Előszó

Tisztelt olvasóim, kik e könyvben szabadságharczunk történelmét, vagy a kalandok és vitéz tettek érdekfeszitő és mulattató gyűjteményét vélik találhatni, csalódva érzendik magukat.

Távol áll e könyv mind a kettőtől.

Az akkori eseményekből akár politikai akár hadászati szempontból tanulságos müvet alkotni, szakavatottabb férfiak feladata: tollam pedig sokkal prózaibb, mintsem hogy elbeszélésemet a tábori életet élénk szinekben tündököltető adoma gyüjteménynyé tudnám összefűzni.

És - még csak egyöntetűséget sem találhat benne a t. olvasó, mert én visszaemlékezéseimet nem azon szándékkal irtam, hogy sajtó alá adjam; és nem egyfolytában, de néhány év lefolyta alatt irtam meg, időnkint, midőn ráértem.

Az előbbi körülmény okozta, hogy igen sok oly dolog van benne, ami talán érdekelhetné azokat, kik velem ott és akkor együtt működtek, vagy akiket épen személyem érdekel; de a nagy közönséget aligha érdeklendi.

Az utóbbi körülmény következménye pedig az, hogy mindenkori kedélyállapotomhoz képest - amelyben épen voltam mikor irtam - a műnek egyes részei oly különbözőek, mintha nem is egy kézből származnának; s igy, ha egyes részek egynémely t. olvasóm tetszését meg is nyerhetnék, az egész együttvéve aligha találand kedvező birálatot.

Csak még egyet.

Saját visszaemlékezéseimet irtam a legjobb hiszemmel. Tévedni emberi dolog, lehetnek azokban tévedések, hibás adatok; de én azok felett semmi vitába nem bocsájtkozom.

*

Ami volt parancsnokom Lázár Vilmos ezredes emlékiratát illeti, az bár sokkal rövidebb, bizonyosan sokkal becsesebb az én visszaemlékezéseimnél, s igy feleslegesnek vélem indokolni, miszerint igen nagy köszönettel fogadtam mostoha gyermekeinek, mint szellemi örököseinek (mert egyenes utódai nem voltak) szives engedelmét, hogy saját visszaemlékezéseim mellett azt is a t. közönség elébe bocsássam. Ha ebben netalán valamely gyarlóbb kifejezések fordulnának elő, azokért a felelősséget kénytelen vagyok magamra vállalni; mert ő, mint gyermekkorától katonának nevelt egyén, habár nyugodtabb kedélyállapotban jól fogalmazott is magyarul, emlékiratát - úgyszólván a siralomházban - németül irta.

Sátoraljaújhelyben, 1883-ik évi tavaszutó 10-én.
Matolai Etele