"A NAGY VÁLSÁGTÓL"
"A RENDSZERVÁLTÁSIG"


Szöveggyűjtemény Budapest történetének tanulmányozásához


II. kötet
1930-1990


Összeállította és szerkesztette
Sipos András és Donáth Péter

 

 

Budapest Főváros Levéltára - ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar
Budapest, 2000.

A kötet megjelenését a Nemzeti Kulturális Alap támogatta

 

 

TARTALOM

Előszó

I. fejezet
KONCEPCIÓK ÉS VÍZIÓK "BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSRÓL"

Szabó Dezső: A falu Budapest
Szabó Dezső: Budapest környéke
Budapest városfejlesztési programja
A Magyar Közigazgatástudományi Intézet emlékirata Nagy-Budapest megszervezéséről
Szendy Károly a leendő Nagy-Budapest szociális igazgatásának feladatairól
Weis István: Nagy-Budapest
II. fejezet
METSZETEK "BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS" ÉLETÉBŐL

Szigeti Gyula: A gazdasági válság Budapest életében
Elekes Dezső: Budapest szerepe Magyarország szellemi életében
Buziássy Károly: A budapesti mozik és hangversenyek statisztikája
Molnár Olga: A főiskolai hallgatók szociális és gazdasági viszonyai Budapesten
Erba Odescalchi Sándor herceg az arisztokrácia társaséletéről
Javaslat 200 és 300 pengő havi jövedelem beosztására
Vasvári László: A korszerű kislakás építészeti szempontból
Németh László: A Medve utcai polgári
Babirák Mihály - Kokovai Lajos: A polgári iskolai tanulók pályaválasztásáról
Rézler Gyula: Egy magyar textilgyár munkástársadalma
Fischer József: A budapesti munkáslakások szociológiája
Szécsi János: A pesti nyomorgyűrű
A Székesfőváros Társadalompolitikai Ügyosztályának 1940. évi jelentéséből
Markos Béla a főváros idegenforgalmáról
Jankovits Miklós: A nyolcosztályú népiskola jelentősége Budapest Székesfőváros szempontjából
Az iparosok és kereskedők származásának igazolása a "második zsidótörvény" alapján
Megemlékezés Észak-Erdély visszacsatolásáról a Csobánc utcai községi elemi iskola szülő értekezletén
Az Állami Németnyelvű Tanítóképző - Líceum tanári karának jegyzőkönyve a német nemzetiségű diákok körében uralkodó szellemről
III. fejezet BUDAPEST, A "FRONTVÁROS"
Edelsheim-Gyulai Ella: Légi támadás
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete az iskolák hősi halottainak nyilvántartásáról
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete az iskolák légoltalmi riasztószolgálatának megszervezéséről
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete a tanárok által követendő magatartásról a német megszállás után
Zsidó szerzők műveinek eltávolítása a XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet könyvtárából
Szerb Antal elbocsátása a középiskolai tanári szolgálatból a zsidók közszolgálatának megszüntetéséről szóló rendelet alapján
Mi lesz a zsidó üzletekkel?
A XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet épületének igénybe vétele német katonai kórház céljára
Munkácsi Ernő a budapesti zsidóság összeköltöztetéséről
Fenyő Miksa naplójegyzete, 1944
. június 28.
Veesenmayer német birodalmi megbízott távirata Ribbentrop külügyminiszternek a budapesti zsidók deportálásának tervéről
A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete a tanítás befejezéséről
Magyar katonai dokumentumok az ostromlott Budapesten uralkodó állapotokról
Darvas József az ostrom napjairól
Márai Sándor: Budai séta
IV. fejezet ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS - ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK
Csorba János polgármester felterjesztése Miklós Béla miniszterelnökhöz a főváros helyzetéről
Török István: Budapest népességének vándormozgalma a háború alatt és az ostrom után
Jegyzőkönyv a XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet tanári karának üléséről
Vita a Budapesti Nemzeti Bizottság ülésén a földreform végrehajtásáról és a német nemzetiségű lakosság kezeléséről
Dokumentumok a csepeli Weiss Manfréd-művek sorsáról 1944-1945-ben
Fischer József a Fővárosi Közmunkák Tanácsa utolsó éveiről
Schifferné Szakasits Klára 1945. május 1-ről
Marczell Gyula: Budapest lakosságának életharca ötszáz tanuló étrendjében
