Bevezetés

A felsőoktatási szakirodalom a japán felsőoktatást külön modellként, de nem önálló modellként tartja számon. Kiemeli azt a sajátos tulajdonságát, hogy lényegében a három nagy modell - a brit, a kontinentális európai és az amerikai - egyedülálló ötvözete. A felsőoktatási rendszer jellegét meghatározó fő aktorok - az akadémiai oligarchia, az állami bürokrácia és a piac - szerepe itt másként alakul, mint az európai és amerikai modellekben. (Clark - de Neave 1992) (Clark 1993) Erre a jelenségre az 1980-as években figyeltek fel a kutatók, amikor már japán felsőoktatási szakemberek is bekapcsolódtak a fejlett országokat érintő nemzetközi összehasonlító kutatásokba. A japán kutatók így használni kezdték azt a fogalmi keretet és módszertani apparátust, amelyet a nyugati kutatók 10-15 évvel korábban kidolgoztak. Mód nyílt az összehasonlításra, egyúttal világossá váltak annak nehézségei is. A japán modell megértéséhez ugyanis nélkülözhetetlen annak a társadalmi háttérnek az ismerete, amely meglehetősen eltér a nyugati világban megszokottól. Az európai vagy amerikai kutatót sokszor zavarba ejti az a sok paradoxon, amellyel Japánban találkozik. Jó esetben ez elbizonytalanítja és mélyebb vizsgálódásra készteti, de lehet, hogy megmarad a félreértett jelenségekből levont következtetéseknél. A fejlett országokban általában is fiatal felsőoktatás kutatás Japánban még később, éppen a nemzetközi összehasonlító kutatások hatására indult meg. Ma már jelentős kutatóintézetek foglalkoznak a témával. Elsősorban a Tokiói Egyetem és a Hirosimai Egyetem szervezeti keretében működő intézetek játszanak fontos szerepet, kutatóik aktív résztvevői a nemzetközi kutatásoknak, a szakmai közéletnek. Publikációikban tudatosan törekednek arra, hogy a nem japán olvasó is közelebb jusson e sajátos társadalom, és annak felsőoktatási rendszere megértéséhez.

A japán példa tanulmányozása más szempontból is nagy kihívást jelent a kutatók számára. A felsőoktatással való módszeres, interdiszciplináris megközelítésű kutatásokat a nagy expanzió következtében megjelenő akadémiai, társadalmi, gazdasági és politikai problémák váltották ki. Az alapvető kérdésfeltevés az új helyzet, a tömegessé válás feldolgozására, értelmezésére vonatkozott. Ma már a fejlett országok felsőoktatása elérte a szakirodalomban elfogadott terminológia által tömegesség szakaszának nevezett szintet (a 35-50%-os beiskolázási arányt). Egyes országok - az Egyesült Államok, Japán és Kanada - pedig már el is hagyták azt, és beléptek a felsőoktatás általánossá válása felé vezető átmenet szakaszába. Japánban a megfelelő korcsoport több mint 60%-a jár valamilyen felsőoktatási intézménybe. A kutatókat ez ara készteti, hogy ismét jelöljenek ki egy szakaszhatárt, amely a növekedés következő fázisára utal. Egyesek már a 75%-ot említik, amely felett a felsőoktatás belép abba a szakaszba, amelyben általánosnak nevezhető. De már a jelenleg 50% feletti arányt felmutató országok esetében - így Japán esetében is - felmerül, hogy a felsőoktatás-kutatásnak talán új paradigmát kellene találnia, mivel a mintegy három évtizedig jól használható "tömegessé válás" paradigma kezd túlhaladottá válni. (Trow, 1994) (Windolf, 1997) (The Relationship 1997)