A
"CSAK SZOROSAN"
BUDAPESTI
KÖNYVKERESKEDŐ-SEGÉDEK EGYESÜLETÉNEK

TÖRTÉNETE.


AZ EGYESÜLET HUSZONÖTÉVES FENNÁLLÁSÁNAK
JUBILÁRIS ÜNNEPÉLYE ALKALMÁBÓL


IRTA
SENNOVITZ ADOLF
E. TAG.


SZERZŐ TULAJDONA

 

 

BUDAPEST
AZ ATHENAEUM IROD. ÉS NYOMDAI R. TÁRS. NYOMÁSA
1898.

 


 

Mélyen tisztelt vendégkoszorú!

       Kedves tagtárs urak!

Hagyományainkhoz hiven egyletünk ez idén is üli alapításának évforduló ünnepélyét. Ez egyszer azonban a szokottnál ünnepiesb módon kiván kifejezést adni afölötti örömének, hogy ezidén immár huszonötödször köszöntött be rá az a nap, a melyen huszonöt év előtt ez egylet megalakult. S mert a jubileumok korszakát éljük: közös akarattal és megegyezéssel elhatároztuk, hogy az 1898-iki évfordulót jubiláris ünneppé avatjuk s azt, e nem éppen gyakori szép alkalomból, méltóan meg is ünnepeljük.

Tisztelt tagtársaink ugy is tudják, de kedves kötelességünknek tartjuk ezt mélyen tisztelt vendégeinknek is elmondani, - nevezetesen azoknak, kik nem tartoznak a magyar könyvkereskedelem cégéres kötelékébe, hogy a »Csak szorosan«, budapesti könyvkereskedő-segédek egylete, mely immár huszonöt esztendő óta szakadatlanul áll fenn, voltaképen egy oly egyesület, melynek czélja alapszabályaink első pontja szerint semmi más, mint a segédek között való kartársias élet előmozditása és a hazai könyvkereskedelem, de különösen a segédek érdekeinek képviselése. Egyletünk eddig több gátló viszonyok terhe alatt nem vállalkozhatott bárminemű magasabb színvonal elérésére, de hogy a kitüzött kettős czélnak mindenkor megfelelni törekedett, s a jelenben is, szilárdabb és fejlettebb viszonyai között, minden erejével törekszik: ezt mi sem bizonyitja ékesebben, mint az, hogy »annyi balszerencse közt, oly sok viszály után« ma is fennáll, gyarapodik, virúl, s huszonöt éves jubileumát üli meg!

Ezeket előrebocsátva, nem csak alkalomszerünek de ünnepélyünkhöz méltónak, sőt elengedhetlennek tartjuk, hogy egyletünk multjára - bárha csak futólag is - egy pár pillantást vessünk, mert huszonöt év kétségkivül már számot tevő idő bármelyik egyesület életében, hát még az olyanéban mint a miénk, mely csak nagy küzdelmek s katasztrófák árán s csak vezérférfiainak lankadatlan buzgalma s tevékenysége mellett tarthatta fenn magát e hosszú idő alatt s csak igy juthatott megszilárdulásának s virágzásának ama stádiumába, a melyen ma áll, gyarapszik és virul. Ha széttekintünk egyletünk huszonötéves történetén, önkénytelenül jut eszünkbe földünk ős története, az ő kaotikus kezdeteitől, valamennyi természeti átalakulásain át egészen megszilárdulása korszakáig. De ezen merész hasonlatot csak úgy méltóztassanak venni, mint vette például Hoitsy, aki megengedte, hogy a »kicsike ember a nagy természettől« vehesse példáit. - Tehát igenis, egyletünk is átment hasonló metamorphosisokon, melyek - földünkéihöz hasonlóan - összekötve voltak mindennemű eruptiókkal s katastróphákkal - a mieink persze csak dióhéjban. - Egyletünknek is megvan a maga első-, másod-, harmad- s negyedkora, melyek lassankénti fejlődését, hanyatlását vagy ujra feléledését, aztán megszilárdulását jelölik. - Mert hiszen tagadhatatlan, hogy az emberi társadalom is csak az ős természet törvényeit kénytelen követni s amint az emberi társadalom nagyjában s egészében nyilatkozik meg: úgy üti rá az egyesületi kül- és beléletre is az ő váltakozó korainak a bélyegét. Pedig huszonöt év alatt egy társas egylet, mely annyi meg annyi elevenségből, mozgékonyságból s duzzadó életörömből van összealkotva, akár csak a föld gyomrának minden izzó, puha vagy kemény alkatrésze, - mondom, huszonöt év alatt egy társas egylet igen sokon mehet keresztül s egyletünk sokon keresztül is ment, és azért nem csoda, hogy igazán változatos, mozgalmas és tanulságos története is van. Hiába mondják némelyek, hogy egyletünknek nincs is története. Nincs igazuk, s előadásom maga fogja őket czáfolni.

Tehát tekintsük először egyletünk ős - vagy praeisztorikus korát, azon kort tudniillik, mely a budapesti magyar könyvkereskedő-segédek társas és egyesületi életet felöleli a »Csak szorosan« egyletünknek megalapítása előtti időkben.

Mióta könyvkereskedő-segéd van bárhol a világon, mint az irodalom és szellemi élet egyik szerény, de nélkülözhetetlen napszámosa, illetve terjesztő közege: azóta a társulási ösztön és szükség jellemzi e fiatal, nyüzsgő-pezsgő vérű, többé-kevésbbé felvilágosodott, többé-kevésbbé tanulékony s művelt speciest, melynek németül az a neve, hogy »litterarischer Handwerksbursche«, magyarán mondva pedig: »libris legény«. Régi német krónikákban mint »Bücherknecht« is szerepel; a magyar krónika ellenben (de nem tudjuk biztosan: a Heltai-é vagy már a Túróczy-é?) egyszerüen »Könyves«-nek titulálja. Annyi bizonyos, hogy a szoborig megérlelt Tinódi Sebestyén deák és hires magyar trubadur, mielőtt lantosnak felcsapott volna, fiatalabb korában könyvárus-segéd volt, a ki uton-útszélen, sokadalmokon, bucsukon árulgatta az ön komponálta, vagy másoktól bizományba átvett históriákat. És ez az általunk legelsőbben kiderített nagy fontosságú történeti adat nem is olyan tréfa, a minőnek egynémelyike a mélyen tisztelt hallgatók közül tartani fogja. Igenis, mi magyar könyvkereskedő-segédek büszkeséggel vallhatjuk a magunkénak lantos Sebestyén deákot. A ki pedig történeti fölfedezésünkben kételkedik vagy abban nem hisz, annak - annak - no hát annak legyen - a saját hite szerint.

Bizonyos továbbá az is, hogy akármelyikére az idézett megnevezéseknek hallgatott is valamikor a könyvárus-segéd in genere et per omnia regna et provincias: egyben mindenha mindnyája egyetértett s azt «szorosan» vallotta is tudni illik; szeretett s szeret ma is örvendeni fiatal életének; könnyen összeverődött s összeverődik ma is kompániának, asztaltársaságnak, vagy egyletnek. S mert ez igy volt már ab Johanne Guttenberg, vagy a Sigismundo Feyerabend, kit szakkrónikánk első »nyomtatott« könyvárusnak nevez: hát nálunk Pesten is csak úgy lett, hogy a libris fiatalság mindég érezte és ápolta is a kollegiális együvétartozóság erényét. Szabad óráiban együtt mulatott, disputálgatott - no és mi csürés-tagadás - együtt szidta szűkmarku zsarnok «öregeit», a mint ez már egyszer igy volt, van és lesz is, mig libris-legény és libris-főnök lesz e makulaturás sárgolyóbison.

Ime eddig tart a magyar könyvkereskedő-segédek egyesületi élete, őskori történelmének az első fejezete. Ha talán itt-ott hézagos vagy homályos, ám mentsen ki Szabó J. Geologiája, mely bizony itt-ott szintén sántit és Auerbrennerre szorúl.

Praehistorikus időszakunk második fejezetét elfoglalja azon idő, mely a mi »őskor«-unkat középkorunkkal váltja föl. Középkorunk pedig merészen átugorván több gyászos hazai történeti századot, melynek háborúktól lángba borított borzalmas fénye a tudományok és vele a hazai könyvkereskedelemnek szerény világító mécsét úgyis majdnem kialuvásig elhomályosította, egyszerre csak a mult század közepén találja magát, amidőn a szatmári béke utáni időkben Magyarország lassan-lassan ki-kitörölgeti hosszú tetszhalotti álmát szemeiből és alakulónak indul az uj Magyarország modernebb intézményeivel és a béke áldásai közben visszatérő anyagi és szellemi ereje segitségével.

Igaz ugyan, hogy még akkortájt sincsenek semmi adataink arra nézve - s haj! az egykoru pályatársak sirba szálltak anélkül, hogy hirt hagytak volna társas életükről - de azért kétséget sem szenved, hogy Pesten és Budán az időben már voltak ily librislegény-kompániák, midőn a mult század második felétől kezdve mind sűrűbben megnyíltak a két testvér-városban a könyves-boltok. Persze németek voltak az istenadta libris legények s németek maradtak még akkor is, midőn a pest-budai könyvkereskedelem az 1848-iki nagy időket megérte. Hiszen külföldi volt többnyire a főnök is, külföldiek a segédei s a valódi magyar könyvárus-segéd még oly ritka volt, mint akár a fehér holló. De bezzeg nem is tenyésztették még a magyar segéd fajtáját, hát honnan került volna és ha került volna is, divatban és szükségparancsolta szokásban volt a német. Denique a pár szál magyar libris-segéd is azt mondhatta akkor magáról, hogy nemo in patria - librista!

A szabadságharcz utáni időkből már kezd derengeni a szaktörténelem homályán keresztül egy pár adat arra nézve, hogy a »Bach-huszárok«-kal együtt hozzánk beözönlött német literarische Handwerksburschoknak már volt állandó összejöveteli helyük az »Alte Spieluhr«-ban és abban aztán nagyban kultiválták a - sörivást és melléje a - magyarfalást, mindaddig, míg az 1860-ban beköszöntött uj alkotmányos aera jó nagyrészüknek a Bach-huszárokkal egyetemben uti lapot nem kötött a talpukra. Ez időtől kezdve a két testvérváros közül különösen Pest kezd rohamosan fejlődni, de magyarosodni is, úgy hogy könyvkereskedői sürűbben kezdik alkalmazni a honi tenyésztésü libris-legény csemetéket. Jóformán még egészen süldön-uj generatio volt az, a melyen még a jövő korszakban is megérzett a régi germán iskola hazafiatlan szelleme. Ez időkből már neveket is ismerünk, olyakat, miknek hordozói egyrészt még a jelenbe is átszármaztak, mint tiszteletreméltó princzipálisok. Hogy Aigner Lajoson s más derék szakférfiainkon kívül csak az egy néhai Tettey Nándort fölemlítsük, őt, a hatvanas évek egyik hatalmas »sasverő«-jét és e Castorunk hű Polluxát, Wajdits Józsefet, és fogalmat nyerünk arról, hogy az akkori pesti könyvárus-fiatalságnak minő lelkes, minő imponáló alakok álltak az élén. S hogy különösen Tettey Nándornál maradjunk, ő volt az, a ki kitünő szervező tehetségével megalapította a pesti kereskedő-ifjaknak ma is virágzó egyesületét, de a kiben mi magyar könyvárus-segédek is megtiszteljük a mi első (szerintünk még praehistorikus) egyletünk derék megalapítóját. Sajnos, hogy ezen egyesületről nem maradt ránk semmi adat. Derék megalapítóját csak nem régen kisértük ki utolsó nyugvó helyére. Papirjai sorsáról semmi tudomásunk és a kik még életben vannak az akkori egyleti tagokból, azoktól vajmi kevés a remény, hogy valamit megtudjunk az ő »viselt dolgaikról«! Ne is kutassuk azokat. Elég elmondanunk annyit, hogy egyletük virágzása után hervadozni kezdett, s hogy midőn az 1873-iki esztendő felvirradt rája, feloszlófélben, nagy beteg aggastyán volt, kibe csak a megifjuhodás csodaszerü processusa birt volna még némi életet lehelni.

Igy záródik a pesti magyar könyvkereskedők egyesületi életének praehisztorikus kora, mely - a földtant tartván meg példának, - az ősidőknek elsőd-, másod- s harmadkorát képviseli.

És most már átmegyünk a mi hisztorikus korunkra, tudniillik arra, mely egyletünk megalapításától kezdve a jelenkorig vezeti le társas életünk történetét.

Krisztus születése után 1873-at mutatott a kalendárium - ha jól emlékszünk: a komáromin észleltük meg, - a bomlásnak indult praehisztorikus egylet hiven megmaradt tiz tagja végre-valahára fölébredt tetszhalottaiból. De mielőtt folytatnók, elszomorodott szivvel ki kell jelentenünk, hogy az akkori egylet hivatalos és bizvást nem hivatalos nyelve még mindig a német volt, s a mint tapasztalni fogjuk, még éveken keresztül az maradt, a tisztelt elnökségnek nem magyar voltából.

Ez emlékezetes esztendő virágot fakasztó tavaszán tehát az említett tiz tagból álló s végelgyengülésben szenvedő aggastyán egyesület csakugyan föléledt. Ösztönszerüleg inkább, mint társulati, avagy társulási kötelésségtudástól hajtatva, életjelt adott magáról. Így olvassuk ezt az 1873. évi ápril 17-én megtartott közgyülésének a német jegyzőkönyvében. Emlékezet okáért az erről szóló passzust magyar fordításban ide iktatjuk. Szólt az pedig ilyeténképen: »Két évi szünet után a »pest-budai könyvkereskedő-segédek egyleté«-nek elnöksége ismét egy életjelt adott magáról. Elnök, Weiszmann ápril 20-ára gyülést hivott egybe, mely megtartatván, egy három tagu bizottságot nevezett ki az alapszabályok revisiójának végzésére, mi szenvedélyes vitára adott okot. E bizottság eljárván tisztében, elnök május 17-ére közgyülést hivatott össze stb.«

Ugyancsak a posteritás emlékezetére felsoroljuk most úgy a régi egylet tagjainak a nevét, mint azon tizenegy (helyesen összeszámlálva őket), azon tizenkét nem-tagnak a neveit, kik e közgyülés alkalmával a fentebb említett megifjuhodási processusnak szolgáltak életmentő s egyletfentartó anyagul.

A régi egylet tiz tagja a következő volt:

Deutsch Zsigmond, Fulda Alajos, Horowitz Guidó, Kókai Lajos, Koller, Krellwitz Edmund, Parsch, Vogel, Weiszmann Adolf és Zipser.

Uj tagok:

Aigner Sándor, Dobrovszky Ágost, Franke Pál, Gombássy Imre, Grimm Gusztáv, Guttmann, Ladmer A., Makáry Gerő, Robitsek Zsigmond, Schrőter T., Spangenberg Fedor és Wolfner József.

Regenerált s uj, friss elemekkel erősbödött egyletünk megalapításánál tehát huszonkét tagból állott, kikhez ez év folyamán még vagy tiz uj tag csatlakozott, úgy hogy a tagok létszáma 1873-ban 32-re tehető. A május 17-iki közgyülésen legott megejtették az egyleti elnökség megválasztatását is, mely szerint Vogel (másodválasztásban) elnökül, Horowitz Guidó titkárul s Deutsch Zsigmond (szinte csak másodválasztással) pénztárnokul lett megválasztva.

Hogy a régi egylet nem talán rossz anyagi helyzete következtében indult volt bomlásnak, legjobban bizonyítja az, hogy az uj egylet megalapításakor 307 frt 25 krnyi vagyonnal készpénzben és sorsjegyekben rendelkezett s ezt mintegy hozományul tette le az egylet pénztárába. Csakhogy - sajna - kevés volt benne az áldás és köszönet. Inkább óhajtandó lett volna, hogy vagyon helyébe jobb, békésebb s higgadtabb karszellemet hozott volna át s hogy azon korhadt elemeket kiutasítsa, melyek a régi egyletet megmérgezték és az erkölcsi tönk szélére sodorták. Hiszen alig hogy a regenerált egylet megalakult, megkezdődtek a régi torzsalkodások és viszályok, miket az ifjusági hév és tüzes vér, a sértett ambitio, az uralomvágy, avagy más ilyféle ifjukori meggondolatlanságok és szenvedélyes kedélyállapotok idéztek elő - majdnem minden összejövetelnél. Így például a julius 17-iki közgyülésen olvassuk, hogy Kókai Lajos igen hevesen kél ki a gyakori kirándulások rendezése ellen, melyek az egyleti vagyont annyira rongálják. Mindamellett a többség győz és a tervezett kirándulást 9-7 szavazat ellenében megszavazza. S mert az idő szerint nincs pénz a kasszában, a sorsjegyek elzálogosítása határoztatik az aug. 2-án tartott heti gyülésen. »Affaire« affaire-t követi s Vogel elnök lemondani kénytelen. Helyébe Weiszmann Adolfot választják meg elnökül. Az aug. 29-iki heti gyülés jegyzőkönyve »sehr lebhafte«, »erregte«, »sehr erregte« és »hitzige Debatten«-ekről referál, de azért a revideált alapszabályok kinyomatása szépen a jövő évre halasztatik, a korábban határozatba ment ama intézkedés, hogy a gyülések jegyzőkönyvei a németen kívül magyar nyelven is vezettessenek, nem respektáltatnak és a tanácskozmányok is majdnem csupán német nyelven folynak.

