Előszó

A kultuszminiszter úr megkért, hogy a "Neonacionalizmus" című könyvéhez előszót írjak. A megtisztelő kérésének annál nagyobb örömmel teszek eleget, mert az általa kimondott szó annak a politikának alapgondolatait fejezi ki, amelyet magam is képviselek. Ez az alapgondolat: a gyökeréig változott viszonyok között élő magyarság nemzeti eszményeinek és gondolatvilágának az új körülményekhez való szabása és kijelölése azoknak a töretlen utaknak, amelyeken haladva az ország újjáépítése megtörténhetik.

Ne gondolja azonban senki sem, hogy ez az elgondolás egyet jelent a mult értékeinek és hagyományainak megtagadásával. Semmi sem áll tőlünk távolabb, mert bár egy új, egy cselekvőbb és alkotni jobban tudó nemzedéket óhajtunk e hazában látni, de olyat, melynek gondolkodása egészen a magyar történelem talajában gyökerezik. Nem a mindenáron való újítás láza fűti tehát, hanem az a felismerés, hogy a magyar nemzet érzelem- és gondolatvilágának, vele együtt a politikai vezetésnek alkalmazkodnia kell a változott kül- és belpolitikai helyzethez. A neonacionalizmus nem egyéb, mint ez a kifejlődésben levő új magyar nemzetnevelő ideológia.

Az eszmény a legkülönbözőbb utakon közelítendő meg. A szerzőt vérmérsékletének és munkakörének megfelelőleg elsősorban a kulturális eszközök érdeklik. Úgy látja, hogy a nemzet nevelésére hatalmas feladat vár. Egyrészt a jövő nemzedék gondolkodását, vérmérsékletét, jellemét kell a nagy cél szolgálatába állítani, másrészt a mai nemzedék figyelmét kell ráirányozni a hibákra, amelyek kiküszöbölése nélkül nincs magyar feltámadás.

Minden népnek az az igazi fénykora, mikor a legnagyobb nemzeti erények egészen személytelenek, mert a nemzeti közösség minden tagjában egyenlő mértékben élnek és ezúton az egész nemzet energiáit képesek hatványozni.

A csonka országnak ilyen korszakra van szüksége, s a kultuszminiszter úr szép könyve azt a feladatot tűzte maga elé, hogy a magyar elmék megvilágosításával ránevelje erre a mai nemzedéket.

Budapest, 1928. évi június hó 13.
Gróf Bethlen István.