« E KÖTET FEJEZETEIT FELÜLVIZSGÁLTÁK:. KEZDŐLAP

Nógrád vármegye

Tartalomjegyzék

NÓGRÁD VÁRMEGYE TERMÉSZETI VISZONYAI. Írta Schwalm Amadé dr. egyetemi tanársegéd. »

Előszó.
Írta gróf Mailáth I. Géza
Nagyítható kép
Nógrád-vármegye térképe.
A velünk született, tetteinknek rúgójául szolgáló ösztön és az azt megvalósító nyers erő, melyek az emberiséget évezredeken át vezették és a velök élni tudó egyeseknek, vagy ezek egyesülésének hatalmat adtak, manapság már kezdetleges fegyverek az embernek a létért való nehéz küzdelmében.
Haladott korunk megköveteli az embertől az ismereteket, megkívánja a határozott tudást. A ki ismeri környezetének elemeit, melyhez mindaz tartozik, a mi őt körülveszi, az könnyebben küzdhet, mint az, a ki tétlen nembánomságba elmerülve, tudomást sem vesz a mult, jelen bizonyságairól, és ezekből következtetve, nem gondolkozik a jövő eshetőségeiről.
Úgy gondolom tehát, hogy az embernek minden tudományok között legszükségesebb annak a megismerése, a mi őt közvetetlenül környékezi, a hol születik, él és meghal.
Való igazság az, hogy az ember legmegbízhatóbb tanítómestere a természet és annak rendje. A csecsemő legelőbb ismeri meg a táplálékot nyujtó édesanyát, azután a bölcsőt, később a lakóhely belső részét, tovább fejlődve, annak külsejét és mindazt, a mi azzal összefügg s így tovább haladva, mindazt, a mit érzékeivel felfoghat. Csak jóval később érik meg arra, hogy tisztán agyán át ismerje meg mindazt, a mit a lét czéljából megismernie szükséges. Mi sem természetesebb tehát, ha első sorban szükségességnek tartjuk megismerni az anyaföldet és annak minden tagozatát, melyet mi magyarok állam, megye, járás és község nevezetek alatt ismerünk, valamint az ezekben található egyének egyesüléseit, melyek általánosságban a család, a lakosság, a népesség fogalmának felelnek meg, míg még részletesebben: faji, vallási, társadalmi és különleges érdekkörök szerint taglalhatók. E tagozatok és egyesülések multja és jelene alkotják tárgyát a monografiáknak.
Részletes, nagy munkával állunk tehát szemben, és nagy örömömre szolgál megállapíthatni, hogy a »Magyarország Vármegyéi és Városai« czímű országos monografiában eddig megjelent kötetek, hazánk részletes megismerése szempontjából hézagpótlók és hatásukban üdvösek és hasznosak.
Nagy előkészületek, nemkülönben nagy fáradság és munka árán, végre Isten segítségével Nógrád vármegye monografiája is elkészült és egész terjedelmében immár a nagyközönség előtt fekszik. A mai érdekhajhászó, szelídebben kifejezve, közönyös, minden lelkesedést elnyomó, mindennel megalkuvó közhangulat nemesítésére kétségtelenül üdítőleg fog hatni a monografiának az a része, mely Nógrád vármegyének, hazánk egyik legérdekesebb részének természeti és művelődési viszonyainak leírásán kívül, bemutatja a nógrádiak hayományos hazaszeretetét és magyarságának törhetetlen faji érzését. Megismertet az ezer év óta küzdő, törekvő és dolgozó Magyarország egy részével, melynek vagyoni javakban soha se dúskálkodó magyarsága mindenkor nemzeti alapon tömörült és érdekeit a haza összességének érdekeivel összhangba tudta hozni.
