A 5.4.2. és a 5.4.3. szakaszokban azt tárgyaltuk, miként lehet amellett érvelni, hogy két dolog között oksági kapcsolat van. Az oksági következtetéseknek azonban van egy másik típusa is, amikor a már ismert oksági kapcsolatok révén próbáljuk megállapítani, hogy valaminek milyen következményei lehetnek.
Mi történik, ha a jegybank felemeli a kamatokat?
Mi lesz, ha nem jársz be a logika órára?
Mi történne, ha engedélyeznék a marihuánafogyasztást?
Vajon hogyan végződött volna az Első Világháború, ha Amerika nem száll hadba?
Minél jobban ismerjük a releváns oksági összefüggéseket, annál nagyobb esélyünk van arra, hogy helyesen válaszoljuk meg az ilyen kérdéseket. Az okozatra való következtetések rendszerint azért hibásak, mert nem tudunk eleget az oksági összefüggésekről, s így premisszáink nem elégségesek a konklúzió megalapozásához. Az efféle hibák között van kettő, ami elég gyakran előfordul.
Az első bemutatásához be kell vezetnünk a kontrafaktuális fogalmát. Hasonlítsuk össze az alábbi három feltételes mondatot.
Ha esik az eső, nedves a járda.
Ha esne az eső, nedves lenne a járda.
Ha esett volna az eső, nedves lett volna (lenne) a járda.
(1) nem foglal állást abban a tekintetben, hogy igaz-e az előtag, azaz hogy esik-e az eső. (2) és (3) ellenben azt sugallja, hogy az előtag hamis: az eső nem esik, illetve nem esett. (Éppen ezért használjuk bennük a feltételes módot.) Kontrafaktuálisoknak, azaz tényellentéteseknek, az ilyen feltételes mondatokat nevezzük.
A kontrafaktuálisok igazságát némileg körülményesebb eldönteni, mint az egyszerű feltételes mondatokét. A feltételes mondatok esetében egyszerűen megnézzük, mi történik akkor, amikor a feltétel teljesül. Például (1) esetében megnézzük, vajon tényleg nedves-e a járda, ha esik az eső. A kontrafaktuálisok azonban pusztán elképzelt helyzetekről szólnak; azt pedig nem láthatjuk, mi is történik egy elképzelt helyzetben. Mégis, a kontrafaktuálisok igazságáról olykor megalapozottan ítélhetünk. (2) és (3) igazságában például biztosak lehetünk. Tudjuk ugyanis, az eső és a járda nedvessége között törvényszerű kapcsolat van. E törvényszerű kapcsolat pedig maga után vonja e kontrafaktuálisok igazságát.
A kontrafaktuálisokról való ítélkezés során az alábbi eljárást követjük. Adottnak vesszük az ismert tényeket. Ezeket kiegészítjük azzal a fiktív körülménnyel, amely a kontrafaktuális előtagjában szerepel. Majd az ismert tények birtokában megpróbáljuk eldönteni, mi történne a fiktív körülmények között. Tegyük fel például, hogy Géza színész, aki egy ideig Amerikában volt, majd hazatért. Kérdés, hogy igaz-e az alábbi mondat:
Ha Géza kint maradt volna Amerikában, hatalmas nemzetközi karriert futott volna be.
Ez attól függ, hogy mi egyebet tudunk a releváns oksági körülményekről. Ha tudjuk, hogy
Géza amerikai pályafutása nagyon jól indult
itthon meglehetősen sikeres lett
hazatérése után is rendszeresen kapott amerikai ajánlatokat,
akkor nyilván úgy ítélünk, hogy a kontrafaktuális igaz. Ha ellenben tudjuk, hogy
Géza két évet töltött Amerikában, és semmi jele nincs annak, hogy karrierje beindult volna
éppen azért jött haza, mert sikertelen volt
itthon sem vitte semmire,
akkor a kontrafaktuálist hamisnak fogjuk tartani. Ha pedig semmit nem tudunk Gézáról azon kívül, hogy színész, és hogy egy ideig Amerikában volt, akkor nem tudjuk eldönteni, hogy a kontrafaktuális igaz-e.
A kontrafaktuális hipotézis hibáját akkor követjük el, amikor egy kontrafaktuálist az oksági körülmények kellő ismerete nélkül fogadunk el.
A fiktív helyzetekre való következtetések mindig kockázatosak, s gyakran tévesek. Azonban nem minden tévedés hiba. Hibát akkor követünk el, amikor az oksági összefüggések ismerete nélkül elfogadunk egy kontrafaktuális kijelentést.