Detektívjelentés a pénzromlás által kiváltott közhangulatról
Péter Gábornak, az Államvédelmi Osztály vezetőjének kimutatása az osztály 1946. október 20-ig kifejtett működéséről
Jegyzőkönyv a Nagy-Budapest kialakítása ügyében kiküldött munkabizottság üléséről
Az új fővárosi törvény előkészítésére kiküldött különbizottság jelentése
Előterjesztés Budapest városfejlesztési programja tárgyában
Az egyházi iskolák államosítása ellen tiltakozó röplap
1848 centenáriumának ünneplése
Schifferné Szakasits Klára az új veze
tő réteg életmódjáról
Pongrácz Kálmán polgármester jelentése a belügyminiszternek Budapest lakosságának 1949 decemberi politikai közhangulatáról
A polgármesteri I. (elnöki) ügyosztály összefoglaló jelentése a Nagy-Budapest létrejöttével kapcsolatos közhangulatról
V. fejezet A HIDEGHÁBORÚ "FRONTVÁROSA"
Nagy-Budapest 10 éves városfejlesztési tervének vázlata
A Budapesti Városi Tanács VB Népművelési Osztályának feljegyzése Sztálin szobrának elhelyezése ügyében
A Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek alapítólevele
Nemes György a Rákosi-kultuszról
Görgey Gábor az 1951. évi kitelepítésekről
Jelentés a főváros lakosságának 1952 februári politikai közhangulatáról
Jelentés a Budapesti Városi Tanács irányítása alá tartozó színházak, varieték és a cirkusz műsorpolitikájáról
A Budapesti Rendőrkapitányság ügyeletének jelentése a Sztálin halálával kapcsolatos megnyilvánulásokról
A Budapesti Városi Tanács VB egyházügyi előadójának 1953 március havi jelentéséből
Hangulatjelentés Nagy Imre kormányprogramot ismertető beszédének vissz
hangjáról a lakosság körében
Pongrácz Kálmán tanácselnök jelentése Nagy Imrének, a Minisztertanács elnökének a főváros életét, a lakosság ellátottságát jellemző adatokról
Tájékoztató az üzemi dolgozók és üzemi vezetők által felvetett szociális és kulturáli
s problémákról (Ganz Vagongyár)
Rendőrségi jelentés az 1954. évi labdarúgó-világbajnokság döntőjének elvesztését követő tüntetésekről
A Belügyminisztérium Budapesti Főosztályának utasítása az 1954. évi tanácsválasztásokkal kapcsolatos rendőri feladatokról
Iskolabírálat I. Faragó László fővárosi tanulmányi felügyelő értékelése a Táncsics Mihály Gyakorló Tanítóképző oktató-nevelő munkájáról
Iskolabírálat II. Szathmáry Lajos tanulmányi vezető (farsangi) értékelése a Táncsics Mihály Gyakorló Tanítóképző oktató-nevelő munkájáról
VI. fejezet A VILÁG FIGYELMÉNEK KÖZÉPPONTJÁBAN
Angyal István vallomása az 1956. október 23-i eseményekről
Kopácsi Sándor az 1956 október végi napokról
"Az ország szíve kinyílt..."
Csepel felveszi a munkát
Kővágó József megbízott polgármester nyilatkozata a Magyar Nemzetnek 1956. november 3-án
Malasenko altábornagy visszaemlékezése a szovjet csapatok 1956 novemberi budapesti harcairól
A Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának jelentése a kormányhoz a budapesti harcok során keletkezett károkról
A Fővárosi Bíróság jelentése az "ellenforradalmi bűncselekményekkel" kapcsolatos ítélkezésről
VII. fejezet Az "ÚJRA CSENDES" BUDAPESTTŐL A "LEGVIDÁMABB BARAKK" FŐVÁROSÁIG
A Vár és a Vigadó sorsa az MSZMP Politikai Bizottsága előtt
Budapest általános rendezési terve az MSZMP Politikai Bizottsága előtt
Polónyi Károly: Budapest városképe
A népesség és a jövedelmi viszonyok alakulása a hatvanas években
Sándor Pál: A fővárosi lakásépítés hatékonysága
Csőregh Éva: Lakótelepi gyerekek
Kolosi Tamás: "Miféle népek laknak arra?"
Kemény István - Kozák Gyula: A Csepel Vas- és Fémművek munkásai
Solt Ottilia: Szakképzetlen családok
Solt Ottilia: "Kész a leltár". Egy budapesti kerület alacsony jövedelmű munkáscsaládjai
Jelentés a fővárosban élő és dolgozó cigányok helyzetéről
Berey Katalin: A város előszobája
Juhász Júlia: A Skála születése
Emlékezések a "hatvanas évek" "Ifipark"-jára
Budapest oktatásfejlesztésének irányelvei
Állambiztonsági jelentések az 1988. és 1989. június 16-i megemlékezésekről
ÖSSZEGZÉS ÉS KITEKINTÉS
Beluszky Pál: Budapest társadalma a modernizáció útján. 1948-tól máig
FÜGGELÉK
A szemelvények szerzői
Rövidítések jegyzéke

