Fülszöveg

Olvasván Hidvári Imre verseit, igazolást nyert egy régebbi meghatározásom, hogy mélyen intellektuális versek ezek, melyeket a tudás, a tapasztalat, de mindkettőtől hevesebb érzelmi fűtöttséget hoz felszínre.

Olyan gondolatok, melyek fölött a köznapi ember átsiklik, holott apró pörsenésként igen is, benne vannak a hétköznapok gondolati történéseiben.

Az pedig helyénvaló, hogy figyelünk az idő múlására, "A hétköznapok" nyugalma is lehet szívdobogtató, s oly változatosan is érleli lelkünk másságát, mint a "A kövek", amik léteznek: pontosan, vagy akár pontatlanul... Ám a "NEVENINCSBEN" hogyan is határozhatnánk meg létünket, s azt, hogy merre, vagy éppen hol tartunk.

Hidvári gondolatvilága ilyen, "a nap fényéből" is könnyen lényegül át "dolgozóvá", olyan emberré, akinél mindig létezik a holnap tennivalója, aminek irányvonala talán legerősebb versében, a "TÖREDÉK"-ben körvonalazódik igazán. Erős vers, erős irány!

Formai megoldásai Kalász Lászlót juttatják eszembe. A kiragadott kezdőszó címként tornyosul a vers fölé, ami beharangozza a verset. Találó címek, hozzák a verseket. A versek másik részére erősen rányomja bélyegét a "szépkorú" ember. Lázadása, vívódó ember a múló idő ellen. Bizony ez így van rendjén... ha nálam... akkor nála is. Talán Önnél IS, kedves olvasó.

Szőke Lajos