7.6. Homályosság

Tekintsük az alábbi mondatokat.

Franciaországban a felvilágosodás eszméi sokkal élesebben ütköztek a fennálló politikai renddel, mint Angliában. A felvilágosodás eszméi mára nagyrészt kudarcot vallottak.

Mik is pontosan a felvilágosodás eszméi? (Pl. Rousseau hozzátartozik a felvilágosodáshoz, vagy a felvilágosodás kritikusának tekintendő?) Erről a történészek és a filozófusok számos kötetet írtak, és távolról sincs köztük egyetértés. A kifejezés használatára nincsenek egyértelmű kritériumaink. Az első mondat esetében ez nem jelent gondot. Elég jól tudjuk, hogy a francia felvilágosodás képviselői - akár közéjük számítjuk Rousseau-t akár nem - jóval kritikusabbak voltak országuk politikai berendezkedésével kapcsolatban, mint az angolok . Hiába bizonytalan "a felvilágosodás eszméi" kifejezés tartalma, annyira azért nem bizonytalan, hogy ne tudnánk eldönteni, hogy a mondat igaz-e vagy hamis. A második mondat esetében nem ez a helyzet. Ez a mondat a kifejezés értelmezésétől függően lehet tökéletesen igaz, teljesen hamis, vagy kisebb-nagyobb mértékben igaz vagy hamis. A gond az, hogy nem tudjuk meg mondani, hogyan kell értelmeznünk. A kifejezések ilyen használatát nevezzük homályosnak. A kifejezés az adott kontextusban akkor homályos, ha jelentése nincs elég pontosan meghatározva ahhoz, hogy igazságáról vagy hamisságáról állást foglaljunk.

Szavaink többségének jelentése nincs pontosan meghatározva. Hány centitől számít egy férfi magasnak? Pontosan mikor kövér valaki? Az ilyen kérdésekre nincs egyértelmű válasz, de ez általában nem is baj. A jelentés eléggé meghatározott ahhoz, hogy az esetek többségében használni tudjuk a kifejezést. Baj akkor van, ha a jelentés bizonytalansága okán nem dönthető el, az adott kontextusban használhatjuk-e a kifejezést. A homályosság nem tévesztendő össze a kétértelműséggel. Egy kifejezés akkor kétértelmű, ha az adott kontextusban több kellően világos jelentése van, csak éppen nem dönthető el, hogy melyikben szerepel. A homályos kifejezés esetében nincsenek világos alternatíváink. [Kommentár: a homályosság egy sajátos fajtáján alapul a híres sorites [specker] érv. Veszünk egy kifejezést, amelynek vannak határesetei. Például nem dönthető el, hogy pontosan hány hajszál elvesztésével lesz valaki kopasz. A határesetek létezése miatt egy minimális különbség nem számít. Aki nem kopasz, az egyetlen hajszál elvesztésével nem válik egy csapásra kopasszá. S ebből máris adódik egy sorites érv.

Akinek 100,000 hajszála van, nem kopasz.
Ha valaki nem kopasz, ha elveszít egy hajszálat, akkor nem lesz kopasz.
Akinek 99,999 hajszála van, nem kopasz.

Majd a konklúziót választjuk az első premisszának, megtartjuk a második premisszát, és megismételjük az érvet.

Akinek 99,999 hajszála van, nem kopasz.
Ha valaki nem kopasz, ha elveszít egy hajszálat, akkor nem lesz kopasz.
Akinek 99,998 hajszála van, nem kopasz.

Ugyanígy folytatva, végül ide jutunk.

Akinek 1 hajszála van, nem kopasz.
Ha valaki nem kopasz, ha elveszít egy hajszálat, akkor nem lesz kopasz.
Akinek 0 hajszála van, nem kopasz.

Ez az érvelés biztosan hibás, de hogy mi is benne a hiba, abban nincs egyetértés.

A homályos kifejezések hibáját akkor követi el valaki, ha az általa használt szavak jelentése olyan mértékben bizonytalan, hogy érvelésének erősségét nem lehet megítélni.

A bűnözők jó része hátrányos helyzetű családból származik. Ezért a bűnözés visszaszorítására igen hatékony eszköz a megfelelő szociálpolitika.

Ebben az érvben talán van valami, de ennél többet nem mondhatunk róla. Már maga a konklúzió sem világos. Mennyire hatékony az "igen hatékony"? Az egyik leghatékonyabb a lehetséges eszközök között? Vagy csak arról van szó, mérhető hatása van? A premisszánál még rosszabb helyzet. Kit sorolunk a "bűnözők" közé? Nyilván nem mindenkit, aki valaha is összeütközésbe került a törvénnyel? A visszaesőket? Azokat, akik bizonyos típusú, mondjuk, vagyon elleni bűncselekményeket követnek el? Mit jelent a "jó része"? Kb. 30%-ot, vagy többet? És mit értünk itt "hátrányos helyzeten"? Csonka családot? Szegénységet? Amíg az efféle kérdésekre nem kapunk választ, nem tudjuk megállapítani sem azt, hogy igaz-e a premissza, sem azt, hogy alátámasztja-e a konklúziót.