5.3. Analógia5.3.1. Analogikus érvekA 18. században a legnépszerűbb érv Isten létezése mellett a tervezési érv volt, melyet egyik fő kritikusa, David Hume, az alábbi módon foglalt össze: Nézz körül a világban, vedd szemügyre az egészet és minden egyes részét. Azt fogod találni, hogy nem más, mint egy hatalmas gép, amely számtalan kisebb gépre osztható fel, melyek aztán még tovább oszthatók, olyan mértékben, hogy az ember érzékei és képességei már nem is tudják nyomon követni és magyarázni. Mindezek a különböző gépek, még a legkisebb részeik is, olyan pontosan vannak egymáshoz igazítva, hogy az csodálattal tölt el mindenkit, aki valaha is fontolóra vette. A célok és eszközök különös összehangolása, mely a természetre mindenütt jellemző, pontosan hasonlít az emberi alkotásra, az emberi tervezésre, gondolkodásra, bölcsességre és értelemre. Mivel pedig a hatások emlékeztetnek egymásra, az analógia szabályai szerint arra kell következtetnünk, hogy az okok is hasonlók, és hogy a Természet Alkotója valamiképp hasonlatos az emberi elméhez; bár munkájának nagyszerűsége alapján jóval tökéletesebb képességekkel rendelkezik. Ezen a posteriori érv révén, és pusztán ennek révén, egyszerre bizonyítjuk Isten létezését, és hasonlóságát az emberi elméhez és értelemhez. Némileg lecsupaszítva, az érv a következő:
Az (1)-(2) premisszák azt állítják, hogy egy bizonyos tulajdonság (a cél-eszköz harmónia) megtalálható a természetben, illetve a gépeknél is. Vagyis a két dolog egy bizonyos vonatkozásban hasonló. A (3) premissza megállapítja, hogy a gépek egy további tulajdonsággal is rendelkeznek (értelmes tervező alkotásai). A konklúzió pedig az, hogy ezzel a további tulajdonsággal a természet is rendelkezik. Az ilyen érveket nevezzük analogikus érveknek. Az analogikus érv abból, hogy egyes dolgok egy vagy több vonatkozásban hasonlók, arra következtet, hogy valamilyen további vonatkozásban is hasonlók. Sematikusan kifejezve, szerkezete a következő:
x dolog A tulajdonsággal rendelkezik. Látható, hogy az ilyen fajta érv különbözik azoktól az érvektől, amelyek egy általános kijelentésből következtetnek valamilyen egyedi esetre. A tervezési érv nem tévesztendő össze a következővel:
Bármi, amire célok és eszközök harmóniája jellemző, (nagy valószínűséggel) értelmes tervező alkotása. Sematikusan:
Minden A tulajdonságú dolog (nagy valószínűséggel) B tulajdonságú. A zárójeles megjegyzés nélkül ez deduktív érv, a zárójeles megjegyzéssel induktív-statisztikai érv. De mindkét esetben tartalmaz egy általános premisszát, amely azt mondja ki, hogy két tulajdonság együtt jár. Az analogikus érvben nem szerepel ilyen premissza. Vessük össze az alábbi két érvet. József napi egy dobozzal szívott, s most tüdőrákja van. Ha tovább dohányzol, te is így járhatsz. (analogikus érv) Az erős dohányzás nagy mértékben növeli a tüdőrák kockázatát. Tehát, ha tovább dohányzol, sokkal valószínűbb, hogy tüdőrákot kapsz, mint ha leszoksz róla. (induktív érv) A második érv erősebb: egy általános szabályszerűség sokkal jobban alátámasztja a konklúziót mint egy olyan érv, amely egyetlen vagy korlátozott számú esetre támaszkodik. (Bár nem kizárt, hogy annak számára, aki ismeri Józsefet, s közvetlen tanúja kínjainak, a fenti érv pszichológiailag hatásosabb lehet.) Az általános kijelentéseken alapuló deduktív érvek esetében még nagyobb a különbség, mint az alábbi két következtetés esetében látható. A derékszögű háromszögek szögeinek összege 180 fok. Ez a tompaszögű háromszög is háromszög. Ezért szögeinek összege 180 fok. Minden háromszög szögeinek összege 180 fok. Ez a tompaszögű háromszög is háromszög. Ezért szögeinek összege 180 fok. Ezért az analogikus érvekre rendszerint akkor van szükség, ha nem támaszkodhatunk általános kijelentésre. Ennek több oka is lehet:
Lássunk egy-egy példát: "Azt mondják, ez az új opera olyan, mint Wagner. Ezért azt hiszem, nem fog tetszeni." Feltételezhető, van valamilyen általános szabály arra vonatkozóan, hogy az illetőnek bizonyos fajta operák nem tetszenek. Azt tudja, hogy Wagner ebbe a fajtába tartozik. Csakhogy ezt a fajtát nem tudja körülhatárolni. A zenei benyomásokat nagyon nehéz szavakban kifejezni, főleg ha valaki zeneileg nem különösen képzett. "Azt, aki egy zsúfolt moziban tüzet kiált, nem védik a szólásszabadságra vonatkozó szabályok. A katonai titkok nyilvánosságra hozatala ugyanolyan veszélyes. Ezért ez sem védhető a szólásszabadságot biztosító szabályokra hivatkozva". A vonatkozó általános szabály valami olyasmi, hogy a mások életét vagy egészségét súlyosan veszélyeztető beszédet nem védik a szólásszabadságra vonatkozó szabályok. Ha a zsúfolt moziban kitör a pánik, emberek halhatnak meg. Ha katonai titkok kerülnek nyilvánosságra, katonák halhatnak meg. De pontosan mennyire kell valamilyen beszédnek veszélyesnek lennie ahhoz, hogy tiltható legyen? Itt tudunk általános szabályt adni, de az nem elég pontos. A harmadik esetre éppen a tervezési érv a példa. Az ateista nem fogadja el azt az általánosítást, hogy cél-eszköz harmónia csak értelmes tervezésből származhat. Az analogikus érv premisszáit azonban hajlandó lehet elfogadni. Ezért a tervezési érvet nem utasíthatja el olyan könnyen, mint az általános kijelentésre támaszkodó érvet. |