Bevezető

Előre érzékelhető, hogy az elkövetkező évek is orvosok és kórházak látogatásával telnek majd. Az én szemem sincs rendben, Attila fogait kell helyreállítani, és a másik csípő műtétje is hátra van. Sajnos, nekünk nem kedveztek a változások, ami az egészségügy területén történt. Ráadásul saját tapasztalatom alapján a sok egészségügyi alkalmazottnak már nem a betegek állapota a fontos, hanem az, hogyan torolják meg a hozott intézkedéseket, és sajnos, ez a rájuk szorulók rovására történik. Hol van már az az idő, amikor az orvosok és egészségügy területén foglalkoztatottak a betegek, emberek egészsége érdekében működtek? Ma már úgy végzik munkájukat, mint a boltosok. Ha van pénzem, megkapom, amit elvárok tőlük, ha nincs hát… Ki törődik vele? Sajnos, legtöbbjük a hálapénzért tartja a markát, s mivel még az én gyermekkoromban csak a lovas-kocsis várta el a "borravaló"-t, meg a fodrászokat fizették ki apró pénzzel, ma nemcsak a tehetősektől várják el a külön fizetséget, hanem azoktól is képesek elfogadni, akikről lerí, hogy bukszájukból kenyérre is alig jut nekik.

S miért? Hogy a doktorok kedves csemetéi, ahányan vannak, érettségire már megkaphassák az autójukat, akár megérdemlik tanulmányaik alapján, akár nem.

Attila fiam Down-betegséggel, ráadásul kétoldali csípőficammal született. Másfél éves korától szinte állandó orvosi felügyelet mellett él, mégis, nekem kellett észrevennem, hogy egyre nagyobb baj van a járásával, ezért hosszú ideig itthon tartottam, és 2004-ben kezdtem utána járni, mi okozza nála a gondokat.

Életem regényének fejezeteit korabeli naplóim-jegyzeteim alapján, és emlékezetből folyamatosan állítottam össze.

Az utolsó, tizennegyedik fejezetet kiadásra - 2011-ben készítettem elő.

A szerző