« SZABOLCS VÁRMEGYE ŐSTÖRTÉNETE. Irta dr. Jósa András, revid. Nagy Géza. KEZDŐLAP

Szabolcs vármegye

Tartalomjegyzék

SZABOLCS VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA ÉS KÖZIGAZGATÁSA. Történeti részét írta Inczédy Lajos, a szervezetit dr. ifj. Reiszig Ede, revid. dr. Némethy Károly. »

398SZABOLCS VÁRMEGYE TÖRTÉNETE.
Irta dr. ifj. Reiszig Ede, revid. dr. Borovszky Samu

A Kállay, Kisvárday és Báthory családok cízmercsoportja.
Heyer Arthur rajza. (Fejkép)

A vajai várkastély részlete.

Szabolcs maradéki ezer esztendőnek
Lefolytán, sok színét láttuk az időnek.
Átal mentek rajtunk ezer változások,
Melyeket nem tudtak kiállani mások.
(Bozóky 1809.)
I. A legrégibb időktől a mohácsi vészig.
1. A NÉPVÁNDORLÁS ÉS A HONFOGLALÁS KORA.
Szabolcs vármegye, még a magyarok bejövetelének idejében is, nagyrészt mocsaras, igen gyéren lakott terület volt; mert kezdetleges kultúra mellett az árvíztér csak ritka lakosságnak nyújthat elegendő lakóhelyet.
Jazygok.
E mocsaras területen a római caesarok fénykorában (Kr. u. I. és II. században) jazygok tanyáztak.
Maguk a rómaiak, mint az egész Alföldet, úgy a mai Szabolcs vármegye területét is kihagyták gyarmatosító politikájukból.
Germán törzsek. Szlávok.
A jazygokkal hol barátságos lábon, hol pedig ellenséges visznyban állottak időszámításunk első századaiban a Tisza felső folyása mentén letelepedett germán törzsek, melyek közül nagyobb történeti jelentőségre vergődtek a lovas búrok, a hatalmas termetü bastarnák és később a gótokkal közeli rokon gepidák. A hunn uralom megdőltével, Ungvár vidékétől a Tiszáig terjedő területen, szlávok telepedtek le.
Népvándorlás.
A népvándorlás korából Anarcs, Balkány, Bököny, Bezdéd, Eszlár, Halász, Karász, Mándok, Oros, Zalkod községek határában elterülő lelőhelyek 399a mellett bizonyítanak, hogy Szabolcs vármegye lakott terület volt a történelem e homályos korszakában is; az egyes helynevek pedig, mint pld.: Beszterecz, Bogdány, Csobaj, Dada, Kenéz, Léta, Nábrád, Pálcza, Panyola, Parlag, Pazony, Pilis, Poroszló, Pród, Ptrügy, Rakamaz, Rohod, Szalóka, Szoboszló, Szakoly, Szolnok, Sztarka, Tura, Varsány, Záhony, Zalkod, Zomaj, Zsurk stb., kétségkivül igazolják, hogy e terület szláv lakosságtól volt megszállva.
A népvándorlás további hullámai ezen mocsaras területek védelme alatt álló őslakosságot nem tudták elseperni, s védelmükre hathatós eszközül szolgáltak a földsánczok.
Földvárak.
A Tisza partján és a Nyírség mocsarai közt elterülő földvárak, mint Demecser, Pazony és Pócs-Petri községek határában, szláv kéztől származnak, hasonlókép a szabolcsi földvár is, mely azonban későbbi keletű.
Ott, hol a szlávok már ilyeneket találtak, siettek azokat a maguk részére felhasználni. Ezek a földvárak nemcsak a népvándorlás viharai, hanem az árvizek ellen is biztos védelmet nyújtottak.
A IX. században e területen a soknejü Mén-Marót uralkodott, kit Anonymus bolgárnak tart s aki, szerinte, "kazár népek felett uralkodik." Az Anonymustól említett kazár-törzsek a Nyír vidékén laktak, de a krónikákon kívül közvetetlen adataink nincsenek róluk. Anonymus, aki honfoglaláskori adatait nagyrészt a későbbi kor hagyományaira alapítja, ezzel vissza akarta tükröztetni amaz összeköttetést, mely a magyaroknak s a kazároknak távol keleten kötött szövetségéből származott.

Szabolcs vezér fictiv arczképe.
Az orsz. képtárból.
Konstantin császár, aki jól ismerte Magyarország területét, sem Mén-Marótról, sem Szalánról nem emlékezik meg; nagyon valószínű, hogy a későbbi kor igriczei s regősei emelték az egyszerű szláv törzsfőket bolgár vezérekké s kazár népek uraivá.
*
Honfoglalás.
A beköltözködő magyarok először Szalán birtokát foglalták el a Sajóig, majd a Zagyváig. A Bodrog-köz elfoglalása után Árpád Mén-Maróthoz küldött követeket, hogy engedje át neki a Szamos vízétől a nyíri részekig terjedő földrészt.
Mén-Marót ellentállott, mire Árpád Szabolcs, Thass és Töhötöm vezéreket bízta meg e terület elfoglalásával.
Szabolcs, Thaas és Töhötöm vezérek.
Szabolcs 892. tájban a tiszaládi (ma Ladány) révnél úsztatott át Mén-Marót földjére. A Tiszán való átkelés után Szabolcs és Thass észak felé vonúltak, s a ritka népességű vidéket hatalmukba kerítették.
400A Tisza és a Bodrog egyesülésénél, szemben a mostani Tokaj szőlőkoszorúzta dombvidékével, Szabolcs megpihent, s a meghódolt szlávokkal a további előnyomúlás hátvédéül szolgáló földvárat építtetett, azt Ekölcs oltalmára bízta, maga pedig a Tisza tekervényes partján tovább vonúlt a Szamos völgye felé. Az újonnan épült földvár, a hódító vezér nevéről Szabolcs várának neveztetett, s idők folyamán mind nagyobb fontosságra jutott.
Míg Thass a Szamos-folyó völgyén vonúlt lefelé, addig Töhötöm nekivágott a Nyír erdejének s seregével egész a Hómosó érig jutott, mely a mai Szilágy vármegyében, a Berettyónak egy Tasnád felől jövő ága.
A hódítók elől menekülő nép Mén-Maróthoz futott, aki ekkor már nem gondolt az ellentállásra; a szlávok pedig csakhamar beletalálták magokat új helyzetökbe, mert ők tulajdonképen csak urat cseréltek.

A szabolcsi földvár belseje.
Saját felvételünk.
Szalán a Kárpátok északkeleti rengetegeire támaszkodva, uralmát egy évtizedig fentartotta. Árpád 903-ban foglalta el Borsova várát, azt földig lerontatta, Szalán katonáit pedig lánczra verve, Ung várába vitette.
E vár csakhamar ismét felépülvén, hatalmas védbástyájául szolgált a szabolcsi síkságnak az északról jövő támadások ellenében, - védelmi szerepéből kifolyólag csakhamar kiterjeszkedett a mai Szabolcs vármegye területére.
A betelepülő magyarok a meghódolt szlávokat nem írtották ki, hanem szolgaságba vetették, őket főleg földmunkára és halászatra alkalmazván.
A Tisza partján csakhamar virágzó halásztanyák keletkeztek.
Thass pedig a meghódolt nép kérelmére, a Nyír és a Tisza közt elterülő területen, vásárhelyet alapított, mely vásárhely róla Tassvásárhelynek (ma Tass) neveztetett.
A beköltözködő magyarok a meghódolt területet azonnal birtokukba vették. Erre engednek következtetni azok a törzsökös magyar helynevek, mint Apagy, Berkesz, Eszeny, Gyulaj, Gyüre, Hadház, Hort, Kaba, Karász, Magy, Nádudvar, Sényő, Téglás, Lorántháza, Gyulaháza, Ramocsaháza, Jákó, Eőr, Tass, Szabolcs, Veresmart, Levelek stb., melyek sehol sincsenek meg másutt e hazában. De miként Thass vezér, aki Anonymus szerint a szomszéd szatmármegyei Sárvárt alapította, később Nyitrában telepedett le, úgy Szabolcs sem maradt meg a róla elnevezett vár birtokában, mert maradékait a Vértes-hegység alján, a mai Fehér vármegye területén találjuk.
401Felmerül tehát az a kérdés, hogy a honfoglalók közül mely törzsek telepedtek le a mai Szabolcs vármegye területére? Közvetetlen adatok hiányában ismét a krónikák előadására vagyunk utalva.
Kund.
Kézai Simon szerint, Kund, a IV. törzsfő, a mai Szatmár vármegyének a Nyír körüli részeit foglalta el és valószínűleg a mai Szabolcs vármegyére is kiterjeszkedett.
Az Acsád kún vezér törzsétől származott Itej és György a honfoglalás utáni időben Koós vagy Kelenföld nevű területet foglalták el.
Bessenyők.
Anonymus szerint Taksony fejedelemsége alatt Thonuz-Aba vezérlete alatt bessenyők költözködtek be a hazába, kik a kemeji részeken egész a Tiszáig nyertek lakóföldet, később a XI., XII., XIII. században mind nagyobb rajokban telepedett le a nép vármegye területén.
A tulajdonképeni Szabolcs vármegye területe nem képezte felosztás tárgyát, s így azt a letelepülő magyar törzsek közül egyik sem vette tényleges birtokába, hanem megmaradt nemzeti közvagyonnak, mint azt a későbbi adatok igazolni fogják. A bessenyők emlékét számos helynév őrzi. Bessenyőd, Laskod, Iklód, Székely, Őrmező, és Lövő bessenyő-telepek voltak.
A bessenyők letelepedésének első sorban a védelem szempontjából volt fontossága.
Rendeltetésöket legjobban igazolják a helynevek: mint Eőr, Szakoly, Eőr-Ladány, Lövő-Petri stb.; ezekből kitűnik, hogy a bessenyők határőrök voltak az észak-keletről jövő támadások ellenében. (Kandra Kabos: Szabolcs vármegye alakulása. Akad. értek. XII. k.) A krónikák szerint a háborúkban az előhadat alkották s a későbbi várrendszernek ők tették a magvát. De a földterület, a hol letelepedtek, nem ment át a tulajdonukba, hanem a fejedelem rendelkezése alatt állott.

I. Béla.
(Az 1664-iki Mausoleum regni Hung. regum-ból.)
Az orsz. képtárból.
2. A VÁRMEGYE ALAKULÁSA.
Szent István.
A kereszténység behozatalával Szent István apostoli buzgalommal látott az új hit megszilárdításához.
Az egri püspökség is azok közé tartozik, melyeket ő alapított. E püspökség első alapításától kezdve kiterjedt Szabolcs és Borsova területére.
A nemzeti királyság megalapításával s a kereszténység behozatalával támadt új rend alapfeltétele a honvédelem s a birtokjog szabályozása volt.
A történelemből tudjuk, hogy Szent István a létező várakat királyiaknak jelentette ki, s azokat a körülöttűk levő vidék központjává tette.
Ily vár volt Szabolcs, melyet, mint láttuk, Szabolcs vezér egy régi 402földvár helyén, a természettől adott legalkalmasabb védelmi helyen, a Tiszaparti országút, tehát fontos közlekedési vonal mentén épített fel. Szent István a várszerkezet életbeléptetésével a várakat s a hozzátartozó földeket a törzsbeli kötelék alól kibontva, a király kezében egyesítette.
De a szabolcsi várrendszer megalakúlásánál ez intézkedésekre nem volt szükség, hiszen magát a várat az alapító vezér nem szállotta meg, s így a hozzátartozó birtokok közvagyont alkottak; a helynevek, mint Királyteleke, Királytava (a besztereczi határban), Igricze (egy tó neve Pazony mellett) - kétségkivűl igazolják, hogy a mai Szabolcs vármegye egy része, első királyaink uralkodása alatt, királyi birtok volt.
Várrendszer.
A várrendszer feje volt az ispán; ő ügyelt fel a várra és a hozzátartozó birtokokra; kötelessége volt a várhoz tartozó népek összes ügyeit intézni s felettök bíráskodni. Ő vezette harczba az őrséget és a várjobbágyokat. Az ispán helyettese volt az udvarbiró, mely tisztségből később a vármegyei alispán fejlődött.
A Váradi Regestrum az 1201-1235. közötti évekből a következő szabolcsi vártisztviselők emlékét őrizte meg: Cumazan, Servus Dei, Mihály udvarbírák, Rozti Máté, Bozó pristaldusok.
A várrendszer alapeszméje a földesúri viszony volt, a királyi várak s a szolgálmányosok közt. - Kérdés, kik voltak ezek a szolgálmányosok.
Anonymustól értesülünk, hogy Szabolcs vezér a meghódolt népekből sokakat a vár szolgálatára kötelezett; ezek hihetőleg szlávok voltak, s alantas szolgálatokat teljesítettek.
A várnép előkelő szolgálmányosait a fegyverviselők képezték. Ezek a letelepedett bessenyőkből kerűltek ki, és Ekőcsön (a mai Erkecse) s Balsán laktak. A várjobbágyokból teltek ki az állandó királyi hadak.
A mai Szabolcs vármegye területére két királyi vár megyéje terjedt ki: a tiszamenti Szabolcs és a Tisza mindkét partján elterülő Borsova.
E várak megyéi összefüggőbb egészet alkották itt, mint az ország azon részein, a hol a várbirtokok a törzsbirtokokkal meg-meg voltak szaggatva. Mindazonáltal egységes Szabolcs vármegyéről a tatárjárást megelőző időben nem lehet szó, a tulajdonképeni vármegye csak a tatárjárást követő időben fejlődik ki a várak megyéiből, vagyis a várispánságokból.
Lássuk csak, mely várak megyéi (várispánságok) terültek el a mai Szabolcs területén, miként alakultak, fejlődtek s szüntek meg.
I. A szabolcsi vár megyéje (várispánság).
Alakulását fentebb láttuk. Már a Szt. István uralkodását követő időben züllésnek indult. Péter király ugyanis, hogy hívei számát szaporítsa, Guth és Kelad jövevény lovagoknak adományozta e várbirtokok legnagyobb részét. A szászdi apátság alapító-leveléből kitetszőleg (1067 körül) Péter comes, e lovagok utódja, jóformán Szabolcs várának környékét bírta, így maga a vár is azon időtájt idegen kézen volt.
E várispánság tehát már a tatárjárást megelőző időben feloszlott, okiratilag azonban csak a tatárjárást követő időben számolhatunk be teljes feloszlásáról.
IV. Béla.
IV. Béla király 1245-ben Gáva, Halász, Nagyfalu és Timár pusztán maradt birtokokat mentette fel a szabolcsi vár alól.
V. István.
V. István még bőkezübb volt a várbirtokok eladományozásában. 1265-ben, a tatárjárás alatt elpusztult Harang (Harangod) nevü földtért adományozta a Guth-Keled nemzetségnek. Következő évben (1266) Joakim szabolcsi várjobbágy Ekus földjét Kázmér udvari jegyzőnek s testvéreinek adományozta. Ez utóbbi adományát 1271-ben megerősítette. - 1270-ben Örény nevü halastavat adományozta Joakim fiának, Pálnak - 1282-ben Bodoló fia János várjobbágy zálogosítja el Byne nevü öröklött várbirtokának fele részét.
IV. László és III. Endre.
IV. László király parancsára, 1284-ben, Mihály comes fia, Péter, a szabolcsi várszolgák Ekeuch nevü birtokába iktattatik; végül III. Endre 403király Vencsellő nevü lakatlan várbirtokot adományozta 1293-ban Belus comesnek. A szabolcsi várbirtokokat, a fenmaradt oklevelekből, következőkép állíthatjuk össze:
Byne (Büs) földje, 1282 elzálogosítva
Ceda, (1067 kör.), a szászdi apáts. alap. lev. szerint Salamon király adományozta el.
Ekőcs, 1284-ben eladományozva.
Gáva, 1245-ben eladományozva.
Halász, a királyi halászok földje, 1245-ben eladományozva.
Harang, 1265-ben eladományozva,
Levelek, (1067 kör.) Péter comes birtokában névtelen föld a Tisza mentén, 1266 eladom.
Nagyfalu, 1245-ben eladományozva.
Örény (Örvény) halastó és halásztanya 1270.
Timár, (mint határos falu említve már 1067. kör.) 1245-ben eladományozva.
Tisza-Dob, 1256-ban Fejér IV. 2. 395.
Vencsellő, 1293-ban eladományozva.
II. A borsovai vár megyéje (várispánság).
Borsova vár nincs Szabolcs vármegye területén; teljesen elpusztult, helyét a Borsova folyó melletti Vári táján kell keresnünk.
Fontos szerepe volt az orosz kapuval szemben elfoglalt védelmi helyzeténél fogva. Területe mélyen benyúlt a mai Szabolcs vármegyébe. E várispánság a XII. században szintén szétzüllött, a tatárjáráskor már nem jutott neki szerep az ország védelmében. Tartozékai a mai Szatmár, Szabolcs és Bereg vármegyék területén feküdtek.
Kiterjedéséről az 1333.-1335. évi pápai tizedlajstromok nyujtanak felvilágositást. E lajstromok szerint a borsovai főesperesi kerületnek a megyében 33 plébániája volt.
Miután a pápai tized a Szt. István király korabeli állapotoknak megfelelőleg vettetett ki, valószinűnek tartjuk, hogy a borsovai főesperességnek s vármegyéjének egy területe volt.
Ez adatok alapján a Bezdéd, Kékcse, Dombrád, Beszterecz, Kék, Pazony, Apagy, Pócs-Petri, Bogát községek határán átvonuló mesgye képezhette az egykori Borsova határát. A várbirtokokat illetőleg nagyon kevés okleveles adat maradt fenn, ezek is a szétzüllés koráról emlékeznek meg. Így Kák földjét V. István király 1268-ban feloldotta a vár köteléke alól s Sándor szörényi bánnak adományozta. Pazonyt pedig Mihály fia Péter, a Kállai család egyik őse, nyeri 1284-ben IV. László király adományából.
Bár e várispánság a XIII. század végén teljesen feloszlott, a hozzátartozó várjobbágyokról még 1359-ben is értesülünk. Ez évben nemesítette Nagy Lajos király Anarcsi Jakab fiait s feloldotta őket a várjobbágyi kötelék alól. Végül még a kolozsi várnak is voltak tartozékai Nádudvar vidékén (Váradi Reg. 157. §.). E várhoz tartozó földek ugyanis szerte-szét feküdtek, a többi várföldek közé ékelve.

Salamon.
(Az 1664-iki Mausoleum regni Hung. regum-ból.)
Az orsz. képtárból.
*
A vármegye mint törvényszék.
A vármegye tulajdonképeni alapját IV. Béla rakta le.
Alatta veszik kezdetöket a megyei törvényszékek. A várispánok, ekkor már comesek, mind jelentékenyebb befolyást nyertek az ügyek vitelére.
De a nemesség is mind nagyobb mértékben közreműködik. V. István, de főleg IV. László és III. Endre királyok, több vármegye nemességével 404együtt tartanak gyűléseket. Így 1278-ban, 1290-ben, 1294-ben Váradon jelent meg Szabolcs nemessége, e gyüléseken egyúttal törvényt is ült a király. Katonai szervezetnek és hatóságnak Kun László kezdi használni a vármegyét, midőn Szabolcs nemességét 1290-ben hadba szólította. A várispán udvarbírájából fejlődik az alispáni tisztség. III. Endre alatt már választott megyei tisztviselők intézkednek. Ily viszonyok közepett szinte észrevétlenül alakul meg Szabolcs vármegye.
Területe magában foglalta a feloszlott szabolcsi s a borsovai várbirtokok tiszántúli részét. Hozzá tartozott a Hortobágy, Debreczen városa és a későbbi Hajdú-kerület. Délfelé messze lenyúlt a Tisza partján, egész a Kemeji területig, hol Tisza-Igar, Tisza-Örs és Nagy-Iván jelölték határát. Nyugatról Szatmár vármegye, mely nagyrészét jelenlegi kiterjedésével határolta.
A vármegye keleti határán elterülő községek Eszénytől le Mária-Pócsig, az első alakulástól kezdve Szabolcs vármegye területéhez tartoztak. Ellenben Bátor és Kis-Bátor 1279-ben, Encsencs 1321-ben, Béltek (ma Nyír-Béltek) 1325-ben, Lugos 1373-ban kiadott oklevelek szerint Szatmár vármegye területéhez számíttatnak.
2. AZ EGYHÁZ ÉS AZ EGYHÁZI BIRTOKOK ALAKULÁSA.
Egri püspökség.
Míg az új rend védelme első sorban a várszerkezeten nyugodott, addig a kereszténység megszilárdítása az egri püspökségre nehezedett.
Szabolcsban, mint általában az egész Felső-Tisza vidékén, le a Marosig, nincs egyetlen egyház sem, melyről kimutatható volna, hogy Szent István előtt fennállott.
Az új hit meggyökeresedésének akadályai első sorban a közállapotok voltak, mert még nomád népekre vall az a törvény, mely a tiszai népekre czélozva, elrendeli, hogy a falu ne hagyja el egyházát.
Az egri püspökség azonban Árpádházi királyaink bőkezü adományaiból gyarapodva, csakhamar sikeres tevékenységet fejtett ki.
E püspökségnek Szent István, Szabolcs vármegye területén számos birtokot adományozott, uratlan, tehát a király tulajdonához tartozó földekből.
IV. Béla király az egri püspökség birtokait megerősítő oklevelében (1261. szept. 9-én) kiemeli azokat, melyek Szent Istvántól adományoztattak. Ezek közé tartozik: Fehér-Szent-Margita, a hozzátartozó halászokkal, (valószinűleg P.-Margita) és Papegyház, a Hortobágy víze mellett, továbbá Eurem, a hozzátartozó két vízcsatornával s árvízveszély esetén szükséges nagy szállító-hajóval. Ez utóbbi helye ismeretlen, de valószinü, hogy Csege környékén, tehát a régi Szabolcs vármegye területén feküdt.
Szent István ezenkivül a vám és egyéb királyi jövedelem tizedét is az egri püspöknek adományozta.
IV. Béla említett adománylevele, melyet V. István 1271-ben megerősített (Fejér V. I. 157.), még a következő birtokokat sorolja fel a régi Szabolcs vármegye területén: Abán (Ábrány); Buda; Bakzok (a Hortobágy mellett); Bakta; Csege, (most Hajdu várm.), e birtokot IV. Béla 1248-ban Sáros tizedéért elcserélte; Eszlár (Oszlár), Gyulaj, Hezeviche mellett; Fidemes; Kekus; a Hortobágyvízi halastavak; Kert a Tisza mellett; köuzd halászokkal és halastóval s a tiszamenti Bumeneti erdővel; Szegy, a tiszai vízcsatornákkal és Timár. Püspöki birtokok voltak még: T.-Füred, T.-Igar, Nagy-Iván, végül T.-Örs, melyet Örsi Imre 1292-ben hagyományozott az egri püspöknek.
Egyházi beosztás tekintetében, a vármegye területén két főesperesi kerület alakult: a szabolcsi és borsovai, ez utóbbi a kisvárdai alesperesi kerületet foglalta magába. A szabolcsi főesperesi kerület magában foglalta a mai Szabolcs vármegye nyugati felét, továbbá Hortobágy vidékét, innen 405lenyúlt egész T.-Igar, T.-Füred s Nagy-Ivánig. E három helység választotta el a kemeji főesperességi kerülettől.
Szászdi apátság.
Első királyaink egyházalapító bőkezüsége csakhamar követőkre talált főuraink körében. Ez alapítványok közül kiváló fontossággal bír a szászdi apátság alapítása. A szászdi apátság helyét ugyan Borsod vármegye területén kell keresnünk, de tekintve, hogy az alapító-levél a vármegye történetére vonatkozólag legrégibb emlék, másrészt az adományozott birtokok legnagyobb része Szabolcs területén fekszik, szükséges, hogy vele közelebbről foglalkozzunk. Ez apátságot a Guth-Keled nemzetségből származott Péter comes 1067. körül alapította. Birtokait Szt.-László ujabb adományokkal gyarapította, mely adományokat IV. Béla király 1267-ben kiadott oklevelével megerősítette. 0
Az apátság Benedek-rendű volt, s nagyszámú birtokai Szabolcs vármegyén kívül kiterjedtek Borsod, Békés és Pest vármegyékre is, melyekhez a monostort Péter juttatta.

IV. Béla
A szászdi apátságnak 1067 körül kiadott eredeti alapítólevele tudvalevőleg ismeretlen. Azonban IV. Béla királynak a szászdi apátság jogait és kiváltságait megerősítő, 1267-ben kelt oklevele az orsz. levéltár dipl. osztályában 7. sz. a. őriztetik. Ennek eredeti latin szövege a következő:
"In nomine Sancte et Individue Trinitatis Petrus Dei Gracia Comes. Producencia antiquorum sapientum et consuetudo obtinuit, utsi quispiam cuilibet persone in Regno Pannonico quid stabilire decreverit, et quid stabile fore velit, id prelibati Regis licencia et omnium tam Principum, quam Episcoporum testimonio, et sub huiusmodi cirografo debeat memorie commendare temporibus futuris. Quam consuetudinem racionabilem considerans, Ego Petrus hoc scriptum fleri postulavi ad recordacionem et comfirmacionem temporibus presentibus et futuris Omnibus ergo Christianis notum esse desidero, quod Ego Petrus eterne retribucionis munere monasterium Sancte Marie Jesu Christo chooperante construxi, quod dicitur Zasty, idque iuxta posse dotavi agris, pascuis, pratis, aratoribus, vinitoribus, bobus, ovibus iumentis, porcis, apibus, et ceteris necessariis ad supradictum Zasty. Nos tres germani predia possidebamus, quorum terciam partem que me contingebat monasterio in omnibus dedi eidem. Possesionem in Scenholm, quam Dux michi, ego monasterio subdidi Cuius marchia incipit ab area equorum Regis, ad 406Nadestyguy, deinde recto itinere per litus Scekzow usque ad longam vallem, per id ad Sartue, inde per ipsius litus ad eiusdem Saar caput, unde recto tramite per viam Soba, versus curtem Scenholm, usque locum qui flectitur in dextram, scilicet ad rivulum nomine Egur; inde ad molendinum Geru, a quo ad eiusdem Geru agrum, et pervenitur ad locum inundantis aque. Inde ad puteum Bissenorum, et tendit ad viam positam in transversum, per quam venitur ad sepulturas Bissenorum; inde ad magnam foveam, que protensa usque ad Aruksceguj tendit ad angulum parue Egur, et ad angulum Aruk; inde antem ad predictam aream equorum.
Ipsi autem predio dedi mansus (így) numero X., sed plus invenitur; de ipsis vero inter me et Dersynum fuit contencio, sed Ducis gracia eos mee parti attribuit; ibidem molendinum cum molendinario, ad Fonsolfenerie predium, quod vocatur Bubach, Dux Michi et ego monasterio; et silvam nomine Nogkereku; cetera vero pratis et in pascuis, in feno secando et in cumulo colligendo, unde Dux habuit, inde monasterio permisi habere. Scyrnik marchia incipit ab oriente de tumulo Branka ad pirum circumdatam humo, et tendit ad acervum in monte positum, et pervenit ad tumulum Boytyn; inde vero ad acervum vie vicinum; deinde recta via dirigitur usque semitam, que flectitur in dextram, a villa Petri ad agrum Petri, inde per vallem ad venam Cheyey ad marchiam cum Bechydy ad vallem, que ducit ad marchiam, conbibansque supradictam marchiam, et ad illud predium XX. mansus aratorum.
Marchia Chartybak ab occidente ex parte Chartybak; in capite acervus Basy, inde ad viam que venit de Zondonek et ducit ad Chegen, usque ad angulum valli; inde flectitur per ryppam vene deorsum, bui versus monticulum ultra itur; inde ad alium monticulum, qui est cum villa Solu; inde tendit ad acervum Fygudy usque ad acervum Marci; inde dirigitur ad terminum cum Chordy usque monticulos; unde tendens ad pirum stantem in agro perducit ad predictum Basi acervum. Sumpma tocius numeri concluditur calculo videlicet CIIII. mansus servorum, XXX. equites, XX. Ungari et X. Bisseni; sex lanifice et linifice; X. vinee et ortus Apium, X. copule equorum, C. boves, D. oves, CC. porci. Preterea do territorium, quod postea concessit michi Salamon Rex cum Magno Duce in villa que dicitur Ceda. Unde ex hac die recedant, preter ecclesiasticam familiam, quicunque libertatis nomen affectant. Et in ipsa predicta villa concedo filie mee Magne dimidiam pactem terre. In sumpmitate illius ville habentur fructus, quorum dimidia pars Abbati et dimidia filia e mee. Concedo filio filie mee Magne scilicet Heche dimidiam partem terre Fonsol, que me contigit, cum duodecim mansionibus libertinorum, dimidia pars. Cognatis meis do terram Wensellev ad septem aratra cum quinque pisscinis et VI. mansionibus libertinorum; quarum piscinarum nomina hec sunt: Wensellev towa, Proluca, Homuser, Tehna, Ebes. Et in eadem terra remansit terra ad tria aratra ciubius castri de Zobolchy. Do et terram Wense sitam iuxta terram Tymar, que remanet castro de Zobolchy, cum tribus aratris, duobus piscatoribus et cum piscina Tyccha. Que pro marchia, iuxta Ticiam vadit superius, et in loco Nogewrem vocato transit Ticiam ad partem meridionalem, et venit ad quoddam nemus, quod per omnia meum est; abhinc vadit ad Rakamoz, ubi facit tres metas terreas, et inde cadit ad magnam viam Zoloch, per quam proceditur versus Kuurew, usque dum Tyza et Budrug in unum coniunguntur; et ibi Tyza cedit michi per omnia a Nogewrem incipiente ab utraque parte, usque dum cadit ad Budrug. Do et terram in Bekech, cum duodecim mansionibus libertinorum, et cum duobus aratris et mansibus servorum. Marchia marca incipit ab oriente cum Zakaria usque ad aceruum Sumug, tendens ad tres valles; inde ad villam Cosme usque ad salsatas aquas; inde vero ad magnum montem, iuxta quem a dextra parte est aceruus, et dirigitur ad magnam viam, usque ad supradictam marchiam cum Zakaria. Hanc terram Dux Magnus dedit, et ego monasterio; pristaldus Apa filius Chycha, pristaldus vero Stephani Byhoriensis Comitis Wde, pristaldus meus Fygudy. Do predium Damarad, et in eo quatuordecim familias Monasterio, ut portent asseres ad choperiendum monasterium. Do predium Prouod cum omnibus necessariis; do et predium Suruk cum capella Sancti Martini. Sunt autem ibi Hungarii, 407quorum major nomine Michael; disposui eos, ut det unusquisque de domo sua unam idriam mellis; quo autem anno necesse erit, monasterio dent asseres vice mellis cum curru. Do et predium Zekeres in eo populum michi pertinentem, qui bini serviant, quolibet mense et quocunque vadit Abbas, secum pergant in equis. - Do et predium Leveluky, cum omnibus que michi pertinent ibi. Do predium Chabarakusa cum sex vinitoribus, et XII. mansionibus aratrorum, predium Gubach cum septem piscatoribus, et cum insula in Danobio existenti, cum tibus aratris et tribus servis. Do predium Nywyg ad quinque aratra cum aratoribus Do predium Zalda, cuius marchia incipit a Ticia usque ad quatuor monticulos. Do predium Lodan, ad septem aratra cum quinque piscinis; do predium Scegholm cum omnibus rebus Monasterio. Disposui obsequiatores, quorum hoc erit servicium: Quolibet anno dent duos boves; quatuor cubulos de vino, quam dedi vineam cum vinitore; unusquisque quatuor cubulos cerevisie, X. panes, I. gallinam, sed duo mansus simul unam anserem. Disposuit et mea filia Magna in eadem villa, que dicitur Dusnuky, sex mansus cum sua pecunia, quorum nomina sunt hec: Iwan, Ichy, Wachy, Zemy, Kokoch, Ombroch. Sed per annum isti simul cerevisie, unam gallinam, duo mansus simul unam anserem.
Sed hii duo populi simul X. pensas denariorum, ecclesie emere ceram. Tandem ego Petrus rogavi Regem cum Duce Magno et cum Duce Ladizlao, út hii populi decimas non darent, preter duas sapecias et unam gallinam, sed hoc sacerdoti parochyano pro sepultura et baptismo; quam peticionem Rex cum Archiepiscopo fieri concesserunt. Ut autem hoc mee concessionis donum sequenti euo inconvulsum permaneat, testimonio aliquorum nominibus attestari feci. - Rex Salamon; Dux Magnus, Dux Ladislaus, Archipiscopus Dersy, Episcopus Jeronimus, Episcopus Alexius, Palatinus comes Rodowan, Comes Erney, Comes Wydus, Comes Markuch, Comes Ilya, Domes Pethe, Comes Hetey, Comes Martinus, Comes Wefa. - Ipsis autem testibus de predicta facultate mea testimonium perhibentibus, si quispiam fatue aliquid subtrahere vel mutilare presumpserit, sit anathema sub excommunicacione omnipotentis Dei et Regie Maiestatis auctoritate, tociusque Christianitatis consorcio privetur."

V. István.
(Az 1664-iki Mausoleum regni Hung. regum-ból.)
Az orsz. képtárból.
Ez az oklevél dr. Kárffy Ödön országos levéltári igazgató fordításában a következőleg hangzik:
"Az osztatlan szent háromság nevében Péter Isten kegyelméből comes A régi bölcsek szorgalma és a szokás azt határozták, hogy bárki akárkinek Magyarországon valamit birokáúl szánt, és valamit elhatározott, az a fenti ország királyának engedelmével, valamint úgy az összes főurak mint főpapok tanúságával e fajta kéziratban adassék a jövendő idő emlékezetére. Mely szokást helyesnek vélvén, én Péter ezt az írást kértem készíttetni, megerősítésére és emlékezetére a jelen és jövendő időnek. Tehát Krisztus minden hívének tudtul kívánom adni, hogy én Péter (bízva) az örökkévalóság megtérítésében, Jézus Krisztus segítségével szent Máriának monostort alapítottam, 408mely Zastynak neveztetik, és azt tehetségem szerint megajándékoztam szántóföldekkel, legelőkkel, mezőkkel, föld- és szőlőművesekkel, ökrökkel, juhokkal, igavonó barmokkal, sertésekkel, méhekkel, és egyéb e Zastyhoz szükségesekkel. Nekünk három egy testvérnek birtokaink voltak, melyeknek harmadrészét, mely engem illet meg, mindenestül ugyan e monostornak adtam. Egy birtokot Scenholmon, melyet a herczeg nekem, én pedig a monostornak rendeltem. Melynek határa kezdődik a király lovainak (legelő) helyétől, Nadestyguynél, melytől egyenes irányban a Scekzow partján egy hosszú völgyig, melyen át ugyanazon parton a Saar fejéig, innen egyenes irányban a Soba úton Scenholm felé, egész addig a helyig, mely jobbra kanyarodik, vagyis az Egur nevü patakig; innen Geru malomig, melytől Geru mezejéig, a honnan a vizáradásos helyig ér. Innen a bessenyők kútjáig, és a szemben levő úton a bessenyők temetkezési helyére ér, melytől a nagy árokig, mely Arukscegujig terjed, a kis Egur szögletéig, és az Aruk szögletéig, a honnan a (fent nevezett) lovak legelőjéig. E területnek adtam 10 tanyát, de többre becsűlöm; ezekről köztem és Dersynus közt perlekedés volt, de a herczeg kegye nekem itélte; itt van egy malom, tartozékaival, mely Fonsolfenerie pusztához tartozik, melynek neve Bubach, ezt a herczeg nekem, én pedig a monostornak adtam, és Nogkereku nevü erdőt, a többit pedig úgy a mezőkben és legelőkben, réti sarjukban és boglyákban, a honnan a herczeg bírta, onnan megengedem, hogy a monostor bírja Scyrnik határa keletről kezdődik Branka dombtól, egy földdel körülhányt körtefáig és terjed egy hegyen rakott földhányásig és lejön a Boytyn dombig, innen pedig egy útmenti határdombig. Innen egyenesen húzódik egy ösvényig, a mely jobbra tér el Péter falujától Péter mezejéig, innen egy völgyön át Cheyey érig a Bechydyvel való határig vezető völgyig, összefolyván a fenti határral, és e pusztához 20 földmives tanyát (adok). Chartybak határa nyugatról, Chartybak felől: a Basy domb teteje, innen a Zondonek felőli út, mely Chegen felé visz, a völgy szögletéig, melytől az ér partján hajlik le, a honnan egy hegy felé, mely Solu faluval (határos), ettől a Fygudy földhányásig, mely a Márkus földhányásához 409(tartozik.) Ettől a Chordy határjel felé a dombokig. Innen egy mezőn álló körtefáig vonul a nevezett Basi földhányásig. Ebben összesen foglaltatik 104 jobbágytelek, 30 lovas, (20 magyar, 10 bessenyő), 6 gyapju- és vászonkészítő, 10 szőlő és méhes, 10 pár ló, 100 ökör, 500 bárány és 200 sertés. Azonkivül adom azt a területet, melyet Salamon király és Magnus (Géza) herczeg nekem adott Ceda faluban. Innen, ha kihalnak, az egyház szolgáin kivűl, az ezek után következők mind legyenek szabadok. És a fent megnevezett faluban átengedem Magna Leányomnak a földbirtok felét. E falunak összességében a jövedelmet felében az apátságra, felében lányomra hagyom. Átengedem Magna lányom fiának, tudniillik Hechének Fonsol földbirtok felét, mely engem illet, 12 szabados tanyával, ez a fele. Atyámfiainak adom Wensellev 7 ekényi földbirtokomat 5 halászattal és 6 szabados tanyával. Mely halászatoknak nevei; Wensellev towa, Proluca, Homuser, Tehna, Ebes. És e földbirtokon marad még 3 ekényi föld a Zobolchy vár polgárainak. Wense földét is adom, Tymar földe mellett, mely a Zobolchy várnak marad, 3 ekényi földdel, 1 halászszal 410és a tiszai halászattal. Ennek határai; a Tisza mentén felfelé haladva, Nogewrem nevű helynél a Tiszán átvágva, délre, elér egy berket, mely mindenestől az enyém. Innen Rakamoznak halad, a hol 3 földből való határjelet alkot és innen a zoloch-i nagy útra ér, melyen Kuurew felé halad, a Tisza és Bodrog egybefolyásáig és itt a Tisza Nogewremtől kezdve enyém, mindkét partján, míg a Bodroggal egyesül. Adom a Bekech-ben levő földet, 12 szabados tanyával és két ekényi földdel, valamint a szolgatanyákkal. A határ kelet felől Zakariás (földével) a Sumug földhányásig és 3 völgyig terjed, innen Cosma falva felé a sós vizekig. Ezektől egy nagy hegyig, melytől jobbra egy földhányás van, a honnan a nagy út felé irányul, ettől pedig mondott Zakariással való határig. Ezt a földet Magnus herczeg adta (nekem), én pedig a monostornak. Cycha fia, Apa pristaldus és István bihari ispán pristaldusa a Wde és az én pristaldusom, Fygudy jelenlétében. Adom a monostornak Damarad pusztát, és rajta 14 családot, hogy a monostor építéséhez gerendát szállítsanak. Adom Prouod pusztát, minden szükségletével és adom Suruk pusztát, Szent-Márton kápolnájával. Itt magyarok vannak, akiknek fónagya Mihály; ezeket úgy rendeltem, hogy mindegyikök adjon egy bödön mézet a házáról, és a mely évben szükség lesz, a méz helyett gerendát szekérrel Adom Zekeres pusztát, és rajta a hozzám tartozó népet, melyből minden hónapban ketten szolgáljanak és bárhová megy az apát, kövessék lóháton. És adom a Leveluky pusztát, minden azon való jószágommal. Adom Chabarakusa pusztát 6 szőlőművessel és 12 földművestanyával. Gubachy pusztát, 7 halászszal és a Dunán levő szigettel, 3 ekével, 3 szolgával. Adom Nywyg pusztát, 5 ekényi földdel, a szántóvetőkkel együtt. Adom Zalda pusztát melynek határa a Tiszától kezdődik és 4 dombig terjed. Adom Lodan pusztát, 7 ekényi földdel, 5 halászattal. Adom Scegholm pusztát, minden ingósággal, a monostornak. Rendelek szolgákat, kiknek szolgálatja ez lesz: minden évben adjanak két ökröt, 4 csöbör bort, abból a szőlőből, melyet szőlőművessel együtt adtam; mindegyikök 4 csöbör sert, 10 kenyeret, 1 tyúkot, és 2-2 tanya egy ludat. Az én Magna leányom rendelt Dusnuky faluban 6 tanyát saját pénzén, melyek nevei: Iwan, Ichy, Wachy, Zemy, Kokoch, Ombroch. Ezek is évenként együtt adnak 1 ökröt, 102 kenyeret, 3 csöbör méhsert, házanként 2 csöbör sert, 1 tyúkot, 2-2 tanya 1 ludat. És e két nép együtt 10 denárt, hogy azon viaszt vegyenek. Végül én Péter kértem a királyt, Magnus herczeggel és László herczeggel, hogy e népek tizedet ne adjanak, 2 kepét és 1 tyúkot kivéve, de ez a helyi papnak jut, temetésért és keresztelésért, mely kérést a király az érsekkel együtt engedélyezett. Hogy ezen adományom a jövő időre is érvényben megmaradjon, némely tanúk nevével bizonyittattam: Salamon király, Magnus herczeg, László herczeg, Dersy érsek, Jeromos püspök, Elek püspök, Rodowan nádor ispán, Erney ispán, Wydus ispán, Markuch ispán, Illés ispán, Pethe ispán, Hetey ispán, Márton ispán, Wefa ispán. Ezek a tanúk pedig fent elősorolt adományokról bizonyságot tevén, ha abból bárki valamit elvonni vagy megcsonkítani merészelne balgatagul, átok alá essék, kiközösítés terhe mellett a mindenható Isten és a királyi felség erejével s fosztassék meg az egész keresztyénség társadalmától."
Ez tehát a szászdi apátságnak sokat vitatott alapító-levele, melyet egész terjedelmében és hű fordításban is azért közlünk, mert Szabolcs vármegye ezer év előtti állapotára eléggé meg nem becsülhető világosságot derít.
Nagyítható kép
Szabolcs vármegye történeti térképe, a XV. századtól a mai napig
Összeállította dr. ifj. Reiszig Ede.
4. NEMZETSÉGEK AZ ÁRPÁD-KORBAN.
Már említettük, hogy Szent István a várrendszer megalakulásával a közvagyont a magánvagyontól elkülönítette. Szabolcs területén ez intézkedés mi akadályba sem ütközött, mert ezt a honfoglaló törzsek közül egyik sem vette birtokába. Így Szabolcs területe nagyrészt várbirtok volt; nincs is nyoma annak, hogy a Guth-Keled nemzetség letelepedése előtt itt akár valamely törzsfő, vagy jövevény lovag birtokot nyert volna. A Guth-Keled nemzetséget tekinthetjük tehát Szabolcs vármegye első nagybirtokosának. (Kandra Kabos i. m.)
411Guth-Keled nemzetség.
E nemzetség, a Hohenstaufen várából származott Guth és Kelad lovagoktól vette eredetét, kiket III. Henrik császár hagyott Magyarországban és Péter király Szabolcsban adományozott nekik birtokokat. Mindenesetre sajátságos körülmény, hogy míg a többi beköltözött jövevény lovagok főleg az ország nyugati szélén telepedtek le, addig a Guth-Keledek a tiszaparti Szabolcsban találtak új otthonra.
Ezt csakis úgy tudjuk értelmezni, hogy akkoriban már az ország nyugati vidékén a birtokok eladományoztattak, s azért kellett Péter királynak a szabolcsi várbirtokokat felajánlani, a mit indokolttá tett még az az óhajtás is, hogy e nemzetség letelepedése által e vidék hűsége biztosítva legyen.
De a Guth-Keled nemzetség, mely első sorban valószínüleg Péter nemzetietlen uralmát volt hivatva támogatni, a magyar föld átalakító hatása következtében csakhamar teljesen magyarrá lett s a belőle leszármazott fényes multu családok számos kiváló férfiút adtak a hazának.
Lássuk csak, miként fejlődött e nemzetség hatalomban s gazdagságban, s miként váltak ki belőle az egyes családok.
Első letelepedésöket a helynevek, mint Gut, Adony stb. igazolják.
E nemzetség sarja, Péter comes, 1067. körül alapította a szászdi apátságot. Sajnos, hogy e nemzetség XI-XII. századbeli birtok-viszonyairól nem nyerhetünk tájékozást, miután a tatárjárás ezen az oklevelen kívül az összes emlékeket megsemmisítette.
A tatárjárás utáni korból fenmaradt oklevelek már bő adatokat nyujtanak e nemzetség fokozatos fejlődéséről. 1245-ben tünik fel István comes, kinek IV. Béla Halász, Timár, Gáva és Nagyfalu birtokokat adományozta. Ez az István kora ifjuságától kezdve II. Endre szolgálatában állott, majd főlovászmester, udvarbíró s nyitrai főispán lett. Istvántól származott Pektári Joakim tárnokmester († 1278.). V. István király 1265-ben Kozma comes fiának Kozmának, Harang nevü ősi birtoka mellett fekvő, hasonnevü földtért adományozta. 1270-ben Ivachun (Joachim) Pál, Örvényt nyeri adományul. István fia, Pál bán, 1281-ben Bervey, Tóth-Bervey, Turján, Pulkuna, Beud, Hugyaj, Dada, Seller és Gáva birtokosa. 1282-ben Kozma megerősíttetik Harang, Nyék és Ragáld birtokában. 1284. körül Keled fiai: Péter és István elcserélik a Kis-Döge birtokukat, Aladárnak Bél és Öszöd birtokával. 1289-ben a nemzetség tagjai: Pál fia Lőrincz, e Pál fia Detre fiai: Máté és Pál felosztják ősi birtokaikat egymás közt.

