Margittay Edina még soha nem volt egymáséi.
Dacára ezen a verőfényes, kora őszi reggelen kisportolt léptekkel haladt el az épületek övezte Váci utcán, melyen szerette a meg-megismétlődő metró és autó tülkölést nagyon, a felhangzó arab’s és székely nyelvet, valamint az Air-kondícionálások hűvösében ejtőző Romániai Nénikék tarka forgatagát. Kedvenc utcája volt!
Már kislány korában is kimondott bizsergést érzett, amikor édesanyjával végig sétáltak azon a jó nevű Magyar Költőről elnevezett tér irányába, ahol a Vörösmarthy Gerbaudban „kiruccanva” süteményt fogyasszanak. Az omlós parfék, valamint Rigó Jancsi-k mély íze máig is ott volt szájában és ajkán. Sajnos, kedves édesapja ritkán tarthatott velük kiruccanáskor gyakori elfoglaltsága, és rengeteg külföldi kiküldetései miatt, ami mindmáig csendes szomorúsággal töltötte el.
Istenem, hol van már a röpke gyermekkor! Dr. Margittay Andor jelen esetben is Bonbayban tartózkodott a kiküldetésén.
A haladó Edina nem bámészkodhatott szanaszéjjel, mert sietnie kellett az új munkahelyére, melyen DR. Havas Tamás Üzleti-Manager megkövetelte a pontos munkakezdést, a 8 óra nulla hát. De a lábát szedő modern leánynak ez nem is esett nehezére, hiszen szerette a munkáját egyetemben annak minden „buktatójával”.
A kis „kollektíva” is hamar befogadta Edina személyiségét. Mondotta is DR. Havas Tamás a teremtés édesanyjának egy esetben, akit még előző munkahelyükről ismert, hogy ez az ő kis „jobbkeze” főzi a legjobb titkárnői kávét Hungimpónknál, mi több, ha jövőre fölveszik Külker Főiskolára, végzése után legprimább üzletkötőnk egyike lehet, mert van érzéke. Úgyhogy fel a fejjel sikertelen felvételi dacára, mert még sok szépet rejteget számára az élet marsallbotja!…
Edina lopva rámosolygott az utca színfoltjára, az idős hegedűs Bácsira, aki ma oly’ szokatlanul korán kezdte szép zeneszámait, s a „nyűtt vonót”, miközben barna bőrén és ráncain huncutul csillogott a reggeli napfény, és kopott, ám patyolat tiszta ruházatán nemkülömben.
Eközben szerencsésen megérkezett és belépett.
Midőn belépett a Hungimpo csupaüveg és fotocella ajtaján, titokban megnézte magát azon. 18,5 éves, csinos, sőt feltűnően szép, kultúrált fiatal lány nézett vissza rá, kinek aranyszőke haja laza csigákban a hátát, továbbá blézerét csapkodta szakadatlan. Hosszúdadú, szabályos arca „make up”-ot csak hírből ismert. „Egy fiatal leány úgy szép, ahogyan az Isten őtet megteremtette.” Mondotta több ízben a nagymamája, amivel Edina egyet is értett vele.
– Jó reggelt kívánok, Géza Bácsi! –
Köszöntötte eközben az idős, ám kedves portás Bácsit.
– Csókolom, kislányom. –
Viszonozta a portás Bácsi habozás nélkül, és rámosolygott a teremtésre mosolyogva. Majd hosszan nézett utána, midőn karcsú alakja és könnyű cipőkbe bújtatott mindkét lába felhágott az éppen felfelé haladó páternoszterre.
Az utazás befejeztével ügyesen kiszökelt onnan, nehogy baja essen véletlen. A szép, pálmafáktóli folyosón „kifújta” magát, és lopva szemügyre vette órája kvarcát, majd szaporázásba kezdett…
Margittay Edina alighogy lerakta könnyű kabátját, valamint egyebeket és táskát a napfény koszorúzta Marketing-irodában, máris nyílt a szépen párnázott ajtó, és Edina DR. Havas Tamás ajtóni kilépésére lett figyelmes, kinek 35-36 év körüli kisportolt alakját rásímuló divatos öltöny fedte kiegészítőkkel.
