Összegzés

A társadalmi rétegek szerinti vizsgálatunk azt mutatja, hogy jól lehatárolhatók olyan törekvő, s részben már jó munkaerő-piaci pozícióban élő rétegek, amelyek számára a karrierút nélkülözhetetlen elemévé vált a felnőttkori, ha tetszik életfogytig tartó tanulás. Erre időt, pénzt is áldoznának. A tanulásuk előtt álló akadályok közül azonban kevésbé a pénz, sokkal inkább a munka miatti kevés szabad időt kell kiemelnünk.

Az is egyértelművé vált, hogy e rétegek közé nem csupán a diplomás elit sorolható, hanem létezik egy formálisan középfokú végzettséggel rendelkező szakmunkásréteg, amelynek tanulási igénye, s ezzel kapcsolatos áldozatvállalási készsége hasonlítható az elithez.

Markánsan kirajzolódik, hogy a középrétegek - legalábbis a szándék szintjén - igyekeznek felzárkózni a tanulásban az elit rétegekhez. Feltételezhetően azért, mert a tanulásban, a tudásban látják sikeresebb karrierútjuk zálogát. Ezek a rétegek azonban már költségérzékenyebbek, mint az előzők.

Jól látszanak a leszakadó rétegek törekvései, lehetőségei is. Az ide sorolt alacsonyan iskolázott emberek - ha egyáltalán be tudtak valaha is illeszkedni az oktatási intézmények rendszerébe - mára teljesen elszoktak a tanulástól. A képzésbe való visszavezetésük összetett feladat, hiszen "öregségük" mögé bújtatják azokat a félelmeiket, korábbi rossz tapasztalataikat, kudarcaikat, amelyek érték őket, eltakarva egyben a képzési kínálat helyzetüket kompenzálni hivatott hiányosságait is.

Vizsgálatunkból a nemek közötti különbségek is kiütköznek. A családi szerep minden női státuszcsoport esetében gátja a tanulásnak (bár a magasabb státuszúak esetében kisebb mértékben), ugyanakkor kirajzolódik még egy, a női nemhez fűződő hátrány is: a tanulásukat sokkal nagyobb külső támogatás mellett képzelik el, mint a hasonló szociológiai jellemzőkkel leírható férfiak. Ennek okait a felmérésből nem tudjuk feltárni, feltételezhető, hogy egyaránt szerepet játszik benne a férfiakénál alacsonyabb jövedelmük, illetve az, hogy a képzési költségeket saját magukkal, vagy családjukkal kevésbé tudják elfogadtatni.

A felmérés alapján egyértelműen kirajzolódik, hogy a jelenlegi finanszírozási rendszer alapvetően rossz. Nem azért, mert kevés a képzésre fordítható legkülönbözőbb támogatás, hanem azért, mert alapvetően tiszta finanszírozású rendszer működik, amely egyes képzéseket - így egyes személyeket - teljes mértékben támogat, másoknak más képzéseket viszont teljes egészében maguknak kell finanszírozniuk. Az igények ugyanakkor azt jelzik, hogy a vegyes finanszírozású rendszerre nem csak igény van, de hajlandóság, vagyis fizetőképes kereslet is. A jelenlegi rendszer egyenlőtlenül osztja el a támogatásokat, s ezzel - megítélésünk szerint - szűkíti az oktatás iránti keresletet. Ez a rendszer egyszerre tűnik pazarlónak, és hiányosnak.

A megoldás nem könnyű, hiszen a három fő finanszírozó (egyén, gazdaság, a társadalom intézményei) finanszírozási szándékait és lehetőségeit kell összehangolni, ráadásul úgy, hogy a társadalom tanulásban kevésbé motivált, kedvezőtlen munkaerő-piaci pozícióban, rossz anyagi helyzetben lévő rétegei se járjanak rosszul. Ugyanakkor úgy ítéljük meg, hogy a felnőttkori tanulás iránti igény ma már olyan nagyságrendű, amire, illetve az e mögött álló finanszírozási hajlandóságra építeni lehet.