A kontrafaktuális hipotézis hibája olykor egy félrevezető érvelési stratégia része, mint az alábbi példában.
- Géza nagyon tehetséges.
- Ugyan már. Soha nem kapott a hetedik alabárdosnál komolyabb szerepet.
- Ez nem róla szól, hanem a magyar színházakról. Ha kint maradt volna Amerikában, hatalmas nemzetközi karriert futott volna be.
Ha valóban igaz az, hogy Géza Amerikában sikeres lett volna, akkor nyilván tehetséges színész. Ha pedig tehetséges, de itthon nem viszi semmire, akkor meglehet, hogy erről nem ő tehet, hanem a színházak. Ez megfontolandó érv. Ha azonban az utolsó mondat a kontrafaktuális hipotézis hibáján alapul, akkor ez félrevezetés. A kontrafaktuálisokat nem lehet közvetlenül cáfolni, hiszen nem a tényleges helyzetet írják le: minthogy Géza nem maradt kint Amerikában, nem könnyű megmutatni, hogy ha kint marad, nem fut be komoly karriert. Ily módon az, aki egy megalapozatlan kontrafaktuális hipotézisre épít, mintegy ingyen hozzájut egy premisszához. Az ilyen félrevezető stratégia ellen, úgy védekezhetünk, hogy
felszólítjuk az érvelőt a kontrafaktuális alátámasztására
felhívjuk a figyelmet a kontrafaktuális ellen szóló megfontolásokra.
S most lássuk az okozatra való következtetés kapcsán gyakran elkövetett másik hibát.
Ha nem készülsz fel a vizsgára, rossz jegyet kapsz. Ha rossz jegyet kapsz, nem lesz elég jó az átlagod. Ha nem lesz elég jó az átlagod, nem vesznek fel a Mindentudás szakirányra. Ha nem vesznek fel a Mindentudás szakirányra, a doktoriskolába sem jutsz be. Ha nem jutsz be a doktoriskolába, semmire sem fogod vinni. Ezért, ha bármire is vinni akarod az életben, most azonnal le kell ülnöd tanulni.
Ez az érv csúszós lejtő hiba (más néven dominóhatás-érv) egyik esete. A hiba abban áll, hogy jogtalanul feltételezzük, hogy valamely esemény további események olyan láncolatát indítja el, amely megállíthatatlanul vezet valamilyen nemkívánatos végkimenetelhez, s ebből arra következtetünk, hogy az első eseményt mindenképpen el kell kerülnünk. [specker] Ha egyszer ráléptünk a csúszós lejtőre, nincs megállás. Ha nem akarjuk a lejtő alján végezni, nem szabad megtennünk az első lépést. Sematikus formában:
Ha A, akkor B.
Ha B, akkor C.
Ha C, akkor D. D mindenképpen elkerülendő. A mindenképpen elkerülendő.
Az ilyen érvelés szinte mindig hibás. Meglehetősen ritkán fordul elő, hogy valamely esemény okok és okozatok olyan láncolatát indítja el, amely feltartóztathatatlanul vezet egy végső okozathoz. Gondoljunk bele, hogy milyen gondosan kell felállítanunk a dominókat ahhoz, hogy az első feldöntése révén az összes többit feldöntsük! Az ilyen érvek azért hatnak olykor meggyőzőnek, mert az eseményláncolat bármely tagja nagy valószínűséggel kiváltja a következőt. Valószínű, hogy ha nem készülsz fel, rossz jegyet kapsz; valószínű, hogy a rossz jegy miatt nem lesz elég jó az átlagod; és így tovább. Valószínű, de nem biztos. Minden egyes lépés újabb lehetőséget ad arra, hogy a láncolat megszakadjon. Ezek a bizonytalanságok összeadódnak, s a sorozat végére a valószínűség elenyészik. Hiába tűnik minden egyes lépés önmagában véve jogosnak, az már valószínűtlen, hogy az események teljes láncolata végigfusson.
Ilyen típusú érveket gyakran használnak valamely döntés megakadályozására: az adott ügyben nem szabad így és így dönteni, különben elkerülhetetlenül oda jutunk, amit senki sem kíván. Ha a pornográfiát betiltjuk, akkor majd egymás után tiltjuk be a társadalom többsége által helytelenített közléseket, s a végén felszámoljuk a szólásszabadságot. A művi abortusz engedélyezése végső soron az emberi élet értékének erodálásához fog vezetni. A magzati szövetek felhasználása az őssejt-kutatáshoz az első lépés abba az irányba, hogy a kutatás oltárán embereket áldozzunk fel, stb.