Előszó

Nincs meghatóbb szertartása az egyháznak, a temetési szertartásnál.

Az egyház, e gondos anya, a világi dolgok által elfoglalt gyermekeit - ez által is - legfőbb rendeltetésök felé akarván terelni: szivökben oly hurokot pendit meg, melyek édesen fájó rezgésbe jövén, az Istenben való hit, remény és szeretet legmeginditóbb hangjait adják; s a legkeményebb emberi sziv sem maradhat érzéketlen, azoknak hallatára. Szent hitünk egyik boldogitó tana "a Szentek egyessége" nyer azon szertartások által élénk kifejezést.

Mi könyörgünk Istennél elhunyt kedveseinkért, kik elkövetett büneikért - Isten igazságosságának még nem tehetvén eleget, a tisztitó helyen vannak; s viszont azok is, mihelyt bejuthatnak a béke és fény országába, érettünk Istennél hathatóson közben járnak. E könyörgéseket - melyekben nem lelket ölő keserü s kétségbe esett panaszok, hanem az Istenben való erőss bizalom érzelmei fejeztetnek ki, - az egyház legnagyobb részben az ó-szövetségi szent könyvekből vette. A béketürő Jób és az Istenben tántorithatatlanul hivő Dávid király - az Üdvözitő eljövetelének ezen két első rendü előkészitője és képe - Krisztus előtt több ezer évekkel éltek, s mégis az ő esdekléseik oly megragadó ékes szólással, annyi bensőséggel szóllanak ma is szomoruságunkban hozzánk, hogy méltán neveztetnek azok: "az élet általános és kimerithetlen kincsének, s a lelki sebek enyhitésére leghathatósabb gyógyszereknek". S hogy temetési szertartásoknál a zsoltárok imádkozása magával az egyházzal egykoru, azt az apostóli rendeletekből is olvassuk, melyek ide vonatkozólag igy szóllanak: "Midőn a halottakot eltakaritjátok zsoltárokkal vigyétek ki őket, ha az Urban hivők voltak."

Ez ős régi rendeleteknek megfelelőleg, az erdélyi egyház megyében, annak különösen székely földi részében, a legrégibb időktől fogva, dicséretes szokásban volt az egyház által előirt halottak zsolozsmáját, részben vagy egészben, minden halott mellett - ki már a szentségekkel élt - elvégezni.

De mivel ez, az egyház nyelvén - latinul - végeztetett: a hivek minél nagyobb lelki épülését mindenkor előmozditani kivánó kegyes és boldog emlékü Főpásztorok, gondoskodtak arról is, hogy e magasztos szertartásokat a nép is értse és lelki haszonnal élvezze. Már 1738-ban, a "csiki klastromban t. P. Barabás Márton, ns. csikszéknek vice-esperestje, a boldog feltámodásnak reménysége alatt világból kimult hiveknek tetemek felett mondandó közönséges Solosmákot és Penitentia tartó soltárokat - az üdvösséges halált szomjuhozó hiveknek buzgó ájtatosságára; a purgatorium tüzében kénos gyötrelmeket szenvedő szegény lelkeknek foganatos segélytségére és a szegény tudatlan együgyü községnek bővebb értelmére, saját ájtatosságának buzgó ösztönétől ébresztetvén, istenes költségével ujabban kinyomattatta és szerelmes édes nemzetéhez való buzgóságából a Superiorok engedelméből délszinre bocsáttatta."

Nem sokára - 1755-ben - ugyan ezek - a bold. Szüz nagyobb zsolozsmájával és különbféle imákkal megtoldva, ujból kiadattak s az ismeretlen kiadó "előljáró beszédét" azon kezdve, hogy: "nincs semmi ujság az ég alatt" - kijelenti, hogy: "habár tudomása van is nevezett zsolozsmáknak több izben történt magyar kiadásáról, mind az által tapasztalván könyvecskéjének e hazában való szükségét, azt ujjabban hibanélkül kinyomattatni igyekezett."

Ilyen könyv ezen században is (1834.) nyomattatván, a nép között oly nagy kelendősége volt, hogy: minden irástudó ember azt megszerezni igyekezett, de már ma csak az öregeknél s azoknál is ritkán kapható meg, mivel a somlyói nyomda régtőlfogva egyetlen ilyen elárusítható könyvvel sem rendelkezik.

Pedig, most ép oly nagy szüksége van a hivő népnek egy ilyen könyvre, mint volt régebb, mert: a gyász isteni tiszteletek alkalmával, imáiban és elmélkedéseiben, ez van hivatva őt kalauzolni.

Ime! itt van tehát e szerény munka, melynek összeállitásában egyedül azon hő óhajtás vezetett, hogy: tehessek ez által is némi szolgálatot egyházamnak és szeretett székely nemzetemben a hitéletet, különösen a megholtak iránti vallásos kegyeletet ápolhassam.

Használtam a szt. István-társulat által kiadott magyar szent irást, a kalocsai és római rituálét, Tárkányi B. ismert vezérkönyvét és költeményeit; felvettem oly halotti könyörgéseket is, melyek ismeretlen egyházi férfiaktól szerkesztve a nép között már ismeretesek, de nyomtatásban még nem jelentek meg. S hogy a "Matutinum" zsoltárai, a müveltebb hivek számára - mintegy a rendes szöveg értelmezésére - versben is meg legyenek, azon zsoltárokat melyek Tárkányinál nincsenek meg, magam kisértettem meg versre átforditani. S ha mégis feladatomot sikeresen meg nem oldhattam volna, mentsen ki azon jó akarat, melyel csekély erőimet Isten nagyobb dicsőségére foglalkoztatni kivántam.

Gyergyó-Szent-Miklóson, 1885. szeptember hó 31-én.
Ferenczi Károly
lat. szert. plebános.