IV. László.
(Az 1664-iki Mausoleum regni Hung. regum-ból)
Az orsz. képtárból.
1292-ben Durug fiai, Ihász és Baranyos nevü birtokaikat elcserélik Örsur nb. Jakab birtokaival. Ez időtájt Aladár fia László, tiltakozik az ellen, hogy Keled fiai Péter és László, magvaszakadt rokonuknak Öszöd és Tölgyes nevü birtokába beiktattassanak. 1299-ben Keled fiai Péter és István s rokonaik, Avik birtokukat Csépán fiainak átengedik. 1300-ban 412Dorog fiai cserélnek az Örsur nembeliekkel. Ez évben István bán özvegye családi egyesség folytán Dadát nyeri. 1301-ben János fia István fia János egyezkedik Endus és több más vármegyében fekvő birtokok ügyében.
A XIII. század folyamán a Guth-Keled nemzetség három főágra szakadt. Ezen főágakból váltak ki az egyes családok:
Balog-Semjén nemzetség.
I. A dobi Doroghok 1278-ban tüntek fel és átszármaztak Biharba. II. A Rakamazi ág. III. A Kisvárdai ág.
A tatárjárást megelőző időből a Guth-Keledeken kívül csak a Balog-Semjén nemzetség letelepedéséről van közvetetlen tudomásunk.
E nemzetség az első foglalás jogán telepedett le Szatmár vármegye területén s onnan II. Endre királynak Tuth földjére (ma Tót, Napkor környékén) tett adománya következtében került a Nyírség közepébe. A tatárjárás után mind hatalmasabban lépett előtérbe és csakhamar erős versenytársa lőn a Guth-Keledeknek.
Ubulfi Mihály és Egyed 1252-ben megveszik Szatmári János fia Tamás Semjén nevü birtokának fele részét. Ez a Mihály a nagysemjéni, Egyed az öregebb Kállai-ág alapítója. - V. István király Ubulfi Mihálynak, 1271-ben az elpusztult Nuncupul (Napkor) és Tuth nevű birtokokat adományozta, mely birtokokat Ubul testvére, a meghalt Egyed, II. Endre királytól az oroszok elleni hadjáratban való részvételéért nyert.
IV. László király még kőbezűbb adományok által gyarapította rendíthetetlen híveinek birtokait. Igy 1272. után Mihály fiai beiktattatnak: Abod, Zokol, Bwsal, Oyk, Kemecse és Jék birtokába. 1284-ben Mihály comes fia, Péter, Ekőch és Pozdum várbirtokokat nyeri adományul. 1291-ben biri Gergely fia, János egyezkedik Zomogi Pál fiával, Pállal.

A kisvárdai templom belseje.
Saját felvételünk.
Az 1292-iki osztály alkalmával Mihály fiai: László és Mihály Napkort 413nyerik, első házasságából származott fiai: Pál és István pedig Semjént és Szent-Mihályt.
Árpádházi királyaink uralkodásának végszakában még számos nemzetség letelepedéséről emlékeznek meg az oklevelek. Közöljük ezeket abban a sorrendben, a melyben feltünnek.
Bastech nemzetség.
1. Bastech. E nemzetség eredete nincs tisztázva. A tatárjárás előtt Esztergomban fordul elő. Szabolcsban csak 1270-ben tünik fel. Renold, László trónörökös tárnokmestere, utóbb főispán és főlovászmester, ez évben Tuzsért nyeri adományul, mely adományt IV. László király 1273-ban erősített meg. E Renoldtól származik a hatalmas Rozgonyi-család.
Boxa nemzetség.
2. Boxa. Eredetileg zemplénvármegyei nemzetség. 1280-ban Simon comes fiai Boxa és Tamás csere utján jutnak Halász birtokába. 1288-ban Eszényt adja nekik vissza IV. László. E birtokokat Rathold nb. Lóránt bán fiától vették.
Rathold nemzetség.
3. Rathold. Casteriából származik. Kálmán király idejében telepedett le Magyarországban. 1280-ban Halászt, Kövesdet és Semjént cserélik el Roland mester fiai Mátyás és Rathold, a Boxa nemzetségiek birtokaival. 1299-ben pedig Domonkos tárnokmester Hodos, Csege és Syles birtokait cseréli el a Sartivánvecse nemzetség Poroszló birtokával.
Tomaj nemzetség.
4. Tomaj. Bessenyő eredetü. Szent István alatt telepedett le a tiszai Abádrév táján. E nemzetség sarja June fia June, IV. László király rendeletére (1272-1299. közt) Szokol birtokába iktattatott.
Örs nemzetség.
5. Örs vagy Örsur. E nemzetségből származott Lőrincz fia Jakab fia Jakab, 1292-ben Demetert és Tamásit, a Guth-Keled nembéliek ősi birtokaival Ihászszal és Baranyossal elcserélik. 1300-ban Miklós fia Szalontai Mihály hasonlókép a Guth-Keled nembeliek Körösszeg nevü jószágáért cserébe adja Szalona, Begech és Kupch birtokait.
Szente-Mágoch nemzetség.
6. Szente-Mágoch. Dunántúlról szakadt Szabolcsba. III. Endre király 1293-ban fekete Belus, Frederik mesternek s rokonainak, Belus Szabolcs birtoka melletti Vencsellőt adományozza. Ez oklevél kétségkivül igazolja, hogy e nemzetség már előbb telepedett le Szabolcs területén, azonban erre vonatkozólag nincsenek közvetetlen adataink.
Káta nemzetség.
7. Káta. Szatmár és Ugocsa vármegyékben volt birtokos. Letelepedéséről nincsenek adataink. 1297-ben Zám helységet e nemzetségből származott Gugh fiai eladják András comes fia Dózsának.
Sartivánvecse nemzetség.
8. Sartivánvecse. E nemzetség a reá vonatkozó legrégibb okiratok szerint Hevesben volt birtokos. Onnan 1299-ben a Rathold-nembeliekkel kötött csere utján jutott Hahotmonostor, Hódos, Ekusd, Syles, Csege és a tornavármegyei Buchteföld birtokába. Gyula fia István 1300-ban eladta Hódost büki Fyoch fiainak: Istvánnak és Dezsőnek.

Nagy Lajos.
A bécsi képes krónikából.
5. SZABOLCS VÁRMEGYE SZEREPE A NEMZETI TÖRTÉNETBEN.
A) Az Árpádok korában.
I. Endre.
Péter király másodízben történt elűzetésével a német beavatkozások nem szüntek meg. I. Endre, III. Henrik császár ujabb támadásai (1051.) ellenében, nélkülözvén az alkalmas hadvezéri tulajdonokat, testvérét Bélát kinálta meg a hadvezéri pálczával.
I. Béla.
Ennek fejében Bélának a trónutódlási jogot biztosította, egyúttal az 414ország északkeleti harmadát engedte át, mely területhez Szabolcs és Borsova is tartozott. E területen tehát Béla volt az úr, a bíró s a hadvezér.
Időközben I. Endrének fia született, kinek javára a trónt biztosítani igyekezett. A nagyjelentőségü várkonyi jelenet után Béla Lengyelországba futott, honnan Boleszláv pártfogása mellett segélyhadakkal tért vissza. Endre a IV. Henriktől nyert segédhadak unszolására, a Lengyelországból visszatérő Bélát saját országában készült megtámadni.
E végből átkeltek a Tiszán s Szabolcs területére léptek. De a bajnok Béla a hozzá csatlakozott elégületlenekkel csakhamar visszaszorította Endrét a vármegye területéről. Maga Endre e hadjárat folyamán lelte halálát.
Bessenyők.
Endre uralkodása más szempontból bír fontossággal e vármegye történetében. Uralkodása alatt a bessenyők egy ujabb raja költözött e hazába. E nép Szabolcsban már előbb megtelepedett rokonaira találván, csakhamar otthonosan érezte magát. A III. Henrik elleni hadjáratban már vitézül harczoltak, a szászdi apátság alapító levele (1067. kör.) pedig az állandó lakosokhoz számítja őket.
Kunok. Salamon.
Utánuk a kunok száguldoztak. 1067-ben egész Csernigovig hatoltak, rövid idő mulva átkeltek Erdély bérczein s a Szamos-völgyén előnyomulva, Bihart, majd az egész Nyírséget elpusztították. Az uj király, Salamon azonban, Géza és László vezérekkel, az elhalt Béla király fiaival szétverte e rablóhadakat, éppen amikor gazdag zsákmánynyal igyekeztek visszatérni (1070). E szerencsés hadjárat ellenére csakhamar viszály támadt Salamon és Béla fiai között. A gonoszlelkü Vid és környezete elhitették Salamonnal, hogy Géza a koronára vágyódik.
Hosszas rábeszélés után sikerült is Salamont rávenni, hogy az Igfon erdejében vadászó Gézát megvakíttassa, s ez úton tegye alkalmatlanná.
Salamon és Géza harcza.
Géza a szegzárdi apát útján értesülvén az ellene tervezett merényletről, az Oroszországban időző Lászlóhoz igyekezett menekülni. Salamon és vezére Vid azonban gyorsabbak voltak tervük keresztülvitelében.
Géza alig tudta Borsova, Szabolcs, Szatmár és Szolnok zászlóaljait egybegyűjteni, midőn Salamon 30 zászlóaljjal átkelt a befagyott Tiszán, hogy őt a saját területén elfogja. Géza e túlerő ellenében a királyi sereg megkerülésével igyekezett László elé vonulni. Vid, Salamon vezére, ebben megakadályozta, mert a Kemej-vidék szélén utólérte. E támadásra Géza Nagyfiaegyházánál rendbe szedte csapatait s felkészülve várta ellenfelét. Salamon, ismerve Géza vítézeinek hangulatát, mely szerint eddigi állásuk megtartása mellett készek voltak átpártolni, rögtöni támadást határozott. (Pauler Gyula, Magyarorsz. története az Árpádházi királyok korában).
Salamon jól számított, mert a harcz hevében Petrud, Bikács és Zounuk főurak zászlóaljaikkal elpártoltak.
Géza mellett egy maroknyi csapat küzdött, ezeket Salamon katonái nagyrészt lekaszabolták (1074. febr. 26). Géza maga is csak nagy áldozatok árán tudott menekülni. Cothayd-nál néhány vitézével átkelt a Tiszán, hogy a segédhadakkal érkező Lászlóval egyesüljön.
A Nagyfiaegyházánál vívott csata egy lovagi bajvívás emlékét tartotta fenn. Géza vitéze a Guth-Keled nemzetségből származott Péter, fején aranyos sisakkal, vasingben, bajvívásra szólitotta fel Salamon híveit. Felhívására Venczellin ivadéka a "bátor" Opos, fakó lován, norman fegyverzetben állott ki a síkra, s rövid küzdelem után Péter comest lándzsájával szíven szúrta.
Géza a segédhadakkal érkező Lászlóval egyesülvén, Mogyoródnál 415(Perstmegye) szétverte Salamon hadait. (1074. márcz. 14.) Salamon maga elfogatván, a visegrádi várba záratott, honnan csak Szent István kanonizácziójának örömére szabadult ki. (1083.) Ezt azzal hálálta meg, hogy a Moldvában tanyázó Kötesk bessenyő törzsfőnököt hívta az országba.
Szent László király.
Kötesk, Salamon kalauzolása mellett, csakhamar elárasztotta Borsovát és Szabolcsot. László király 1085-ben a Nyírség északi szélén, Geszterédnél szétverte hadaikat. Sok ezer bessenyő maradt a csatasíkon. Bár Salamon megmenekült, hatalmát e csata végleg megtörte. László e győzelem emlékére Kis-Várdán templomot építtetett.
Alig szabadult meg Szabolcs vármegye a bessenyők pusztitásaitól, 1091-ben Kapolcs kun vezér tört be Erdély felől. Míg László a Horvátország elleni hadjárattal volt elfoglalva, a kun hadak akadály nélkül dúlták a vármegye területét egész Kótajig. Lászlót a kunok betörése gyors visszatérésre késztette. Sikerült is neki, rövid idő alatt másodízben, az országát pusztító hadat a Temes vízénél szétverni.

Zsigmond király.
(Dürer Albert eredetijének az orsz. képtárban levő másolata után)
A szabolcsi országgyűlés.
László e győzelem után, a Tisza mentén, egész Szabolcs váráig vonult fel, hogy "az ország főpapjai, apátaival, minden főemberével az összes klerus és nép bizonyságával", országgyűlést és nemzeti zsinatot tartott.
E nagyjelentőségü zsinat végzeményeivel e történet keretében csak röviden foglalkozhatunk.
A szabolcsi végzemények, a frank kapitulárék mintájára alkottattak s a szövegezés tanúlt papok műve.
A zsinat lényege szerint egyházi ügyekben is a nemzeti gyűlés intézkedik. A törvény első sorozata az egyházi fegyelemmel és a coelibatussal foglalkozik, miután már ekkor hazánkban is elharapódzott a külföld példája. A második sorozat uj egyházak felállítását, s a régiek jókarban tartását rendeli el. A 9. szakasz, mely az izmaelitákról intézkedik, közelebbről érdekli a vármegye történetét. Ezek a Nyírségben telepedtek le, s noha megkeresztelkedtek, régi vallási szokásaikhoz mindinkább visszatértek. A 10. és 26. szakaszok a zsidókról szólnak; ezek a többi közt, az akkoriban Szabolcs területéhez tartozott Debreczenben is tartózkodtak. László törvénye nem csorbítja 416meg eddigi jogaikat, csupán a keresztény érdekeket biztosítja. A 25. szakasz a vasárnap megtartását rendeli el, a 36. szakasz Szent István király tiszteletét iktatja törvénybe.
Külön foglalkozik a magyarok által megtartandó ünnepekről, előirja a dézsmaszedés jogát, intézkedik a házassági ügyekben követendő eljárásról, végül az igazságszolgáltatás módját állapítja meg.
Még a szabolcsi zsinat évében nagy földrengés rázta meg az országot. Főleg a Tisza vidékén tett nagy pusztításokat, úgy hogy az egykorú krónikások szerint, e folyó három napig vérrel folyt.
Álmos.
Szent László Váradot tette székhelyévé. A közeli szomszédság folytán csakhamar élénk forgalom keletkezett Szabolcs területén. Szent Lászlónak főleg a Nyírség volt kedvencz tartózkodási helye, amit igazol ama körülmény is, hogy egy ízben, mint a nyíri föld fejedelme említtetik. (Szirmay Szatmár várm. II. R. 7.) László halála után, Kálmán király testvérének, Álmosnak adta a tiszántúli megyékből alakított herczegséget, hova Borsova és Szabolcs is tartozott. Ezzel a vármegye területe ugyanabba a viszonyba került a koronához, mint I. Endre és Salamon király uralkodása alatt.
Kálmán.
Álmos azonban mindennek daczára fondorkodott fivére ellen. A türelmét vesztett Kálmán király fiával együtt megvakíttatta s a neki adott vármegyéket visszavette. Kálmán király uralkodásának első éveiben Vencsellő mellett országgyűlést tartott, s igy rövid idő alatt másodízben lett a vármegye országos fontosságu események színhelyévé. Gyenge utódai alatt Szabolcs vármegye egy századon át jelentékenyebb szerepet a nemzeti történetben nem játszik.
II. Géza.
Csak II. Géza uralkodása alatt (1141-1161) értesülünk ismételten kun és bessenyő beütésekről.
A trónküzdelmek közepett bőkezüen eladományozott várbirtokok következtében úgy a szabolcsi, mint a borsovai várszerkezet bomlásnak indult.
II. Endre.
A közállapotok főleg II. Endre király uralkodása alatt, mindegyre zavarosabbakká válnak, amit fokoz az az intézkedése, melylyel 1217-ben az adószedést a zsidókra és izmaelitákra bízza.
A hosszas távolléte alatt elharapódzott bajokat némikép orvosolni igyekezett az Aranybulla kiadásával. (1222).
IV. Béla.
IV. Béla, trónraléptével, erős kezekkel ragadta meg a kormány gyeplőit, de a kunok befogadása miatt támadt viszályok, majd a tatárjárás, megakadályozták őt tevékenységében.
A gyászos emlékű sajómenti ütközet után, sokan a menekülők közül a Tiszán igyekeztek átjutni, ezeket azonban Batu khán hadai a mocsarakba szorították. Ez alatt az Erdélybe betört tatár had, Bochetor vezérlete alatt, Várad felégetése után Szabolcsba tört, s ezzel a vármegye területe a tatárdúlás országútja lett. A másfél évig tartó tatárpusztítás minden emléket megsemmisített, a menekülőknek csak a Nyírség rengetegei nyújtottak némi védelmet.
Szabolcs vára, a Tisza mocsaraira támaszkodva, valószínüleg megmenekedett, mert 1245-ben ismét említés történik róla.
István.
Alig fejeződött be az ország második megalapításának nagy munkája, ismét uj viszályok zavarták a belbékét. IV. Béla király fia István, még az atyja életében nyerte az ország nagyobb harmadát, fejedelmi jogokkal és bőven osztogatta a kiváltságokat. Igy - többek között - 1261-ben, a sátoralja-ujhelyi vendégeknek állított ki szabadalom-levelet és őket a Szabolcsban fizetendő mindennemű tized alól felmentette.

A kisvárdai vár romjai.
Saját felvételünk.
De a törvényes király jogainak mellőzése miatt csakhamar viszályba 417keveredett atyjával, István ugyan 1263. május 3-án a szakolyi monostor mellett megesküdött, hogy az atyjával kötött békét megtartja, mindazonáltal a belviszályok IV. Béla király haláláig meg nem szüntek.
IV. László.
Az atya és fiu közt támadt küzdelem közepett bőkezűen osztogatott korona- és várjószágok csakhamar egy hatalmas főnemesi osztály alakúlására vezettek, mely már IV. László király uralkodása kezdetén s ettől kezdve évtizedeken át zavarta a vármegye belbékéjét.
Míg nyugaton a Németujváriak, 1277. végén, heves harczok után meghódoltak, azalatt Lóránt szepesi ispán átkelt a Tiszán és az egész Nyírséget, ahol a királyhoz hű Kállai-család birtokai feküdtek, elpusztította. IV. László, György mestert (a Sóvári Soós család ősét) és Finta mestert küldötte ellene. Ezeknek sikerült is rablóhadait a Nyírben szétverni, mely harczban Lóránt maga is elesett. Halála után rokona, Gergő folytatta a pártütést és egész 1288. nyarán történt legyőzetéséig pusztította a vármegye területét.

Perényi Péter.
Az orsz. képtárból.
László király 1278-ban, a belzavarok orvoslása czéljából, Váradon gyűlést tartott, melyen Szabolcs nemessége is megjelent. E gyűlés határozatából Szabolcs vármegye is résztvett az Ottokár elleni hadjáratban.
Mindamellett a belháborúk nem szüntek meg.
1288-ban a felkelt Gúth-Keled és Csák nemzetség tagjait verték le Mihály, Ubul fia és ennek fiai (a Kállaiak ősei), mely szolgálataik fejében a király Dombrád, Dobos és Beszterecz birtokokat adományozta nekik. László kicsapongó életmódja azonban mindegyre növelte az elégedetlenséget. 1290. tavaszán előbbi hívei, Sóvári György és az egykori nádor, Omodé, Dávid fia, keltek fel, de ezeket rendítethetlen hívei, a Kállaiak, ismételten leverték. A fentemlített Mihály fia István, Omodé, Dávid fia kér-semjéni várát bevette, felkelt jobbágyait pedig foglyuk ejtette. László már másnap (május 28-án) bőkezű adományokkal hálálta meg hívei ragaszkodását.
A tiszamenti kedvező kimenetelű harczok hírére, László Temes vármegyéből Köröszsszegre vonúlt, honnan Albert osztrák herczeg beütésének hírére a vármegye nemességét fegyverbe szólította. Míg Ubul fia Mihály ispán, fiaival, Pállal és Istvánnal, a királyi parancs foganatosításán fáradozott, Lászlót, kicsapongásai közepett, Körösszegen, jul. 10-én, éjjel meggyilkolták.
III. Endre.
László halálával ismét felütötte fejét a pártoskodás, az ország nagy része azonban az utolsó Árpád-ivadék, III. Endre király körül csoportosúlt. Endre, hívei támogatásával, 1290. deczember havában a felvidékről a vármegyén keresztül Váradra ment, hol decz. 30-án több vármegye, köztük Szabolcs nemességével együtt gyűlést tartott.
Gyenge kormánya alatt feléledt az ököljog a vármegyében.
Ubul fia Mihály, már 1292-ben panaszkodik az esztergomi káptalan előtt, hogy ellenfelei, köztük Omodé, az egykori nádor, Keér, Panyola és 418Napkor községek elpusztításával állottak rajta bosszút. Eszenyi László és Dénes elpusztították Péternek, (Miklós fiának) Gulgó nevű birtokát. Mihály fia István, éveken át rettegésben tartotta a vármegye területét.
Végre, a pesti országgyűlés (1298) után, hozzá láttak a bűnösök megfékezéséhez. Lóránt nádor ez év okt. 6-án, Gáva mellett a hatalmaskodások ügyében vizsgálatot tartott. Mihály fiát Istvánt pedig Nagy-Váradon a király elnöklete alatt tartott törvényszék halálra ítélte.
II. Endre királynak 1301-ben bekövetkezett halálával újból kitörtek a belvillongások, míg végre az Anjouk megerősödött uralma alatt új korszak vette kezdetét a vármegye történetében.
B) A Vegyes házbeli királyok alatt.
Harmadik Endre halálával visszaszállott a királyválasztás joga a nemzetre, de egyúttal az utolsó gyenge fejedelmek alatt elharapódzott belzavarok is tetőpontra jutottak.
Venczel megválasztatásával szemben a vármegyei nemesség inkább várakozó álláspontot foglalt el. A Borsa nemzetség, melynek feje az ingadozó Kopasz nádor volt, aki nagy kiterjedésü birtokai révén az egész tiszántúli nemességre befolyást gyakorolt, inkább a Csákokkal tartott.
Ottó.
Aba Omodé nádor teljesen független álláspontot foglalt el, vagyis birtokai külön országot képviseltek e hazában. Ellenben a Gúth-Keledek, köztük Bereczk, már Róbert Károly bejövetelétől kezdve, az Anjou-párt hívei lettek; de amint a bajor párt ügye mindinkább előtérbe lépett, azok a férfiak, kiknek első sorban nem saját önző érdekük, hanem az ország belnyugalma lebegett szemök előtt, készséggel csatlakoztak Ottó zászlójához.

Hunyadi János.
(Az 1664-iki Mausoleum regni Hung. regum-ból.)
Az orsz. képtárból.
Miután Ottó 1305. decz. 6-án Fehérvárott megkoronáztatott, s budai gyűlésen már Debreczeni Dózsa és Domonkos, továbbá Kállai István mester vitték a vezérszót. Ez utóbbi érdemei elismeréséül, Ottó király 1307 február 8-án kelt rendeletével, Kállai Ubul fia Mihálynak, az Omodé nádor által elfoglalt birtokok (Napkor, Semjén, Szent-Mihály és Túth) visszaadását rendelte el.
Ottó uralmának azonban csakhamar vége szakadt. Míg ő az erdélyi vajda fogságában sínylett, Róbert Károly pártja eredményesen működött.
Róbert Károly.
Budán 1309-ben történt megkoronáztatásával egymásután lettek híveivé az egykori bajor párt vezérférfiai, sőt 1310-ben Aba Omodé is meghódolt.
A Csák Máté ellen 1312 év tavaszán megindított hadjáratban Károly király oldala mellett találjuk Debreczeni Dózsát, Kállai István fia Jánost és Egyed fiait, Ivánt és Simont; továbbá a Gúth-Keledek közül Ivánka mestert, Kis Kozma fiát és Bereczk fia Jánost, a somlyói Báthoriak ősét. A rozgonyi 419véres ütközet megtörte ugyan Csák Máté uralmát, de a belnyugalom ekkor sem állott helyre.
A Borsa nembeli Tamás fia Kopasz mindegyre lázongott. Még 1311-ben felgyújtotta a Gúth-Keled nemzetségből származott Durug és János kastélyait s őket fogságba vetette. Míg Károly király a Csák Máté elleni hadjárattal volt elfoglalva, addig Kopasz, híveinek birtokait szabadon pusztíthatta, 1317-ben pedig nyílt lázadásban tört ki. Károly király személyesen vonúlt ellene. A fővezérletet ekkor már legbizalmasabb hívére, Dózsára bízta.

Mátyás király.
Az orsz. képtárból.
Dózsa, Debreczennél Kállai Egyed fiai Iván és Simon, továbbá a Gúth-Keled nembeli Bereczk fiai János és Lőrincz, Szoárd nb. István vállvetett buzgalma és vitézsége mellett teljesen szétverte Kopasz hadait, aki Sólyomkővárába menekült. A lázadásban részes nemesek pedig, többek között Fehértói Gotthárd fiai, fő- és jószágvesztéssel lakoltak.
Károly király bőkezüen jutalmazta meg hívei ragaszkodását. 1314-ben Kállai Ubul fiai birtokairól minden más adományt visszavont. 1317. okt. 28-án pedig Kállai Mihály fiai elfoglalt birtokainak visszaadását rendelte el.
De ép ezen utóbbi körülmény ujabb lázadásra szolgáltatott alkalmat.
Az Omodé nádor által elfoglalt semjéni, napkori, szent-mihályi és túthibirtokok visszaadását még 1312-ben rendelte el a király. De mert az Amadék a Kopasz-féle lázadás alkalmával a király pártján harczoltak, úgy látszik, a rendelet végrehajtása abban maradt. A Kállaiak, hivatkozván a király ezen ujabb rendeletére, Dózsa törvényszéke elé vitték az ügyet. A Szalacson tartott közgyülés a jószágok visszaadását rendelte el. Az Amadéfiak ezt megakadályozandók, fölkeltek, de Miczk bán egész haderejével ellenök fordult. Seregeiket szétverte, ők magok Lengyelországban kerestek menedéket.
A belbéke helyreálltával Károly király bőkezüen osztogatta a királyi adományokat: többi közt Úsz fia, Úsza mester, Szoárd nb. István comes, Pécz nb. Gergely és Lukács, a Boxa-nemzetség tagjai részesültek a királyi kegyben, még a hűtlenségbe esett Bereczk fia Jánosnak is visszaadta elkobzott birtokait. (1321.)
Károlyt külpolitikája, uralkodásának végszakában, harczba keverte Lajos német császárral. Az osztrák herczegek határszéli pusztításainak megtorlására, elébb kun harczosokat küldött Ausztriába, majd 1337. szept. 30-án Szabolcs vármegyét is fegyverbe szólította, a hadbaszállás napját nov. 11-ére tűzve ki.
Összeütközésre azonban ezúttal nem került a dolog, mert a viszálkodó felek kibékültek.
Nagy Lajos.
Nagy Lajos uralkodásának első évtizedében, az olasz hadjárat első évében (1348.) behurczolt pestis-ragály a vármegye területén is szedte áldozatait, mely körülmény a Nyírségen véres zsidóüldözésre szolgáltatott okot. Az olasz hadjárat befejezése és a Károly német császárral kötött béke után Lajos király huzamosabb ideig tartózkodott Diósgyőrött, honnan okt. 18-ika után Kállóba rándult.
420Uralkodásának végszakában, a harmadízben kitört velenczei hadjáratban a vármegyei családok sarjai közül a Pok-nemzetségből való Simon bán fia vett részt.
Mária királynő.
Nagy Lajos halálával ismét felütötte fejét a pártoskodás. Az anyakirálynő, Mária, ingadozó trónját Nagy Lajos rendíthetetlen híveinek összetartása által igyekezett megszilárdítani.
Már 1383-ban figyelmezteti Kállai Ubult, hogy kerülje a lázadó Laczkfi István vajda társaságát, 1384-ben pedig Temesvárról inti hűségre.
Zsigmond.
Tudva van, hogy a délvidéki lázadás lecsillapítására Horvátországba jött királynőket a felkelők elfogták, Mária csak 1387-ben találkozott a segélyére siető Zsigmonddal. Ez év szeptember havában együtt zarándokoltak szent László sírjához, innen szeptember 14-én Debreczenbe, s onnan Diósgyőrbe rándultak.
Ez utazás alatt a szabolcsi nemességet, hol ekkor már Iván mester fiai, László és András vitték a főszerepet, teljesen megnyerték ügyöknek.
Mária halála után a hangulat Szabolcsban is megváltozott; bár Kállaiak ezután is kitartottak Zsigmond pártján, mindamellett önkényes eljárása mindegyre fokozta az elégületlenséget.
Nápolyi László pártja már ekkor megmozdult a Nyírségen, a hol ekkor Jánosi Kántor Péter és Bálint hordoztatták a felkelés zászlaját. E mozgalmat Báthori Péter, Szatmár vármegye főispánja, még idejében lecsendesítette. (1399.)

A nyírbátori minorita templom.
Saját felvételünk.
421Nápolyi László.
Nápolyi László első sikereinek hírére, a tiszai részeken Ludányi Tamás egri püspök és Debrői István állottak a felkelők élére. Hozzájok csatlakozott az elégületlen megyei nemesség színe-java, csak a Perényiek, Dobi Péter, a Kállaiak és a Czudarok maradtak meg Zsigmond hűségében.
László felkelő hadjárata csakhamar dicstelen véget ért; az okt. 8-án kiadott közbocsánat hírére a felkelők meghódoltak, csupán Debrői és az egri püspök folytatták az ellentállást.
Perényi Péternek és Imrének sikerült Debrői seregét Pataknál szétverni, Ludányi pedig Erdélybe, majd onnan Lengyelországba menekült.
A belbéke helyreálltával, Zsigmond Ulászló lengyel királylyal Lublón 1412. márcz. 12-én Vörösoroszország és Podolia iránt egyezséget kötvén, vendégét előbb Kassán (márcz. 21-én) fogadta, honnan egyheti mulatozás után Tokajnál átkeltek a Tiszán s a vármegye területén át Debreczenbe, majd onnan Váradra érkeztek. Útközben egy éjtszakát a szabad ég alatt töltöttek.
Huszita mozgalmak.
A Zsigmond uralkodása alatt kitört huszita-mozgalmak a XV. század második évtizedében mindegyre komolyabb arányokat öltöttek.
Zsigmond, Ziska rablóhadjáratainak megtorlása végett 1421-ben Morvába vonult. A királyi sereghez csatlakozó ecsedi Báthori Istvánt, a huszita érzelmű Medgyesi János fia, Nyíregyháza környékén megtámadta, birtokait pedig távolléte alatt alpusztította, amiben somlyói Báthori Szaniszló fia, István, társául szegődött.

Salm Miklós.
A "Heldenbuch"-ból.
A főurak által 1433-ban megállapított honvédelmi szabályzat szerint - mely intézkedés törvényerőre nem emelkedett, de gyakorlatilag alkalmazást nyert, - Szabolcs vármegye Erdély oltalmára 200 és a Báthoriak szintén 200 lovast tartoztak kiállítani, míg Perényi, aki azon időben mint huszitaverő volt ismeretes, 200 lovast tartozott hadba vinni a husziták ellen. Ámbár a Nyírségben csak szórványosan fordultak elő huszitahitüek, egy Jakab nevű ferenczrendü szerzetes, túlbuzgó térítői fellépése következtében, az erdélyi lázadás hírére a nyírségi pórnép is fegyvert fogott. A lázadás tulajdonképeni szerzője Tarpai Márton beregvármegyei birtokos nemes volt.
A felkelés mindegyre nagyobb arányokat öltött. A Báthoriak jobbágyai, mivel nem vettek részt a lázadásban, sokat szenvedtek a felkelőktől. Csak 1437. őszén sikerült Szabolcs és Szatmár vármegyéknek elnyomni a lázadást. A felkelés leveretése után Márton és társai kegyetlen halállal végeztettek ki.
A várnai csata után.
A szerencsétlen kimenetelü várnai csatában (1444.) a vármegye főurai közül Báthori István esett el, s birtokait leánya, Kállai Jánosné, örökölte.
Hunyadi János.
A várnai csatavesztés után Székesfehérvárott 1445. febr. 6-án összeült rendek az országot öt kerületre osztották fel; Szabolcs vármegye a tiszántúli kerületekhez soroltatott, melynek kormánya Hunyadi Jánosnak jutott.
Az 1446. évi rákosi gyűlés Hunyadi Jánost választotta kormányzónak, az ország védelmére pedig minden jobbágytelek után 25 dénárt vetett ki.
Hunyadi ez adó kezelését a váradi püspökre bízta. Szabolcsban Balázs 422mester váradi kanonok és Karthali Pál működtek mint dicatorok. A kormányzó a következő (1447.) év szept. 20-ára Budára országgyűlést hirdetett, melyre a vármegye Kállai Jánost, Pazonyi Imrét, Kerczi Mátyást és Temenyei Mihályt küldte követekül. A török háborúk közepett Hunyadi János nem feledkezett meg a jogszolgáltatásról sem, 1449. szept. 25-én Kállón különböző birtokügyekben adott ki rendeleteket. (Teleki, Hunyadyak kora X.)
Hunyadi főtörekvése ekkor V. László kiszabadítására irányult. E végből 1452. febr. 13-ára Pozsonyba országgyűlés hírdetett s jan. 29-én kelt rendeletével meghagyta a vármegyének, hogy 15 nap alatt követeket küldjön.

Mansfeld.
Az orsz. képtárból.
Hunyadi Mátyás.
Ez az országgyűlés Frigyes császárt László kiadatására kötelezte. V. László dícstelen uralkodását ismerjük a történetből, tragikus halálát csakhamar elfeledtette a Hunyadi Mátyás királylyá választása felett érzett s a vármegyében is élénk visszhangra talált közöröm.
A XV. század közepén Debreczen városa hatalmasan gyarapodott, főleg a szabolcsmegyei szökött jobbágyok letelepedése által. Ez a körülmény, mint később látni fogjuk, számtalan visszályt idézett elő Debreczen városa és Szabolcs vármegye között, mely a szökött jobbágyok kiadását követelte. Mátyás király azonban 1459-ben Debreczen javára döntött, és megtiltotta a vármegyének, hogy a szökött jobbágyokat visszakövetelje. Uralkodásának első éveiben a király a cseh zsebrákok ellen viselt hadat és Szabolcs vármegyét 1460. jun. 17-én, Patán kelt rendeletével hadba szólította. Mátyás vezérei a cseh latrokkal hamar elbántak. Hátra volt még a Podiebráddal való leszámolás.
A cseh háboru megindítása czéljából 1468. márcz. 6-ára Egerbe gyűlést hirdetett, hová Váradról érkezett; útközben a vármegyét teljesen megnyerte tervei megvalósítására.
A háboru még javában folyt, midön a török had átkelvén a Dunán és a Maroson, 1475. február 7-én Várad alá ért s egyes portyázó csapatai a Nyírséget is bekalandozták. A gyakori török beütéseket csak Báthori István kenyérmezei diadala tudta egy időre feltartóztatni.
Ulászló.
A Mátyás halálával megindult pártoskodás közepett, a vármegye főurait más-más trónkövetelők részén találjuk. Főleg a Báthori István támogatása mellett Ulászló nyerte el a magyar trónt.
Uralkodása alatt a vármegye területe nevezetesebb események színhelye nem volt. 1497-ben a fekete halál itt is szedte áldozatait. Az 1514-iki pórlázadás nagyobb hullámokat nem vert a vármegyében.
Az Ulászló uralkodása alatt elharapódzott bajok orvoslása végett 1505. év 423szept. 28-án Rákoson összegyült rendek közt a vármegyét Parlaghi Menyhért és Petri Derzsi Kelemen képviselték.
II. Lajos.
Az általános bomlást II. Lajos gyenge és nemzetietlen kormánya nem bírta megakadályozni. Midőn Szulejmán Magyarország leigázására 200,000 főnyi hadával megindult Konstantinápolyból, a köznemesség még egyre folytatta küzdelmét az udvari párt ellen.
A mohácsi vész.
Arra a hírre, hogy Szulejmán már a Drávánál táboroz, Szabolcs vármegye is megmozdult. A megyei nemesség színe-java Alaghi Gáspár főipsán vezetése alatt indult a hadba, a megyei főnemesség sorából: Báthori András koronaőr, Kállai János és István, Palóczi Antal, Perényi Gábor, Ráskai Gáspár, Török Bálint és Várdai Imre érkeztek a mohácsi táborba. A Szent János fővétele napján (aug. 29.) vívott ütközet százados vészt hozott a hazára. Meghozta az erőszak korszakát, a királyválasztás küzdelmeit és a hadba indult vitézek hitveseinek az özvegyi fátyolt. Szabolcs vármegye is sok jeles fiát siratta, kik a mohácsi síkon vérzettek el a hazáért. A firól-fira szálló hagyomány szerint a Kállay család négy tagját vesztette el Mohácsnál. Ezeken kívül számos szabolcsi főúr lelte halálát e szerencsétlen ütközetben.

Szapolyai János.
(Az 1664-iki Mausoleum regni Hung. regum-ból.)
Az orsz. képtárból.
6. KÖZÁLLAPOTOK A KÖZÉPKOR MÁSODIK SZAKÁBAN.
A) Közigazgatás.
A hivataloskodás szervezése.
Károly király egyik főérdeme a vármegyei hivataloskodás szervezése. Az ügyek elintézésénél megszünt az eddig dívott szóbeliség és helyébe az írásbeliség lépett, ez utóbbi egy új tisztség, a vármegyei jegyzőség szervezését tette szükségessé. A szolgabírák működési köre is jelentékenyen kiterjedt a vármegyei ügyek vitelénél. Vannak ugyan adataink, hogy már IV. László király is egyes ügekben a bíráskodást a szolgabírák hatáskörébe utalta (1284. Hazai Okmt. VI. K.), mindazonáltal ezek csak Anjou-királyaink uralkodása alatt jutottak jelentékeny szerepre. A szolgabírák ez időtől kezdve a főispánnak és az alispánnak állandó bírótársai, s hatalmaskodási ügyekben vizsgálatot is teljesítenek.
A szolgabírák eleinte a nem nemesek sorából is választattak. Szabolcs vármegye azonban a fenmaradt adatok szerint csakis a nemesség soraiból választotta szolgabíráit, mint: Buli Györgyöt, 1427., Endrődi Pétert 1424-29., Bajoni Andrást, Pilisi Dömötört, Sinői Antalt 1438-39. A szolgabírák mellé 4242-2, tehát összesen 8 esküdt választatott; de ezeknek működési köre csak a XV. században állapíttatott meg.
Főispánok.
A vármegye főispánjai e korban az ország legkiválóbb férfiai sorából kerültek ki és egyúttal más vármegyék főispáni tisztét vagy egyéb magas hivatalokat töltöttek be.
Így Debreczeni Dózsa öt vármegye (Szabolcs, Szatmár, Szolnok, Zemplén és Bihar) főispánja és erdélyi vajda is volt (1311-1322); fiai Pál és Jakab (1325-1353) együtt viselték a vármegye főispáni tisztét; Drugeth Fülöp nádor Szabolcson kívűl még 9 vármegye főispánjaként említtetik (1324-25); Olivér 1358-ban egyúttal Abaujnak, Pálóczi Máté (1415-18) szintén Abaujnak, Báthori András (1470) pedig Szatmárnak volt főispánja.
Ez a körülmény lehetetlenné tette, hogy a főispán állandóan a vármegyében tartózkodjék. Így az ügyek vitelére vagy az alispán terjedelmesebb hatáskörrel ruháztatott fel, vagy főispáni helyettesek (helytartók) működtek, mint Semjéni Simon mester 1318; Semjéni Iván mester 1319-1321, mindketten. Egyed fiai; Olivér mester 1332; Gergely fia Miklós; Iván mester 1342; Berzethei Miklós mester 1348; (Báthori László 1351-53-ig helytartó, később főispán); Vid fia Lóránt alispán pedig 1350-ben helyettesként működött, míg Dózsa udvarbírája Takosi Sándor, 1321-ben az alispáni hatáskört töltötte be.

A kisvárdai vár és környéke a XIX. század első felében.
Eredetije Vende Aladár birtokában.
Megyegyűlések.
A megyegyűlések a vármegye különböző helyein s a körülményekhez képest a vármegye határán kívűl is, és pedig a közgyülések a főispán, a kikiáltott gyülések a nádor elnöklete alatt tartattak.
A megyegyűléseken egyúttal törvényszéket is tartottak ezzel a vármegye bíráskodási joga kiterjedt az összes jogszolgáltatásra, csak Zsigmond király uralkodása alatt szorítkozott a vármegye bíráskodási joga mindinkább szűkebb körre. Szabolcs vármegye közgyűléseit leginkább Bereg-, de gyakran más vármegyékkel együtt tartotta, szabad ég alatt, valamely helység mellett.
Nevezetesebb közgyűlések voltak: 1317 aug. 1-én Szalacson, Dózsa nádor elnöklete alatt öt vármegye (Szabolcs, Szatmár, Szolnok, Zemplén és Bihar) tartott közgyűlést. 1320. márcz. 12-én Szakolyon, szintén Dózsa nádor elnöklete alatt három (Szabolcs, Szatmár és Szolnok); 1324. máj. 21-23-án Kállón, Fülöp nádor elnöklete alatt; 1327. okt. 13-án Demeter kir. tárnokmester elnöklete alatt Szatmárban, három (Szabolcs, Szatmár és Bihar) vármegye; 1329. szept. 21-én Kállón, Drugeth János nádor elnöklete alatt; 1332. jun. 17-én Vizsolyon 7 vármegye, Drugeth Vilmos nádor elnöklete alatt; 1333. ápr. 26-án Kállón, Jakab és Pál főispánok elnöklete alatt; 1334. jul. 19-én és 1335. okt. 9-én Záhonyban Drugeth Vilmos nádor elnöklete alatt; 1337-ben pünkösd előtt ugyanott, Jakab főispán elnöklete alatt; 1341-ben ugyanott, Drugeth nádor elnöklete alatt, Bereg vármegyével együttesen; 1347-ben, 1349-ben és 1351-ben Karászon, Miklós nádor elnöklete 425alatt; 1355. ápr. 27-én Fehértó mellett. Báthori László elnöklete alatt; 1364-ben Karászon Bereg vármegyével együtt, Kont Miklós nádor elnöklete alatt; 1370-ben ugyanott László apuliai herczeg elnöklete alatt; 1381. szept. 5-én Bereg vármegyével együtt, Garai nádor elnöklete alatt; 1393. Gál ünnepe előtti héten ugyanott, Ilsvai Leuszták elnöklete alatt; 1399. jul. 23-án Kállón, Kusalyi Jakcs György főispán elnöklete alatt; 1406. jun. 30-án ugyanott, Garai nádor elnöklete alatt; 1409. jul. 15-én Karászon, Rozgonyi Simon országbíró elnöklete alatt; 1435. jun. 9-én Karászon, Bereg vármegyével együtt, a nádor elnöklete alatt.