– Jó Reggelt kívánok, kezit-csókolom, Edina! Olyan pontosak vagyunk, ahogy a Csillag ragyog az égen. Persze, csak úgy érdemes! –
Tréfálkozott a férfi kedélyesen.
– Jó reggelt, Tamás! –
Dobta vissza a találkozás fonalát a lány, mire nevetésbe torkollottak mindaketten, ami nem volt ritkaság. Igazi Munkatársi viszony volt közöttük, „évődő” és pajtáskodó, mely azonban egy pillanatra sem lépte át a jóízlés vagy modor határait.
Sosem mondták például egymásnak, hogy proli, meg hülye, meg k…va, meg „teszemazt”, csaj, és még borsosabb satöbbik… Vagy kétértelműség Főnök-férfi részéről, illetve meglesés vagy zaklatás öltözőtükörben, és „ragadós” ajánlatok, mint egysmás Helyen sajnos, sőt „szekirozás”!
Sosem! Hanem ehelyett kedvesen és tartalmasan társalogtak a munka „dandárja” szüneteiben érdeklődésük köreiről.
Nem úgy, mint ma!
Mert ma a komoly arcú Marketing-Manager már a „kezdet kezdetén” homlokráncba kezdett, s munkaügyi kéréssel állt elő, hogy vajjon Edinának két db. pár soros, de német nyelvű levelet kellett kifogástalanul legépelnie gyors tempóban, hogy hamar Karl-Marx-Stadtba érjenek, amit meg is tett zokszó nélkül.
Hamarosan a férfi lendületes kézírásával alákanyarította a DR. Havas Tamás nevet a levélre alapos átfutás után, majd megkérte azt postázóba továbbítani soron kívül.
– Hohó, de azért a kávét előbb tessék szíves megfőzni, kérem!!! –
Visszakozta a férfi a pattanó leánynak tréfásan könyörögve, és enyhítve mindegy, az expressz levelek feszültségét.
– Összefutó számban szinte érzem már az Ön forró feketéjének zamatos ízeit, melynek behozását követően 11 háig nem vagyok itt senkinek. –
Tette hozzá DR. Havas Tamás, majd fütyörészőleg becsukta irodájának párnázott ajtaját odai belépése után.
Ekkor sürgés-forgásával Ilonka néni tűnt fel a „színen”, a kedves hívatalsegéd, aki gyorsan felismerte a helyzetet, és megigazítva ezüstös kontyát kicsattanó, pirospozsgás feje felett, így szólt dévaj módon.
– Ejnye, az Angyalát, hát mért a „forró fekete” kell ennek a „fiatalembernek”, amikor itt van néki egy „jó kis” szőke…?! –
Edina mélyen, a nyaka végéig elpirult, bár többször hallotta már a szókimondó Ilonka nénitől a kétértelmű tréfát. De nem haragudott, hanem köszöntötte a vicces, idős személyt, akire egyszerűen nem lehetett haragudni.
– Szervusz, kislányom. Hej, ahogy így elnézlek sürgés-forgásodban, bizony, látom, beh’ elszaladt az idő, ahhoz képest különösen, amikor még nálatok takarítottam annó dacumál térdemen lovagoltatva. –
Mondta és kedves hitetlenkedéssel az asztalra csapott.
Edina valóban kislány korától személyesen ismerte ezt a nénit, hisz sokáig Ilonka néni takarította hetente egyszer ki nekik a takaros Benczúr Gyula utcai Otthont, mert édesanyja vezető beosztású lett Színesfém Kutató Intézetben, és teendője mellett nem tudott fokozottan helytállni a háztartás terén, Edina pedig az iskola, a Tenisz-, és a Német-órák, plusz intenzív Angol tanfolyam, továbbá ritmikus sportgimnasztikája folytán nem tudott e tárgyban segíteni.