 


 

Előszó

"»A nagy válságtól« »a rendszerváltásig«" című szöveggyűjtemény[1] - a "»Kelet Párizsától« a »bűnös városig«" címmel megjelent, az egyesített főváros első hat évtizedét (1870-1930) átfogó első kötethez hasonlóan - elsősorban az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karán (a volt Budapesti Tanítóképző Főiskolán) bevezetett 'Budapest története' tantárgy hallgatóinak felkészülését, szemináriumi munkáját hivatott segíteni, de információink szerint hasznosítható más - egyetemi, ill. középiskolai - képzési formákban is. Az első kötettel kapcsolatos visszajelzések ismeretében kissé nagyobb bizakodással reméljük, hogy tanulságos olvasmányként szolgálhat mindazok számára, akiket a város történetének alapkérdései, valamint az 1930-1990 között eltelt hat évtized Budapestjének színei, az egyes korszakok hangulata érdekelnek.

A válogatásnál most is elsősorban arra törekedtünk, hogy a városra mint egészre (annak fejlesztésére, szerepkörére, státuszára, igazgatási szervezetére) vonatkozó legfontosabb korabeli álláspontokat, döntéseket, másrészt a társadalmi jelenségeket, folyamatokat, a művelődés kereteit, a mindennapi életet és ezek egykorú megítélését dokumentáljuk. E témaköröknek az adott terjedelmi keretek között lehetséges sokszínű bemutatása érdekében, csak jelzésszerűen szerepelhetnek olyan nem kevésbé fontos kérdések, mint a gazdaság, a politikai élet, vagy éppen a városi infrastruktúra fejlődése. El kellett tekintenünk a nagy történelmi fordulatok, háborúk, forradalmak menetének sokrétű ábrázolásától is, csupán villanásszerűen igyekszünk érzékeltetni egyet-mást abból, hogyan élte át ezeket a város lakossága. A válogatásnál tehát sem a témakörök, sem a korabeli álláspontok között nem törekedtünk/törekedhettünk valamiféle "arányosságra". Szempontunk az volt, hogy az egyes - oktatási céljaink jegyében választott - szövegek önmagukban is tartalmilag gazdagok legyenek és a város fejlődésének valamely lényeges, vagy akár csak jellegzetes problémáját markáns korabeli vélemények kíséretében tükrözzék. Igyekeztünk elkerülni az átfedéseket a rendelkezésre álló, és az oktatásban ugyancsak használható forrásgyűjteményekkel, különösen a Budapest Főváros Levéltára által kiadott Források Budapest Múltjából c. sorozat III., IV. és V/A., V/B. köteteivel - ezekből csak egy-két "megkerülhetetlen" dokumentumot vettünk át. Amennyire elsődleges céljaink engedték, kiadatlan levéltári dokumentumokból, vagy ma már alig hozzáférhető, kevéssé ismert kiadványok anyagából válogattunk, ezzel is segítve a mélyebb érdeklődést mutató lokálpatrióták, ill. a kapcsolódó diszciplínákat oktatók tájékozódását, könnyen hozzáférhető forrásbázisuk bővítését.

Ahogy az ilyen típusú szöveggyűjtemények általában, szemelvényeink együtt olvasva sem adják Budapest összefüggő "történetét". A várostörténet alapkérdéseivel még csak ismerkedők számára elsősorban tanári segítséggel ajánljuk, illetve feltételezzük az alapvető várostörténeti összefoglalások valamelyikének vezérfonalként történő használatát.

A szemelvényeket szöveghűen, de általában a mai helyesírás és központozás szerint közöljük, csak az egyes szerzők jellegzetes fordulatait, írásmódját őriztük meg. A szövegben előforduló kiemeléseket is kivétel nélkül az eredetiből vettük át. A dokumentumok jegyzetelésénél csupán a szöveg megértéséhez szükséges magyarázatokra szorítkoztunk. A szövegeken terjedelmi okokból tett rövidítéseket, kihagyásokat [...] jellel jelöljük. Az egyes dokumentumoknak címet adtunk, ezek nem feltétlenül egyeznek meg az eredeti címmel. A pontos bibliográfiai adatokat, levéltári jelzeteket az egyes dokumentumok végén közöljük.

Ezúton is köszönjük Budapest Főváros Levéltára és az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kara vezetőségének, hogy a kötet megjelenését lehetővé tették. Köszönjük továbbá Budapest Főváros Önkormányzata Kulturális Bizottságának és az OTKA T 025323 számú projektjének az anyaggyűjtéshez, a Nemzeti Kulturális Alap Levéltári Kuratóriumának a kiadáshoz nyújtott támogatást.

