Előszó

A magyarországi pórlázadások történetét jeles írók régebben s ujabban feldolgozták már, csak az 1437-ik évire nem került még eddigelé a sor.

Hazánk történetében ez volt a legelső s jelentőség tekintetében nem is az utolsó helyen álló mozgalom, a melyet bár korának nagyobb szabású eszméje, a maga egész ijesztő alakjában feltűnő török invásió, elhomályosított ugyan s a rája boruló feledékenységet sokban előmozdította: mégis, ha most legapróbb részleteiben megismerjük, ki tagadhatja, hogy e nagyszerü népmozgalom nemcsak záróköve a magyar jobbágyság középkori történetének, hanem egy külön álló sajátos jelensége az összes európai parasztlázadásoknak.

A dolog természetéből következik, hogy, ha világos képet akartam nyujtani, nem maradhattam szorosan a tárgynál, hanem bele kellett bocsátkoznom azon nagyobb kérdések fejtegetésébe is, a melyek a lázadással közelebbről vagy távolabbról összefüggésben valának. Igy bővebben foglalkoztam az oláhság akkori helyzetével, összehasonlítva azt különösen az erdélyi magyar jobbágyság viszonyaival, - továbbá az országba beszivárgó husszitatanok hatásával, mely utóbbi része munkámnak szerény intésül is szolgálhat, mivel hazai történetünk e téren sürgősen pótolandó hiányokat mutat, érdemlegesen még senki sem foglalkozván Hussz János tanainak Magyarországban keltett hatásaival s következményeivel. Jelen munkám tárgya továbbá akár a napirenden lévő alföldi munkás-mozgalmakat tekintjük, akár az áldatlan nemzetiségi surlódásokat, nagyon is aktuális, mertugy az egyiknek, mint a másiknak az orvoslására föltétlenül szükséges a multak hamisítatlan ismerete és a tanulság levonása. Ezeknek a figyelmen kivülhagyása következtében eshetünk belé ismételten régi hibánkba, ezeknek a nem ismerése által - a történelmet akaratlanul is meghamisítva - használhatják fel napjainkban is a nemzetiségi mozgalmakat vezető férfiak az 1437-ik évi eseményeket a saját elveiknek a támogatására, noha azok valójában épen az ellenkezőt bizonyítják.

Mindezekről azonban a maguk helyén.

Végül kedves kötelességemnek tartom hálás köszönetet mondani dr. Szádeczky Lajos és dr. Márki Sándor egyetemi tanár uraknak, kik úgy az eszme felvetésében, mint további munkálkodásomban mindvégig hathatósan támogattak.

Kolozsvárt, 1898 június havában.
Gombos Ferencz Albin.