Ezekből látható, hogy elődeink vajmi silány, gyarló s útvesztő csapásokon haladtak. De a történeti hűség megkivánja, hogy, midőn egyletünk huszonötéves történetét elmondjuk a nyilvánosság előtt, ezt nyiltan, hiven és minden álszégyenkedés nélkül megtegyük. Nem hiába alkalmaztuk a föld természetes történetével való összehasonlítást. Egyletünk ujjáalapítása ez első évében, de még a következőkön is át, csakugyan mindazon fázisokon ment keresztül, a minőkön át kellett mennie földünknek is, míg a kaotikus gőzökből szilárd anyag, abból organikus élet és lakható planéta válhatott. Egyletünk ez első évi történetével csak azért foglalkoztunk bővebben és részletesebben, hogy történetünk folyamán annál jobban kitünjék mindama javulás, tökéletesbülés és consolidatio, mely egyletünket - mint tovább látni fogjuk - annyi balsors és viszály után végre is arra a szinvonalra emelte, a melyen hogy ma csakugyan áll már némileg, mai ünnepünk is igazolja.

A következő 1874-iki év egyletünk keresztelőjét jelöli. A január 24-én s még kétszeri megszakítással folytatólagosan tartott közgyülésben ugyanis Weiszmann elnök inditványára elhatároztatott, hogy annak hivatalos neve »Nur fest«, Budapester Buchhandlungs-Gehilfen-Verein (B. P. B. G. V. jelzővel) legyen. »Csak szorosan« hivatalos nevét egyletünk csak egy későbbi másodkeresztségében kapta meg, a miből természetesen azt lehetne következtetni, hogy anabaptisták voltak tagjai, a mi ellen azonban elődeink nevében ünnepélyesen protestálunk. Az 1874-iki tisztujító választásnál Deutsch Zsigmond elnökül, Weiszmann Adolf másodelnökül, Horowitz Guidó titkárul, Stolp Ferencz másodtitkárul és Franke Pál pénztárnokul került ki az urnából. A németül és magyarul kinyomatott alapszabályok némely paragrafusa módosittatik s néhány uj paragrafussal toldatik meg, az eddig divott 50 kros havi tag illetmény pedig 60 krra emeltetik. Grimm Gusztáv egy »Kneippzeitung« életbeléptetését inditványozza, a mi nagy szótöbbséggel el is fogadtatik. Hogy e kedélyes és humoros ujitással egy füst alatt végezzünk, már ez eszmének testté váló megfogantatásánál eláruljuk, hogy a »Kneippzeitung« a redaktorok egyenetlenségéből, anyag hiányából és a későbben nyilatkozó közönbösségből soha sem jött létre s legfölebb egy-két irott számban a legintimusabb körben látott napvilágot. Nevezetes az 1874. egyleti év arról is, hogy az egylet azon mozgalma, miszerint az üzletek nyáron át hétkor zárassanak, vasár- és ünnepnapkor pedig egész nap zárva tartassanak, a főnök urak részéről szives méltatásra talált és azóta e humánus szokás majdnem szakadatlanul meg is maradt. Ez évben nyerték miniszteri helybenhagyásukat az alapszabályok is.

De a mi által ezen 1874-iki egyleti év különösen emlékezetessé lett, ez ama sajnálatos, mert fölötte botrányos események voltak, melyek egyletünket alig másfélévi ujjáalapitása után majdnem ismét feloszlatásához vezették. S mindezeknek úgyszólván egyetlenegy ember volt az oka, ki fondorlatos, alattomoskodó és kétkulacsos jellemével örökkön-örökké való konkolyhintője volt egyletünknek, melynek bár látszólag sokat használt raffinált praktikáival, de voltaképen sokkalta többet ártott minden egylet azon legfőbb kincseinek, melyek a tiszta kollegialitás és barátság, az önzetlen közremüködés és a be- és kifelé megnyilatkozó zavartalan tiszta erkölcsi karszellem ápolásában jutnak kifejezésre és melyek minden egylet legfőbb éltető és fentartó elemeit képezik. Rövidek leszünk s nem is akarjuk felszakítani ama régi sebeket, melyekben egyletünk akkoriban szenvedett. Ennek a bizonyos egy embernek a fondorlatai, ármányai, bujtogatásai ugyanis oda fokozták az elkeseredést s megbotránkozást a tagok nagyobb részénél, hogy a hallatlan botrányok között lefolyt október 28-án tartott rendkivüli közgyülésen egyszerre 12 tag, élükön a másodelnökkel és pénztárossal, lépett ki az egyletből s köztük épen azok, kik oszlopai s diszei valának az egyletnek. Neveket nem emlitünk, mert a kilépettek közül többen ma is élnek és a budapesti könyvkereskedelem köztiszteletben álló főnökei.

E tömeges kilépés nagy csapást mért az egylet életére és még nagyobbat annak erkölcsi reputácziójára. Belátták ezt mind a két részen s igyekeztek is jóvá tenni, amit egyrészről oly nagy rosszakarattal, másrészről a szenvedélyek felkorbácsolta heveskedésben megcselekedtek. Mindenek előtt a tisztikar kiegészitése vált szükségessé, és megválasztattak: Schröter Tivadar alelnöknek, másodtitkárrá (a szintén lemondott Stolp Ferencz helyébe) Schwarcz Károly, pénztárossá pedig Axmann Gábor. - Végre is - miután az izgága és basáskodó tag visszavonta mind azt, a mivel a kilépett 14 tagot megbántotta, ezek ismét beléptek, az alapszabályok azon rendelkezésének mellőzésével, hogy uj beiratási dijat kelljen fizetniök. Közben Stolp Ferencz, a lemondott Axmann helyébe megválasztott pénztáros is lemond, nagy rendetlenséget találván mindkettő a pénztárnál, mire Axmann - az elnökség nagy nógatására - mégis ujra elvállalja e tisztséget, de csak azért, hogy a rakonczátlan egy taggal összetüzvén ismét lemondjon, és az egyletből egészen kilépjen. Helyébe Fichtner Nep. Jánost választották meg pénztárosnak, ki nagy odaadással s ügyességgel rendbe hozta az elzüllött pénztár ügyeit és sok évig mintaszerüleg viselte tisztét. És ezzel aztán helyreállott - egyelőre - a béke és egyensuly. Csak hogy mindazzal, a mi most előttünk lejátszódott, az 1874-iki egyleti év is lejárt és már a következő 1875-iki év májusában találta egyletünket.

Kertész János tagnak (†) másodtitkárrá való megválasztatásával - szegedi gyerek lévén - egyletünknek első magyar aerája köszöntött be. Tőle birunk az eddigi német jegyzőkönyvek tömkelegéből kellemesen érintő első magyar gyülekezeti jegyzőkönyvet (1895. május 19-ről), melyből a következő passust örökítjük meg: »Jelen van 14 könyves legény.« Sajnos hogy éppen ezen jegyzőkönyvben azt is kell olvasnunk, hogy egy napirenden volt tárgy miatt »tettleges czivakodás«-ra került a dolog, melyet ismét csak az egyletnek ezen egy gonosz szelleme idézett elő.

De az egylet megmagyarosodása csak igen lassan halad. Ha például Makári Gerő és mások magyarul beszélnek, alelnök Schröter Tivadar megkéri az urakat, hogy »németül beszéljenek, mert ő nem érti a magyar szót.« S csakugyan még jó sokáig tartott, míg egyletünkben a magyar elem jutott túlsulyra s az lett uralkodóvá hivatalosan és társalgásban. Még eseményszámba menőnek tartatik, ha Gombássy Imre az 1876-évi (I/12-iki) közgyülésen magyar felköszöntőt mond, melyre ismét német viszonzásban részesül. Midőn 1876-ban ugyancsak Gombássy Imre veszi át a főtitkári állást, a gyülések jegyzőkönyveit már folytonosan magyarul vezeti s egyletünk Makáry Gerőn kivül főleg neki köszönheti, hogy mindinkább háttérbe kezd szorulni a német nyelv, de a német szellem is, a minek egy szónok a Deutsch Zsigmond tiszteletére rendezett banketten lelkes szavakban kifejezést is adott.

Elérvén az 1876-iki egyleti évhez, ennek épp most idézett közgyülésen, Deutsch Zsigmond elnök semmi szin alatt sem vállalván el többé e tisztséget, elnökül Fulda Alajos választatik. Tiszttársai mint főtitkár Schwarcz Károly, másodtitkár Gombássy Imre, s mint pénztáros ismét Fichtner Nep. János lettek. A távozó elnöknek tiszteletére egy uri estély rendeztetett, mely alkalommal a mindenkor köztiszteletben és szeretetben részesült kiváló érdemü férfiúnak egy értékes emléktárgy nyujtatott át. - Ez év május 31-én egy közgyülés megtartása vált szükségessé. Elnök Fulda Alajos, alig másfél havi tisztsége után lemondván, Schwarcz Károly pedig Budapestről való távozása miatt hivataláról leköszönni kényszerülvén, e két elnökségi tisztség betöltése képezte a közgyülés főtárgyát. Elnöknek Horovitz Guidó, alelnöknek Tettey Emil (?) és titkárnak Franke Pál választattak meg. Ez utóbbi a jegyzőkönyveket ismét csak németül vezeti, és ha néha megint magyar jegyzőkönyvre akadunk, ezt csak a mi áldott emlékü jó Gombássynknak köszönhetjük, mert hiszen úgy érezzük magunkat zamatos, tárgyilagos és kimerítő jegyzőkönyvei olvasásánál, mintha - rikító katonabanda dsinatratája után - andalgós, fülbemászó magyar czigányzenét hallanánk.

Máskülönben az 1876-évi egyleti év - a felemlített kanapépörökön és vizespoharas zivatarokon kivűl - elég csöndesen és rendesen folyt le. Leérkeztek a miniszteriumtól jóváhagyással a módositott alapszabályok is, csak hogy most az a bibi állt elő, hogy - nincs pénz a kasszában. No de vannak az egyletnek jóakarói; Weiszman volt rendes, most tiszteletbeli tag mint nyomdász dijtalanúl vállalkozik az alapszabályok kinyomatására. Hát meg volt ez is, s most már lehet ismét tanakodni a következő mulatság rendezéséről, amihez mégis csak kijut mindig az egyleti ládafiából. Hiába volt ellene ugyanaz a Weiszmann, ki az alapszabályokat dijtalanúl kinyomatni késznek nyilatkozott, hiába az a doronggal adott intése, hogy az egylet ne mulatozgasson annyit, hanem inkább takarékoskodjék és inkább a szinte mulatságra elzálogosított sorsjegyeit váltsa már ki valahára: nem használt semmit. Az alapszabályok kinyomatására tett ajánlatát jegyzőkönyvi köszönetnyilvánítással elfogadták, de egyéb intelme füstbe ment és a szokásos januári évforduló ünnep megtartását szépen megszavazták! Ilyen a fiatalság, ilyen kurucz a libris-legény! Isten javítsa erkölcseit!

Az 1877-iki egyleti évről csak öt heti gyülésnek, az 1878-ikinak plane csak egyetlen egyé maradván ránk utódokra, - hogy tartattak-e azokban közgyülések, illetve az említetteknél több heti gyülések is? ezt most megmondani nem birjuk: e két egyleti évvel tehát rövidesen végezhetünk. Aigner Sándor volt könyvárus s egyletünknek volt tagja, később műépitész, egyletünk számára egy igen sikerült symbolikus czímert rajzolt »Extra Hungariam non est vita« körirattal, s azt az egyletnek felajánlja. - Az elnökségben változás mutatkozik. Elchlepp Rikárd másodtitkárnak, Bach János pedig pénztárosnak említtetik az 1877-iki meglévő öt jegyzőkönyv egyik-másikában. Utóbbi azonban, valaki vagy valami által megsértetvén, ismét lemond. - Ennyi az egész amit e helyütt az emlitett két egyleti évről registrálhatunk. Áttérünk tehát a következő 1879-iki egyleti év eseményeinek előadásához. Rendes évi közgyülését január 11-én tartják meg. A már tavaly ujra revideált alapszabályok kinyomatása rendeltetik el. Deutsch Zsigmond, ki a megelőző két esztendőben is részese volt a közbizalomnak, mint elnök most is ujra választatik meg annak. Alelnök Steinacker Károly lesz, ki azonban ez év szeptember havában távozása miatt leköszön. Feder Ferencznek titkárrá választásával az egylet - szerintünk - nagy hibát követett el, mert az illető nem birta a magyar nyelvet s jegyzőkönyveit csak németül vezethette, a mit igen sajnálatos visszaesésnek nevezhetünk. Feder még annyi respektussal sem viseltetett az egylet irányában, hogy német jegyzőkönyveit tisztességes papirra irta volna, hanem tette ezt a keze ügyébe került holmi, egy oldalon benyomtatott üzleti hirdetésekre (az ugynevezett Naumburger Wahlzettel-re). Egyáltalában nagyon pongyola s nem curiális alaku a legtöbb egyleti jegyzőkönyv már annak előtte és annak utána is.

Az altitkár, Nagy Lajos magyar fin volt ugyan, de egy jegyzőkönyvet sem vezetett és mert pályánkat otthagyta, csakhamar leköszönt. Helyébe Stokovszky Antal választatik. A pénztárnoki állásra Gross Károlyt szemelte ki a közbizalom. Hogy mikép hálálta azt meg, azt az 1881-iki egyleti év annálesei örökitették meg. Egyebekben az év szépen, csendesen a megszokott csapásokon folyt le. A mi hasznosat alkottak, azt az illető külön rovatainkban fogjuk elmondani.

Ugy telt el az 1880-ik egyleti esztendő is. A január hó 10-én megtartott rendes évi közgyülésen, miután Deutsch Zsigmond nem akart többé hivatalt vállalni, Jancovius Albert választatik elnökül. Az alelnökségre Gombássy Imre, a titkárságra Szoller Károly, az altitkárságra Vitéz Adolf és a pénztárnokságra ismét Gross Károly lett megválasztva. A német Szoller Károlynak titkárrá megválasztásáról ugyanazt mondhatjuk, a mit Feder Ferenczéről mondottunk. Ő is átplántálta ismét a germánságot egyletünkbe s nagyon értjük Endrényi Imre boszankodását s méltatlankodását, ki egy gyülés alkalmával azt kérdi, hogy miről folyik a német tárgyalás s kéri, hogy azt neki magyarul mondják meg. - Az elnökségben csakhamar változás áll be. Elnök Jancovius Albert, ki csak egyetlen gyülést vezetett, lemond; altitkár Vitéz Adolf, ki Budapestről távozik, szintén, s alig hogy a márczius 25-én tartott rendkivüli közgyülésen elnöknek egyhangulag Gombássy Imre, alelnöknek Feder Ferencz s másodtitkárnak Toldi Lajos lett megválasztva. Feder alelnök már megint lemond és ki is lép, a másodtitkári állást pedig már egyáltalában nem töltik be egyelőre! - Egyébként krónikási örömünknek adunk kifejezést, hogy ez esztendőben - hála a Pallas Athéné czimerünkben guggoló bolyhos baglyának - nem esett meg semmi vulkáni eruptió, semmi tengeri vagy szárazföldi zivatar és nem billent meg a kis aprócseprő kupaktanácskozások parlamentesdit játszó vörös-boros nedvü gyülekezéktől az európai egyensúly, s átmehetünk az 1881-ik esztendőbe, mely egyike a legemlékezetesbbeknek s leggyászosabbaknak egyletünk huszonöt éves történetében. Ha poéták lennénk és nem szaktörténeti zugirók, így kezdenénk bele ez uj egyleti gyászos év történetébe: Múzsám, »Rückwärts Front,« oltsd el fáklyádat, állitsd »Beifuss« és sirj! - Igen sirj, mert a budapesti könyvkereskedősegédek egyletét nagy baj, nagy csapás fogja ez évben érni. No de csak bátorság, majd valahogyan átsikamlunk ezen az 1881-iki esztendőn is. Hanem voltaképen miért is buslakodnánk és szégyenkeznénk mi, kiket majdnem tizennyolcz hosszu esztendő választ el elődeink ténykedésétől? S miért is haboznánk történeti hüséggel úgy megirni egyletünk történetét, a hogy az igazában le is játszódott? Hiszen ha ezt nem tesszük, akkor minket joggal vádolhatna bárki történethamisitással avagy történet-elhallgatással, eltussolással! S aztán felelősek vagyunk-e mi, utódok, elődeink cselekedeteiért? Avagy szenvedhet-e bármily legkisebb csorbát is mai egyletünk az ő becsületén és jó hirnevén azért, mert tizennyolcz évvel ezelőtt az elődök egyletén sötét folt esett? Nem és százszor nem! Azért csak mondjuk el őszintén, úgy, a mint megtörtént.

