Budapesten, 1908.
A "Csak szorosan" Magyarországi Könyvkereskedő-segédek Egyesülete kiadása.

Budapest, 1903. Rózsa Kálmán és neje könyvnyomdája.

Eljöttem önökhöz s mondhatom szivesen, örömmel jöttem, hogy elmondjak önöknek egyet-mást abból, a mit hosszu könyvkereskedői pályámon tanultam, láttam és tapasztaltam. Ha nem sok is az, a mit elmondhatok, azoknak, a kik csak a közelmultban, vagy éppen csak most léptek a könyvkereskedői pályára, nem lesz érdektelen, nem lesz tanulság nélkül való, ha figyelemmel meghallgatnak; ha megszivlelik, a mit elmondok.

A könyv a művelt ember legértékesebb kincse. A könyvbarát lakásának legszebb részeit ékesiti a könyvekkel s egyedül a könyv az, mely a művelt embernek mindig nemes, ideális, igaz szórakozást nyujt.

A könyvkereskedői pálya tehát csak műveltebb embernek való, mert ahhoz, hogy valaki csak némiképen is jobb könyvkereskedő legyen, szeretnie, becsülnie kell a könyvet. Csak a ki igazán átérzi a könyv hivatását, a ki mérlegelni tudja a könyv értékét, becsét, csak az lehet hivatásos, lelkes könyvkereskedő, csak az boldogulhat a könyvkereskedői pályán.

Mikor az első napon átlépve a könyvkereskedés küszöbét azzal a szándékkal, hogy megtanuljam a könyvkereskedelem mesterségét, ugy éreztem, mintha egy templomba léptem volna be: a közművelődés, a műveltség, a tudás templomába s büszke önérzet fogott el, hogy én is szerény munkása lehetek majdan annak a seregnek, a mely a műveltséget, a tudást, a világosságot terjeszti.

Az egyik sarokból Petőfi halhatatlan szelleme ragyogott felém, a másik sarokból Arany János, Vörösmarty, Tompa, Garay szép összkiadásai tündöklöttek arany betűikkel, ismét más oldalról Shakespeare, Goethe, Dante munkái intettek le s a magasból a római és görög klasszikusok egész sora: Homeros, Horatius, Vergilius, Cicero, stb. néztek le reám egyszerü, igénytelen külsőben, egy letünt kor egész történelmét, irodalmát, művészetét, kulturáját mondva el, hogy azokból tanulságot meritsen a modern ember, az új kor.

Ugy éreztem, mintha nyitott szemmel néznének le reám a halhatatlanságnak, a szépnek, az örök tudásnak e bajnokai és zászlóvivői, mintha azt mondták volna: vesd le saruidat, a mikor ide belépsz, ideálizmussal, lelkesedéssel, hazafisággal áthatott lélekkel, szivvel közeledj hozzánk.

Fogadalmat tettem akkor, hogy mindenkor hűséges munkása leszek a magyar könyvkereskedelemnek, hogy egész énemet, gondolkodásomat, tudásomat, lelkesedésemet pályámnak szentelem.

24 esztendő mult el azóta, deresedő fejjel állok előttük. Nem tudom, nem az én dolgom megitélni, mennyiben feleltem meg hivatásomnak, de azt felemelt homlokkal mondhatom el önöknek, hogy fogadalmamat betartottam mindig, minden körülmények között.

Hűséges, becsületes, törekvő, lelkes munkása voltam egész pályámon a magyar könyvkereskedelemnek. S ha előfordult is néhanapján, hogy megállva egy-egy könyvkirakat előtt, a sok piszok és szemét megundorittatta velem a pályámat, a másik pillanatban felülkerekedett bennem a jobbra törekvő könyvkereskedő, a szebb jövendőben bizakodó ideálista, a ki a sok piszok, a sok szemét láttára csak erőt merit ahhoz, hogy ne térjen el attól, a mit az első napon megfogadott.

Talán szerénytelenség, hogy a mikor itt állok önök előtt, hogy elmondjak egyet s mást a könyvkereskedő hivatásáról, a magam egyéniségét, a magam érzelmeit, a magam gondolatvilágát helyezem előtérbe, de azt hiszem, - ha szerénytelenség is - el kellett mondanom ezeket azért, mert tudom, érzem s vallom is, hogy csakis a ki szeretettel, hivatással lép a könyvkereskedői pályára, lehet hasznos, számottevő tagja a magyar könyvkereskedelemnek s csakis ha ő maga is átérzi pályáját egész mivoltában, szépségében, csak akkor adhat neki kenyeret is ez a pálya.

