Az esőfüggöny mögül púpos alak bontakozott ki. Szakadozott szélű incognójának csuklyáját azonnal hátrahajtotta, ahogy a boltíves bejáróhoz ért. Akár elővigyázatlanság is lehetett volna, hiszen himlőhelyes ábrázatát bárki felismerhette, aki egyszer már látta - de nem az volt.

Valaki várta a kapualjban.

A púpos szinte még be sem fordult a nyirkos előtérbe, már le is térdelt a másik előtt. Jobban nem görnyedhetett volna össze; a mocskos esőlé körülfolyta és elgémberítette a kockakövekre támaszkodó göcsörtös ujjait.

Kisvártatva felemelte a fejét, és egyenesen a másik ajkaira meredt.

- Megkeresed nekem az unikornist - jelentette ki amaz mély, ellentmondást nem tűrő hangon.

A púpos némán bólintott, csatakos, szürke hajzatát egyetlen mozdulattal hátrasöpörve, hogy a víz ne folyjon a szemébe... de szakadatlanul a másik ajkait bámulta.

- Tégy belátásod szerint. Nekem csak az a fontos, hogy a vége előnyös legyen. Számunkra előnyös.

Ugye tudod, ez mit jelent?

A púpos bólintott, majd felemelte a bal kezét, és csontos ujjai különös táncba kezdtek.

- Hogy hol kezdd a keresést?

A másik viharszürke tekintete kifürkészhetetlenül meredt a térdeplőre. Egy pillanatig úgy tűnt, nem felel, aztán mégis megszólalt.

- Pyarronban. Új-Pyarronban.

A púpos kivárt, majd mivel a másik nem mondott többet, ismét fejet hajtott.

- Akaratod szerint, elendor - aztán visszahúzta a csuklyát, és kihátrált a kapualjból. Meg sem lepődött rajta, hogy mire lopva visszanézett, a másik már nem volt ott.