Gross J. Károly egyleti pénztárnokot 1881-ben másodizben tisztelte meg a tagok közbizalma nagy felelősséggel járó bizalmi állásával. Az 1881-iki január 13-án tartott évi rendes közgyülésre Gross nem készült el szokott pénztári félévi jelentésével. Az azt követő legközelebbi heti gyülésen Horowitz Guido már interpellál ezért s kéri az elnökséget, hogy utasítsa pénztárnokot a rendes beszámolásra. Jött márczius is és Gross még mindig nem tett eleget kötelességének. A kiküldött pénztárvizsgáló bizottság Lampel Mór és Steinacker G. a márczius 30-án tartott heti gyülésnek azt referálják, hogy a pénztár-könyvet nem találván rendben, a pénztár állásáról jelentést ma nem tehetnek s egyúttal leköszönnek vizsgáló-bizottsági tisztükről. S ezen jelentéktelennek látszó incidens, ezen parányi hógombolyagocska mozgásba jött, gurulni kezdett s megeredt a hólavina, mely egyre nagyobbodván, rémséges utjában mindent legázolt. Az egyletben támadt megilletődést az ijedelem, ezt a fejetlenség és elzsibbadás követte. »Igen sajnos polemia fejlődött ki« - mondja a fentjelölt heti gyülés jegyzőkönyve, arra, midőn a két pénztárvizsgáló-bizottsági tag megtette jelentését s leköszönésével nyilvánvalóvá tette, hogy itt nagy bajnak vannak nyomában. Iziben uj vizsgáló-bizottságot akarnak kinevezni, de csak nagy nehezen találnak a jelenvolt tagok közül olyanokat, kik ezen, most már fölötte kényes tisztre vállalkoznának. Gross pénztárnok pedig igéri, hogy nyolcz nap lefolyása alatt rendesen elszámol. Az ápril 6-iki heti gyülésen az uj vizsgálóbizottság jelentést tesz, hogy a pénztárkönyv ez idő szerint 253 frt 22 kr. készpénz készletet mutat ki, az egyleti vagyont képező, közben zálogból kiváltott sorsjegyek pedig, az akkori árfolyam szerint, 562 frt 10 krnyi értékben szerepelnek. Az egyleti vagyon tehát 815 frt 32 krt tesz ki. Az elnökség pénztárnokot erélyesen utasítja, hogy a jövő közgyülésre részletes kimutatását és leszámolását okvetlenül készítse elő. De Gross csak huzza-halasztja elszámolását és az egyleti vagyonnak az ezidei évi közgyüléskor megválasztott uj pénztáros kezéhez való tényleges átadását. A gyanu tehát tetőpontját érte. Itt a legnagyobb erély és szigor vált szükségessé. Azért a julius 5-án tartott heti gyülés egy teljhatalommal fölruházott öttagu bizottságot küld ki az ügy sürgős rendezésére. Már az e hó 15-ére egybehivott rendkivüli közgyülésen, melyen az egylet jogtanácsosa, dr. Guttmann Tamás is jelen van, jelenti a kiküldött ötös bizottság, miután a kebelében lefolyt munkálkodásának négyrendbeli jegyzőkönyvét felolvasta, hogy minden iparkodása s fáradozása: Grosstól kikapni az egyleti vagyont, meghiusult, sőt többet is jelent, azt, hogy Gross julius 15-ike reggel óta nincs többé a Pfeifer N.-nál birt helyén, s talán a fővárosban sincs többé. Ezzel aztán nyilvánvalóvá lett, a mit eddig alig sejteni mertek, hogy Gross az egyleti vagyont elsikkasztotta, maga pedig odább állt. Képzelhetni a közgyülés megilletődését, boszuságát, zavarát! Nem is tehettek egyelőre egyebet, mint hogy Grosst egyhangulag alelnöki állásától fölfüggesztették s a tagok sorából törölték. Hogy a hütlen sáfár ellen legott bünfenyítő feljelentést is tettek és a rendőrséget vették igénybe Gross hollétének kipuhatolására, azt említeni szinte fölösleges. A fölötte kinos és káros ügy rendezésével az egylet jogtanácsosa, dr. Guttmann Tamás in optima forma juris bizatott meg. Ez év julius hó 19-én ismét rendkivüli közgyülés hivatik egybe, hogy a közben (mindjárt elillanása utáni másodnapon) rendőrileg kézrekerített, a kapitányságnál töredelmes bevallást tett s aztán az ügyészséghez átkisért Gross ügyében tanácskozzanak. E közgyülésen elnök, Gombossy Imre azon humánus és ritka kollegiális gyöngédségre valló inditványt tesz, hogy a hütlen kollega és tagtárs, a kötelességéről oly durván megfeledkezett egyleti tisztviselő elleni törvényes eljárás közvetlenül az elmarasztaló itélet meghozatala előtt az egylet részéről szüntettessék be és az eljárás költségeit is az egylet vállalja magára. Ezen igazán nemeslelkü inditvány ellen Robitsek és Goszlet tagok felszólalnak ugyan, de elnök inditványa győz, a jelenvoltak, az említett két tagon kívül, egyhangulag elnök inditványa mellett szavaznak. Így kerülte ki Gross méltó bünhődését. Ugyanaz az egylet, melyet oly tetemesen, oly gyalázatosan károsított, ugyanaz az egylet, melyet Gross czudar esete miatt nemcsak a helyi, de a külföldi sajtó is - elég méltatlanul - meghurczolt, s ugyanaz az egylet, melyet a bizalmával oly rútul visszaélt hütlen sáfára az anyagi tönk szélére s még ennél is többre, erkölcsi megaláztatásba sodort - mondjuk s hangsúlyozzuk, hogy ugyanaz az egylet azzal boszulta meg magát bünös tagján, hogy kiszabadította börtönéből s visszaadta a társadalomnak - megbélyegezve bár - de egészen bukva még sem. És ez a valóban nem közönséges momentum az, mely föloldja az egylet akkori elnökségét és összes tagjait azon erkölcsi ódium alól, melybe e katasztrófa által szükségképpen belesodortatott. Ezen elhatározásával legjobban bizonyitotta be akkori egyletünk, hogy van benne erkölcsi alap, van helyes érzéke a jó és nemes iránt s hogy mikor a nehéz megpróbáltatásra kerül a sor, van annyi lelki ereje, hogy megaláztatásából tisztultan kerüljön ki. Igenis egyletünk kiállta e tűzpróbáját és e »multja csak példa legyen most«. Példa, mely a helyes ösvényre mutasson, a melyről nem szabad letérnünk és példa, hogy oktasson, nemesítsen és a jó utakon való haladásban vezéreljen.

Hogy e sajnos és kinos esettel, e legnagyobb csapással, mely egyletünket fennállása óta érte, ezentúl rövidesen végezzünk, még csak annyit mondunk el, a mit az augusztus 3-iki rendkivüli közgyülés jegyzőkönyve is elmond. Elnök ugyanis azt jelenti, hogy a Gross-ügy egyelőre befejezettnek tekinthető, a mennyiben az elnök kezéhez egy 1050 frtra szóló, Dr. Graber Lajos törv. jegyző által aláirt kötelezvényt adott át. Gross szabad lábra helyeztetett, a törvényszék pedig az eljárás költségeit (18 frt 14 krt) az egyleten vette meg. Hogy mi történt Grossal és kötelezvényével, ezt is röviden elmondjuk. Gross természetesen a könyvárusi pályáról lelépett és valahol Szombathely táján a vasutnál valami kis állást nyert, melyen meg is nősült, de nem sokára aztán özvegye és több gyermek hátrahagyásával meghalt. Kötelezvényét, mely sohasem lett beváltva, egyletünk még ma is őrzi, de nem a kár megtérülése okáért, hanem tisztán csak szomorú emlékképen. Hozzátesszük még azt is, hogy ez esetből kifolyólag nyolcz tag lépett ki az egylet kötelékéből, Nagy Lajos tag pedig azt inditványozta, hogy az egylet eddigi compromittált nevét változtassa meg, mi azonban közel fekvő okoknál fogva nem találkozott helyesléssel. Ez ügy miatt szaklapjainkban polemiák is folytak, de utóvégre is a hullámok mégis csak lecsillapultak és elhangzott a jelszó: Helyesebb csapáson, ismét ujból kezdve, előre! - És ezzel az 1881-iki gyászos egyleti év ezen eseményével végeztünk. Keserü utóizét még sokáig megérezte az egylet, de végre mégis csak napirendre tért fölötte.

Nézzük már most ezen év közönséges történetét. Az alapszabályok ismét módosításra szorultak. A tisztujítás a január 13-án tartott rendes évi közgyülésen ejtetett meg. Elnökül Gombássy Imre, alelnökül ugyanaz a Gross J. A. K., kiről fönnebb szól az ének, titkárul Zunft Antal, kivel ismét a magyar hivatalos nyelv tartja bevonulását az egyletbe, altitkárul Schindler Gusztáv és pénztárosul (Gross helyébe) ismét Fichtner Nep. János. Gross kizárásával a másodelnöki tisztre Lévai (Lampel) Mór választatik meg. Május havában még javában folynak az előkészületek egy 2 napra terjedő nagyobb szabásu kirándulás rendezésére, mire az elnökség 200 frtot szavaztat meg magának. Akkor még sejtelme sem volt arról, hogy vagyona egy könnyelmü tagnak esik áldozatul. Szegények, ez évben nem mulattak többé. Mindamellett pénztáros Fichtner első félévi pénztári jelentése már fölösleget mutat ki, a mennyiben a 149 frt 40 kr. bevételből levont 109 frt 82 krnyi kiadás után 39 frt 58 krnyi készpénzkészlet mutatkozott. Dicsérettel meg kell emlékeznünk Zunft Antal titkárról, a ki egyletünkben a hivatalos magyar nyelvet buzgalmával végleges diadalra emelte. Jobb, gyakorlatibb beosztással ellátott és kellő alakba öntött jegyzőkönyvein élvezettel pihen meg a tanulmányozó szeme, különösen, ha untig tele mérgelődött, mikor a korábbi évek többnyire rendetlen, pongyola és különféle rongy papirkákra irt s tulnyomólag német jegyzőkönyveken úgyszólván átrágni kellett magát. A viszontagságos 1881-iki egyleti évet ezzel el is bucsuztathatjuk. Jegyzőkönyvei hiányosak, mert augusztus óta egyetlen egy gyülési jegyzőkönyv sincs a rendelkezésünkre bocsátott akták közül. Hajlandók vagyunk föltenni, hogy az egylet egy kissé nyugalomba helyezte müködését nagy - krachja után; de az is lehet, hogy miután a heti összejöveteleknél ujabban már nem vezettek jegyzőkönyvet s ezt csak az ezentul hivatalosaknak elnevezett gyüléseknél tették, a midőn ugyancsak hivatalos elintézés alá valókat végeztek: a hézagnak mutatkozó időben anyag hiányában talán nem is tartatott hivatalos gyülés.

A rá következő 1882-iki egyleti évről csak igen keveset birunk mondani, szintén csak a levéltári források vékonyka csöppenése miatt. Rendes évi közgyülését január 14-én tartotta az egylet, melynek tisztujításánál ismét Gombássy Imrére ruháztatott az elnökség egyhangulag. Alelnöknek Horowitz Lajost, titkárnak másodizben Zunft Antalt, altitkárnak Glück Somát és pénztárnoknak már negyedizben Fichtner Nep. Jánost választják meg. Pénztáros jelentéséből az 1882-iki második félévi pénzforgalomról megtudjuk, hogy az előző év végén 98 frt 18 kr. készpénzzel rendelkezett az egylet - no meg Grossnak 1050 frtra szóló kötelezvényével. Az ujra módosított alapszabályok némi változásokkal a miniszteriumhoz beterjesztetnek, a honnan azonban formai hibák miatt elintézetlenül ismét visszaérkeznek, noha azoknak kinyomatására, még pedig csupán magyar nyelven, az elnökség már megkapta felhatalmazását. A február 8-án tartott hivatalos gyülésen elnök azon inditványa, hogy havonta egy felolvasás tartassék, egyhangulag elfogadtatik. Sajnos, hogy ez is csak puszta jó szándék maradt, a mennyiben titkárnak ez évről szóló jelentése szerint csupán két ily felolvasás tartatott egész éven át, egyike Gombássy Imre, másika Deutsch Zsigmond által. Arról is olvasunk titkár évi jelentésében, hogy a tagok igen léhán, némelyek igen hanyagon látogatják a heti és a hivatalos gyüléseket, daczára annak, hogy az alapszabályok erre nézve kötelező határozatokat teremtettek, sőt büntetéseket is szabnak ki. S e panaszok évről évre hangosabban ismétlődnek Zunft titkár jelentéseiben. Javulás e tekintetben az akkori, de még a mai könyvárus ifjuság részéről, ezektől az inkarnált könyves-bohémektől nem igen várható. De eljön majd annak az ideje is; ne csüggedjünk el. Mihelyt egyletünknek saját otthona lesz, bizvást e téren is javulás fog bekövetkezni.

Áttérve az 1883-iki egyleti év életének vázolására, örömmel kell konstatálnunk, hogy az egylet viszonyai s létszáma szemlátomást gyarapodnak, virulásnak indulnak. De még nagyobb örömmel konstatálhatjuk, hogy egyletünk karszelleme lényegesen megváltozott - az ő saját előnyére. Nincs perpatvar, nincs viszály, s az öntudatra ébredt, fölfelé törekvő ambitió szelleme kezdi átlengeni a kebleket. Az izgága békerontó elemek lejárva, elejtve látván magukat, rohadt gyümölcsként esnek le fájukról, illetve mint haszontalan salak válnak ki, vagy löketnek ki. Az egyleten hosszú ideig nehezedett átok ezzel elveszti romboló erejét és a béke napsugara kezd benyomulni az annyi keserü megpróbáltatáson átment egyletbe, - eleintén csak mintegy az ajtó és ablak hasadékain, de aztán azon mértékben mind fényesebben, melegebben, a minőben a megtisztult egyleti karszellem ajtót, ablakot nyitogat, hogy bebocsássa az egyleti életet egyedül fenntartó géniusát, mely képviseli a férfias magatartást, a czéltudatos előrehaladást, az igazi egyetértést és a mi legfőbb: az egymás iránti megtisztelést.

