Előszó

Csak néhány röpke év múlt el az emlékezetes szóváltás óta, de még ma is pontosan emlékszem minden szavára, - gyakran emlékeztetem is rá őkegyelmét - ami imigyen hangzott:

- Írj prózát!

...hogy ő olyat nem tud...

- Próbáltad?

...Nem.

- Akkor honnan tudod?

... tud egy kicsit verset írni, egy kicsit festeni meg káposztalevest főzni, de prózát írni? - volt a tétova válasz, ami arra engedett következtetni - hogy egy nagyképű hasonlattal éljek - "a kocka el lett vetve".

Nem is kellett soká várni, megszületett az első, alig két oldalas kis karcolat, aztán a másik és azóta is, egyik jobb novella, kisregény, mint a másik, a költő tollából, aki "nem tud prózát írni".

Itt ajánlom most a kedves olvasó figyelmébe Kamarás Klára prózaíró rövid karrierjének termését, az elkerülhetetlen sajnálattal, hogy milyen kár, hogy nem évekkel azelőtt próbálkozott vele.

Életkora nem titok, így bátran merem leírni, hogy hosszú évek emlékei, tapasztalata és bölcsessége tükröződik ezekben az írásokban, emlékek és igazságok, amiket néhány soros költeményben elmondani nem lehet.

Én meg, azóta is mondom újra meg újra: - Írj prózát!

Kaskötő István
2011. március 14.
Niagara Falls.