– Máig is de jó, hogy Ilonka néni szinte fényt hozott az életünkbe kitörő kedélye által, és bizony, hogy hej’ nagyon örvendtem, midőn első munkanapomon Hivatalsegédként Hungimpóban kifejezetten Ilonka nénit pillantottam meg, ami a Sors véletlene, hisz oly sokan mások is lehettek volna itt hivatalsegédek. –
Fogalmazott Edina ellágyultan.
– Úgy bizony, Kislányom, kicsi a világ, sóhajtotta az érett korú asszony, de félre a pletykával, készítsd össze „rögvest” az általad imént gépelt német, s más nyelvű levelezést, mellyel sietnem kell póstázónkba tüstént. –
Mondta melegen mosolyogva, majd fájós lábát tapogatva elsietett.
Hosszan nézett utána.
Telt-múlt az idő, melyet a Hungimpo lázas zajai, valamint a Váci utca felhallatszása övezett. Egyik telefon és fax a másikat érte, melyek között a beállt csöndben Edina lazított kicsit a munkatempón. Miközben kisportolt, rövid körmű ujjaival a kávét kavargatta, gondolatai támadtak. Ebbe’ többször el is pirult, pedig nem volt pirulós még intimebb gondolatok hatására sem.
Egyszercsak az ízléses fehér falon, a Hungalu naptár mellett, megpillantott egy Katicabogarat. A kis bogár épp kicsinyeihez készült repülni, mikor Edina ruganyos, és fapapucsának lépteivel odaszaladt. Ujja hegyére ültette a kis Magyar Jószágot, majd dudorászva az ablakhoz indult, hiszen fiatal volt az egészségtől, nem hiába „ímádta” a friss levegőt.
Menet közben kedves Nagyszülei jutottak eszébe. A Szentdiófáson eltöltött nyarak, a „nagyija” fennséges rétesei, mely gyengéje sajnos… Valamint „papi” kackiás bajúsza, midőn kapáját megpedrése közben a küszöbre teszi. El is határozta ezért, hogy nem hanyagolja őket tovább, hanem meglátogatja.
– Bizony, Katicabogárka, amint a megfeszített készülés a Külkereskedelmi felvételire engedi „becsszó”, leutazom hozzájuk. –
Mondta a kis testű állatnak félhangosan.
Az ablakhoz érve kinyitotta a hatalmas, csupaüveg ablakot. Szép ovális arcát meglebbentette a langyos őszi huzat. Amint kis beszélgetőtársát kidobta, maga is kinézett azon. Balra a Lánchíd karcsú ivét pillantotta meg, háttérben a Halászbástya s Hilton impozáns épülettömbjével, jobbra a Tihanyi Apátság két karcsú tornya volt látható. E kettőt a Rózsa-domb merész íve kötötte össze, valamint a Margit-híd s Sziget lágyan susogó lombja, melyet madarak „csicsergése” tett változatossá.
Épp nagyot szippantott a Természetből, mikor távolabbra, a Bazilika kupoláján csillámló nap tüzére tévedt önkéntelen tekintete, melynek közelében édesapja egy régi barátja s harcostársa lakott, akikkel szülei rendszeres kapcsolatot ápoltak, ha idejük, és a kutatásuk engedte.
Fájdalmas emlék fűzte a szép épülethez…
Fenti Bártfayéknál ismerkedett meg fiúkkal, Zsolttal, ki nyurga „műegyetemista” hallgató volt. Edina akkor járt 3-ba, és kamasz-szerelem lobbant fel közöttük váratlan erővel, ennélfogva sokat kószáltak a Városmajorban, ahol megbeszélték olvasmányélményeiket vagy csak egymás kezét fogva szaladtak le-fel az őszi avarban…
Ez most elemi erővel futott át Margittay Edina fején, és szinte megszédült tőle, s a nyitott ablakban csak lélekjelenlétének köszönhette elmúltát. Megrohanta a nosztalgia, melynek során „Zsolt” először csókolta meg száját és ajkát a sajátjával, ennélfogva mélyen elpirult s hirtelen gyors egymásutánban levegőt kellett vennie…
A későbbiekben többször „csókolództak” a megengedett határok között, és amint a fiú azokat titkon átlépte, Edina megálljt kiálltott „jelenségnek”! Szelíden korholni kezdte a másikat, és ettől máris elmúlt.