Mióta Gombássy Imre ujból elfoglalta az elnöki széket, azóta érezhetővé lett a most ecsetelt kedvező változás is. Megférfiasodott ő is, testben, lélekben és tapasztalatokban. Körültekintő eréllyel fogta és vezette az egylet kormányrúdját. Szeretetreméltó személyisége, derűs kedélye és tiszta jellemével imponálni tudott, és ő az, kinek egyletünk - mig köztünk volt, - a legtöbbet köszönhet. - De hát a legderekabbakat irigyli a sors szeretteiktől! - Gombássyt is el kelle veszítenünk. - Hanem vigasztalódhattunk, mert az 1883-iki rendes évi közgyülés megtalálta a Gombássyhoz méltó utódot, midőn Horovitz Lajos alelnököt választá meg elnökül. A mily tulajdonságok és erények ékesítették Gombássyt, azoknak Horovitz Lajos sem volt híján. Erély, tapintat, ügybuzgalom, sőt személyes áldozatkészség tekintetében elődét talán még felül is multa. És mintha az egylet jó szelleme azzal is ki akarta volna mutatni, hogy vannak kebelében derekasabbnál derekasabb fiatalok, az 1883-ra választott többi elnökségi tagok is egytől egyig meghaladta azt a mértéket, melyet az egyleti funktionáriusoktól megkövetelhetünk. Alelnök: Glück Soma, ki még ma is tagja s jóindulatú barátja egyletünknek. Titkár ismét Zunft Antal, kinek rátermettségéről ez állásra már megemlékeztünk. Altitkár: Koczányi Béla, egyike a legszeretetreméltóbb s legrokonszenvesebb kar- és tagtársaknak, a ki könyvészeti munkálkodásával nagy érdemet szerzett magának az egylet szellemi szinvonala emelése körül. Pénztáros ismét és ismét a mi kedves jó becsületes Fichtner Nepomuk Jánosunk, kire akár Dárius is nyugodtan bizhatta volna kincseit. Igy aztán bátran elmondhatjuk, hogy az 1883-iki év jó auspiciumok közt kezdődött. S hogy be is váltak, a mint hogy ily elnökséggel az élén be is kellett válniok, csak természetesnek találjuk. A »Csak szorosan« egylet érezni kezdé magát, de a főnök-egylet is mindinkább kezd vele foglalkozni; megadja neki teljes mértékben az ő megbecsülését s az érdeklődés az egyes főnök tagokra is hat át, minek a legszebb tanujele az, hogy a főnök urak mind sürübben kezdik látogatni az egylet gyüléseit s szívesen vesznek részt tanácskozásain. Mindezek kétségen kivül nagy vívmányoknak mondhatók, ha azokat a megelőző évek áldástalan sivár és zilált állapotaival hasonlítjuk össze. Ezen szerencsés év augusztus havában leérkeztek miniszteri jóváhagyással az ujra módosított alapszabályok is, melyeknek azontúl csak magyar nyelveni kinyomatása határoztatik. - Az évben egyletünk mint erkölcsi testület először lépett síkra egy főnök részéről állitólag jogaiban sértett tagja megvédelmezésére, szép, - de jogilag nem competens - jelét adván az egyesületi szolidaritás azon elvének, hogy egy mindnyájáért, s mindnyája egyért. De mi, kik a történetiró higgadtságával biráljuk el az eseményeket, habozás nélkül kimondjuk, hogy ez esetben inkább a jóakarat, a túlhajtott ambíció és a fiatalkori hév, mint a higgadt megfontolás és helyes jogi felfogás vezérelte a könnyen fellobbanó, a megszorúltat szíve benső sugalmából megvédeni akaró fiatal elméket. Az ugynevezett Wolf Miksa ügy volt ez, melyet ha valaki még érdeklődnék iránta, ott találhatja aktáival együtt a »Corvina« az évi hasábjain. Mi azonban napirendre térünk fölötte érezvén, hogy az ily dolgokon inkább átsikamlani kell a krónikásnak, mint feleleveníteni azokat annyi idő multán. - Ez év történetéhez még csak annyi: A már tavaly elhatározott havi felolvasások csak nem akarnak létrejönni. Hiába, a könyves bohém inkább - kurizál, mint felolvas. Könnyü vére nem hajlik a hivatásos nappali munka fáradalmai után észt fárasztó nagyobb szabású conceptiókra. Ej mit neki a felolvasás! - van a boltban könyv elég, olvasson fel kiki magának saját gusztusa szerint - s ne fitogtassa senki tudását, bölcseségét a tisztelt publikum előtt. Igy okoskodik a tizennyolcz próbás könyves bohém! És Isten látja a lelkünket: nem tudunk ezen furcsa, ezen triviális okoskodáson megharagudni. És ismételjük, e téren is majd javulás álland be, ha az egyletnek saját otthona lesz. A felolvasások ügyének a becsületét ez évben Aigner Károly mentette meg, a nyomdásztörténet köréből tartott egy talpra esett felolvasásával. De a legszebb felolvasásnál is kellemesebben hatott titkárnak következő évi jelentésében azaz előterjesztése, hogy mig az 1882-ik év végén csak huszonöt tagja volt az egyletnek, addig az 1883-iki esztendő végén már harmincznyolcz volt a tagok létszáma. S nem kevésbbé kellemesen érintett mindenkit pénztáros jelentése is, mely szerint az év végén 137 frt 97 krt mutatott ki készpénzben az egylet pénztárkönyve. Kellemesen hatott - mondjuk - mert már most biztosítva van a szokásos téli mulatság és muri sikere, a miért mint a méhecskék ugy összekuporgatják-kapargatják a hatosokat, hogy aztán egy jó estét - szépet, élvezeteset és vidámat - csinálhassanak maguknak és azoknak, a kik velük tartani akarnak. Boldog fiatalság, mily irigyelni való vagy te!

Az 1883-iki évnek méltó követője volt az 1884-iki egyleti év. Szélcsend alatt, de serény előrehaladás közben folyt le. Ez év január 16-án megtartott rendes évi közgyülésén Aigner Lajos urat, az országos főnökegylet sokévi elnökét egyletünk örökös tiszteletbeli tagjává választja és nagyrabecsülése ezen fölemelő aktusát egy szép diszokmány átnyujtásával ünnepli meg. Az elnökség, két tagjának kivételével a tavalyi marad, örvendetes jeléül annak, hogy eredménydús müködésével kiérdemelte a tagoknak ujból nyilatkozó bizalmát. Elnök Horowitz Lajos, alelnök Glück Soma, titkár Révai Ödön, altitkár Szabó István és végre pénztáros a nélkülözhetetlen hüséges sáfár, Fichtner Nep. János. Sajnos, hogy a nagyrabecsült, közszeretetben részesült s »érdemdús« elnökünket, Horowitz Lajost, ki az Aigner Lajos czégébe lépett be mint főnöktárs s ennek következtében leköszönni volt kénytelen, alig egy hónapi hivataloskodása után ismét elvesztenünk kellett. Helyébe az egylet kipróbált derekasságu tagja, Gombássy Imre lett ismét egyhangulag megválasztva, - úgy hogy a veszteség nem vált annyira érezhetővé. Titkár, Révai Ödön is lemond - üzleti elfoglaltsága miatt, nagy kárára az egyletnek, mert e derék, nagy képzettségü és lángeszü elnökségi tagjától méltán sokat várt. Révai Ödöntől csak három jegyzőkönyvet őriz az egylet levéltára, de mindnyája remeke a magasabb eloquentiának és a kivánni mitsem hagyó elegáns irálynak. Az év derekán az egylet régi, erős oszlopa, Gombássy Imre elnök is lemond tisztéről, melyet kevés megszakítással, mint ilyen, avagy mint egyéb elnökségi tag kilencz évig viselt közbecsülésben és közszeretetben, - müködésével elhervadhatlan érdemeket szerezve magának egyletünk kül- és belélete körül. Lemond pedig azért, mert a könyvárusi pályától végkép megválik, hogy azt egy - szerinte - biztosabbal, jobbal fölcserélje. Curiosumként fölemlítjük s egyletünk történetében megörökítjük azt is, hogy egy közkatona tagunk ez évben kilép, mert a könyvárusi rögös pályáját szinte otthagyja, hogy apja mesterségét folytassa, t. i. - fiakkeres lesz belőle. Látnivaló ebből, hogy non solum libelli habent fata sua, sed etiam librarii! Bucsuzó elnök, Horowitz Lajos ő hozzá méltó, szép emléket hagy maga után, midőn két aranyat ajánl fel évenként egy oly pályázatra, mely a könyvkereskedelem valamelyik kérdéséről szóló, vagy adott themáju, vagy szabad választásu pályamunka megirását czélozza. Hogy e czélzatnak, mely a komolyabb irányzat fölébresztéséből, a tagok nemes és szakmájukhoz méltó versenyre buzditásából s a könyvkereskedelem érdekeinek e téreni előmozditásából állott, jó sikere volt, ezt a következő évek történetéből fogjuk megtudni. - A tagok száma az év végével harminczöt. Pénzügyi viszonyai az egyletnek az 1884-iki évben még inkább javulnak mint a megelőzőben. Az első félévi pénztári kimutatás szerint a bevétel 272 frt 97 kr. s levonva a 155 frt 12 krnyi kiadást, készpénzkészletnek 117 frt 85 kr. mutatkozik. A másodfélévi elszámolás pedig 160 frt 94 krnyi készpénz vagyont mutat ki. Ennek persze örvendez aztán a »Csak szorosan« mulatozó libris-bohémsége. Ki is lehetne már most nálánál különb legény a csárdában!

Átléptük az 1885-iki egyleti év küszöbét. Rendesen és nyugodtan köszöntött be és így le is folyt. Hála érte az egylet kiengesztelt nemtőjének! A január 25-én megtartott rendes évi közgyülésen, Sennowitz Adolf korelnöksége alatt megejtett tisztujitásnál elnökül Deutsch Zsigmond, az egylet veterán tagja s többszörös funktionáriusa, alelnökül harmadizben Glück Soma, titkárul ujból Zunft Antal, altitkárnak Koczányi Béla és pénztárosul, mint annyiszor már, ismét Fichtner Nep. János választatott. Mindnyája régi, kipróbált oszlopa lévén az egyletnek, az nyugodt megelégedéssel nézhetett folyton javuló jövője elé. Kimagasló eseménye ez évnek a Horowitz Lajos alapította pályázat volt, melyhez az egylet is hozzájárult két arannyal, úgy hogy négy arany pályadij mosolygott a szerencsés megnyerő felé. Négy dolgozat adatott be. A birálóbizottság elnöke, Révai Ödön, az ez év január 2-iki hivatalos gyülésen olvassa föl a birálóbizottság pályázati jelentését. A négy pályamunka közül három gyöngének találtatott s némelyik azonfölül »csak úgy hemzseg az orthographai hibáktól«, mondja szóról-szóra a jelentés. Ellenben a negyedik dolgozat, melynek feladott czime: »Mikép fokozható a könyvkereskedő-segédek szellemi tehetsége és mikép javítható ezzel kapcsolatban a könyvkereskedő-segédek anyagi helyzete?«, nemcsak hogy megütötte a mértéket, de a birálóbizottság a jutalomra is érdemesítette. A jeligés levélkéből Ranschburg Győző, uj tag neve került ki. Dicsérettel megemlítendő Révai Ödönnek birálati jelentése is, mely irója elegáns stilusával, a birálatba szőtt sok finom humorával és cum grano salis vegyitett szatirájával valódi élvezetet nyujt az olvasónak. A pályadij Ranschburgnak a február 2-iki hiv. gyülésen alapító, Horowitz Lajostól ünnepélyesen átadatott, a nyertes pályamű külön is és azon felül a Corvinában is lenyomattatott. Ha még fölemlitjük, hogy az egyleti vagyon ez évben is szépen gyarapodott, a mennyiben a pénztárnoki jelentés szerint 204 frt 52 kr. készpénz állott az egylet rendelkezésére, hogy továbbá a helyeszközlő osztály huszonhat jelentkezett segéd közül elhelyezett tizenkettőt s végre, hogy a tagok száma is jelentékenyen szaporodott: elmondottunk mindent, a mi az 1885-ik egyleti év történetére tartozik.

Az 1886-iki év is csöndesen és normális tovafejlődésben folyt le véges-végig. A január 4-én tartott rendes évi közgyülés tisztujitásával ismét megelégedhetett az egylet. Elnökül egyhangulag Deutsch Zsigmond, alelnökül ismét Glück Soma, titkárul - most már hatodizben - Zunft Antal, altitkárul Vértesi Zsigmond, pénztárnokul pedig more antiquo Fichtner Nep. János neve került ki az urnából. - Vetélytársa is támad az egyletnek. Az elégedetlen kilépett elemek valami »Bagoly« czimü külön egyletet alakítanak határozott antiszemita irányzattal. Elnök inti a tagokat, hogy ezzel a felekezeti gyülöletet fölébreszteni törekvő zugegylettel semminemü összeköttetésbe s érintkezésbe ne lépjenek. A Horowitz Lajos pályázati alapítványa ez évben is hajtja sikeres gyümölcseit. A két aranyas pályadijhoz tudvalevőleg évente az egylet is hozzájárul két arannyal: ez idén a főnök-egylet érdemes elnöke Aigner Lajos ur további két arannyal járult e szép czélhoz, úgy hogy egy négy és egy két arany dijas dolgozatra lehetett pályázatot hirdetni. Csakhogy a fölött: adott théma legyen-e, vagy szabadon választott, hosszadalmas vita támadt a közgyülésen, míg végre a szavazás a szabadon választott téma mellett foglal állást s a kérdést ez értelemben dönti el. - Az egyleti alapszabályokkal csak nem birnak boldogulni. Már néhányszor toldozták-foldozták, s most ismét uj alapszabálytervezeten törik a fejüket, melyet Horowitz G. tag készített. Nagy debatta után némi módosításokkal az augusztus 5-iki rendkivüli közgyülés azokat elfogadja. Eseményt is mondhatunk el, mely abból állott, hogy az egylet a nyáron két napra terjedő kirándulást tett Bécsbe, hogy a bécsi »Buchfink« testvéri egyletnek tavalyi kiállítási látogatását viszonozza. - A tagok létszáma ez évben is hol szaporodik, hol megint apad, a mint ez egy szüntelenül mozgósított könyves-bohémtruppnál nem is képzelhető máskép. Hiszen egyedül a Budapesten szakadatlanul müködő és élő tagtársak képezik az egylet tagállományának törzsét. Ez aztán az oszlopos kadre, melynek kereteibe a vidékről berukkoló és az egylet zászlója alá lépő ujonczok beosztatnak. Itt palléroztatnak, itt csiszoltatnak vidéki maradiságukból s minél tovább tart köztünk létük, annál kiformáltabb tagjai lesznek, úgy is mint egyleti tagok, úgy is mint könyvárus-segédek a pulpitusnál és a pudli mögött. - Az 1886-iki pénztárállomány az első egyleti félév végén 109 frt 11 kr; a második félévi pénztárnoki jelentés nem állt rendelkezésünkre, egyáltalában a levéltár még mindig rendezetlen és sok oly okmány nincs az évi jegyzőkönyvekhez csatolva, melyekre azokban hivatkozások történnek. Itt is segiteni kell s meg vagyunk győződve, hogy az egylet mostani ügybuzgó, derék titkára nem mulasztja el ebbeli kötelességét sem.

És ismét lefolyt egy év, hogy helyet csináljon a következőnek. Jót fog-e hozni a »Csak szorosan« egyletnek? Hát hozott is és a legjava volt közte a béke és a tántoríthatlan előrehaladás, mely az egylet beléletében s kifelé ható müködésében megnyilatkozott. Immár javában benne vagyunk - hogy geologiai hasonlatunkat ismét alkalmazzuk, - egyletünk triászkorában; - pezsgő élet a megszilárdult alaprétegei virányos felületén és organikus fejlődés minden nagyobb eruptio és kataklizis nélkül. Rendes évi közgyülését az egylet 1887. január 22-én tartja igen élénk részvétel mellett. Hanem, sajnos, a források itt ismét cserben hagynak bennünket, a tisztujításnak a közgyülési jegyzőkönyvben semmi nyoma s ha nem tudnánk meg az év alatt tartott egyéb hivatalos gyülések jegyzőkönyveiből, hogy ismét Révai Ödön felé fordult a közbizalom, midőn e kiválóan ez állásra rátermett fiatal urat választotta meg elnökéül: bizony ma nevét sem tudnánk megörökíteni a könyvárus-fiatalság jövő nemzedéke számára. A közgyülést követő gyüléseknek meglevő többi jegyzőkönyveiben Vértesi Zsigmond szerepel mint titkár, de bizony nem igen vált be, mert az általa szerkesztett jegyzőkönyvek fölötte pongyolák, megbizhatlanok s a követelményeknek a legtávolabbról sem felelnek meg. Bátran elmondhatjuk tehát, hogy az egylet Vértesinek titkárrá megválasztásával, mely állás tudvalevőleg minden egyletnél a legfontosabb, nem tett szerencsés fogást. Ezt persze nem apodiktice mondjuk, hanem csak mint azon benyomásoknak a kifejezését, melyet az általa szerkesztett, szószaporító, de nem magvas, a legfontosabb tárgyalási mozzanatokat ki sem domborító, vagy plane egészen mellőző jegyzőkönyvei áttanulmányozása ránk gyakorolt.