Báthori András bibornok halotti arczképe.
Az orsz. képtárból.
A közgyűlések, főleg a törvényszékek miatt, több napon át tartottak. Így 1324-ben Kállón május 21-24-én, 1435-ben a Karász melletti közgyűlés jun. 9-től 28-ig tartott.
A főispán székhelye esetről-esetre változott, ellenben az alispán 1319. évig Karászon, ettől kezdve, kevés kivétellel, az egész középkoron át Kállón itélkezik; ebből láthatjuk, hogy a megyeszékhely már e korban Kálló volt.
A peres eljárás.
A peres eljárás a perbeidézéssel vette kezdetét. Az idézés makacs elmaradás esetén leginkább kikiáltás útján történt. Így Várdai Jánosnak Lázári János fiai ellen folytatott perében a káptalan küldöttjei és a királyi ember a peres feleket a bátori vásáron, Beregszászon és Kállón hírnök által megjelenésre szólította fel. Hasonlókép idéztettek meg a Pazonyiak 1416- és 1417-ben Karász, Kis-Várda és Demecser piaczain, továbbá Kállai István, Apagyi Gergely és rokonaik 1436-ban, a Kisvárdaiak által ellenök indított perben. A meg nem jelent alperest 1332-ben a vármegye alispánja makacsságban elmarasztalta, míg Eszlári Jonhos Mihályt hasonló okból az egri vikárius 1436-ban egyházi tilalommal sújtja.
A perek a vármegye alispánja és bírótársai, illetve a megyei közgyűlés előtt folytak le.
Vitás esetben a vármegye illetékességi körét a király állapította meg, mint Károly király 1326-ban kiadott rendeletével Szakoly helységet Szatmár vármegye bíráskodási köréből elvonván, Szabolcshoz csatolta. Birtokügyekben a tanúvallomások, tiltakozások és egyéb ügyletek, főleg az egri káptalan és a leleszi konvent előtt folytak le. Végrendelkezési és más családi vagyonjogi ügyekre nézve a kerületi esperesek is illetékesek voltak.
426Néha egyesség útján is sikerült a peres feleket egymással kibékíteni. E czélra szolgált a békebírói intézmény. Sándor főispánnak (1308-1310) több izben sikerült egyességet létrehozni. Kun Miklós 1343-ban arra kötelezte magát az alispán előtt, hogy anyósát Bakta birtokában nem háborgatja. Hasonlókép kiegyezett Kisvárdai Domonkos Jékei Jakab fiaival, az ellenük folytatott hatalmaskodási perben. Báthori István országbíró is több izben békebiráskodott (1436.) Volt rá eset, hogy az illetékes bíróság megtagadta az eljárást; 1397-ben a vármegye alispánja és birótársai, miután őket Kisvárdai Domonkos gyanús biráknak nevezte, perét közvetetlenül a nádor itélőszéke elé bocsátja.
A XV. században már ügyvéddel is találkozunk; 1453-ban Pálóczi Máté nádor előtt Szabolcsi Péter társai ügyvédet vallanak.
Perdöntő párbajok.
A perdöntő bajvívásról több okirat emlékezik meg. Bácskai Miklós és Aladár fiai közt egyrészről, Várdai Pelbárt és János közt másrészről fenforgó perben, Pál országbíró leír a leleszi konventhez, hogy a hazai szokások szerint, két döntő módtól tegyék függővé az ügy elintézését, vagy párvidadal, vagy eskü letétele által. Ennek folytán felhívatnak Várdai Pelbárt és János, hogy melyik bizonyítékot akarják alkalmazni, mire ők az eskületételt választják. Egy másik okirat szerint: Szalóka és Eszeny közötti négy ekényi földterület birtoka iránt, a leleszi prépostság és az Eszenyi család közt évekig húzódó per az Eszenyi család javára, 1343-ban Budán, mindkét fél felfogadott leventéje által alkonyatig tartó küzdelemben dőlt el.
Biri László és társainak Kállai Simon fia elleni hatalmaskodási perében a felperesek a bajvívást nem fogadták el, mire az országbíró 1355. jul. 8-án az alperest esküre ítéli.

Schwendi Lázár.
Az orsz. képtárból.
Bírságok.
A bírság a büntett mértékéhez, a bűnös társadalmi állásához, másrészt az ítélő bírák felfogásához képest esetről-esetre változott.
Így például 1359-ben Bogdányi László, Bogdányi András megsebzéséért 6 frtot, Kállai János 1323-ban testi sértésért 7 márkát fizet. Nagysemjéni Mihály 1356-ban 6 frt vérdíjra, ugyanez évben Nagysemjéni Lengyel László emberölés miatt 4 márkára, ugyanaz egy jobbágy elfogása miatt 4 frt bírságra itéltetett. A tettenért tolvajt a tettenérő a legközelebbi közgyűlésig letartóztathatta (1355).
Források: Orsz. levéltár diplomatikai osztálya. - Kállay család levéltára a m. nemzeti múzeumban. - A gróf Zichy család okmánytára II-VIII. k. - Anjoukori okmánytár I-VII. k. - A gróf Károlyi család oklevéltára I-III. k.

A kállai vár és Nagy-Kálló régi képe.
A szabolcsmegyei múzeumból.
428B) Közművelődési viszonyok.
A vármegyei lakosság főfoglalkozása a földmívelés. A tiszamenti termékeny rónaság s a Nyírség erdei voltak a vármegyei birtokosok főjövedelmi forrása, míg szőlőket leginkább a szomszéd Hegyalján szereztek, szabolcsmegyei birtokaikért cserében.
Határjárás.
A birtokok közötti határmegállapítás határjárás útján történt, a mi gyakran hosszas perlekedésekre szolgáltatott okot. A váradi püspök és Várdai Mihály Ajak, Pátroha, Kisvárda és Anarcs birtokai közötti határmegállapítás csak öt évi huza-vona után, 1430 aug. 30-án sikerült.
Halásztanyák.
Már a magyarok bevándorlása alkalmával virágzó halásztanyákra találunk a vármegye területén. Okleveleink Demecser határában 1330-ban 30 halászó helyet neveznek meg; Rakamaz mellett Igar nevü (1399), Várdai Domonkos birtokán Kalangya (1403) nevü halastóról tétetik említés. A bő halfogást leginkább jellemzi ama panasz, mely szerint Ibrányi Gergely fia Miklós, a Kállóhoz tartozó Fertő-tóból előbb 1160, majd 70 darab halat fogott ki. (1378.)
Lótenyésztés.
A lovak iránti előszeretet nemzeti vonása a magyar embernek; főleg a lovagkorban, midőn a vitéznek legkedvesebb barátja a lova volt, a lóternyésztés igen fejlett fokot mutat.
Okleveleink számos ménesről tesznek említést, mint Báthori Miklós (1355), Kozma (1355), Várdai László (1324), Beda, királyi jobbágy (1324), Szokolyi Mihály és Jakab (1357) méneseiről. Péter pap 1337-ben 7 ménesbeli lovát 10 márkáért adta el Nagysemjéni Jánosnak.
A Császárszállás puszta még Zsigmond király idejében is a királyné lovainak a legelője volt. Midőn pedig Semjéni János lova elveszett, maga Dózsa nádor kérte fel Sárospatak városát, hogy a ló kézrekerítésében közreműködjék.
Ruházat.
A ruházatot illetőleg, e korból két emlékünk maradt fenn: Jób comes nejének menyétbőrös öltönyét 2 márkáért zálogosítja el (1306); egy 1336-ban kiadott oklevél, Laskodi Sung sujtásos mentéjéről tesz említést.
Az ipar és kereskedelem, főleg a Báthoriak támogatása mellett, ama kor viszonyaihoz mérten elég fejlett fokot mutat.
Ipar és kereskedés.
I. Károly király 1325. okt. 10-én Egyed fiát Istvánt, Kállón tartandó hetivásárjogban megerősítette. Nyír-Bátor 1329-ben nyert szabadalomlevelet szintén Károly királytól, hetivásárai csütörtökön tartattak; Kisvárdának Mária királynő 1393-ban adott hetivásárjogot, országos vására Szent-Márton napján 1445-ben említtetik. Kálló 1438-ban nyert országos vásártartásra jogot. Devecsernek (Demecser) 1466-ban szintén volt vásárjoga. Báthori István 1421-ben Nyíregyházán serházat építtetett.
Mindazonáltal nem hiányoztak a kereskedelmet gátló tényezők sem, mint a vámszedőhelyek (Szabolcs és Kálló), gyenge közbiztonsági állapotok stb. Várdai János 1345-ben tiltakozik az ellen, hogy Konak István, Magyar Pál gazdatisztje, az Ajak helységen átutazó kereskedőket letartóztassa.
Valószínűleg ez utóbbi eset következtében állított ki Lajos király, még ez évben, a váradi vásárra menő kereskedőknek, bántatlan átvonulást biztosító szabadalomlevelet.
Tanügy.
Az ifjúság oktatásáról az egyházi iskolák gondoskodtak. A XIV. században a Báthoriak, Czudarok és a Kállaiak fiai Váradon jártak iskolába, míg a leányok a várad-velenczei apáczáknál neveltettek. A főiskolák látogatásáról némi fogalmat nyerünk a Fraknói Vilmos "Magyarországi tanárok és tanulók a bécsi egyetemen" czímű értekezésében közölt adatokból.
Ez adatok szerint a vármegyéből a XV. században a következők voltak tanárok és tanulók a bécsi egyetemen: 1432. Mathias de Mada tanár a bölcsészeti karon; 1428. Mathias de Mada; 1430. Thomas de Kálló; 1433. Bartholomaeus de Báthor; a magyar nemzet procurátorai. 429Tanulók 1453-1500-ig: Georgius Frank de Egyek 1460; Martinus natus Benedicti de Csege 1461; Albertus de Semjen 1469; Nicolaus de Kemend 1472; Nicolaus de Egyek 1474-1480; Ambrosius de Baj 1490. Ugyanezen időben a krakkói egyetem hallgatói közül szabolcsmegyeiek voltak: 1493-ban: Petrus de Atya, Stephanus de Gench, Benedictus de Gencz magister, Paulus de Bathor baccalaureus (1500-1502); Franciscus de Pethenyehaza; Tohmas (sic!) de Bathor (1501); Georgius de Baghdan (1501); Thomas de Kis-Varda (1502-1507; Michael de Nagy-Anarch (1500); Johannes de Baj, Benedictus de Eszeny (1507); Joannes de Eszeny (1508); Franciscus de Waja (1504); Michael de Anarch consiliarius. 1507. Augustinus de Kiswarda (1510-11); Georgius Vardai de Kis-Varda (1510-11); Michael de Ghench (1510-1511); Martinus de Ghench, Matheus de Beken (1511-1513); Michael de Pap (1510-1511). 1517-ben: Clemens de Kallo, Sigismundus de Hugagh, Thomas de Szakoly.
Közbiztonság.
A folytonos háboruskodás, a szilaj természet, éppen nem kedveztek a kor közbiztonsági állapotainak.
A XIV. században, főleg Károly uralkodása kezdetén, a hatalmaskodások napirenden voltak. Uralkodásának végszakában már gyérebben fordulnak elő hatalmaskodások, miután ellenök Drugeth Vilmos 1337-ben a kellő erélylyel lépett fel. Mátyás halála után, a Jagellók gyenge kormányzata alatt, főleg főuraink jártak elől a hatalmaskodások terén; erőszakoskodásaik megtorlására II. Lajos nem gondolhatott. Így például Báthori András és Péter Eszlár falu határában, 2000 hold területet foglaltak el Vajai Ibrányi Miklós birtokából s a tulajdonos, 1525-ben kiállított tiltakozásával mitsem ért el.
Bűnesetek.
Nem lesz érdektelen, e kor közerkölcsiségi viszonyainak jellemzése czéljából, a nevezetesebb bűneseteket közölni.
Mihály fia Péter 1318-ban Csetnek fiai által orozva meggyilkoltatott. 1321-ben Kállai Péter meggyilkoltatásáról értesülünk, mely tett elkövetésével Tamás fiai és Tamás fivérének László fia volt vádolva. Oroszi Simon kocsiját Gávai Pál a Gáva és Eszár közötti úton kifosztotta (1330); Tamás fia Lóránt megsebezte Semjéni Miklós atyját (1339). Biri Tamás panaszkodik, hogy Oroszi Simon fia Péter őt meg akarta gyilkolni (1355). Gúthi Boldizsár Csapi Tamás lovát erőszakkal eltulajdonította, stb.
C) Egyházi élet.
Egyházi beosztás tekintetében e korban nagyobb változás nem fordult elő. Az Anjouk uralkodása alatt alapított pálos-rend e vármegye területén több birtokot szerzett.
Birtokszerzések.
Baksai Tamás 1357-ben alapította az eszenyi kolostort, hozzátartozott Endes, Kisfalud és Gyepes puszta. A megyén kvül álló kolostorok közül a dédesi kolostor 1473-ban a Gencsi családtól Zám, Csécs és Szabolcs pusztákat nyerte, 1482-ben az Endesi családtól is szerzett részeket. A tokaji kolostorhoz tartozott Tardos, Szapolyai Imre adományából. A kápolnai kolostornak Zeleméri Mihály 1513-ban, Zelemér helységben részeket adományozott.
Az egri püspök birtoka volt: Polgár (Tisza-Polgár) és Szent-Margita, az egri káptalané: Egyek, melyet Dóczi István püspök 1492-ben hagyott, ezenkivül Csősz-puszta és Balsa.
A váradi püspök, már I. Károly király idejében, Ajak és Pátroha földesura. A leleszi prépost Agteleket bírta, a beregszászi János vitézek 1450-ben iktattattak be Apáti részeibe.
A vallási buzgóság templomok építésében is nyilvánúlt; Kisvárdai Péter 1400-ban a kis-várdai templomot ujjáalakíttatta s ott is temettetett el (1435); Kereki Benedek, Kerekiben plébániatemplomot épített, mely 1439. nov. 9-én szenteltetett fel. A nyírbátori gót stílü templom 1511-ben fejeztetett be, ugyanott Báthori András, Ecsed várának építője, mauzoleumot emelt, hová 1493-ban Báthori István tetemei átszállíttattak. Bakthai Máté Nyír-Baktán 1519-ben építtetett templomot.
430D) Nemzetségek a XIV. században.
A XIII. században a virágzó nemzetségek közül a Káta, Örs, Rathold, Sartivánvecse és Tomaj, e században elköltöznek a vármegye területéről, a többi nemzetségek e korban ágaznak szét és a belőlük kiváló családok a vármegye szerepvivő tagjai lesznek.

Báthory Zsigmond.
Az orsz. képtárból.
Semjén nemzetség.
1. A Semjén nemzetség (Kállai) a XIV. század elején Károly királytól több adománylevelet nyer. 1319-ben Mihály fiai Panyola, Semjén, Napkor és Szent-Mihály birtokokon osztozkodnak. 1325-ben a nemzetség tagjai: Tamás és Fábián, Egyed fiai és Ubul fia Mihály utódai, a következő birtokokon osztoznak: 1. Biri, fél Bagos (Szatmárban), Perked (Biri mellett), Semjén, Béltek (Szatmárban). 2. Nagy-Kálló, más Kálló nevü helységek, Oros, Tura, fél Bagos, Eszlár, Lök, Gyomán, Bulve, Bődmonostor negyede, Simánd, Buly mocsár, Pechlend, Nemel, Szőlős, fél Porvod, fél Tuth, Bodoló (Bereghben), Konuh (Fehérben), Phylup, Pazmán (Szatmárban), Bánk (Biharban). 3. Kér, Panyola, Semjén, Szent-Mihály, Napkor, Belchuch, fél Tivadarchuch, Igricze és Porvod. E nagykiterjedésü birtokok újabb szerzések által gyarapodtak. 1333-ban Nagysemjéni Mihály fiai Kis-Kércs birtokot nyerik, 1374-ben Kállai László fiai, 2500 aranyért megveszik Gemzsét és két bereg-vármegyei birtokot, László fia Ubul, 1387-ben, már több beregvármegyei birtok felett végrendelkezik.
Guth-Keledek.
2. A Gúth-Keledek 1307-ben felosztják egymás közt: Harang, Razin birtokokat, 1310-ben Rakamazt, Batandot és Bogátot, 1312-ben Gozegh, Hatház, Dob, Acsád, Tamási, Demecser, Vis, Dorogegyház, Monyorós, Csege, Túrsámson, Begécs, Kupecs, Apáti, Csősz-Petri és több más vármegyében levő birtokokkal egyetemben 1321-ben Báthori Bereczk birtokait, Pál bán fia Encsencs (Szatmár vm.) birtokaival elcseréli. Báthori Bereczk fiai 1326-ban Fehértót nyerik adományul. 1330-ban Durugh unokái a következő birtokokon osztozkodnak: Acsád, Túrsámson, Kupcs, Remetekútfő, Demecser, Hatház, Doroglesi, Dorogegyháza, Magas-Ábrány, Győr (később Zemplén vm.), két Dob, Tamási, Bygheech és több más vármegyében fekvő birtokkal egyetemben. 1347-ben osztoznak Rakamaz, Pócs, Timár, Nyíregyháza, Bődmonostor, Bátor és több más birtokokon. 1350-ben eladják Hatházt, 1352-ben Harangodot a Kállaiak Bánk nevü birtokával elcserélik. Báthori János fiai 1373-ban Vencsellő, Bőd, Bátor, Rakamaz birtokokon osztoznak. 1383-ban a leleszi konvent Kisvárdai Domonkos részére átírja III. Endre királynak, Jéke birtokára tett adománylevelét, végül Zsigmond király 1411-ben e nemzetségből leszármazott Buthkai és Ráskai atyafiaknak, Buthka, Doroka, Falkos, Petri, Hugyaj, Gáva, Félegyház birtokokat ujra adományozza.
E hatalmas nemzetségből összesen 18 család vált ki: 1. a Várkonyi és bősi Amadé, 2. Anarcsi, 3. Atyai, 4. Balkányi, 5. ecsedi és somlyói Báthori, 6. butkai Butkay, 7. Chatáry, 8. Daróczy, 9. Doby, 10. Kis- és Nagy-Gúthi és a Góthi Országh, 11. Málczay, 12. Marczaltőy, 13. márki Márky, 14. Maróthi, 15. ráskai Ráskay, 16. szakolyi és kis-várdai Szakoli, 18. Zeleméri (Kamarás.)
Bastech nemzetség.
3. A Bastech nemzetségből Renold unokája Péter, 1316-ban Tuzsért Peres Miklós csicsvai várnagynak adja, az 1339-iki osztály alkalmával azonban e birtok ismét a nemzetség kezén van, mely alkalommal a Rozgonyi családnak jut.
Boxa nemzetség.
4. Boxa nembeliek 1321-ben Kereplyét nyerik a király adományából. Az 4311329-ben kötött osztály alkalmával, Tamás fiai Doncs és László s ennek fiai Agteleket nyerik. 1317-ben Eszenyi Tamás fiai és Sztritei Tamás fiai Belcse és Karásztó birtokosai. A fentemlített Tamás fia Doncstól és Lászlótól az eszenyi és polyánkai Csapy család származik.
Szente-Mágócs nemzetség.
5. A Szente-Mágócs nemzetséget Solmos (Balsa és Vencsellő között) birtokában találjuk. (1344.)
A XIV. század folyamán következő nemzetségek települnek le a vármegye területén:
Szoárd nemzetség.
Szoárd. E nemzetség, Kézai szerint, Lél vezértől származik. Első ízben Komárom vármegyében tűnik fel. Mikor telepedett le Szabolcsban, nem tudjuk, 1310-ben Mada és Felső-Ináncs birtokosa. 1317-ben Lőrincz fia István több tiszaközi birtokot nyer adományul.
Tolcsva nemzetség.
Tolcsva. Felsőmagyarországból szakadt le Szabolcsba. 1312-ben Károly király Keleznő helységet adta Úz fia Úza mesternek és Jakabnak. A Karászi család után Demecsert örökölték, melyet Tolcsvai László 1335-ben, 32 márkáért eladott Magyar Pálnak.
Hunt-Pázmán nemzetség.
Hunt-Pázmán. A beköltöző Hunt és Pázmán jövevény-lovagoktól származik. Hogy mikor telepedett le a vármegye területén, arra nincs adatunk; de jóval 1316 előtt, mert ez évben jákói Csépán fia Csépán, anyósa és neje képviseletében, e nemzetség sarját Lukus fia Pál fia Jánost Zekul, Hyliasteluke, Fyad, Erdőd, Bánk, Óvári és Delche halastó elidegenítésétől tilalmazza. 1322-ben Lukus fia Benedek fia Péter, Miklóstelek és Kozmatelek birtokainak haszonélvezetét átengedi egy évre a Kállaiaknak, 1324-ben pedig Zekus helységét elcseréli a Kállaiak Bánk birtokáért; tőle származik a bánki ág. 1343-ban Szalók fia Mihály fia Péter, Ujfalu birtokosa; ez a Péter a Bucsányi (Bathiányi) ágból származik, nagyanyja Debreczeni András leánya volt.
Pécz nemzetség.
Pécz. A tatárjárás előtt Győr vármegye birtokosa, onnan szakadt Szabolcsba Károly király idejében, ki 1322-ben Gergely fiai Lukácsnak és Gergelynek, atyjok hadi érdemeiért, Egyházas-Ibrány, Szuth és Ub birtokokat adományozta. Szuth birtok ügyében 1327-ben az adományos testvérek Egyed fiaival egyezkednek. Lukácstól és Gergelytől származik az Ibrányi család; már a XV. sz. elején magva szakadt Andrásban; nővére Margit 1414 körül vajai Vay Istvánhoz ment nőül, ennek fia felvette a vajai Ibrányi nevet.
Pok nemzetség.
Pok. Dunántúlról származik. Móricz pozsonyi főispán fia Simon, 1360-ban beiktattatott Öszöd és Anarcs birtokába, de a Kisvárdaiak tiltakozásai következtében kénytelen volt nekik átengedni, a miért is Lajos király 3 szatmárvármegyei birtokkal kárpótolta.
Még két családról kell megemlékeznünk, melyek a felsorolt nemzetségek egyikéből sem származnak, de kiváló szerepüknél fogva nem mellőzhetjük őket.
Karásziak.
Karásziak. E család tagjai sorából Sándor még 1210-ben főispán volt. Fia Sándor 1278-ban szörényi bán, ennek fia Sándor szintén a vármegye főispáni székében ült (1306-1310). Bírták Tasst, Demecsert és Karászt.

Szinán pasa.
Az orsz. képtárból.
Magyar Pál.
Magyar Pál. Károly király uralkodása alatt egyszerre emelkedik ki az ismeretlenség homályából, az ország legkiválóbb férfiai sorába. 1323-ban 432Pátrohát nyerte Barlabási Ivántól, 1324-ben Tass, Ajak stb. birtokot nyeri királyi adományul. 1337-ben megveszi Kék helységet a Hunt-Pázmán nemzetségtől. 1344-ben végrendelkezik, s minthogy fiai nem maradtak, birtokait leányainak hagyta.
E) A XV. század családi és birtokviszonyai. 1
Főuri családok.
Az Anjouk, de főleg Zsigmond uralkodása alatt mélyreható változás áll be a vármegye birtokviszonyai tekintetében.
Nagy Lajos uralkodása alatt emelkednek az olnodi Czudarok az ország zászlós urai közé, Zsigmond uralkodása alatt 1427-ben Brankovics György szerb deszpota nyer 50 ezer aranyat jövedelmező jószágokat, köztük: Debreczent, Tiszavarsányt, Kállót és Böszörményt. Majd feltűnnek a Hunyadiak is, a mai Hajdu vármegye területén, később a Perényiek, Losoncziak, Szapolyaiak szereznek nagy birtokokat, úgy hogy a régi családok közül csak a Báthoriak, Kállaiak, Rozgonyiak, Várdaiak és Vayak jutottak nagyobb jelentőségre.
Adó alá eső házhelyek száma e században 4300-4500 közt váltakozott. Várai közül Ibrányt a Szokolyiak birtokában találjuk, Kis-Várdát a Várdaiak bírták, a Kállayak 1457-ben nyertek V. Lászlótól engedélyt, hogy birtokaikon várkastélyokat építhessenek.
Báthoriak.
A régi Szabolcs vármegye déli részén a debreczeni uradalom terült el, mely a Debreczeni Dózsák kihaltával a Telegdi, Tormai, Szepesi, Kusalyi Jakcs, Csaholyi és Szapolyai családra szállott. A debreczeni uradalom határszélétől, Bátor városig, továbbá Büdtől Nagyfalun át Berczelig a Tiszamentén, végül Nyíregyháza vidékén a Báthoriak voltak a földesurak. 1407-ben beiktatják őket Lórántháza, 1419-ben Kenéz, 1438-ban Szabolcs és Balsa, 1463-ban a Nyíregyházához tartozó Mánd és Szilas puszták birtokába. 1472-ben királyi jogot nyernek Szentmihálytelkére. Ősi birtokaikkal együtt 20-22 falu és 5 puszta földesurai.
Czudarok.
A mai Szabolcs vármegye déli részén és Demecser környékén az ólnodi Czudarok s birtokutódaik, a Rozgonyiak uradalmai terültek el. A Czudarok 1361-ben jutnak Demecser, Mása, Berkesz és Tass birtokába, 1380-ban Dombrádot nyerik kir. adományúl, 1453-ban Birihez és Nagy-Semjénhez formálnak jogot, 1454-ben Nagy-Halász birtokosai.
Rozgonyiak.
A Rozgonyiak 1440-ben, 4000 frtért zálogba veszik Demecser, Kék, Pályi, Őr, Béltek, Balkány, Gúth, Görény, Körtvélyes birtokokat. 1470-ben, még Czudar Jakab életében bírják a kir. jogot összes birtokaira, melyekbe 1471-ben iktattatnak be; ezzel körülbelül 28 falu és puszta uraivá lesznek.
Losoncziak.
Tisza-Zug és Zsurktól kezdve egész Bács-Aranyosig a Losonczyak voltak a földesurak. E család 1389-ben Várda, Pálcza, Szt.-Márton földesura, 1393-ban Mándokon, 1425-ben Gáván, 1426-ban Gemzsén, 1463-ban Andaházán birtokosok.
Várdaiak.
A Várdaiak vagy Kis-Várdaiak a század végén Kisvárda várának urai, mely várhoz: Döge, Rozsály, Veresmart, Litke, Pap, Szent-György, Ajak, Pátroha stb., összesen 33 falu és 3 puszta tartozott.
Kállaiak. Perényiek.
A Kállaiak Kálló és Nagy-Semjén városokban, továbbá a Biritől Besztereczig és Gégenyig húzódó vonalon, nyugatra Dorog, Lök, Eszlár, keletre Panyola, Kér és délre Gúth közötti részen, 35-38 falu urai voltak. 1453-ban nyeri Kállai Lőkös János Ohat, Egyek, Bodács és Jákó birtokokat. 1457-ben Hugyaj, Nagy-Gúth és Fehéregyház birtokába iktattatnak be. 1455-ben zálogba veszik Balkányt, Görényt, Gúthot és Bélteket. 1460-1476 közötti években ismét számos birtokokba iktattatnak. A Perényiek 1430-ban már bírták Nyíregyháza egy részét és Nagy-Dobost. 1417-ben Gyulaj, Szt.-György-Ábrány és Gyulavölgye birtokosai az Agárdiakkal és Nagytárkányiakkal együtt. Bírták ezenkívül Polgárt, Kékest, Csőszegyházt és Karászt.
A többi birtokosok.
A többi birtokosok közül: a Buthkaiak és rokonaik a Márkiak és Ráskaiak 7 faluban, a Bezdédiek 10 faluban, a Bocskaiak 13 faluban, az eszényi Csapiak 6 faluban voltak földesurak. Az Ibrányiak 1417-ben Szent-Péter, 433Lök stb. birtokosai. 1418-ban pallosjogot nyernek. A század közepén a Kállaiakkal együtt Ibrány és Keresztút birtokosai. A Madaiak 8 faluban, a Szokolyiak 17-20 faluban voltak földesurak. Ez utóbbiak 1487-ben Ibrány, Balsa, Bűd, Keresztút, Kisfalud, Szakoly, Mihálydi, Paszab, Rakamaz, Hegyes-Adony, Téglás, Szoboszló helységekre és Macs részeire nyernek kir. adományt. A Parlagiak 1410-ben Parlag, Nádudvar, Mizsite, 1458-ben Petri, Váras-Dobos, Kis-Léta stb., 1488-ban Szegegyháza, Bekény, Geszteréd, Pügy, Tamási, Kis-Pó, Sámson, Acsád, Körtvélyes, Angyalház, összesen mintegy 28 falu földesurai. Az Óbégányiak Zalkod és Kenézlő birtokosai. 1478-ban az Ujfalusiakkal, a kenézlői rév- és vámjog felett osztoznak. Az Uporiak a század elején Szabolcs, Balsa, Halász, Timár és Vencsellő földesurai, majd Kemecse, Ibrony és Őztelke, Mándok, Eperjes stb. birtokosai 1465-ben Horton földesurak. A Vajaiak már a XIII. század óta Berkesz és Gáva földesurai. 1418-ban pallosjogot nyernek, később Berczelen, Őrön, Vaján, 1445-ben Rohodon birtokosok. A Bajoniak Bajon, Görbő, Püspökladány, Zám, Ohat, Egyek, Csege, Bodács, Igar, Csege-Szent-Miklós, Szent-Margita, 1453-ban Náprád birtokosai. A Sztriteiek Ásvány, Székely, Fel-Megyer, Tura, Oros, Lök, Eszlár, 1446-ban Nagy-Kálló, Bír-Semjén és Napkor földesurai. Az anarcsi Tegzes-család Berencs és Kékcse birtokosa, a bacskai Tegzes család 1464-ben Kapolcs családtól vesz birtokokat. A Zelemériek Monostoros-Adony, Bőd-Egyháza, Gelzse és Tegye helységekben voltak földesurak. (1476.) A Hunyadiak és a Szapolyaiak uradalmainak főhelyei, a mai Szabolcs vármegyén kívűl estek. A Szapolyaiak tokaji uradalmához Szt.-Miklós, mely azelőtt Hunyadi Jánosé volt, tartozott. A Hunyadiak a debreczeni uradalmat bírták. 1476-ban Szilágyi Erzsébet a Tornaiak részét vásárolta meg, mely birtokok Corvin Jánosra szállottak, aki Csegét is bírta, mely azelőtt a Parlagiaké volt.

Szinán pasa tugrája.
A nyírbátori városi levéltárból.
*
Végül közöljük a vármegyei fő- és alispánok névsorát, az előbbiekét Kandra Kabos (Történelmi Tár 1893. évf. IV.), az utóbbiakét Pesty Frigyes (Századok 1874. évf.) összeállítása nyomán, az újabban felszínre került adatokkal kiegészítve.
Főispánok 1210-től 1526-ig.
Főispánok: 1210 körül Karászi Sándor; 1214 táján Simon comes; 1216 István; 1220 Basó; 1225 Egyed, a Balog-Semjén nemzetségből; 1235 előtt Smaragd ispán; 1239 Lőrincz mester; 1262 Miklós ispán; 1264 Dorog fia Sándor; 1270-73 Rozgonyi Rajnáld főlovászmester; 1300 Simon fia György; 1304-10 Karászi Sándor mester; 1311-1322 Dózsa mester az Aba nemzetségből; 1318 Simon, a Semjén nb., helytartó; 1319-21 Kállai Iván mester helytartó; 1322-24 Gúth-Keled nb. István mester; 1324-25 Drugeth Fülöp nádor; 1325-1353 Dózsa fia Jakab és Pál együtt; 1332 Olivér mester helytartó; 1348 Gergely fia Miklós helytartó; 1342 Iván mester helytartó; 1348 Berzethe Miklós mester helytartó; 1351-53 Báthori László helytartó; 1353-57 Báthori László; 1358 Olivér, egyúttal máramarosi főispán; 1387 Abaházi Aba; 1399 Kusalyi Jakcs György tárnokmester; 1403-05 Dobi Péter mester; 1408-09 Hosszúfalusi Sebestyén; 1415-1418 Pálóczi Máté egyszersmind Abauj főispánja; 1438 Alaghi Mátyás; 1446 kisvárdai Várdai Miklós és Kállai Lőkös János; 1447 Szokolyi Miklós és Kállai János; 1449 Szokolyi Miklós és Péter; 1450 Szokolyi Miklós és Kállai Lőkös János; 1453-55 kis-várdai Várdai Miklós; 1459 Várdai Miklós és Várdai Aladár pohárnokmester; 1465 Both Domonkos; 1470 Báthori András, egyúttal szatmári főispán; Kállay János 1476; 1477-1492 Báthori István erdélyi vajda; 1493-1501 bátori Báthori András; 1501 Báthori János; 1502-1525 Báthori István, egyúttal Somogy vármegye főispánja; 1525-1526 Alaghi Gáspár † Mohácsnál.
434Alispánok 1293-tól 1526-ig.
Alispánok: 1293 István; 1318 Iván mester; 1321 Takosi Sándor; 1325 Dezső mester; 1326 Jakab, Péter fia; 1327 Frank vagy Ferencz; 1327-31 Jakab, Péter fia; 1331 Berch mester; 1332 István mester; 1333-1336 Zeleméri Mihály mester; 1338-39 Nagysemjéni László mester; 1340-41 János mester, Gothárd fia; 1342-43 László mester, Mihály fia; 1343-45 Miklós és István mester; 1345-46 Jakab mester, Péter fia; 1345 Zoruárd; 1347-48 Kátai Lőrincz; 1349 István és Mihály; 1349 Nagysemjéni Péter, László fia, László, László fia és Mihály; 1350 Péchi Gergely; 1350-51 Vid fia Lóránt; 1353-56 László mester, Vajai János fia; 1355-56 Abrei László; 1356-59 Kántor Bereczk; 1359 László mester, András fia; 1360 Lóránt és András; 1360-61 András, Geszterédi László fia; 1362-63 Tamás, Egyed fia; 1362 Tamás, János fia; 1364 Buken mester, Lochi László fia; 1365 Pós; 1368-69 Jakab, Dezső fia; 1374 Miklós, György fia; 1377-79 Miklós, György fia; 1380 Jakab, Péter fia; Miklós, György fia; 1383-1385 Tholdi Miklós; 1393 Baldoni Péter mester, Dedachi Pál, András fia; 1395-96 Baldoni Péter mester; 1396-99 Szodorói Tamás, Domonkos fia; 1399 Kusalyi Jakab fia Gergely; 1400-1401 Hatvani Miklós és Szodorói Tamás; 1402-1403 Laskafalvi István; 1404 Dobi Péter; 1404-1406 giczei Giczey Jakab; 1406 Zebenyei Illés; 1406 Gúthi János és Barrabási János; 1407 Kiskeméndi Márton; 1408 Hosszúfalusi Sebestyén; 1409-1415 Baktai Gergely, Csicseri Ormós András; 1409 Rókalapi Sebestyén és Palásthy Egyed főispánoknak is említtetnek; 1415-1416 komorói Ormós András; 1416-1420 Bakthai György; 1417 Berczeli Domonkos és Bakthai István; 1422-27 Márki Antal; 1426 Csúri Gergely és Sinői Antal; 1427-1430 Bakthai Gergely; 1431-1434 Bakthai Balázs, Gergely fia; 1435-38 Madai Tamás és Bakthai Balázs; 1439-40 Madai Tamás; 1444-46 Szokolyi Miklós és Pál; 1446 Kerchi Mátyás és Perkedi Bálint; 1448 Megyeri László; 1448-1450 kisfaludi Fuló Mihály és Körtvélyesi László; 1450 kisfaludi Fuló Mihály és Csúri Pál; 1450 Gúthi János és Ártánházi László; 1451 Félegyházi Adorján; 1452 Ramocsaházi György és Csúri Pál; 1453-54 Gúthi János és Ártánházi László; 1459 Gúthi János és szilágyi Jákói Gergely; 1461 Gyulaházi Bálint és Gechei Gergely; 1462 anarcsi Tegzes Péter és Petri Derzsi Gergely; 1464 anarcsi Tegzes Péter; 1466 Rozvágyi János; 1467 Sztrithei László és Rozvágyi László; 1468-69 anarcsi Tegzes Péter; 1468 Rozvágyi János; 1474 Perkedi László, megöletett; 1478 Csúri Gergely és Sinői Antal; 1479-1492 Ártánházi László és Csúri Gergely; 1484 konyári Nagy Gergely és Túri Gergely; 1485 Henei Benedek és szováti Szederkény István; 1494-95 Petneházi Mátyás és Mindszenti Bálint; 1501 Megyeri Benedek; 1502 Ramocsaházi Mihály és Megyeri Benedek; 1505 Anarcsi János; 1506 Gúthi János és Barrabási János; Kállay Pál 1509; 1519 Gúthi János és jákói Szilágyi Gergely; 1520 Csobai János; 1524 bessenyődi Berényi János.
II. A mohácsi vésztől, a szatmári békéig.
1. A VÁRMEGYE SZEREPE AZ ORSZÁG HÁROM RÉSZRE SZAKADÁSA, A SZABADSÁG- ÉS VALLÁSHARCZOK KORÁBAN.
Szapolyai János és Ferdinánd.
A mohácsi csatavesztés hírére Szapolyai seregével Szegedről Tokajba vonult, hol a harczból megmenekült Várdai Pál püspökkel, Báthori Endrével s a többi főurakkal és az időközben táborába gyűlt tiszavidéki nemességgel egyetemben, 1526. okt. 14-én népes értekezletet tartott, mely alkalommal a vármegyei nemességből Kállai Vitéz János, Bajoni Benedek, Várdai Mihály, Ibrányi István és Miklós jelentek meg.
A tokaji értekezlet által ez év november 10-ére kitűzött székesfehérvári országgyűlés Szapolyait királylyá választotta. A következő év márczius havában Budán tartott országgyűlésből a Ferdinánd-pártnak küldött tiltakozó határozatot a vármegyei főrendek közül: Szokolyi János és Báthori István főispán, a nemesek közül: Bajoni Benedek és Parlagi Miklós írták alá.
435Láthatjuk ebből, hogy a vármegye túlnyomó része Szapolyai-párti volt. Azonban csak hamar jelentékeny változás állott be.
A Ferdinánd-párt, élén Báthori nádorral, első sorban János király legbefolyásosabb párthíveit igyekezett megnyerni. Ama kor önző és kapzsi szelleme különösen kedvezett az ily irányú törekvéseknek.
A Mohácsnál elesett főpapok és nemesek birtokait a szomszéd hatalmasok a maguk részére foglalták le, mások meg saját birtokaikat találták az ellenpárt hadaitól megszállva. Törvény és jog helyett az erőszak uralkodott.
Ferdinánd ily viszonyok között első sorban Várdai Pált igyekezett áttéríteni. Várdai egyideig habozott, mert birtokait féltette a János-pártiak bosszújától, de végül mégis átpártolt. Példáját csakhamar követték Perényi Péter és Báthori Endre, az előbbi az általa elfoglalt Pálóczy Antal javait, az utóbbi a tárnokmesterséget nyerte.

Báthori István.
Az orsz. képtárból
Ekkor a harcztéren is megfordult a koczka. Ferdinánd vezérei Salm Miklós és Mansfeld szept. 27-én János király seregét Tokajnál szétverték, megmaradt hada a Tiszán túl keresett menedéket, Bakits Pál pedig a rakamazi átjárónál átpártolt Ferdinándhoz, a János király-párti Török Bálint pedig Nagy-Váradig vonult vissza.
Ezzel Szabolcs területe Ferdinándé lett.
1528. év őszén ismét jobbra fordult János király ügye. Lengyelországból érkezett segédhadaival nov. 3-án Ungvárról Kis-Várdán és Kállón át minden ellentállás nélkül Debreczenig nyomult, hol Czibak Imre, Ártándi Pál és Balázs ismét zászlóihoz csatlakoztak, sőt Várdai Pál is visszatért hűségére.
János király sikereire Ferdinánd a szepesi német hadat küldte a Tiszához; ezek Tokajt visszafoglalták ugyan, de a seregben pusztító ragály miatt csakhamar visszatérni kényszerültek. Szabolcs vármegye továbbra is János király birtokában maradt.
A háboru ezután változó szerencsével tovább folyt. 1536. végén a vármegye biztosságát veszélyeztető Szatmárt Kun Gothárd, János király vezére visszafoglalta, de a győzelem életébe került.
Alvezérei ezalatt Tályát kerítették kézre. Daczára annak, hogy a vármegye János király területéhez tartozott, úgy a pozsonyi 1541. évi országgyűlésen, mint az ezen év decz. 21-én tartott miskolczi tanácskozmányon is megjelentek a vármegye rendei; az 1542. febr. 11-én Beszterczebányán tartott tanácskozmányon ismét ott találjuk a vármegye követeit.
436János király halálával a helyzet nem javult, sőt zavarosabbá vált. Elfogadták ugyan Martinuzzi kormányát, de ügyeikben önállóan intézkedtek. Ez évben ugyan még Ferdinándhoz fordult segélyért a vármegye a török beütések ellen. Ferdinánd azonban mit sem tehetett, sőt az egyes főurak növekvő hatalmát féltékeny szemmel nézvén, hívei számát apasztotta.
Perényi elfogatásának hírére, Báthori Endre hasonló sorstól tartva, Nyírbátorban keresett menedéket. Martinuzzi politikájának e közben sikerült a vármegyét teljesen megnyerni Izabella részére. Ennek folytán az 1545. jun. 7-én tartott debreczeni gyűlésen a vármegyei nemesség több tagja vett részt.
A schmalkaldeni háboru befejeztével Ferdinánd kilátásai ismét javultak. Ekkor Martinuzzi másodízben közeledett Ferdinándhoz, e végből 1549-ben Báthori András Bonaventura nyírbátori kastélyában találkozott Salm Miklós gróf és Bornemisza Pál püspök, Ferdinánd megbizottjaival.
A köztörténetből tudjuk, hogy a tárgyalások sikerre vezettek. Izabella Ferdinánd javára lemondott a trónról, Martinuzzi pedig, önzetlen cselekedetéért, Castaldo felbérelt gyilkosaitól vette el a jutalmát. Bár a vármegye visszakerült Ferdinánd uralma alá, nem élvezhette a béke áldásait, mert 1552-ben Petrovics pusztította a Nyírséget. Ferdinánd Petrovics ellen Tahy Ferenczet küldte, aki hadait egész Munkácsig üldözte.
Az első török beütések.
E közben az egyes martalócz török csapatok is betörtek a vármegye területére. 1553-ban Hortot fenyegették, 1556-ban Pazonyt égették fel. A gyakori beütések meggátlása végett Zabardi Mátyás váradi püspök neveztetett ki a tiszántúli rész kapitányává. De nem sokáig tarthatta meg tisztét, mert 1557-ben a német hadak, az erdélyi sereg közeledtére, saját vezéreiket, Puchaimot és Dietrichet vasra verték. A segély nélkül maradt Forgách Simon pedig Nagyváradot feladta.
1558. elején Szabolcs ismét Izabellának hódolt, egyedül Kis-Várda maradt meg Ferdinánd birtokában. E fontos erősséget somlyai Báthori István 1559. január havában ostrom alá vette, számítván arra, hogy ha a várat körülvevő vizek befagynak, az könnyebben lesz megközelíthető.
Balassa Menyhért.
E hírre Ferdinánd fáradhatatlan kassai vezére, Telekessy a vár felmentésére sietett és Sávolyi Farkast egy csapattal előre küldötte. A felmentő sereg közeledtére Báthori hadai szétfutottak. Kis-Várda ezzel egyidőre megmenekült az ostrom alól. Ez év végén azonban Balassa Menyhért, ama kor hirhedt kalandora, Váradról és Erdélyből hozott segélylyel megszállotta Várdát.
Telekessy ekkor kifáradt seregét egész Tárkányig tolta előre, s ekként Balassától csupán a Tisza választotta el. Hogy Balassa figyelmét lekösse, heves ágyúzást kezdett seregére. Ezalatt Sávolyi Farkas kijátszván az előörsül rendelt Máli János gyalogságát, egyes csapatokat bevitt a várba. Telekessy 1560. január utolsó napjaiban átkelt a Tiszán, mire a sánczaiban tanyázó Balassa két tűz közé szorult. Seregétől minden élelem el volt zárva, így nem maradt más hátra, mint a visszavonulás. Telekessy nem üldözte, hanem bevonult a várba és a vár védelmét az erélyesebb Székely Antalra bízván, rövid idő mulva a Tiszához vonult vissza.
Visszavonuló hadait Balassa ujból megtámadta. E nem várt támadásra Telekessy csatarendbe állította seregét, mire a megszeppent Balassa fegyverszünetet kért, amit arra használt fel, hogy idejében megszökjék a harcztérről. Telekessy, daczára tisztjei unszolásának, kik Balassa szétzüllött seregének üldözését javasolták, megelégedett azzal, hogy békében átkelhetett a Tiszán. Balassa viselkedése, különösen ez utóbbi eset, nem csekély gyanut keltett János Zsigmond udvarában.
Balassa Menyhért rövid idő mulva Zay Ferencz közvetítésével csakugyan átpártolt Ferdinándhoz. Uj urának azzal igyekezett kedvében járni, hogy Munkács visszafoglalását tűzte ki czélul. Ferdinán e végből összes eddig rabolt birtokaiban megerősítette, sereg-tartásul pedig 10.000 frtot adott neki. Balassa a helyett, hogy Munkács visszafoglalására indult volna, a vármegyét pusztította.
Midőn Ferdinánd legidősebb fiát, Miksát Prágában cseh királylyá koronázták, a felküldött megyei követek számos panaszt nyujtottak be ellene. De hatalmas pártfogói Zay Ferencz és Pethő János közbenjárására 437Balassa ezuttal csak megintetett. Balassa ez évben (1562.) csakugyan a harcztéren aratta babérait. 1562. tavaszán Báthori István, János Zsigmond vezére, Kis-Várda ellen készült. E hírre Balassa, Zay Ferenczczel Nyír-Bátor alatt termett s onnan a kénytelen-kelletlen pártjokra állott Báthori Miklóssal egyesülve, Hadad alá vonult, hol a Némethy Ferencz vezérlete alatt álló erdélyi csapatokat szétverték.
Ferdinánd uralkodásának végszakában ujból megkisérlette a békét János Zsigmonddal. De mert az erdélyi fejedelem Kis-Várda átadását követelte, a béketárgyalások megszakadtak. (1563.)