Önök, fiatal barátaim, most vannak pályájuk kezdetén, különösen szivleljék meg azt, a mit az előbb elmondtam.

A milyen szép, a milyen nemesitő, lelkesitő pálya a könyvekkel való kereskedés a hivatásos könyvkereskedőnek, éppen olyan elképzelhetetlen és valósággal elijesztő annak, a kinél a tudás meg a hivatás is hiányzik. Nemcsak azért, mert az ilyen fiatal emberekből könyvkereskedő, a szó igazibb értelmében sohasem lesz, hanem azért is, mert a tévesztett pálya még a mindennapi kenyeret sem biztositja az illetőnek.

Ne higyjék azt, hogy a ki már mindenfélét sikertelenül próbált, abból okvetetlenül jó könyvkereskedő lesz s azt sem, hogy minden kicsapott diáknak a menedéke a könyvesbolt s végül, - ezt különösen hangsúlyozom, - ne higyjék azt sem, hogy a könyvkereskedés olyan olvasóterem-féle, a hol sok-sok regényt lehet olvasni.

Férfias, szilárd, határozott akaraterőt, sok tudást, műveltséget, hivatottságot, kereskedői szellemet s sok-sok egyebet követelünk a könyvkereskedőtől, hogy szeretettel, lelkesedéssel dolgozhassék pályáján, hogy boldogulhasson, hogy meg tudja vívni az élet harczait a kenyérért, a melyek ezer előre nem látott esélyt, csalódást rejtenek magukban.

A Csak szorosan-egylet buzgó elnökségét s első sorban annak elnökét, Schäffer János urat éppen ennek a tudata vezérelte, mikor egy könyvárusi szaktanfolyam szervezését határozta el s neki köszönhető, hogy az egylet vagyoni viszonyaihoz képest valóban nagy áldozatok és utánjárások után sikerült végre elérnünk azt, hogy a magyar könyvkereskedő gyakornokoknak minden esztendő néhány hónapján át rendszeres előadásokat tarthassunk.

Engem ért az a kitüntetés, hogy az első előadást, mely tulajdonképen nem is előadás, hanem inkább olyan beköszöntő, bevezetés-féle, én tartsam meg. S noha nagyon jól tudom, hiszen az imént bővebben ki is fejtettem, hogy mit várok én attól, a ki könyvkereskedő akar lenni, mégis szivesen tettem eleget az elnök kérésének, mert hiszen bármilyen kevés is az, a mit néhány óra alatt előadni lehet, - az a kevés is bizonyára szolgálatára lesz - azoknak, a kik bizonyos alappal s főleg, a kik nem kényszerüségből, hanem határozott akarattal, öntudattal és becsvággyal léptek erre a pályára.

A hazafias szellemü, tevékeny és hivatásos könyvkereskedő, könyvkiadó elsőrangu társadalmi tényező s főleg a vidéken valósággal missiót teljesit.

A mikor egy könyvkereskedő valahol megtelepszik, a kulturának, a közművelődésnek emel templomot, de csak ha valóban könyvkereskedő az illető.

A könyvkereskedőnek úgyszólván nevelnie kell a közönséget és ehhez nem elég szatócskodni a könyvekkel. Nem szabad bevárni, mig bejönnek hozzá a könyvért, hanem minden eszközzel, minden módon - de mindig a tisztesség határa közt - serkenteni kell a közönséget a könyvvásárlásra.

S ha véletlenül két könyvkereskedő van egy városban, ne egymásra törjenek, ne egymást kisebbitsék, ne a másik rovására dicsérjük magunkat, hanem ellenkezőleg, egyesült erővel, kölcsönös megegyezéssel teremtsünk talajt a könyvnek. Mert hiszen, sajnos, nálunk még mindig nem mindenki tekinti szükségletnek a könyvet s feldíszitjük ezer értéktelen s nagyobbára izléstelen czifrasággal a házunkat, csak éppen a könyv, a könyvszekrény hiányzik belőle.

Pedig a jó könyv a legolcsóbb czifraság, a mely értékét sohasem vesziti el. Ezt magyarázzák folyton és folyton, fiatal barátim, ezt hirdessék, ezt tanitsák! A könyvkereskedelemnek s ezzel együtt a magyar irodalomnak, a magyar kulturának csak akkor tesznek szolgálatot, ha a könyvet, a mely csupa sziv, csupa lélek, buzgón, odaadással terjesztik. De csupán az igazi könyvet.