Kimagaslóbb mozzanatkép tünik föl az 1887-ik egyleti év életében ujból a Horowitz Lajos-féle pályázat, melyhez az egylet ez idén két aranyán kivül még négyet csatolt, úgy hogy a most tartandó pályázathoz tiz arany állott az egylet rendelkezésére. Ime, a Horowitz Lajos által elvetett kis magocska mily dusan fizet. Oh, hiszen tudjuk mi, hogy a fiatalságnak csak jó példa kell, hogy valamiért buzduljon, valamiért lelkesüljön! Mikor is jön össze a könyves-segéd tiz csillogó arannyal! Csak hogy azt meg kell nyerni ám! - Már a közgyülésen titkár jelenti, hogy hat munka érkezett be, melyet az elnökség kiad a biráló-bizottságnak. Egyuttal határozatba megy, hogy csak a legjobb pályanyertes mű fog a Corvinában kinyomatni. Már a márczius 16-iki hivatalos gyülésen felolvassa Gombássy Imre, bár nem tagja többé az egyletnek, de állandó elnöke a pályamű-birálati bizottságnak továbbra is, a bizottság birálati jelentését, mely az első dijat (négy aranyat) »a tudomány hatalom« jeligéjű dolgozatnak itéli oda. A második (két aranyas) dijnak a kiadatását nem javasolja. A pályanyertes mű »a könyvárus müveltségé«-ről értekezik, nyertese pedig Ranschburg Győző, a ki ezuttal a második pályázaton is elviszi a pálmát. Az augusztus 14-iki hivatalos gyülésen már a jövő pályázatról folyik a tanácskozás s Gombássy Imre azon inditványa, hogy csak egy pályadij tüzessék ki, tehát az egész tiz aranyból álló dijalap csak az egy nyertesnek adassék ki, némi vita után elfogadtatik. De a pályakérdés kitüzésénél már véleményeltérés mutatkozik, mert ahány a jelenlevő, annyi erre nézve az inditványa. Hosszas viták s egyenkénti szavazások után végre a pályázati bizottság a következő pályakérdésben nyugszik meg: »Az úgynevezett nagy- vagy Vereins-Sortiment lényege és annak gyakorlati alkalmazása hazai könyvkereskedelmi viszonyainkra.« De hogy nem erre a pályakérdésre, hanem szabadon választható témára adattak be a pályázatok, ezt a jövő év történetének a pályázatra vonatkozó előadásából fogjuk megtudni. Egyéb adatok hiányában ezzel az 1887-iki egyleti évet bezártnak kell tekintenünk.

A rákövetkező 1888-iki egyleti évről csak igen keveset mondhatunk. A gyér gyülések hiányos jegyzőkönyvei oly impressiót gyakorolnak a tanulmányozóra mintha valami stagnatió állt volna be az eddigi örvendetes haladásban. A csak február 16-án megtartott rendes évi közgyülés tisztujításának az volt az eredménye: elnökül ismét az egylet legerősebb, de nem elég erélyes oszloposa, Révai Ödön, az alelnöki tisztségre Stokovszky Antal, jelenlegi elnökünk, a titkárságra Sztrókay Szilárd s végre a pénztárnokságra more perpetuo a mi derék jó Fichtner Nep. Jánosunk lettek megválasztva. - Az április 7-iki hivatalos gyülés nem tartható meg, mert tagok hiányában nem határozatképes, a mi fölött az elmaradottaknak jegyzőkönyvileg rosszalás fejeztetik ki. Régi baja ez egyletünknek, hogy tagjai nem eléggé érdeklődnek egyletünk iránt s hogy mindannyiszor egy kis szenzatióra van szükség, hogy azokat a gyülések látogatására felbuzdítsák, felvillanyozzák. Hja! ez nem csak a mi szerény egyletünknél van így, de a miénknél komolyabb czélzatu s nagyobb egyleteknél is, mert ebben - az egész vonalon - a mai társadalom egyik kórtünetét látja a megfigyelő. És ha ez így van - gondolja magában a könyves bohém, - miért is hát legyen ő jobb a - Deákné vásznánál. - Régen érzett kardinális egy hiányon segiteni volt hivatva Grünbaum Ármin azon inditványa, melyet a junius 6-iki hiv. gyülésen tett az iránt, hogy az elnökség létesitsen valahára egyleti törzskönyvet avagy tagsági mátrikulát. Grünbaum ajánlata acclamatióval el is fogadtatik és a törzskönyv elkészítésével ajánlattévő bizatik meg. Hogy eljárt-e megbizatásában, nem tudjuk. De hiszen jelen van ő s történetünket olvassa fel. Hanem azért a világért sem mernénk kedves tagtársunktól megkérdezni, hogy eljárt-e megbizatásában, létesült-e tényleg az egyleti törzskönyv és ha igen, vezették azt aztán tovább rendesen? Nem kérdezzük pedig azért, hogy az érdemekben megőszült szegény fejét zavarba ne ejtsük. Hadd kerüljön e jó szándék is ama nagy ügyletkönyv mulasztási rovatába, a melyen már annyi füstbe ment szép kezdeményezés, annyi meghiúsult jó igyekezet, annyi felbuzdulás és - ellankadás, egyszóval annyi lelohadt ifjukori szalmatüz vagyon bejegyezve. - Ó igen, ez az átkos korszellem oka mindennek! - Az az évi december 1-én tartott gyülésen Révai Ödön elnök, üzleti bokros elfoglaltsága miatt, leköszön tisztéről. Vele Kopper Lajos elsődtitkár is lemond, miután ez egész éven át nagy odaadással és példás rendben intézte az egylet ügyeit. Elhagyván a fővárost, a tagok sorából is kilépett. E két elnökségi tagjával az egylet valóban veszteséget szenvedett. - Ez év végén a pénztárállomány oly magasságot ért el, minőt ezelőtt még soha. 275 frt 52 kr. készpénz állott az egylet rendelkezésére. Pezsgett is a fiatal vér a vágytól, hogy amint összekuporgatta-kapargatta garasait, azokon egy grand mulatságon more patrio interno aztán ismét túladjon. Jól teszi, - azért fiatal, hogy élvezze világát!

Ismét egy esztendővel közelebb értünk egyletünk legujabb történetéhez. Követve eddigi előadásunk sorrendjét, először is a február 6-án tartott közgyülés tisztujításáról referálunk. Az elnöki székkel Glück Somát tisztelte meg a közbizalom, ki már ezelőtt is áldásosan müködött e tisztségben. Alelnök ismét Stokovszky Antal, titkár Sztrókay Szilárd, másodtitkár Wiesner J. lett. Hogy kire esett a pénztárnoki megválasztás, azt már nem is kell ismételnünk. Kire másra, mint Fichtner Nep. Jánosra, kinek a tiszteletére, azon ritka alkalomból, hogy huszonöt esztendeig szolgálja a Rózsavölgyi és társa czéget és már tizedizben foglalja el pénztárnoki tisztségét, az egylet díszvacsorával egybekötött jubiláris ünnepélyt rendez, melyen az ünnepeltnek egy értékes emléktárgyat nyujt át. - A szeptember 21-ére egybehivott hiv. gyülésen határozatba megy, hogy a különféle eddigi egyleti bizottságok, nevezetesen a vigalmi, könyvtári, segélyegyleti, önképző- és pályázatbiráló bizottságok, mint a melyek az elnökség czélszerü, gyors és egyöntetű müködését csak hátráltatják, feloszlattassanak. - A Horowitz Lajos-féle pályázat ez idén - sajnos - eredménytelen maradt, amiért is ugyanezen hiv. gyülésen uj pályázat hirdettetik ki, tetszésükre hagyatván a pályázni kivánóknak, hogy tárgyukat - természetesen a szakba vágó tárgyukat, szabadon választhatják. Ennyi az egész, amit az 1888-iki évről e helyütt elmondhatunk.

Az 1889-iki egyleti év beköszöntésével egy egészen uj korszakba lép egyletünk. Nem jellemezhetjük ezt a korszakot jobban, mint ha a Stokovszky Antal érája szerencsés auspiciumok közt megindult kezdetének nevezzük el. - Stokovszky Antal elnökké választásával - e tisztségét a mostani 1898-iki évben immár tizedizben hogy betölti, - nem csak egyletünk legujabb története kezdődik, de kezdődik egyszersmind annak alapjaiban - in capite et membris - végbe menő reformátiója is. - A mult 1888-iki évben az egyletben több házsártos tag által ismét előidézett némi viszálykodások, melyek csak az illető békerontók kilépésével értek véget, megtisztitották végre a levegőt, amint a vihar is szokta tenni és - post nubila Phoebus - derüs időjárás, tartós és termékenyítő, árasztotta szét áldásait az annyi viszontagságokon, viszályokon és visszavonásokon keresztülment egyletre. Csak alkalmas ember kellett, aki átvevén az egylet kormányrúdját, annak ide-oda sodrott sajkáját a béke, a boldogulás és a haladás biztos kikötőjébe beterelje. És Stokovszky Antalban meg is találta az egylet ilyen emberét. Bebizonyult egyletünkön is, hogy a tüzes vérü fiatalság egyesületi uton való vezetésére nem annyira a basáskodásra hajlandó energia, nem a túlzott pajtáskodásra vezető captatio benevolentiae, sem a minden áron nagyokat teremteni és babérokat szerezni való viszketeg kivántatik meg, mint inkább az igaz szivbeli s lelki jóság és szelidség, mindenek fölött pedig a békeszerető nyugodtság és a férfiút díszítő szerénység mellett az az istenadta tulajdonság, hogy a »festina lente« elve szerint mindenkor és mindenben a helyest, a czélhoz vezetőt ismerje fel a vezér. És Stokovszky Antal tisztelve szeretett elnökünkben e tulajdonságok összpontosulva vannak s voltak már jórészt akkor is, midőn az 1889. évi rendes közgyülésen egyhangulag elnökévé választotta az egylet közbizalma. S hogy ő e bizalmat folyton birja, mi sem bizonyítja ékesszólóbban, mint az, hogy immár tizedizben részes benne. - E rövid kitérés után visszatérünk az 1889. év történetének a vázolásához. Az év január 25-én megtartatván a közgyülés, elnökül - mint már tudva van, - Stokovszky Antalt, alelnökül Lewitter Győzőt, titkárul Hintz Sándort, altitkárul Tóth Bélát, pénztárnokul végre Weinberg Gyulát választották, ez utóbbi e bizalmi állását azóta számos éven át derekasan töltötte be, s csak a legujabb időben vált meg tőle, hogy egész munkaerejét főnöke kiterjedt üzletének szentelhesse. Hogy mi lett Fichtner Nep. Jánosunkkal, egyletünk tiz éven át hűséges sáfárjával? Hát ő bizony visszavonult, betegeskedni kezdett s nyugalomra vágyott. Nyugodt lélekkel adhatta át az egyleti vagyon kezelését utódjának, mert tudta, hogy annál megbizhatóbb, derekabb kezekre nem bizhatja ő sem az egylet vagyonkája kezelését, mely vagyonka mint a tengeráradat folyton vagy nő vagy apad, ahogy ezt a fiatalság mulatságos planétája többé-kevésbbé nagy zsarnoksággal rádiktálja. - Nem kevéssé voltunk meglepve, midőn ezen és a következő 1891-iki egyleti év aktáinak tanulmányozásához fogni készültünk. Az 1890-iki évről ugyanis csak a rendes évi közgyülés és egy hivatalos gyülés jegyzőkönyvét, az 1891-iki egyleti évről plane egy lapnyi aktát sem találtunk a rendelkezésünkre bocsátott levéltári anyag közt. Melyik titkár kezén vesztek vagy kallódtak el, ennek csak a jó Isten a megmondhatója. De hogy voltak, annyi bizonyos, s arról meg lettünk volna győződve úgy is, ha az akkor már másod- illetve harmadizben az elnöki tisztet viselt mostani elnökünk nem biztosit róla, hogy e két esztendő élénk élete egy egész halmaz hivatalos okmányt hagyott hátra. Erős a meggyőződésünk arra is, hogy az egylet majdani krónikása, ha a még most rendezetlen levéltár rendezve lesz, meg fogja találni benne mindazon okmányokat, miknek hiányát mi most annyira érezzük és sajnáljuk. Szerencsénkre egyleti életünk egyik kimagasló mozzanatáról, a Horovitz Lajos-féle pályázatról, a meglévő 1890. január 25-én tartott rendes évi közgyülésnek jegyzőkönyve ad hirt. E szerint négy pályamunka adatott be. Morgenstern Leó tagtársunk által irt talpraesett birálati jelentéséből viszonyaink jellemzéséül a következő bevezető szavakat vesszük át: »A benyujtott dolgozatok átolvasása után, ha ezekből akarnánk véleményt alkotni a magyar könyvkereskedő-segédek képzettségéről, arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy a magyar könyvkereskedő-segédek műveltség dolgában nem ütik meg azt a mértéket, melyet tőlük méltán megkövetelhetni, sőt hogy a szakismeretek terén is csak igen primitiv fogalmaik vannak. E nézet azonban távol áll tőlünk, mert mi sokkal jobban ismerjük a magyar könyvkeresősegédeket és tudjuk azt, hogy vannak köztük igen sokan, kik széleskörű műveltséggel birnak és szakmánkban is minden tekintetben helyt állnak; ha ezek vettek volna részt a pályázaton, bizony válogathattunk volna a becses dolgozatok között. De ugy látszik, sajátságos fátuma ez egyletünk pályázatainak, hogy - kevés kivétellel - a tollforgatásra éretlenek, a szűk látkörrel birók éreznek csak hivatást magukban a pályadijak elnyerésére, melyet bizonyára nem a nemes ambitió, hanem inkább a hiúság sugall nekik. Az egyik pályázó plane egész nyiltan beismeri, hogy az egészet (t. i. a pályázatot) lutrijátéknak tekinti.« - Eddig a birálati jelentés bevezető szavai. - A beadott négy dolgozat közül az egyik félig-meddig beválván, a birálóbizottság jónak találja azt a pályadijjal megjutalmazni, hogy egyrészt a pályanyertest komoly további haladásra buzdítsa, másrészt pedig a tagokban a pályázókedvet felébressze. A pályanyertes műnek czíme: »A könyvárus hivatása és a könyvkereskedelem befolyása a műveltség fejlődésére, különös tekintettel Magyarországra«. Mint nyertes Rózsa Miklós tag neve került ki a jeligés levélkéből.

Igy állván a dolog, mint fölebb jeleztük, hogy t. i. az 1890-ik egyleti évről források hijján nem irhatunk semmit, átmehetnénk mindjárt az 1892-iki év történetére, ha szükségét nem éreznők, hogy e történelmünkre meddő esztendőt pár szóval elbúcsúztassuk. El sem lehet képzelni, hogy a Stokovszky Antal elnöksége alatti egylet müködése egy egész álló esztendőn át szünetelt volna, kivált mikor ismerjük az elnök és derék tiszttársai azon komoly elhatározását, hogy az egyletet minden körülmények közt reformálni és magasabb szinvonalra emelni kell. Ez pedig csak ép oly komoly munkával történhetik, s hogy hozzá is látott e munkához mindjárt a Stokovszky-aera kezdetén, erről az 1889. és 1890-iki egyleti évek történetében elegendő nyomokat találunk.

Az 1892-iki egyleti év öröm és bú közt folyt le. Örömünk volt az az ünnepély, melyet julius 8-án rendezett az egylet tisztelve szeretett elnöke: Stokovszky Antal tiszteletére azon alkalomból, hogy könyvárusi pályájának huszonötödik évfordulóját megérte. Örömünk telt abban a hagyományos évforduló-mulatságban is, mely, bár jótékony czélra volt rendezve, mégis deficzittel végződött, de daczára annak a felülfizetésekből mégis 17 frt 50 krt juttatott a segélyalapnak. A deficzit az egyes tagokra rovatott ki, »hogy - mint a jelentés mondja - az egyletnek amúgy is végkimerülésben lévő pénztára tovább meg ne terheltessék«. Még abban is találtuk örömünket, hogy a helyeszközlő iroda rövid jelentése oda nyilatkozik, miszerint »több a hely mint a segéd, a mi bizonyára csak örvendetes jelenség«. - De a búból is kijutott az egyletnek bőven az évben. Meghalt Fichtner Nepomuk János, egyletünknek tiz éven át hüséges pénztárosa, s vele a megbizhatóság, az igaz barátság mintaképét vittük ki a sirba, melyet temetésekor egy értékes koszorúval diszítettünk. - Sok szomorúságot okoz a legjobb igyekezettel eltelt elnökségnek, hogy a tagok száma rohamosan fogy és a megmaradt tagok is csak igen léhán és gyéren látogatják az üléseket. Nincs mit szépítgetnünk vagy kendőznünk, midőn ezt is regisztráljuk. A történeti igazság mindenekelőtt! Aztán mi már tudjuk, hogy a jövő szebb lesz és áldásosabb, mint volt akkor a jelen. Az az év február 17-én tartott rendes évi közgyülésen a tisztikar következőleg alakult: Elnök negyedizben: Stokovszky Antal egyhangulag, alelnök: Lewitter Győző, titkár: Laszwitz Kálmán, ki azonban tisztét nem fogadván el, helyébe a fővárosba visszakerült és ismét taggá lett Kopper Lajos választatik meg. Másodtitkár: Fülöp Konrád. Pénztárnok ismét csak Weinberg Gyula. Ez évben összesen csak három gyülés tartatott, melyek jegyzőkönyvei közül csak a közgyülésé állt rendelkezésünkre. - A pénztár-könyv az év végén, daczára, hogy a nyáron végkimerülésben sinylődött, már 126 frt 19 krt mutat ki.