Bocskay István.
Az orsz. képtárból.
A következő évben ujból kitört a háboru. János Zsigmond török segélylyel Bátort, majd Szatmárt foglalta el. Az ecsedi egyesség után, a Báthoriak hadaival egyesülten, Kis-Várda alá szállott.
E vár akkor a két Várdai testvér parancsnoksága alatt állott. Bár a várbelieket a váratlan támadás felette meglepte, az idősebb testvér, Várdai István erélyes ellentálláshoz fogott. János Zsigmondot a makacs ellenállás igen bosszantotta, de másrészt a vár ostroma a további előnyomulást akadályozván, Báthori Miklóst küldte a Várdaiakhoz alkudozás végett. Báthorinak sikerült is a várurakat hosszas alkudozás után meghódolásra bírni oly feltétellel, hogy a vár parancsnoksága továbbra is kezökben marad.
János Zsigmond Várdáról hajókon Tokaj alá vonult, onnan Kassára vezette seregét. A szenvedett kudarcz után azonban sietve visszavonult Nagy-Váradra. Alig hagyták el az erdélyiek a vármegye területét, a Báthoriak, Várdaiak és velök együtt a megyei nemesség, ismét a királynak hódoltak.
János Zsigmond ez utolsó hadjáratának megtorlása czéljából Miksa 1565. év elején Balassát és Báthori Bonaventurát, Tokaj visszafoglalása után Rakamazra, onnan Szatmár visszavételére küldte.
Szulejmán.
A következő évben János Zsigmond a hatalmas Szulejmán szultán szövetségében indított új hadjáratot Miksa ellen.
A tatár khán.
A krimi tatár khán vezérlete alatt álló csapatokkal Debreczennél egyesülve, János Zsigmond elébb Szatmár, majd onnan Tokaj visszafoglalására indult.
Seregeinek közeledtére Schvendi Balassával és Zay Ferenczczel egész Kis-Arig vonult vissza. Tokaj sikertelen vívása közben érkezett Szulejmán halálának híre. János Zsigmond, mivel attól tartott, hogy a törökök ezuttal ellene fordulnak, elbocsátotta segédhadait és visszavonult Tokaj alól, a tatár had pedig az egész vármegyén át pusztitva, rabolva vonult le a hódoltsági részekig.
438Pórlázadás.
A gyakori török beütésektől és a folytonos hadátvonulásoktól agyonzaklatott pórnép, egy Karácsony György nevü ember vezérlete alatt, fegyvert fogott. A Debreczen körül összegyűlt pórhad előbb Szolnok vívását kísérlette meg, de itt visszaveretvén, ismét Debreczen vidékére vonult. A minden terv nélkül álló csapat, rövid idő mulva tömérdek kárt okozott a környéken, mígnem Báthori Miklós teljesen szétverte őket.
A török elleni védelem czéljából az 1574: évi 5. t.-cz. Kállót végvárrá tette, védelmét pedig egy fő- és egy vice-kapitányra bízta. Első várkapitánya pixendorfi Reuber János volt, akit csakhamar Prépostváry Bálint követett. A török beütések azonban továbbra is ismétlődtek. 1580-ban Borbély Endre, Geszti Ferencz és Reibitz Albert a szolnoki béget Nádudvarnál megverték, mire a vármegye a török martalóczoktól megszabadult, de csak rövid időre, mert Bartha Boldizsár krónikája 1585-ben ismét török pusztításokról emlékezik meg. Ez évben különben éhség és ragály egymást váltotta fel.
Báthori Zsigmond.
Báthori Zsigmond trónraléptével az erdélyi politikában jelentékeny változás állott be. Szakított a török barátsággal és nyiltan Rudolfhoz pártolt. Első sikereit Kálló alatt aratta. A török-ingerlő politika azonban rövid idő mulva megtermette keserű gyümölcseit, nemcsak Erdélyben, hanem a vármegyében is.
Teuffenbach Kristóf, felsőmagyarországi főkapitány, Szinán pasa jövetelétől tartván, 1593. szept. 23-ára Tarczalba hívta össze a vármegye rendeit. Ez alkalommal elhatároztatott, hogy a vármegyei nemesség Báthori István országbíró vezérlete alatt száll táborba.
Tatárok.
Szinán helyett azonban, a következő évben, Mármaros felől 10,000 tatár tört be a vármegyébe, és a virágzó Sima helységet, Szovátot és Nádudvart elhamvasztotta; csak a Nyírséget sikerült a Báthoriaknak megvédelmezni. Miksa főherczeg 1595-ben, tekintettel arra, hogy a török főhaderő távol volt, rakamazi táborából 4500 magyar, 2000 német és 1000 kozákból álló hadával portyázó hadjáratra indult. Seregével okt. 17-én Csegénél átkelt a Tiszán, onnan Szolnok alá vonult. Természetes, hogy e sikertelen portyázó hadjáratával a törököket újabb támadásra ingerelte. Az 1594-95. közötti években ily módon összesen 106 község pusztult el. 1599-ben pedig újból tatár had tört be a Nyírségre, s ezuttal Nyíregyháza is a lángok martaléka lett.
*
Adózás a XVI. században.
Az országgyűlés által megszavazott adók kivetése czéljából a jobbágytelkek összeírása rendeltetett el. Ezen dicalis conscriptiók más tekintetben is fontos kútforrását képezik ama kor történetének. Belőlük megállapíthatjuk, hogy a vármegye területe mely évben tartozott Ferdinánd és mely évben Szapolyai uralma alá. (Acsády Ignácz: A jobbágy-adózás. Akad. ért. XIV. és XV. k.) Majd az ország három részre történt szakadásával, a folytonos behódolásról, és a török háborúk következtében a jobbágyság teljes elszegényedéséről tesznek tanúságot.
Ferdinánd 1527-30. közötti években 2000 forint adót vetett ki a vármegyére, de az adó behajtása, miután a vármegye Szapolyai hatalmába került, abba maradt. 1546-ban, midőn Ferdinánd uralma ismét kiterjedt a vármegyére, 3739 porta íratott össze. Rendszeres kimutatás csak 1549-től fogva maradt ránk.
Az ezen időtől fogva összeírt porták számát, valamint a kivetett és befolyt adók mennyiségét az alábbi kimutatás tünteti fel:
Az összeírás éve Összeírt
porták száma
Ebből: Kivettetett Befolyt Jegyzet
szabad hódolt
1549 primum subsidium38243685-4860 frt 62 dr.4349 frt 15 dr.
1549 secundum subs.38243685-4860 frt - dr.4327 frt 35 dr.
1550 prim. subs.3865--3865 frt - dr.3476 frt 20 dr.
1550 sec. subs.3865--3865 frt - dr.3603 frt - dr.
1552 prim. subs.4145--6217 frt 50 dr.5100 frt - dr.237 elpusztult
porta levonatott
A második részlet Petrovics betörése miatt nem volt beszedhető.
1553 prim. subs.-2709-2709 frt - dr.2500 frt - dr.
1553 sec. subs.---2709 frt - dr.2400 frt - dr
1553 prim. subs.271424213532597 frt 50 dr.2280 frt - dr
1553 sec. subs.----2199 frt 43 dr
1557 ----- 115 frt 50 drez is Tordára
küldetett
1559 --776 1/2 -1535 frt - dr.?
Láthatjuk ebből, hogy az összeírt porták száma évről-évre apad. Már 1553-ban 220 puszta telek találtatott, igaz ugyan, hogy ez évben 756 uj ház épült, de ismét 48 leégett ház részesült adómentességben.
A vármegye inkább Erdélyhez hajlott. Már 1550-ben írják a rendek, hogy a vármegye kisebb része a barát kezében vagyon. 1564-65-ben az adó nem volt behajtható, mert a vármegye János Zsigmond hatalmába került; parancsára Némethy Ferencz szedte be a portánként 1 forinttal kivetett adót, csupán Miksa koronázási ajándékából szállítottak 739 frt 50 dénárt a szepesi kamarához.
Minden 20 jobbágytelek után egy adómentes maradt, a behajtást végző bíró részére. A beszolgáltatott pénzt saz adóróvó vette át, aki elsősorban saját kiadásait fedezte, majd az egyes várak részére kiutalt összegeket fizette ki. Ami megmaradt, azt a szepesi kamarának szolgáltatta át, de a kamara ritkán kapott valamit a behajtott összegből, sőt a dicator adósa maradt a kincstárnak, mint például 1549-ben 84 frt 40 dénárral.
A szepesi kamara.
A szepesi kamara alapításával a pénzügyek rendszeresebb kezelést nyertek, csakhogy ekkor a hódoltsági részek már annyira kiterjedtek, hogy a kivetett adó óriási terhet rótt a jobbágyságra. 1566-ban még 1334 szabad és 196 hódolt porta iratott össze. 1567-ben, midőn Mikó Ferencz volt a róvó, összeiratott: 872 szabad és 921 hódolt telek, a kivetett összeg pedig 2679 forintot tett. Ez évben Kis-Várda és Ajak, az adó és a kamara haszna alól 12 évre fölmentetett, a kivetett összeg 1568-ban, a hátralék 1571-ben törlesztetett.
1570-ben Ibrányi Ferencz volt a róvó. Összeíratott 647 1/2 szabad és 1580 hódolt telek. Esedékes volt 3619 frt 39 dénár, mely nagyobbrészt befolyt.
1571-ben Peykes Péter volt a róvó. Kirovatott 3593 frt 75 dénár. A török veszedelem elmultával 40 hódolt és egy szabad porta lakói visszatértek, időközben azonban 30 1/4 porta elpusztult (Ladány, Kinizs, Tardos, Rakamaz), - az adó nagyrészt befolyt.
1572-73-ban Peykes Péter volt a róvó. Összeíratott 500 és 1662 1/2 hódolt porta. Esedék: 2660 frt 50 den., mely összeg nagy része nem folyt be, miután az első adófizetésig 90, a másodikig 181 porta lakói elszéledtek.
1574-75-ben ismét Peykes Péter volt a róvó. Összeíratott 483 1/2 szabad, 1368 hódolt porta. Kivettetett: 2335 frt. Időközben Kinizs falu behódolt, így 39 porta után csak felényi vettetett ki. - 1576-ban 460 szabad és 1317 1/2 porta íratott össze. Az esedékes összeg 2257 frt 50 dénárt tett.
1578-ban összeíratott 630 1/2 szabad és 1013 hódolt porta. Ez évben Szakoly egészen lakosok nélkül maradt, míg Parlag, Adony, Hugyaj, Geszteréd, Balkány, Nagy- és Kis-Gúth, Bolth, Miske elpusztultak.
1582-ben összeiratott 759 1/2 szabad és 882 hódolt porta. Kivettetett 1159 frt 43 dr. 1588-ban: 712 szabad és 716 1/2 hódolt porta. 1589-ben összesen: 1212 1/2 porta. 1598-tól 1609-ig csupán az adózó házak irattak össze, és pedig:
1598-ban:3398 szabad és1201 hódolt
1601-ben: 644 szabad906 hódolt
1602-ben: 252 szabad55 hódolt
1603-ban: 241 szabad55 hódolt
440A porták száma a XVII. században már alig számbavehető. 1609-ben: 174 1/2; 1622-ben: 91 ¾ és 1/8 szabad és 10 1/2 1/3 hódolt. 1626-ban 72 szabad és 11 1/2 1/8 hódolt; 1636-ban 120 1/2 szabad és 30 hódolt, erre 1647 forint vettetett ki, tehát 5 frt portánként. 1648-ban 123 szabad és 26 hódolt porta, továbbá 5 szabad és 3 1/2 hódolt negyedtelek íratott össze. A török iga lerázása után, 1696-ban eszközölt összeírás az egész vármegyében 40 pusztát, 8 curialis nemes-, 59 censualis nemes birtokot, 13 3/4 5/512 colonialis, 5 1/2 1/8 inquilinari és 19 1/4 1/8 1/512 colonialis, egyuttal inquilinaris jobbágytelket talált. (Orsz. lev. Dicalis conscriptiók.)
Idáig jutott az a vármegye, a hol a Hunyadiak korában az adó alá eső telkek száma 4300-4500 között váltakozott.

Bethlen Gábor.
Az orsz. képtárból.
*
Labanczok dúlása.
Az 1593. óta czéltalanul folyó török háboru kimondhatatlan vészt és pusztítást okozott a vármegyében. Míg az alsó részét a török dúlta, Belgiojoso, rakamazi táborából katonáit szabad zsákmánylásra eresztette, a hozzácsatlakozó hajdúknak pedig, midőn őket élelemmel ellátni nem bírta, hasonló czélból Kerekit ajánlotta fel.
A hajduk - dicséretökre legyen mondva, - nem fogadták el Belgiojoso ajánlatát, hanem Bocskay Istvánhoz fordultak.

Renaissance-kori padok a nyírbátori ev. ref. templomban.
441Bocskay, történetünk e kiváló alakja, ez időben biharmegyei jószágán értesült arról, hogy az egyes főurakkal folytatott levelezése Belgiojoso kezébe került. Jól tudja azt, hogy ha késik, Belgiojoso seregestül ellene fordul. Megelőzvén hatalmas ellenfelét, az alkotmány és a vallásszabadság védelmére kardot rántott.
A gazdátlan hajduk csakhamar tömegesen csatlakoztak zászlói alá. Hadaival 1604. őszén Belgiojoso ellen fordult, ez azonban be sem várva Bocskay támadását, hanyatt-homlok menekült Kassa felé, csupán a Barbiani vezérlete alatt álló, a Tiszán még át nem szállított ráczokat sikerült Bocskaynak utólérni, s ezeket okt. 25-én Rakamaznál tönkre verte. Bocskay innen Kálló alá vonult, mely várat Kátay Menyhért parancsnok okt. 29-én feladott. Bocskay e fontos véghelyet okt. 31-én kelt proklamácziójával ünnepélyesen birtokába vette, innen Kassa felé vezette seregét és ez által a hajdjárat színtere az ország északi és nyugati részébe tétetett át.

I. Rákóczy György fejedelem..
Az orsz. képtárból.
Hajduk telepítése.
Az eredményes felkelő-hadjárat folyamán, 1606. jan. 7-én megkezdett tanácskozások végre aug. 6-án a bécsi békére vezettek. A béke értelmében a felkelő hadjárat óta ismét Erdélyhez csatolt vármegye, Bocskaynak fiörökösök nélkül bekövetkezendő halála esetére, visszaszáll a magyar koronára. Bocskay fejedelemsége más tekintetben is kiváló fontossággal bírt a vármegye történetében. A szerte kóborló hajdukat, a vármegye déli részén, az akkor teljesen lakatlan és puszta területen letelepítette, és őket 1605. decz. 1-én kelt adománylevéllel nemesi kiváltságokkal ruházta fel. Ez által a későbbi hajdukerületnek vetette meg alapját. A Hajdu-városok közé tartozott Nagy-Kálló és Nyíregyháza is. - Előörsük Harangod volt (ma puszta), hol haranggal jelezték a martalócz török had közeledtét.
Bocskaynak 1606. decz. 29-én bekövetkezett halálával, úgy a korona, mint a Kállay család egyaránt igényt tartott Kállóra, mindazonáltal az 1608-iki szerződés Kállót a hajduk részére biztosította.
Kálló azonban időközben a magyar királynak visszaadatván, a német várőrség és a városban lakó hajdúk közt csakhamar mindkét részről kegyetlenséggel párosult torzsalkodás támadt.
A többi helyekre letelepített hajduság a békés állapotokba nem tudta magát beleélni; így a nyíregyházi Báthori jószágon letelepültek is eleget garázdálkodtak. A helyzet tisztázása végett összehívott kassai értekezletre, a vármegye Lónyay Andrást és Tárkányi Ferenczet küldte követekül.
442A kassai gyűlés olykép igyekezett a viszályoknak véget vetni, hogy az aug. 20-án létrejött egyesség értelmében a hajduknak Kállóért Csegét és Nádudvart adta cserébe. De ez az intézkedés nem hajtatott végre.
Báthori Gábor ezen csak úgy tudott segíteni, hogy 1609. szept. 13-án kelt adománylevelével a hajduknak Böszörményt és Pród falut adta csere és vegyes adományozás czímén.
A Kállayak ezzel visszanyerték Kállót, de a vár továbbra is a korona kezében maradt, mely fontos végvár megerősítésére az 1609. évi 61. t.-czikk az egész vármegyét ingyen munkák teljesítésére kötelezte.
A hajduk ügye ezekkel a csere-adományozásokkal korántsem volt elintézve. 1610. nyarán egyes elégedetlen csapatok felkeltek s a vármegyei nemesek birtokait pusztították, csak a kassai rendek intő levelére csillapultak le. 1611-ben pedig betörtek Kállóba és mindent felprédáltak, miért is Thurzó György nádor Bosnyák Tamást küldte megfékezésök végett Szabolcsba.
A Tisza mellett fekvő Polgárt és Puszta-Szt.-Margita birtokokat a hajduk szintén Bocskaytól nyerték, mely adomány, noha II. Mátyás király 1613. ápr. 1-én kelt szabadalom-levelével megerősíttetett, nem volt végrehajtható, mert az egri káptalan a beiktatásnál ellentmondott, minek következtében 1614-ben az ügy a királyi tábla elé került.
Bíráskodási tekintetben az 1618. évi 83. t.-cz. a hajdukat, mint más nemeseket, Szabolcs vármegye hatósága alá rendelte, mely körülmény, mint látni fogjuk, még elég dolgot adott a vármegyének.
Bethlen Gábor.
II. Ferdinánd trónraléptével az oly sok küzdelem árán kivívott vallásszabadságot ismét veszély fenyegette. A cseh felkelés hírére Bethlen Gábor felismervén a pillanat fontosságát, a vallásszabadság védelmére kardot rántott.
Harczrakész seregével 1619. aug. havában indult el Gyulafehérvárról, miután alvezérét, Rákóczy Györgyöt előre küldte. Szept. 10-én már Debreczen alá érkezett. Bethlen híveinek még augusztus hó folyamán sikerült a hajdukat a felkelés eszméjének megnyerni, miután Buquoi seregéből is sokan szöktek át, a vármegyei protestáns vallásu és nagyobbrészt Erdélyhez szító nemesség készségesen csatlakozott zászlóihoz Kálló kapitánya, Lónyay András is kaput nyitott. Ezzel a vármegye ismét Erdélyhez csatoltatott. Kassa meghódolásának hírére Bethlen szept. 17-én átkelt a Tiszán és Kassára vonult, miáltal a hadjárat színtere az ország felső és nyugati részébe tétetett át. Az 1621. évi decz. utolsó napjaiban kötött nikolsburgi béke értelmében a vármegye az erdélyi fejedelem birtokában hagyatott meg.
Bethlen második és harmadik támadása nagyobb mozgalmat nem idézett elő a vármegyében, csupán 1626. szept. havában vonult keresztül Horváth István dandára Fülekre. Bethlen Gábor 1629. nov. 15-én bekövetkezett halálával a helyzet lényegesen megváltozott.
Brandenburgi Katalin.
Fejedelmi székét öröklő özvegye, a Ferdinándhoz szító Brandenburgi Katalin ösztönzésére, Kovács Péter mezei kapitány és Szunyogh Gáspár kővári hadnagy behívták Ferdinánd kassai fegyvereseit a vármegyébe. De a cselszövény csakhamar kiderült. Csáky Istvánt, az erdélyi katholikus párt fejét, Katalin kegyenczét, Almás várába szalasztották, honnan Csáky 1630. január havában Bethlen kincseivel együtt a vármegyében tartózkodó nejéhez, Forgách Évához menekült, az erdélyi rendek pedig Rákóczy Györgyöt választották fejedelemmé.
I. Rákóczy György.
A Ferdinánd-párt kudarczát megtorlandó, Bornemisza János kassai alkapitány 1630. nyarán a Tiszához közelgett. Rákóczy György vezérei, Zólyomi Dávid és ifj. Bethlen István megelőzvén őt, seregét Tokajnál szétverték. 443Ezzel a vármegye az erdélyi fejedelem kezébe jutott, de egyuttal további küzdelmeknek is színtere lett.
Eszterházy nádor ez év végén ujból támadást intézett Rákóczy ellen. Ferdinánd híveinek akkoriban elég kedvező volt a helyzetök. Az időközben megerősített kállói vár kezökben volt, hasonlólag Tokaj is, melynek védelmére Eszterházy Rakamaznál sánczot ásatott, s azt Eszterházy Pál védelmére bízta. Daczára, hogy időközben Pázmány fegyverszünetet hozott létre, a rakamazi hadak egész Nánásig nyomultak előre. Rákóczy alvezérei, e provokáló fellépésre első sorban Kálló ellen fordultak, azt fölperzselték, s onnan márcz. 15-én hajnalban az időközben hozzájok csatlakozott hajdusággal Rakamazt támadták meg. Az 1500 zsoldos által védett sánczokat, ötórai heves küzdelem után bevették. Eszterházy Pál és Bornemisza János mintegy 300-ad magokkal kompon menekültek a túlpartra, a többiek részint a megáradt Tisza hullámaiban lelték halálokat, részint az erdélyiek fogságába kerültek. A rakamazi harcz Eszterházy nádort csakhamar békére kényszeríté.

Eszterházy Miklós nádor.
Az orsz. képtárból.
Pórlázadás.
Ama nehéz és vígasztalhatatlan helyzet, melybe a föld népe az idegen zsoldosok táborozása következtében jutott, 1631. őszén a Nyíren nyilt lázadás okozója lett. Főképen az Eszterházy hadaitól agyonzaklatott pórnép, egy Császár Péter nevü ember vezérlete alatt nyilt fölkelésben tört ki. Minthogy pedig a lázadás mindegyre komolyabb arányokat öltött, ifj. Bethlen István és Csomaközi András váradi kapitány egyesült erővel Nyír-Bélteknél szétverték a pórokat. Vezéröket 1632. év elején elfogták, maradék hadát legnagyobbrészt levágták, az elfogottakat pedig embertelen kínzások közt végezték ki. Noha a vármegye inkább az erdélyi fejedelmet ismerte el urának, közigazgatásilag mégis a magyar király birtokában lévőnek tekintetett, mely uralmat a császári őrséggel megszállott Tokaj, Nagy-Kálló és Kis-Várda igyekezett biztosítani.
E fontos véghelyek megerősítésére az országgyűlés részéről ingyen munkák rendeltettek. Már az 1613: VIII. t.-cz. kötelezte a kállói vár megerősítésére Bereg és Szabolcs vármegyéket. Hasonlókép intézkednek az 1618:49, 1622:36, 1635:92, 1649:86, 1655:116, 1659:130. törvényczikkek. Tokajhoz pedig ugyanakkor a dadai járás rendeltetett ki, míg Kis-Várda csupán a tartozékai által végzendő munkák útján erősíttetett meg. A kállói várra igényt tartó Kállay családnak az 1635:81. t.-cz. kárpótlást rendel.
Nem csekély gondot adott az országgyűlésnek a vármegyében tartózkodó hajduság. Az utolsó három évtized küzdelmei közepett az egyes hajducsaládok által lakott helységek számos szökött jobbágy által gyarapodtak; több község igényt tartott a hajdu-szabadalmakra; köztük Nyír-Bátor és Nyíregyháza teljesen függetlenítették magukat a vármegyei, illetve a földesúri hatóság alól. A szökött jobbágyok kiadását, valamint az adófizetést megtagadták. E viszás helyzet tisztázása végett az 1635:68 és 1638:67 t.-czikkek a hajdu-szabadalmakra igényt tartó Nyíregyháza, Téglás, Szent-Mihály, Dob, Bűd, Uj-Fehértó, Nyír-Bátor és Nyír-Adony helységeket jobbágyi állapotba helyezték vissza.
A svédekkel kötött szövetség következtében Rákóczy 1644. év elején ismét támadólag lépett fel. Kállót őrsége, febr. 15-én ellenállás nélkül feladta. Rákóczy ekkor innen kiáltványt intézett a nemzethez, s míg 444alvezérét, Kemény Jánost Szatmár elfoglalására küldte, addig ő maga Sáros-Patak ellen indult. Késedelmes eljárása azonban a hadjárat sikerét teljesen megbénította. 1644/45. év telén nagyrészt Rakamaz körül táborozott. Arra a hírre, hogy Puchaim a háta mögé kerül, elhagyta a sánczokat, seregét kivonta a vármegye területéről és Brünn felé indította.
Időközben a Ferdinánd ajándékaitól megvesztegetett porta Rákóczyt a hadjárat folytatásától eltiltotta. Rákóczy ekkor visszavonulni kényszerülvén, elébb 1645. aug. 8-án Ferdinánddal szerződést kötött, mely szerint a vármegye ismét az erdélyi fejedelemséghez csatoltatott, a mit a linczi béke (dec 15.) is megerősített.
Rákóczy a visszakerült vármegye, valamint a kállói vár igazgatását hasonnevü fiára bízta. Így a vármegye megmenekült az idegen zsoldosok pusztításaitól. Egyúttal a török beütések is szüneteltek.
II. Rákóczy György.
I. Rákóczy György halálával ismét a háboru fergetege zúdult a vármegyére. Fiának, II. Rákóczy Györgynek, szűk volt az erdélyi fejedelemség, miért is a lengyel korona megszerzésére törekedett. A lengyel királylyal folytatott versengés következtében Lubomirski 1657. jun. havában betört a vármegyébe és annak felső részét elpusztította; Rákóczy pedig Kázmér lengyel király fogságába jutott.

Ifj. Bethlen István
Az orsz. képtárból.
Sikertelen törekvéseivel egyúttal a szultán haragját is magára vonván, kiszabadulása után új szövetségeseket keresett. Hogy Ferdinánd jóakaratát megnyerje, visszaadta Kállót, melyet Souches tábornok átvevén, parancsnokul Károlyi Lászlót rendelte ide. A következő évben (1659) kállói kapitánynyá lett Sennyei Ferencz már az egész vármegye megszerzését tűzte ki czélul. Ezalatt Rákóczy megbánva várainak átadását, azok visszaszerzésére törekedett. E végből Stahremberg Guidó gróf tokaji parancsnokot csellel elfogatta, 8 ezer lovas és 4 ezer gyalogból álló hadával Ónodot, Kállót és Tokajt visszaszerezte; de Spankau közeledtére Tokaj alól elvonult.
Mindennek ellenére a török-ingerlő politikának szomoru következményei nem maradtak el. Míg Rákóczy a trónjáért folytatott önző küzdelemben a fenesi csatatéren halálosan megsebesült, a török élt az alkalommal és Nagyváradot fogta ostrom alá.
Lipót.
Rákóczy halálának hírére Tokaj önként kaput nyitott Souches hadai előtt, Kállót pedig Rákóczy özvegye, Báthori Zsófia, visszaadta Lipótnak. Souches 10,000 főnyi hadával Rakamazig nyomult előre, a helyett azonban, hogy Várad felmentésére sietett volna, futárokat küldött Gráczba utasításokért.
E közben Várad aug. 27-én elesett. Szejdi pasa a megmaradt őrséget 445Debreczenbe kisértette; útközben néhány huszár valóban vakmerő támadást intézett a kisérő török csapatok ellen, de a túlerővel szemben Kállóba kényszerült visszavonulni. - Szejdi pasa a megsarczolt Debreczen alól a Nyírségbe és a Bodrogközbe vonult, útközben Kabát, Szoboszlót felégette, földeit elpusztította. A hajduság, odahagyva a mezei munkát, Kállóba menekült. Számos falu lakatlanná vált; csak a török elvonulása után, karácsony felé mert a föld népe a meghagyott termés betakarítása végett visszatérni. A vármegye legnagyobb részben behódolt.
Kemény János.
Az erdélyi fejedelemségért folytatott versengésben Lipót Kemény Jánost pártolván, Montecuccoli, 1661-ben seregével Harangod körül táborozott, hogy onnan a felajánlott erdélyi várak átvételére induljon. Ez év őszén Montecuccoli szokott lassuságával visszatért a Nyírségbe, hadai egy részét Kállón hagyta, onnan a Tisza felé vonult. Novemberben még Tokajnál táborozott.
Montecuccoli martalócz hada jóformán mindent elpusztított. Többek között Anarcsról 40, Bákáról 30 szarvasmarhát hajtottak el. Volt is elég panasz ez évben a Kis-Várdán tartott megyegyűlésen; holott akkor elsősorban a török elleni védelemről kellett volna gondoskodni.
A szultán, hogy Kemény Jánost elpártolásáért megbüntesse, 100,000 főnyi hadat küldött Erdélybe. Ezalatt Kucsuk Mehemed váradi pasa jóformán az egész vármegyét elfoglalta. Egyedül Kálló maradt Lipót birtokában. A nemesség közömbösen nézte a török terjeszkedését. Hasztalan fenyegetődzött Wesselényi, nem szállottak táborba. A protestánsok ekkor inkább a törökhöz szítottak, különben is egy német hadátvonulás felért bármely török pusztítással. Rottal hadai Demecserben közel 300 frtot érő kárt okoztak, Apagy, Ibrány, Ó-Fehértó, Veresmart, Gégény, Komoró helységekben a marhákat mind elhajtották, Bessenyődön még a szekereket is elszedték. Nem csoda, ha a hódoltsági részek ekkor érték el legnagyobb kiterjedésöket.
Jóllehet, Rottal hadai a Tisza környékén táboroztak, 1663-ban a török martalóczok egész Tokajig száguldoztak.
A vasvári béke értelmében a vármegye visszakerült Lipót uralma alá. Ennek azonban nem igen örülhetett a föld népe, mert Rottal hadai továbbra is ott maradtak. Bécsben megigérték ugyan, hogy a kállai zsoldos had magyarokkal fog felcseréltetni, de ez csupán ígéret maradt. Az idegen zsoldos had főleg a hajdusággal nem tudott megférni. A gyakori torzsalkodások következtében Vid és Malador falukban elhelyezett ráczok, a nánási és böszörményi hajdukon szándékoztak bosszút állani. A hajduk e támadásról idejekorán értesültek és Vid falut elpusztították.
Wesselényi-féle összeesküvés.
A bécsi kormány önkényes eljárása mindegyre fokozta az elégedetlenséget. A nemesség főkép tanácskozások útján igyekezett a sérelmeket orvosolni; az e végből 1667. nyarán tartott beszterczebányai, utóbb az 1669. év eperjesi gyűlésen ott találjuk a vármegye követeit, de ezen gyűlések tartását Lipót csakhamar eltiltotta. Az ország főurai ellenben, élükön Wesselényi nádorral, összeesküvést terveztek, melyben többek között Vay Mihály, Kende Gábor és Petrőczy István is résztvett. A Lipót feloszlató rendelete daczára 1670. jan. 24-én Kassán egybegyült rendek, a végek őrizetére 1418 katonát fogadtak fel, kiket Ispán Ferencz vezérlete alatt a vármegyébe rendeltek. Wesselényi és Zrinyi Péter e közben Kállót váratlanul elfoglalták és Kis-Várdát felégették. Azonban Wesselényi váratlan halála az eseményeknek egész más irányt adott. Az összeesküvés csakhamar vérbe fojtatott, a bécsi kormány pedig elérkezettnek látta az időt az alkotmány és vallásszabadság megnyírbálására.
Az Erdélybe menekült bujdosók ezalatt, támaszkodva az óriási adó súlya miatt elégedetlen lakosságra, 1672. tavaszán Petrőczy, Kende Gábor, Szuhay Mátyás és Szepesi Pál vezérlete alatt 800 lovassal betörtek az országba. 446Huszein aga 500 törökkel csatlakozott hozzájok. Útközben a hajdukat igyekeztek felkelésre bírni; a kállói őrséget azonban Barkóczy Istvánnak sikerült a Lipót iránti hűségben megtartani. Kende márczius végén már Nyíregyházáról szólítja fel a vármegyét élelem szállítására. Helyzetök mindegyre kedvezőbb lett. Ibrányi már Tokajt fenyegette. E hirre Spankau 1100 emberrel Debreczen ellen vonult, mely akkor a felkelők főfészke volt; de ezalatt Szuhay, Szepesi és Kende Kállót ostromolták. Spankau attól tartván, hogy Szuhay elállja útját, visszavonult. Eközben a föld népe minden oldalról felkelt és az időközben 15.000-re szaporodott kuruczhad Kálló elfoglalása után Spankaut kiűzte a vármegye területéről, sőt Kis-Várda is kezökbe jutott. Csak báró neudingi Cobb Farkas segélyével sikerült Spankaunak a kuruczokat okt. 26-án Györkénél (Abauj) szétverni. A menekülőket egész Kállóig üldözte.
A felkelők 1673. január végén Nyír-Bélteknél, majd Barkóczy és Pálffy Miklós által 1674-ben Nánásnál ujból megverettek; ez utóbbi helyen 500 felkelő konczoltatott fel. A menekülőket a váradi pasa vette pártfogása alá.

Eszterházy Pál.
Az orsz. képtárból.
Bujdosók.
A bujdosók mindazonáltal nem csüggedtek. Április havában a kegyetlenkedéseiről hirhedt Cobb Farkas vonult Debreczen ellen. De itt felkészülve fogadták, mire gyalogságát az időközben visszaszerzett Kállóba rendelte, a segítségül hívott ónodi hadakat pedig, minthogy visszavonulásáról őket elfelejtette értesíteni, az egyesült magyar-török had felkonczolta.
Csakhamar a reakczió is megkezdte működését. Míg az Ampringen János Gáspár teljhatalmú kormányzó elnöklete alatt álló vértörvényszék számos protestáns papot és tanítót gályarabságra itélt, Spankau a megyebeli protestánsokat kezdte üldözni. Az adózó nép pedig a reája nehezedő teher alatt majdnem összeroskadt.
1675. november havában a felkelők ismét támadólag léptek fel. Strassoldo kassai kapitány még idejében értesülvén e hírről, tekintélyes sereggel átkelt a Tiszán, s útközben Barkóczyval és Schmidt kállói parancsnokkal egyesülve, Debreczen ellen indult. De ez a hadjárat nagyobb eredményre nem vezetett, mert a következő évben a bujdosó kuruczok egész Ónodig száguldoztak. Ónod alól mintegy 1000 főből álló kuruczhad Kálló ellen indult, de itt Schmidt tábornok lövészeitől érzékeny vereséget szenvedett.
Barkóczy ekkor engedékenységgel igyekezett a felkelőket megnyerni. 1677-ben Bécsbe utazott, hogy az udvar hozzájárulását az engesztelő rendszabályok életbeléptetéséhez megszerezze. Erre nagy szükség is volt, mert a január havában Kis-Várdán tartott közgyűlésen keservesen panaszkodnak a rendek a német katonák garázdálkodásai miatt. Barkóczy ekkor az idegen zsoldos had által okozott károk ügyében tanúvallomásokat rendelt; hogy pedig népszerűségét emelje, Kállón huszárokat tartott maga körül. Az elégedetlen protestánsok közül, némi engedmények árán többeket Lipót hűségére térített, de a többség ezután is a felkelőkkel tartott.
447A belbéke helyreállítása körül kifejtett tevékenységét váratlanul a vérengző Cobb Farkas tábornok megjelenése zavarta meg.
Tököly Imre.
Cobb a szatmári vereség után az Ecsed körül táborozó kuruczok ellen készült, de mert seregéből a magyarok nagy számmal megszöktek, hadát visszavonta a Tiszához; a merre elvonult, mindent elpusztítottak katonái. A fölkelők élére 1678-ban az ifju Tököly Imre állott. Franczia és török segélylyel csakhamar hatalmába kerítette egész Felső-Magyarországot. 1680. őszén a törökök és Apaffy váratlanul ostrom alá fogták Kállót. A templomot összelövöldözték, a várost felgyujtották. Az őrség egy része meghódolt, más része a rakamazi táborba menekült. Tököly a változó szerencsével folyt felkelő hadjárat közepett, 1681. júl. havában Nyír-Bátor körül táborozott, honnan azonban a császári had közeledtére lejebb vonult, mire Kállót a császáriak visszafoglalták. A felkelő hadjárat által okozott tömérdek kár ez évben a bécsi kormányt engedékenységre kényszerítette. Lipót Sopronba országyűlést hirdetett, Saponara pedig nov. 13-án Szoboszlónál Tökölyvel fegyverszünetet kötött, melyet 3 nappal később a gávai táborban Caprara is megerősített. Tököly hadainak téli szállásul Szabolcs, Ung, Bereg és Ugocsa vármegyék jelöltettek ki.
Tököly ezzel ismét urává lett a vármegyének és az Apaffy által 1682. aug. 16-20. közt visszafoglalt Kálló várának. Tököly a fegyverszünet alatt kötött házasságával nagy vagyont szerzett, miután pedig Kara Musztafával, az új fővezérrel kötött szerződés értelmében hatalmas segélyt nyert, 1682. őszén ismét felkelt. Midőn Kara Musztafa 1683. tavaszán 250,000 főnyi sereggel lépte át a Dunát, Magyarország elveszettnek látszott a Habsburgokra nézve. Tököly-párti volt az egész nemzet, még Barkóczy főispán is kuruczczá lett, nehogy a vármegyében levő birtokai veszendőbe menjenek. Bécs felmentésével azonban a helyzet lényegesen megváltozott.
Míg a nagyvezir a szövetségesek hadai elől eszeveszett futásban keresett menedéket, addig Tököly a váradi pasával a felvidéken át igyekezett hazájába jutni. Nov. 20-án kelt át Kenézlőnél a Tiszán és 21-én már Debreczenben volt. Nov. 29-én kelt levelével felhívta a vármegyét, hogy Harangodon, a hol ekkor maradék hada felett szemlét tartott, hódolatát mutassa be.
A vármegye, tekintettel Sobieski közelgő hadaira, felette nehéz helyzetben volt; egyfelől a felkelés ügyéhez való önzetlen ragaszkodás, másfelől Tököly letűnő szerencsecsillaga s a császári seregek kegyetlen boszúállása, felette aggasztották a hazafiak szívét.
Petneházy Dávid még ekkor sem csüggedt; lovashada csak Sobieski kivonulására várt és decz. 16-án már ismét Tokajnál táborozott. A következő év február havában Kis-Várdán gyülekeztek a kuruczok, s 7000 főnyi tatár-haddal szaporodva, Szatmár ellen indultak. A török uralom bukásával azonban Tököly ügyét nem bírták megmenteni. Leghívebb emberei, köztük Petneházy is elhagyták, csupán egy kis csapat tartott ki mellette rendíthetetlenül.
A mint a császári ezredek elhagyták a tiszai részeket, 1685. május havában Tokaji és Szalontay, valamint a többi kurucz csapatok kivonúltak a vármegyéből, csupán Kállón maradt csekély őrség. Mintha a felkeléshez való ragaszkodás utolsó lobbot vetett volna, julius havában a pórnép is nagy csendben gyűlt össze.
A kurucz had előnyomúlását ezúttal sem koronázta siker. Eperjes eleste után Tököly Tokaj alá húzódott, mely vár szept. 29-én a császáriak kezébe került. Tököly ekkor, mivel időközben Schultz tábornok a vármegyébe tört be, elébb a Bodrogköz alján keresett menedéket, majd onnan 448október első napjaiban átkelt a Tiszán és másfél ezerre leolvadt hadával (ezek közt Petrőczy, Kende, Deák Ferencz, Ubrizy Pál, Szirmay András, Bessenyei Nagy Mihály) Kállón át Komádiba, majd onnan Váradra vonult, hol Ahmet pasa bilincsbe verette.
Az üldözött had nyomán előnyomuló Schultz tábornok előtt egymás után nyitottak kaput Ibrány, Kis-Várda és Kálló. Schultz kivonulásával báró Barkóczy vette át Kálló parancsnokságát.
Tököly elfogatása után pártja szétzüllött, mezei hadai, Szücs János és Deák Ferencz vezérlete alatt, Barkóczy előtt letették a hűségesküt.