De megismertet bennünket az érem másik oldalával is. A mi ma Nógrád vármegyében van, az vérrel áztatott, romokkal meghordott, felperzselt községek hamvával termékenyített talajból termett. A jelen a multból, a ma a tegnapból sarjadzott ki. A mi ma Nógrádban van és a hogyan van, az leszűrődése, következménye és eredménye a multnak.
Szomorú mult, dicső mult! Klio lépteinek nyomát vér és füstölgő romok jelzik.
Hogy a jelent élvezhessük, hetven egynéhány községnek, egy egész vármegyének kellett azon a földterületen kipusztulnia, melyen élünk. Tizenhét erős vár védte ezeket a községeket, annyi, hogy egy kisebb országot is meg lehetett volna velük védeni. Ma már csak érdekes, festői romok, műkedvelő fotografusok és festőnövendékek kedvelt objectumai. Hat szerteágazó törzsökös nógrádi oligarcha-nemzetségnek kellett eltűnnie, száznál több, hatalmas birtokos családdal, a hajdani kiskirályokkal, a kik ezekből és még más híres nemzetségből származtak. Kihaltak, eltűntek, elmenekültek vagy elpusztultak, hogy újabb jövevényeknek, újabb foglalóknak, újabb tülekedőknek adjanak helyet.
Így tűnt el a vármegyéből a híres, nevezetes törzsökös Kacsics nemzetség, melyből a Szécsényiek, Salgaiak, Palástiak, Tomposok, Libercseiek, Lévai Csehek, Martonfalviak és Gerébek sarjadzottak. Így tűntek el a többi törzsökös nógrádi nemzetségek, melyek vármegyénket az első foglalás jogán bírták: a Szolnok, a Kökényes-Radnót, a Csák és a Záh nemzetség. A többiek, az Aba, Ákos, Balogh, Csór, Dobók, Hunt-Pázmán, Kartal, Pilis, Rátót, Szemere, Tomaj és Zsadány nemzetségek és sarjaik, már csak a tatárjárás után kerültek ide, a kipusztult területre.
Hova lettek vármegyénkből a hatalmas Balassák, a Werbőczyek, a Lossonczyak, a Bánffyak, a Szécsényiek, az Aranyiak, a Guthi Országhok, a Báthory, a Bosnyák, a Zács, a Garai, a Szentgyörgyi, a Bebek, az Orlé, a Lévai Cseh, a Serédi, a Méhi, a Geréb, az Ettre, a Csák, a Radó, a Lorántffy, a Seryényi, a Wesselényi, az Uzsai, a Ráday, a Salgai, a Bakos, a Wattay, a Rákóczi, a Veréb, a Tari, a Bene, a Poltári Soós, az Orbonás, a Perényi családok és ezek atyafiai és utódai, a Zagyvafői, Turi, Varsányi, Lipthay, Alsópetényi, Szobi, Libertsey, Toldi, Jánoky, Vidfi, Kéry, Csór, Rozgonyi, Garázda, Pásztohi, Kun, Ragyolczi, Bornemisza, Szepesi, Dráhi, Darvas, Ebeczky, Romhányi, Rhédei, Karancssági, Szentmariay, Kendressi, Deméndi, Tercsi, Farmosi, Nádasdi, Homokterennei, Berzenczei, Galsai, Pelinyi, Varbói, Kakas, Jobbágyi, Kompolti, Kalondai, Tarnóczi, Zerdahelyi, Muraközi, Derencsényi, Fülpös, Bene, Tompos, Szuhai, Karthali, Marczali, Szécsi, Várbóki, Penczi, Batta, Pinczi, Lónyai, Szalmatercsi, Fánchi stb. stb. családok, melyekből ez csak mutató. Ki tudná számon tartani valamennyit, a kik itt voltak, a kik kipusztultak s a kik már, Isten a megmondhatója, hogy hova lettek és hol vannak?
