Bevezető

A Hétköznapi áhítat című kiállítás anyagának összeállításakor, a népi vallásosság téma egy szeletét, eddig ismeretlen nézőpontból összegyűjtött paraliturgikus alkalmakat vizsgáltam. Maga a téma megválasztása is már rendhagyó, s a különlegességet még fokozza, hogy a gyűjtött anyag, s annak kiállítássá rendezése egy konkrét néprajzi gyűjteményhez és az ahhoz tartozó közösséghez kapcsolódik.

A Komáromi Klapka György Múzeum "Két haza egy szívben" c. néprajzi gyűjteményéről van szó, s azokról a felvidéki családokról, akik az 1947-es lakosságcserével kapcsolatban valamilyen módon érintettek. A továbbiakban adatközlőimnek említett családok ill. személyek, vagy konkrét szenvedő alanyai voltak a lakosságcserének, vagy ma is a felvidéken élő hozzátartozóik, vagy ismertőseik. A gyűjtési területem a Duna két oldalára, a mai Szlovákia és Magyarország területére esik, pontosan Guta, Naszvad, Madár, Komáromszentpéter, Hetény és Izsa községek, valamint Komárom város lakóit érintve.

A fent említett néprajzi gyűjtemény tárgyait a volt felvidéki családok 1997-ben ajándékozták a komáromi Klapka György Múzeumnak. Ők az ország különböző megyéiből az ötvenes években települtek vissza szülőföldjük közelébe Komáromba, magukkal hozva otthonaikból, gazdaságukból megőrzött tárgyaikat.

Az anyagot nagyjából kétévente időszakos tematikus kiállításokon mutattuk be, s a mostani kiállítás is ennek a sorozatnak a része.

Adatközlőim közül 1997 óta sajnos 35-en meghaltak. Idős emberek lévén, számunkra is nagy veszteség, hiszen ők voltak azok, akik személyes emlékeikkel közvetítettek szüleik, sőt többen nagyszüleik életéből olyan momentumokat, amelyekkel bennünket is elvezettek a 19. század végére, s a 20. század elejére.

Az 1920 és 1925 közötti években született adatközlők 80 éven felüli emberek. A felvidéki kiállítások megnyitói számukra is mindig ünnepi alkalmakat jelentettek. Találkoztak földijeikkel, s büszkék voltak, ha felismerték tárgyaikat, és megmutathatták ismerőseiknek. Ők azok most, akik már otthonaikban élik idős korú életüket. Nem szívesen mozdulnak ki, koruk vagy fizikai állapotuk miatt sokszor még a gyerekeik vagy unokáik által felkínált autós utakat se vállalják.

1996-ban ismerkedtünk meg egymással. Ez a 12 év, szinte baráti, mondhatni akár rokoni kapcsolattá alakult köztünk, de ha belegondolok gútai származásomba, földieknek is érezhetjük magunkat.