Bevezetés (részlet)

A neveléstudomány fogalma az utóbbi két évtizedben jelentős átalakuláson ment keresztül. Mivel az oktatásügy folyamatainak összefüggésrendszere kitágult, komplexitása megsokszorozódott, a neveléstudomány hatóköre a vizsgálatok diszciplináris, tematikus és térbeli kereteit tekintve jócskán túllépett a közoktatásban zajló osztálytermi folyamatokra korlátozódó elemzések körén. Nem csoda, hisz az oktatási rendszerek hihetetlenül dinamikusan növekednek, egyre több társadalmi és életkori csoportot érnek el, ráadásul a szervezetileg sokszínűbbé válnak, s emellett a hagyományos oktatási rendszer határain kívüli irányba is terjeszkednek. Nagy egyetértés mutatkozik abban a tekintetben, hogy az oktatás hatása nemcsak a kultúra szűkebb területeire terjed ki, hanem nemzetközi társadalmi, kulturális, gazdasági és politikai összefüggésrendszere révén meghatározza egy térség jövőjét. Ez az, amivel a neveléstudományok ma foglalkoznak, széleskörű érdeklődést kiváltva az oktatáskutatás eredményei iránt (Halász 2010). A tanártársadalom mellett megjelenő új felhasználói kör, a nemzetközi, nemzeti és lokális politikai szereplők, döntéshozók az oktatással kapcsolatos ügyekben többé nem bízhatják magukat a tradíciókra, a rutinra vagy a laikus értelmezésekre, hanem - mivel maguk is tanulásra és kísérletezésre vannak kényszerítve - tudományos módszerekkel szerzett, rendszeres vizsgálatokon alapuló elemzésekre, fejlesztési opciókra és prioritásokra vonatkozó forgatókönyvekre, sőt ezek folyamatos újraértékelésére van szükségük. Ez az igény az oktatáskutatás fontosságának felértékelődéséhez, intézményrendszerének megerősödéséhez vezetett, s az akadémiai és tudománypolitikai törekvések együttese sok helyen jelentős támogatást volt képes nyújtani az oktatási rendszer teljesítményének növeléséhez.

Világos, hogy az oktatásügyben érdekeltek számára elengedhetetlen az oktatás-kutatás nemzetközi trendjeinek figyelemmel kísérése, az egyre gyorsuló változások követése és szakszerű értelmezése. Ilyen körülmények között egy magára valamit adó felsőoktatási központ rendelkezik olyan oktatáskutató központtal, amely nemcsak a nemzetközi trendeket követi és értelmezi, hanem mindezt az adott felsőoktatási intézményhez kötődő társadalmi, oktatáspolitikai folyamatok elemzésével gazdagítja. A régióspecifikus tudástermelés akkor válik például égetően fontossá, amikor az egyre erősödő értékelő célú centralizált információgyűjtések során nemcsak azok szolgai végrehajtása, hanem a térségi sajátosságokra érzékeny teljesítményindikátorok kidolgozása mellett kell szakmai érveket felsorakoztatni. Ezeket a feladatok Magyarországon jelenleg négy, a tanárképzésben erős egyetemen működő neveléstudományi doktori képzés van hivatva ellátni. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen hat-hat doktori programból álló neveléstudományi doktori iskola dolgozik, a Pécsi Tudományegyetem doktori iskolájában nincsenek külön doktori programok, a Debreceni Egyetem neveléstudományi doktori programja pedig a filozófiai és a pszichológiai doktori programokkal együtt alkotja a Humán Tudományok Doktori Iskolát.

[...]

Az oktatáskutatás központi szerepbe került a gazdasági társadalmi problémák megértése és megoldása terén. Ez az oktatáskutatás fontosságának felértékelődéséhez, intézményrendszerének megerősödéséhez vezetett, s sok helyen jelentős támogatást volt képes nyújtani az oktatási rendszer teljesítményének növeléséhez. A debreceni neveléstudományi doktori képzésbe jelentkezők az északkeleti, északi régió és a keleti, északkeleti határon túli felsőoktatás intézményeiből érkeznek, s a jövőben ez a regionális karakter erősödik majd, sőt a tanári életpálya modell kapcsán előre jelezhető egy újfajta érdeklődői kör ("tudós tanárok") megjelenése a térségben, ahol ezeket az igényeket egy felsőoktatási intézmény a jövőben bizonyosan ki fogja elégíteni.

A debreceni neveléstudományi programban folyt eddigi munkának hazai és nemzetközi téren mérhető és jelentős eredményei és már bontakozó kumulatív hatásai vannak. Ez a képzés a jövőben is tervezi megőrizni, sőt erősíteni felsőoktatás-kutatási profilját, valamint a tanárképzési kutatások terén erős pozíciót szerezni, az ezirányú építkezés elindult. Tekintve, hogy a jövőben az oktatáskutatásban az interdiszciplináris szemlélet, a problémák és kutatási területek komplex szemléletmóddal való megközelítésének további erősödése várható, a felsőoktatás, a tanárképzési és a tanárkutatások problémáit interdiszciplináris kontextusában értelmezni képes kutató közösség formálódik a debreceni neveléstudományi doktori program körül. A debreceni neveléstudományi doktori képzése széles társadalmi és tudományos igényeket elégít ki, fejlesztése perspektivikus, számos lehetőséget rejt magában, amivel a Debreceni Egyetem erejét növelheti, akárcsak a programnak a nemzetköziesedő oktatáskutatásban való gyorsuló részvétele, mely hozzájárulhat az egyetem nemzetközi kapcsolatainak további bővüléséhez.

Pusztai Gabriella