Az önök dolga megitélni, hogy melyik könyv az, a mely megérdemli, hogy fáradozzanak érte. S ha nem csak azt fogják tekinteni, hogy melyik könyv eladásából származik önökre több haszon, ha lelkük mélyéből fognak törekedni könyvkereskedők lenni, ha pályájukat meg fogják becsülni, ha törekvéseikben a műveltség, a tudás fogja önöket vezetni, akkor tudni fogják azt is, melyik az a könyv, a melyiknek lelke, a melyiknek szive van. Melyik az a könyv, a mely nemesit, tanit, szórakoztat, melyik az a könyv, a mely érdemes arra, hogy könyvnek mondjuk a szó legszorosabb értelmében.

Nem illő, fiatal barátaim, ha egy könyvkereskedő alkuszik a könyvkiadóval s azt irja neki, hogy ha nem szállit ilyen és ilyen feltételekkel, akkor más könyvet rendel, neki mindegy akármilyen könyvet ad el.

Fiatal barátaim, az nem mindegy. A könyv és a könyv között óriási különbség van. Van könyv s van könyvnek minősitett gyártmány. Az előbbi egy istentől megáldott lélek megnyilatkozása, a mely világosságot hirdet, a másik szennyet, piszkot, izléstelenséget, durvaságot terjeszt. Feleljenek nekem, úri emberekhez való foglalkozás ilyen könyveket eladni, terjeszteni? Nem mindegy, hogy önök egy Mikszáth, Bródy Sándor, Herczeg Ferencz, Eötvös Károly kötetet adnak-e el, vagy ha egy rossz forditást tukmálnak a vevőre. Az előbbiek irodalmi munkák, az utóbbiak gyártmányok.

Sajnos, a közönség túlnyomóan maga sem tudja megválogatni az olvasmányait; a művelt könyvkereskedő hivatásához tartozik, hogy vezesse a közönséget a könyvek megválasztásában.

A vevő bizalommal fordul a könyvkereskedőhöz, - ezzel a bizalommal, fiatal barátaim, ne éljenek vissza soha, semmi körülmények között.

Az igazi könyvkereskedő lelkiismeretes tanácsadója ebben a tekintetben a közönségnek, üzlethelyisége - főleg vidéken - valósággal kaszinója, olvasóterme, találkozója a műveltebb közönségnek; - vagy legalább is igy kellene lenni.

És ha nem mindenütt van igy, azt ne a közönségnek, hanem magunknak tulajdonitsuk.

Pedig nem csak azért fontos, hogy igy legyen, mert ezzel hivatásunknak tartozunk, hanem azért is, mert csak ha mindezeket szem előtt tartjuk, ha műveltségünkkel, tudásunkkal, lelkiismeretes munkálkodásunkkal megnyerjük a közönség bizalmát, érhetjük el azt a szerepet, a melyet hivatásunk kötelességünkké tesz s akkor, csakis akkor ad kenyeret is a pályánk.

A közönséggel való érintkezésben a jó izlést soha se hagyjuk figyelmen kivül. Fölösleges, hogy a könyvkereskedő alázatoskodjék, a mikor a vevőjével áll szemben.

A fűszerestől, a divatkereskedőtől ezt már megszokta a közönség, de már magának a könyvnek is tartozunk azzal, hogy önérzettel, hivatásunk tudatában viselkedjünk a könyvvásárlóval szemben.

Jóizlésü ember különben sem várja ezt az alázatoskodást, hanem azzal, hogy leveszi kalapját, mikor egy könyvkereskedésbe belép, már bizonyitja, hogy a könyvkereskedőtől önérzetet követel.

És a jó izlés vezesse önöket nyomtatványaik, hirdetményeik készitésében, a kirakatok elrendezésében és egyáltalában minden működésükben.

A szép, izléses kiállitásu és gondos stilusban megirt nyomtatvány, a kirakat, tükre a könyvkereskedő egyéniségének Azért különös gondot forditsanak ezekre, a közönség ebből ismeri meg, hogy könyvkereskedők-e önök, vagy szatócsok.

A hogy a személyes érintkezésben művelt emberekhez illő, önérzetes modort követelünk a könyvkereskedőtől, ugy azt követeljük a nyomtatványaiban is.

