Bevezetés

Az ember Istent kereső lény. Istent megtapasztalni és egyre jobban megközelíteni akaró lény. Arra vágyik, hogy Atyja szemében elfogadott legyen. Vissza akarja szeretni őt. Az ember testi meghatározottságai csak ruha vagy köntös számba mennek. Eszköznek vagy börtönnek minősülnek, aszerint, hogy szellemünk kibontakoztatását vagy befulladását eredményezik.

Ha egyszer ilyen meghatározóan, ennyire boldogságomat teremtően fontos nekem az Isten, akkor az az első, hogy megértsem őt. Tudnom kell, hogy mit akar velem és a mindenséggel. Minél teljesebb és általánosabb összefüggésben értem meg Őt, annál inkább megtalálom a helyemet és feladatomat a nagy Egészben. Nemcsak azt akarom érteni, hogy mit kell tennem, hanem azt is, hogy miért, s hogy miért pont úgy kell tennem. Fejlődéstörténete nemcsak az egyes embernek van, hanem az emberiségnek is. A periférikus ismeretektől haladunk a centrális felé. De milyen lassú ez a haladás! Évezredekig cipeljük azokat az ismereteket és látásmódokat, amelyek segítségével egykor megközelítettük a valóságot. Milyen sokáig tartott, míg a geocentrikus látásmódot lecseréltük a heliocentrikusra... A léptékek ugyan zsugorodtak, hiszen megléptük a Galilei Newton-Einstein lépéseket is. Vagy mégsem? Alig hiszem, hogy a köztudat túljutott volna már a newtoni látásmódon. Kifelé tekintve se váltunk még galaxis-centrikussá, még kevésbé Univerzum-centrikussá. Befelé tekintve se jobb a helyzet. Olyan vaskos a materializmusunk, hogy az már égbekiáltó bűn.

Valljuk be; nem metafizikai kérdések megoldásán törjük a fejünket... A valóság anyagi rétegében elérhető életszínvonal-emelkedésünk miatt vagyunk gondban. Ez a vágy azonban rabságban tartja szellemünket, amit - csöppet sem mellesleg - moslékkal etet. A technika vívmányait nemegyszer népirtásra használjuk. Nem akarjuk elhinni, hogy az előre az még nem fölfelé. Az emberiség már rengeteg ismeretanyagot halmozott fel, de úgy tűnik, hogy azt nem akarjuk felhasználni, pedig az saját, jól felfogott érdekünk lenne. Amikor e sorokat írom, a csaknem hatmilliárd ember már fölélte a Föld zöldövezeteit. Annak ellenére nem akarunk az élet nagy kérdéseivel foglalkozni, hogy már a túlélésünk sem biztosított. Nem keressük a Valóság megragadásának és megértésének azon szempontjait, melyek életünk értelméhez visznek közelebb.

A Valóság megragadásával egyre közelebb jutunk az igazsághoz. Ez az ismeretszerzés azonban életreszóló elszántságot kíván, képességeink teljes kihasználását. A 19. század elején elhunyt nagy gondolkodó, J. Joubert azt mondotta: "Amikor hiába kopogtatunk az igazság ajtaján, meg kell kísérelnünk az ablakon bejutni".

Testvérem! Van benned ekkora elszántság? Vagy folyton csak főbejáratok lépcsőin járkálsz és kalapolsz? Szajkózod az oly régóta hallott és oly tévesen megfogalmazott "igazságokat"? Három elolvasott könyv nyomán írsz egy negyediket? Vagy sejted már, hogy nem a Valóság külső mázát kell restaurálni, hanem az igazi arcát letapogatni... Mára már közel jutottunk egy jelentős korszakváltáshoz. Az elméleti fizika, a rendszerelmélet, a pszichológia és a keleti misztika kezdenek közel kerülni egymáshoz. Még nem beszélik ugyanazt a nyelvet, de már Ugyanarról beszélnek. Mi, nyugatiak, még csak néhány évtizede döbbentünk rá arra, hogy szavaink, egész fogalmi rendszerünk, logikai apparátusunk és kategóriáink, egész rendszerelméleti struktúránk csupán a Valóság legkülső rétegére, a darabosnak tapasztalt anyag letapogatására alkalmas, de annak értelmezésére már nem.

Mihelyt kezdünk az anyag mélyébe hatolni, egyszerre dadogni kezdünk, mert elhagynak bennünket a Valóság lényegi mivoltának megjelölésére, letapogatására alkalmas eszközeink. Újakat kezdünk gyártani, pedig még a matematikán se léptünk túl, noha az is "darabokból" áll. Igaz, hogy a Valóság színe előtt keleten is dadognak, de ott már ötezer éve teszik ezt, és tudják, hogy szavaink helyett a misztikus tapasztalás az alkalmas eszköz a elkorcsosult, visszafejlődött. Ha az igazság általunk épített ajtaján nem tudjuk a Valóságot úgy megragadni, ahogyan van, helyesebben: ahogyan történik, akkor más módszereket és látásmódokat is igénybe kell vennünk, még ha azok szokatlanok is. Nem nekünk kell pirulni az ablakon bemászás illetlensége miatt, hanem azoknak, akik az ajtót rossz helyre építették. Azon keresztül ugyanis csak az Építmény körfolyosójára jutunk.

Két nagyméretű ablak is felkínálkozik nekünk az igazság irányában. Az egyikre Jézus hívta fel a figyelmünket, megállapítván, hogy kortárs tanítványai még nem alkalmasak a Dolgok befogadására (Jn 16,12-3), ezért elküldi "az igazság szellemét", aki majd tovább vezet a teljesség felé (Jn 14,17; 14,26). Tehát a kinyilatkoztatás és titokfeltárás folytatását ígérte. Egyre mélyebb beavatást! Vagyis ezek az eligazítások a mostani, fejlettebb szintünkön is folynak. Ez korunk gnózisa, szellemi ismerete.

A másik óriási ablakot éppen a legmodernebb tudomány, azon belül is az elméleti fizika nyitja ki. Azzal, hogy az eddig gondolttól lényegében eltérő Valóság megragadásához új megközelítési módszereket ad.

Két kisebb ablak is van, bár ezek szintén a nagyobbak irányába tárulnak. Az egyik az emberiséggel egyidős gnózis elismerése és jelenkori felhasználása. A másik a tudomány eddig elért eredményeinek számbavétele. Ezekből az is kikövetkeztethető, hogy a Naphoz hasonló csillagok bolygórendszereiben nyilvánvalóan élet van. E lehetséges világok száma tíz a huszonkettediken. Az a feltevés tehát, hogy a Föld az Univerzum kitüntetett közepe, narcisztikus önimádatnak bizonyul. Egyetlenségünk kikiáltása helyett jobb, ha szerénységet tanúsítunk. Nálunk fejlettebb létezőkkel is számolnunk kell, továbbá a Világegyetem erkölcsi törvényeivel. Az ufo-jelenségek mellett se mehetünk el szó nélkül.

Eme bevezetés után megnézzük, hogy milyen dolgokra nem tudtunk eddig magyarázatot adni. A jelenleg is használt teológiai, filozófiai és természettudományos gondolkodási rendszereink ugyanis csődöt mondtak.