2.4.3. Érvelést nélkülöző szövegek és szövegrészletek

Eddig alapvetően a szöveg hibájaként, sőt a félrevezetés eszközeként tárgyaltuk a premissza-konklúzió szerkezet szempontjából mellékes állításokat. Bizonyos szövegeknek és szövegrészleteknek azonban nem is célja a bizonyítás, ezért a bizonyítás hiánya nem is róható fel nekik. Ilyen érvelést nélkülöző szövegtípusok a hírek, a leírások, a riportok, a tudósítások, a jelentések, a beszámolók, az interjúk, a véleménynyilvánítások. Nem érvelő célú szövegrészletnek pedig a kifejtő szöveghelyek, az illusztrációk és a példák számítanak. Felismerésük és az érvelő szövegrészletektől való elkülönítésük megkönnyíti a tényleges érvek azonosítását.

A leírás, a riport, a tudósítás, a jelentés és a beszámoló az állítások olyan együttese, amely bizonyos képet hivatott felidézni a hallgatóban vagy az olvasóban, vagy egy új kép kialakítását szolgálja. Az állítások egy helyzetről vagy egy eseményről tájékoztatnak, egy személy, egy cselekedet, egy tevékenység bemutatását, a semleges, elfogulatlan tájékoztatást célozzák.

Az igazi nehézséget az okozza, hogy meglehetősen nehéz a bemutatás nyelvének semlegesnek maradnia. A tájékoztató jellegű szövegek legjellemzőbb módon a nyelv érzelmi tartalmán keresztül, a kifejezések emotív jelentését kihasználva tesznek kísérletet a kerülő úton történő meggyőzésre. Az ilyen szövegek esetében azt kell megvizsgálni, hogy kellőképpen semlegesek-e a használt kifejezések, vagy valamilyen irányban torzítanak: szisztematikusan, vagy lényeges pontokon negatív, vagy pozitív érzelmi töltetű kifejezéseket használnak-e? Természetesen minden tájékoztatás befolyásolja az embert, hiszen információhoz juttatja. Ugyanakkor látnunk kell, hogy ezek a műfajok szándékuk szerint semlegesek kívánnak lenni, saját műfaji szabályaik szerint pusztán tájékoztatásra szolgálnak, és nem kerülő úton, a meggyőzés mellékútján kívánnak meggyőzni. Ezért jogosan kérhető számon rajtuk, hogy betartják-e bevallott céljukat, vagy nem.

Az interjú műfaja kérdések és válaszok (állítások) olyan együttese, amelynek célja (a leíráshoz hasonlóan) egy bizonyos kép felidézése a befogadóban, vagy egy új kép kialakítása.

Bár a kérdések nem érvelési megnyilatkozások, és a döntően kérdésekre épülő műfajok alapvetően nem érvelő célúak, két módon mégis kapcsolódhat hozzájuk érvelő tevékenység. Egyrészt, az interjú tartalmazhat rövidebb, a kérdés(eke)t felvezető érveléseket, továbbá az interjú alanyát válasza indoklására késztetheti. Másfelől a kérdések és válaszok kapcsán látni fogjuk, hogy bizonyos kérdések veszélyeztetik a válaszoló álláspontját. Az ilyen kérdések és állítások közvetett, de határozott módon érvelési funkciót töltenek be. Egy interjú keretében hibás kérdések sorozatával akár szisztematikusan is lehet a kérdezettet mellébeszélésre késztetni, és ily módon azt a képet festeni róla (azaz indirekt módon "amellett érvelni"), hogy az illető nem korrekt, nem egyenes személyiség.

A kérdésekkel kapcsolatos hibák és visszaélések sikeres elhárítása, az interjúhelyzettel kapcsolatos visszaélések kivédése (amely feltételezi a tényleges vitahelyzet, vitatípus felismerését a sugallt, látszólagos helyzetdefinícióval szemben), igen intenzív érvelési tevékenységet, az érvelési performatívumok alkalmazását kívánja meg. Így, például, tudni kell rámutatni, kimondani a kérdés előfeltevését, majd jelezni, hogy ez egy állítás, amely bizonyítást kíván, és kérni a kérdezőt, hogy bizonyítsa állítását, vagy bizonyítékok hiányában vonja vissza az állítást.

A véleménynyilvánítás (jegyzet, vélemény típusú kommentár, glossza) annak kifejtése, hogy mit hisz vagy gondol valaki. Véleménynyilvánításnak és nem érvelésnek kell tartanunk, és ekként kell kezelnünk, ha semmilyen bizonyíték nem szerepel arra vonatkozóan, hogy miért igaz/helyes az, amit a szerző gondol.

A véleménynyilvánítás jellegű publicisztikai írások gyakran lépnek fel azzal a bújtatott igénnyel, hogy az olvasónak vagy hallgatónak egyet kellene értenie a szerzővel. Ekkor két eset lehetséges. (1) A szerző megpróbál érveket felsorakoztatni álláspontja mellett, mely esetben érveléssel van dolgunk, és ennek megfelelően kell vizsgálnunk. Csakhogy: ha érvelés, akkor szimpla véleménynyilvánításként történő beállítása minősíthető félrevezetőnek. (2) A szerző érvek nélkül sugallja vagy állítja, hogy saját álláspontja igaz. Ekkor azonban az a kérdés, hogy az esetleges, tekintélytiszteleten túl, miért kellene azt elfogadnunk? Mi teszi elfogadhatóvá, hogy ne kelljen érvelnie álláspontja mellett?