A szerkesztők

 

 

Ajánlott irodalom

Összefoglaló várostörténeti művek

A főváros 120 éve. 1873-1993. Készítette Novotnyné Pletscher Hedvig. KSH Budapesti és Pest Megyei Igazgatósága, Bp., 1995.

Budapest története a forradalmak korától a felszabadulásig. Budapest története V. k. Szerk. Horváth Miklós, Akadémiai Kiadó, Bp., 1980;

Budapest. Fővárosunk története. Főszerk. Ságvári Ágnes, Bp., 1973.;

Budapest kézikönyve. I-III. kötet. Ceba Kiadó, Bp., 1998.

Budapest - Történet. Budapesti Negyed, 20-21. szám, 1998 nyár-ősz;

Buzinkay Géza: Budapest képes története. Corvina, Bp., 1998.;

Enyedi, György - Szirmai, Viktória: Budapest. A Central European Capital. Belhaven Press, London, 1992.


A további bibliográfiai tájékozódáshoz:

Budapest történetének bibliográfiája. I-VII. kötet. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Bp., 1967-1969.;

Budapest történetének bibliográfiája. 1981-1986/90. Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, Bp., 1983-1994.

A levéltári forrásokra: Budapest Főváros Levéltára. Levéltárismertető. II. Szerk.: Kenyeres István - Sipos András. Bp., 1997.


További alapvető kézikönyvek:

Budapest Lexikon I-II. Főszerk.: Berza László. Akadémiai Kiadó, Bp., 1993.;

Budapest teljes utcanévlexikona. A bevezető tanulmányt írta Ráday Mihály, az adattárat összeállította Mészáros György. Bp., 1998.

Budapest köztéri szobrainak katalógusa. Szerk.: Rajna György. Bp., 1989.


Az egyes témakörök elmélyültebb tanulmányozásához:

Barta Györgyi - Beluszky Pál (szerk.): Társadalmi-gazdasági átalakulás a budapesti agglomerációban. Bp., 1999.

Barta Györgyi (szerk.): Budapest - nemzetközi város. MTA, Bp., 1998. (Magyarország az ezredfordulón)

Csanády Gábor - Ladányi János: Budapest térbeni-társadalmi szerkezetének változásai. Akadémiai Kiadó, Bp., 1992.

Cséfalvay Zoltán: Helyünk a Nap alatt... Magyarország és Budapest a globalizáció korában. Kairosz Kiadó-Növekedéskutató, Bp., 1999.

Demeter Zayzon Mária: A budapesti népesség nemzetiségi, etnikai arculata. Bp., 1994.

Donáth Péter: Iskola és politika. Az állami német nemzetiségi tanítóképzés magyarországi történetéhez. 1919-1944. 3. kiad. Trezor Kiadó, Bp., 1998.

Eörsi László: Ferencváros 1956. A kerület fegyveres csoportjai. Bp., 1997.

Gyáni Gábor: Bérkaszárnya és nyomortelep. A budapesti munkáslakás múltja. Magvető, Bp., 1992.

Gyáni Gábor: Az utca és a szalon. Társadalmi térhasználat Budapesten, 1870-1940. Új Mandátum, Bp., 1998.

Kincses Károly - Sándor P. Tibor: Fotó - Város - Történet. Magyar Fotográfiai Múzeum - Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár. Bp., 1998.

Komoróczy Géza (szerk.): A zsidó Budapest. Emlékek, szertartások történelem. I-II. Bp., 1995.

Lampel Éva - Lampel Miklós: Pesti bérházsors. Várospolitika, városrehabilitáció. Bp., 1998.

Lichtenberger, Elisabeth - Cséfalvay Zoltán - Paal, Michaela: Várospusztulás és -felújítás Budapesten. Magyar Trendkutató Központ, Bp., 1995.

Mann Miklós: Budapest oktatásügye a két világháború között. Bp., 1999.

Németek Budapesten. Szerk.: Hambuch Vendel. Fővárosi Német Kisebbségi Önkormányzat, Bp., 1998.

Pótó János: Emlékművek, politika, közgondolkodás. Budapest köztéri emlékművei, 1945-1949. Így épült a Sztálin-szobor, 1949-1953. MTA TTI, Bp., 1989.

Preisich Gábor: Budapest városépítésének története 1945-1990. Műszaki Könyvkiadó, Bp., 1998.

Ráday Mihály: Városvédőbeszédek. 1-2. Bp., 1988.

Ungváry Krisztián: Budapest ostroma. Bp., 1998.

Varga László: Az elhagyott tömeg. Tanulmányok 1950-1956-ról. Bp., 1994.


