Bevezetés (részlet)

A 18. század első felében Magyarországon új irányú fejlődés vette kezdetét a polgári térképezés és az állami polgári műszaki szervezet kialakulásával. Mikoviny Sámuel az egyik kiemelkedő képviselője volt az ekkor létrejövő polgári műszaki értelmiségnek. Térképészként, bánya-, víz-, gépész-, had-, út- és hídépítőmérnökként, építészként, valamint rajzolóként és rézmetszőként is dolgozott, több tudományág történetébe beírta nevét, sőt a hazai tájrendezés-tájépítészet első szakemberének is tartják.

Mikovinyt Magyarországon a legkorszerűbb térképészeti módszerek úttörőjének tekintjük, munkássága európai színvonalon állt. Az összefoglaló térképtörténeti munkák Lázár térképe után Mikoviny működését ítélik fordulópontnak a magyar kartográfiatörténetben. Mérnökként a bányászatban is jelentőset alkotott, fontos szerepet játszott a Selmecbánya-környéki tavak kiépítésében, amelyekre az erővíz-gazdálkodás miatt volt szükség, és melyeket - mint a természeti környezetbe illő műtájat - napjainkban a világörökség részeként tartanak számon. Vízmérnöki tevékenységének emlékét őrzi a Mikoviny-árok, melynek neve a Tata környéki mocsarak lecsapolásával kapcsolatos munkálataira utal. A Miskolci Egyetem pedig első tanárának tekinti, mert ő volt Magyarország első állami tanintézetének, a selmecbányai bányatisztképző iskolának, az egyetem jogelődjének első tanára.

Mikoviny Sámuelről már két - egy magyar és egy szlovák - monográfia és számos tanulmány jelent meg. Ismeretterjesztő lapok, honismereti és szakfolyóiratok - például a Térképészeti Közlöny, a Geodézia és Kartográfia, a Bányászati Lapok, a Bányászati és Kohászati Lapok, a Hidrológiai Tájékoztató, a Műemlékvédelem - is foglalkoztak életrajzával, munkásságával és térképeivel. A szlovákiai levéltárak forrásai alapján dolgozott Vojtech Baker, Jozef Vozár és Ján Purgina, a két utóbbi forrásokat is közölt. A magyarországi és a bécsi levéltárak írásos forrásai közül néhányat feltárt és közreadott Tárczy-Hornoch Antal, Bendefy László és Reisz T. Csaba. Baker eredményeit Faller Jenő ismertette a magyar olvasóközönséggel, a Purgina, Bendefy és Tárczy-Hornoch által publikált latin és német nyelvű forrásokat Deák Antal András fordította le magyarra. A bányatisztképző iskola történetéről elsősorban Faller Jenő, Zsámboki László és Miroslav Kamenický tett közzé értékes adatokat. Legújabban a 2000-ben Budapesten megrendezett évfordulós Mikovinykonferencia, illetve 2005-ben Selmecbányán tartott nemzetközi konferencia előadásai nyújtottak összefoglalást eddigi ismereteinkről, illetve új szempontokkal szolgáltak a további kutatásokhoz. Megemlítendő továbbá Török Zsolt közelmúltban, a Mesterek és tanítványok sorozatban megjelent tudományos-ismeretterjesztő monográfiája Bél Mátyásról és Mikoviny Sámuelről.

A bőséges szakirodalom ellenére elmondható, hogy a kutatók a levéltári forrásokat nem tárták és dolgozták fel kellő alapossággal. Többségük pusztán, illetve elsősorban a térképek alapján próbálta rekonstruálni Mikoviny tevékenységét, a térképekből mint forrásokból kiinduló hipotézisekre, "találgatásokra" szorítkozott Mikoviny értékelése során. Így például kérdéses volt, hogy mikor és mi célból készült a Pest-Budát ábrázoló térkép, vagy hogy Mikoviny mettől meddig dolgozott a komáromi uradalomban és hány csatornát épített. Másrészt a publikációk egy része a korábbi ismereteken alapszik, azok sokszor téves adatait ismétli. Emiatt több esetben is szükségesnek bizonyult a szakirodalom eredményeinek felülvizsgálata, helyesbítése, illetve az adatok és a feltevések elkülönítése, az információk új szempontú rendszerezése.