Igy találta egyletünket az 1893-ik esztendő, mely csöndesen, derűs ég alatt folyt le. Ez évben volt költő-királyunknak, Jókai Mórnak a jubileuma. Nekünk sem szabadott volna elmaradni az emlékezetes ünnepélyről. Volt is inditvány erre, mely két gyülésben is behatóan tárgyaltatott, de határozatba mégis csak az ment, hogy, miután a »Csak szorosan« egylet sokkal jelentéktelenebb tényezője úgy a budapesti társadalomnak, mint egyáltalán a helybeli egyletek sorában, az ünnepélyen való részvételétől - legnagyobb sajnálatára - le kell mondania. Ugyanezen inditványozónak az a badar másodinditványa, hogy hát ez esetben Jókai Mórt válassza meg az egylet tiszteletbeli tagjának, homéri kaczajt idézett elő. A mi kicsike, alig ismert egyletünk méltassa külön tiszteletére a nagynevű, világhirű szellemi héroszt és ő érezze megtisztelve magát általunk, kik boldogok lehetnénk, ha Ő minket csak egy mosolyával is megtisztelne! És ez a visszavonulás tehát csak az elnökség szerénységének s tapintatának érdeméül számítható be. Daczára ezen, a mult évi egyik jegyzőkönyvéből merített adatoknak, mégis arról értesülünk titkárunknak az 1893. évről előterjesztett jelentésében, hogy az egylet a Jókai-jubileumon testületileg részt vett, és az ünnepeltnek diszfeliratot nyujtott át. Bizonyára meggondolta s megemberelte magát az elnökség s utólag mégis csak bátorságot vett magának az ezen emlékezetes nagy ünnepélyen való részvételre. - A Kossuth-gyász alkalmából határoztatik a márczius 28-iki rendkivüli közgyülésben, hogy az egylet nagy hazánkfia elhunyta fölött érzett mély fájdalmának jegyzőkönyvileg ád kifejezést, ravatalára koszorút helyez és a családhoz részvétiratot intéz. Továbbá, hogy a végtisztességen testületileg vesz részt s végre, hogy Kossuth Lajos szobrára 10 forintot utalványoz ki az egyleti pénztárból.

Január 18-án volt a rendes évi közgyülés, melynek tisztválasztása következő eredményt mutat. Elnök: Stokovszky Antal, alelnök: Lewitter Győző, titkár: Wiesner Emil, altitkár: Reich Bernát, pénztáros: Weinberg Gyula ki mindig csak azt sajnálja, hogy az összegyűlt pénzmagot megint csak ki kell adnia s nem gyűjthet össze akkora vagyont, hogy legalább érdemes legyen azt őrizni! - Egy, korábban egészen elejtett egyleti intézmény ujból léptetik életbe; ez a vigalmi bizottság, mely az évben négy tagból alakult. - A jegyzőkönyvek vezetése úgy alakra, mint conceptióra nézve ismét sok kivánni valót enged - A Pallas nagy Lexikonára tagjaink közül is sokan fizetnek elő s a kiadóhivatal tagjainknak kötetét feleáron szállítja. Hát ez is csak haladást jelent, hogy könyvkereskedő-segéd is könyvet vesz! Egyáltalában mintegy varázsütésre az egész egyleti életben uj élet, haladó javulás és emelkedés mutatkozik. A tagok száma ismét örvendetesen emelkedik, a gyülések látogatottsága is kedvezőbb arányokat ölt. A már annyiszor felforgatott alapszabályok ujból való reviziójára nincs egyelőre szükség, és az az évi pénztári jelentés szerint deczember végével 208 frt 55 kr. készpénz van a pénztárban. Mindezek oly vivmányok, miket az egylet csak derék elnökségének köszönhet. - Az egyleti viszonyoknak ily szerencsés alakulását illusztrálja a mult egyleti évről szóló titkári jelentés is, mely ilyen statisztikai párhuzamot von a megelőző évek és az 1893-iki egyleti év közt: két év előtt egy-egy gyülést csak 10-12 tag látogatott, ez idén már 35-40 tag vesz részt egy-egy gyülésen. Négy év előtt huszonkilencz tagja volt az egyletnek, ma már hetvenet számít, mely szép számból csupán az 1893-iki évre huszonöt uj tag belépése esik. S hogy az az évről szóló történetünket, mint minden tekintetben áldásosat, ahhoz méltóan befejezzük: a főnök urak munificentiája az évben is jóakarólag nyilvánult irántunk a nyári hét órai és a vasár- s ünnepnapi egész napi üzletzárás tekintetében.

Ily szerencsés auspiciumok közt lépett egyletünk az 1894-iki évbe, mely mint a megelőző szakadatlan derűs ég alatt még fokozottabb eredmények kimutatásával le is folyt. A január 17-én megtartott rendes évi közgyülés fölötte népes volt és egy kis ünnepély számba is mehetett. Titkár a mult évről szóló terjedelmes jelentésében visszapillantást vet az egylet multjára, mely ez évben tartja meg XX-ik évfordulóját. Csak kár, hogy e történeti visszapillantásból a történetiró oly kevés pozitiv történeti és statisztikai adatot bir meríteni. - A tisztujításnál Stokovszky Antal (egyhangulag) elnöknek, Wiesner Jakab alelnöknek, titkárnak az ékes tollú, providentiális Reich Bernát, kit akár egyletünk aranyszájú Jánosának is elnevezhettünk volna, ha ez az úri ember történetesen nem pap és egyházatya, hanem könyves-boltos lett volna. - Egyébiránt az epithetonok, vagyis inkább gúnyneveknek a kiosztogatása egyletünkben nem az utolsó kedvtelésekhez tartozott. Volt Cicerónk, Demosthénesünk, Likurgusunk; volt Catilinánk, sőt Drákónk és Nérónk is. De volt aztán vizslánk, medvénk, rókánk, tevénk, stb. is, mikhez a természetrajz mindhárom országa bőségesen szolgáltatta az ő speciesseit. De már most egészitsük ki a tisztikart, nehogy csonkán maradjon. Titkárnak Jettmár Vilmos, méh- és mézkas-kezelőnek, vulgo kassirnak (ez is egyhangulag) Weinberg Gyula lettek az egyleti tagok bizalmából megválasztva. - Az október 24-iki rendkivüli közgyülésen, melyen 38 tag vett részt, élénk vita és 26-11 szavazat ellenében határoztatik, hogy egyletünk a bécsi »Buchfink« nevű testvéregylet huszonötéves jubileuma alkalmából három tagú küldöttség által fog képviseltetni, mely a bécsi kartársaknak egy értékes ajándékkal is fog kedveskedni. A pénztár állománya az 1894-iki egyleti év végén 225 frt 45 kr. Örülj libris, lesz mulatság akkora, hogy Henczidától Bonczidáig folyik majd a lé! - Lesz »rák«-leves, mely után a libris annyira bomlik, mert csak egyszer évente tálalják fel neki; lesz rizzsel körözött javitási felfujt, mely kedvencz étele, de csak igen ritkán jut hozza; lesz boeuf à la mode szarvasgomba mártással, melyet kivált a kezdő libris-nemzedék szeret; lesz ragasztó pép-gelée, ostya-salátával, pakoló spárga vajban, de főleg lesz »sör quantum satis« és bor annyi, amennyi egy elegáns és tisztességes libris-spitzhez elegendő. Lesz talp alá való mennyei zengemény és tűzről pattant szép leány is. No librisem, kész számodra a mennyország! Nem baj, ha muri után hatalmas macskajajban is szenvedsz és egyleted pénztára csak úgy ásítozik az ürességtől. Mindegy; lesz megint és az ember egyszer él csak!

Ismét egy esztendő leszállt az örökkévalóság mélységébe és mi szegény halandók örvendezve üdvözöljük az uj évet. Ennek kimagaslóbb mozzanatai a következők: A január 30-án megtartott rendes évi közgyülés Hoffmann Alfréd urat, a főnökegylet érdemekben dús elnökét, tiszteletbeli taggá választja meg és az erről szóló diszoklevelet nyujtja át az ünnepelt kiváló férfiúnak, egyletünk mindenha jóakaratu patrónusának. Az ugyanabban a közgyülésben megejtett tisztválasztáson Stokovszky Antal mint elnök és Weinberg Gyula mint pénztárnok, egyhangulag választatnak meg. Alelnök Spitz Sándor lett. A titkári tisztségre, bár kijelentette, hogy azt nem vállalja el többé, engedve a többség hathatós kérésének, mégis csak Reich Bernátot sikerült megnyerni az egyletnek. Altitkár végre Kántor Ferencz derék, igyekező fiatal tagtársunk lett. E közgyülésen elhangzott a jelszó: »Takarékoskodjunk, mert jön a Millennium!« Elhangzott, - elhangzott, - ugy elhangzott, hogy a junius 14-iki rendkivüli, külön e czélra egybehivott közgyülésen egy két napra terjedő nagyobb szabású nyári mulatság megtartása határoztatik, melyhez a rendezőségnek 250 frt egyhangulag szavaztatik meg. E mulatság meg is tartatik, fényesen sikerül, de 25 frt deficittel is jár ám, a mi utóvégre nem nagy baj lett volna. De e kirándulás alkalmával két tag, nevezetesen Brucker Lajos és Pollák Zsiga egy humorisztiko-szatirikus alkalmi lapot szerkesztettek és adtak ki - mint a jegyzőkönyv egy helyen nevezi »Al-Corvinát«, - melynek a többé-kevésbbé szellemes és találó személyeskedésektől a kelletinél túl átszaturált tartalmával néhány egyleti tagot megsértették. Az elnökség nem is tehetett egyebet, mint hogy a nevezett két tagot törölte, mit azonban a furfangos két fiatal ember tagságáról való lemondásával előzött meg. »Önkéntes kilépésük - mondja a jegyzőkönyv - örvendetesen tudomásul vétetik.« - Mily népesen voltak ez évben látogatva a gyülések, szinte azok jegyzőkönyveiből látható. A januári közgyülésen negyvennégy tag vesz részt és husz vendég tiszteli azt meg jelenlétével. A junius 14-iki rendkivüli közgyülésen negyvenöt tag van jelen és tíz vendég. - A tagok létszáma ez évben is jelentékenyen szaporodott és ez által az egylet számban is erősbödött, anyagi helyzete is jóval kedvezőbbé alakult. Az év végén - a pénztári jelentés szerint - 324 frt 27 kr. készpénz állt az egylet rendelkezésére. S hogy e rendelkezés nem fog elmaradni, pénztáros minden ízében érzi. De nincs kegyelem; hát miből is mulasson ismét a kikoplalt libris-legény-nemzedék. Ő adja, ő gyűjti - hát szabadon rendelkezhetik is. És rendelkezik is az istenadta könyvesbohémje, a mig csak telik a ládafiából.

Még csak két esztendőnek a történetével tartozunk mélyen tisztelt s bizonyára már agyon untatott hallgatóságnak. Szinte hajlandók vagyunk történetirói avitikus jogunkkal élni, mely szerint a legközelebbi jelen még nem lévén érett a történetirásra, azt nem is szabad kiadni még Klio asszony irlája alá, mely asszonyság tudvalevőleg szereti a szárnyain széthordani mindazt, ami e nagy hangyabolyon történik, melyet a hires Cannabich geografus, és utána Hunfalvy a geografus rossz kedvükben földnek neveztek el. Aztán szereti Klio asszonyság a pletykát is; már pedig arra neki tápot adni nincsen kedvünk. - Mindamellett a »Csak szorosan« egylet huszonötéves története megkivánja, hogy teljes mértékkel mérjük ki ezt a huszonöt esztendőt s ne legyen megszólatásunk, mint a hentesnek, a ki az egy kiló húst mégis csak egypár deka hijján méri ki. Azért, ha már benne vagyunk és a mélyen tisztelt hallgatóság türelmesen kisért eddig, kérjük még e két utolsó esztendőnek a meghallgatására kegyes türelmét.

Az 1896-iki egyleti év terjedelmes és példás akuratesszel fogalmazott és felszerelt aktacsomagából következő említésre való mozzanatait egyleti életünknek registráljuk és adjuk át a poszteritásnak. Rendes évi közgyülését ez év február 5-én tartotta meg 36 egyleti tag jelenlétében. Megejtetvén a tisztválasztás, elnökül Stokovszky Antal és pénztárosul Weinberg Gyula, mindkettő egyhangulag lett megválasztva. Az alelnökségre a közbizalom a volt titkárt, Reich Bernátot szemelte ki. A titkárság fáradságos tisztére Schäffer Jánosra esik a választás, ki e tisztében ritka buzgalommal és fáradhatlan tevékenységgel müködött közre egyletünk színvonalának emelése és jólétének előmozdítása érdekében. Titkár terhét mint altitkár Kántor Ferencz, hivatott erő, segíti viselni. - E közgyülésen több tag inditványt tesz arra, hogy az egylet önképzőköri szellemben alakíttassék át. Ez élénk eszmecsere és debattirozás után elvben el is fogadtatik, és az ügy tanulmányozására és konkrétebb javaslatok megtételére egy bizottság küldetik ki. Tudjuk a parlamenti életből és az egyesületi szokásokból, hogy ha valami nem tetsző inditványt szép szerivel eltemetni akarnak, ezt egy bizottságnak adják ki. Ez üggyel is csak így történt. Önképzés és könyvkereskedősegéd, hogy illik ez össze?! - Mi született tudósok vagyunk, kiknek, ha megszülettünk, a boldog apa vagy boros üveget vagy könyvet tart elénkbe. Ha a boros üveg után nyulunk, kántor vagy biró lesz belőlünk, ha pedig a könyv után nyulunk, akkor mi más, mint könyvesboltos. Csakhogy legtöbbje közülünk, ha születésénél ilyetén módon dönt jövője fölött, mindkét kezét nyujtja ki, a boros üveg után is, a könyv után is. És ezekből válik csak aztán az igazi könyvárussegéd, kinek nincs többé szüksége önképzésre, mert egy Brockhaus vagy Cotta, Gerold vagy Braumüller, Ráth Mór vagy Ruzsicska Ármin kis Miska hozzáképest szakismeretek és capacitás dolgában. - Isten minket ugy éltessen, ha nem mondunk igazat! - Az egyleti könyvtár sincs még rendezve; Reich Bernát azon inditványa fölött, hogy egy könyvtárnoki állás szerveztessék, mint korai fölött, a közgyülés napirendre tér. - De hát mit is rendeztek volna e könyvtárnak nevezett, többnyire csak hivatalos nyomtatványokból álló inventáriumon. Titkárnak az ez évi április 29-iki hivatalos gyülésen tett abbeli jelentése azt az impressiót teszi a hallgatóra, hogy ismerve a könyvtárra tett számos, és közte értékes adományozásokat, mintha parlagon heverő könyvtárunk az idők folyamán nem hogy szaporodott, de lényegesen megfogyott volna. - Aztán egyleti könyvtár és könyvkereskedősegéd hogy illik ez össze?! Hát nincs-e a gazda könyves boltjában könyv »quantum satis«? Minek hát egy jóravaló könyves-bohémnek másnak a könyve? Hová is gondolnak az urak! A könyvesboltos a könyvet csak árulja s belőle csak annyi mézet szív be magába, a mennyit az »üzlet« mulhatatlanul megkiván. - Az 1896-iki év egyletünk történetében ép oly előkelő helyet foglal el, mint elfoglal hazánk történetében. Ez év hazánk ezredéves fönnállásának magasztos ünnepét jelöli. Hogy milyen ragyogó, szép és nagyszerű volt e ritka ünnep, az elpusztíthatatlanul bele van vésve mindnyájunk emlékezetébe. Egyletünk sem maradhatott el - szerény körében és még szerényebb társadalmi állásában - e nemzeti ünneptől. - Már az április 29-iki hiv. gyülés napirendjén ott van a mozgalom meginditása, hogy egyletünk mikép ünnepelje meg a milleniumot. - A julius 25-iki hiv. gyülésen az elnökség kész programmal lép elő, mely szerint az egylet a kiállitás területén díszülést fog rendezni, melyet este bankett fog követni. Ez ünnepélyére a bécsi »Buchfink« nevű testvéregyletet hivja meg vendégül, mely már nyilatkozott is, hogy a kollegiális meghivást elfogadja s magát egy tizenöt tagú küldöttsége által fogja képviseltetni. Az ünnepély rendezéséhez az elnökségnek 300 forint szavaztatik meg azzal, hogy az esetre, ha ez nem találna elég lenni, minden tagnak külön 1 forinttal kelljen hozzájárulni a költségtöbblet fedezésére. Az ünnepély rendezése több hivatalos és bizottmányi gyülést tesz szükségessé. Ki akarnak tenni magukért s ugy egyletünkhöz mint a nemzeti nagy ünnephez méltóan kivánják ünnepélyünket megülni. A junius 8-iki hódoló felvonulásnál való részvétel ügye is élénken foglalkoztatja az elnökséget s valóban elismerésre méltó buzgalommal s fáradságos utánjárásokkal igyekszik mennél imposánsabbá tenni nyilvános testületi föllépését. S eljöve a nagy nap, augusztus 15-ike, midőn megtartották a díszgyülést, előbb ünnepélyesen fogadván a bécsi vendégeket, kiknek a tiszteletére fényes bankettet rendeztek. Ez ünnepély örök emlékére Puljanovszky, jóhirü kalligrafussal szép emléklapot készíttetett, melyet vendégeinek nyujtott át. - Az elnökség csakugyan ki is tett magáért. Nem kevesebb mint tiz, részint hivatalos, részint választmányi gyülés jegyzőkönyve tesz tanuságot elismerésre méltó buzgólkodásáról. A lefolyt ünnepségek leirását a Corvina örökitette meg. Igen sajnáljuk, hogy az idő előhaladottsága és a mai ünnep további programmpontjaira való tekintet nem engedik meg, hogy ezt e helyütt is reprodukáljuk. Magára az egylet beléletére vonatkozó egyéb mozzanatok nem is igen fordultak elő ezen 1896-iki emlékezetes év folyamán. Hiszen minden egyes egyén gondolata és ténykedése csak a millenium körül forgott, s egyletünk is majdnem kizárólag csak azzal foglalkozott.