Des Souches tábornok.
A "Heldenbuch"-ból.
Barkóczy, hogy a megyei lakosságot teljesen megnyerje, seregében nagy fegyelmet tartott. Sajnos azonban, ekkor már úgysem volt mit elpusztítani; az utolsó kuruczháboruban Királytelek, Nyíregyháza elpusztult és a lakosok annyira elszegényedtek, hogy igavonó barmok hiányában, az emberek önmagokat voltak kénytelen befogni. A felkelés elnyomatásával Caraffa megkezdte a protestánsok üldözését, amiben méltó társakul szegődtek Sombach, a későbbi kállói és Löffelholz ecsedi parancsnokok.
Nem csekély teher járult az elpusztított falvakra az úgynevezett hibernialis portiók kivetése által. Löffelholz és Sombach hadai ezt kiméletlen szigorral hajtották be; hadaikból kerültek ki a nép legkegyetlenebb zsarolói.
A folyton növekvő katonatartási terhek miatt a vármegye 1695-ben az állandóan Bécsben tartózkodó Zichy István főispánhoz forudlt. Közbenjárására az eddig fizetett 2530 egész portio leszállíttatott 1980 portióra, a mi 49,500 forint értéket képviselt. A főispán egyúttal figyelmeztette a vármegyét, hogy ezt fizesse ki, különben nagyobb baj lesz belőle. (Lukács Ö., Nyíregyháza tört.)
Bár a felkelés teljesen le volt verve, az idegen zsoldos had zaklatásaitól agyongyötört földnép csak alkalomra várt, hogy elnyomói ellen felléphessen. E mozgalom, melyet Tököly bujdosó katonái csak szítottak, egy vásári verekedésből fejlődött ki.
A Sáros-Patakon egybesereglett vásáros nép a gyűlölt pataki kapitányt felkonczolta és a császári hadat szétverte. Innen egy részök, Tokaji Ferencz vezérlete alatt, Vaudemont herczeg hadai elől menekülve, jul. 17-én Rakamaznál átkelt a Tiszán és jul. 20-án a Leányvára körül átvergődöttekkel Kálló alatt találkozott, a várat bevették, de az üldöző császáriak elől tovább menekülni voltak kénytelenek.
II. Rákóczy Ferencz.
Ezalatt azonban a Rákóczy-uradalom jobbágyai, a bodrogközi felkelők sikereire Harangod és Bölcs közt gyűltek össze; czéljok volt, hogy a Bécsből birtokaira visszaérkező II. Rákóczy Ferenczet a felkelés vezetésére megnyerjék. A mozgalom mindegyre komolyabb arányokat öltött. Károlyi Sándor szatmári főispán, már jul. 8-án, a lázadók megfékezésére az egész Tiszavidéki nemességet Kálló alá hívta össze.
A felkelt pórhadat Buttler egri kapitány rövid idő alatt szétverte, és tőlük 3 ágyút s 7 zászlót vett el. Augusztus végén Szalontay fellépésére 449a szétugrasztott felkelők újból tömörültek. Az öreg Nigrelli gróf e hírre annyira megijedt, hogy Szabolcsot és a hajdu-városokat felkelésre szólította.
Szalontay, a minden oldalról összegyűlt hadak ellen sikerrel nem működhetvén, ügyesen kisiklott üldözőinek a körmei közül.
A belbéke nagynehezen helyreállván, az insurrectiót haza küldték, a vármegyébe pedig Eszterházy Antal hadát vezényelték.
Bár e had csupa magyarokból állott, garázda fellépése miatt épen nem tudta megnyerni a vármegye rokonszenvét.
A bécsi kormány alkotmányellenes törekvései, az erőszakos katonafogdosás, a roppant adó és a katonatartás egyre szitották az elégedetlenséget.
Bercsényi Miklós.
Az elégedetlenek élére eleinte Bercsényi Miklós ungi főispán, tehát ama férfiu állott, aki az 1697-iki pórlázadás leverésében nagy szerepet játszott. Az elégületlenek első összejövetelei 1701. február havában, Bercsényi ungvári kastélyában, a farsangi mulatságok alatt tartattak. A tiszavidéki nemesség sorából megjelentek a Vayak, az Ilosvayak, és ott volt Rákóczy Ferencz is. A bécsi udvar neszét vevén a dolognak, Rákóczyt elfogatta. Hasonló sors érte Vay Ádámot is, akit Kassára vittek, de csakhamar szabadon bocsátottak. Bercsényi ellenben szerencsésen eljutott Lengyelországba, hol a börtönéből kimenekült Rákóczyval rövid idő mulva találkozott.
Míg a megmenekültek idegen földön tünődtek a haza sorsán, itthon a kormány ujabb és ujabb terhekkel sujtotta a lakosságot.
A lerombolandó várakhoz ingyen munkát kellett szolgáltatni. 1702. febr. havában pedig br. Gombos Imre huszárezrede számára a vármegye rendeltetett hadállító kerületül. Ez az erőszakos rendszabály lett okozója a későbbi mozgalmaknak. Debreczen környékén, az ujonczokból álló Montecuccoli-ezred garázdálkodott.
Az elkeseredett pórnép csak vezérre várt, hogy kínzóitól megszabaduljon. Az is akadt nemsokára. Esze Tamás, Rákóczy tarpai jobbágya, hogy a besoroztatást kikerülje, Kis Alberttel Lengyelországba futott, honnan Rákóczy zászlóival tért vissza. Felhívására az elégületlen pórnép a beregmegyei Vári táján kezdett gyülekezni. Nigrelli gróf, kassai tábornok, az egész felkelésnek nem nagy jelentőséget tulajdonított, mégsem szándékozott hadvezéri tehetségét próbára tenni, hanem Károlyi Sándort bízta meg a pórhad szétverésével. Károlyi 1703. jun. 2-án kelt felhívására, a vármegye vonakodott felkelni. De a pórokat Károlyi Dolhánál szétverte, honnan azok az erdőkben kerestek menedéket.
Ezalatt jun. 16-án Rákóczy is megérkezett a határra.
Junius 27-én kibocsátott híres kiáltványa aránylag csekély hatással volt a vármegyei nemességre, még a hajduk is vonakodtak felkelni. Kálló különben császári haddal volt megszállva, így a nemesség a pórok esetleges támadásaitól félve, családostul a mocsaraktól védett Kis-Várdában keresett menedéket. Rákóczy hadai egyre szaporodtak Jul. 14-én sikerült a tiszabecsi révnél átkelnie, jul. 17-én már Szatmár körül táborozott. Náményból a vármegyéhez jul. 18-án intézett kiáltványa után, másnap már Vaján tűzték ki a felkelés zászlóit. Vajáról Kis-Várda alá vonultak. Az ekkor már 8000-re felszaporodott sereg a várat körültáborozván, a várbelieket csatlakozásra szólította fel. A várbeliek ezt megtagadták és csupán semlegességet fogadtak.
Rákóczy innen elindulva, jul. 23-án Gyulaj, majd jul. 26-29. közt Sámson körül táborozott. Ekkor már a nemesség közül is számosan csatlakoztak seregéhez, köztük Bessenyey Zsigmond és Ibrányi László volt Tököly-ezredesek; a hajduk csak azzal a kikötéssel voltak hajlandók csatlakozni, ha a hon maradt háznépüket örökös rettegésben tartó kállai vár bevétetik. Miután e tervet a vármegyei nemesség is melegen pártolta, Rákóczy Kálló 450ellen indult. Kállót ekkor öt erős földsáncz övezte. A várat 400 hajdu, 40 császári muskétás és 11 ágyu védelmezte.
Jul. 29-én Rákóczy is a vár alá érkezett, s a parancsnokot a vár feladására szólította fel. De a várparancsnok nem akart ágyútalan ellenség előtt meghódolni, mire másnap a diószegiek szekerczékkel támadták meg a várkaput, de visszaverettek.
Kálló meghódolása.
E kudarczon felháborodva, a lithvániai tatárok, a várat környező homokbuczkákról, megtüzesített nyilakkal, a sánczokat környező istállóépületeket gyújtották fel. A tűztől való félelem miatt a lakosság Eckstein János kapitányt a vár feladására kényszerítette; a délután öt órakor megperdült dob adott jelt a meghódolásra. Rákóczy a várban talált ágyúkat seregéhez rendelte és ezek képezték első tűzérségét; a várbeli salétromfőző házak pedig megkezdték működésüket.

Báthori Zsófia.
Az orsz. képtárból.
Kálló megvételével a hajdu-városok is csatlakoztak, a megyei nemesség pedig egész udvart képezett Rákóczy körül. Vay Ádám (udvari marchal) főudvarnagy, Kállay Ferencz, Gyulay János alezredesek, Jékey Zsigmond tábormester lett. Szept. 9-én Csicseri Orosz Pál már Tokajt zárta körül. Rákóczy vezérei ez év őszén a morva és az osztrák határszélekig lobogtatták a diadalmas kurucz zászlókat. Az országban maradt császári hadak támadásai ellenében, Rákóczy a tiszavidéki csapatokat összpontosította és azok vezérletét Ibrányi Lászlóra bízta; decz. 4-én pedig Gyulay Ferenczet a tiszántúli hadak főkommisszáriusává nevezte ki. Kis-Várdán a hadifoglyok helyeztettek el.
Rákóczy, 1704. febr. 11-én kelt rendeletével úgy a kállai, mint az ez év január havában meghódolt tokaji várak széthányását rendelte el, Váradot pedig ostromzárral vétette körül. A váradi ostromzár élelmezése czéljából, a vármegyének 407 1/2 köböl lisztet, 270 mázsa húst, 23 szekeres és 11 gyalog embert kellett a diószegi prófuntházhoz szállítani.
A következő év első fele, a császáriak részéről, a hadsereg szervezése és a szécsényi gyűlésre való előkészületek következtében, inkább csak kisebb jelentőségű csetepaték közt telt el.
Károlyi Sándor.
Rákóczy máj. 20-án tudatta a vármegyével, hogy a tiszántúli hadak vezérévé Károlyi Sándort nevezte ki. Károlyi megjelenésére nagy szükség volt. A tiszai hadak elszéledtek, sőt akadtak bujtogatók, kik a katonákat a felkelés alól elvonni igyekeztek. Károlyi ezek ellen szigorral lépett fel.
A hadsereg kiegészítése végett elrendelt ujonczozás portánként 4 jó fegyverest szedett. Szept. 12-én megnyílt a szécsényi országgyűlés. A főurak közül Vay Ádám tevékeny részt vett a tanácskozásokban. Főleg a vallásügyi vitáknál hatott mérséklőleg a protestánsokra.
Még el sem széledtek a rendek, midőn híre jött, hogy Herbeville, miután a Maros völgyén tervezett betörése kudarczot vallott, Szegedről Debreczenen s onnan Váradon át igyekszik Erdélybe jutni. Rákóczy Eszterházy Antalt küldte 7000 gyalogból álló hadával Csege, Szt.-Margita és Debreczen felé. Okt. 12-én Rákóczy is megindult Szerencsről; Tokajon át okt. 15-én 451Nyíregyházára ért, onnan a Szilágyságba vonult. Eszterházy Antal okt. 17-én Debreczenbe szállt. Alig vitte ki innen az ujonczokat, okt. 21-én ott termett a császári had, Herbeville, Schlick Lipót gróf és Glöcksbergi Detrich Ján. Henrik vezérlete alatt. A császári had okt. 28-án elhagyta Debreczent, útközben pusztítva, rabolva, és véres harczok után befészkelte magát Erdélybe. Eszterházy ezalatt hadával Nyír-Bátorba, onnan Pócs-Petrin, Semjénen, Nyíregyházán és Rakamazon át Kassa felé vette útját.
A császári hadak ellen ez év őszén folytatott meddő küzdelem főleg a csapatok elégtelenségében és szervezeti hibájában rejlett. Rákóczy 1705. decz. 21-én kelt rendeletével minden fegyverfogható nemest 1706. jan. 15-ére Rakamazra rendelt. Gyülekezési helyül később Eszlár tűzetett ki. Ezen, három vármegyéből (Szabolcs, Zemplén, Ung) összesereglett felkelő nemesség élére Sennyey Pongrácz bárót tette.
Károlyi ezalatt a tiszai vármegyék vállvetett közreműködése mellett a szétszórt hadakból egy tekintélyes számu hadsereget szervezett. (Gróf Károlyi család oklevéltára V. k.)
Az 1706. febr. 6-án kelt összeírás méltán tanúskodik a vármegye áldozatkészségéről és vitézségéről. Ez összeírásban felsorolt ezeredek tisztikarában a vármegye nemességéből a következők foglaltak helyet: 1. Palocsay nemes karabélyos ezerében: Kállay Ferencz és Farnasy Imre kapitányok, Barta Zsigmond és Taxó Gábor zászlótartók; 2. a felkelő nemes lovas seregben: Zoltán Józsa főkapitány, Eördögh Dániel kapitány, Erdődy Zsigmond hadnagy, Jeney László zászlós. A felkelő nemes gyalogságnál: Vadászy János hadnagy; 3. Károlyi lovasezredében: Bay Ádám főhadnagy, Lévay István alhadnagy, Kiricsy Ádám zászlós; 4. Buday István nemes lovas ezerében: Hajdu János és Török Lukács főhadnagyok, Kiss János alhadnagy; 5. Vay László nemes lovas ezerében: Kállay János őrnagy; 6. Ilosvay Bálint nemes ezerében: Szabó János (Szalókáról) és Szabó Demeter (K.-Várdáról), alhadnagyok; 7. Szappanos Mihály nemes lovas ezerében: Kállay István őrnagy; 8. Nádaskay György nemes lovas ezerében: Krucsay János főhadnagy, Váczy Ferencz, Hegyi András és Tékozló János alhadnagyok, Majos Mihály zászlós; 9. Kenyheczi János nemes lovas ezerében: Földváry Zsigmond alhadnagy; 10. Bóné András nemes mezei lovas ezerében: Deák András (Nyír-Bátor) főhadnagy, Kiss László (N.-Kálló) alhadnagy, Kiss György zászlós, Nagy István, Pap Mihály és Szabó Mihály strázsamesterek; 11. Gencsy Zsigmond nemes mezei lovas ezerében: Hámos László főhadnagy; 12. Nyúzó Mihály nemes mezei lovas ezerében: Gaál Ferencz alhadnagy, Asztalos András zászlós, Kállay György strázsamester; 13. Kárándy Mihály nemes lovas ezerében: Nagy János alhadnagy, Sallay Ferencz zászlós, Kovács János és Jeney Zsigmond strázsamesterek, Magdas János és Dobó István önkéntesek; 14. Esze Tamás gyalogezerében: Gyüre István, Kontrás János főhadnagyok, Arday András, Kurucz Pál, Szabó János alhadnagyok, Morvay László, Mészáros Mihály, Surányi András zászlósok; 15. Öllyüs Jnos nemes mezei gyalogezerében: Molnár György alhadnagy; 16. Ecsedy János nemes mezei gyalog ezerében: Radnóthy Gáspár főhadnagy, Tury György strázsamester. A hajdúk közül Polgárból 54, Kállóból 108 személyesen felkelő iratott össze. Nem lesz érdektelen, ha ez összeírásból azokat az ezeredeket felsoroljuk, melyeknek compániái túlnyomólag vagy részben szabolcsmegyei fiúkból ujonczoztattak. 1. Palocsay lovas ez.: 1. és 7. compánia = 80 és 78 ember. 2. Károlyi lov. ez.: a hatodik compánia egészen, a másodiknak és a harmadiknak fele = 66 és 118 ember; a negyedik és ötödiknek egyharmada = 124 és 83 ember. 3. Buday lov. ez.: a harmadik compánia = 107 ember és a 4. compánia = 124 ember. 4. Szappanos lov. ez.: az 5. compánia. 5. Nádaskay lov. ez.: a 3. compánia = 91 ember. 6. Bóné lov. ez.: a 4. és 5. compánia egyenként 90 ember. 7. Nyúzó lov. ez.: 1. compánia = 90 ember és a 3. compánia = 68 ember nagyobbrészt. 8. Kárándy lov. ez.: a 4. compánia = 76 ember (fele részben volt csak megyebeli) és az 5. compánia = 83 ember túlnyomólag, még pedig Balkány- és Új-Fehértóból. 9. Esze gyal. ez.: a 4. compánia egészen = 113; a 6-nak fele, a 11-nek nagyrésze = 85 ember és a 13-nak fele = 58 ember. 10. Ecsedy gyal. ez.: az 5. compánia = 128 ember.
A vármegyei nemesi felkelő seregből a következő kimutatás maradt fenn: Felkelt 80 lovas nemes 95 lóval, 8 szolgával, 49 gyalog nemes. Felkeléstől távol maradt: Törvénytelen távollevő 55; megyei tisztviselő 14; országos tisztséget viselt nemes 11; beteg nemes 14.
Ama nagy véráldozatot, melyet a vármegye a szabadságharcznak szolgáltatott, csakis a fentebbi kimutatások által tudjuk kellőleg méltatni. De szükség is volt erre, mert Rabutin eltökélte magát, hogy a lázadókat rövidesen megtöri.
Károlyi Sándor a fegyverszünet felbomlásának hírére jul. 27-én Debreczen felé vonult, hogy a közelgő Rabutint háborgassa és előtte mindent pusztává tegyen; de Rabutin ezuttal nem jött vármegyébe. Őszszel azonban hatalmas sereggel közeledett Tokaj felől, útközben a hegyaljai 452szüretet jól megdézsmálván. Károlyi ezalatt vele egy irányban vonúlt a Tiszához, Berczelen alul átkelt, onnan Tisza-Fürednek indult.
Rabutin a vármegyén átvonulva, okt. 25-én már Debreczentől félórányira táborozott, 28-án pedig minden ellenállás nélkül bevonult a városba. Károlyi, bár Rabutint egész átvonulása alatt folyton háborgatta, Debreczennél még sem támadta meg, nehogy a város a tűz martaléka legyen.
Rabutin ez oldalfordulatot főkép azért tette, mert nem akart Stahremberggel egyesülni. Utóbb mégis meggondolta magát. 1707. jan. 1-én Szolnoknál átkelt a Tiszán, miáltal a vármegye megszabadult a kellemetlen szomszédságtól. Még az 1706. decz. 13-án tartott rozsnyói gyűlés, az országot öt kapitányságra osztotta fel. Szabolcs a szatmári kapitánysághoz tartozott, melynek élén Károlyi Sándor állott.

II. Rákóczy György.
Az orsz. képtárból.
A folytonos hadátvonulások következtében a vármegye teljesen elpusztult, ezenkivül nagy drágaság uralkodott a vármegyében; például egy szekér fa 8 libertásba, egy véka gabona megőrlése 2 libertásba került. Mindazonáltal a hazafias érzelmü lakosság vállvetett buzgalommal igyekezett az új szatmári kapitány parancsait teljesíteni. Károlyi ekkor a várak megerősítését tűzte ki czélul. Kállót hatalmas földsánczczal vette körül. A kállai salétromfőzőház Ramocsaházy György vezetése alatt eredményesen működött.
Az 1707. évben a vármegye nevezetesebb hadiesemények színhelye nem volt. Nagyobb mozgalmat idézett elő azonban a máj. 16-ára hírdetett ónodi gyűlés. Rákóczy már május elején elindult Munkácsról, május 8-án Böszörménynél fogadta a vármegye rendeit, innen Ónodra ment.
Az ónodi gyűlés új irányt adott az eseményeknek. A helyett, hogy a franczia szövetséget létesítette volna, a felkelés ügye veszendőbe ment.
Károlyi az ónodi gyűlés után Erdélybe vonult, de a fejedelem sürgető 453leveleire október havában visszatért Erdélyből. Útközben Váraljáról a tiszai nemességet fegyverbe szólította, s gyülekezési helyül Kis-Várdát tűzte ki.
Károlyi nov. 1-én már Kállónál volt, s onnan Kis-Várdára vonúlt. Az ügyek kedvezőbbre fordultával a nemesi felkelés abban maradt. Nov. 26-án az erdélyi rendek jelentek meg Kis-Várdán, az ügyek megbeszélése végett.
Ezalatt Esze Tamás és Ecsedy János, hogy hadaikat kiegészítsék, faluról-falura menve, minden épkézláb embert befogtak. Túlbuzgó működésüknek az lett a következménye, hogy az emberek az erdőkbe menekültek előlök. Károlyi azonban a kötéllel való fogdosást csakhamar betiltotta.
Amúgy is körülbelül 2000 katonát kellett a vármegyének élelmezni, szükség volt tehát a munkaerőre. 1708-ban a következő hadcsapatok állomásoztak a vármegyében:
1. Franczia gránátosok: Kis-Varsányban, Nagy-Varsányban, Gyürén, Aranyoson, Apátiban és Kenézen. 2. Franczia gyalog-gránátosok: Bátor, Gyulaj, Pócs, Kálló és Semjén helységekben. 3. A karabélyosok első osztálya: Balkány, Fehértó; 4. a második osztálya: Oros, Pazony, Sényő, Nyíregyháza, Tura, Halász, Kemecse, Bogdány helységekben.
A trencséni csata után.
A trencséni vereség után (1708. aug. 3.) rohamosan hanyatlott a szabadságharcz ügye. Még borzasztóbb volt, hogy a pestis ez évben, a Maros szögéből átcsapott a Tiszántúlra. Az 1708-1710 közötti években óriási pusztításokat vitt végbe. A legnépesebb helyi őrségek is megfogytak s egész falvak haltak ki.
1710. őszén a császári hadak mindenfelől előnyomúltak. A felkelés ügye mindegyre szűkebb körre szorult, és az év végén már csak öt vármegyére terjedt ki. A megyei hadak nagyrészt szétoszlottak, egyedül a Károlyi és Eszterházy vezérlete alatt álló hadak maradtak meg, de ez utóbbiakat, Olasz-Liszkánál, Viard tábornok szétverte.
A felkelés ügye iránti lelkesedést még a folytonos vereségek sem tudták kiölni a vármegye érzületéből. De ekkor már kevés fegyverfogható férfi volt, akit a pestis megkímélt volna, ezek pedig elmenekültek az Alföld délibb részeire. Szept. 22-én a vármegye lemondással értesíti Károlyit, hogy nem tud már több katonát szolgáltatni.
A vezérek közül ekkor már csak Károlyi maradt meg a hazában. A többiek kimenekültek Lengyelországba.
Károlyi hadával Bakta, Kis-Várda és Gyulaj közt táborozott.
Pálffy János gróf.
Míg Rákóczy segélyt keresendő, Lengyelországba távozott, Pálffy János gróf tábornok 1710. január 10-én felkereste Károlyit a kegyelemlevéllel. Károlyi, Vay Ádám és Sennyey István tanácsára, Debreczenben találkozott Pálffyval. E találkozás eredményekép Károlyi Lengyelországba ment Rákóczyért. Pálffy ezalatt mindinkább előbbre vonúlt és jan. 22-én már Kállóban volt. Az ott beszállásolt Pikó Demeter és Droguli csapatai, Sennyey rendeletéből, visszavonúltak. Időközben Rákóczy visszatért Lengyelországból és jan. 29-ikén a Kis-Várdán egybegyűlt kurucz lovasság felett utoljára tartott hadiszemlét. Károlyi ekkor már Pálffynál volt, hogy a találkozást előkészítse.
A vajai összejövetel.
Hosszas tárgyalás után végre Vaja jelöltetett ki találkozási helyül. Jan. 31-én, reggel 9 órakor, Pálffy Károlyival St. Croix vezérőrnagy és Acton ezredes, továbbá 200 dragonyos kíséretében, megindult Kállóról. Délután 2 óra tájt érkezett Vajára. Rövid félóra mulva Rákóczy is megérkezett kíséretével. Vele jöttek: Vay Ádám, Szentpétery, Colonelli, Süter Tamás, Cseplész, Krucsay János, Bagossy László, Pikó Demeter, Droguli, Sámboky István, Ottlyk Sándor főstrázsamester és 200 svéd dragonyos. (Feldzüge des Prinzen Eugen von Savoyen Il. Abht. IV. B.)
A kölcsönös üdvözlés után Rákóczy Pálffyval a kastély egyik termébe 454vonult vissza; az ebédnél, melyen a császári tisztek is résztvettek, Rákóczy poharát József királyra emelte. Ebéd után a fejedelem Pálffyval körülbelül éjfélig tanácskozott. A tanácskozások nem vezettek eredményre.
Rákóczy Károlyival másnap (febr. 1-én) Olcsvára ment. Pálffy, febr. 2-án visszatért Kállóba, onnan azonban csakhamar Debreczenbe rándult. Itt átadván a vezérletet br. Ebergényi tábornoknak, Tokajon át, Bécsbe utazott.
Károlyi a vajai találkozás után hadait Szatmár körül vonta össze; a vármegye ezzel egészen a császáriak kezébe került.
Ebergényi báró azonnal megkezdte az adó behajtását. Egész április 22-ig sanyargatta a vármegyét s azután Kassára vonult seregével.

Montecuccoli.
Az orsz. képtárból.
Szatmári béke.
Míg Rákóczy, a sikertelen tárgyalások miatt elkedvetlenedve Lengyelországba ment segélyért, Károlyi Sándornak sikerült Pálffy János tábornokkal egyességre jutni, mely a máj. 1-én kötött szatmári békére vezetett.
A kis-majtényi síkról elbocsátott 12,000 főnyi kurucz had visszatért házi tűzhelyeihez. Alig oszlottak szét a kurucz hadak, egymásután vonúltak át a császári ezredek, csupán a Deutschmeister-ezred néhány százada maradt Kállón, a hazatértek szemmeltartására.
A kis-majtényi síkon letett kurucz fegyverek egy közel kétszázados küzdelem zárókövét teszik le, melyet önállóságáért, alkotmányáért és szabadságáért az egész ország vívott. De a vármegye történetében is egy új kor hajnalát jelzik.
A vármegye a százados küzdelmek alatt kipusztúlt, elerőtlenedett és meggyengült. Uj erőre és munkásságra volt szükség, hogy a nemzeti törekvések korában a zászlóvivők között foglaljon helyet.
2. AZ ÖNKORMÁNYZAT KIFEJLŐDÉSE.
A mohácsi vészszel rombadőlt államegység a vármegyei autonóm szervezet kifejlődésére vezetett. Az egymással vetélkedő főurak, a főnemesség közvetetlen befolyását megtörték, mi által mindinkább előtérbe lép a köznemesség részvétele a közügyek vitelében és az általuk igazgatott önkormányzati vármegye e korban nemzeti létünknek és alkotmányunknak védbástyája.
Az 1528 : 6. t.-cz. a 100 frtot meghaladó károk és rablások ügyében hozott alispáni vagy szolgabírói határozatok ellen, további felebbezésnek nem ád helyet. Az 1548 : 70. t.-cz. kimondja, hogy az alispán az egész vármegye megegyezésével választassék.
A XVI. században hozott törvények folytán, a vármegye teljesen szabad kezet nyert, a bűnügyekben való bíráskodást és a tisztviselők választását illetőleg. A vármegye valóságos hatalommá lesz a saját területén, de karja kiterjed a hódoltsági részekre is.
Sok dolgot adtak a vármegyének a szökött jobbágyok. 1593-ban ezeknek 455visszakisértetésére fegyveres erőt rendel ki. A garázdálkodó hajdúk ellen az 1603. évi rendeletével intézkedik.
Bár a hajdúk Bocskaytól letelepíttettek és megnemesíttettek, a vármegye fenhatóságát rájuk is igyekezett kiterjeszteni. Hosszas pereskedés után Lipót 1666-ban a vármegyének megtiltotta, hogy rajtok hatóságot gyakoroljon.
Tán páratlanúl áll önkormányzati történetünkben az eljárás, melylyel a vármegye felsőbbségét a kállai parancsnokkal éreztette.
A kállai várőrség megrendszabályozása.
A kállai várőrség és a vármegye között sohasem volt jó viszony. Az idegen zsoldosok a vármegye rendeleteit semmibe sem vették, a vármegye urait a végházból kirekesztették, sőt a szolgabírákkal szemben kihívóan viselkedtek. Egy esetből kifolyólag azonban, midőn Megyery Tamás megyei tisztviselőt egy várbeli katonai megvert és a vármegye méltóságán esett sérelmet a parancsnok megtorolni nem szándékozott, 1655 jul. 9-én Kis-Várdán tartott űlésben a rendek erélyesen léptek fel.
Valóságos zárlat alá került a kállai vár. Kimondották, hogy az őrség, a várhoz tartozó területen kívűl, marháit nem legeltetheti; 12 frt bírság terhe alatt mindennemü élelmi czikknek, tüzelőfának vagy házieszköznek a várba vitele eltiltatott, hasonlókép eltiltatott az is, hogy a várbeli tiszteknek bárki szállást adjon, vagy bármit elárúsítson; e rendelkezés áthágóit, ha nemes 24, ha pór 12 frttal és az árúczikkek elkobzásával büntették. Hasonlókép nem volt szabad a kállai réven átjárni, vagy az ottani malomban őröltetni. A városban lakó nemesség csak az alispántól előlegesen nyert engedélylyel jöhetett ki onnan.
Statutumok.
A vármegye figyelme kiterjedt a lakosság összes életviszonyaira s azokat statutumok által szabályozta.
A főtörekvés első sorban a megrendült köz- és vagyonbiztosság helyreállítására irányul. 1553-ban az alispánt és a szolgabírákat a gonosztevők és a rablók üldözésére utasítja. A napirenden lévő lopások meggátlása végett elhatározta a vármegye, hogy a vargák állatbőröket a falu bírájának tudta nélkül nem vehetnek; az ez ellen vétőket 100 forinttal bünteti. A kóborló tolvajok üldözéséről az 1667. és 1669. szabályrendeletek részletesen intézkednek; az első ez iránt kiadott szolgabírói rendeletnek ellenszegülő nemest 12, a pórt 5 forintttal bünteti, az utóbbi a gonosztevők üldözése végett portánként 2-2 gyalog felfogadását rendeli el. Nigrelli Oktáv gróf indítványára a köz- vagy magánvagyon pusztítását 100 forinttal bírságolja.
Nem csekély gondot okozott a katonaság eltartása. Ez iránt az 1553. évi szabályzat részletesen intézkedik. 1589-ben a katonák részére felajánlott gabona őrlésére Kállón malmot állíttat fel. 1590-ben azonban a katonaság eltartását a vármegye megtagadta.
Tűzrendészeti szempontból az 1669-iki szabályrendelet a dohányzást a pórnépnek eltiltja, hasonlókép intézkedik az 1690. évi statutum, 1701-ben pedig a pipák összeirattak és reájok adó vettetett ki.
Italmérési ügyekben számos szabályrendelet intézkedik. 1627-ben a pórnépnek, ott, a hol a földesurak korcsmáltatási joga fennállott, a bor és egyéb szeszes italok kimérése eltiltatott, a sör kimérését pedig egyáltalán megtiltotta a pórnépnek. Már ez a szabályrendelet is megemlékezik a hamis mértékekről, idővel, a gyakori visszaélések folytán, az 1698. évben hozott szabályrendelet csupán a budait és kassait ismeri el helyes mértékeknek, minden más mérték használatát 12 forint bírság terhe alatt eltiltja. A vásárra vitt ruházati árúczikkek árát az 1693. évi aug. 25-én tartott űlésben a vármegye következőkép állapította meg:
szűr, nagy4 magyar forint
szűr, közép nagyságú3 magyar forint
szűr, kicsiny11/2 magyar forint
borjubőrből készült magassarku férfi-csizma     1 magyar forint25 poltura.
hasonló női csizma1 magyar forint
bőrrel szegélyezett bekecs5 magyar forint
ugyanaz szegély nélkül4 magyar forint
nagy bakancs1 magyar forint20 poltura.
kisebb bakancs1 magyar forint
Szalárdi-féle harisnya30 poltura.
bakancs remekkel2 magyar forint8 poltura.
ugyanaz kisebb2 magyar forint20 poltura.
fekete süveg25 poltura.
ugyanaz kisebb20 poltura.
ugyanaz legkisebb14 poltura.
bocskor marhabőrből kikészítve16 poltura.
ugyanaz kikészítetlen11-6 poltura.
Az ezen szabályzat által megállapitott árakat be nem tartó kereskedőket 12 forinttal és az árúczikkek elkobzásával bünteti. (Kolosvári és Óvári, Helyhatósági szabályrendeletek gyüjteménye.)
456Főispáni méltóság.
A vármegyei önkormányzat kifejlődésével a főispáni méltóság már alárendeltebb szerepet játszik. A mohácsi vész után a főispánok egyúttal magasabb tisztséget is viseltek, de már Báthori István főispánsága alatt (1584-1609) a vármegye utasította követeit, hogy kebelbeli főispán kinevezése mellett kardoskodjanak. Forgách Zsigmond volt a vármegye utolsó nádorfőispánja. - Utódai, bár a vármegye kormányzatát nem osztották meg más tisztségekkel, nem igen tartózkodtak itthon, hanem a megyei közgyűléseken helyetteseik által gyakorolták jogaikat, mint például: Forgách Zsigmond 1645-ben: Bernhardonovics Márton, Zichy István 1695-ben: Péter fia által. Zichy István különben 1686-ban 200 forint tiszteletdijban részesül.

Stahremberg Guido.
A "Heldenbuch"-ból.
Alispán.
Az alispán az önkormányzat feje, hatalma kiterjed úgy a bűnügyekre, mint a birtokperekre; rendeletének a nemesség, 12 forint birság terhe alatt, köteles volt engedelmeskedni. Határozatai ellen, a mennyiben közel megyei törvényszék nem tartatott, a megyegyűléshez lehetett felebbezni.
Az alispáni tisztség nemesi kötelesség lett. Midőn Nyakas Miklós 1688-ban e tisztséget elfogadni vonakodott, 24 márka lefizetésére itéltetett. Az 1691. évi szabályrendelet e birságot 100 aranyforintra emelte fel.
Az alispán helyettesítésére is találunk példákat. Midőn Váradkay Ferencz első alispánt 1676-ban a felkelők súlyosan megsebesítették, Nyakas Péter másodalispánt pedig elfogták, az alispáni teendőket a főjegyző végezte. Megyery Tamás 1695-ben a szüretelni ment alispánt helyettesítette.
A tisztviselők fizetése.
A tisztviselők fizetése fejében az 1591. évi statutum portánként 20 dénárt vetett ki. 1691. évben a portánkénti adózás megszünt és a tisztviselők illetményeiket a házi pénztárból nyerték. Az alispán fizetése 300 frtban állapíttatott meg.
Szolgabírák.
Közigazgatási tekintetben a vármegye a XVII. század közepén 2 kerületre (processus) oszlott, melyeknek élén az alispánok állottak; a járási beosztás nem változott. A szolgabírák hatásköre jelentékenyen kiterjedt. Tagjai lettek a megyei törvényszéknek, intézkedtek a szökött jobbágyok ügyében, ők eszközölték a jobbágyság összeszámlálását, leltározták az árva-vagyont, ők foganatosították a nemesi felkelést elrendelő határozatokat. A szolgabírák a XVII. században rendes fizetést húztak. Eljárásukra nézve részletesen intézkedik az 1675. évi április 23-án hozott statutum. Ezen szabályrendelet értelmében szolgálati évök letelte előtt azonnal meg voltak foszthatók tisztüktől, ha szökött jobbágyok visszakövetelése vagy elköltözni akarók szabadságolása ügyében hűtlenül jártak el.
Közgyűlés.
Az önkormányzati élet főszerve, a vármegyei közgyűlés tekintetében, 457lényeges változás áll be e korszakban. A vármegyék más vármegyékkel csak országos érdekü ügyekben tanácskoznak, saját belügyeikben már önállóan üléseznek. Egy másik fontos újítás, hogy a gyűlések ezentúl már zárt helyeken, épületben tartattak. A XVI. században a közgyűléseket nagyobbrészt Karászon tartották. 1568-78. közt Kis-Várdán, 1580-ban azonban a megyei törvényszék is áttétetett Karászra. A XVII. században 1607-ig Karászon, azontúl Gyulaházán, Tasson, 1612-21. és 1634-53. közötti években Petneházán Petneházy György házában, 1655-1675. közt Kis-Várdán, Petneházán, Pátrohán, Nagy-Kállón és Ajakon, 1675. és 1677-92. közt Kis-Várdán, többnyire a várban, néha a városban, ezenkívül még Ibrány, Demecser, Karász helységekben, 1694-1711 közt felváltva Petneháza, Gyulaháza, Pátroha, Tassa, Bakta, Apagy, Ó- és Uj-Fehértó, Karász, Pálcza, Kis-Várda helységekben gyűlésezett a vármegye.
A közgyűlésen meg nem jelent nemességet az 1553-ban hozott szabályzat 12 frttal bírságolja, hasonlókép intézkedik az 1634. évi határozat, minek folytán az egyes főurak és özvegyek képviselők által helyettesítették magukat. A vármegyétől különféle ügyekben kiküldött követek a tekintélyes birtokos-nemesség sorából választattak. Az ily megbízatást el nem fogadókat az 1591. évben hozott közgyűlési határozat 12 frttal bírságolja. A küldöttségi tagok költségeit illetőleg az 1685. évi statutum úgy intézkedik, hogy azok az illetőenk társadalmi állásához mérten állapíttassanak meg. Az 1691-ben hozott határozat értelmében a vármegyei tisztviselőknek megbízás nélkül Bécsbe utazni tilos volt, minthogy a vármegye ott amúgy is ágenst tartott.
Paraszt vármegye.
A mohácsi vész után megrendült jogbiztonság egy új közigazgatási szervet létesített, a paraszt vármegyét. Ez önálló rendelkezési jogot adott a pórnépnek saját ügyeiben, tehát egy újabb autonom-elem az önkormányzatban. Alakulását a XVII. sz. 2-ik évtizedére tehetjük; a vármegyében, mint általában a Tiszántúl, csak a XVII. század közepe felé lépett életbe.
Peres eljárás.
Czélja volt a megrendült vagyon- és jogbiztonság megvédése és a kisebb ügyekben való bíráskodás egyszerűsítése. Feje a paraszt-kapitány volt, alatta állottak a hadnagyok és a községekben a tizedesek. A peres eljárás is lényegesen átalakul e korban. Az egyik 1628-ban hozott határozat a megyei törvényszékekben szavazati joggal ruházta fel azokat az alispánokat, szolgabírákat és esküdteket is, a kik más vármegyékből jelentek meg a vármegyegyűléseken. Azelőtt a nemeseknek csak a saját vármegyéjök törvényszékén volt székök és szavazatuk.
A birtokperekben és a szökött jobbágyok ügyeiben követendő eljárásról részletesen intézkedik az 1595. évi közgyűlési határozat. A zsoldos-hadak által okozott károk tekintetében az 1581. évi határozat szabályozza az eljárást.
Tekintettel a zavaros időkre, az 1601. junius 25-én tartott közgyűlés gyorsabb menetű peres eljárásról intézkedik. Az erőszakos birtokfoglalás és visszafoglalás iránti pereket az 1609 : 29. és az 1613 : 23. t.-czikkek a rövid folyamatú perek közé sorolván, a vármegye 1628. márczius 18-án hozott határozatával ez iránt intézkedik. Egyúttal kimondotta, hogy a kinek ügyében már jogérvényes ítéletet hozott, az továbbra is érvényben maradjon.
3. VALLÁSI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI VISZONYOK A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN.
Hitujítás.
A XVI. század trónküzdelmei közepett mélyreható változás áll be a vármegye vallási viszonyai tekintetében. A nyugatról terjedő tanok csakhamar élénk mozgalmat idéztek elő a hitélet terén.
458A XVI. század első felében inkább csak egyes főurak fogadták el az új hitet, köztük Török Bálint, aki a debreczeni uradalomhoz tartozó helységekben terjesztette az új tanokat, úgyszintén a Kállayak, kik már a hitujítás kezdetén protestánsokká lettek. Bár a vármegye területén egy hitújító sem tartózkodott huzamosabb ideig, Szatmár, Sárospatak, Erdőd közeli fekvése jelentékeny befolyással volt a reformáczió elterjedésére.
1547-ben Oroson már protestáns pap működött; ez az egyházat csakhamar követték: Kis-Várda, Pálcza, Léta, Encsencs, Keresztút (Kótaj), Gáva és utóbb Nagy-Kálló, úgy hogy az 1567-iki debreczeni zsinaton a nyíri egyházmegye, mint önálló testület volt képviselve.
A Báthoriak eleinte hívek maradtak a kath. egyházhoz, csak Báthori György (1530-1590.) tért át a református hitre.
Ezzel szemben a kath. egyház mindegyre tért veszített a vármegyében. 1552-ben a nagykállói egyház még virágzott, de 1604-ben, midőn Bocskay Kállót bevette, a lakosság túlnyomólag protestáns volt. Kis-Várdán pedig a kath. papot 1605-ben elűzték és az anarcsi tóba fullasztották.
Az új hit elterjedését jelentékenyen előmozdította az a körülmény is, hogy az egyes főurak az egyházi javakat a maguk részére lefoglalták.
Az eszeniy pálosok 1550 körül, a lutheránussá lett Csapy Ferencz foglalásai ellen, a király oltalmához fordulnak. Telegdyné Várday Kata a kis-várdai kath. templom köveiből várát javíttatta ki, csak a szentélyt hagyta meg a katholikusoknak. A XVII. század elején már alig találunk katholikus nemest a vármegyében.

Kucsuk basa.
Az orsz. képtárból.
Ellenreformáczió.
Pázmány Péter első fellépte nem sokat használt Szabolcsban, mert itt Alvinczy Péter iratait kapkodták. De Kállay Miklós családjával együtt visszatért a kath. hitre (1651). Az ellenreformáczió idejében a protestánsok nem voltak zaklatásoknak kitéve, miután a vármegye II. Rákóczy György haláláig Erdélyhez tartozott.
II. Rákóczy György halálával mindez megváltozott. Báthori Zsófia uradalmaiban a templomokat elvette a reformátusoktól és a lelkészeket elkergette. Ezután, főleg a beözönlött német zsoldos sereg részéről, tömérdek zaklatásnak voltak kitéve.
A szenvedett sérelmek következtében Szabolcs és Zemplén vármegyék rendei 1662-ben Bónis Ferenczet küldték a királyhoz, majd 1674-ben aug. 3-án Kemecsén tartott űlésből Barkóczy István főispánhoz fordultak közbejárásért. Az 1681 : XXVI. törvényczikk biztosította ugyan a szabad vallásgyakorlatot a vármegyében, de a kisebb-nagyobb zaklatások nem szüntek meg; csak II. Rákóczy Ferencz felkelésétől kezdődőleg folytathatták ismét háborítatlanul a vallásgyakorlatot.
459A kath. egyház csak a XVII. század végén adott ismét életjelt magáról. Eger visszafoglalása után (1687.) a visszatérő egri püspök csupán két egyházat (Kis-Várda és Nagy-Kálló) talált e vármegye területén.
A XVII. század közepén Nagy-Kállón gör. kath. egyház is alakult; ezenkívül gör. keleti egyházak is voltak a vármegye területén; de ezek a protestánsoktól szenvedett sérelmek következtében Lippay György érsek közvetítésével katholikusokká lettek.
Külföldi iskolázás.
A reformáczió jelentékeny befolyással volt a szellemi műveltség fejlődésére. A hitujítók befolyása következtében az ifjúság a németországi főiskolákat kezdte látogatni. 1536-48. évekből a wittenbergi egyetemen három szabolcsvármegyei hallgatóval találkozunk: 1536-37-ben Michael de Nagy Kálló, 1542-3-ban Joannes Alagy nobilis, 1547-48-ban Emericus Báthori.
A tanulni vágyó ifjúság hathatós pártfogókat nyert a protestáns nemességben. Gyulay Mátyás 1584. márcz. 23-án egy Somogyi Péter nevü nemestől 100 aranyat kapott az akadémiai útra, Reuber János kállói kapitány több wittenbergi egyetemi hallgatót részesített anyagi támogatásban.
Tanügy.
Az elemi tanítás ügye hasonlókép lendületet nyert. Majd minden faluban a pap mellett tanító is működött.
Az erdélyi fejedelmek bőkezüsége Kállón a XVII. század második felében középiskolát létesített. A rektor tanította a deákokat, ezek meg a kezdőket oktatták, míg tanulmányaik folytatására valamelyik főiskolára kerültek fel. A hajduság Kállón az ifjúság erkölcsére nem volt kedvező hatással. A szilaj, kicsapongó életmód csakhamar megmételyezte az ifjúság kedélyét és káros következményei, mint gyakori összeütközések a várőrséggel stb., nem maradtak el.