Nem akarok önöknek mutatványokkal szolgálni, hogy mennyi izléstelenséget találunk éppen ezen a téren, éppen könyvkereskedőknél, hogy hányszor még a helyesirás legelemibb követelményének sem felelnek meg ezek az irások, nyomtatványok, csak hangsúlyozom újból, hogy az ilyen urak nem érdemlik meg, hogy könyvet árusitsanak, az ilyen urak nem méltók arra, hogy őket könyvkereskedőknek tekintsük.

Levelezésünkben szintén kerüljünk minden alázatoskodást, szószaporitást. Ezek fölösleges czafrangok, melyek a levél irójának, de még az olvasójának is az idejét rabolják el, a nélkül, hogy bármilyen irányban is szolgálatára lennének annak az ügynek, a melyet a kérdéses levél szolgál. Egyszerű, világos, hibamentes, magyaros irály, magyaros gondolkodás jellemezze levelezésünket.

A levél papirja fehér, a levél nyomtatott feje pedig izléses, csinos és szintén gondos legyen.

Az aláirásunk egyszerű, olvasható irással történjék; semmiféle nyakatekert manuprópria. Az aláirásnak csak egy hivatása van, hogy azt a levelet, vagy okmányt, melyet aláirtunk, tudjuk, hogy ki irta alá - tehát olvasható legyen az aláirás!

Németül csak akkor irjunk, ha Németországgal vagy Ausztriával levelezünk, Magyarországban még akkor is magyarul irjunk, ha német nyelven fordulnak hozzánk. De ne csak az irásunk legyen magyar, hanem az érzésünk, gondolkodásunk, lelkünk is.

Az idegen szavakat kerüljük a társalgásban, de főleg az irásban s csak ott illesszünk egy idegen szót az irásunkba, a hol az elkerülhetetlen.

És ne csak a nagy közönséggel való bánásmódban, levelezésünkben vezesse önöket a figyelmes, előzékeny modor, hanem a kartársakkal való érintkezésben is.

Sőt itt talán még inkább. Egy könyvkereskedésnek a helyes vezetése nagy fáradsággal, gonddal jár s a könyvkiadónak a könyveladóval való elszámolási viszonya annyira nehézkes, hogy nemcsak tiszta fej, de kölcsönös jóakarat is kell hozzá, hogy ezt a hetekig tartó fárasztó és időtrabló munkát elvégezhessük.

Ilyenkor azután könnyitsünk egymás munkáján. A ki kiadóüzletben munkálkodik, vegye figyelembe a szortimenter súlyos helyzetét, a szortimenter pedig igyekezzék tiszta, gondos, megbizható munkát végezni. A felületes munkával nemcsak a kiadó működését teszi végtelenül fárasztóvá, kínossá, kellemetlenné, de önönmagának is tengeri kigyót nevel, melyet a kölcsönös veszekedés, kicsinyeskedés csak növel, fejleszt.

Olvassuk el egymás nyomtatványait, teljesitsük a lehetőséghez képest óhajainkat. Jóindulat, előzékenység a legsúlyosabb, legkellemetlenebb munkát is elviselhetővé teszi.

Ne lovagoljunk elveken, mert az magyarul kifejezve nem egyéb, mint varkocs-politika, a melyből senkinek sincs haszna, de a mellyel meggyötörjük, megkínozzuk egymást.

Szokják meg fiatal barátaim az engedékenységet, feljebbvalóik iránt viselkedjenek tisztelettel és szeretettel, még akkor is, ha akad ezek között az urak között néha olyan is, a ki nem éppen szolgál rá erre a kedvességre.

A szerénység mindig csak dísziti a fiatalságot s ne higyjük soha, hogy okvetetlenül nekünk van igazunk még akkor sem, ha néha csakugyan a mi részünkön van az igazság.

Ha a kiadóhivatalból azt irják nekünk, hogy egy könyv hiányzott a csomagból, akkor ne gyanusitsuk meg a kiadó kezelőjét, ne irjuk neki azt, hogy sehol a világon olyan rend nincs, mint nálunk, tehát csak ott lehet a hiba, hanem vizsgáljuk meg előbb az ügyet és keressünk békés, megnyugtató megoldást.

És a kiadóhivatal kezelője se bosszantsa, gyötörje apró kicsinyeskedéssel a szortimentert. Ha például a differenczia öt fillér, ne veszekedjünk e miatt hónapokon át, hanem törüljük egyszerűen ezt a követelést, hiszen a tintát sem éri meg, hogy e miatt firkáljunk.