Várostörténeti dokumentumgyűjtemények:

Források Budapest Múltjából. III. Források Budapest történetéhez. 1919-1945. Szerk.: Szekeres József. BFL, Bp., 1973.

Források Budapest Múltjából IV. Források Budapest történetéhez 1945-1950. Szerk: Gáspár Ferenc. BFL, Bp., 1973.

Források Budapest Múltjából. V/A. Források Budapest történetéhez 1950-1954. Szerk.: Gáspár Ferenc - Szabó Klára. BFL. Bp., 1985.

Források Budapest Múltjából. V/B. Források Budapest történetéhez. 1954-1958. Szerk.: Gáspár Ferenc - Szabó Klára. BFL, Bp., 1988.

Dokumentumok Kispest történetéhez. Szerk.: Szabó Csaba. BFL, Bp., 1999.


A tárgyalt problémák szélesebb összefüggésbe helyezéséhez:

Braham, R. L.: A népirtás politikája. A Holocaust Magyarországon. 2. bőv. kiadás. I-II. kötet, Bp., 1997.

Balogh Margit - Gergely Jenő: Egyházak az újkori Magyarországon 1790-1992. I. Kronológia. II. Adattár. MTA TTI, Bp., 1993., 1996.

Beluszky Pál: Magyarország településföldrajza. Általános rész. Bp. - Pécs, 1999.

Berend T. Iván: Terelőúton. Szocialista modernizációs kísérlet Közép- és Kelet-Európában 1944-1990. Bp., 1999.

1956 Kézikönyve. I-III. kötet. I. Kronológia. II. Bibliográfia. III. Megtorlás és emlékezés. Főszerk.: Hegedűs B. András. Bp., 1996.

20. századi magyar történelem 1900-1994. Szerk.: Pölöskei Ferenc - Gergely Jenő - Izsák Lajos. Bp., 1998.

A fordulat évei. 1947-1949. Politika, képzőművészet, építészet. Szerk.: Standeisky Éva - Kozák Gyula - Pataki Gábor - Rainer M. János. Bp., 1998.

Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből. Bp., 1986.

Fülöp Mihály - Sipos Péter: Magyarország külpolitikája a XX. században. Bp., 1998.

Gergely Jenő - Pritz Pál: A trianoni Magyarország. 1918-1945. Bp., 1998.

Gergely Ferenc: A magyar gyermekvédelem története. (1867-1991) Püski, Bp., 1997.

Gyáni Gábor - Kövér György: Magyarország társadalomtörténete a reformkortól a második világháborúig, Bp., 1998.

Izsák Lajos: Rendszerváltástól rendszerváltásig. Magyarország története 1944-1990. Bp., 1998.

Karády Viktor: Zsidóság, modernizáció, polgárosodás. Tanulmányok. Bp., 1997.

Kardos József - Kelemen Elemér: 1000 éves a magyar iskola. Bp., 1996.

Kornai János: A szocialista rendszer. Kritikai politikai gazdaságtan. Bp., 1993.

Magyar művelődéstörténet. Szerk.: Kósa László, Bp., 1998.

A magyarok krónikája. Szerk: Glatz Ferenc. Officina Nova, Bp., 1995.

Magyarország társadalomtörténete. II. 1920-1944. Szöveggyűjtemény. Szerk.: Gyáni Gábor. Bp., 1995.

Magyarország társadalomtörténete. III. 1945-1989. 1-2. kötet Szerk.: Fokasz Nikosz - Örkény Antal. Bp., 1998.

Magyarország a XX. században, szerk.: Kollega Tarsoly István. 1-3. kötet. Szekszárd, 1996-1998.

Mészáros István: A magyar nevelés- és iskolatörténet kronológiája. 996-1996. Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp., 1996.

L. Nagy Zsuzsa: Magyarország története 1918-1945. Debrecen, 1995.

Ormos Mária: Magyarország a két világháború korában 1914-1945. Debrecen, 1998.

Pető Iván - Szakács Sándor: A hazai gazdaság négy évtizedének története. 1945-1985 I. Az újjáépítés és a tervutasításos gazdálkodás időszaka. 1945-1968. Bp., 1985.

Rainer M. János: Nagy Imre. Politikai életrajz. I. 1896-1953; II. 1953-1958. Bp., 1996., 1999.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., 1999.

Szöveggyűjtemény Magyarország XX. századi történetének tanulmányozásához. 1930-1941., 1941-1945. Szerk.: Donáth Péter - Farkas Mária - Pajorné Tóth Ilona. Budapesti Tanítóképző Főiskola, Bp., 1992.

