Bevezető

Tisztelt Olvasó!

Az emberiség és kisebb közösségek jövője is nagyban függ attól, hogy miként ismerjük fel, értjük meg és fogadjuk el a természettel való harmonikus együttélés szükségességét és általános szabályait. A 20. században az 1970-es évek elejéig az emberiség a technikai optimizmus korát élte, és azt gondolta, hogy a technikai haladás által minden egyre jobbá tehető. Még nem is olyan régen a jólét és a gazdagság jelének és velejárójának tartotta a közgondolkodás az energiahordozók és a nyersanyagok bőkezű felhasználását, a pazarlást, ugyanakkor a melléktermékeket, a hulladékokat gyakran figyelmen kívül hagyták és értéktelennek, illetve veszélytelennek tekintették. A 20. század második felében a kutatók már jelezték, hogy ez az elképzelés az emberiség okozta (antropogén) regionális és globális környezeti kockázatok jelentős megnövekedéséhez vezet. Azóta gyökeres szemléletváltás indult el; világszerte megnőtt a közéleti és politikai fogékonyság a környezettel összefüggő problémák iránt. Ma már komolyan kell vennünk a fenntartható fejlődés gondolatát a rövid távú gazdasági és kereskedelmi érdekek kizárólagos érvényesítése helyett. A korszerű társadalmakban a közösségek egyik legfontosabb feladata a környezet természetes állapotának megóvása vagy eredeti állapotának visszaállítása; az ilyen környezet pedig a közösség egyik legnagyobb értékévé válik. Meggondolva, hogy az emberi hozzáállás megváltoztatása gyakran a legnehezebben elérhető feladatok közé tartozik, talán nem is olyan egyszerű az új szemléletet kialakítani, mint például füstgáz-tisztítót felszerelni a kéményekre vagy katalitikus konverterekkel ellátni közúti gépjárműveinket. A levegőkörnyezet és annak szennyezése egyébként is az egyik legnehezebben kezelhető terület és jelenség a környezettudományon belül, mert kiterjedt, határokon átnyúló jellegű, szerteágazó emissziós forrásokhoz kötődik, valamint szoros és dinamikus kapcsolatban áll az összes többi környezeti elemmel is. Ugyanakkor, kimutathatóvá vált a légszennyezettség valamint az emberi egészség és életminőség, illetve az éghajlatváltozás közötti összefüggés globális és regionális léptékben egyaránt.

Az elmúlt években hazánkban is egyre nagyobb érdeklődést vált ki környezetünk állapotának megbecsülése és megóvása. A városok különleges helyet foglalnak el a levegőszennyezettség szempontjából a nagyszámú lakos, az értékes épített környezet és kulturális örökség, illetve az iparosodás és a közlekedés jelentős intenzitása miatt. A városok levegőjének védelme ezért kiemelt feladatnak számít. Magyarország legnagyobb városa Budapest. Területe 525 km², lakosainak száma 1 777 921 fő (KSH, 2003). Pest belvárosi területe kb. 100 km², míg Buda belvárosi területe kb. 50 km². A 4 256 kilométer hosszúságú fővárosi közúthálózatból 506 kilométer hosszúságú a főúthálózat, amelyen 38 000, a mellékutakon 12 000, a Duna hidakon 60 000 áltagos egységjármű forgalommal lehet számolni naponta. A népsűrűség és a forgalmi adatok alapján Budapest lakosságának 20%-a jelentős mértékű, 60%-a mérsékelt és 20%-a kisebb mértékben szennyezett környezetben él.

A főváros területén található a Világörökség részét képező Budai vár, az Andrássy út, a Hősök tere, valamint Buda és Pest egyéb védett épületei, amely mintegy 837 műemléket jelent. Budapest területén és szomszédságában is több védett terület helyezkedik el, mint például a Budai Tájvédelmi Körzet és a Sas-hegy Természetvédelmi Terület, valamint mintegy 80 ásvány- és gyógyvízforrás, 10 gyógyfürdő és több mint 400 keserűvízforrás lelőhelye (KDVF, 2004).

A közreadott munka az egyik szerző (Z. Sz.) szakdolgozatának kibővítésével készült. Célunk az volt, hogy hozzájáruljunk az említett új szemlélet: a környezettudatos viselkedés és életmód, esetleg erkölcsi alapelv kialakításához azáltal, hogy visszatekintünk közvetlen környezetünk kémiai levegőminőségének múltjára, elemezzük és értékeljük a változásokat, majd következtetéseket fogalmazunk meg a jövőre vonatkozóan. Ebben a folyamatban különleges helye van a fiatalok felé közvetített információknak, amelyhez mi is hozzá kívánunk járulni.

Budapest, 2007. február
a Szerzők