Bevezető

Tata 50 éve város - a tatai évkönyvek negyedik kötete így ismét jelentős várostörténeti évfordulóhoz kapcsolódva lát napvilágot. A 2004-ben rendezett konferencia előadásai a település jelenkori várossá nyilvánítása 50. évfordulója előtt tisztelegtek, de a városi fejlődés előzményei évszázadokkal korábbra nyúlnak vissza Tata történetében.

Tata a történelmi Komárom vármegye ősi települése. A település-szervező erőt a korai hűbériség időszakában, a 11. században a Szent Péterről és Pálról nevezett bencés monostor jelentette, amelynek első írásos említései az 1083-1095 közötti időből maradtak fenn, amikor is a pannonhalmi bencés apátság birtokai között szerepelt a Szent László-féle összeírásban. A tatárjárás, azaz 1241 után, az apátság segítséget kért a hatalmaskodó Csákok ellen, s ebben a kérelemben a szokásos oklevélformuláknak megfelelően sorolják fel a gazdálkodás területeit: szántók, kaszálók /rétek/, mezők, hegyek, szőlők, vizek, malmok. A monostor köré a középkor második felére mezővárosi rangot elérő település fejlődött ki: 1221-ben már "újfalu" (nova villa) is létezett, "Tota villa" mellett. A tatai út és vásárvámok általában egyházi kézen voltak. Az itteni vásár, mint további fontos település-szervező erő egyre jelentősebbé válására utal, hogy 1300-ban országbírói kihirdetés helyszíne volt. Bár az árutermelés és a kereskedelem fejlődésének jeleként 1305-ben már oppidumként említik a települést, 1357-ben még változatlanul "villa", azaz falu jogállással jegyzik egy egyházi per tanúsága szerint. Harminc évvel később kelt az a feljegyzés, amely a település két templomáról (Szent Kelemen, illetve Keresztelő Szent Jánosról nevezett plébániák) tudósít. Az 1387-ben kelt irat polgárokat (cives) és vendégeket (hospes, ami jogállást jelez) említ. Utóbbiak a földesúr által letelepített, iparral és kereskedelemmel foglalkozó szabad polgárok, jelenlétük a mezővárosi élet fontos bizonyítéka. Így a mezővárosi jogok megszerzését az 1357-1387 közötti időszakra tehetjük. Ezt az időszakot valószínűsíti a városnak egy 15. század végi oklevélről ismert címere is, amely formájában és szerkezetében egyaránt az Anjou-korra utal. A település ekkor a Lackfi család egyik birtokközpontja, s támogatásuk jelentős mértékben hozzájárult a település mezővárossá fejlődéséhez.

E fejlődés alapján nem csodálható az 1388-ból származó "civitas", azaz (címeres) város minősítés Zsigmond királynak a tatai monostor kiváltságait megerősítő oklevelében Tata településsel kapcsolatban. Az oklevél Tata civitas mellett Alsófalu (Tóváros) és Felsőfalu (valószínűleg Szent Iván hegye), s két további falu nevét említi a település közvetlen szomszédságában. Tata plébániatemplomának védőszentje Szent Kelemen, az egyik említett falu templomát pedig Keresztelő Szent János tiszteletére szentelték. Valójában azonban a civitas, a királyi városokra használt közigazgatási fogalom inkább a királyi birtoklásnak, illetve jelenlétnek tudható be, Tata oppidum, azaz mezőváros volt és maradt a történelem további folyamán.