Szöveggyűjtemény a magyar művelődéstörténet tanulmányozásához. Szerk. Agárdi Péter. JPTE, Pécs, 1995.; Művelődéstörténeti Szöveggyűjtemény II/1-2. 1945-1990. Szerk.: Agárdi Péter. JPTE, Pécs, 1997.

Tilkovszky Loránt: Német nemzetiség - magyar hazafiság. (Tanulmányok a magyarországi németség történetéből) Pécs, 1997.

Tóth József - Trócsányi András: A magyarság kulturális földrajza. Bp., 1997.

 

I. fejezet
KONCEPCIÓK ÉS VÍZIÓK
"BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROSRÓL"


Szabó Dezső: A falu Budapest

1935. április 13.

1.

Ha a most elkövetkezendő években sikerül megszervezni a magyar életakaratot: Budapestre nagy kulturális, politikai és gazdasági szerep vár a jövőben Kelet-Európában. De különben is: Budapest a döntő harctér, ahol eldől a magyar élet-halál harc. Ez a város a magyarság kitárt ablaka a világra, itt kell megmutatnunk egyéniségünk, alkotó erőnk teljes arcát. Ha Budapestet nem tudjuk magyarrá hódítani: kisorvadunk az alkotó nemzetek versenyéből.

Bizony ma még, Budapest, szegényke, mint épülethalmaz, elég jelentéktelen valami. Rosszul sikerült német-osztrák giccs, némi ghetto arkitektúrával és holmi magyarkodó birizgálással nehezítve. Pedig a természet összes jóságai összejöttek itt, hogy az ember megalkothassa a munka, a szépség, a tudás és a jólét örökcsodájú metropolisát.

Régi és közel múltunk bőven megmagyarázza ezt a szomorú fejlődést. De az új sürgetésű évek követelik, hogy most, nagy nemzetközi szerepe előtt a magyar lélek teljes kifejezőjévé tegyük ezt az áldott fekvésű várost a magyar lélek minden alkotó képességével. Erre a nagy feladatra igen sokszor vissza fogok térni. Most, a következő sorokban egy olyan gondolattal akarok hozzájárulni e nagyszerű történelmi feladathoz, mely népünk nevelésére is igen nagy hatással volna.

Budapest, amellett, hogy az ország fővárosa: a legnagyobb magyar falu is. Fájdalom, statisztikai adatok nem állanak rendelkezésemre. De azt hiszem, nem tévedek túlságosan, ha a falu-Budapest lélekszámát kb. százezerre teszem. Az ország minden részéből idekerült háztartási alkalmazottak, szolgák, munkások, kubikusok, viceházmesterek stb., stb. tömegei a Budapestre egybebújdosott falu lélekszámát légióvá nevelik.

Ezek mind: kitépett, szél sodrába került lelkek. Az ősi talajt kihúzta alóluk a nyomorúság. Hol kapnak új tápláló földet gyökereik alá Budapest kietlen rohanásában? Hétköznap végzik a nehéz kenyér vak robotját. Esténként s a vasárnapokon és ünnepnapok ásításában védtelenül ténferegnek a világváros ezer kísértései közt. A nagy pénz-Bakony gyilkos bozótjaiban lesnek rájuk az alkohol, a prostitúció, a kártya, a rossz betegségek és a rosszabb szenvedélyek. Árva, elhagyott lelkek ezek, akik elvesztették az anyai humus megtartó erőit s a véletlen vak szele szerint sodródnak a végzet valamelyik kegyetlensége felé.


2.

Nem volna-e emberül kötelesség, nem volna-e a magyar megépítés szent feladata: hogy megmentsük: ezeket a lelkeket? De nemcsak hogy megmentsük: hanem a magyar egészség, a magyar fejlődés, a magyar alkotó lélek munkás, továbbható erős sejtjeivé tegyük őket. Az út ehhez a feladathoz egyetlen és világos. Gyógyítsd a népet a néppel. Vagyis: a megtántorodott, a nyomorúságban elbetegült és elfásult nép lelkét tedd ismét egészségessé, élővé, alkotóvá azzal, amit a nép lelke a századok folyamán alkotott. A meggyengült nép lelkét oltsd be a hajdan erős nép lelkével.