Végre elértünk egyletünk huszonötesztendős történetének utolsó évéhez, az 1897-ikihez. Belélete immár a consolidátió magasabb fokán áll s kiható tevékenysége sem hagy már annyi kivánni valót. De azért készségesen beismerjük, hogy még jó messze állunk azon ponttól, a melyet majdan Isten segitségével és tagjaink elengedhetlen közremüködésével elérve, azt fogjuk mondhatni, hogy immár beteljesedett az idő és lőn áldás, béke és elég erő, hogy tovább épithessük saját boldogulásunk hajlékát, saját otthonunkat. - Egy nem különben örvendetes kimagasló momentuma ez évi egyleti életünknek az is, hogy a midőn apostoli királyunk legmagasabb kegye a magyar könyvkereskedelemnek egyik legkiválóbb s legérdemesebb képviselőit, a Wodianer családot érte azzal, hogy a magyar nemességre emeltetett: egyletünknek ismét alkalma nyilt tettleg kifejezést adhatni a fölötti örömének. Erről tanuságot tesz az az évi deczember 7-iki választmányi gyülés jegyzőkönyve, melyben rendkivül meleg s a kitüntetetteknek nagyrabecsülését kifejező ékes szavakban örökittetik meg ez esemény, mely a mint örvendetesen érintette a magyar könyvkereskedelem összeségét, ugy szerény egyletünkben is a soha el nem veszhető nagyratisztelet érzését és az annál is szebb s magasztosb példavevést keltette föl arra nézve, hogy a könyvkereskedelem rögös pályáján is van mód adva, miszerint arra érdemesek megkapják jutalmukat a szakmájukban kifejtett áldásos tevékenységükért. Egyletünk 1898. évi január másodikán küldöttség utján üdvözlöleg tisztelgett Wodianer Arthur urnál, kinek az illető jegyzőkönyv egy mását nyujtotta át, s tőle azt a megtisztelő igéretet vette, miszerint a mi egyletünket, mint eddig, ugy a jövőben is hathatós pártfogásában fogja részesíteni. - Az emlékezetes októberi napokban, midőn II. Vilmos német császár tartotta ünnepies bevonulását fővárosunkba, egyletünk testületileg vett abban részt, mint sorfalat álló deputátió. - Ez év közgyülésén a már ismertetett egyleti reformkérdés ismét föléledt tetszhalottaiból, Sebestyén Ede tag tevén azt magáévá. A választmány nem tért ki előle s a közgyülés napirendjére kitüzte. De mert az egész ügynek (az egylet reformáltassék önképzőköri alapon) inditványozók mulasztásából, vagy öntájékozatlanságából hiányzott a konkrétebb alakja, a közgyülés azt ismét elnapolandónak itélte, a mivel aztán - bizvást feltehetjük - a másodszori requiem is elmondatott e szegény holtan született magzat fölött. - Egyleti alapszabályainknak isméti módositása ez egyszer - kapcsolatosan az egyletben már javában megeredt üdvös reformokkal - valódi szükségnek ismertetvén el, a Schäffer János titkár által készitett uj alapszabályoknak a tervezetét szerkesztő a julius 4-iki rendkivüli közgyülés asztalára teszi le s azoknak fölülvizsgálására egy nyolcz tagú bizottság küldetik ki, mely a deczember 7-iki rendkivüli közgyülésen beszámolván kiküldetésével, a közben kinyomatott alapszabályok az egyleti tagok közt lesznek szétosztva tanulmányozás és észrevételeik megtétele okáért. Az erre vonatkozó további munkálatok s végzések már nem tartoznak ez egyleti év keretébe. - De visszaélnénk már a nagyratisztelt hallgatóság eddig is tanusitott nagy türelmével, ha azonfelül még azon czélzatok fejtegetésével akarnók untatni, miket maga elé tűzött egyletünk az alapszabályoknak s vele az egyletnek tágasabb alapokra leendő ujjáalakitási terveiben. - Hogy az 1897-iki, történetünkben utolsó egyleti esztendővel is végezzünk, még csak a következők regisztrálására szoritkozunk. A tagok gyüléslátogatási buzgalma és kedve ez évben több mint kielégitő. Létszáma is szaporodott, mert, mig az 1896-iki január havában 61 tagja volt az egyletnek, addig az 1897-iki év 77-re szaporította tagjaink számát, mely létszámot ezelőtt soha sem érte el egyletünk. - A helyeszközlő iroda, Weinberg Gyula avatott vezetése alatt, szintén kielégítő eredményeket mutat fel, s véges-végül az egyleti jótékonyság is kisebb-nagyobb adományaival hirdeti élénk és nem eredménytelen, hanem áldásos tevékenységünket.

_________________________


Mintha szinte észrevennénk a mélyen tisztelt hallgatóság közt egynémelyiknek arczán a csalódás, a rossz benyomás kifejezését. Ott látjuk némely arczon kifejezve azt a nagy kérdést, hogy hát csak ennyiből áll a »Csak szorosan« egylet története? Gyümölcsözőt, igaz nyomokat maga után hagyót mit sem tett, nem létesített s csak ugy átvegetálta minden magasabb czél nélkül lételének a huszonöt évét? Nem! Mi eddig az egyletnek jobbadán csak beléletét vázoltuk, utoljára hagyván a javát, a magvast, mely áll egyletünknek azon kiható huszonöt éves tevékenységéből, melyet mint testület, mint szakmabeli és társadalmi tényező kifejtett. Rövidek leszünk, mert az öndicsekvés nem mesterségünk s a Szent Irás is azt mondja, tedd a jót ugy, hogy balod ne lássa, mit tesz jobb kezed.

Egyletünk ugyanis először humanitär irályban nem kicsinylendő tevékenységet fejtett ki s szép összegre megy az, a mit a jótékonyság oltárára áldozott huszonötéves fennállása óta. Csak néhány példát örökitünk meg történetünkben. Midőn az egylet első elnöke Vogel 1875-ben elhalt, az egylet özvegye javára gyüjtést rendezett, mely 553 frt 94 krajczárnyi nem megvetendő eredményt mutatott. A szegedi vizkárosultak segélyzéséhez 1879-ben 15 frttal járul hozzá a »Pester Lloyd« gyüjtésében. 1877-ben egy szerencsétlenül járt magyar születésű, de Bécsben szolgáló kartársát, hogy eltört s amputált egyik lába helyébe egy műlábat csináltathasson, 40 forinttal segélyezi. - A megszorult tagok - bár ez alapszabályilag nincs is megengedve, - mindenkor nyitva találták kérelmükre az egyleti pénztárt kölcsönadásra. A pénztári könyvek és pénztári kimutatások évről évre elég sürün számolnak be segélykép kiosztott kisebb-nagyobb összegekről, melyeket ugy saját tagjainak, de különösen a hely nélküli idegen kartársaknak - s ezek közül legtöbbjét a külföldi »fahrende litterarische Handwerksburschok«-nak - bőven kijuttatott és folyton kijuttat. - Midőn az egylet ugy karszellemileg, mint anyagilag is kezd gyarapodni, azon mértékben gyarapszik humanitär tevékenysége is. 1881-ben Tóth Kálmán elhunyt költőnk siremlékéhez gyüjtés utján 19 frt 50 krral járul. 1884-ben a kolozsvári siket-némák intézetét számottevő adományösszegben részesiti. 1894-ben egyik mulatsága felülfizetéseiből 50 forintot, 1896-ban pedig szintén egy társas estélye bevételének a többletéből 70 forintot tesz le a magyar könyvkereskedők országos segélyalapja pénztárába adományképen. Látható tehát, hogy egyletünk sohasem zárkózott el attól, hogy az emberiség legnemesb kötelességét, a jótékonyságot, anyagi erejéhez képest elég bőségesen ne gyakorolja. Ez egyletünk müködésének a fénypontja, melyre - öndicsekvés nélkül - mindenha büszke lehet.

Mint testület a »Csak szorosan« egylet egy alkalmat sem mulasztott s most sem mulaszt el, hol annak jelenlétét vagy a részvét, vagy az ünnepi alkalom, legyen az örvendetes vagy szomoru, szükségesnek s a társadalmi illem és becsülettudás követelményeinek megfelelni, kötelességének tartja. Egyleti levéltárunk erre nézve is szép és bő anyagot szolgáltat. Nem történt egyleti tagjai, vagy a főnök urak között haláleset, illetve végtisztesség, melyen vagy testületileg, vagy legalább küldöttségileg ne vett volna részt. Fájdalom, hosszu azoknak a sora, kik huszonöt év alatt kidülének, vagy az egyleti tagok vagy a főnökök sorából, de kevesen vannak köztük, kiket egyletünk ne kisért volna örök nyugvóhelyükre s többnyire értékes koszorút nem tett volna le a megboldogultak ravatalára.

De nemcsak az övéiről s nem csak a szakmabeli halottaikról emlékezett meg egyletünk, valahányszor e szomorú kötelességét teljesítenie kellett, de mind azon esetekben is, midőn a halál oly egyéneket ragadott ki az élők sorából, kiknek elhunytán az egész magyar nemzet gyászt öltött. Igy 1889-ben Rudolf trónörökös ő fensége gyászos elhunyta alkalmával az egylet impozánsan adott kifejezést fájdalmának, midőn gyászünnepélyt rendezett. - Megelőzőleg már 1881-ben, midőn ugyancsak a trónörökös és magas neje, Stefánia főherczegasszony ünnepies bevonulásukat tartották a fővárosba, egyletünk a bevonuláson jelvényeivel testületileg vett részt. - 1893-ban ismét ünnepi gyászt ölt nagy hazánkfia, Kossuth Lajos hamvainak eltemettetésekor s szintén testületileg vonul ki a százezrekkel a kerepesi temetőbe, hol koszorut tesz le a nagy halott sirjára. - Ugyanezen 1893-iki évben örvendetes nagy ünnepségnek is volt részese, a Jókai-jubileumnak, melyen egy négy tagu küldöttsége által volt képviselve, mely egy szép üdvözlő föliratot nyujtott át a nagy magyar költőnek, költőkirályunknak. Hogy mily fényesen vett részt az 1896-iki millennium-ünnepségben, ezt az évi történetünkben már megirtuk. Hogy tehát egyletünk nyilvános testületi fellépésével is minden alkalommal jelét adta kötelesség- s becsülettudásának, s hogy azzal a társadalomnak is tett eleget, a mondottak után senkinek sincs joga kételkedni. - A külföldi összes testvéregyletekkel a miénk fönnállása óta mindenkor a legjobb kartársi viszonyban állott és szoros kapocs füzte őt össze amazokkal. Az érintkezés, legalább a hivatalos szakadatlanul áll fönn. Egyletünk e téreni tevékenysége sem kicsinylendő, ha meggondoljuk, hogy a magyar könyvkereskedősegédeknél ez által a kartársi összetartozóság tudata folyton ébren tartatik és a legkellemesebb viszonyok megteremtéséhez adja az impulzust. Példa rá a bécsi »Buchfink« testvéregyletnek 1885-ik és 1896-ik évi látogatása nálunk, melyet mindkét izben egyletünk viszontlátogatással honorált. - A lipcsei testvéregylet ötvenéves jubileumán egyletünk egy Lipcsében élő szaktársunk s előkelő kiadó által volt képviselve. - Hasonczélu ily magyar egylet hijján, egyletünk akkori tagjai közül már 1875. évben lépnek be a berlini »Buchhandlungsgehilfen-Unterstützungs-Verband«-ba s Jancovius volt tagtársunk itt helyben, a lipcsei »Unterstützungs-Verband«-nak állandó magyarországi képviselője. Egyletünk tehát e téren is mutathat fel kiható tevékenységének áldásos gyümölcseit.