Ha a visszaküldött ezer könyv között akad egy olyan 30 filléres füzet, a melynek a visszaküldésére nem volt jogositva, hát e miatt se levelezzünk, hanem egyszerüen vegyük vissza.

Ne felejtsük el soha, soha, hogy kartársakkal állunk szemben, kiknek - ismerve a terhes munkát - ugy is elég bajuk van. Könnyitsünk terhén, közeledjünk kartársi szeretettel, tisztelettel, barátsággal, bizalommal egymáshoz, ha másért nem, már azért is, mert hiszen a magunk munkáját is megkönnyitjük az előzékenységünkkel.

A magyarságunk, a hazafiságunk, meg a jó izlésünk mellett tüntessünk kirakatainkban is. Mire való a kirakat? Arra, hogy megmutassuk a közönségnek, hogy könyvkereskedők vagyunk s hogy bemutassuk az irodalom ujdonságait. Ez volna a főczél, de ezt a czélunkat egyesitenünk kell azzal a kötelességünkkel, mellyel a magyar könyvkereskedelemnek, irodalomnak és hivatásunknak tartozunk. Meg kell tehát válogatnunk azokat a könyveket, a melyeket a kirakatunkba teszünk, s a megválogatás után izléssel kell azokat rendeznünk. És ne feledjük el soha, hogy első sorban is magyar könyvkereskedők vagyunk.

Teljesen elegendő, ha a kirakatok arányában kiteszünk idegen nyelvü könyvet is, de a magyar vezessen mindig és mindenütt.

Van Budapesten néhány olyan kirakat, melyekből ugyszólván száműzve van a magyar könyv s ha egy idegen utas véletlenül megáll egy ilyen kirakat előtt, önkénytelenül is felmerül előtte az a kérdés, hol vagyok én most? Németországban, Ausztriában? Német tartomány ez a Budapest? stb. stb.

Semmi, de semmi ok sincs arra, hogy annyira háttérbe szoritsuk önmagunkat, teljesen elegendő, ha néhány idegen nyelvű könyvvel bizonyitjuk, hogy német, franczia könyv is kapható.

Beutaztam Olaszország és Szicilia legnagyobb tengerparti városait; voltam Nápolyban, Palermoban, Catániában, Messzinában, Bariban, sőt Malta la Valettában is s tessék elhinni, hogy láttam ugyan imitt-amott egy-egy spanyol, franczia, angol vagy német könyvet, de csak a háttérben, csak elvétve, eldugva, egy kirakat sem büszkélkedett az ő idegenségével, pedig ezekben a városokban több idegen fordul meg egy nap alatt, mint Budapesten egy hónap alatt. Elég szomorú és sajnos, hogy Fiuméban, Brassóban csak idegen könyvet találunk a kirakatokban, - magyarnak ott nincs helye. Itt Budapesten minden talpalatnyi teret a magyarságnak foglaljunk le, a magyarságnak követeljünk!

Elmondtam önöknek, hogy válogassák meg azokat a könyveket, a melyeket embertársainknak eladnak s hogy válogassák meg azokat is, a melyeket a kirakatokba tesznek, megmarad még az a kérdés, mit olvassanak önök. Fiatal barátaim, önöknek nagyon-nagyon sokat kell olvasniok, mert csak igy pótolhatják azt, a mire az iskola nem tanitott, de a melyre a művelt könyvkereskedőnek az életben, s hogy hivatásának a magaslatán álljon, okvetetlenül szüksége van.

A legfontosabb olvasmánya a könyvkereskedőnek az irodalomtörténet s egyáltalában mindaz, a mi az irodalomtörténet keretébe vág. Végtelenül fontos, hogy a könyvkereskedő teljesen tájékozott legyen az irodalomban, azért ne csak az irodalom történetét olvassa, hanem irodalmi tanulmányokat, kritikai irodalmat, irodalmi életrajzokat is.

Életrajzot egyáltalában, mennél többet olvassanak. Az életrajz mindig érdekes s végtelenül tanulságos, és pedig nemcsak abból a szempontból, mert nagy emberek élete, örök példája marad az emberiségnek, hanem azért is, mert egy-egy életrajz rendesen egy egész kornak a történelmével ismertet meg minket. Annak a kornak a történetével, a mely az illető nagy embernek az életéhez kapcsolódik.