Budapesten népkerteket kell létesíteni népházakkal. A népházakban legyenek: könyvtár, előadó terem, népművészeti műhelyek, színpad, tánchelyek, kocsma-terem. A kertben kertművészeti műhely s játszóterek. A könyvtárban legyenek meg a magyar népköltészet alkotásai, a nagy magyar alkotók művei, a nép gyakorlati életéhez szükséges útmutatású könyvek és semmiképpen sem az uralkodó kurzus Bujdosó könyvei[2] vagy szörnyű Gyula diákjai.[3] Az előadó teremben bizonyos hétköznapi estéken és ünnepnapokon tervszerű sorozatot összeadó előadások tartassanak. De nem hazafias sikolyok, nem irredenta bőgedelmek és nem is keresztényi szóömlések vagy esztétikai folyások stb. Hanem összefoglaló tervben átgondolt útmutatások arra: melyek az egyén és a család egészségének feltételei, a védekezési módok a betegségek ellen, hogyan kell a gyermeket tehetségük irányában helyesen nevelni, milyen pályák, milyen fejlődési lehetőségek állanak előttük, hogyan szervezkedjenek gazdasági, kulturális érdekeik védelmére, melyek a gazdasági termelés legcélszerűbb modern formái, kik voltak a magyar szellem nagy alkotói és mit adtak stb., stb.

A műhelyekben tanítanának - gyakorlati, tárgyi mutatásokkal - magyar népi bútor, ház és bútordíszítő, kapu és kerítés csináló, utcaszépítő, mindenféle időszaki népviseleti, hímzés és egyéb kézimunkai stb., stb művészeteket. Külön műterme, konyhája volna a főzésnek: ahol az egészséges, ízléses és takarékos főzésre tanítanák a jelentkezőket. Erre a magyar falunak igen nagy szüksége van.

A táncteremben csak magyar táncok volnának lehetségesek. És itt megtanítanák a magyar faluk népét a magyar nép régi táncaira. A színpadon - talán néha színészek is - de leginkább a jelentkező falusiak adnának elő népszínműveket, népies játékokat, népi meséket, balladákat és a népköltészet egyéb termékeit. Ugyanitt tanítanák a magyar népi zenét s a Bartók-Kodály gyűjteményben megmentett népdalokat.

A magyar falu kert adataiból megalkotott kertben tanítanák a magyar kert és falu díszítés művészetét, játszóterein a magyar játékokat.

A népkert népháza nem klebelsbergi nép-Dahlem[4], nem szegedi tehénre feladott kő kombiné, nem felhővakaró ijesztések és nem is kaszárnyakolosszus volna. Hanem: különálló, aránylag kisebb falusi házak. De nem budapesti Lechnerek[5] stemplis magyarságával kotyvasztva. Hanem inkább: a régi somogyi és régi székely házak másolatai. Az összes helyiségek berendezése és díszítése is a népművészet alkotása legyen. De megint: nem valami német indítású pesti iskolában tanult turáni magyar németbelű magyarkodása - mint a hortobágyi csárda vagy a debreceni Bunda-vendéglő -, hanem: a legsajátosabb magyar falvak népművészetének, berendezésének és díszítésének hű követése.

A kocsmahelyiségben olcsó és jó magyar koszt s mérsékelten kimért jó magyar bor legyen - és semmi más ital. Az egész népi intézményben seholsem legyen semmi nagyképűen pedagógiai, feszélyező vagy legényegyletien kegyes. Szabad emberek vidám szabad találkozó helye legyen. Mindenki oda menjen be, ahová akar, azt nézzen, tanuljon, úgy mulasson, amint hajlamai diktálják.


3.

Kiszámíthatatlan értéket, erőt, életgazdagodást jelentene e gondolat helyes megépítése a magyarságnak, a sajátos magyar kultúrának, a magyarság fizikai és morális egészségének.

1. A Budapest-erdőben tántorgó magyar falu mind nagyobb számban otthonosodna e helyekhez, ahol legmélyebb mulatságait, leghasznosabb tudnivalóit legtöbbnyire ingyen, vagy egy pár fillérért kapná. Így a magyar falvak Budapestre sodort tömegei mind nagyobb arányban vonatnának el a bűn, a betegség lehetőségeitől: az egészség, a szépség, a kultúra, az alkotó kedv felé.

2. Az ez intézményekben formált lelkek erős, munkás sejtjei lennének a magyar pszichének, a magyar kultúrának, a minden ízében a magyarság belső élettörvényeit követő életnek. Vissza kerülve falujokba: élő szervei volnának a magyar falu regenerálásának. Az ők megújult lelkén át árasztaná el a régi erős, magyarul alkotó falu a mai meggyengült falvakat.

3. Ez intézményekben igen sok művész és más egyén jutna kenyérhez.

4. Ez intézmények révén a magyar nép alkotó szelleme, a magyar lélek teremtő szépségei törnének be a beteg és idegen Budapestre. És talán megindítói volnának a magyar művészetek megújulásának. Már csak azzal is, hogy közelebb hoznák az alkotó magyar falut a magyar középosztály, a magyar iskolák szeméhez és szívéhez.