Sajnos néhány futó „alkalom” után ráébredtek, hogy érdeklődési körük a szükségesnél jobban eltér, valamint Bártfay Zsolt szeretné „komolyabbá” tenné a kapcsolatot nem jó irányban. Horibile tolakodástól sem riad vissza kissé. Egy ilyen alkalommal a leány fájón tudtára adta a másiknak, hogy váljunk el csendben! A fiú belenyugvóan sóhajtott, s nem emelt akadályt…
Különben is az Amerikai Egyesült Államokba távozott, mert szüleit kiküldetésbe szólította az élet és ott folytatta tanulmányait.
Éppen idáig jutott gondolatai láncszemében, mikor a kis Katicabogárka leért a Váci utca napfényes díszkövezetére, ám nem ütötte meg magát. Edina közepeset sóhajtott, de nem engedett szabad folyást emlékei megrohanásának munkaidőben, hanem gépéhez ült és vidáman ütni kezdte, mit sokáig nem szakított meg semmi egy telefon kivételével…
– Halló?! –
Mondta beleszólva.
– Jónapot! Itt DR. Havas Tamásné vagyok, valamint a férjemmel akarok beszélni. –
Hallotta Edina a kagylóból a határozott, ám kulturált női hangot.
– Jónapot kívánok, sajnos a Tamás… azaz… elnézést… DR. Havas úr jelen pillanatban házon kívül van. –
Replikázott a másik, de bár ne tette volna!
– Úgy??? Tehát maga az új kis „titkárnő”, ha be nem is mutatkozik…?! Szóval a „Tamás” házonkívül van? Akkor kapcsoljon be hozzá gyorsan, „kisaranyoskám”, és tanúlja meg, maga is, meg a „Tamás” is, hogy nekem mindig házon belül van!!! –
Hangzott gúnyos éllel!
Edina reszketeg kézzel leforrázva nyomta meg az átkapcsoló gombot, és csak több, mint fél óra múltával nyugodott meg, midőn DR. Havas Tamás kihaladt a szobájából, de nem volt mogorva jellegű, noha Edina tapintatosan észrevette a felhős redőket a férfihomlok mögött – családi gondok nyomán…
Később, régi szokása szerint, tépelődni kezdett ezen az eseten, mert mindig nagyon megviselte, ha igaztalanul gyanúba keverték, ez náluk oda haza nem volt precedens, ezért keserű szájízt hagyott egész testében, mely ebéd időig sem múlt el nyomtalanul. Még az sem változtatott rajta jelentősen, hogy „Juliska” néni, a konyhai alkalmazott a legszebbre sült lekváros „táskát” helyezte Edina tányérjába desszertnek, akiről időközben kiderült, hogy szintén Édesapja nyugat-dunántúli szülővárosából származott és felnőtt ismerősük.
Ahogy Margittay Edina hangulatos és zsúfolt vállalati ebédlőjükben az omlós pékáru fogyasztásához látott, mély férfihang riasztotta fel csapongó gondolatait könnye fátyolán át.
– Jónapot kívánok! Szabad ez az ülőhely?
– Hogyne… Szabad… Természetesen… –
Rebegte Edina egy leharapott falatjával éppen a szájában, mely előtt tartotta a többit, és emiatta kijövő beszédhangok hatására, egy kis porcukor illetlenül lefújódott a „táskájáról”.
Egyik baj a másikat érte, gondolta fejcsóválva.
De a férfi lehelyezte a csillogó fémtálcát és az előbbi afférról tudomást sem véve, gondosan leült. Edina elpiruló szégyenében alig mert felpillantani. Úgy érezte, a férfi merőn’ nézi őt, bár nem fikszírozva. Ám amikor felpillantott nagyot csalódott, mert a Másik tányérjára „temetkezve” kanalazta a frankfurti levest.
Izlésesre nyírt barnahajú, magas, kisportolt arcú, 30 évesnél nem nagyobb korú volt az illető egyenes orral. Kigombolt zakója mögött elegáns beige-színű ing lapult, és jól szabott nyakkendő. Rövid tincsei közt egy-egy ősz szál kunkorodott meg-megcsillanva, melyek idősebbé tették koránál.