A szakirodalom áttekintése alapján megállapítható, hogy a feldolgozások nagy része térképészek, katonák, mérnökök és elvétve művészettörténészek munkája. A történészi kutatómunka azonban elengedhetetlenül szükséges a Mikoviny tevékenységéhez kapcsolódó forrásanyag feltárásához, feldolgozásához és közzétételéhez. Meggyőződésem, hogy a források értelmezéséhez a térképészek és a mérnökök segítsége is nélkülözhetetlen, a különböző tudományágak képviselőinek együttműködésére van szükség Mikoviny sokszínű munkásságának értékeléséhez.

A szakirodalom áttekintését követően a levéltári kutatásokra helyeztem a hangsúlyt, bár a segítőkész levéltárosok sem biztattak sok sikerrel; emiatt megdöbbentett a forrásanyag bősége. Levéltári kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy a magyarországi, a bécsi és a selmecbányai levéltárakban még számos forrás található, ezek szisztematikus feltárására és feldolgozására törekedtem. Mivel Mikoviny különböző megbízóknak - pl. vármegyéknek, a Magyar és az Udvari Kamarának, magánszemélyeknek - dolgozott, így az iratokat három ország levéltárainak különféle fondjaiban kellett keresni. A legtöbb iratot a Magyar Országos Levéltárban a Magyar Kamarai Levéltár és a Helytartótanácsi Levéltár, az Österreichisches Staatsarchivban a Hofkammerarchiv, valamint a Štátny ústredný banský archívban a Hlavný komornogrófsky úrad v Banskej Štiavnici anyagában találtam. A térképek szintén különböző gyűjteményekben találhatók, többségük az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, az Österreichisches Staatsarchiv és a Štátny ústredný banský archív térképtáraiban, valamint a Hadtörténelmi Térképtárban. A kutatómunkát több alkalommal megnehezítette, hogy az irathoz csatolt térképet egy másik gyűjteményben, nem ritkán egy másik országban őrzik. A korábbi szakirodalomban pedig kevés térképről közöltek jó minőségű, jól olvasható felvételt.

Munkám során a térképeknek is igyekeztem kellő figyelmet szentelni. A megyetérképek elemzésekor elsősorban a térképjeleket és a földrajzi tartalmat vizsgáltam, és összevetettem azokat a korabeli térképi és szöveges forrásokkal, így Bél Mátyás Notitiájával, az 1720. évi portális összeírással és a Lipszky-féle Repertoriummal.

A térképek alapos vizsgálatának, illetve újabb levéltári források feltárásának köszönhetően kiderült, hogy a már meglevő, Mikoviny térképeit tartalmazó jegyzék - Bendefy László munkája - felülvizsgálatra, illetve javításra szorul, sőt szükséges egy újabb szerzői bibliográfia elkészítése. Ennek eredményeképpen Mikoviny megyetérképezéséről is pontosabb képet kaphatunk, illetve térképeit pontosabban lehet datálni, az iratok és a műszaki-tervezési térképek kapcsolatát - mert korábban egy részük "elszakadt" egymástól - újból meg lehet teremteni. A levéltári kutatásoknak köszönhetően néhány, a szakirodalom számára eddig ismeretlen térkép is előkerült, a Magyar Országos Levéltárban és a Štátny ústredný banský archívban ezek az iratok között találhatók, illetve Bécsben ezeket csak az utóbbi években emelték ki az iratok közül. Mikoviny Sámuel műveinek bibliográfiájában a térképeken kívül a tervrajzokat, a látképeket, a rézmetszeteket és az elméleti írásokat is számba vettem. A térképek, tervrajzok többsége online tanulmányozható a Mikovinyről szóló virtuális kiállítás oldalain.

A bibliográfiát forrásközlés egészíti ki, amelyben közreadom Mikoviny jelentéseit, terveit, leveleit, emlékkönyvbejegyzéseit is. A nagy mennyiségű levéltári anyagból azokat a dokumentumokat választottam ki, amelyek Mikoviny kéziratai. Ezek többsége a selmecbányai, a bécsi levéltárakban és a Magyar Országos Levéltárban találhatók. Reményeim szerint a forrásközlés - annak ellenére, hogy a német szövegek összeolvasására nem volt módom - lehetővé teszi következtetéseim ellenőrzését, szükség esetén korrigálását, illetve a továbblépést.

[...]