Előszó

Az itt egybegyűjtött írások három témáról szólnak: a hagyomány funkciójáról a társadalom megszerveződésében, az osztrák tudományfilozófia kialakulásáról, s arról, hogy a komputer várhatóan hogyan alakítja át életformánkat. A három téma összefügg, egyetlen probléma megközelítésének stációit jelenti. Ez a probléma: a történeti tudat szerepe - szükségessége vagy lehetősége - az információ korában.

A probléma azonos, a megközelítés irányai azonban különbözőek. Különböző - ideológiai, társadalmi-gazdasági, etnikai - távlatok kereszteződnek már azokban az esszékben is, amelyekben az osztrák tudományfilozófia kapcsán a megismerés történeti-politikai beágyazottságának kérdéseit feszegetem. Az eltérő nézőpontok itt mintegy kiegészítik egymást. S ugyanígy ismeret és történelem kérdéséhez térnek vissza a kollektív emlékezet közösségalkotó mivoltára, a hagyomány természetére vonatkozó elemzéseim. Viszont nem annyira utak találkozásának, mint inkább útelágazásnak gyanítom vizsgálódásaim azon pontját, ahol a hagyomány által hordozott múlttudat problémája az elektronikus információfeldolgozás történetietlenségének kérdésével érintkezik. A hagyományok által hordozott múlttudat ugyan nem valóságos történeti tudat; a hagyomány múltat, jelent s jövőt éppenséggel egyformának, történetileg egyidejűnek láttat. A történeti tudat, mely múlt és jelen lényegi különbözőségének tudata, csupán az utóbbi évszázadokban jött létre. Korábban a nosztalgia nem múltba-fordulást jelentett, hanem honvágyat; a progresszió nem jövőnek-elkötelezettséget, hanem térbeli elmozdulást; a rom nem emlék volt, hanem építőanyag. Ehhez képest az elektronikus információfeldolgozás egyfajta új egyidejűség-tudatot alakít ki. A történeti tudat tárgyi környezetének, az írásos dokumentumoknak valóságos idődimenziói vannak; az elektronikusan tárolt információ mindig jelen idejű, a számítógép nyom nélkül töröl, régebbi programokat nem rekonstruálunk, hanem konvertálunk. Hiszen ismert a gondolat, hogy az információ kora a modern kor történeti szemléletét egyáltalán nem (Lyotard, Bolter), s történeti műveltségét is csak igen részlegesen őrzi meg (Weizenbaum). Ennyiben az információ kora akár a hagyomány korához való egyfajta visszatérésként is fölfogható. Másrészt azonban az információ kora alighanem a hagyomány-szervezte közösségiség végső meghaladását jelenti. Ha a hagyományt a kommunikáció technológiájának története felől tekintjük, úgy benne az elsődleges szóbeliség társadalmának specifikus tudásőrző intézményét ismerhetjük föl, olyan intézményt, amely - útkereséseim során egyre inkább erre a belátásra jutok - az írásbeliség korában fokozatosan funkcióját veszíti. Az írott szövegek, a tárgyiasult információ korában a passzív, tekintélyelvű befogadást kritikai távolságtartás válthatja föl; a könyvek meghitt-bensőséges, állandó világában otthonra lel a megismerő individualitás. Ezen individualitással szemben most új kihívást képez a minden partikularitást fölbomlasztó - egyetemesebb, ám egysíkúbb - elektronikus információfeldolgozás. A globális információ ígéretét, az egyetemes közösségiséget ötvözni a modern kor művelt szubjektivitásával: ebben állhat egy új individualitás s egy új intellektuális elit hivatása.

A hagyomány filozófiájáról szóló esszé a Világosság 1988. augusztus-szeptemberi számában, "A baloldali ismeretelmélet csapdái", angolul, a Doxa 10. számában (1987), "Az osztrák elem a tudományfilozófiában" a Valóság 1988/7-es számában, a "Társastudat" a Világosság 1988. júniusi számában jelent meg, a "Marxi témák az információ korában" a Világosság 1989. áprilisi számában került közlésre. A "Nyelvszokás és nyelvújítás" és a "Wittgenstein és a gépi intelligencia problémája" e kötetben jelenik meg először. Köszönettel tartozom az A. v. Humboldt Alapítványnak, melynek ösztöndíjasaként 1986/87-ben a kötet tematikájával összefüggő kutatásokat folytathattam.

Dunabogdány, 1989. jún. 7.