Szemét a rakott káposztába méllyesztve evett.
Edina sikertelenül próbált viszazökkenni a gondolataiban, de önfegyelme ellenére folyton föl kellett néznie, mint a mágnes, hogy szinte fájt. Mivel remegésében fölállni nem mert, apránként beosztotta a fogyó lekváros süteményt, hogy tovább tartson felzaklatottságánál.
Nem így a férfi, ki nem illetlenül de „gyorsan” fogyasztott, s miután végzett a kifogástalanul ízletes „Dorozsmai rakott káposztával”, mit Edina talán kevésbé szeretett, és a szalvéta-használattal, energikusan felállt.
– Kezit csókolom! Köszönöm, hogy helyt adott!! –
Mondta egyszerű, nyílt tekintettel és a tálcával a kezében eltávozott.
– V…V…Viszont… Látásra…! –
Rebegte Edina és kisvártatva maga is úgy tett.
Az óramutatón már a délután képei peregtek, mikor gondolataiba’ merülve lassan ment az idő. A belváros jól megszokott zaját olykor olykor elmosódó dallamfoszlányok törték meg, és sajnos, néha, egy mentőautó is. Ilyenkor Edina mindig összeszoruló szívvel gondolt azokra, akik nem teljesen egészségesek és mentőautóban kell utazniuk…
Egyszercsak telefonra lett figyelmes. Térült fordult és a berregést felvevésével szakította meg.
– Tessék. Margittay… jaj, bocsánat, illetve Marketing Csoport! –
Mondta.
Ám a vonal túloldalán az erős kacagás kétséget nem fért hagyni, hogy a „valaki” személyesen Edinával akar beszélni, sőt, hogy Kótay Mercedes, becenevén „Maci” a lúdas hívásban.
– Ha-ha-ha. Szerbusz Edina, itt legjobb barátnőd, a „Maci” beszélek. –
Tréfálkozott mosolyra fakasztva Edinát Maci.
– Ha-ha. Szervusz Mercedes, már a neved-mondási tréfádról is tudhatnám, hogy csakis Te vagy! Be’ jó, hogy hívsz, ezer éve nem láttalak, illetve régen. Olyan, de olyan jó lenne találkoznunk, ha időd engedi… –
Maci lelkesen vágott szavába válaszával, de nem haragudott meg.
– Bruhaha, bruhaha!!! Micsoda egybeesés, Edina hisz magam is ezt az indítványt akartam tenni, hogy nem-e tudnánk ma fél ötkor a Gerbaud teraszán találkozni… –
– Nahát, ez aztán frapáns egybeesése az életnek! –
Majd így folytatta.
– Épp ma reggel támadtak nosztalgikus gondolataim Vörösmarthy Gerbaud-ról, hol oly sokszor futottunk össze, mikor édesanyáink, kik régi ismerősök sőt barátnők minket fagyizni oda elvittek, sajnos édesapák nélkül, mi abban a „korban” nem volt ritka kiküldetésük miatt, melyen búslakodtunk a jó sütemények dacára. Enyimé most is Bonbayban van sajnos, míg haza nem jön. –
– Enyimé is. De te viszont ráérsz a mondottam időben?
Hangzott a válasz habozás nélkül.
– Hogyne természetesen, hiszen csak 19-re megyek kondicionáló AErobic-ra, Csanády utcába, 7 szám alá. –
– Okay és puszóka, addig is tartsd a frontot, titkárnők Gyöngye! Tehát fél öt há-kor a Gerbaud teraszán, vagy ha hűvösebbre fordulna az idő, amit nem hiszek, a belső termek valamelyikében. –
E tréfás mondatokat már a hívott fél sem állhatta meg kitörő nevetése nélkül, és a könnye is kicsordult, mikor e szavakkal letette e telefont.
