Ajánlás

Szabálytalan sorok szabályon kívüli versek elé

Párizsban, második szülővárosomban, második otthonomban szabad csak Szakállas Zsoltot olvasnom. Ott sem akárhol, hanem a Quartier Latin emelkedőin, vagy a Deux Magots kávézó környékén, esetleg a Szent Mihály úton. De lehet a Montparnasse és a Montmartre közötti imaginárius vonalon is.

Miért éppen ott? Azért, mert a francia szürrealista mesterek nyomdokain halad ő, tágasabb fogalmi körben gondolkodva: az avantgárdban mozog otthonosan. Miért a szürrealistákat említem?

Mondhatni, kevés költőnk van, akinek szabad asszociációi ennyire merész íveket rajzolnak, miközben az értelmezhetőségen belül maradunk. Szakállas versei nem a világban rejlő abszurdra, még kevésbe az abszurdban rejlő világra akarják "ráolvasni" az Én belső történéseit, hanem azon rejtett összefüggéseket tárják elénk, ahonnan megszólalásunk nem kommunikáció, nem heideggeri értelemben vett "fecsegés", hanem beszéd. S ha lehet ennél több: a Martin Buber-i dialógus Én-jének odafordulása ama biztos Te-hez.

Mint minden regulán, megszokottságon, beidegződésen túli beszéd, az alkotói merészség veszélyeivel jár együtt ez az alkotói módszer, attitűd. Még nem szerves egész ugyanis ez a költői világ, mondjuk el. A mondatok még nem állnak össze belső, gondolati, szilárd renddé. A költő még a szabadság mámorában él, nem érdeklődik megköthető paktumok, különbékék helyszínei, időpontjai iránt. Nem rohan fejvesztve esztétákhoz, irodalomtörténészekhez, hogy megtudja, mi lenne a trend. Autonóm személyiség, de nem felelőtlen. Szuverén látásmóddal rendelkezik, intellektuálisan provokál. Csak a szenvelgőket botránkoztatja meg. Meg a szépelgőket. De őket nagyon. Csak az epigonokat nem szívleli. De őket egyáltalán nem. Baj ez? A művészetben miért lenne demokrácia?

Kötött forma versus szabad vers. Ez utóbbira mondják a franciák: fehér vers. Merthogy a színek jelölnek, minősítenek. Fehér verseket ír Szakállas Zsolt. Beleírja őket ebbe a bulvárvilág-setétbe.

Örülök, hogy az Accordia Kiadó, kiadóm fedezte fel ezt a tehetséges embert. Már látni vélem, miként, milyen kulturális mentalitástörténetben fogja megtalálni költői kiteljesedését. Párizsba magammal viszem könyvét.

Nehéz zárni e sorokat, mert minden szabályos retorikai fordulatot kivet magából e verskötet - a patetizmusról nem is szólva.

Szakállas Zsolt ugyanis már tudja a leglényegesebbet, azt, hogy mit nem szabad tennie posztmodern, információhálóba keveredett korunk alkotójának. Idézem őt: "Eltávolítani adminisztratív módon a katódsugárcső bizsergését". Nagyon expresszív, modern, korszerű, miközben vitathatatlanul igaz!

Üdv a költőnek, az olvasónak!

Balázs Tibor PhD
A Magyar Írószövetség tagja