Olvassanak sok-sok levelet, de nem levelezőkönyveket, hanem nagy költők, nagy emberek levelezéseit, nagy emberek naplóit, naplójegyzeteit, önéletleirásait.

Mindezek általános műveltség szempontjából is fontosak, de a könyvkereskedőre nézve, a kinek mindenről kell tudnia, különösen értékesek az ilyen olvasmányok.

Ott vannak például Mikes gyönyörü levelei, Arany János, Petőfi, Kazinczy, Vörösmarty stb. levelezései, ott van gróf Széchenyi naplója, önéletleirása, ott vannak Salamon Ferencz, Erdélyi Pál, Gyulai Pál stb. irodalmi tanulmányai, mindezek egy-egy egész kort ölelnek fel, s közvetlenségükkel végtelen sok tanulságot rejtenek magukban.

***

Ime, fiatal barátaim, elmondtam önöknek egyet-mást a könyvkereskedő hivatásáról s pályájáról. Nem az volt a főczélom, hogy tanitsak, vagy hogy tanácsokat adjak önöknek, hiszen erre kevés egy rövid fél óra, előadásomnak első sorban is az volt a czélja, hogy magasabb szempontból nézve a könyvkereskedelmet, felébresszem az önök becsvágyát, hogy valóban könyvkereskedőkké törekedjenek lenni.

Szeretném, ha önöket is az a lelkesedés, ambiczió, tudásvágy hevitené, a mi engem is egész pályámon át hevitett és hevit még ma is, szeretném, ha egész pályájukat a könyv szeretete ragyogná be, a mely kitartást, ideálisabb czélt, tartalmat adna szakadatlan munkásságuknak.

Szerettem volna szavaimmal beléjük plántálni azt az érzést, azt a tudatot, a mely magasabb, nemesebb czélok elérésére sarkalná önöket.

Ne riassza vissza önöket, fiatal barátaim, ha éppen ezeket szem előtt tartva, talán túlságos sokat követelek.

Tudom, hogy a feladat nem kicsiny, de tudom azt is, hogy kitartással, komoly férfias akarattal a legnehezebb akadályokat is le lehet küzdeni.

Végül még két megjegyzésem van:

A Csak szorosan-egylet abban a reményben inditja meg előadásait és pedig már a jövő héten s az előadó urak abban a reményben vállalkoztak erre a reájuk nézve mindenesetre terhes és fárasztó előadások megtartására, hogy egy kötelességet teljesitenek, a mellyel hivatásuknak tartoznak. Az önök kötelessége már most, fiatal barátaim, hogy megszivleljék, hogy komolyan vegyék azt, a mit az előadó urak elmondanak majd önöknek.

Kötelességükké teszem, hogy ezekre az előadásokra pontosan eljőjjenek, hogy figyelemmel, lelkiismerettel és odaadással megszivleljék, a mit hallani fognak. Csakis igy lesz áldást hozó az előadó urak s a maguk munkája, a mi máskülömben kárba veszett fáradság, czéltalan időrablás.

A másik megjegyzésem!? - A népek nagy tengerében csak egy csöpp azok száma, a kik magyarul beszélnek, a kik magyar könyveket vehetnek.

És ez még inkább kötelességükké teszi, hogy kezet-kézben, a legbuzgóbb összetartással munkálkodjanak. Virágzó magyar könyvkereskedelem csak akkor lehet, ha első sorban is mi vagyunk lelkes magyarok, érzésben, szóban és lélekben egyaránt.

Azt a kis teret, a mely rendelkezésünkre van, hóditsuk meg teljes egészében s akkor ez a csöpp hatalmas folyammá fog növekedni, a mely elárasztja a termékeny, fogékony, mindig nemesebb hajlandósággal telitett magyar földet; áradatával tudást, művelődést hintve és terjesztve szét.

Ám menjetek ki fiatal barátaim a nagy külföldre, tanuljatok, tapasztaljatok és lássatok meg ott mindent, a mi igazán szép, a mi utánzásra méltó, de ha aztán haza jöttök, hogy tudástokat itthon értékesitsétek, ha egyszer megállapodtatok, ha egyszer egy talpalatnyi tért magatoknak meghóditottatok itthon, akkor többé ne igyekezzetek, ne munkálkodjatok kifelé. Vágyaitokban, törekvéseitekben annak a kis csöppnek a meghóditására törekedjetek, mert csak itt érvényesülhettek, mert csak itt boldogulhattok, mert