– Haha-bruha! A könnyem is kicsordul. Nem hiába Te voltál a tréfamester a Dallos Ida Szakközépiskolában, hova jártunk! Akkor hát szervusz Maci, fél ötig és ne tovább! –
– Szervusz akkor! –
Köszönt el befejezve a beszélgetését.
Ettől fogva pillangóként telt-múlt a munkaidő. Edina szinte szépvonalú orrában érezte az édes cukrászdai „milliőt”, melyre jó emlékek gyűltek szájába összefutva a multról.
Kitörő szeretettel gondolt vissza felhőtlen barátságuk közös időszakára Macival. Már gyermekkorukban együtt jártak általános „suliba” s balettra. Majd Középiskolába’. Mercedes mindig korrepetálta őt történelemből, ő pedig viszont gyorssgépírásból a karcsú kevésbé magas, fekete hajú lányt. Még mindig csiklandós gondolatokkal töltötte el, hogy jó néhány fiúba közösen voltak szerelmesek, természetesen „plátóian”.
A meleg Váci utcai forgalom tárt karokkal fogadta… Éppen Külföldiek látogatták a Belváros nevezetességeit, valamint egy indiai családot is szemügyre vett loppal, ahogy az európai ruházatú férfit „csador”-ban kísérte csínos felesége, és erről a messzi távolban kiküldetésben időző édesapja jutott eszébe Bonbayban, aki elé kimegy majd a Repülőtérre amint jön.
Ilyen gondolatokkal telt-múlt a „nyúlfarknyi” útvonal, melynek kövezetén Margittay Edina zavart lelke szárnyalt a Gerbaud felé. Többször eszébe „ötlött” a gondolat, hogy a „lekváros” táska finomabb, mint a legjobb cukrászdai sütemény, és ettől pír öntötte el…
Hosszan vivódott, hogyan mondja el ebédnéli mély élményét Bizalmasának, melyet sehogysem tudott elhessenteni. Vagy hogy el-e mondja egyáltalán, nem inkább bezárja lelki életébe, és csak a „vaskos” pink színű naplójával osztja meg, amit édesanyja hozott neki egy fontos konferencia során Jénából?
Eközben villámgyorsan beugrott Szájfény-ért kedvenc kis „boutik”-jába ismerősükhöz Maryka nénihez, majd további tépelődés során megérkezett a Gerbaud teraszára, ahol sokan ültek, csak Kótay Mercedes nem ült, akivel ide beszéltek meg „randevút” éppen.
Margitttay Edina fesztelenül helyet foglalt az egyik asztalnál, ahonnan előre is, és hátra is egyaránt látott mint a periszkóp. Szerencsére még keresztben sem tette a „lábát”, ami sajnos néha szokása volt, amikor egyszercsak beviharzott Mercedes. Egymás nyakába borulva ültek le kölcsönös pusziváltás és üdvözlés után.
– De jó, hogy látlak! –
Mondták és hasonlókat.
Az „imént” bejövő lány nem sokat változott az eltelt egy hosszú hónap során, csupán a ruha volt rajta más. Egy csinos, szinte „ruhaköltemény”, de mégis hétköznapi és szolid. Edina nem is hagyta szó nélkül.
– Hajaj, ezt is csak te tudod a mértéktartás terén, Macikám! Bizony, hogy hajjaj! Sportosan és elegánsan öltözködni, hogy az öltözet kiadja az ember egyéniségét, de ne legyen extravagáns vagy „tolakodó”.
– Ugyan, ugyan, te nemkülönben! –
Kiáltotta vissza az érintett, és lesütötte a szemét. Kisvártatva „cigarettával” kinálta a sportoló Edinát! Melyet az gondolkodás nélkül visszautasított! Így csupán egyedül „gyújtott” rá kedvenc márkájára, bár ő sem volt nagy „dohányos”.
Ezt közölte is Edina megrovó pillantására „reflektálva”, hogy bocsásson meg neki, sajnos, társaságban „dívik” rossz szokása, de higyje el, csak ilyen különleges világnapokon mérgezte magát mint a mai, máskor sose…
Mikor felzavart kedélyeik elnyugodtak, és helyreállt közöttük emiatt a „béke”, máris kiérkezett a fehérre keményített bóbitájú középkorú pincérnő rendelésfölvétel miatt. Ennek következtében mindketten mandulatortát rendeltek, tejszínhabos kávéval.