Tata történetében a harmadik tényező a település-szervező erők sorában a vár, amely a Lackfi család birtokközpontjaként a 14. század derekán épülhetett. A vár szerepét tekintve kétféle funkciót töltött be: katonai (erődítmény), és uradalmi székhely (gazdasági, közigazgatási, jogszolgáltató központ) is volt egyben. A középkori Magyarországon csak királyi engedéllyel lehetett várat építeni, a magánföldesúri építkezések a 13. század közepétől indultak meg. Tata fejlődésében - Zsigmond és Mátyás királyok általi birtoklása után - joggal tekinthetjük második fénykornak a 18. századot. A királyi birtok a török háborúk időszakát követően magánföldesúri kézbe került. A város története 1727-től összekapcsolódott az Esterházy családéval: ekkor vásárolta meg gróf Eszterházy József országbíró /1682-1748/ a tatai domíniumot. A horvátországi részektől Pozsony vármegyéig terjedő birtokegyüttese gazdasági-igazgatási központja Tatán épült ki. Tata és a gyakran Váraljával együtt említett Tóváros oppidumok ekkori, jelentős gazdasági fejlődésében nagy szerepe volt a város virágzó céheinek.

II. József közigazgatási reformjaiban megyeszékhely szerepet szántak Tatának, az egyesítendő Komárom és Esztergom vármegyék élén, a győri kerületben. (Említést érdemel, hogy az 1763. évi komáromi földrengést követően, a megrongálódott vármegyeházából a megyei levéltárat is Tatára költöztették). Tata történelme során azonban valóban nem csak uradalmi, de közigazgatási központ is volt: a tatai járás székhelye.

Az 1918-at követő politikai és területi változások szükségessé tették az új országhatárok okozta "csonka vármegyék" egyesítését, amelyek közé a Duna bal parti részeiket elvesztett Komárom és Esztergom vármegyék is tartoztak. 1923-ban a kormány lépéseket tett az egybeépült községek egyesítésére is, s ennek nyomán Tatán is foglalkoztak már e kérdéssel. A vármegyékkel szemben azonban a kormány nem hozott kötelező érvényű rendeletet a községek összevonása tekintetében, s így a tatai közgyűlés egyelőre elvetette az egyesítést. 1929/30-ban létrejött Tata és Tóváros első közös "városfejlesztő bizottsága". Fő céljuk az idegenforgalom fejlesztése, elősegítése volt, hiszen már akkor is ez látszott a két volt mezőváros elsőszámú fejlesztési lehetőségének. A bizottság közelebb hozta egymáshoz a két városrészt, amelyek közösen próbálták érdekeiket érvényesíteni a jelentős magánterületeket kezében tartó uradalommal szemben. Tata és Tóváros egyesítése végül 1938-ban történt meg, először Tatatóváros, majd Tata néven egyesítve a községeket. Az egyesítés mellett szólt a külön-külön közigazgatási szervezet fenntartásának indokolatlan költsége, s az érdekképviselet erősítése. A lakosságon belül azonban voltak ellenzői is e közigazgatási szempontból és a két városrész lendületesebb fejlődése kívánalmából logikus lépésnek: a katolikus, elsősorban földműves Tata és a református, iparosodottabb Tóváros legnagyobb adófizetői, azaz legtehetősebb polgárai féltették befolyásukat az egyesített településen. Tartottak az egyesítés anyagi terheitől is, holott, amint ezt már jeleztük, ez a lépés éppen a közigazgatás költségeit csökkentette. Természetesen maga az uradalom is a két község különállásának fenntartását szerette volna megtartani. Az egyesítés támaszául és segítőjéül a kiváló közigazgatási szakember, Magyary Zoltán tevékenysége szolgált. A vármegye is az egyesítést támogatta, hivatkozva a vármegyei számvevőség próba-költségvetésére, amely pénzügyileg megokolta az egyesítést, amelyet a M. Kir. Belügyminisztérium a vármegyei kisgyűlés felterjesztése nyomán, a 177.300/1924. B. M. számú körrendelet 1. paragrafusa alapján rendelt el.

A II. világháborút követően, a Minisztertanács 1006/1954. (I. 28.) számú határozatával városi rangra emelte Tatát. 1985. január 1-jétől hozzácsatolták a századunk folyamán mintegy ötszáz fő körüli lakossággal rendelkező Agostyán községet, amely egykor ugyancsak a tatagesztesi Eszterházy-uradalom tartozéka volt.

A szerkesztők