Rottal.
Az orsz. képtárból.
Rákóczy szabadságharcza alatt, midőn az ifjúságnak a harcz volt az iskolája, a vármegye nemességének fisarjai a fejedelem udvarában nőttek fel.
A kurucz világ fénykorában az "udvari nemes ifjak seregében" találjuk a Vay, Kállay, Bessenyey és Ibrányi családok fiait. Ezek, tanulmányaik befejeztével azután a rendes sereg tisztikarába léptek át.
Földmívelés.
A földmívelés ügye e korban szánandó képet mutat. A török portyázóktól való félelem miatt, főleg a vármegye alsó részén, nagy kiterjedésü területek maradtak műveletlenül. A föld népe, ha kiment a mezőre, fegyverét is kivitte magával. Harangodnál a mezőn dolgozók figyelmét haranggal hívták fel a közeledő veszélyre. A parlagon maradt területeken az embermagasságra nőtt fű között tömérdek ragadozó állat tartózkodott; hatalmas ragadozó madarak kóvályogtak a levegőben, le-lecsapva a kiszemelt prédára. Volt idő, mikor a termést csak a török had elvonultával, karácsony táján takaríthatták be.
Állattenyésztés.
Az állattenyésztés ellenben elég kedvező volt. Nagyszámu marhacsorda és sertéskonda legelt a parlagon maradt területeken. A lábas jószágot szivesen 460tartotta a nemes, a pór egyaránt, mert a közelgő veszély esetén, hamar el lehetett hajtani.
A vármegye északi része sokat szenvedett a Tisza áradásaitól. E bajon segitendő, az 1613 : 27. törvényczikk töltések építéséről intézkedett, a vármegye pedig 1651-ben hozott határozatával, a földeket elposványosító malomárkok betömetését és a malmok széthányását rendelte el.
Ipar és kereskedelem.
Az iparosok főleg a védett helyeken telepedtek le. Kálló ipara, ellenére a sok zaklatásnak, melynek végvári jellegénél fogva ki volt téve, a XVII. században elég fejlett képet mutat. A szabóczéh 1616-ban nyert szabadalomlevelet. 1616-54. évek közt a csiszár, kovács, csizmadia, szűcs és varga czéhek alakultak. Közülök a csizmadiák 1648-ban, a csiszár és kovács czéh 1637-ben nyert szabadalomlevelet.

Spankau.
Az orsz. képtárból.
A kereskedelmet hasonlókép nagyon akadályozták a folytonos háborúk. Egyes főurak ugyan, a kereskedők megvédelmezése által igyekeztek a kereskedelmet gátló tényezőket ellensúlyozni, mindazonáltal jelentékenyebb eredményt e téren nem tapasztalunk. II. Mátyás 1613. április 10-én kelt szabadalomlevelével Nyír-Bátort és Nyiregyházát kiváltságokkal ruházta fel.
Az erkölcsi érzület megromlása.
A folytonos háborúskodás az emberek erkölcsi érzületét nagyon elvadította. Bár a vármegye sokszor kíméletlen szigorral lépett fel csekélyebb vétségek ellenében is, az erkölcsi élet javulását még sem volt képes elérni. Az elharapódzott rablások és fosztogatások meggátlása végett minden faluban akasztófát állíttatott fel.
Érdekesek az egyes büntetési nemek, melyekkel Kálló városa a bűnösöket sujtotta. 1650-ben a lélekmondókat és a káromkodókat kalodával büntették. A paráznákat 1699-ben megvesszőzték, majd halállal büntették. A tolvajokat a hóhérral megpálczáztatták, később, midőn e bűnök nagyon elharapództak, agyonkövezésre vagy akasztásra ítélték. (Görömbei id. műve.) Az egyház igyekezett mérséklőleg hatni az erkölcsökre, főleg szigorúan ragaszkodott a vasárnap megünnepléséhez; e végből a vasárnapra eső vásárok péntekre helyeztettek át.
Családi élet.
A családi élet bensősége a gyakori válások miatt, főleg az alsó néposztálynál, felette meglazult. A török fogságba került férj neje csakhamar máshoz ment nőül s a fogságból esetleg hazatérő vagy belenyugodott sorsába, vagy újabb bonyodalmaknak lett okozója.
A főurak életmódja is lényegesen átalakúl e korban. Míg a családfő hónapokon át táborozott az ország más részében, a török martalóczoktól örökös rettegésben tartott házinép nem maradhatott meg a szétszórt kastélyokban, hanem védett helyen keresett menedéket.
A mohácsi vész jóformán teljesen védtelenül találta a vármegyét. Kálló végvárrá lett, miáltal a Kállayak onnan kiszorultak, de a vár védelme alatt álló városban számos nemes család vonta meg magát.
461Főuri lakóhelyek.
A főuri lakóhelyek közül Kis-Várda emelkedik kiváló jelentőségre e korban. E vár ősi időktől a Várdayak birtoka volt. Természettől adott védelmi viszonyainál fogva a XVI. században számos nemes család helyezte oda féltett kincsét, leányait és az összeharácsolt hadizsákmányt. Csakhamar a Kállóról kiszorult vármegye is otthonra talált itt.
A Várdayak fiágának kihaltával Várday Kata, Nyáry Pál özvegye lett a vár úrnője.
Serdülő leánya: Nyáry Krisztina uj életet támasztott az ósdi várban. Érczfedelü tornyai számos vendéget hívogattak falai közé. Várda ekkor volt legzajosabb. Még Felső-magyarországból is eljöttek ide leánynézőbe s a kérők közül Thurzó Imre nyerte el Krisztina kezét (1617). Csakhamar megköttetett a házasság, mely alkalommal a vőlegény a menyasszony nőrokonainak virágos bársonyszoknyákkal kedveskedett. Várda mindazonáltal fontosságát nem veszítette el. Itt székeltek Nyáry István (1638.) és Melith Péter (1655.) főispánok.
A Tisza felső kanyarulatánál levő szentmártoni kis vár csupán a XVI. század második felében jut nagyobb jelentőségre. A mohácsi vész után a Losonczyak birtokában találjuk. Ferdinánd király, a temesvári hős: Losonczy István leányait, Annát és Fruzsinát s ezeknek unokatestvéreit, Losonczy Dorottyát és Klárát 1552. jul. 20-án kelt adományával fiúsítván, a vár a Losonczy-leányok birtokaihoz tartozott.
Losonczy Annához intézte Balassa Bálint költeményeit, a ki 1578-ban Egerbe történt visszaérkezésekor Ungnád Kristóf hitvese volt. Balassa a szentmártoni várkastélyban többször megfordult, a fiatal menyecskével való találkozást keresve; de az idillnek csakhamar vége szakadt. Ungnádék ez év végén Zágrábba költöztek, s mire onnan visszatértek, Balassa már a kisvárdai vár úrnőjével, Várday Mihály özvegyével, s született Dobó Krisztinával lépett házasságra. A költő csak 3 évig (1583-86.) maradt Kis-Várdán. Nejétől csakhamar válni kényszerült, a Várday javak pedig a kapzsi rokonok kezébe kerültek. A szentmártoni vár 1581-ben szerepel utoljára; ma már nyoma sincs meg, csak egyes maradványait mossák ki néha a Tisza habjai.
Nyír-Bátor már ekkor alárendeltebb jelentőséggel bírt. A Báthoriak inkább Ecseden tartózkodtak; majd a család fiágának kihaltával, a birtokok a Rákóczyakra szállottak. Lórántffy Zsuzsána, kinek emlékét főleg a protestáns egyházi alapítványok őrzik, 1649-ben Nyír-Bátorban tartózkodott. Báthori Zsófia is többször megfordult Bátorban. A Rákóczyak különben Bátort csupán megszállóhelyül tekintették, midőn Erdélyből Sáros-Patakra utaztak.
Házasságkötés.
A családi élet jelentőségteljes eseménye, a házasságkötés, különös fénynyel tartatott meg.
Ékesszavú meghívók hívták egybe a rokonságot, sőt Thurzó Borbálának Erdődy Kristóffal 1612. szept. végén tartott lakodalmán a vármegye követek által volt képviselve. A leányok hozománya főleg arany, ezüst és egyéb drágaságokból, s ruhaneműből állott. Vay Péterné a XVI. században ezüst kanalat, ezüst kannákat és különféle ruhaneműeket hozott férje házához. Vay Anna, Hartay Bálintné 1639. febr. 22-én kelt jegyzék szerint, 3 hímzett, 15 közönséges kendőt, 8 patyolatot, 3 tafotát, 14 ingvállt, egy ezüst pártaövet, 2 gyöngyös, 2 bécsi főkötőt, 5 gyűrűt, 4 atlasz és kamuka szoknyát, 2 subát, egy köpönyeget, selyem-paplant, különféle ágyi ruhát és fehérneműt és különféle ruhaneműeken kívül, selyem, bársonyruhákat és tömérdek ékszert kapott hozományul. Hasonlókép gazdag hozományt kapott Vay Katalin, Hunyady Mihályné. (1630-40. közt).
Hagyatékok.
A hagyatéki leltárak még érdekesebb képet nyujtanak ama temérdek arany és ezüstneműről, melyet a főurak, sőt a köznemesség is, az idők viharai közepett felhalmoztak.
Nagy Pál hagyatékában a következők találtattak: 12 aranyos kupa, 2 ezüst budai pint, 2 ezüst serleg, 2 nagy ezüst tál, 3 ezüst tormás tál, 3 arany láncz.
Tatay István hagyatékában, mely 1607-09. években iratott össze, tömérdek ezüstnemű találtatott. Baktai jószágán összeírt majorság és házi eszközök fényes bizonyítékául szolgálnak ama jólétnek, melyben gazdájok élt.
A végrendelkező gyermekeit többnyire kiváló férfiak gondjaira bízta; ezáltal igyekezett a kapzsi szomszédoktól hagyatékát megóvni. Nem feledkezett meg egyúttal az atyafiairól sem. Tegzes László 1573-ban ezüstös lószerszámot hagyott rokonainak; Nyáry Pál, Thurzó György temetésekor (1622.) egy aranyozott hegyes tőrt és kék atlaszszal bélelt, aranyozott lószerszámot kapott emlékül.
Temetés.
A temetés pompájáról maga a végrendelkező is gondoskodott. Várday Mihály 1582-ben kelt végrendeletében Kis-Várdán kiván temetkezni. Báthori István főispán és országbíró 1603-ban kelt végrendeletében meghagyta örököseinek, hogy síremlékét készíttessék el s abba czímerét vésessék be.
Nyáry Pál emlékét († 1635) Kis-Várdán gyönyörű sírkő őrzi. Rákóczy Pál országbíró temetésekor (1636.) az egész kállói had kivonúlt. (Báró Radvánszky Béla, A magyar családélet és háztartás a XVI.-XVII. szban.)
4624. CSALÁDOK ÉS BIRTOKVISZONYOK A XVI. ÉS XVII. SZÁZADBAN.
A birtokviszonyok tekintetében tán egy korszak sem tüntet fel oly mélyreható átalakulást, mint a mohácsi vész utáni évek.
Az ellenkirályok küzdelmei közepett, a hadiszerencse változó forgása majd az egyik, majd a másik párt híveit juttatta a hatalomra. A vesztes ellenpártiak birtokai ekkor vagy közpréda tárgyaivá váltak, vagy eladományoztattak. Az időközben elfoglalt birtokokat az egyes hatalmasok, alkalmas időben, átpártolás által igyekeztek megtartani. Számos kalandor szerzett magának nagy vagyont, mi által a régi családok befolyásukat elvesztették, sokan kihaltak, elszegényedtek vagy elköltöztek, a többiek csak nehéz küzdelmek árán tudták eddigi hatalmukat s gazdagságukat megtartani.
A XVI. században virágzó családokról az 1549. és 1598-iki összeírások nyujtanak adatokat.

Ampringen János Gáspár.
Az orsz. képtárból.
Birtokosok a XVI. században.
Különösen becsesek ezek, mert élénken feltüntetik azt a változást, melyet a mohácsi vész utáni évek a Hunyadyak korának birtokviszonyaira gyakoroltak. 1549-ben 3824 adózó porta iratott össze, mely a vármegyei birtoosok közt a következőkép oszlott meg:
10 portánál nagyobb birtokosok:
Anarcsy Péter11porta
Apagyiak13porta
Bajoni Benedek özv.120porta
Báthori András354porta
Báthori Imre82porta
Báthoriak (a többi családtagok)89porta
özv. Bodó Ferencnzné50porta
Bogáthy István60porta
Bolthy Balázs25porta
özv. Bornemisza Boldizsárné34 porta
özv. Bornemisza Miklósné14 porta
Czibak Péter12 porta
Csapy Ferenc17 porta
Császáry Ferencz10 porta
Dersy család83 porta
Dobó Ferencz és István39 porta
Egri káptalan146 porta
Esztáry Farkas13 porta
Nagy-Gúthy Péter18 porta
Hódossy26 porta
Ibrányi Miklós103 porta
Kállay János özv.12 porta
Kállay Vitéz János216 porta
Kállay Lőkös János100 porta
Károlyi Péter és Zsigmond22 porta
Kemecsey17 porta
Kenderesy Péter14 porta
Kisvárdai kir. javak66 porta
Komoróczy György13 porta
Kónya13 porta
Litteratus Lajos35 porta
Losonczy79 porta
Magi Péter35 porta
Megyery 15 porta
Mezey15 porta
Móré22 porta
Orosz12 porta
Oroszy Pál12 porta
Paksy53 porta
Parlaghy György22 porta
Parlaghy László özv.123 porta
Perényi Gábor70 porta
Perényi Ferencz29 porta
Perkedy44 porta
Pércsy13 porta
Peterdy10 porta
Porkoláb10 porta
Posgay19 porta
Rácz59 porta
Rápolthy12 porta
Serédy Gáspár utódai218 porta
Serédy Benedek13 porta
Szokolyi33 porta
Tegzes28 porta
Téthy György88 porta
Enyingi Török János257 porta
463Varsányi István özv.17 porta
Vay10 porta
Váradi káptalan15 porta
Váradi püspök60 porta
Várdayak27 porta
Várday Mihály68 porta
Zeleméry22porta
10 portán alaul:
Alapy, Arácsy, Asztalnok, Bacskay, Bagyi, Bakay, Balogh, Bácsmegyei, Berencsy, Bessenyey, Bélteky, Bogdányi, Bulyi, Borbély, Borsoló, Brodarics, Cseres, Czéczey, Csicsery, Csobay, Csuzy, Derencsényi, Endesy, Erdőhegyi, Farkas, Fuló, Garay, Gálthöy, Gávay, Gergely pap, Géry, Gombos, Haranghy, Hotykay, Iklódy, Ispán, Jékey, Joó, Josyth, Kákonyi, Kamarásy, Kacsyth, Kércsy, Kőrösy, Kutasy, Leleszi prépost, Lipcsey, Litteratus, Leövey, Márton, Megyery, Nagy, Némethy, Nyíry, Olgyay, Pázmány, Petneházy, Petry, Pilisy, Pinkóczy, Pisky, Polyák, Posgay, Rády, Ramocsay, Rápolthy, Sápy, Sárosy, Selp, Seréndy, Sennyey, Sismán, Szoklyay, Soós, Szabó, Szakács, Tárkányi, Tunyogdy, Túry, Ujhelyi, Ujlaky, Verebélyi, Vitkay, Zoltán.
1598-ban, a jobbágyok elszegényedése következtében, a házak írattak össze. 3398 szabad és 1201 hódolt ház közt 482-öt a Kállay család, 351-et a Báthoriak bírtak. A maradék az egyes birtokosok közt a következőkép oszlott fel:
50 házon felül:
Szokolyi Miklós263Kállay Farkas82
Forgách Zsigmond236Kereky János76 1/2
Báthori István gróf225Bay család71
Kállay György218Egri káptalan70
Ibrányiak193Tattay István69
Telegdy Pál özv.190Báthory Péter67
Bornemisza146Berey63
Kállay Lőrincz125Csomaközy62
Királyi kincstár120Kercsy56
Rákóczy Zsigmond101Serényi 55
50-20 ház közt:
Apagyi, Anarcsy, Apáthy, Báthori Ferencz, Báncsy, Bessenyey, Bánffy István, Bogdányi, Dengeleghy, Dersffy Miklós, Dobó Ferencz, Góthy, Giukath, Horváth Menyhért özv., Kállay, Kemecsey, Lónyay, Leleszi prépost, Melith Pál és Czobor Mihály, Monkay, Paczy, Palaticz, Ramocsaházy, Sarmasághy, Serédy, Szakolyi, Ujlaky, tárkányi, Vay.
20 házon alul:
Abonyi, Ábrányi, Aracsiay, Bácsmegyei, Babony, Balogh, Barbély, Bakos, Bakay, Báthory, Baráth, Beökény, Beök, Berendy, Bernáth, Bogdányi, Bodony, Bódizsár, Bodó, Bolthos, Bosnyák, Budaházy, Buly, Csiecsy, Csicsery, Cserney, Darabos, Derzsy, Dely, Duskos, Erdőhegyi, Erdődy, Eőry, Eősy, Farkas, Földváry, Földessy, Feölpeöczy, Fekete, Gadócsy, Gáll, Garay, Gecsey, Gekaházy, Gencsy, Gombos, Gygysy, Gyulay, Hagymásy, Harry, Harangy, Hatházy, Havtay, Hashágyi, Herczey, Homoródy, Hunyady, Ibronyi, Iffju, Ilosvay, Iklódy, Ispán, Jakos, Jánoky, Joó, Jármy, Kálnássy, Kántos, Károlyi Mihály özv., Kércsy, Kéry, Kondakosy, Komoróczy, Koncz, Korna, Kornis, Korcsioma, Korpady, Kőrösy, Kun, Kurdacs, Kürthy, Lakay, Laskay, Leövey, Literati, Lóskay, Lovász, Malakócsy, Megyery, Mizséry, Mosdósy, Molnár, Móré, Náményi, Nagymihályi, Nagy, Nevey, Nyíry, Ormós, Oláh, Paczióth, Pankotay, Parlaghy, Pathó, Péczely, Peley, Perneszy, Perényi, Pérchy, Pesty, Petneházy, Pettry, Pinkóczy, Polyák, Posgay, Rácz, Rady, Rettey, Révay, Rinolt, Ropóczy, Salgyó, Sándor, Segnyey, Semsey, Seniesy, Szepessy, Szabó, Szalay, Szegedy, Székely, Szentlőrinczy, Szolnoky, Szunyogh, Szuha, Soós, Terczy, Tibay, Tonhauser, Török, Ujhelyi, Ukutius, Uray, Vályi, Veöreös, Wesztrőy, Zámbó, Zeleméry, Zoltán.
Birtokosok a XVII. században.
A XVII. században ismét mélyreható változás áll be a vármegyei birtokviszonyok tekintetében.
A Várday család kihaltával nagy kiterjedésü birtokait: Szokolyi Miklós, Várday Kata, Serédyné maradékai és Várday Eufrozina örökölték. A kisvárdai uradalomra ennek következtében Melith Péter és Várday Kata, Nyáry Pál özvegye, 1611-ben nyertek adományt.
A Báthori család kihaltával a nyíregyházi és a nyírbátori uradalmak Bethlen Gábor kezébe jutottak. 1629-ben azonban Bethlen István ezeket családi birtokként megtartotta, honnan a Rákóczy család birtokába kerültek.
A Rákóczyak uradalmai a vármegyét körülvevő várak körül csoportosultak, de a vármegye területén is 2 nagy uradalmuk volt és pedig:
1648-ban a szerencsi uradalomhoz tartozott: Uj-Fehértó; a sárospatakihoz: Balsa, Berczel, Büd, Gáva, Hort, Szabolcs, Téglás, Thedes, Tiszalök és Timár. A tokajihoz: Rakamaz és Ladány. Az ecsedi uradalomhoz: Nyír-Adony, Pócs, Gyulaj, Apagy, Dob, Nyíregyháza, Vasvári és Nyírbátor. Az ecsedi uradalom felét II. Rákóczy Ferencz 1700-ban gr. Bánffy Györgynek elzálogosította. Végül külön uradalmat alkotott Vencsellő 17 faluval, 455 telekkel és 26 erdővel.
A többi birtokosok közül a gróf Forgách család: Oros, Pálcza, Zsurk, Mándok, Eperjes stb., a Kállayak: Kér, Kér-Semjén, a Kerczy család Kercz birtokában megamaradtak. A Vetésy család Levelek, Adony és Mihálydi 464birtokokat szerezte; ezeket Vetésy László magvaszakadtával 1698-ban Károlyi Sándor nyerte adományul. A Sennyeyek Kenézt és Fülöpöt bírták. A szalai Barkóczy család uradalma Bakta körül csoportosult (mely azelőtt az ecsedi uradalomhoz tartozott); hozzá tartozott: Lórántháza, Oroszi, Petneháza, Gyulaháza, Ó-Fehértó, Szegegyháza (Szegediháza), Pazony, Puszta-Báj, Szakoly, Nagy- és Kis-Varsány, Gencs, Nagy-Dobos, Bogdány.
A Károlyiakat: Gálos-Petri, Kenéz falu és Felapáti puszta birtokában találjuk, 1697-ben Encsencset szerezték meg. A Csapyak Eszenyt és Ágteleket bírták. (Lásd még a "Szabolcsvármegye nemes családai" czímű fejezetet).
III. A szatmári békétől 1848-ig.
1. A VÁRMEGYEI ÉLET A XVIII. SZÁZADBAN.
Az 1715. és 1720-iki összeírás.
Közel kétszázéves küzdelmek lezajlásával az egész nemzet egyaránt érezte a belreformok szükségét. A reformok sikere első sorban az egész ország ismeretét tette szükségessé. Az e végből elrendelt 1715. és 1720-iki összeírások érdekes képet nyújtanak a vármegye akkori viszonyairól.
Az 1715-ben összeírt 2137 háztartásból 30 nemes, 15 mezővárosi polgár, 1719 jobbágy, 46 zsellér és 327 szabados háztartás találtatott.
1720-ban már 2698 háztartás iratott össze és pedig: 58 nemesi, 33 polgári, 1793 jobbágyi, 125 zselléri és 689 szabadosi, a mi összesen 26,324 lelket foglalt magában, ebből: 2250 nemes, 52 pap és tanító, 23,992 jobbágy és 30 zsidó.
A vármegye területén összesen 131 község, közte: 5 mezőváros, 3 curialis, 122 úrbéres és egy lakatlan íratott össze.

Thököly Imre.
Az orsz. képtárból.
Telepítések.
Láthatjuk ebből, hogy a békés idők beálltával a lakosság szaporodása tekintetében lényeges javulás mutatkozik, a mi főleg a nagy arányban eszközölt telepítéseknek köszönhető. Az elpusztult vagy a pestis-ragály által elnéptelenedett 465helységekbe számos idegen telepíttetett le. Nyír-Adony 1712-ben, Timár 1718-ban kezdett települni, Nyíregyháza és Polgár lakossága még a század derekán is folyton újabb települőkkel szaporodott.
A hol kamarai birtokok voltak, oda svábok költöztek, mint Rakamazra; Nyíregyházára ellenben tótok települtek. 1787-ben még 9 orosz és 5 oláh helység volt a vármegyében. A telepítéseket a vármegye nem nézte jó szemmel, mert számos jobbágy szökött meg a nemesek birtokáról. Midőn Szentiványi János, 1732-ben, simai birtokát be akarta telepíteni, a vármegye tiltakozott ellene. Nyíregyházára is csak azon feltétel alatt adta meg gróf Károlyinak a telepítési engedélyt, hogy megyebeli lakost nem vesz be.

Bercsényi Miklós.
Az orsz. képtárból.
A telepítésekkel egyúttal mélyreható változás áll be a vármegye birtokviszonyai tekintetében.
Károlyi Sándor nagyrészt vétel útján 1712-ben a következő egykori Rákóczy-birtokokra nyert adományt: Bátor, Pócs, Bakta, Lórántháza, Gyulaj, Lugos, Királytelke, Vencsellő, Büd, Kisfalud, Nagy-Léta, Tedej, Levelek, Nyíregyháza, Fehértó, Szent-Mihály és Adony. 1720-ban Splényi László ezredes 30,000 frt fejében Mihálydit és Kállót nyerte. A Kállay család az 1723 : 79. t.-cz. értelmében visszanyerte Nagy-Kállót: a báró Palocsay családról Királytelek, leányági örökösödés útján, a gr. Dessewffyekre szállott, melyhez Nyíregyháza felerésze és Szent-Mihály járult.
Alig nyílt meg az uj országgyűlés, az egész vármegyében egyaránt régi, még a mohácsi vész előtt fennállott jogok visszaszerzésére irányuló mozgalom volt észlelhető. A vármegye elsősorban a hajdukat igyekezett fenhatósága alá vonni.
466Hajduk önállósága.
A hajdu-kerület szervezése által a vármegyéből a legtermékenyebb rész hasíttatott ki, másrészt, mint tudjuk, a hajdúk folytonos viszályban voltak a vármegyével, főleg a hajdu-városokba szökött jobbágyok miatt.
A hajdúk ellen a vármegye csakhamar befolyásos szövetségest nyert az egri káptalanban. Az egri káptalan még a XVII. század végén igyekezett a hajdúktól lakott Polgárt és Szent-Margitát visszaszerezni. E birtokokat 1701-ben a királyi tábla a káptalannak itélte oda, de időközben a hajdúk perük újrafelvételét eszközölték ki. Mindazonáltal az 1715 : 95. t.-cz. Polgárt és Szent-Margitát a káptalannak itélte oda, s e községeknek a vármegyébe leendő visszakebelezését rendelte el, a hajdúkat pedig a vármegye törvényhatósága alá helyezte. Ez utóbbi rendelkezés élénk visszahatást idézett elő a hajdúk közt; hosszas küzdelem árán végre a III. Károly király 1733-ban kiadott rendelete, valamint az 1791. évi 25. és 29-ik törvényczikkek biztosították a hajdúk önállóságát. Polgárt és Margitát ellenben 1717-ben a káptalan vette birtokába, a hajdúk egy része kivándorolt, más része megadta magát sorsának s jobbágysága sülyedt.
A Debreczenbe szökött jobbágyok ügyében még 1713-ban szólalt fel a vármegye. Ez ügy tisztázása végett okt. 18-án gr. Pálffy János elnöklete alatt Kállón négy vármegye (Szatmár, Szabolcs, Bihar, Bereg) és Debreczen város küldöttei tanácskoztak; nem sok eredménynyel, mert még az 1751. évi országgyűlésen is felhangzik ez ügyben a vármegyei követek szava.
Csapások.
Már az újjáalakulás első éveiben ismét súlyos terhek nehezedtek a vármegyére. Pálffy, Munkács helyreállításához, 100 erős munkást kívánt, 1714-ben az átvonuló katonaságot kellett élelmezni, az 1717. évi hadjárat és a tatárok beütése újabb terheket rótt a lakosságra. 1719-ben ismét a pestis-ragály pusztított. A sok csapásra való tekintettel az 1724. évi adómegállapítás alkalmával a vármegye terhén könnyítettek, a porták számát 92 1/2-ről 84 1/2-re szállították le; utóbb 1733-ban 79 1/2, 1792-ben 72 1/2 1847-ben 70 porta volt.

II. Rákóczy Ferencz.
Az orsz. képtárból.
Közigazgatási átalakulások. A főispán hatásköre.
A vármegyei közigazgatás is jelentékeny átalakuláson megy át e korban. Az 1723 : 56. t.-cz. kimondotta, hogy a főispán azon vármegye területén tartozik lakni, melynek fejévé tétetett, egyúttal e szakasz a tisztújító szék 3 évenként leendő megtartását is elrendelte. A főispáni állás jelentősége új irányt vesz; nincs oly széles hatáskörrel felruházva, mint az Anjouk vagy Mátyás uralkodása alatt, de nem is puszta czím, vagy legfeljebb közvetítő szerepet játszik, mint a XVII. században láttuk, hanem inkább ellenőrző és bizalmi méltósággá alakul át. A főispánok első sorban az udvarhoz közel álló családok soraiból kerülnek ki. Zichy Miklós főispán kiskorusága idejében lázi Ghyllányi György helytartó viszi a teendőket (1726-1734). Zichy Miklós főispánsága más tekintetben is emlékezetes nyomot hagyott a vármegye történetében. Alatta tartatott a hírhedt pálczai 467tisztújítás (1734 jul. 13-án), a katholikus és a protestáns párt közötti első nagyobb mérkőzés, mely a vármegyében általános zavart idézett elő. A kedélyek lecsillapítására kir. biztosúl gr. Károlyi Sándor küldetett ki.
Barkóczy Imre főispánsága alatt emeltetett fel a főispáni tiszteletdíj 1000 forintra. 1791-től 1848-ig folyton főispáni helytartók vezetik a vármegye kormányát, csakis Fáy Barnabás neveztetett ki több évi helytartóskodás után főispánná.
Alispán.
Az alispán 1727-től 3 évenként választatott, a másodalispáni teendőket azonban 1730-tól a helyettes alispán látja el. A helyettes alispánok néha ketten, sőt hárman voltak. Jármy Ferencz helyettes alispán a közigazgatás összes ügyeit intézte, sőt a pecsét is nála volt. Szunyoghy Ferencz első alispán betegsége alatt azonban az első alispáni teendőket Pálffy János teljesítette. Id. Zoltán Pál mellé egyszerre három helyettes alispánt választott a vármegye (1773), ezek közül az 1781-ben elhalt Pálffy János helyét a főispán Szögyény Imrével töltötte be.
Noha ez a tisztség nobile officium volt, az alispánok irányában a vármegye nem maradt hálátlan. Krucsay Márton részére, mert több évet át fizetés nélkül szolgált, 1759-ben jutalmul 100 aranyat szavaztak meg. Sőt a hátramaradottakról is gondoskodik a vármegye. Eördögh Dániel alispán hátrálékos illetményei 1730-ban örököseinek fizettettek ki, Szunyoghy Ferencz alispán özvegye, férje hű szolgálatai fejében, 60 aranyat kapott.

Hadi ereklyék a vajai várból.
Saját felvételünk.
Közgyűlés Az állandó székház.
A vármegye közgyűléseit e században is felváltva, különböző helyeken tartotta. Már a század elején élénk mozgalom indult meg, hogy a vármegye állandó székházzal bírjon. Ghyllányi György helytartósága alatt 1733. nov. 9-én tétetett le az új megyeház alapköve Nagy-Kállón, a Kállay családtól e czélra adományozott telken, a földesúri jog elismerése czímén évenként 468egy arany lefizetése mellett. A vármegyeház csak 1769-ben készült el teljesen. Ezzel a vármegye székhelye Kis-Várdáról Kállóra tétetett át, s ettőlfogva az új székházból sugárzott ki a vármegyei élet. Hatalmas termei nagyfontosságu események színhelyévé lettek, míg az alatta épült börtönök a Nyírség rettegett szegénylegényei befogadására szolgáltak.
A vármegye czímere.
III. Károly király uralkodása más tekintetben is emlékezetes nyomot hagyott a vármegye történetében. 1714. évi nov. 18-án kelt elhatározásával a vármegyének czímert adományozott, melyet utóbb, 1837. január 5-én, I. Ferdinánd magyar körírattal látott el. Ez utóbbi okirat a vármegye czímerét a következőkép állapítja meg: négyelt pajzs, első kék negyedében, zöld alapból 3 arany buzakalász emelkedik ki, a másodikban, ezüst mezőben, természetes hal, a harmadikban, szintén ezüst mezőben, zöld alapon álló csonka fatörzs, a negyedikben, kék mezőben, egy veres idegeken felajzott arany íj, közepén ezüst hegyű veres tollú nyíllal látható. Körírat: "Nemes Szabolcs vármegye pecsétje. 1836." (Királyi könyv. LXVI. 492.)

Kálló vára a XVII. században.
Az orsz. képtárból.
Szabályrendeletek.
A XVIII. század első felében alkotott szabályrendeletek közül főleg a cselédügy rendezése köti le figyelmünket. Az 1715 : 101. törv.czikk, a cselédfelfogadást, korábbi urának elbocsátó levele nélkül eltiltván, a vármegye 1719. jan. 27-én hozott határozatával, a helyváltoztatás napjául jan. 1-ét állapította meg, s az elbocsátó-bizonyítvány nélkül felfogadó gazdát 12 forinttal büntette. Tűzrendészeti szempontból az 1750. évi szabályrendelet a lakóház és a konyha kivételével eltiltotta a dohányzást, s az ezen rendelkezést áthágó nemest 12 forinttal, a jobbágyot 12 bottal bünteti.
Mária Terézia uralkodása.
Már III. Károly, de még inkább Mária Terézia királynő uralkodása alatt történtek kísérletek a kálvinista túlsuly megdöntésére.
1730-ban a zalkodi, kállósemjéni, leveleki, karászi és baktai templomok vétettek el a reformátusoktól. Barkóczy egri püspök mindenkép arra törekedett, hogy a Nyíregyházára letelepedett ágostai evangélikus vallású tótokat a katholikus egyház részére megnyerje, s e czélból Nyíregyházán plébániát is létesített. A főispánnak pedig 1743-ban meghagyatott, hogy a tisztújítás alkalmával főhivatalokra kálvinistákat ne jelöljön. Ez ellen azonban a kálvinista nemesség erélyesen fellépett, a restaurácziókra meghívták az erdélyi protestáns főurakat, s a kijelöltek közül a leggyengébbeket választották, hogy befolyásuk biztosítva legyen.
Csak II. József 1781. okt. 25-én kiadott türelmi rendelete vette elejét a további zaklatásoknak.
Nemesi fölkelés.
Mária Terézia ingadozó trónjának megmentésében a vármegye is kivette részét. Az 1742. év végén felkészült nemesi fölkelés Ibrányi István 469alezredes, Jósa Antal kapitány, Bann Péter és Szunyogh Miklós hadnagyok, Jékey Péter és Erőss Gábor zászlótartók alatt, a többi tiszántuli vármegyékkel együtt indult a hadba. A megyei felkelő sereghez tartozott: 2 őrmester, 2 tábori futár, 1 orvos, 1 dobos, 2 trombitás, 2 kovács, 8 káplár és 164 lovas felkelő nemes. Összesen 182 ember. Ezenfelül a vármegye 313 gyalogost állított ki; a 76 portális katona kiállításával azonban hátralékban maradt.
Az 1744. évi felkelés alkalmával, mint általában a tiszai vármegyék, Szabolcs sem készült el idejében, de csakhamar útnak indította a sereget.
A bajor örökösödési háború.
Mária Terézia uralkodásának végszakában, a bajor örökösödési háború ismét hadba szólította a vármegyét. Az 1778. évi országgyűlés által megszavazott ujonczjutalékból 200 gyalogos esett a vármegyére, azonban az 1779. május 13-án kötött tescheni béke az ellenségeskedésnek véget vetett.
II. József kora.
Alig foglalta el II. József a trónt, azonnal hozzálátott merész tervéhez, az egységes Ausztriának megalapításához. Első intézkedései, mint a türelmi rendelet és a sajtószabadság, főleg a vármegye protestáns nemessége részéről kedvező fogadtatásra találtak, de másrészt ama nagy távolság, mely a vármegyét az események központjától elválasztotta, II. József intézkedéseinek tulajdonképeni czélját csak akkor tárta fel egész valójában, midőn már a vármegye önkormányzati jogait nyírbálta meg.
Sztáray főispán beiktatása.
Ez átmeneti időszakban Sztáray Mihály gróf neveztetett ki a vármegye főispánjává, kinek beiktatása, mintha az ősi vármegye fényének utolsó fellobbanása lett volna, 1782. aug. 10-én, nagy pompa és ünnepségek közepett ment végbe. A beiktatás részleteit a "Magyar Hírmondó" után a következőkben ismertetjük:
Az uj főispán Hajdu-Böszörmény felől érkezett, neje, született Eszterházy grófnő, gr. Sztáray János, ifj. gr. Barkóczy János, az elébe ment nyolcztagu megyei küldöttség, Szepes, Ung és Zemplén vármegye követei, továbbá 130 lovas hajdú vitéz kiséretében, a vármegye határára, hol az érkezőket a vármegye urai s 230 nemes lóháton fogadták. Az egri káptalani nagyprépost üdvözlő beszéde után a 62 kocsiból álló díszmenet megindult Nagy-Kálló felé. A Kállótól mintegy 1/4 órányira eső csárdánál számos zemplén- és szabolcsvármegyei nemes üdvözölte az uj főispánt, aki az itt várakozó hatlovas díszhintójába átszállván, most már 80 kocsi kiséretében megindult a város felé.
A város végén a zsidók tisztelegtek. Innen a d'Alton-féle gyalogezred zenekarának kíséretében a menet a vármegyeházhoz vonult, hol a főispánt Sáros, Szepes, Abauj, Bereg, Borsod, Zemplén, Ung, Bihar, Szatmár és Ugocsa vármegyék küldöttei jelenlétében az alispán üdvözölte. Jelen voltak: gróf Kállay János, br. Vécsey Miklós, a Szirmay grófok, Török gróf, br. Perényi, Pongrácz László táblai elnök, br. Splényi tábornok számos törzstiszt kiséretében, az egri, nagyváradi káptalanok küldöttjei, a leleszi prépost stb.
Másnap reggel a plébánia-templomban tartott istentisztelet után a vármegye termei szorongásig megteltek. A közgyűlést gr. Barkóczy János kir. biztos nyitotta meg. A megnyitó után az új főispánnak magyar nyelven tartott székfoglalója következett, melyre a vármegye nevében Pethő Ignácz főjegyző válaszolt. A gyűlést követő díszebéden a nagyteremben 130, a mellette levőben 20 és a folyosón 80 személy számára terítettek. Ebéd alatt Hatvani István debreczeni tanár, magyar, latin és görög nyelven írt alkalmi költeményeit olvasta fel.
Az új főispán helyzete, e fényes ünnepélyek után, épen nem volt bizalmat gerjesztő, mert csakhamar megkezdődött a küzdelem a vármegye és az alkotmányellenes rendeletek közt. A népösszeírásra és a felmérésre vonatkozó rendeleteket gyanus szemmel fogadta a vármegye. Az e rendeletek ellen intézett felíratban közreműködését azzal tagadja meg, hogy "a magyar nemesség csak a koronás királynak van alávetve."
A nyelvrendelet ellen hasonlókép 1784. jun. 17-én tartott közgyűlésből írt fel a vármegye. Különösen érdekes e felirat, mert egyúttal a magyar 470nyelv tökéletesítésének eszméjét pendíti meg. 1785-ben befejeződött az összeírás; az egész vármegyében 6779 nemes férfi találtatott, vagyis a lakosságnak 1/9 része élvezte a nemesi kiváltságokat. 2
Majd a vármegyékre került a sor. Az egész ország 10 kerületre osztatott fel. Szabolcs a nagyváradi kerületbe soroztatott, melynek biztosa elébb gróf Teleki Samu, 1787-től pedig gróf Haller József lett.
II. József jól tudta, hogy a vármegyei rendszer megszüntetése nem fog simán lefolyni. Az uj kerületi biztosnak adott utasításban meg is jegyezte, hogy "az ottani (szabolcsi) nemességet nehéz lesz jó rendben tartani." Volt is oka ellenállástól tartani. Az úrbér szabályozása ügyében kiadott patensre nézve 1786-ban kijelentette a vármegye, hogy a közhírré tételt mindaddig megtagadja, míg jogos panaszait a császár meg nem hallgatja. A vármegye inkább gazdasági oldaláról nézte aggodalommal a pórnép szabad költözködési jogát; meg is jegyezte a feliratban: "még a népesség sem lehet állandóvá soha földesuri kényszer nélkül." De hát ott volt a kerületi biztos; az intézkedett, ha kellett, fegyveres erővel is. A fokozódó ingerültséget még inkább növelte az óriási áldozatok árán folytatott török háború. A táborozó katonaság eltartására még a vetőmagot is be kellett szállítani. 1788 úgyis inséges esztendő volt; ez utóbbi körülmény csak növelte az általános inséget, de egyúttal az elégületlenséget is nyilt kitörésre késztette.

Rabutin.
Az orsz. képtárból.
Luby Károly, bihari alispán, 1789. év tavaszán átjött a vármegyébe, hogy a császári rendeletek ellen izgasson. Az ujonczozást elrendelő leiratokra kijelentette a vármegye, hogy az ország védelméről nem ő illetékes gondoskodni, miután ez az országgyűlés hatáskörébe tartozik.
Őszszel már nemcsak a subsidiumot tagadták meg és a tisztviselőket tiltották el ennek behajtásától, hanem visszatartották a katonaság részére más vármegyékből érkezett élelemszállító szekereket is. (Marczali, Magyarország II. József korában.)
Az általánso elégedetlenséggel szemben a kerületi biztosok tehetetlenül nézték, mint ragadja magával a forrongás árja a nemest és a pórt egyaránt.
II. József halála.
Már forradalom kitörésétől lehetett tartani, midőn II. József, reményeiben csalatkozva, halálos ágyán (1790. febr. 20.) visszavonta alkotmányellenes intézkedéseit. Mint a szélvihar sűvített át e hír az egész országon. Azonnal 471hozzá fogtak II. József intézkedéseinek megsemmisítéséhez. Márczius 18-án már együtt találjuk a vármegyét Kállón. Miután a rendek oly nagy számban gyültek egybe, hogy úgy a vármegyeház, mint a református templom szűknek bizonyult befogadásukra, szabad ég alatt gyűléseztek Szatmári Király József elnöklete alatt.
E közgyűlés határozatai radikális irányukkal túlszárnyaltak minden, ez idő tájban hozott határozatot. Mindenekelőtt követelték, hogy az országbíró hívja össze a diétát, s ez határozzon a béke, a háború, a katonatartás, valamint az örökösödés ügyében. Szerintök még az 1780 előtti állapotok sem állíthatók vissza országgyűlés nélkül.
De mozgolódni kezdett a pórnép is, s mozgalma főleg a falusi jegyzők befolyására vezethető vissza, akik a népet a franczia forradalmi eszmékkel megismertették. Már április elején terjesztették a nép közt a nemesség és az úri rend ellen lázító iratokat. Ezekben eleinte inkább csak szűkebb helyi érdek nyilatkozott meg, de a később, május havában terjesztett röpiratokban, mintha csak a Dózsa György hangja szólalt volna meg. De az a vihar, melyet a törvénytelen intézkedések fölidéztek, II. József halálával lecsendesűlt.
A pór visszatért az eke szarvához, a vármegye pedig követeket küldött az összehívott diétára, és gróf Kállay János vezérlete alatt bandériumot a Budavárába visszahozott korona őrségére. E bandérium május 30-tól junius 4-ig teljesített díszőrséget.

