üteggel szeptember 22-én. d. u. 2h tájban kezdte meg a támadást a Kuliste-magaslat és a Drina között, amelyhez Appel gyalogsági tábornok nem valami nagy reményekkel fogott hozzá, de Potiorek táborszernagy mindenáron forszirozta annak végrehajtását. Délután 5 óráig a balszárny a Crni vrh–322 m. p. vonaláig jutott előre, de tovább sehogy sem ment a dolog.

Szeptember 23-án szintén hiábavalónak bizonyult minden erőlködés és mivel d. u. 3h tájban északkeleti irányból egy hosszabb ellenséges oszlop közeledett Ložnica felé, Appel gyalogsági tábornok a XV. hadtest balszárnyát újból a Gucevo-magaslat gerincére vonta vissza.

A szerbek az újonnan beérkezett erősbítésekkel (a kombinált hadosztály jelentékeny része) szeptember 23-tól 26-ig ismételten mentek át a XV. hadtest állásai ellen támadásba, de ha itt-ott lokális eredményeket el is értek, a Gucevo-magaslat nagyjában a mieink kezében maradt.

Utóbb említett napokon a XVI. hadtest körletében is meg-megújult a harc, de döntő eredményt egyik fél sem érhetett el. Abban a reményben, hogy a Lütgendorf-csoport közeli beavatkozása folytán Krauss altábornagy kombinált hadteste és annak révén az 5. hadsereg is hamarosan mégis csak előrejuthat, Potiorek táborszernagy addig az időpontig az erősen megviselt 6. hadsereg csapatjainak is némi nyugalmat szánt. Ily értelemben adta ki szeptember 25-iki intézkedését, amelynek értelmében a 6. hadseregnek egyelőre elfoglalt vonalait tartani s minden nagyobb vállalkozástól tartózkodnia kellett mindaddig, míg az erősen megritkult sorok (a létszámcsökkenés eddig a XV. hadtestnél 12.000 embert, a XVI. hadtestnél pedig csak a visszaszállított sebesültek száma 13.000 embert tett ki) az útban levő menetalakulások bevonulásával ismét megtelnek és a harc és időjárás által erősen megviselt csapatok legalább nagyjából újból összeszedik magukat. Ez azonban csak a 6. hadsereg zömére vonatkozott, mert egy részének haladéktalanul a Boszniába betört ellenség ellen kellett fordulnia.

Mindezekből kifolyólag a Drina mentén egyelőre hadműveleti szünet állott be, mely jóval hosszabbra nyúlt, mint ahogyan azt Potiorek táborszernagy gondolta volna.

Befejezésül ehelyütt újból vissza kell térnünk Potiorek táborszernagynak a katonai irodával és a hadseregfőparancsoksággal időközben folytatott levelezéseire.

Szeptember 17-én az 5. hadtápparancsnokság arról panaszkodott Potiorek táborszernagynak, hogy a főhadtápparancsnokság azzal az indokolással, hogy a déli hadiszintér lőszerdotációja úgyis nagyobb, mint az északi hadiszintéré, nem akar neki lőszert rendelkezésre bocsátani s így egy héten belül a tüzérség lőszerhelyzete kritikussá válhat. Ezt Potiorek nyomban bejelentette báró Bolfras táborszernagynak, aki szeptember 20-án kelt levelében erre ezekkel a szavakkal reagált: «Segélykiáltásaidat azonnal magamévá tettem és már tegnap este óta külön lőszervonatok gurulnak délkelet felé». Ugyanebben a levélben báró Bolfras a Potiorek által elrendelt rögtönítélő biráskodást «hatalmas szépséghibának» minősíti s végül azt mondja: «Én már itt sok lándzsát törtem azért, hogy Neked – csakhogy erőid maximumával harcolhass – Bosznia délkeleti részében, kivált pedig Sarajevóban minimális csapatokat kellett visszahagynod. De az emberek csak nehezen akarják felfogni, hogy Sarajevo mint vár könnyen tarthatja magát addig, amíg felmentő csapatok oda beérkeznek».

Erre Potiorek táborszernagy szeptember 22-én következőleg válaszolt:

«Dobod, 1914 szeptember 22. Kegyelmes Uram! Hálásan köszönöm a 20-iki levelet, de különösen Nagyméltóságod intervencióját a lőszerszállitás ügyében, mert ha a számra nézve erősebb ellenséggel való küzdelmünkben még a lőszerünk is elfogyna, akkor további kitartásról nem lehetne szó, míg ellenkező esetben még mindig remélem, hogy szivósság tekintetében túlteszek az ellenségen és azt visszavonulásra kényszerítem. Emellett mindenesetre már alig számítok az 5. hadsereg további előnyomulására, hanem csak a 6. hadsereg sikereire, amelynek magatartása – amennyiben ez a XV. és XVI. hadtest itteni csoportjaira vonatkozik – minden dicséretet fölülmul és amelyek, dacára felényire leszállott állományuknak, amelynek kiegészítése a hadseregfőparancsnokság és a hadügyminisztérium által kiadott rendelkezések szerint csak október hava folyamán várható, épúgy mint eddig, teljes értékűeknek tekinthetők.