Nincs ma egylet, mely saját könyvtárával ne rendelkeznék. Egyletünk is - bár elég későn, de nem is oly későn, mint a főnök-egylet maga, mely mai szervezetében csak 1878-ban alakult meg - rég érezte annak szükségét s Zunft Antal egyleti titkár már 1882-ben buzgólkodik egy olyannak a létesitésében. S nem is sikertelenül. Hartleben A. bécsi kiadó 9 becses művel, Hempel Gusztáv berlini kiadó hattal, Abel Ambrus lipcsei és több külföldi kiadó több-kevesebb szakművel, hazai szak- és kartársaink közül Aigner Károly, Aigner Lajos úr (Figyelője egy teljes kötött példányával) és más kiadványaival, Horowitz Lajos, Koczányi Béla, Sennowitz Adolf, Tengner volt tagtársunk és mások gyarapitották, illetve alapját vetették egyleti könyvtárunknak, melynek elhelyezésére 1884-ben Aigner Lajos úr egy nagy szekrényt is adományoz. - Idővel a szaporulat is növekedett, de mert egyletünk saját helyiséggel nem rendelkezett, s a mi 1884-ben kinevezett könyvtári bizottságunknak nem volt módjában azt rendezni, felállitani és a közhasználatnak átadni, annak ügye ma is még sok tenni valót igényel. E téren is meg volt tehát a jó szándék, de némi siker is, s csak az egylet mostoha viszonyainak tulajdonítható, ha az egyleti könyvtár tekintetében nem mutathatunk fel nagyobb eredményt, mint azt, hogy volt ám könyvtárunk is. Mert hogy van-e még ma is, e felől az 1896-iki április 29-iki hivatalos gyülésben felolvasott s jegyzőkönyvbe is felvett jelentésnek a tenorja szerint méltán van okunk kételkedni. Mindenesetre a legujabb időben a könyvtárnak ujjáalapitása nem az utolsó programmpontját képezi a jelenlegi elnökségnek. S ha több ily munificens, nagylelkű protektora fog akadni, minő nagyrabecsült és nagyérdemű tiszteletbeli tagunk Hoffmann Alfréd úr, kinek jelentékeny adományából könyvtárunk czéljaira 100 koronát fordíthattunk: akkor kétséget sem szenved, hogy egyletünk most már mihamarább saját könyvtárával fog rendelkezni, mely saját otthonunkban felállítatván, s minden tag rendelkezésére állván, bizvást előmozdítani fogja tagjai közt az önképzést és a nemesebb hivatású irányzatokat, a mint hogy Révay Ödön, 1876-iki elnöknek a dicséretre méltó kezdeményezése folytán az egylet kebelében ez évben alakult önképző, avagy ahogy máshelyen említtetik, az »önművelődési« bizottság azt előmozdítani iparkodott. E bizottság elnöke Révai Ödön, jegyzője Nádor Gyula (†), tagjai pedig Gombássy, Deutsch és Morgernstern voltak. A bizottság abból a helyes alapelvből indult ki, hogy az önképzés legczélszerübb és leghathatósb eszköze a szakbavágó és irodalmi kérdéseket érintő felolvasások tartása. - Havonkint egyelőre egy ily felolvasás tartassék. Az elsőt aztán Szana Tamás, a másodikat Révai Samu veterán főnök voltak szivesek megtartani, de a nyár közeledte miatt Deutsch Zsigmond bizottsági tag inditványára egyelőre s alkalmas időre elhalasztattak. És ezzel ismét egy porszemmel hozakodtak elő, hogy a »Csak szorosan« egyletnek művelődési tevékenységét is ad oculos demonstráljuk azoknak, kik mindig csak azt szeretik hajtogatni, hogy hát egyletünk semminemű komoly kiható tevékenységet nem bir felmutatni. - Hát csak lassan, tisztelt ócsárló uraim, azokkal az agarakkal, vagyis inkább agyarakkal! - Hát ez is semmi, amit a »Csak szorosan« egylet - illetve arra hivatott vagy azzal megbizott tagjai, tehát közvetlenül az ő kebelében - produkált a magyar bibliographia terén?! Nem tételezzük fel még a legnagyobb rosszakarónktól sem, hogy legalább ezt az egyet ne concedálja egyletünknek, miszerint a magyar könyvészet körül, épugy az üzleti czélokra szolgáló, mint az országos statisztikai és tudományos czélokat szolgáló magyar könyvészet körül mégis csak valami érdemet szerzett magának. S azért ennek a tevékenységének is rövidesen elmondjuk a történetét. Szerény házi kezdeményezésből s mintegy magánczélzatu kezdetekből, a »Csak szorosan« egylet magyar könyvészete idővel az országos főnök-egyletnek hivatalos könyvészetévé nőtte ki magát. 1876-ban Makáry Gerő tag inditványára egy könyvészeti iroda szerveztetik és egy kimerítő magyar bibliográfia szerkesztése határoztatik. Az az évi szept. 29-iki heti gyülésen már fel is olvastatik az »Ungarisches bibliographisches Auskunfts-Bureau« kinyomtatott »Geschäftsordung«-ja, mely 15 paragrafusban alapítja meg az ügyrendet. - 1876-ban megindult a »Bibliographia hungarica. Magyar Könyvészet« az egylet saját kiadásában, ugyancsak Makáry Gerő tag szerkesztése mellett, ki ezen évente megjelenő könyvészetnek az I. és folytatólag annak II. és III-ik (1876-1878-iki) évfolyamát szerkesztette. A két első évfolyam kiadatása és áruba hozatása után az egyletnek 100 frt 76 kr. haszna volt. Makáry lemondván a szerkesztőségről, a IV. és V. évfolyamot (1879-1880) Aigner Károly szerkesztette, de a VI. és VII-iket ismét Makáry Gerő. E hét évfolyama az évi Magyar könyvészetnek az egylet saját kiadásában jelent meg. - 1883-ban az egylet azt az ajánlatot teszi a főnök-egyletnek, hogy vegye ő át a könyvészet gazdasági kezelését, mig a szerkesztését továbbra is - még pedig dijtalanul - vállalná el. Ezt az ajánlatot a főnökegylet szívesen és elismerését kifejezve, el is fogadta, s így jelent meg aztán a Magyar Könyvészet VIII. és IX. évfolyama (1883-1884) Koczányi Béla és Zunft Antal társas szerkesztősége mellett. A X. és XI. évfolyamot (1885-1886) Zunft Antal maga szerkeszti; a XII. és XIII-ikat (1887-1888) Bereghi József egyleti tag. A XIV. évfolyammal (1889), melyet Glück Soma tagtársunk szerkesztett, a »Bibliographia hungarica. Magyar Könyvészet« megszűnik, illetve alakot és czimet cserél és más berendezést nyer. - 1890 óta ugyanis, mint »Magyar könyvkereskedők évkönyve« jelenik meg. Eddig 7 évfolyamát birjuk. Az évi könyvészeten kívül mindegyik évfolyamban van bőven mindenféle, a könyvárusi szakba vágó hasznos tudni való, s mindegyik évfolyam elé egy-egy hiresebb magyar könyvkereskedő életrajza s arczképe van csatolva. Az évkönyvet is, annak megjelenése óta (1889) máig egyletünk régi derék tagja, Glück Soma szerkeszti csekély honorárium mellett. Szellemi szerzőjének és megalapitójának is Benkő Gyula urat, a Franklin-társulat érdemes igazgatóját kell hogy valljuk, mert az ő buzgólkodásának s fáradozásainak köszöni Évkönyvünk lételét. Az első hat évfolyam elé Sennowitz Adolf veterán tagtársunk irta az életrajzokat, a 7-ik évfolyam elé Danielisz Lipót, a kit csak két hete, hogy kivittünk örök nyugalma helyére. Azonfelül egyletünk egyik tagja a »Corvina« számára is szerkesztette a könyvészetet, mióta e könyvárusi hivatalos szaklap csak létezik (1878); eleintén egészen dijtalanul, s csak későbben némi remuneratio mellett. Jelenleg az »Évkönyv« szerkesztője, Glück Soma, egyszersmind a »Corvina« könyvészetét is szerkeszti.

És ez azon kiható tevékenysége részben egyletünknek, mint testületnek s részben az ő egyes tagjainak, mellyel egyenesen a magyar irodalomnak is tettünk némi szolgálatot. S ha nem is terjedne ki egyletünk kiható tevékenysége másra, mint csak a magyar könyvészetnek immár huszonhárom esztendőn át való lankadatlan, sok fáradtsággal s vesződséggel járó mivelésére s ápolására: még akkor is just formálhatnánk arra, hogy egyletünk ne tartassék csak amolyan mulatozó kompániának, mely csak fogyasztani tud, de teremteni nem. Hiszen volt idő, mikor mi könyvkereskedősegédek egyenesen a magyar tudományos akadémia egyik szakbizottságában, mint szellemi munkatársak vettünk részt. Történt ez pedig 1883-ban, midőn az akadémia nyelvészeti osztálya egy kereskedelmi szakszótár kiadatásán fáradozott. E szótár anyagának a könyvárusi szakterminusokkal való bővitése czéljából, az akadémia a főnök-egyletet szólitotta fel, mely e munkálatot viszont a segédek egyletéhez utalta, mely e megtisztelő megbizást el is fogadta, s Gombássy, Koczányi, Glück, Aigner (Károly) és Révai Ödön tagokból álló »szakszótár bizottságot« küld ki. Julius elején a magyar könyvárusi terminológia már kész s kőnyomatban szétosztatván felülbirálat végett, annak megtörténte után a főnök-egyletnek adatik, hogy azt rendeltetése helyére juttassa. Igen talpraesett az ötös szótárszerkesztő bizottság jelentése, mely a közönséges ilyféle jelentéseknél szokottnál magasabb orátori és stiláris szinvonalon állva, a fentnevezett öt kartársnak nem közönséges müveltségére és szakképzettségére a legelőnyösebb világosságot veti.

Egyletünk kebelében, akkori tevékeny elnöke, Horowitz Gedő inditványára 1874-ben egy helyeszközlő iroda szerveztetik, melynek feladata a hely nélküli pesti és vidéki segédeknek, első sorban pedig az egylet tagjainak alkalmazása valamelyik helybeli vagy vidéki könyvkereskedésben. Vezetése sok tapasztalatot, hely- és személyismeretet s főleg sok tapintatot kiván, s a mi helyeszközlő irodánk vezetését is mindig a legderekabb tagok tartották kezükben. Itt is a névsorokat mellőzzük. Nem kivánjuk semminemű száraz statisztikai kimutatásokkal, névsorokkal s egyéb ilynemű, nem egy felolvasás keretébe tartozó, legfölebb a tagtársakat érdeklő dolgokkal untatni a mélyen tisztelt hallgatóságot. S különösen pontos névsorok dolgában nem birnánk kielégíteni a kiváncsiak vágyát. Csak ha itt-ott rábukkanunk egy oly névre, mint többek közt a Rakodczay Páléra, a későbbi színigazgató és jeles dramaturgéra, ki 1875-ben még a könyvkereskedősegédi pályán müködött, s egyletünknek is volt tagja: elgondolkodunk azon, hogy hát ez a mi sokat ócsárolt s kisebbített egyletünk, mely ilyen tagokat tud felmutatni, mint például Rakodczayt is, még sem lehet oly hiábavaló kompánia, mint a minőket szép hazánk ezrivel bir kimutatni.

Voltaképen a »Csak szorosan« egylet kebelében először megpendített eszméje egy alapitandó »segélyalap«-nak is egyletünk humanitär tevékenységének a ressortjába tartoznék. De mivel inkább külön s nyilvános jellegü ügy, azért az egylet jótékonysági tevékenységétől elválasztva adjuk azt elő. Az 1876-iki esztendő egyleti elnökének, Horovitz Guidó tagtársunknak, az érdeme, hogy egy könyvárussegédi segély-alap létesítésének az eszméjét pendítette meg, mely inditványilag kifejezett eszme élénk helyesléssel találkozott, s az illető heti gyülés ezt elvben magáévá is tette és a jövő közgyülés napirendjére kitűzte. - E nagy horderejű szép szándék tisztán bugyogó patakocskája az akkori egylet Zahara homokjában veszett el. Az 1879-iki közgyüléskor ugyancsak Horovitz Guidó ujból pendíti meg ezen eszméjét, ihletett beszédével mintegy Mózesként a puszta homokjából varázsolván elő a nyomaveszett patakocska éltet adó vizét. A közgyülés ismét magáévá teszi az ügyet és egy négy tagú bizottságot küld ki az ügy tanulmányozására, ámbár az akkori elnök, Deutsch Zsigmond nyiltan kimondja, hogy nem tartja időszerünek. E bizottság is eltévedt valahol a Zaharában, nyomtalanul eltévedt, se hiradója, se referense nem maradt. - De azért 1885-ben az eszméjeért lángoló Horovitz Guidó megint csak előáll vele. Egész külön történetet irhatnánk a magyar könyvkereskedő-segédek segély-alapja ügyének örömtelen születéséről és gyászos kimulásáról. Az ügyet végre-valahára a főnök-egylet kénytelen kezébe venni, de ez is csak hosszú vajudozások után, különösen Benkő Gyula ur lelkes és kitartó fáradozásai mellett alakitotta testté az ügyet annyira, hogy ma már jelentékeny segély-alappal rendelkezik, de olyannal, mely nem csupán a segédség segélyezésére, de a főnökökére is kiterjedt. - A mint előadtuk, ebből a mi egyletünkre tehát alig hárulhat valami érdem. De hogy volt benne hozzá jóakarat, legalább több tagja és az elnökség részéről is, s hogy egyletünk kebeléből indult ki az eszme, melyet aztán a tehetősb főnök-egylet tovább fejlesztett és megvalósított: ez - szerintünk - mégis némi érdem számba megy.

Et nunc venimus ad fortissimum casum. Bemutatjuk egyletünket mint szórakozó, vigadó és mulatozó libris-legény kompániát. Ez aztán a kompánia! Mert hogy egyletünk egyik főtendentiája a szórakozás, a vigság, a mulatság, ez alapszabályainkban is tisztán ki van mondva azzal, hogy a »Csak szorosan« egylet egyik czélja a könyvárus kartársak közti jó viszony élesztése és ápolása. És mi más által is lehetne elérni e czélt, ha nem a heti társas összejöveteleinkkel, az évente egyszer-kétszer megtartani szokott kisebb-nagyobb estélyekkel, tánczvigalmakkal avagy kirándulásokkal. Azért a mi alapszabályaink ezt igy kivánják s e magna chartánkon mindeddig még senki sem mert egy jottát sem változtatni, akárhányszor mentek is át alapszabályaink az átgyúrás processusán. Igenis mi szeretünk örvendni fiatal életünknek, mi szeretünk szórakozni, vigadni, mulatozni s ez szinte hozzá tartozik a mi kiható tevékenységünkhez, melyhez mi oly behatóan értünk, mint kevés boltoshalandó. Huszonöt év óta megtartott téli, nyári, tavaszi vagy őszi mulatságainkról (rendesen legalább kettő a négy évadban, mert többre még nem telt eddig), egész külön történetet irhatnánk, de erre most már nem érünk rá. Elég, ha fölemlitjük, hogy mulatságainkat mindenkor a szivélyesség, a tiszta vidámság és elpusztithatlan jó kedv, de a mérséklet és a holnapról való gondolkodás is jellemezte s jellemzi most is. - Nem volnánk azok, akik vagyunk, libris-legények és jórészt libris bohémek is, ha az életfilozófiának azon egyetlen helyes irányát nem követnők, hogy: ember örvendj életednek s örvendj kétszeresen vagy more librario akár tizenkétszeresen, mig fiatal vagy. »Post multa saecula pocula nulla!«

_________________________


S ezzel bevégeztük szerencsésen a »Csak szorosan magyarországi könykereskedősegédek egyesületének« a huszonötéves történetét. Megirtuk és elmondottuk igazán, minden álszégyenkedés és kendőzés nélkül. Bemutattuk egyletünket és magunkat úgy, a milyen és a milyenek mi könyvkereskedősegédek vagyunk. Ne mondjanak - esdünk - túlszigoru itéletet fölöttünk, hiszen beismertük minden bajainkat, hibáinkat, talán a kelletinél is nagyobb őszinteséggel, s ez nem jelenthet mást, mint hogy megvan bennünk minden jó igyekezet bajainkat orvosolni, hibáinkat jóvátenni. Egyletünk, mint már történetünk kezdetén is hangsúlyoztuk, soha sem tört nagy dolgokra; egyszerű, szerény körben mozgó társas egyletnek alakult, és annak is maradt mind máig. - Azért mindazok, a kik egyletünk huszonötéves történetét hallották és olvasni fogják, legyenek elnézők irántunk és ha mégis valami helytelenben, rosszban leledzenénk, mentsen föl minket, ha nem más, hát az, hogy fiatalok vagyunk, fiatalok voltak elődeink, s talán fiatalok lesznek utódaink is. Azt a keveset pedig, a mit egyletünk komoly tevékenységből bir felmutatni, azt ne kisebbítsék. Egyletünk sem a multban, sem a jelenben nem produkálhatott szebb, több s egészségesebb gyümölcsöt, mint a mennyit a mindenkor útjában állott s még ma is álló legkülönfélébb hátráltató, kedvezőtlen befolyású viszonyai közt produkált. Törekvésünk az előrehaladásra, a tökéletesbülésben komoly és szilárd. - De ha mind ezek sem elegendők arra, hogy egyletünk létjogát beigazolják, amint hogy vannak is oly rosszakaróink, kik e létjogunkat tőlünk elvitatni akarnák, s ha nem sikerülne is a világ, azaz a mi kis világunk elismerését kiérdemelnünk: akkor legalább egy marad számunkra és ez a legjobb szándékkal teljesített kötelesség vigasztaló és felemelő érzete, öntudata. És ez az érzet s öntudat az, melyben jutalmunkat fogjuk találni: és ez az érzet s öntudat legyen aztán vezérünk is, mely serkentsen azon az uton való tovahaladásra, s azon czélok elérése felé, melyek ama áldott emlékü elődeink előtt lebegtek, kik most huszonöt éve hogy megalakították egyletünket. - Nem vagyunk sem ihletett poéták, sem fölkent irók, hogy azt mondhatnánk magunkról: »sic itur ad astra.« Azt sem szeretnénk magunkról mondani, a mit tisztelt kiadó főnökeink kénytelenek irni zászlójukra, hogy: »sic itur ad maculaturum.« De azt az egyet mégis elmondhatjuk magunkról, mert igaz való, hogy »sic itur ad tabernam ubi libro, ubi astro signatam.« - Elmondánk!