Gróf Pálffy János.
A "Heldenbuch"-ból.
I. Ferencz.
II. Lipót 1792-ben elhalálozván, örökségül a kitörő félben levő és közel két évtizeden át óriási anyagi és véráldozatot követelt franczia háborút hagyta utódának, I. Ferencz királynak.
Már az 1796. évi országgyűlés által megszavazott 50,000 ujonczból 654 esett a vármegyére, ezenkivül 34,000 pozsonyi mérő rozs, 30,000 p. m. zab kiszolgáltatására köteleztetett; 289 vágó-marhát, 144 lovat, 704 mérő rozsot és 24,369 mérő zabot pedig pénzzel válthatott meg.
A következő év nyarán a nemesi felkelés is útnak indult a szombathelyi táborba, de a campoformiói béke következtében csakhamar visszatért.
A háborúk alatt nagy mennyiségű lovat szolgáltatott a vármegye; a remondák Nyíregyházán helyeztettek el.
A franczia háborúk folytatásához szükséges ujoncz-jutalék és egyéb áldozatok megszavazása czéljából egybehívott országgyűlések csak elvétve foglalkoztak az ország belügyeivel.
472Az 1807-iki országgyűlésen, mely az eddigi szokástól eltérőleg Budán tartatott, a vármegye követe: Vay József udvari tanácsos vitte a főszerepet. Vay már az 1790/91. évi országgyűlésen méltó feltűnést keltett határozott fellépésével. Nem volt nagy szónok, de igen ügyesen és röviden beszélt, fölényét még Nagy Pál is elismerte. Ő szövegezte a királyhoz intézett feliratot is. A vármegye utasításához híven nem volt hajlandó a szükséges ujonczlétszámot és a hadiköltségeket a sérelmek orvoslása előtt megszavazni. Sőt az 1807. decz. 14-én tartott űlésen azt követelte, hogy a magyar ezredeknél magyar vezényszó léptettessék életbe. Természetes, hogy Vay József sehogysem tetszett a kormányköröknek, a főispánnak meg is hagyatott, hogy jövőre leendő megválasztatását bármi áron akadályozza meg. Így azután az 1808. évi "csöndes" országgyűlésről kimaradt, s csak az 1811/12. évi országgyülésen találkozunk ismét rokonszenves alakjával.
A nemesi felkelő-sereg.
Az 1807. évi országgyűlésen Vay József testvére, Vay Miklós báró tábornok egy ellenzéki beszéd miatt rangjától megfosztatott; de a lefokozást követő általános ingerűltség nyomása alatt Ferencz király csakhamar visszaadta neki tábornoki rangját. (Wertheimer E., Századok 1896.)
Az 1807. évi 28. t. cz. a vármegye határainak megállapítása végett bizottságot küldött ki. Az 1808. évi országgyűlés alatt alapított Ludoviceum czéljaira Kállay Miklós 10,000 frtot, Vay Miklós br. 5000 frtot és Splényi József br. 200 frtot adományoztak. Midőn Napoleon már hazánk határait fenyegette, a nemesség újból fegyverbe szólíttatott. Az 1809 ápr. 26-án tartott közgyűlésben intézkedett a vármegye a nemesi felkelő-sereg kiállítása iránt.
Az inszurrekczió fölszereléséhez a vármegye csupán 3000 forintot tudott összehozni, a hátralévő 10,000 frtot Dessewffy Ferencz gróf kölcsönözte.
A lovas insurrekczió tisztikara a következőkép alakult meg:
Ezredes: Kállay Miklós, alezredes: Balogfalvi Czóber Imre (lemondott). Kapitányok: Kállay Imre, Gencsy Samu, Molnár Antal (később őrnagy), Vinkler Ferencz, Patay István (utóbb őrnagy), másodkapitányok: Nozdroviczky Pál, Bárczay Ferencz, Désy Károly, Kelcz József, Vay János, főhadnagyok: Zoltán István, Komjáthy György, Korda Lajos, Somossy Menyhért, Buday Zsigmond, Vay Ábrahám, Osváth László, Leövey Ádám, Désy Ferencz, hadnagyok: Gúthy Sándor, Leővey Ferencz, Töröss Gergely, Osváth Ferencz, Korniss László, Teleky László, Kállay Ferencz, Bessenyey György, Mikecz János, Jármy Lázár, főorvos: Daniellis János, Hadipénztárnok: Szoboszlai Pap Zsigmond.
A felkelt nemesség 6 századra osztva, összesen 1170 embert számlált. (Vármegyei levéltár Inszurrectionális iratok.)
A készülődések közepett, máj. 17-én tartott közgyűlésre érkezett Vay Miklós báró tábornok rendelete, mely az inszurrekcziót Jászberénybe szólította.
A mustra 25-én tartatott meg; 29-ére minden század a járás székhelyéről Nyíregyházára rendeltetett, hol a hadba-indulásig gyakorlatozott. Napoleon hadainak közeledtére az uralkodó család, Ferdinánd trónörökössel, Munkácsra menekült, útközben Nyíregyházán néhány órai pihenőt tartott, hol az egybegyült felkelt nemesség üdvözölte. A felkelt nemesség nem sok sikerrel állott ellen a francziák támadásainak; Győr elfoglalása után, csupán az időközben kötött béke akadályozta meg a francziák előnyomulását.
A háború mindazonáltal nem ért véget. Az 1811. évi országgyűlés újból 13,638 mérő rozsot, 20,307 mérő zabot vetett ki a vármegyére, ezenkívül a felkelt sereg eltartása czímén 17,810 forint 24 kr. hátralék és 127,026 frt 54 kr. hadi adó behajtását rendelte el.
Az erélytelen Splényi báró főispán, a kit egy megyegyűlés alkalmával téntával végig öntöttek, nem tudta megakadályozni, hogy a vármegye ismét ne Vay Józsefet küldje követűl erre az országgyűlésre. Követtársul Dessewffy József grófot adták melléje, s az udvar követelései ellen határozott utasítást nyertek. A többi közt a február 20-iki pátens visszavonását követelte a vármegye. Vay és Dessewffy azután az országgyűlésen versenyeztek Wallis gróf pénzügyminiszter megleczkéztetésében. A hadisegélyt nem mint köteles szolgáltatást, hanem önkéntes adományképen szavazták meg. Ezen az országgyűlésen gr. Dessewffy fölvetette a magyar nyelvkérdést is, de úgy ennek, mint az országgyűlés alatt szóba jött többi ügyeknek a tárgyalását 473a kormány, a hadisegély megszavazása után, jobb időkre halasztotta. (Wertheimer E., Budapesti Szemle, 1899. évf. 267. sz.)
A következő években e terhekhez elemi csapások is járultak. 1813-ban árvíz pusztított, 1815-ben általános inség volt, mely miatt a következő évben egy köböl gabona 50, sőt 60 frton kelt, a kukoricza ára pedig 40-50 forint volt, a zabé 30-35 között váltakozott. 1817-ben az aratás előtt a gabona ára 80 frtra szökött fel.

Gróf Forgách Ádám.
Az orsz. képtárból.
2. A NEMZETI TÖREKVÉSEK KORA.
Főispáni helytartók.
Míg a napoleoni háborúk az ország gazdasági erejét kimerítették, addig Metternich önkényes intézkedései a közéletben a kissé szabadabb mozgást is megakadályozták. Az 1812. évben szétküldött s 1825-ig össze nem hívott országgyűlés helyett nemzeti létünk védelme a vármegyei közgyűlések kezébe volt letéve.
A vármegyei élet lett a nemzeti törekvések központja, onnan fejlődtek ki azok a mozgalmak, melyek az 1848-iki nagy átalakulást előkészítették. A megyei élet küzdelme első sorban a tisztviselők választása körül forgott. A kormány tartott az ellenzéki érzelmű vármegyétől, s igazgatását főispáni helytartókra bízta, akiknek törekvése oda irányúlt, hogy a tisztikart befolyásuk alá vonják; ezzel szemben az ellenzéki nemesség nem egykönnyen engedte át régi hatalmát. A mindkét részről megindult küzdelem sok áldozatot követelt, és ezek között első sorban a választások tisztaságát.
Eddig a tisztviselők felkiáltással választattak, az 1819. évi leirat azonban titkos szavazást rendelt el, szavazatszedő küldöttségek előtt. De ép ez az intézkedés juttatta a tisztviselőket a tömeg kezébe, mert a választási költségek két évi fizetésüket is felemésztették. Az 1820-iki restauráczió alkalmával a vidékről becsődített kisbirtokos nemesség részeg fővel leszavazott az administrátor jelöltjeire. (A magyar nemzet története. IX. k.)
Ez alkalommal felszólították a megyei urakat, hogy miután a főispáni helytartó csak 200 személyre tud teríttetni, a bejött vidéki szegényebb nemesség eltartásához élelmiszerek és italok adományozásával járuljon hozzá. Dessewffy József e felszólításnak nem tett eleget; mint maga is kijelentette azért, mert az ajándékba adott bort, a helytartó emberei kortes czélokra szándékoztak felhasználni. Daczára annak, hogy e restauráczió alkalmával a helytartó a tisztikart kedve szerint válogathatta össze, a törvénytelen rendeletek végrehajtását még sem volt képes simán eszközölni. Az adó és az ujonczozás ügyében 1822-ben kiadott alkotmányellenes rendeletek végrehajtását megtagadta a vármegye; csak akkor engedelmeskedett, midőn királyi biztos küldetett ki.
Az ujoncz-kontingenst toborzás útján állították össze. Dessewffy József ez alkalommal azt indítványozta, hogy a megyei tisztviselők tiltassanak el a verbuválástól, inkább járuljanak egyesek pénzbeli adományokkal a katonai közegek által eszközlendő toborzás költségeihez.
Az 1825-iki pozsonyi országgyűlés.
A nemzet ellenállásán megtört az önkény uralma.
I. Ferencz király 1825. szept. 11-ére Pozsonyba országgyűlést hirdetett, 474melyre a vármegye a nemzeti eszmék kiváló bajnokát, Dessewffy József grófot küldte fel. Vay József ekkor már nem élt, így követtársául Bónis Samut választották meg. Dessewffy már az országgyűlés első üléseiben felemelte szavát. Büszke is volt arra, hogy Szabolcs vármegyét képviseli, minek első felszólalásában kifejezést adott. A vármegye utasításához híven, a harmadik űlésben felszólalt a magyar nyelv érdekében, többek között azt mondva, hogy "eddig minden nemzet a deák nyelvvel élt a közfoglalatosságoknál, de most a saját anyanyelvével él, miért ne tegye ezt a magyar is." Minthogy a vármegye a nemes kezeken levő jobbágy-porták összeírása ellen adott utasítást a követeinek, Dessewffy az összeírás ellen beszélt és voksolt. Eljárását azzal indokolta, hogy minden nemes egyaránt tagja a koronának. Mégis az ellenőrzés szempontjából szükségesnek tartja, ha egy ily portális nemest a földesur elbocsát, a vármegyének azonnal bejelentse. (Országgyűlési napló 1827.) Ez országgyűlésen alkotott törvények közül a 24. czikk érdekli közelebből a vármegyét, melylyel Acsád, Encsencs, Rohod helységek, Bánháza és Szalmad puszták csatoltattak a vármegye területéhez.
Az országgyűlés alatt megindult nemzeti törekvések élénk visszhangra találtak a vármegyében. A nemzeti múzeum részére 10,265 frt 12 kr. gyűlt egybe. Nyíregyházán 1832-ben "Magyar Olvasó Társaság" alakult.
1830-iki országgyűlés.
A vármegye az 1830. évi országgyűlésre küldött követeket a hadi segély megtagadására utasította. Patay István ez utasításhoz híven fel is szólalt, mindazonáltal az országgyűlés 50.000 ujonczot szavazott meg; Patayt pedig kinevezték az ujonczoknak megyénkénti felosztására alakult bizottság tagjává.
Az 1832/36-iki országgyűlés.
Az 1832/36. évi országgyűlésre küldött követek u. m. Patay István, majd 1833. máj. 4-től szolnoki Jármy Imre és Vay János a vármegyétől oly utasítást nyertek, hogy első sorban az 1825. és 1830. évi országgyűlések elé terjesztett sérelmek orvoslását követeljék. Hogy az adózó nép terhén könnyítve legyen, a vármegye már ez alkalommal is késznek nyilatkozott az országgyűlés költségeinek viselésére, s felhívta követeit, hogy erre nézve országos határozatot indítványozzanak. A tárgyalási ügyrendet illetőleg pedig azt óhajtotta a vármegye, hogy első sorban a közgazdasági s főleg a kereskedelmi javaslatokat tárgyalja le az országgyűlés s azután az úrbéri javaslatra térjen át. (Országgyűlési napló, 1832/36. I. K. 60. l.)
Az 1832/36. évi 5. törvényczikk szabályozta a jobbágytelki állományt, mely a későbbi örökváltságnál irányadó lett.
A szántóföldekre nézve három osztály és pedig: I. 28 hold, II. 30 hold és III. 32 hold, a rétekre nézve, ott ahol mindig lehet sarjút kaszálni, 8 kaszás rét, ott hol ritkán 10, ahol sohasem lehet 12 kaszás rét állapíttatott meg.
Csapások.
A harminczas évek elején ujabb csapások nehezedtek a lakosságra. Az 1831. junius hó végén Tokaj felől terjedő kolera-járványnak július és augusztus hó folyamán a népek ezrei estek áldozatul. A járvány elfojtása érdekében tett intézkedések végrehajtására Lányi kir. biztos küldetett ki.
Az elemi csapások a következő években sem kímélték a vármegyét. 1834 nyarán roppant szárazság volt, okt. 14-én pedig földrengés rázta meg a vármegye területét, végre 1835-ben marhavész pusztított.
Tisztujitás 1836-ban.
A közelgő tisztujítások az 1836. év tavaszán élénk mozgalmat idéztek elő a vármegyében. Az egyik párt Patay Istvánt, az eddigi első-alispánt szándékozott ismét megválasztani, ezzel szemben a másik párt, Patay kivételével, bárkit is megválasztott volna. Az esetre, ha az első alispáni tisztre más alkalmas jelölt nem találkoznék, inkább Kállay Gergely, az eddigi másodalispán körül csoportosult, akit azonban a másodalispánságra okvetetlen jelölni kívánt. A Patay-párt erre a másodalispánságot Kállay Péternek ajánlotta fel. A főispán, hogy a további pártoskodásnak elejét vegye, mindkét párt főembereit értekezletre hívta össze. (Hentaller L., "Pesti Napló" 1891.)
475Ez alkalommal Kállay Gergely kijelentette, hogy Patay visszalépése esetén ő is visszavonul, s ekkor a két országgyűlési követet: Vay Jánost és Jármy Imrét ültetnék az alispáni székbe.
De Kállay Gergely jóakaratu nyilatkozatának nem lett foganatja, mire a rendek június 13-án értekezletre gyűltek össze. Végleges megállapodás amúgy sem létesülhetett köztük, mert Vay a jelöltséget visszautasította, további konferencziázásokra pedig nem volt idő.
Délután megkezdődtek a bevonulások. Az első és második csapat Kállay Miklós, Gáspár és Boldizsár vezetése alatt bevonulván, Kállay Gergely háza előtt állapodtak meg, mely a másik jelölt, Kállay Péter házának szomszédságában volt. Ezután megérkeztek a Patay László, Borbély Miska, Patay András és Farkas vezetése alatt álló, botokkal felfegyverkezett ellenpártiak, akikkel együtt néhány Kállay Gergely-párti nemes besodortatott Kállay Péter házába. Az utczán maradt Kállay Gergely-pártiak, hogy híveiket kiszabadítsák, neki rontottak Kállay Péter házának, a kőfalat szétszedték, a házban mindent felprédáltak és Kállay Péter csak futással menekülhetett.
Hasztalan igyekezett Kállay Gergely a rombolókat észre téríteni, a főispáni lakás ablakait is beverték és az erkélyre kijött főispánt megdobálták.
A vármegyeházat őrző hajduk a zavargók közül ötöt elfogtak, ketten pedig agyonverettek. Ezalatt a Kállay Péter házába beszorított nemesség is kirontott; aki nem kiáltotta, hogy "Patay a vivát", azt menten leverték.
Ily előzmények után, junius 14-én reggel, megkezdődött a szavazás; de a Borbély Miska vezérlete alatt álló Patay-pártiak nem engedték az ellenpártot az urnához, s igy Patay egyhangulag első-alispánná, Kállay Péter pedig, Kállay Gergely ellenében, egy szótöbbséggel másodalispánná választatott.
De ez az erőszakos eljárás felette elkeserítette a Kállay Gergely-pártiakat; a verekedés ujból kitört és másnap délig tartott. Összesen 11 ember esett e választásnak áldozatul.

Nyáry Krisztina.
Eredetije a fraknói várban.
A vármegyei nemesség javarésze nagy visszatetszéssel fogadta a választási jogok ilyetén megsértését és sokan egy időre teljesen visszavonúltak a közszereplés teréről. A jun. 16-án tartott megyegyűlésen Jármy Imre emelte fel szavát, s az elkövetett kihágások megvizsgálására bizottság kiküldését indítványozta. A rendek e czélból Szikszay József és Somlyódy alügyészeket, továbbá Vay István és Inczédy György táblabírákat választották meg. Még a vizsgálat folyama alatt, a helytartótanács leiratával, 1837. decz. 47621-én 15,789. sz. alatt, Ferdinánd király sajátkezű aláírásával érkezett parancs a bűnösök szigorú megbüntetését és a vérengzésben részes tisztviselők felfüggesztését rendelte el, mely utóbbi rendelkezés következtében a vármegye jórészt tisztviselők nélkül maradt.
A többi tisztviselők sem maradhattak meg tisztükben. Kállay Péter az általános felháborodás nyomása alatt, az 1838. évi tavaszi közgyűlésen a fenmaradt tisztikarral lemondott, mely alkalommal alispánokul Jármy Imre és Zoltán János választattak meg.
A kállai véres nap egy időre lehűtötte a korteskedési szenvedélyt. Zoltán János alispánsága alatt a vármegye új korszaka kezdődik. E kiváló férfiú 1838-ban másod-, 1841-ben első-alispánná választatott.
Tisztujitás 1844-ben.
Mint a szabadelvű eszmék híve, különös gondot fordított a jobbágyságra, s annak valóságos atyja volt; melegen pártolta a sajtószabadságot, valamint az ősiség eltörlését. Élénk figyelemmel kísérte a közigazgatást, mindenben erélylyel és tapintattal intézkedett. Zoltán János azonban 1844-ben visszavonult a közpályától, s ezzel ismté megkezdődtek a korteskedések. A régi alispán, hogy az újonnan választandó tisztikar az ő igaz szabadelvü eszméi szellemében intézze a megyei közigazgatást, Elek Mihályt akarta első-, Kállay Miklóst pedig másodalispánná megválasztatni. Ennek hírére csakhamar hatalmas ellenpárt alakúlt, mely Kállay Menyhértet az első-, Péchy Lászlót pedig a második alispáni székbe jelölte. E párt vezetői közül voltak ugyan egyesek, kik főleg a birtokos nemesség elszegényedésétől félve, az úrbériség eltörlését hevesen ellenezték, sőt még a sajtószabadságot sem fogadták szívesen. A zsidók emanczipácziójától meg épen irtóztak, de azért tévedés volna azt hinni, hogy e párt a konzervativ irányt képviselte, miután a párttagok nagy része inkább a személyek, mint az elvek után indult.
A választást megelőzőleg, az Elek-pártiak voltak többségben, de a tisztujítás előtti napon (nov. 27-én), mintha az ősi virtus lángja utolsót lobbant volna, a Kállay-Péchy pártból néhány fiatal nemes átment az Elek-párt tanyájára, s az ott egybegyült, lerészegedett vidéki nemességet az az alatt ürügy alatt, hogy a város vége lángokban áll, átcsalták a Kállay-Péchy párt tanyájára.
Másnap, a nov. 28-án tartott közgyűlésen azután a Kállay-Péchy párt óriási többséggel került ki a küzdelemből. De a győztes párt nem bizakodott el. Minden szerepet vívő családból beválasztottak egy-egy tagot a tisztikarba. (Móricz Pál, Egy híres tisztujítás.)
Bár ezúttal a szabadelvü eszmék hívei leszavaztattak, az ellenzék 1846-ban, az új főispáni helytartó beiktatása alkalmával, csakhamar felemeli szavát az ellen, hogy a helytartó törvényszéki teendőkkel van megbízva; egyúttal a tisztviselőket az elnöklete alatt űlésektől eltiltotta.
Az 1839/40-iki országgyűlés. Az 1843/44-iki országgyűlés. Az 1847/48-iki országgyűlés.
A lezajlott két mozgalmas tisztujítás közepett, a vármegye élénk figyelemmel kisérte az országos eseményeket, melyekkel szemben ledőltek a vármegyei pártokat elkülönítő válaszfalak. Az 1839/40. évi országgyűlésre küldött követeket oda utasította, hogy a felségsértési perbe fogott Wesselényi érdekében felszólaljanak. Az országgyűlési költségeket - mint már előbb is láttuk - a vármegye az összes lakosságra szándékozott kivetni; a magyar nyelv terjesztésére pedig egy millió forintot kívánt megszavaztatni. Katonát mindaddig nem volt hajlandó ajánlani, míg a szólásszabadságon ejtett sérelem nem orvosoltatik. A hiteltörvényjavaslatra nézve pedig több figyelemreméltó módosítást hozott javaslatba. (Országgyűlési napló I-II. k.) Az 1843/44. évi országgyűlésen tárgyalt javaslatok közül főleg a nemzeti nyelv jogosultsága, a vegyes házasságok rendezése és a büntető törvénykönyv keltették fel a vármegye érdeklődését; az előbbi két javaslatnál 477Bónis Samu, a büntetőtörvénykönyv tárgyalásánál Erőss Lajos tolmácsolta a vármegye nézetét. Az utolsó rendi országgyűlésre (1847/48) felküldött követeknek utasításul adatott, hogy a kormánynak, - mert a partiumok visszacsatolását mindeddig nem tudta keresztülvinni, - bizalmatlanságot szavazzanak. Az örökváltságnál nem feledkezett meg a vármegye a zsellérségről sem; Bónis a vármegye megbizásából azt indítványozta, hogy a mennyiben már régóta vannak letelepedve, ők is szerezhessenek valamely tulajdont. Az eleinte vontatottan megindult tanácskozások, az 1848 tavaszán előtörő hatalmas áramlat hatása alatt, csakhamar gyors befejezést nyertek. A korszakalkotó javaslatok tárgyalásának gyorsítása érdekében, Bónis Samu a követi utasítások mellőzését indítványozta; így azok ekkorra már elveszítették jelentőségüket s az ekkor alkotott törvények, helyet adtak a független népképviseletnek.

Lórántffy Zsuzsánna.
Az orsz. képtárból.
Az 1847-iki tisztujitás.
Az 1847. nov. 15-ére és 16-ikára kitűzött utolsó rendi tisztujítás, a felvonult pártok közt támadt ingerültség miatt, nem volt megtartható. Ez alkalommal már előre vetették árnyékukat azok a nagy küzdelmek, melyek a régi vármegyét átalakították. De a beállott nehéz napokban megszüntek a válaszfalak, melyek a pártokat egymástól elválasztották és az egész vármegye mint egy ember vett részt a nemzeti küzdelemben.
A vármegye járásai és tisztikara.
Mielőtt ennek előadásához fognánk, a vármegye közigazgatását ismertetjük. A vármegye négy járásra oszlott: kis-várdai, nádudvari, dadai és nyírbátori járásra. Tisztikara a következőkből állott: 2 alispán, 1 főjegyző, 2 aljegyző, 2 főügyész, 2 alügyész, 4 adószedő, 1 számvevő, 1 levéltárnok, 1 pénztárnok, 1 kiadó, 4 főszolgabiró, 8 alszolgabiró, 12 esküdt és 104 táblabíró; 16 szolga, 3 huszár és 55 hajdu.
A hadi pénztárba fizetendő adó 1838-ban: 49,084 frt 31 35/40 krt tett ezüstben, mely 70 porta = 2047 1/2 jobbágytelek után vettetett ki.
3. MŰVELŐDÉSI, TÁRSADALMI ÉS BIRTOKVISZONYOK A XVIII. ÉS A XIX. SZÁZAD ELSŐ FELÉBEN.
A hosszú harczok után beállott békés állapotok nagy befolyással voltak a közgazdaság fellendülésére.
Földmívelés és állattenyésztés.
A mívelt föld, mely a földesuri hatalom alatt levő jobbágyság kezében volt, elég terjedelmes volt ugyan, de a mívelés sok akadályba ütközött. Árvíz, talaj- és belvizek egész területeket elposványosítottak. Berczelnél az áradások miatt csupán a határ egy részét mívelték, Szamosszeg, Panyola, Szalóka földjei jórészt a víz alatt állottak, de másfelől a roppant adóteher is felette akadályozta a jobbágyság jólétét.
1715-ben 14,733 köblös szántó, 51 köblös irtvány és 2765 kaszás rét; 1720-ban 42,547 köblös szántó, 65 1/4 köblös irtvány és 5700 1/2 köblös rét iratott össze. (Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában).
A helyhez kötött jobbágy-nép elégtelensége miatt a föld megmívelésére egy új osztály alakult: a taksások. Ezek főleg a ruthének közül kerültek ki, de voltak közöttük magyarok is. Csupán egyidőre telepedtek le a községbe és 478a bérleti idő leteltével szabadon elköltözhettek; ezenfelül robotot vagy másnemü úrbéres szolgálatot nem teljesítettek. Ily taksás községek voltak: Béltek, Érkenéz, T.-Lök, Szent-Mihály, Tisza-Dob stb.
A Tisza áradásainak megakadályozására már az 1729. és az 1751. évi országgyűlések intézkedtek, de jelentékenyebb eredményt e téren csak a Tisza-szabályozó társulat megalakulása óta (1846) tapasztalunk.
A gabonanemüeken kívül a XVIII. sz. első felében csak nagyon gyéren találunk ipari növényeket. Burgonyát 1788. óta termesztenek. Az állattenyésztés, főleg a vármegye déli részén, Debreczen körül virágzott. A XIX. század első felében már virágzó juhászatra akadunk, mint Karászon Soós birtokán, Napkoron, Biriben és Geszteréden, a Kállayak uradalmaiban; Balkányban a közbirtokosság tenyésztett nemes juhokat.
A XIX. század első felében mintaszerűen berendezett gazdaságok voltak Mihálydiban a br. Eötvös, Szent-Mihályon a gr. Dessewffy, Acsádon és Szt.-György-Ábrányban az Eördögh családok birtokain. Híres volt e korban Vay Ábrahám berkeszi vadaskertje, Eördögh Péter acsádi kertészete, Kállay Miklós alispán díszkertje. Bessenyődön dinnyét, Eőrön és Vaján lent, Kállón, Nyíregyházán, Vencsellőn dohányt termesztettek.

A kállai régi vármegyeháza.
Saját felvételünk.
Ipar és kereskedelem.
A vármegye lakosságának fontos bevételi forrása volt a salétromfőzés. A kállai salétromfőzőház már a XVII. században szerepelt. Apagyon, Bogdányban, Pátrohán, Tasson többen, Ibrányban és Demecserben az egész lakosság salétromfőzéssel foglalkozott. Az ipar a XVIII. század elején még igen kezdetleges volt. Az egyes iparágak közül 1720-ban 1 szappanos, 1 gombkötő és 51 malom találtatott az egész vármegyében. A többi iparosok nem űzték az ipart önálló foglalkozás gyanánt.
A kereskedés tekintetében Nagy-Kállón néhány asszony házaló-kereskedést űzött, ugyanott öt marhakereskedő is volt. Gelsén néhány lakos szénszállítással foglalkozott.
II. József intézkedései ugyan teljes iparszabadságot biztosítottak, de az ipar fejlődését még sem tudták előmozdítani, mert egyrészt igen kevés városi jelleggel bíró helység volt a vármegyében, másrészt közel esett Debreczen, mely ama korban virágzó iparral bírt. II. József halála után ismét a régi czéhrendszer állíttatott vissza, de Nagy-Kállót kivéve, hol már a XVII. században találtunk czéheket, a többiek tulajdonképen csak a jelen század elején nyertek szabályokat. Még pedig Nyírbátorban: a szabó, szűcs, takács, csizmadia, kovács, lakatos, asztalos, kerékgyártó, szíjgyártó, szappanos és 479ács egyesült czéh 1824-ben, Nyíregyházán: a kalmár, festő, molnár, ács, kőmíves, szíjgyártó, kötélverő, asztalos, lakatos, üveges, szabó, varga, kalapos, csizmadia, kovács, kerékgyártó és szűcs czéh külön külön mindenik 1818-ban, a mészáros 1825-ben, a gubások 1839-ben. Tisza-Dobon: a kovácsok, kerékgyártók, asztalosok és más mesteremberek 1821-ben. Nagy-Kállón: az asztalosok és üvegesek 1821-ben, a timárok és vargák 1822-ben, a szűrszabók 1827-ben. - 1828-ban mindössze 258 kézműves volt.
A század elején Biriben, Téthen és Bezdéden pálinkafőzők létesültek, ezek közül az utóbbi, gőzerőre berendezve, ama kor legnagyobb szeszfőzői közé tartozott. Mihálydiban báró Eötvös Ignácz olajmalmot épített, Pócs-Petriben O'Nagthen rozsólis és ecsetgyárat létesít. Dessewffy Samu gróf 1812-ben Vencsellőn bőrgyárat nyitott meg, de ezt folyóvíz hiányában sárosmegyei birtokára volt kénytelen áthelyezni. Kállón már a XVII. sz. óta serfőző működött.
A vármegye nyerstermékeinek biztos piacza volt a Hegyalja, viszont Bihar bora meg Szabolcsban kelt el legjobban.
A postavonal Tokajról Nyíregyházára, onnan egyfelől Nagy-Károly, másfelől Debreczen felé húzódott.
Erkölcsi élet.
Az erkölcsi élet, főleg a XVIII. században, nagyon sivár képet mutat. Nagy-Kállón tömérdek akasztás volt e században, a felépült vármegyeház pinczehelyiségei állandóan tele voltak bűnösökkel.
A köznemesség sem tudott átalakulni, mert még II. József uralkodása alatt is tömérdek panasz hangzott a garázdálkodó nemesség és tisztviselők miatt. A nemesség élt még a palosjoggal. Ennek egy valóban a középkorba illő példáját 1732-ben Kis-Várdán találjuk, midőn Krucsay Márton, hűtlenségen kapott nejét, Tolvaj Borbálát e jog alapján kivégeztette. A hóhérbárd, melylyel az ítélet végrehajtatott, jelenleg a vármegyei múzeumban őriztetik.
Tanügy.
A tanügy terén jelentékeny szerepet játszik a kállói hatosztályu gymnasium. Épülete 1720-ban emeltetett. Togátus deákokkal az 1726-1801 közötti időben találkozunk. Az emberbaráti intézetek közül a XVIII. században Nagy-Kállón már kórházat találunk; a nyíregyházai kórház csak az 1818-ban megindult adakozásokból épült.
Híres férfiak.
Tán alig volt vármegye e hazában, melynek nemessége a XVIII. század nemzetietlen törekvéseinek oly hatásosan ellentállott volna, mint Szabolcs vármegye. Ez adta a magyar irodalomnak Bessenyeit, a testőrírót, innen származott Simonyi József, a vitéz huszár-ezredes, itt kezdte pályáját Szentmarjay Ferencz, mint Sztáray Mihály főispán titkára, aki később a Martinovics-féle összeesküvés áldozata lett, itt volt birtokos Kazinczy Ferencz is, akit Teleki Samu gróf, Vay József alispán mellé főjegyzőnek akart kinevezni, de ő inkább az iskolafelügyelői állást fogadta el. Midőn a magyar nyelv jóformán a mindennapi használatból száműzve volt, Sztáray Mihály 1782-ben magyarul tartotta székfoglalóját.
Ez időben hívták meg a szabolcsi rendek küldöttségileg Jósa István békésmegyei híres orvost a megye főorvosi állására, melyben 50 évig szolgálta e vármegyét és az orvosi szakirodalmat is számos kitünő értekezéssel gazdagította. A bizalom nemcsak a vármegye, hanem az ország határán is túlterjedvén, abban az időben hazánkban alig volt orvos, a ki szélesebb körű orvosi gyakorlattal bírt volna. Azon időben igaz volt még az a közmondás, hogy "dat Galenus opes atque honores". - Az "opes" meg volt, hogy pedig a "honores" sem hiányzott, bizonyítja az a vármegye czímerével díszített ezüst serleg, melynek felírata a következő: "Ötven éves hív fáradozása emlékéül Jósa Istvánnak az 1837-dik esztendő Aprilis 17-ik napján tartott közgyűlésből Szabolcs vármegye rendei".
II. József halálával, midőn a nemzeti visszahatás az egész országot felrázta tespedéséből, Szabolcsban a nemzeti érzület öntudatosan nyilvánult.
Társas élet.
E nemzeti öntudat jellemzi az egész vármegye társadalmát, fő és 480köznemességét egyaránt. Az ujjáébredés korszakában, ez a határozott nemzeti vonás felkeltette az írók érdeklődését is a vármegye társadala iránt és Jókai örökszép regényének "Egy magyar nábob"-nak a színhelyét is innen választotta.
A régi Magyarország férfiainak egy kiváló typikus képviselője volt Kállay Miklós cs. kir. tanácsos és alispán. Dúsgazdag főúr, kinek asztalánál naponként 60 személyre terítettek. Nagy-kállói háza tele volt külföldi zeneművészekkel, de magyar jellegét mindvégig híven megőrizte. Egy külföldieskedő grófot nem egyszer tréfáltak meg. Midőn 1815-ben egy színtársulat Nagy-Kállón átutazóban megállapodott, az egész személyzetet magánál marasztalta, játékszínül átengedte a vármegyeház nagytermét és a pénztárt minden nap 100 frtra egészítette ki.
A színművészet főleg a tisztujítások alkalmával részesült meleg pártfogásban. Szent-Mihály urában, Dessewffy József grófban, már az ujabb eszmék bajnokát tisztelhetjük. Kastélya, hol a vár nagy részét töltötte, a táblabírák s az írók gyűlőhelye volt. Dessewffy maga is író volt, megfordultak nála többek közt Döbrentey, Kazinczy, aki Szent-Mihályt egy epigrammban ünnepelte.

Gróf Barkóczy Ferencz, egri püspök.
Az orsz. képtárból.
E környezetben nőttek fel Dessewffy Emil és Aurél grófok. Vay Ábrahám mármarosi főispán berkeszi kastélyában inkább a konzervativ érzelmü nemesség találkozott. A nemesi kúriák közül zajos élet folyt Zoltán János alispán (1836-44) udvarházában, kinek neje egyike volt a legnépszerübb háziasszonyoknak. Mindig hat fekete lótól húzott díszhintón járt. Ebben méltó versenytársra akadt Farkas Lajos kenézlői birtokos feleségében, aki maga hajtotta négyes fogatát. Bónis Samu udvarháza 1845-ben Deák Ferenczet és Vörösmarty Mihályt látta vendégül.
A nemesség télen a kállai bálokon, nyáron a pócsi búcsún, őszszel a mádi szüreten és a debreczeni vásáron találkozott. Ezeken az összejöveteken mutatták be a társaságnak az eladó leányokat.
A nyíri dámák kedvencz poétája, Terhes Sámuel nagyfalusi ref. lelkész volt. Az irodalom is meleg pártfogásra talált. A magyar nyelv művelése érdekében már II. József alatt fölemelte szavát a vármegye, 1830-ban pedig odautasította követeit, hogy a magyar nyelv tökéletesbítésére egy millió frt megszavazását kérjék az országgyűléstől.

A vajai várkastély.
Saját felvételünk.
Midőn az országnak védő karokra volt szüksége, az egész vármegye 481harczra készen állott. Úgy a legelőkelőbb családok tagjai, mint a föld egyszerű emberei siettek magukat a honvédségbe felvétetni, s még e végső küzdelem napjaiban is alakultak felkelő csapatok. Csak ilyen lelkes társadalom volt képes az önkény nemzetietlen törekvéseinek sikerrel ellenállani.

Szentmarjay Ferencz.
Egykoru festmény után.
Nagyobb birtokosok.
A jobbágyság felszabadulása előtt a vármegye 2140 nemes család birtokában volt. A nagyobb birtokosok a következők voltak: Eszterházy herczeg bírta a kis-várdai uradalmat, hozzátartozott: Ajak, Ágtelek, Berencs, Dombrád, Demecser, Döghe, Eszeny, Fényes-Litke, Óntelek, Pátroha, Tass, Veresmart. A Forgách grófoké volt a mándoki uradalom, hozzátartozott: Őrmező és Tisza-Szent-Márton, Ujfalu-puszta egészen, továbbá nagyrészt Őrmező-Ladány, Tornyos-Pálcza és Zsurk. A Károlyi grófok uradalmai a régi Rákóczy birtokok egy részét foglalták el. A nyírbátori uradalomhoz tartozott: Nyír-Adony, Encsencs, Lugos egészen, továbbá Gyulaj, Gemzse, Kis-Aradvány és Nagy-Aradvány puszták.
A Rákóczy-uradalmak másik része a gróf Dessewffy család birtokába került. Még pedig Nyíregyháza 1837-ig, Szent-Mihály, Királytelek, Ó- és Új-Vencsellő, Hugyaj, továbbá Butyka, Királytelek, Poroszló és Rózsás puszták, végül Büd és Balsa fele része.
A Vay család három (grófi, bárói és nemesi) ágának birtokai a berkeszi és vajai kastélyok körül csoportosultak. Ide tartoztak: Benk, Kékcse, Berkesz, továbbá Anarcs, Kis- és Nagy-Báka, Csege, Eszeny, Puszta-Dobos, Dombrád, Őrmező-Ladány, Geszteréd, Komoró, Mogyorós, Kótaj, Nádudvar, Nagy-Varsány, Veresmart, végül Kálikert, Szilágy és Sarkad puszták.
A Kállay család birtokai Biri, Nagy-Kálló, Kis-Kálló, Béltek, Napkor egészen, továbbá: Kálló-Semjén, T.-Lök, Piricse, Új-Fehértó, Pócs-Petri, T.-Eszlár, Gyüre, Tura, Oros részben, továbbá Nyíres, Harangod, Ráson, Kis-Csere, Császárszállás és Szirondi puszták. 1847-ben a család egy része 1.160.000 frt törlesztéses kölcsönt akarván felvenni, a kibocsátott részletkötelezvény Szabolcs, Heves, Szatmár és Csanád vármegyében 144,063 hold földet mutat ki, mint azon családtagok tulajdonát, akik a kölcsönre igényt tartottak. Ebből Szabolcs vármegyére 99,067 hold esik; és pedig 62,243 h. szántó, 16,605 rét, 3365 dohány és gyümölcsös, 2012 h. szőlő, 6210 legelő, 6825 erdő és 1807 hold tó.
A báró Eötvös család a Splényiek után Mihálydiban volt birtokos; ehhez tartozott: Gemzse, Nagy- és Kis-Varsány részben. A Czóbelek Ajak, Anarcs, Kis- és Nagy-Báka, Mogyorós és Veresmart, a gróf Csákyak Ó-Fehértó, a báró Horváthok Ágtelek, Dombrád, Döghe, Kis-Várda, Pap, Fényes-Litke stb. helységekben bírtak részeket. A Lónyayak bírták Tuzsért, Rácz-Vid pusztával, a Semseyek Balmaz-Újvárost és Nagy-Hortot, a Patayak Bájt és Szennyes pusztát, a Rhédey grófok Tardost, az Ibrányiak Ibrányt, Bulyt, Keresztutat, Jákót és Paszabot, a Farkas család Kenézlőt, a Megyeryek Vas-Megyert, Drevenyák Takta-Kenézt, Bekk Pál Nyír-Baktát, a Dogály család Büd 5/6 részét. Kisebb-nagyobb részeket bírtak: Ghyllányi Eszenyen és Bezdéden, báró Jósika Napkoron, gróf Erdődy Bökönyben, gróf Barkóczy Bogdányban és Demecserben és gróf Gyulay Dadán.
Az egyháziak közül: a leleszi konvent Szalókát és Kanyárt, az egri káptalan az egyeki uradalmához tartozó Tisza-Polgárt és Szent-Margita pusztát bírta, a jászói prépost Gáván, a Bazil-rend Mária-Pócson bírt részeket. Végül a kamara Timáron, T.-Ladányon és Rakamazon volt birtokos, hová Rácz-Vid és Tedej puszta is tartozott. (Fényes Elek, Magyarország leírása).
482IV. Szabadságharcztól a kiegyezésig.
A márcziusi napok vívmányai csakhamar élénk visszhangra találtak a vármegyében. A márczius 27-én tartott közgyűlésen olvasták fel István kir. helytartó leiratát, melyben a vármegyét a miniszterium kinevezéséről értesíti. Akkor elnökölt utoljára Sombory Imre főispáni helytartó. Lemondását a következő szavakkal végzi: "Jutalmazzanak meg azzal, hogy Szabolcs vármegye érdekegység, testvériség által egyesült polgárai sorában, én is igénytelen helyet foglalhassak."

Gróf Teleki Samu.
Az orsz. képtárból.
A nemzetőrség szervezése.
Ez alkalommal határozott a vármegye a nemzeti őrsereg felállítása tárgyában. A nemzetőrség szervezése serényen haladt előre, az április 26-án visszatérő Bónis Samu követet már az Elek Mihály vezérlete alatt álló felkészült őrsereg fogadta. Parancsnokává később Patay József, Eötvös György és Komlóssy Lajos neveztetett ki.
A május 4-én tartott közgyűlés örökre emlékezetes marad a vármegye történetében. Ez alkalommal hirdettettek ki a szentesített törvények és egyúttal ekkor vették át az utolsó rendi országgyűlési követek jelentését.
Ezt a szónoki lendülettel írt követi jelentést egész terjedelmében közöljük:
"Tisztelt közgyűlés! Ha igaz, hogy nemzetek rövid idő alatt néha századokat élnek keresztül, úgy ezen igazságnak világosabb bizonyságát a história fel nem mutathatja, azon néhány heteknél, melyek legközelebb fejünk felett repültek el.
Fél Európát villanyozták keresztül a szabadság mozgalmai.
Ausztriának és Poroszországnak százados rendszerei néhány órák alatt összeroskadtanak, csak az örök jégtől dermedő észak maradt érintetlenül, féltékenyen őriztetve százezrei által.
A szabadság testvéresítette a népeket, mert nem a mult század vérveres lobogójával rohant túl határain, hanem a béke olajágát nyújtotta igénytelen kezével. Ezen események megrázkódtatták hazánkban is az ősi alkotmány épületét, mely szűk vala már befogadnia az igénybe és számba megszaporodott új nemzedéket. Csak két oszlop maradt meg rendületlenűl, de a melyek elég erősek befogadni a legtágasabb épületet is, a király és a szabad törvényhozás. Ellenben a szabadsajtó, a népképviselet, a községi rendszer, a független magyar minisztérium iránt alkotott törvények által oly alapok rakattak le, melyeken a nemzet közszabadságának és boldogságának legbüszkébb épülete biztosan emelkedhetik, különösen a felfegyverzett honpolgároknak, a nemzeti őrseregnek, oltalma alatt.
Azonban nagyot hibáznék, ha valaki azt hinné, hogy a munka már befejeztetett. A törvények meghozatala csak puszta szó vagy írott betű és a törvény életbeléptetésének nehéz munkája még hátra van.
Számtalan magánérdeket áldoztunk a haza közjavára, hogy a haza közboldogságából és közszabadságából egyaránt részesüljünk.
Kétségkivül mindnyájunknak része, mely a közösből jut, nagyobb lesz annál, melyet mások kirekesztésével elkülönözve bírnak az országnak kiváltságos polgárai.
Mert a szabadság nem fogy, hanem nő, ha megosztják. Mert a jog nem gyengül, hanem erősebb lesz, ha többek tulajdona. Mert a közboldogság nem sorvad, hanem gyarapodik, azoknak 483száma által, kiket keblébe befogad, a közjog, közszabadság és közboldogság hatalmassá teszi a nemzetet: ámde tagadni nem lehet, hogy az előítéleteknek is megvan a hatalma, és hogy ezen hatalmat legyőzni nehéz, hogy a vágyaknak van telhetetlensége, melyeket kielégíteni a lehetetlenségek sorába tartozik.
Pedig mind a vágyaknak igazságos mértékre szorítása, mind a megszokott és talán megkedvelt balitéleteknek száműzése kivántatik, hogy közéletünknek törvényünkben kimondott átalakulása az írott betűkből életre váljék. Őszinte jóakarat sokat, mindent tehet, de őszinte jóakaratra minden oldalról számolni és ettől függeszteni fel az egész jövendőt, veszélyes koczkajáték.
Egység és összetartás kívántatik és azon egység és összetartás, mely magába foglalja a jövendőnek biztosítását, érdeke egyszersmind a honpolgárok legnagyobb többségének; egység és összetartás arra, hogy legyen az, mit a törvény rendel, legyen meg az mind, de sem több, sem kevesebb és ha kell több, mint amit a törvény rendel, azt törvényes úton eszközöljük.
És ime a nemzetőrség nagyszerü rendeltetése, mey felfegyverkezteti a nemzetet, a törvény által kimondott nemzeti akarat teljesítésére. (A jelentés ezután áttér a lefolyt országgyűlés főbb eseményeire, s e szavakkal végződik):
Hazánk határai között sokféle nyelvü népek tanyáznak, de van egy alap, melyen ezeknek különböző nyelvérdekeit egyesíteni lehet, ez az alkotmányos szabadság, mely a különböző nyelvü népfajokat, a polgárzati közös nemzetiségben egymás között egyesítheti; ez alapon egyek lehetünk, az ádriai tengerig, a polgárzat függetlenségének alapján pedig ugyanazon egy uralkodó alatt egyesülhetünk a birodalom egységének eszméjében.
Erőt egység ád, - egyenetlenség felbontja a legerősebb országokat. Isten világosítson fel bennünket, hogy egyesek és az egyesség által erősek lehessünk. Mi pedig kik a tisztelt közgyűlés parancsából, gyenge műszerek voltunk a gondviselés kezében, hivatásunk megszűnvén, azon megnyugvással léptünk vissza az engedelmes polgárok sorába, hogy semmit sem tettünk egyebet, mint azt, amit lélekismeret szerint hasznosnak és szükségesnek találtunk, a szeretett haza javára. Kállay Menyhért, Bónis Samu."