«A statárium kihirdetése nem e csapatok miatt, hanem az 5. hadseregparancsnokság ajánlatára és a XV. hadtesthez beosztott 40. honvédhadosztály, továbbá a magyar népfölkelőcsapatok miatt történt. Általábavéve ezek a hadseregbeli és honvédcsapatok is jól verekszenek, de a magyar honvédség egyéb fegyelme kívánnivalót hagy hátra és a magyar népfölkelőcsapatok közül csak a 6. hadsereghez beosztott 109. népfölkelőgyalogdandárnak van belső értéke.

«Hogy Hercegovina és délkeleti Boszniának feladását rossz néven veszik tőlem, azt én előre tudtam. De ha a Hercegovinában visszahagyott 3 zászlóaljon kívül a nyilt területen hadakozó erők utolsó emberét is nem állítottam volna a szerb hadsereggel szemben sorompóba, akkor már régen mindenütt megvertek volna és nemcsak Bosznia déli része, hanem Szlavónia és Délmagyarország is az ellenség martalékául volna kiszolgáltatva.

«Vajjon keresztül birok-e törni, azt csak a Mindenható tudja, de az egész erőnek összevonása nélkül a játszma már előre elveszett volna.

«Kiváló tisztelettel és nagyrabecsüléssel maradok stb.»

Nagyon leszállította Potiorek táborszernagy a lőszerügy kedvező elintészére fölötti örömét Frigyes főherceg szeptember 23-iki távirata, amelyben az felette különösnek tartja, hogy a balkán haderők főparancsnoka bizalmas közlések útján az 5. és 6. hadseregnek lőszerrel való ellátása tekintetében panaszt emelt. Eltekintve attól, hogy ezek a hadseregek a többieknél sokkal kiadósabban vannak lőszerrel ellátva, ama nézetének kell kifejezést adnia, hogy a balkán haderők főparancsnokának minden tekintetben a szolgálati utat a hadseregfőparancsnokságon keresztül be kell tartania és jövőben tartózkodjék szolgálati ügyek mindennemű magánközlésétől.

Ily körülmények között Potioreknek nem maradt egyéb hátra, mint hogy ezt a táviratot nyomban előterjesztette a katonai iroda főnökének, utasítást kérve tőle, vajjon a balkán haderők helyzetéről és eseményeiről továbbra is közvetlen jelentéseket terjesszen-e fel?

Erre báró Bolfras még aznap a következő távirattal válaszolt: «A hadseregfőparancsnokságnak távirat ment, hogy Ő felsége nem óhajtja nélkülözni Nagyméltóságod további naponkénti helyzetjelentéseit». Ezt a rendelkezést a hadseregfőparancsnokság szeptember 25-én következőleg egészítette ki: «Nagyméltóságod ezentúl úgy a napi helyzetjelentéseket, mint a sajtójelentéseket közvetlenül Ő felsége katonai irodájának terjessze elő. Azok másodpéldánya egyidejűleg a hadseregfőparancsnokságnak is előterjesztendő».

Amint látjuk, az egyszer a hadseregfőparancsnokság fegyvere visszafelé sült el. Ahelyett, hogy állásfoglalásával Potiorek és báró Bolfras túlkapásait letörhette volna, maga Frigyes főherceg volt kénytelen az ügyben visszavonulót fuvatni. Ezidőtől kezdve azután a hadseregfőparancsnokság már nem is igen avatkozott be Potiorek táborszernagy balkán hadviselésébe.


[1] A jagodnjai harcokról Pohl vezérkari ezredes a következőket írja: «Vom 17. September an gerechnet, dauerte der serbische Ansturm im ganzen 8 Tage, bis 24. September. Er richtete sich am 18. und 19. gegen die ganze Front der 6. Armee, dann, nach Eroberung der Jagodnja am 19. abends, bis zum 22. mehr und mehr ausschliesslich gegen diese Bresche. Der kampf um das etwa 400 m. Breite messende Gipfeloval sollte für alle, die dabei gewesen, bis zum Kriegsende den Höhepunkt über Kampferinnerungen bedeuten. Vier Tage lang tobte, von beiden Seiten fortgesetzt, mit frischen Kräften genährt, ein ununterbrochenes Handgemenge von beispielloser Erbitterung, in das schliesslich sogar Batterien auf Steinwurfweite eingriffen. Am 22. nachmittags war die im buchstäblichen Sinne des Wortes blutgetränkte Höhe endgültig in der Hand der k. u. k. Truppen; die Serben wichen auf den Sanač zurück. In der folgenden Nacht begruben die Sieger auf der Jagodnja 2000 Tote. Die Krise war überwunden. Die 6. Armee konnte ihre Brückenkopfstellung im Feindesland behaupten».

« Megjegyzések. KEZDŐLAP

Tartalomjegyzék

Megjegyzések. »