E törzsekkel és családokkal pusztult a vármegye is. A családok egy része - megtépázva bár - valahol még csak megvan, részben ősi, részben szerzett birtokon; itteni birtokaik, váraik és az ezekhez tartozó uradalmak azonban már régen és többször gazdát cseréltek és ősi jobbágyközségeiknek a helyét már rég feltörte a mai ember ekéje, vagy puszta, major, tanya és egy-egy dülő elnevezése maradt meg belőlük.
Hova tűnt Kaproncza, Alsóesztergály határából? Hol van már Kis-Bokor, mely a mai Bokor község közelében feküdt? Hát Szomolya, Borsosberény szomszédja? Mi lett Kasza községgel, Cserhátsuránynál? Elpusztult Helembafalva is, Csesztve közelében; Kis-Csitár, a mai Csitár szomszédságában; Bénatelek, mely Etes közelében feküdt; Felső-Vadkert, melynek helyén ma az eke vet fel néha épületköveket, szintúgy Alsó-Vadkert helyén. Hova lett Kis-Kér, a mai Ipolykér szomszédja? Alsó-Podhaj, mely Ipolyszele táján feküdt? Vagy Zekellő, Kazár mellett? Forró, Kisgerge határosa? A Mocsáryak ősi nevét adó Bocsár, Lapujtőnél? Myletincs (Madácsinál), Sokor (Magyarnándornál), Róna-Garáb (Nagydarócznál), Kápolnás-Ragyolcz (a mai Ragyolcz szomszédja), Gede (Szarvasgede közelében), Almás és Farkasfalva (Szécsénytől nem messze), Petőfalu (Szécsénykovácsinál), Baba (Terbelédnél), Nagy- és Kisdályó községek (Vilkénél), Zagyvafő (Zagyvarónánál), Mikehatvana (Zagyvaszántónál) és tudja a Mindenható még hány község, melynek ma már csak régi, fakó írásokban, vagy már azokban sem találjuk a nyomait, vagy talán némelyek nevét viselik még a helyükre épült tanyák és majorok.
A török-tatár dúlások pusztításai nyomán hány virágzó, nagy község lett pusztává! Íme, ezekből is felsorolok mutatóul egy csomót. Hényel, ma Buják pusztája, hajdan önálló község. Ilyenek a Csalányoshoz tartozó Vált-puszta, a Csalárhoz tartozó Ipolykürt-puszta, a csákányházi Rátka-puszta, a cserhátsurányi Csör-puszta, a divényoroszi Bzova-puszta, az erdőszelei Bükőcz-puszta, az etesi Felsőszánás- és Mikótelep puszták, az érsekvadkerti Szent-Lőrincz-puszta, a füleki Szentfalva-puszta, a fülekpilisi Egyházas- és Nagy-Romhány-puszták, a herédi Sáp-puszta, a herencsényi Kutasó és Alsó-Liszkó-puszták, a karancsberényi Kis- és Nagyaranyi-puszták, a karancssági Chama-(Csoma)-puszta, a kazári Szőrösi-puszta, a kállói Darócz-puszta, a kisterenyei Kotyháza és Márháza-puszták, a korláti Czövekfalva-puszta. A kozárdi Varaskalapács- és Kozárvölgy-puszták, a Losonczhoz tartozó Szalatna-puszta, a Lőrinczi melletti Selyp-puszta, a luczfalvai Keresztúr-puszta, a magyargéczi Kis-Gécz-puszta, a magyarnándori Kelecsény-puszta, a mátraszőlősi Csontfalu és Tepke-puszták, a mátraverebélyi Csengerháza-puszta, a nagylóczi Zsúny-puszta, a nógrád-marczali Sőj-puszta, a nógrádmegyeri Lápasd-puszta, a nógrádszentpéteri Szalatnya-puszta, az őrhalmi Drahi-puszta, a persei Bozita-puszta, a poltári Perenna-puszta, a rárósmulyadi Rárós-puszta, a rétsági Szántó-puszta, a rimóczi Bátka-puszta, a salgótarjáni