Kállay Miklós.
A Kállay András tulajdonában levő eredeti festmény után.
A szabolcsi 48-ik zászlóalj.
Május havában már javában folyt a táborozás. A 10. önkéntes zászlóaljba, melynek székhelye Debreczen volt, mintegy 600-an jelentkeztek. A vármegye augusztus havában tartott közgyűlésében, a haza és nemzet szabadságának védelmére egy önkéntes nemzetőri zászlóalj felállítását és a megye költségén leendő fölszerelését határozta el. E határozat oly gyorsan hajtatott végre, hogy a zászlóalj ugyanazon évi szeptember hó 12-én már teljesen fölszerelve, Kálló város piaczán, a részére gróf Dégenfeld Imréné, mint zászlóanya által ajándékozott és sajátkezűleg hímzett szalaggal díszített zászló alá felesküdtetett. A zászlóalj tisztjeit a megyei közgyűlés választotta és nevezte ki, jelesül: Őrnagyul: Patay Istvánt. Századosokul: Rakovszky Sámuelt, Apagyi Györgyöt, Vay Károlyt, Kralovánszky Gyulát, Hunyady Ferenczet és Horváth Jánost. Főhadnagyokul: Mikecz Tamást, Böszörményi Lászlót, Krasznay Gábort, Kállay Ferenczet, Uray Józsefet és Hrabovszky Rudolfot. Hadnagyok lettek: Apagyi Simon, Majos Károly, Apagyi Tamás, Kriston Diénes, Jármy János, Tatár József, Szomjas József, Aranyosy János, Borcsik Salamon, Propper Lipót, Szunyogh Manó, Igaz György, Bodó Alajos. Orvos: Korányi Frigyes. Zászlótartó: Elek András. A zászlóalj 1200 főnyi legénysége, kivétel nélkül Szabolcs vármegye fiaiból 484állott s így e zászlóaljban nemcsak a megyebeli ősi birtokos családok, hanem iparosok és földművelők családjai is képviselve voltak. A zászlószentelés alkalmával, a zászlóalj őrnagya, a zászlóanyához intézett beszédében zászlóalja nevében igéretet tett, hogy a zászlót megkoszorúzva hozzák vissza. Ez ígéret teljesítve lett. A babérkoszorús zászló ott díszlik Szabolcs vármegye múzeumában.
E zászlóalj dicsőségteljes tetteiről Krasznay Péter, 48-a honvédhadnagy, a következőket írja:

Gróf Teleki József.
Az orsz. képtárból.
Rakovszky Sámuel ezredes.
"A zászlóalj az ozorai ütközet után önként honvéd zászlóaljjá alakulván, a 48. számot nyerte s mint ilyen, csakhamar Rakovszky parancsnoksága alá került és már az ő vezetése alatt lobogtatta zászlaját Stájerországban is, a hol Burics osztrák tábornok seregeit szuronynyal verte ki Fridauból. A móri vesztett csatában Rakovszky bölcs vezetésének köszönhette, hogy a szőlőkben állást foglalva, nemcsak magát mentette meg a szétveréstől, hanem a sereg többi részét is megvédte az üldöztetéstől, fedett állásából visszavervén az ellen lovasságát. Egyéb apróbb ütközetek mellőzve, melyekben szintén tetemes rész jutott a 48-ik zászlóaljnak, csak még azt említjük meg, hogy az isaszegi csatában a faluból az ellent kivervén, a délnyugatnak fekvő vízmosásos hegyoldal gödreiből szuronynyal verte ki és kényszerítette rendetlen futásra a túlnyomó számú ellent s ezzel annak szélső jobb szárnyát megsemmisítvén, a győzelem kivívásához döntőleg járult.
Az ezután következett véres ütközeteket, Budavár bevételét, hol a zászlóalj szintén tetemes részt vett, mellőzve, áttérünk a peredi csatatérre, hol már Rakovszky, bár még csak őrnagyi rangja volt, dandár-parancsnokként szerepelt és mint ilyen a Panjutin-féle orosz hadtest véletlen megjelenése által rosszra fordúlt második napi csatában az osztrákok által elfoglalt Királyvár községet, melynek visszafoglalása a harmadik hadtest egyesülhetése és visszavonulási útja fentartása végett szükségessé vált, a kétszerte számosabb ellenségtől szuronyrohammal foglalta el és mindenütt a 48-ik zászlóalj élén lovagolva, az ellent Deákiig nyomta vissza s ez által a sokkal nagyobb erejű ellenséggel szemben a győzelmet, ha ki nem vívhatta is, de annak eldöntetlen maradását biztosította.
A julius 2-iki, úgynevezett komáromi vagy ácsi csatában, egy ellenséges hadosztály a Duna jobb partján lévő monostori sánczokat, az azokhoz közel lévő uj-szőnyi szőlőkből megrohanván, az azt védő két honvéd-zászlóaljtól elfoglalta, de azt a 48-ik zászlóalj, hősies elszántsággal intézett rohammal azonnal visszafoglalta és az összes ellenséges hadosztályt az ácsi erdőig kergette, mely nevezetes fegyvertény bizonyításául közöljük az arról a következő napon kiadott napiparancsot, mely így szól:
"Komárom, 1849. évi julius hó 4-én. Miután az ellenség csatárai a Monostor hegynek minden nyugati sánczait folyó évi julius hó 2-án bevették volna és az előre küldött zászlóaljak kevés egyének kivételével mindég visszafutottak; és miután én a körülményektől ösztönöztetve, ezen gyávákat az ellenségre kartács tűzzel hajtani kényszerűltem, a 48-ik zászlóalj volt az, a mely Rakovszky vitéz őrnagynak vezérlete alatt, előhaladásrai parancsomat örömkiáltások között fogadta, az elvesztett sánczokat a bennük maradt ágyúkkal együtt első rohamra bevette és az ellenséget az ácsi erdőig visszanyomta. Ezen fényes bajnoki tett kiérdemli minden vitéznek méltánylatát. A 48-ik zászlóalj julius 2-ika emlékéűl 3-ik rendű s vitéz parancsokának, ki azon naptól alezredessé előléptettetett, melle 2-od rendű érdemjellel feldszíttetvék; utódomat a fővezérségben, Klapka tábornok urat felkérem, hogy ezen feldíszítést nevemben a legünnepélyesebben hajtsa végre: Görgey Arthur, tábornok."
Rakovszky Sámuel, most már alezredes és hadosztályparancsnok, az augusztus 3-iki kitörésnél a Komáromot ostromzár alatt tartó ellenséges seregnek Rácz-Almáson fekvő osztályát hajnali 3 órakor megtámadván, Esztergom felé kergette, azután hadosztályával az ellen egyes poziczióit hátulról megkerülvén, Nagy-Igmándon, Mocsán, Csémen és Ácson épen akkor támadta meg, a mikor a Komáromból jövő hadosztályok oda érkeztek s ezzel azon eredményt érte el, hogy a czernirozó sereg nagy része, ágyúi, municziói és élelmi felszerelés hátrahagyásával, rendetlen futásban kereste menedékét; az éjjeli órákban folytonos csatározásban és előnyomulásban lévő hadosztályát addig nem engedte pihenni, míg a lovodi csárdánál lévő hajóhídon átmenekülő ellenség alól, az ott vert hajóhídat szét nem lövette s annak még át nem jutott részét fogságba ejtette, melylyel kiváló strategiai képzettségének bizonyítékát szolgáltatván, ezredesi ranggal jutalmaztatott.
A reá következő napon a győzedelmes sereg a futó ellenség nyomán előnyomúlván, annak zöme Győrben telepedett meg nehány napra, előcsapatait Pápa és Pozsony felé küldvén szét, és míg a magyar hadsereg többi része az ország alvidékén a végfeloszláshoz 485közelgett, addig a komáromi sereg Győrben diadal-mámorban úszott. E napok egyikén Klapka tábornok ünnepélyes istentiszteletet tartatván. Győr város külső vásárterén hajtotta végre a julius 4-iki napiparancsban elrendelt díszítéseket, a mikor is előbb a már ezredes Rakovszky Sámuelnek, az Isaszegnél nyert 3-ad rendű érdemjel mellé a 2-ik rendű érdemjelt feltűzvén, a 48-ik zászlóalj zászlójához fordult és arra a 3-ad rendű érdemjelt azon mondat kiséretében tűzte fel, hogy: "Ez a legdicsőségesebb zászló. Ha a sors meg akarja tagadni a győzedelmet, kivívja azt a 48-ik zászlóalj!"
Hátra volt az ígéret azon részének teljesítése, hogy a megkoszorúzott zászló az azt ajándékozó zászlóanyának visszahozassék. Rakovszky ezt is végrehajtotta; ugyanis, a midőn a komáromi várnak kapitulácziója 1849. szeptember hó 30-án megállapíttatott, Rakovszky ezredes a 48-ik zászlóalj zászlóját tartójáról levétetvén, azt felső testére csavartatta és arra vevén fel öltönyeit, úgy csempészte haza, helyesebben egyenesen Nyírbaktára s ott ajándékozójának, megkoszorúzva visszaadta, ki azt a 60-a évekig házánál rejtegette és az 1861-ben alakúlt honvédegylet kérelmére, az egyletnek adta át. A zászlót, mint a honvédegylet tulajdonát, a megyei múzeum őrzi".

Gróf Dessewffy József.
Az orsz. képtárból.
A vármegyei családok sarjai közül, még a következők vittek a szabadságharczban nevezetesebb szerepet:
Patay István.
Patay István, aki 1848. előtt az osztrák seregben szolgált. A szabadságharcz kitörésekor mint közhonvéd lépett a magyar hadseregbe. Csakhamar tiszt, majd pedig a megalakult 48. honvéd-zászlóalj parancsnoka lett. 1849-ben ezredesi ranggal Pest város térparancsnokává neveztetett ki.
Répássy Mihály.
Répássy Mihály, mindvégig résztvett a szabadságharczban. Répássy már mint ezredes a schvechati csatában a magyar sereg balszárnyát vezette és a visszavonulást ezredével fedezve, az ellenséges lovasság négy rendbeli rohamát verte vissza, mi által a sereg többi részét az üldöztetéstől megvédte. Azután a honvédelmi miniszteriumban lett osztályfőnök és hosszabb ideig, már mint tábornok, a hadügyminiszteriumot vezette. Január végétől márczius közepéig a II-ik hadtest parancsnoka volt, a mikor ujból h. hadügyminiszterül hivatván be, végleg ott maradt, míg 1849. év julius végén Szegeden, kolerában elhalt.
Mezőssy Pál.
Mezőssy Pál őrnagy, Munkács várának parancsnoka, kinek a felvidék fékentartása körül nagy érdemei vannak.
Vay László és Mihály grófok.
Vay László gróf, ki Mihály fivérével együtt 1848-ban beállott a nemzeti hadseregbe. Eleinte a ráczok ellen harczolt, később Dembinski táborkarához osztották be őrnagyi ranggal. Részt vett a kápolnai, túrai, szegedi és temesvári ütközetekben.
Asztalos Sándor.
Asztalos Sándor, a szabadságharcz kitörésekor, századosi ranggal az Arad vármegyében fellázadt oláhok ellen rendeltetett ki. Később az Arad várát körülzároló seregben szolgált. Aradvár bevétele után őrnagyi ranggal a Temesvárt ostromló sereghez vezényeltetett. A szabadságharcz végszakában alezredessé neveztetett ki.
Mikecz Tamás.
Mikecz Tamás. Hadi pályáját a 48. zászlóaljnál kezdte. Zászlóaljával együtt a komáromi várba rendeltetett, hol azután, fokról-fogra az őrnagyi rangig emelkedett. Az 1849. augusztus 3-án vívott, diadalmas ó-szőnyi ütközetben különösen kitüntette magát; Klapka tábornok az augusztus 9-iki napiparancsban köszönetét nyilvánította ki.
Krudy Gyula.
Krudy Gyula. A szabadságharcz elején a komáromi várban állomásozó 18-ik zászlóaljnál szolgált, főhadnagyi rangban. Az 1849. év nyár folyamán véghezvitt kirohanások alkalmával többször kitüntette magát. Vitéz magatartásáért augusztus 29-én, a 203. zászlóaljhoz századossá neveztetett ki. Végig küzdvén a komáromi harczokat, a vár feladása után hazatért szülőföldjére. Az 1867-ben megalakult vármegyei honvéd-egylet, Krasznay Gábor halála után, elnökévé választotta.
Szabadcsapatok szervezése.
1848. őszén már háborús világ volt. Az oláh garázdálkodások hírére 150 nemzetőr küldtetett Munkács és Máramaros-Sziget felé, a többiek főkép a tiszai munkálatoknál dolgozó 1500 rácz szemmel tartására otthon maradtak. November 4-én a borsodi nemzetőrök és 80 német diák vonult át Nyíregyházán. Deczember 7-én a hon maradt nemzetőrség is útnak indult, a Kassa felől betört Schlick hadai ellen. A megalakult országos honvédelmi bizottmány deczember 18-án kelt felhívására Péchy alispán szabadcsapatot szervezett, Kállay Emánuel és Zoltán Mihály ugyanekkor egy "veres pántlikás" nevü 486szabadcsapatot toborzottak össze. 1849. január 19-én 90 rabot bocsátottak ki a börtönből. Ezek az Ottinger ellen működő csapatokhoz soroztattak be.
Klapka Rakamaznál.
Midőn az országgyűlés Dereczenbe tette át székhelyét, e városból csakhamar átsugárzott a nemzeti önvédelem és a szabadság iránti rajongó lelkesedés lángja. Az egész vármegye vállvetett buzgalommal készült az ellenállásra. Szükség is volt erre, mert északról Schlick fenyegette a Debreczenbe menekült országgyűlést. Mészáros Lázár, a kassai vereség után egész Tokajig húzódott vissza, hol január 12-én Klapkának adván át a vezérletet, Debreczenbe ment. Klapka január 23-án Tokajnál Mészáros szétzüllött hadával átkelt a Tiszán és főkép a Tisza-vonal megvédésére szorítkozott, seregét a folyóval szemközt Rakamaz és Balsa közt állítván fel.
A kassai ütközet következtében elbizakodott Schlick csakhamar támadáshoz fogott, de a 34. és 42. honvédzászlóalj vitézül visszaverte hadait, s a befagyott Tiszán át egész Tokajig üldözte a szaladókat. (Gracza György, A szabadságharcz története).
A rakamazi harcz után a vármegyét északról nem fenyegette többé veszedelem s egész az orosz bejövetelig megmenekült a háboru borzalmaitól.
Lelkesedéssel ülték meg mindenütt márczius 15-ének első évfordúlóját; a május 2-án tartott megyegyűlésen pedig a függetlenségi nyilatkozat hirdettetett ki.
Általános népfelkelés az orosz invázió ellen.
Az orosz invázió hírére általános népfelkelés hirdettetett. E tárgyban junius 27-én Nyíregyházán nagy népgyűlést tartottak. Másnap már Cseodajeff tábornok hadtestéből az 51. kozák-ezred 6. százada, az orosz tűzérség ágyutűzének védelme alatt Tokajnál átúszott a Tiszán. A Tisza átjáróját őrző 97-ik honvédzászlóalj sikertelenűl próbált ellenállani; a gyilkos ágyutűz következtében egész a rakamazi sánczokig vonult vissza, de ezt is csakhamar elhagyni kényszerült.

Bónis Samu.
Az orsz. képtárból.
Az oroszok első megjelenése leírhatatlan zavart okozott a vármegyében. Nyíregyháza lakossága legnagyobbrészt szétfutott, a Bocskay-huszárok gyakorlatlan ujoncztelepe pedig Debreczenbe helyeztetett át.
Az oroszok Nyíregyházán.
Jun. 29-én egyes kozák századok egész Nyíregyházáig száguldoztak, hol a vármegyei raktárt feltörték és az élelmiszereket elrabolták. Ezalatt a 15,000 főnyi orosz had, szokott lassuságával átkelt a Tiszán; 30-án egész Királytelekig és Varjulaposig jutott előre. Julius 1-én estére, szakadó esőben, az egész orosz hadtest bevonult Nyíregyházára. 2-án már tovább vonultak Új-Fehértó felé, mintegy 300 kolerás beteg hátrahagyásával, akik legnagyobbrészt elpusztultak, sőt a ragály átragadt a lakosságra is. Cseodajeff azonban csakhamar visszafordult Debreczenből. Jul. 8-án ismét Nyíregyháza körül táborozott, mivel a kiütött járvány miatt nem mert bemenni a városba. Onnan azon az úton, a melyen jött, egészen Tokajig visszavonult; de támadástól tartva, a tiszai hidat felszedte maga után. (Julius 12.)
487Kossuth parancsából jul. 18-án a tiszai átjárók őrzésére nemzetőrök rendeltettek ki, hová később Knézics és Korponay ezredes küldettek.
Görgey Szabolcs vármegyében.
Görgey, Komárom várából történt kivonulása után, folytonos harczok közepett vonult le a Tiszához. Jul. 27-én táborkarával Tokajból útnak indult, hogy Karczagon Kossuth Lajossal találkozzék; alig ért Nyíregyházára, midőn arról értesült, hogy az orosz elfoglalta a tiszafüredi hidat. E hírre azonnal visszafordult, nehogy menekvési útja elzárassék; útközben betért Kótajba, hol az egybegyűlt úri társaságnak élénken feltünt viselkedése. E napon tartatott Kállón, a szabadságharcz alatt, az utolsó alkotmányos megyegyűlés. Görgey jul. 29-én Tokaj mellett átkelt a Tiszán, 30-án Nyíregyházára ért. Rövid pihenő után seregének zömével Nagy-Kállón és Nyír-Adonyon át, Vámos-Pércsre húzódott. Az első hadtestet Nagy Sándor vezérlete alatt oldalvédül Debreczen felé rendelte, hol aug. 2-án e hadtest a Tisza-Füred felől előnyomuló oroszoktól vereséget szenvedett.
Alig vonultak ki a magyar hadak a vármegyéből, betette lábát az orosz. Aug. 8-án már Nyíregyházán volt egy orosz hadtest; innen két nap mulva egy zászlóalj hátrahagyásával tovább vonultak. 12-én ujabb orosz hadosztályokkal együtt érkezett Drevenyák Ferencz cs. kir. biztos Nyíregyházára.
A világosi fegyverletétel után.
A világosi fegyverletétel után a vármegye az átvonuló orosz hadaknak valóságos országútja lőn. Aug. 16-án Paskievics, aug. 19-én Konstantin nagyherczeg vonult keresztül Nyíregyházán.
A visszavonuló orosz had szabadon garázdálkodhatott. Kállón a tisztek a ref. paplakba szállásolták be magukat. Nyíregyházának aug. 27-én 60,000 főnyi sereget kellett ellátni; e muszka átvonulás kevés megszakítással szept. 20-ig tartott. Alig hagyták el az oroszok a vármegye területét, megjelentek az osztrákok, s kezdetét vette a fegyverelkobzás és a szabadságharczban részes hazafiak üldözése. Október elején Hatzel Márton, Boronkay, Patay István és többen elfogattak; október 14-én bezárták a kaszinót.

Kállay Emánuel.
Az eredetije Kállay Andrásnál.
Haynau rendeletére számosan jelentkeztek a szabadságharczban szerepet vitt férfiak közül. Ezek közel egy évig várták remény és kétség között sorsuk eldőltét. Kállay Ödön és Degenfeld Imre gróf halálra itéltettek; azonban 1850. jul. 31-én kegyelmet nyertek. Megelőzőleg jul. 20-án ő felsége Vay Alajos báró, Elek Mihály, Somossy Ignácz kormánybiztos ellen a további eljárást beszüntetni rendelte, Bónis Samu ellenben 10 évi várfogságra itéltetett. Ez alatt a reakczió is berendezkedett a vármegyében.
Közvetetlen a szabadságharcz leveretése után a közigazgatás egyelőre 488megmaradt a régi alapon. A vármegye főtisztviselői a következők voltak: I. alispán: Bay Ferencz, II. alispán: Kállay Miklós, főszolgabírák: Nábráczky Antal, Kállay Ubul, Nagy István, Vay Gyula.
A reakczió szervezkedése.
Drevenyák Ferencz császári biztos csakhamar megkezdte működését. 1850. febr. 10-én minden templomban ki kellett hirdetni az "Oktroirte Reichsverfassung"-ot, ezután az összes községi jegyzőkönyvek vétettek vizsgálat alá és azokból a szabadságharczra vonatkozó részek töröltettek.
Ez év őszén a közigazgatás új szervezetet nyert. Az egész ország 5 kerületre osztatott fel. A vármegye a nagyváradi kerülethez tartozott, melynek élén gróf Zichy Herman állott.
A vármegyét megyefőnökök igazgatták, területe azonban jelentékenyen megcsonkittatott. A vármegye alsó s jelenleg nagyrészt Hajdu-vármegyét alkotó része, az újonann alakult Észak-Bihar vármegyéhez, a Tisza könyökénél levő 3 helység pedig Bereg vármegyéhez csatoltatott. A fenmaradt terület négy (kisvárdai, nagykállói, nyírbátori és nyíregyházi) járásra osztatott fel.
A megyei nemességből többen fogadták el a felajánlott hivatalt, ama reményben, hogy a törvénytelen állapot csak ideiglenes lesz.
A megyei közigazgatásnál 1856-ban három megyebeli nemes viselt főszolgabírói hivatalt, s az 1854-ig fenállott nagykállói törvényszék bírói kara Sándor András elnöklete alatt jórészt magyarokból állott. Ez a körülmény az abszolutizmus káros hatását némileg ellensúlyozta, bár a közvélemény helyeslésével nem találkozott.
Az ötvenes évek első felében Zsedényi Ede és gr. Andrássy György kezdeményezésére a tiszavidéki vasút építése vette kezdetét, mely 1858-ban adatott át a forgalomnak.
Ő felsége 1857. évi körútja alkalmával nagy előkészületek tétettek a magas vendég méltó fogadtatására. Igaz ugyan, hogy a megyei nemesség legnagyobb része távol tartotta magát, de annál nagyobb buzgalmat fejtettek ki a hatalom emberei, hogy eddigi tevékenységöket bemutassák.
De a közbejött akadályok következtében ő felsége Debreczennél visszafordult körútjáról. Így május 29-én Albrecht főherczeg érkezett Nyíregyházára, s innen Kállóra utazva, fogadta a tisztelgőket.
A nemzet passzivitása s a közbejött európai események elsöpörték Bach rendszerét. Midőn már szabadabban kezdett lélekzeni a társadalom, első törekvése a gazdasági viszonyok fejlesztésére irányult.

Klapka György.
Az orsz. képtárból.
Az októberi diploma.
1860. márcz. 12-én alakult meg a vármegyei gazdasági egyesület, a melynek nagyrészben politikai jelentősége volt, s elnökévé Degenfeld Imre grófot választotta meg. Az ez év okt. 20-án kiadott diploma, az alkotmányos korszak első fecskéje, csakhamar élénk mozgalmat idézett elő a vármegyében. Főispánná Jármy Imre neveztetett ki.
489A provizórium.
1861. január 16-án az egy évtized óta zárva tartott közgyűlési termek ismét megnyíltak a vármegyei bizottsági tagok előtt. A jan. 28-án tartott megyegyűlésen a tisztikar a következőkép alakult meg: Alispánok: Kállay Emánuel és Somossy Ignácz. Főjegyző: Böszörményi László, később Gergelyffy János, aljegyzők: Kállay Pál, Jármy Elek, Korányi Miklós, Péchy Tamás, főügyész: Komjáthy Pál, főszolgabírák: Rásó Lajos, Mikecz Tamás, Vay Géza és Pilissy Lajos. Csakhamar megkezdődtek a korteskedések a közelgő képviselőválasztásokra. Az alkotmányos korszak ezúttal még rövid életü volt. Az országgyűlést feloszlatták, a megyei tisztikar működése a nov. 4-én tartott közgyűléssel véget ért, s helyét ismét kinevezett hivatalnokok foglalták el.
Az országgyűlés feloszlatása miatt támadt közingerültség oly erővel lépett fel, hogy a megyei nemességből még azok sem akartak hivatalt vállalni, akik a Bach-rendszer alatt szolgáltak.

Kállay Ödön.
A dr. Kállay Rudolf tulajdonában levő eredeti festmény után.
Az újonnan kinevezett cs. kir. biztos pedig be se juthatott a vármegyeházába; a főispáni lakosztályt karhatalommal volt kénytelen elfoglalni.
E kornak egyik érdekes alakja a szabolcsvármegyei születésü Szini Károly, aki a "Magyar birodalom" czímű füzetkével a 60-a években feltűnést keltett. Ezt a füzetet ő felségének ajánlotta és abban egyebek közt Nagy Lajos és Mátyás király birodalmának visszaállítását tanácsolta. Prottmann ezt a füzetet el akarta koboztatni, íróját pedig felségsértés vádjával fenyegették. A füzetet Bécsben vizsgálat alá vették és ennek az volt az eredménye, hogy a vádat nemcsak elejtették, hanem arra utasították az írót, hogy ha Ő felsége Budára jön, jelentkezzék kihallgatásra és személyesen nyujtsa át a füzetet. Ő felsége ez alkalommal nagyon kegyesen fogadta Szini Károlyt, aki ez időben még a "Lámpás" és az "Ujvilág" czímü lapokat szerkesztette. Csak néhány évvel ezelőtt halt meg a nyugtalan vérű, exczentrikus író a tébolydában.
A kiegyezés.
De a provizóriumnak is meg voltak számlálva a napjai. Ő felsége 1865. szept. 17-én kelt elhatározásával az országgyűlést decz. 10-ére hívta össze. Ez országgyűlésnek sikerült a kiegyezést létrehozni. Az 1867. febr. 9-én érkezett táviratot, mely az új miniszterium kinevezését tudatta, jobb jövő hajnalaként üdvözölte a vármegye közönsége.
Febr. 20-án minden templomban hálaadó istentiszteletet tartottak. Az április 16-án összegyűlt törvényhatósági bizottság Bónis Barnabást és Kállay Adolfot alispánoknak, Korányi Miklóst főjegyzőnek választotta meg.
Május 18-án vette át a vármegye kormányát Vécsey József báró, újonnan kinevezett főispán.
A junius 8-án végbement koronázási ünnepélyen fényes bandériummal volt képviselve a vármegye, melyben a következők vettek részt: Gencsy Albert, Jármy Márton és Bay Bertalan; a bandérium zászlaját Vécsey báróné vezetése alatt, a vármegyei hölgyek készítették.
A kiegyezéssel a vármegyei közigazgatás az önkormányzat kezébe került vissza. Ennek az utolsó 30 év alatt végbement fejlődését külön fejezetben ismertetjük.
490Végül közöljük a vármegyei fő- és alispánok, valamint az országgyűlési követek, utóbb képviselők névsorát, - az előbbieket a mohácsi vésztől, az utóbbiakat a nemzeti fellendülés idejétől 1900-ig, a vármegyei jegyzőkönyvek adatai alapján egybeállítva.
Főispánok a mohácsi vésztől 1900-ig.
Főispánok: Báthori István 1527; Alagi János 1535; Báthori András 1540-1555; Báthori György 1556-1563; Alagi Tamás 1563; Báthori Bonaventura 1565; Báthori Miklós gróf országbíró 1566-1584; Báthori István 1584-1609; ghymesi Forgách Zsigmond 1612-1621; bedeghi Nyáry István báró 1621-1642; ghimesi Forgách Zsigmond 1643-1646; Bedeghi Nyáry Bernát 1647-53; brebiri Melith Péter 1655-67; szalai Barkóczy István 1667-79; vásonkeői ifj. Zichy István gróf 1680-95; vásonkeői Zichy Péter 1696-1724; Közben: Sennyey István, a magyarországi rendek kanczellárja 1708-1711; Zichy László gróf 1724-26; Zichy Miklós gróf 1726-1747; alatta: lázi Ghillányi György helytartó 1726-1734; Károlyi Sándor gróf kir. biztos 1734, majd Károlyi Ferencz gróf kir. biztos 1754-ig; szalai Barkóczy Imre gróf 1754-1759; Barkóczy János gróf 1759-1782; nagymihályi Sztáray Mihály gróf 1782-1785; széki Teleki Samu gróf 1785-87. kerületi biztos; Haller József gróf 1787-1790. ker. biztos; Sztáray Mihály gróf 1790-1791; mihálydi Splényi Gábor báró 1791-1817; fái Fáy Barnabás 1817-1824 helytartó; mezőszegedi Szegedy Ferenc 1825-29 helytartó; széki Teleki József gróf 1830-1846; magyar-nagysombori Sombori Imre 1846-48 helytartó; Patay József 1848. ápr. 22-máj. 20-ig, midőn betegeskedése miatt felmentetett. Degenfeld-Schomburg Imre gróf 1848-49; Drevenyák Ferencz cs. kir. biztos 4911849; Bay Ferencz megyefőnök 1851-53; Gömöry Pál megyefőnők 1853-1860; szolnoki Jármy Imre 1861; Sándor András cs. kir. biztos 1861-63; Szabó János megyefőnök 1863-1865; Vay Dániel gróf főispáni helytartó 1865-1867; hajnácskői Vécsey József báró 1867-1872; Vay Ádám gróf 1872-77; tolcsvay Bónis Barnabás 1877-1881; Graefl József 1881-1889; Kállay András 1889-1897; Feilitzsch Berthold báró 1897-től.
Alispánok a mohácsi vésztől 1900-ig.
Alispánok: Oros Pál deák és Hodosy Albert 1537; Király István 1537; Téthi János és zeleméri Kamarás János 1540; Téthy János 1543; Oros Pál deák 1545-48; vajai Ibrányi Miklós és mihálydi Hodos Albert 1549; Hodos Tamás 1550; Petri-Derzsi Jób 1551; anarcsi Thegzes Antal, Bogáthy István 1552; Hodos Tamás és Téthy György 1553; Szokolyi Balázs 1562; anarcsi Thegzes Antal és Görbedy László 1563-1564; Görbedy László és Téthy István 1565; Kértsy Miklós és Orosy János 1566; Leövey György és vajai Ibrányi Bálint 1570; Thegzes Antal és Téthy István 1570; pazonyi Cseres György és Leövey György 1571; Kemecsey István és Leövey György 1572; Leveleky Gergely és Kemecsey István 1573; Leövey György és Kemecsey István 1575; Petri Gáspár és Leövey György 1576-78; Leövey György és bogdányi Farkas Vitus 1579-1580; Mérei Lőrincz 1580; Petneházy János és sóvári Soós András 1583; bogdányi Farkas Vid és Vay Péter 1584-1587; Szokolyi Miklós 1584; Soós András és Apagyi Miklós 1588-1591; Ramocsaházy István 1590; Vay Péter és Kállay Lőrincz 1591-93; Kérchy Miklós és Ramocsaházy Miklós 1593-1595; soóvári Soós András és Budaházy Bernát 1595-99; Vay Péter 1598; Beökönyi János és Bakay András 1599-1600; madai Bekéssy János és Bakay András 1600-1602; Petneházy Péter és Eöry András 1602-1603; Petneházy Péter és Kemecsey László 1603; Budaházy Bernát 1604; Jármy János és Eöry András 1605-1607; Bogdányi János 1607; Eöry András 1608; Nagytárkányi Ferencz és Kállay Miklós 1608-10; Paksy Miklós de Pakos 1609-12; Anarcsy István 1610-12; Eöry András és Kérchy János 1612-14; Bogdányi János és Bay Gáspár 1616-26; Kérchy János és Bay Gáspár 1616-26; Eördeg Dániel 1620; Kérchy János és Vay Mihály 1627-29; Kérchy János 1634; Vay Mihály 1643; ludányi Bay István és gégényi Nyakas György 1645-56; Vay Péter 1650; Dancs András és Bessenyey Mihály 1657; Benewrey Mihály 1661; Petneházy Zsigmond és Jármy András 1663-68; Jármy András és Váradkay Ferencz 1668-71; Váradkay Ferencz és Nyakas Péter 1671-1676; 1678-81-ig alispán nincsen; Váradkay Ferencz és Nyakas Péter másodízben 1681-85; Váradkay Ferencz és Józsa Miklós 1685-88; Váradkay Ferencz és Apagyi György 1688-1691; Nyakas Miklós az utóbbi helyett. Kérchy Sándor és Krucsay Márton 1691-93; Váradkay István és Csabay Ferencz 1693-95; Váradkay István és Krucsay Márton 1695-1701; Krucsay Márton és Váradkay István 1701-1704; Váradkay István és Bessenyey Zsigmond 1704-1705; Zoltán Jósa és Eördegh Dániel 1705- 1709; Zoltán Jodok és Ramocsaházy György 1710-13; Krucsay Márton és Eördegh Dániel 1714-27; Krucsay Márton és Eördegh Dániel 1727-30; Jármy Ferencz 1730; Krucsay Márton és Ibrányi István 1730-32; Szunyoghy István 1732; Buday László és Jósa István 1732-35; Zoltán István és Jósa István 1735-39; Ibrányi István 1739; Zoltán István és Jósa István 1739-1742; Ibrányi István és Jármy Ferencz 1742-44; Ibrányi István, továbbá Zoltán István, Ramocsaházy István és Jármy Ferencz helyettes alispánok 1744-49; Bay László és Jármy Ferencz helyettes 1749-1751; Jármy Ferencz és Csákányi Tamás helyettes 1751-52; Csákányi Tamás és Szunyoghy Ferencz 1752-54; Szunyoghy Ferencz és Krucsay Márton 1754-59; Vajai Ibrányi Miklós és Niczky József 1760-63; nádfői Krucsay Márton és Pálffy János 1763-70; az utóbbi helyett Kállay József, majd Kállay Mihály; vajai Ibrányi Miklós 1779-1778; id. Zoltán Pál és mellette helyettesek: tasnádi Pálffy János, Vay István és Kállay László, utóbb Szögyény Imre 1778-1786; Vay József 1786-1790; Szatmári-Király István és Ibrányi Farkas helyettes 1790-95; Szatmári-Király József és Ormós Miklós 1795-1803; Szatmári-Király József és Kállay Miklós 1803-1805; Kállay Miklós és Osváth Lajos helyettes 1805-10; Kállay Miklós és Deésy Mihály helyettes 1810-19; Deésy Mihály és Zoltán Pál helyettes 1819-28; Bónis Samu és Patay István 1828-1832; Patay István és Kállay Gergely 1832-36; Patay István és Kállay Péter 1836-38; szolnoki Jármy Imre és csepei Zoltán János 1838-1841; Zoltán János és pazonyi Elek Mihály 1841-44; Kállay Menyhért és Péchy László 1844-47; Kállay Menyhért és Péchy László 1847-48; Péchy László és Szunyogh Rudolf 1848; Péchy László és Kállay Manó 1849; Bay Ferencz és Kállay Miklós 1849-50; Somossy Ignácz és Kállay Manó 1861; Becske Lajos 1862; Ábrányi Aurél 1865; Bónis Barnabás és Kállay Adolf 1867-70; Bónis Barnabás és Patay András, utóbb Leövey Antal 1870-72; Bónis Barnabás 1872-77; Zoltán János 1877-1889; Miklós László 1889-1895; Mikecz János 1895 óta.
Országgyűlési követek.
Országgyűlési követek: 1790-91-ben: Vay István kir. tanácsos és Zoltán Pál; 1792-ben: Zoltán Pál és Szatmári-Király józsef alispán; 1796-ban: Ibrányi Farkas és Osváth Lajos főjegyző; 1802-ben: vajai Vay József és Ibrányi Farkas; 1805-ben: Vay József és Ibrányi Miklós; 1807-ben: Vay József és Kállay Miklós alispán; 1808-ban: Kállay Miklós és Détsy Mihály főszolgabiró; 1811-12-ben: Vay József és Dessewffy József gróf; 1825-27-ben: Dessewffy József gróf, Bónis Samu, utóbb szolnoki Jármy Tamás; 1830-ban: Patay István és Lászlófalvi Eördegh Alajos; 1832-36-ban: Patay István alispán, utóbb szolnoki Jármy Imre főjegyző és Vay János; 1840-ben: Zoltán János és Bónis Sámuel; 1844-ben: Bónis Sámuel, utóbb ludányi Bay Ferencz I. aljegyző és lengyelfalvi Erőss Lajos; 1847-48-ban: Bónis Samu és Kállay Menyhért alispán.
Országgyűlési képviselők.
Országgyűlési képviselők 1848-ban: Kis-Várda: Erőss Lajos; Nádudvar: Kállay Ödön; Nagy-Kálló: Szunyogh Rezső; Nyír-Bátor: Somossy Ignácz; Nyír-Bogdány: Elek Mihály; Tisza-Lök: Bánis Samu; Nyíregyháza város: Hatzel Antal.
(A későbbi évek során megválasztottak ugyanebben a sorrendben következnek egymás után.)
1861-ben: Erőss Lajos, Kállay Ödön, Böszörményi László, gróf Degenfeld Gusztáv, Klapka György, Bónis Samu és Benczur Miklós.
1865-69: Erőss Lajos, Kállay Ödön, Böszörményi László, gróf Degenfeld Gusztáv, Somossy Ignácz, Bónis Samu, Bánó József.
1869-72: Pilisy Lajos, Molnár Endre, Böszörményi László, Kállay Manó, Somossy Ignácz, Bónis Samu és Vidliczkay József.
1872-75: Czóbel Albert, Lukács Ignácz, Kállay Ákos, br. Vécsey József, Elek Gábor, Szomjas József és Vidliczkay József.
1875-78: Pilisy László, Zsembery István, Szoboszlay József, Mandel Pál, Vidovich Ferencz, Szomjas József és Vidliczkay József.
1876-ban a nádudvari kerület az újonnan alakított Hajdu vármegyéhez csatoltatott.
1878-81: Pilisy László, Kállay János, Mandel Pál, Vidovich Ferencz, Dessewffy Aurél gróf és Vidliczkay József.
1881-84: Farkas Balázs, Kállay János, Mandel Pál, Szögyény Emil, Dessewffy Aurél gróf és Vidliczkay József.
1884-87: Farkas Balázs, Kállay János, Mandel Pál, Szögyény Emil, Szomjas József és Somogyi Gyula lemondása után Péchy Gábor.
1887-92: Farkas Balázs, Kállay Zoltán, Lipthay Károly, Mikecz János, Szomjas József és Vidliczkay József.
1892-96: Farkas Balázs, Kállay Ferencz, Gencsy Albert, Kállay Lipót, Ónody Géza és Beniczky Miksa.
1896-1901: Farkas Balázs, Ferlicska Kálmán, Gencsy Albert, Kállay Lipót, Korniss Ferencz és Mezőssy Béla.
A mostani orsz. képviselők életrajzi adatait Sturm Albert Országgyűlési Almanach-ja nyomán a következőkben közöljük.
Farkas Balázs.
Farkas Balázs orsz. képviselő, szül. Kis-Várdán 1839-ben. 1867-ben Szabolcs vármegye főorvosa lett, mely állásáról azonban 1881-ben, amikor a kisvárdai kerület képviselővé választotta, lemondott. Azóta állandóan képviseli a kerületet és a valutarendezés czéljaira szükséges arany beszerzését és felhasználását ellenőrző bizottság tagja.
Ferlicska Kálmán.
Ferlicska Kálmán orsz. képviselő, szül. Nyíregyházán 1853-ban. 1879-ben ügyvédi oklevelet szerzett és a fővárosban telepedett le, honnan azonban ügyvédi irodáját Nyíregyházára helyezte át. 1893-ban városi tiszti ügyész lett és 1896-ban orsz. képviselővé választatott. Tagja a naplóbíráló bizottságnak.
Gencsy Albert.
Gencsy Albert orsz. képviselő, szül. Uj-Fehértón 1842-ben. Jogászkorában Somossy Ignácz orsz. képv. mellett dolgozott. 1880-ban a felső-szabolcsi ev. ref. egyház tanácsbírája lett. 1881-ben a nyírbátori kerület képviselőjévé választotta és azóta állandóan e kerületet képviseli. A közlekedési bizottság tagja.
Kállay Lipót.
Kállay Lipót orsz. képviselő, szül. Napkoron 1855-ben. Tanulmányai befejeztével a vármegye t. aljegyzője lett, mely állásáról a közigazgatási bizottság tagjává történt megválasztása alkalmával lemondott. 1876-ban tagja volt annak a küldöttségnek, amely Abdul Kérimnek a díszkardot vitte. 1892-ben a nyír-bogdányi kerület orsz. képviselőjévé választotta.
Korniss Ferencz.
Korniss Ferencz orsz. képviselő, szül. Nagy-Halászon 1835-ben. 1856-61-ig a beregszászi törvényszék joggyakornoka volt, 1861-ben pedig Ugocsa vármegyében szolgabíró. 1867-72-ig, mint törvényszéki bíró, 1872-től mint elnök működött Nagy-Szőlősön. 1875-től 1884-ig a nyíregyházi törvényszék elnöke volt, míg 1895-ben képviselővé választatott és mint ilyen, a közlekedésügyi bizottság tagja.
Mezőssy Béla.
Mezőssy Béla orsz. képviselő, szül. 1871-ben. Tanulmányai végeztével otthon gazdálkodott. 1896-ban választatott meg képviselővé. A házban már több ízben tűnt fel nagyobb szabásu, alapos képzettségről és nagy látókörről tanúskodó beszédeivel.

0. Szászd-Monostora, mint azt Csánki Dezső "Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában" czímű munkája I. kötetének 179. lapján megállapította, Borsod vármegyében feküdt s megfelel a Csát mellett lévő Szászd pusztának. Neve 1368- és 1400-ban Zazdmonostora, 1404-ben Zaz-Monostora alakban szerepel. Itt volt a Péter ispán által 1067 körül a Boldogságos Szűz tiszteletére alapított apátság. "Tévesen zásztyi apátságnak szokták nevezni, - úgymond Csánki id. helyen - s Foltin János szintén tévesen a szabolcsmegyei Nagy-Halászra helyezi". Csánki Dezső e megállapítását elfogadja Pauler Gyula is, "A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt" cz. munkája I. köt. 177. lapján.
1. Csánki Dezső: "Magyarország Történelmi Földrajza a Hunyadiak Korában" czímü műve nyomán. I. kötet.
2. Az 1780 összeírás szerint a vármegye területén 128 helység és 68.878 lélek találtatott, ebből 19.011 katholikus, 41.385 protestáns, 104 görög-keleti és 1389 zsidó. 1805-ben 120.415 volt a nem nemesek száma. 1839-ben már 204.838 lakos volt a vármegye területén és pedig: 178.659 magyar, 15.700 tót, 1590 német, 8889 zsidó; vallásra nézve: 72.653 katholikus, 109.161 református, 14.161 evangélikus, 109 óhitü és 8889 zsidó. (Nemzeti múz. levéltára.)

« SZABOLCS VÁRMEGYE ŐSTÖRTÉNETE. Irta dr. Jósa András, revid. Nagy Géza. KEZDŐLAP

Szabolcs vármegye

Tartalomjegyzék

SZABOLCS VÁRMEGYE ÖNKORMÁNYZATA ÉS KÖZIGAZGATÁSA. Történeti részét írta Inczédy Lajos, a szervezetit dr. ifj. Reiszig Ede, revid. dr. Némethy Károly. »