Összefoglaló

A tanulmány célja, hogy áttekintsem: a korai abbászida időszak irodalmában, különös tekintettel a szépirodalmi prózában hogyan jelennek meg a nők. A vizsgálat kiindulópontjául a női nyelvi változatok modern szociolingvisztikai kutatásai szolgálnak. Ennek megállapításait lebontva tekintem át, hogy a kor irodalmi emlékei alapján mit tudhatunk meg a női nyelvi változatokról, beszédmódjukról, ezáltal életükről, a nyilvánosság előtt és a közéletben játszott szerepükről.

A nők másodlagosnak tekintett társadalmi szerepét a grammatikai nőnemhez tapadt nyelvi előítéletek tovább erősítették. Saját nyelvük és hangjuk tekintetében a korabeli források kevés támpontot nyújtanak. A Törvény, a hagyományok és az előítéletek, sztereotípiák a férfiakéval párhuzamos világba kényszerítették a nőket, ahonnan kitörni csak kivételes képességű vagy helyzetű lányok, asszonyok voltak képesek. A korszak jelentős társadalmi és szellemi átalakulásai ellenére a nőkkel szemben támasztott elvárások változatlanok maradtak: elsősorban passzivitást (szépséget, engedelmességet, hűséget) vártak el tőlük. A nők szellemi teljesítménye általában a férfiak érdeklődésén kívül esett.

A közélettől elválasztó falat csupán néhány erős asszony volt képes áttörni, a nyilvánosság előtti megjelenés lehetősége azonban egyesek számára megadatott. Ebből a szempontból jelentős különbség mutatkozik a szabad asszonyok és a rabszolganők között. Néhány női költő emlékét megőrizték az irodalmi gyűjtemények, feljegyzések tanúskodnak önálló, független asszonyok létezéséről, de saját hanggal ők sem tudtak fellépni, speciális női műfajt nem tudtak teremteni. A rabszolganőket értelemszerűen enyhébb erkölcsi korlátok közé szorították, aminek köszönhetően ők életük egy részét a férfiak világában élték. Ennek ellenére a tőlük fennmaradt költeményekben csak nagy ritkán ragyog fel eredeti női stílus.

Ebben a zárt világban a nők álmaikat, vágyaikat a később férfiak által összegyűjtött, stilizált és előadott Ezeregyéjszaka meséiben fogalmazták meg. A férfiak feletti győzelem vágyának kifejeződéséhez két történetet, az övkészítő Maryam és Tawaddud, a rabszolgalány történetét részletesebben is tárgyalom.

A szórványos irodalmi megjelenés ellenére a középkori arab nők többsége nem tudott és talán igénye sem támadt arra, hogy helyzetén változtasson. Az önmegvalósítás és a társadalmi mobilitás vágya még hosszú évszázadokig ismeretlen érzés maradt számukra.