Bevezető

1946. július 5-én jelentkeztem munkára a Rimamurány-Salgótarjáni Acélművekhez. A gyártelep óriási helyet foglal el, végigmenni egy jó gyalogtúrát jelentene. A gyártelep több üzemrészből áll, legnagyobb éppen az, ahová engem fölvettek, azon kívüli sok munkást foglalkoztat az Öntöde, a Sodrony- és a Szöggyár, de nem sorolom, valamennyi a háború sebeitől lerobbant állapotba került, melynek nyomait mostanáig nem tüntették el. Ezekben dolgoznak a munkások, mindegyikben külön irodarészleg is található.

Ahol eddig laktam, onnan, a Ferences atyák templomától vezet az út egyenesen a gyár kapujához, amelynek mindkét oldalán fasor- és járda vezet végig. A gyárban dolgozó tisztviselők és más alkalmazottak által lakott kertes házak jó benyomást keltenek a járókelőkben. A gyárkapu előtt már csak jobbra és balra vezet egy-egy keskeny utca. A kapun belül jobbra látható a gyár nagyirodája, vagyis az igazgatóság épülete - irodákkal, külsőleg jó állapota miatt ellentétben áll a belső üzemi csarnokok lerobbant látványával, amelyek még abban az időben a háború nyomait magukon viselték.

Engem a Gazdasági Szerszámgyár üzemében, irodai munka végzésére alkalmaztak. A fizikai munkások három műszak-váltásban dolgoztak, az irodai dolgozók munkaideje hetenként hat napon át, reggel héttől délután háromig, szombaton délután egy óráig tartott.

A mi üzemünk nagycsarnoka nem messze, a kaputól keresztben terpeszkedik, azon belül vékony fallal elválasztva az irodák helyezkednek el.

A bejárattól jobbra alakították ki az üzemmérnök szobáját, mellette egy beosztott mérnök hivatali szobáját, bal felől sorakozott a többi - zsúfolt, rosszul megvilágított, szerényen berendezett iroda - a beosztott alkalmazottak részére, valamennyi üvegfallal elválasztva egymástól. Itt töltöttem el fiatalságomból több mint négy évet.

Életem regényét a korabeli naplóim alapján, 2002. évben állítottam össze.

Interneten való megjelenítésre folyamatosan készítem elő.

A szerző