– Ellenben inni mit hozhatok? –
Vetette fel a pincérnő hangja.
– Talán két Carotta-juice-t jéggel, sok szívószállal. –
Találta fel magát ebben a helyzetben is Mercedes remekül.
– Köszönöm szépen a rendelést! –
Távozott el fínom tapintattal Vörösmarthy Gerbaud pincérnő.
Időközben egyre többen lettek a Teraszon vendégek, Nénik és turisták, és az ősz meleg fénye minden arcra kicsalt 3-4 mosolyt, mely a lélek indián napsütése.
– Hát hogy telik a munkahelyi légkör, te Hungimpós Lorely? –
Kezdte a szokott, tréfás modorában, Kótay Mercedes. Edina fátyolosan nevetett a partner élcén, de látszott rajta, hogy máshol járnak gondolatai. Végül jelentőségteljesen barátnője szemébe nézett, majd pirulva „kibökte”.
– Tudod… nehéz… beszédhelyzetben leszek… most, hogy egy friss élményemet próbálom veled megosztani… –
– Edina,Te, szerelmes vagy!!! –
„Robbant” ki a temperamentumos leányból a feltételezés gyanúja, és évődő rákacsintással oldalba bökte asztalszomszédját. Ettől a kényes kérdés ellenére ugyanolyan bennsőségesek lettek mint régen, s a hajdani „matek” s gépírás órák hangulatát érezték egész valójukon elhatalmasodni.
– Jaj, hogy mondhatsz ilyet Maci, hozzá még ilyen hangosan? –
Pirult lángba Margittay Edina, de azért jól esett neki a lány „In medias Res” érdeklődése, melynek közepette lesütve kavargatták a habot a kávéjukban, ami ínyüket csiklandva megérkezett.
– Bocsáss meg közönséges létemre!!! –
Közölte Maci, majd vicces mozdulattal többször a szájára ütött, amin Edina nem nagyon tudott nevetni, sőt a szava is elakadt… De nem csoda, mert ebben a pillanatban megpillantott Valakit határozott, kisportolt léptekkel behaladni a Gerbaud teraszára…
– Jahj! –
Suttogta a szerelmes leány önkéntelen mozdulattal mint a fehér fal. A férfiléptek Beethowen-i döngése csordultig elfoglalta a szíve helyét. Két kézzel „kapkodott” levegő után, amit nem igazán sikerült palástolnia.
– Edina! Csak nem vagy rosszul!? Hallod! Csak nem fogol nekem hirtelen kollapszust kapni? –
Mondta Mercedes, megijedve a váratlan látványtól, akinek kicsit „hányaveti” modora mögött a nagyon melegszívű barátnő dobogott nem hagyva magát félrevezetni. De az „érintett” hoszú másodpercekig nem tudott megszólalni…
Az összehangoltan mozgó férfi azonnal észrevette Edinát szemei sarkával, de elfogódottságból nem akarta mutatni ezt, inkább egy pillanatnyi megtántorodás után határozottan letelepedett az egyik szabadon álló asztalkához.
Múltak a percek!!!
Ahol a Valaki csendesen ült, nem esett messze Edina tartózkodási helyétől, de nem is közel, hanem pont jól. Kisvártatva akarva akaratlan szemek játékával telt meg a levegő. Egyikük sem mert a másikra nézni, és viszont, de megteremtődött közöttük egy magnikus irányvonal, ami csak úgy vonzotta a két fiatal „elementáris” érdeklődését!
Ez nem maradhatott teljes titokban, így is történt!
Edina egyik pillantását követőleg, Maci is „orwul” odanézett, hol a férfi éppen kávét és Tonic-ot rendelt az odasiető pincérnő által. Kezében a legfrissebb „Film, Színház, Muzsiká”-t tartotta böngészően, amire le-lesütötte a szemét ha épp’ nem nézett fel.
Mercedesnek elég volt egy röpke perc gondolkodás, máris folytottan fölkiáltott, és az ominózus irányba biccentett a fejével.