A kifejtő szövegrészletekben a szerző nem valami mellett érvel, hanem valamit értelmez. Kifejti, értelmezi, magyarázza az olvasó számára, hogy bizonyos fogalmak mit jelentenek, vagy részletezi, hogy bizonyos állítások alatt közelebbről mit kell érteni.

A következőkben amellett kívánok érvelni, hogy nincs szükség a mentelmi joggal kapcsolatos jogszabályok megváltoztatására. Mielőtt az érvek kifejtéséhez hozzálátnék, érdemes röviden feleleveníteni és tisztázni, hogy mi is a mentelmi jog. Először is: a mentelmi jog célja a képviselő függetlenségének biztosítása, hogy - a tettenéréskor történő őrizetbe vételen kívül - csak az Országgyűlés előzetes hozzájárulásával lehessen ellene büntető, valamint szabálysértési eljárást indítani, vagy folytatni, továbbá büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedést alkalmazni. A mentelmi jog a képviselő függetlenségét, képviselői tevékenységének zavartalanságát hivatott tehát biztosítani, amikor az Országgyűlés előzetes hozzájárulását írja elő. Adott büntető, szabálysértési mentelmi ügy vagy büntetőeljárás-jogi kényszerintézkedés tárgyában az Országgyűlés a plenáris ülésén dönt; a mentelmi jog felfüggesztéséhez, a kényszerintézkedés alkalmazásának engedélyezéséhez a jelenlevő képviselők 2/3-ának igen szavazata szükséges. Fontos, hogy a mentelmi jog címzettje az országgyűlési képviselő, de az e feletti rendelkezési jog nem őt, hanem az Országgyűlést illeti meg, hiszen a képviselő mentelmi jogáról - a szabálysértési eljárás kivételével - nem mondhat le. (Részletek az "Állásfoglalás a képviselői légzésminta-adás (rendőrségi alkoholszondás ellenőrzés) tárgyában" című, az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottságának 3/2002-2006. (2005. május 12.) tájékoztatójából.)

A szöveg a mentelmi jog fogalmát értelmezi, alkalmazásának elveit és feltételeit tisztázza. Ismerteti, hogy a mentelmi jog helyes értelmezése szerint kit illet meg (a képviselőt), és ki illetékes a rendelkezési jog gyakorlásában (az Országgyűlés). Az értelmezésekben az állítások általában a tételmondatokra, illetve azok egyes kifejezéseire vonatkoznak, de nem bizonyítják, hanem kifejtik, magyarázzák, illetve kidolgozzák azt. Néha azonban az ilyen szövegrészek értelmezhetők érvelésként is, főként akkor, ha a kifejtő-magyarázó és az ezt követő, a kifejtésre támaszkodó érvelő rész nincs jól, világosan elválasztva egymástól.

A fenti példában különösen kétséges lenne, hogy hol válik el az érvelés a mentelmi jog kifejtésétől, ha a szöveg úgy folytatódna, hogy "ebből is látható, hogy nincs szükség a mentelmi jog korlátozására, módosítására". Természetes, hogy a mentelmi jog pontos értelmének kifejtésével az a cél, hogy az érv alapját képezze. Ám ebben az esetben éppen az nem válna világossá, hogy mi is pontosan érv azon túl, hogy már világosan tudjuk a mentelmi jog értelmét, hatókörét, alkalmazásának elveit.

Az illusztrációk és a példák néhány speciális eset segítségével világítják meg az elmondottakat. A példákat gyakran keverik össze érvelésekkel, mert azok sokszor tartalmaznak konklúziójelzőket. Emiatt különösen fontos alaposan mérlegelni, hogy szemléltető, magyarázó példáról, vagy érvelő szövegrészletről van-e szó. Némiképp bonyolítja a helyzetet, hogy az egyedi esetek olykor valóban az érvelés premisszáiként funkcionálnak: akkor nevezetesen, ha a szerző az egyedi esetek alapján, ún. induktív érvelés keretében kíván például egy következtetést levonni, azaz egy induktív általánosítást megfogalmazni.

Összefoglalásképpen megállapíthatjuk: a racionális viták természetes velejárója, hogy tartalmaznak olyan megnyilatkozásokat, amelyek nem rekonstruálhatók konklúzióként vagy premisszaként. Vagyis az érvelési tevékenység általában tartalmaz olyan lépéseket, amelyek közvetlenül nem részei a végeredményképpen előálló érvelésnek, és ezért nem lesznek részei a rekonstruált premissza-konklúzió szerkezetnek sem. Ezek az úgy nevezett nem érvelési megnyilatkozásai/beszédaktusai a racionális vitának. A fentiek alapján idesorolhatók:

• azok a megnyilatkozások, amelyek nem állítást tartalmaznak,
  például a kérdések, felszólítások (pl. Bizonyítsd be!)
• a mellékes megjegyzések
• az érveléseket nem tartalmazó szövegrészek.

A nem érvelési megnyilatkozások szerves részét képezik az érvelési tevékenységnek, amennyiben segítik az álláspontok és az érvelések kidolgozását, pontosítását, az állítások és az érvelések rekonstrukcióját, valamint azok értékelését. Ekkor nem feleslegesek a racionális vita szempontjából, hiszen hozzájárulnak a vita céljának eléréséhez, azaz a helyes álláspont megtalálásához.