5.3.2. Analógiák, melyek nem érvek

A vöröseltolódás lényegében ugyanolyan, mint amikor a távolodó mozdony füttyét egyre mélyebbnek halljuk. A mozdony füttyének hullámhossza állandó. De mivel a mozdony egyre távolodik, a később kibocsátott hanghullámok lassabban érnek el hozzánk. Ezért úgy érzékeljük, mint ha a hullámhossz megnőne. Ugyanígy, a távolodó galaxisok esetében a fénysugarak hullámhossza látszólag megnő, azaz eltolódik a vörös irányába.

Az atom olyan, mint a Naprendszer. Az atommag a Nap, az elektronok pedig a bolygók.

A kapitalisták olyanok, mint a vámpírok. A munkásosztály vérét szívják.

E fenti három esetben az analógiák nem érvként szolgálnak. Az első esetben a cél a magyarázat. Ha valaki nem érti a vöröseltolódás okait, egy hasonló eset révén el lehet magyarázni neki. A második esetben az analógia célja az, hogy szemléletessé tegye az atommag és az elektronok viselkedését. Ugyanezt analógia nélkül is meg lehet tenni, de az analógia egyszerűbb. Az utolsó esetben az analógia pusztán retorikai eszköz, egyetlen célja a hatáskeltés.
Egy analógia akkor nem érv, ha

• vagy nem azonosítható semmilyen konklúzió
• vagy a konklúzióként azonosítható állítást az analógia cseppet sem teszi hihetőbbé.

A fenti három szövegnél nincs semmilyen konklúzió. Azonban az, hogy a szöveg nem tartalmaz expliciten konklúziót, nem jelenti, hogy egyáltalán nincs is konklúzió. A köznapi érvelések gyakran hiányosak. Tekintsük a következőt.

Ha egy vállalat hosszú lejáratú bankkölcsönből fizeti a dolgozóit, az olyan, mint ha egy család a jelzálogkölcsönből fizetné a villanyszámlát.

A konklúzió látszólag hiányzik. De mindnyájan tudjuk, hogy a jelzálogkölcsön nem olyan rendszeres, napi kiadások fedezésére szolgál, mint a villanyszámla. Ha egy család mégis erre fordítja a jelzálogkölcsönt, akkor annak az az oka, hogy más forrásból nem tudná kifizetni. Ha pedig ez a helyzet, akkor igencsak nagy bajban van. A ki nem mondott konklúzió az, hogy az a vállalat, amelyik hosszú lejáratú bankkölcsönből fizeti dolgozóit, bizony bajban van. Vagyis ez egy analogikus érv.

Íme egy példa a második esetre, amelyben van olyan állítás, amely szóba jöhet konklúziónak tűnhet, de mégsem analogikus érvről van szó.

Nagyon fontos, hogy a tanár világossá tegye, mit is vár el a hallgatóktól. Olyan ez, mint amikor egy karóra futtatjuk fel a szőlőt.

Az első mondat konklúziónak tűnhet. Az analógia pedig a következő. Éppúgy, ahogy a szőlő növekedésére szükség van a karóra, a hallgatók fejlődéséhez szükség van arra, hogy a tanár világossá tegye elvárásait. De az, hogy a szőlőnek szüksége van a karóra, nem támasztja alá, hogy a tanárnak hogyan kell viselkednie. A szőlő és a karó ugyanis önmagában a legkevésbé sem emlékeztet a hallgatóra és a követelményszintre. A két eset közti hasonlóságot csak akkor ismerhetjük fel, ha eleve elfogadjuk az első mondatot. De ha az analógia csak az első mondat elfogadása esetén áll fenn, az analógia nem szolgálhatja az első mondat alátámasztását. Ez ugyanis körforgás lenne.

Mivel az analogikus érvek ereje fokozati kérdés, sokszor döntés kérdése, hogy valamit nem argumentatív analógiának, vagy nagyon gyenge analogikus érvnek minősítünk.