– Ő az!!! –
Hasított bele a levegőbe, a leleplezés.
– Honnan találtad ki? –
Hökkent meg az érintett némi szabódás árán, majd izgatott suttogás keretében elmesélte szép, ebédlői élményét. Ó, hányszor állt meg, és kereste a szavakat jó magyaros létére is, miközben pillái madárként le-lecsukódtak.
Szerencsére idegeit jótékonyan érintette a megjött mandulatorta, mely egészen friss volt, mialatt elköltötték. Különösen a kis teteje ízlett mindkettőjüknek. Diszkrét szalvétahasználat után hirtelen egymásra néztek…
– Edina, te szerelmes vagy ebbe a rejtélyes ismeretlenbe! –
Summázta a fejleményeket kissé „szabadszájúan” Maci. Edina a záporozó érvek hatására „megadta magát”, majd zavartan gyűrögetve szalvétáját, így szólt a költővel.
– „Ugyan, Én nem lógok a mesék tetején, Macikám”. Sajnos reménytelen az „ügy”, jobb is elfelejtenem. –
Sóhajtott fel.
– Hogy mondhatsz ílyet!? –
Háborodott föl a szemben ülő másik, majd megenyhülve folytatta.
– Ne hagyd, hogy könnyeimmel küszködjem magam is! Az élet mindenre meghozza a megoldást, csak a csüggedésre nem! S ha már itt „tartunk”, fogadd meg a tanácsomat, Edina! Ha véletlen a nagy Ő holnap is odaül az asztalodhoz, mire fogadásom van, kevésbé fujd reá lekváros táskádat, felindulásodban…
– Ugyan! Szerdai napon nincs is tészta befizetve! –
Felelte hanghordozással Margittay Edina.
Erre ismét fergeteges kacagásban törtek ki, és sajnos mire csírájában elfojtották, a szóban forgó férfi félreérthetetlenül rájuk nézett, sőt szabódón, de nyomatékkal bólintott 1-et Edina irányába!
„Ámour” levegője suhant át rajtuk!
A „megcélzott” leánynak nagy lendülettel megdobbant a szíve, és oly hevesen kapta el a fejét a látványtól, hogy szabályosan megfájdult a nyaka. Ebből a férfi is megérezhetett egy keveset, mert gyorsan szakmai olvasmánya fölé hajolt, bár a be-bekövetkező sötétedés miatt nem sokat látott az esteledő teraszon…
Ezután már nem alakult ki közöttük folyamatos és meghitt beszélgetés több, sőt, hamarosan búcsúzniuk kellett elfoglaltság miatt.
– Hát, Szervusz, Macikám. Én olyan-de-olyan zavart vagyok, hogy nem is tudom, tanácsos-e ilyenkor orvosilag aerobic-ozni? –
Kérdezte a lány.
– Szervusz Edina! Hidd el, szerintem kifejezetten tanácsos, mert a nagy lelki megterhelés leges-legjobb ellenszere a testmozgás és az aerobic. –
Adott tanácsot önzetlenül a természetgyógyászati felkészültségű lány, majd szívélyesen megpuszilták egymást és elsiettek. Kótay Mercedes az Egyetem felé, melynek hallgatója volt és kései „spec. koll.”-on vett épp részt, Edina pedig Csanády utca felé, ahova sajnos „kis” és „nagy” metró továbbá „troli” érintésével kellett utaznia.
Szinte alvajáróként nem is tudta hogy jutott el a kellemes „Condi”-teremig, ahol a pezsgő zenére Edina 100 %-ig megnyugodott felajzódott érzékeitől. Ugrálás közben az járt eszében csillapíthatatlanul, hogy „porcukor”… „porcukor”, miközben a fiatalos és kisportolt tornatanárnő vezényszavai folytán kilazultak az izmai sorban.
Ezután hosszan folyatta magára a zuhany csapját, és végeztével már ismét a Régi, Megfontolt Margittay Edina lépett ki a hűvős őszi estében, hogy hazafelé rója a járda kövét a metróállomás irányában.