Előszó (részlet)

Molnár Aladár, b. Eötvös Józsefnek meghitt embere, kivételes állású elnöki titkára a minisztériumban, írja: «Élete utolsó félévében nagy buzgalommal készült Montalembert fölött az Akadémiában tartandó emlékbeszédére. Ezen alkalommal és ezen beszédében szándékozott előadni a katholikus autonómiára és a vallásszabadságra vonatkozó eszméit. E célból újra tanulmányozta a kereszténység történetét. Karlsbadi magános sétáiban is legtöbbnyire e beszédének tervezésével és eszméivel foglalkozott.»

Az emlékbeszéd megírását és megtartását nem engedte a nemsokára eljött gyásznap 1871. február 2-án s szegényebbek lettünk egy megnyilatkozással az emberiségnek és nemzetünknek életbevágó ügyére nézve.

Eötvösnek külföldi tudományos érintkezéseivel, a külföldre tett hatásaival foglalkozva jutottam már régen fiának, báró Eötvös Lórántnak szíves készsége által - miért neki meleg köszönetet mondok - annak a jelentékeny levelezésnek is birtokába, melyet Eötvös Montalemberttel folytatott.

Montalembert-nek 19 francia nyelvű levele b. Eötvös Lorántnál volt; Vicomte de Meaux, Montalembert veje őrizte annak egyéb irataival együtt Eötvösnek Montalemberthez német nyelven intézett s a családi levéltárban fennmaradt 12 levelét.

B. Eötvös Lóránttól kaptam meg Montalembert leveleit, Eötvöséit pedig Montalembert leányának, Katalinnak, a Sacré Coeur-szerzet az idei osztrák-magyar tartományi főnöknőjének közbenjárásával Vicomte de Meauxtól oly föltétel alatt, hogy azokat az Eötvös-családnak visszaadjam, a Montalembert örökösök pedig megkapják atyjuk leveleit, ami megtörtént, miután b. Eötvös József leveleit gondosan lemásoltam.

[...]

Termékeny, új gondolatok, fölfedezések, a technika, a költészet, a művészet remekei bizonyára magukban véve nagy értékek; de még nagyobb az emberi szív, mely azokat önemésztő vergődésben teremtette, és az elme nagy alkotásait a küzdelemnek, az odaadásnak jóságos, abszolút értékével megaranyozni, a lángész fényéhez, a legnagyobb áldozatokra kész emberi erőt, a jellem nagyságát kapcsolni birja.

Innét a nagy érdeklődés, mely a tudomány, a művészet, a gazdasági, az állami, a vallási élet kiváló alakjainak belső világát, tetteik, alkotásaik rugóit, életük kisebb epizódjait, életrajzukat, emlékirataikat kíséri s az összhangot keresi az egész ember és egyes alkotásai között. Eötvösnek e leveleiben pedig ez összhang teljes szépségében tükröződik. Különösen valláspolitikai eszméi elevenülnek itt meg a baráti rokonérzés ömledezésében.

És ez érdeklődés oly jogosult, oly komoly alapon támad, mert a nagy eszmék, nagy igazságok, vonatkozzanak akár a természet, akár az ember világára, elásott kincsek, ha az emberi tudatban föl nem támadnak, vissza nem tükröződnek, megértésre nem találnak.

Az ember, főleg akiben az erkölcsi világ eszméi életre kelnek s akit tetteiben vezetnek, lelkesítnek, ezért több, mint maguk a tőle elszakítva vett, holt eszmék, igazságok, mert azok, általa, benne nyernek teljes létet, valóságot s élnek tovább a hatás által, melyet más lelkekben élete által is kelteni tudott.

Az emberiség amióta eszmél, ezért közeledik az áhitat egy nemével azokhoz az emberekhez, akikben - vagy akikről hiszi, hogy - a nagy gondolatok, nagy tettek fogamzottak s halmozza el gyakran a tökéletes ember minden tulajdonságával azt, aki csak mint művész, mint államférfi, mint föltaláló, de nem mint egész ember érdemli bámulatát.

Eötvös levelei Montalembert-hez főleg vallási álláspontjának mélyebb megokolását nyújtják. Jelentékeny részük ugyan alkotmányunknak, szabadságunknak 1865-tel kezdődő viszontagságaira is vonatkozik. Ám Eötvös előtt vallás és szabadság között a legszorosabb kapcsolat van s Eötvös államelmélete, amint azt a XIX. század ur. eszméiben kifejtette, vallási álláspontja nélkül meg sem érthető.

[...]