Salgó-puszta, a sóshartyáni Kisfalud- és Krakkó-puszták, a szátoki Kis-Szátok-puszta, a szécsényhalászi Pöstény-puszta, a vanyarczi Uzsa-puszta, a varsányi Táb-puszta, a vizslási Ujlak-puszta, a zagyvarónai Zagyvafő, Inaszó és Szent-Erzsébet-puszták, a zagyvaszántói Gyúr puszta és még több derék község és virágzó mezőváros helyén ma már csak gazdasági épületek állanak és csordák legelnek. Jó itt a talaj. Embervér és hamu tették bujává, termékenynyé...
Pedig mi élt ezen az Isten áldotta talajon, mely nemcsak a testnek adott táplálékot, hanem a szellemnek is? Hiszen hazánk nagyjainak irányt szabó, ország sorsát intéző, tudományokat istápoló jó része innen került ki. Itt ringott bölcsője Széchenyi György, Haynald Lajos érsekeknek, Kisdi Benedek püspöknek és Csuzi Cseh Jakab, Kármán József református és végre Zelenka Pál ág. h. ev. püspököknek. Idevaló volt gróf Forgách Simon, a tudós tábornok; Rimay János, Bocskay és Bethlen híres diplomatája; Ráday Pál, a költő, II. Rákóczi Ferencz kanczellárja; Ráday Gedeon, az irodalom bőkezű maecenása; gróf Teleki László, ki a Magyar Nemzeti Muzeumnak ajándékozta 50.000 kötetes, híres könyvtárát; Balassi Menyhárt és Bálint, koruk legnagyobb költői; Lisznyay Kálmán; Madách Imre, az örökké halhatatlan; Kármán József, a széppróza mestere; Katona István, a híres történetíró; Mikovinyi Sámuel, a nevezetes kartografus; Kubinyi Ágost és Ferencz híres tudósok; Petényi Salmon János, ki világraszóló tudományával külföldön is becsületet szerzett a magyarnak; Nagy Iván, az úttörő genealogus; Mocsáry Antal, a vármegye első monografusa. Az újabbak közül Klamarik János min. tanácsos; Prónay József, államtitkár; Nógrádi Szontagh Pál, a kiváló politikus; Veres Pálné, a magyar nőnevelés úttörője; Borbás Vincze, európai hírű botanikus; Moravcsik Emil, tudományegyetemi tanár; Ferenczi Teréz és Papp Gyula, költők; Abonyi Lajos, Bérczy Károly, Csávolszky Lajos, Jeszenszky Danó, Vértessy Gyula és végül Mikszáth Kálmán, a nemrég virágjában letört nagy író.
Elegen voltunk a multban és elegen leszünk a jövőben is, melytől ily testet-lelket edző mult után, nincs mit félnünk. A mennyit veszítettünk, annyival gyarapodtunk is.
A régiek helyébe újak jöttek és jönnek. Ezek közé tartozom jómagam is, kire azt a megtisztelő feladatot bízták, hogy e derék művet előszavával ellátva, bocsássa útjára. Megvallom, kezdetben vonakodtam e feladattól, mert sem a magam, sem őseim bölcsője nem ringott e vármegye területén és mert az írás-művészettel ez ideig nem igen foglalkoztam. De azután mégis megadtam magamat, mert szeretem új hazámat, vármegyémet, annak derék, törekvő lakosait, a mi különben természetes is, mert itt alapítottam családot, itt dolgozom a közért, hazámért s így családomért is.
Kelt Gárdonyban, 1911 január hónapban.
Gróf Mailáth István Géza.

« E KÖTET FEJEZETEIT FELÜLVIZSGÁLTÁK:. KEZDŐLAP

Nógrád vármegye

Tartalomjegyzék

NÓGRÁD VÁRMEGYE TERMÉSZETI VISZONYAI. Írta Schwalm Amadé dr. egyetemi tanársegéd. »