6.4. Ahol nem elegendőek a premisszák:
nemtudásra apellálás
Néha hiányoznak az információk, és ebből kovácsolunk érvet.
- Azt olvasom a horoszkópomban, hogy a héten csupa kellemes dolog történik velem.
- Ugyan már! Csak nem veszed komolyan!?
- Nem látom be, miért ne függhetnének össze a dolgok ilyen módon is. Miért ne hathatna az égitestek mozgása az életemre?
Alaposabban megvizsgálva az érvelést, a horoszkóp komolyan vétele mellett az szól, hogy (1) az égitestek mozgása összefügghet az emberek sorsával (a lehet, hogy összefügg, itt azt jelenti, hogy logikailag nem kizárt) - ez feltehetően igaz -, és (2) a beszélő még nem kapott megfelelő bizonyítékokat arra, hogy ilyen összefüggés nem létezik. Még erősebbnek tűnő érvelést kapunk, ha az érvelőnek tulajdonítjuk azt a hallgatólagos premisszát is, hogy [3] a dolgok általában sokrétűen összefüggnek. Ekkor az érvelés térképe:
(1) és (2) premisszák csak együtt szólhatnak a konklúzió mellett; hasonlóképp, (3) ki nem mondott premissza is csak (2)-vel együtt tekinthető érvnek. Hiszen, az ellentmondások kivételével, egyetlen állítás esetében sem logikailag kizárt, hogy igaz; vagyis a logikai lehetőség, önmagában nem indokolja, hogy igaznak tekintsük. Tény ugyan, hogy sok minden sok mindennel összefügg, de ezért még nem veszünk komolyan minden logikailag lehetséges összefüggést. Ugyanis az is világos, hogy sok olyan dolog van, amelyek között lehetne, de nincs összefüggés. (Mondvacsinált összefüggések persze mindig teremthetők.) Végül is az érvelés mindkét ága ugyanazt mondja: valami lehetséges, és még nem bizonyították, hogy nem létezik. Világosan látszik, hogy ez mennyire kevés, ha tudatosítjuk, ugyanilyen módon a konklúzió tagadása mellett is érvelhetünk. Nincsenek perdöntő bizonyítékaink amellett sem, hogy az égitestek mozgása befolyásolja a sorsot, tehát nem befolyásolja.
A nemtudásra apellálás hibáját követi el a beszélő, amikor abból, hogy az álláspont ellen nincsenek meggyőző bizonyítékok, arra következtet, hogy az álláspont elfogadható. Általános szerkezete:
Az A állítást még nem cáfolták meg.
A igaz.
Ugyanennek mintájára:
Az A állítást még nem bizonyították.
A hamis.
A racionális vita szabályai szerint a beszélőnek két feladata van: indokolnia kell saját álláspontját, és bírálnia kell az ellene felhozott érveléseket. A nemtudásra hivatkozás esetében a második feladatot teljesíti azzal, hogy rámutat nincs érvelés ellene - ha tényleg nincs ilyen. Ez a megállapítás releváns az álláspont értékelésével kapcsolatban. Azonban nem elegendő, mert ezzel még nem teljesítette az első feladatot. Már a pragmatikai szabályok nyilvánvaló megszegése miatt is nyilvánvaló, hogy általában hibás csupán a cáfolat hiányára hivatkozni.
Az érvelés hibás jellege ezen kívül az álláspontok mérlegelésének logikai szempontjai alapján is belátható. A racionális vitában aszerint választunk az álláspontok közül, hogy melyik mellett hozható fel jobb érvelés. A mérlegeléshez nem elegendő csupán azt megmutatni, hogy az állítás ellen nincsenek jó érvek, mert ettől még meglehet, hogy mellette sincsenek. Ennyiből még nem látszik, hogy a racionális mérlegelés során az állítás mellett kellene letenni a voksunkat.
A nemtudásra apellálás tehát, a korábbiakban felsorolt hibáktól eltérően, nem relevancia-hiba. A hiba abban áll, hogy a premisszák nem elegendőek. Amikor az álláspont védelmezője nem ad elő indoklást az állítás alátámasztására, csupán arra hivatkozik, hogy még nem cáfolták meg, akkor az a furcsa helyzet áll elő, hogy az állítást nem bizonyítottuk, és nem cáfoltuk, ám ez alapján mégis arra következtetünk, hogy az állítás igaz. Végül is tehát az állításról semmi bizonyosat nem tudunk, és ebből mégis arra következtetünk, hogy az állítás igaz. Ez indokolja a hiba elnevezését: nemtudásra apellálás.
Persze egészen más a helyzet, ha a beszélő előad az álláspontja mellett szóló erős érveket, és megemlíti még azt is, hogy az álláspont ellen viszont senkinek nem sikerült meggyőző érveket felhozni. Ekkor nem követi el a nemtudásra hivatkozás hibáját.
Nem hibás a nem tudásra apellálás aszimmetrikus vitákban. Például:
Az ügyvéd jogosan utasítja el a vádat azzal, hogy a vád képviselőinek nem sikerült meggyőzően bizonyítaniuk védence bűnösségét.
Az ártatlanság vélelme miatt ebben a vitában a védőnek nem kell saját álláspontját bizonyítania, elegendő a vád bizonyítását támadnia. Ha sikerül megmutatnia, hogy a vád nem tudta bizonyítani az ellenkezőjét, akkor ebből jogosan következtet arra, hogy a vádlottat ártatlannak kell tekintenünk.
A másik eset, amelyben nem hibás a cáfolat hiányából következtetni az állítás igazságára, az, amikor olyan állításról van szó, amelynek a hamissága az adott helyzetben nagy valószínűséggel kiderülne.
XY oktatót soha senki nem látta felkészületlenül órát tartani, tehát fel szokott készülni az óráira.
Az órák szemtanúk előtt zajlanak. Ezért, ha a tanár valaha is felkészületlen lett volna, akkor az nagy valószínűséggel kiderült volna. Tehát, ha tényleg soha senki nem látta felkészületlenül órát tartani, akkor ebből következik, hogy mindig felkészül. Hasonló alapon szoktunk következtetni a tudományban a megfelelően képzett kutatók szisztematikus igazolási erőfeszítéseinek kudarcából egy állítás hamisságára.
Hogy hibás-e a cáfolat hiányából az állítás (valószínű) igazságára következtetni, annak vizsgálatával dönthető el, hogy
- mi a felek feladata az adott vitában, illetve,
- mennyiben valószínűsíti az állítás hamissága,
adott körülmények között, a cáfolat felbukkanását.