
CÍMLAP
Margitay Gábor
Aradi vésznapok
ELŐSZÓ
Az ember rendeltetése a tökéletesedés.
E czél felé törekedésben küzd az emberiség az évezredek hosszú során; s
miért van mégis, hogy e küzdelemben aránylag oly kevéssé halad a teljes
földi boldogság felé?
Az emberi önző indulat ennek az oka úgy az anyagi, mint a szellemi téren.
Mily keveseknek adatott közlő indulat, mely fűti a jótékonyságot s a
közjóra ható tetteket!
Nemde tehát csak gátjai az előhaladásnak, kik az anyagiság érzetében
mindent maguknak szereznek; gátjai azok, kik a tudomány terén csak maguknak
gyűjtenek. Mindkettő fösvény egyaránt. Pedig a tudomány nem olyan, mint a
pénz! A tudomány mindnyájunké, s ki azt véka alá rejti, talán bűnösebb
amazoknál.
Ezen elvek által vezéreltettem akkor, midőn az 1889. év szept. hó 21.
napján elhunyt margitfalvi Margitay Gábor emlékiratait sajtó alá rendezni
czélomul kitűztem, hogy ebből az utókor okulhasson és tanulhasson igaz,
önzetlen és lángoló hazaszeretetet.
Több egy harmad századánál, hogy amaz örök emlékezetű nagy idők, az
1848-49-iki elenyészhetetlen fényben ragyogó, de a negyedfél századon át
romboló camarilla cselszövényei miatt oly siralmas véget ért dicső napok
végképen eltűntek, és azok, kik ezen kornak dicsőségét és nyomorait
átélték, ma már oly kevesen vannak, hogy azon nagy események emlékei már
mindinkább és inkább kihaló félben vannak.
Igaz ugyan, hogy az 1848-49-iki nagy idők eseményeit sok avatott toll
ismertette már, és azok, melyek M. Margitay Gábor saját tapasztalatai és
részvéte után itt elősoroltatnak, amazoknak csak egy jelentékeny szakaszát
képezik; mégis miután e nagyszerű nemzeti drámának minden legkisebb
részlete megérdemli, sőt szükséges, hogy feledésbe ne menjen, mindazt,
mit Margitay, mint résztvevő és szereplő tapasztalt, itt ezen könyvben
egyszerűen bár, de híven az olvasó elé terjeszteni kötelességemnek ismerem.
Ezek után pedig kedves kötelességet teljesítve, köszönetet mondok
Szentgyörgyi Dénes tanító úrnak azon munkásságáért, a melylyel engem
ezen mű kiadhatásában készséggel támogatni szíveskedett.
Maros-Vásárhelytt, 1890. márczius hóban.
Nagy Izsó, kiadó.