5. Amíg Budapest környékének elmaradhatatlan magyar betelepítése megtörténik: ezeknek az intézményeknek szétáradó magyarsága a legemberibb és legtermékenyebb módon viszi be a főváros környékének idegen népét a magyar lélek, a magyar kultúra, a magyar nyelv egységébe.

6. Ez intézmények megvalósítása pénzügyileg is csak ideig-óráig jelentene különösebb megterhelést az Állam és a Főváros számára. Ezek az intézmények a népművészeti tárgyak előállításával, esetleges kiállítások és nagyarányú népművészeti vásárok stb. rendezésével lassankint behoznák fennállásuk költségeinek nagy részét.

Egyelőre elég volna két ilyen hatalmas falutelepet teremteni Budapesten. Talán a Népligetben az egyiket, a másikat okvetlenül Budán, a Vérmezőn. Hatalmas lépés volna ez Buda magyarrá hódításában. És megszépítése volna ennek a csodálatos térnek, melyet házakkal már úgyis úgy körülcsúnyítottak, mintha fővárosunk az arkitektúrai és városrendezési ocsmányság Nobel-díjára pályázna. Később minden kerületnek volna ilyen falu-telepe.

És minden nagy vidéki metropolisnak is. Amíg nem tudjuk városainkat minden sejtjükben magyarrá hódítani a magyar lélek minden alkotó erejével: addig csak idegenek kényén tengő Hamupipőke lesz a magyarság a saját hazájában.

Természetes: itt csak röviden és nyersen adhattam meg a gondolatot, a részletek irányító megmutatása nélkül. Óh nagyméltóságú, kegyelmes, méltóságos és nagyságos Reform-korszakok, Új Stílusok, Tempók és Magyar Intranszigenciák: ím alázatosan nyújtok egy reformot tiszteletreméltó tettrevágyásuk elé. Reformot, mely egészség, fejlődés, megtalált lélek a magyarság és új stílus: magyar stílus az idegen Budapest számára. És mohó tempójú intranszigens harc minden idegen bacillus, minden magyar halál ellen. Nagyméltóságú és méltóságos Reform-Korvin-kormányfőtanácsosok: nem jó volna már egyszer a magyar nép tényleges felemelésében keresni a Nemzeti Egység és a magyar jövő útjait?

Farkasrét, 1935. április 13.


Szabó Dezső: Az egész látóhatár. Első kötet. Püski, Bp., 1991. 207-210. p.

 

Szabó Dezső: Budapest környéke

1937. november 15.

[...] A főváros nemcsak kirakata a nemzetnek a világ felé, melyben testi és lelki munkájának minden értékét, sajátos termő életének tömörített képét mutatja meg. Nemcsak történelmi és kulturális egyéniségének, egész lelkének legteljesebb, legtisztább kifejezése. A főváros gyomra, agya, szíve az egész országnak, az egész nemzetnek. Ő veszi fel és dolgozza fel először a világ kulturális, történelmi, gondolati áramait s asszimilálja át a nemzet testébe. Innen indulnak ki állandóan a nagy szervi parancsok, a folytonos beidegzések: hogy az egész országban minden gondolat, akarat, minden munka, termés, minden mozdulás a nemzeti élet nagy egységét építse. Innen indulnak ki a nagy érzelmi áramok, melyek újabb védelmet és a jövőbe vágott szélesebb utat jelentenek minden bölcső, minden életakarat számára. A főváros a roppant szeizmográf, mely megérzi a történelem földrengéseit és felriasztja az ország életösztönét az új holnapok megépítésére. A főváros a nemzet számára az életharc állandó döntő csatatere s elvesztésével odavesz az egész ország, az egész nemzet. Amelyik faj hegemóniájába keríti a fővárost: azé az egész ország, az egész történelmi műhely, minden hatalom, minden irányítás, a kiválasztás minden lehetősége.

Mi csak most jutottunk el függetlenségünkhöz, saját egyéniségünkhöz. Ezért nincs okunk kétségbeesni. Mert: természetes: hogy az idegen életformákból kizuhant magyarság a kezdet kezdetén még tántorog. Hogy sok a zavar, az öntudatlanság, a célvakság, a szolidáritás hiánya. Hogyan alakulhattak volna ki az öntudat, az orgánikus célkeresés, a szolidáritás lelki folyamai egy olyan hosszú uralom alatt, mely minden tényével, hatalmi és lelki eszközeivel éppen ezek megalakulását igyekezett állandóan megakadályozni? De még mindent helyrehozhatunk, mindent jóvá tehetünk: a biztos siker minden feltétele akaratunkban és bátorságunkban van, mely szintén akarat, a legmélyebb szervi akarat.

Budapest magyar megépítése még a jövő feladata, legsürgősebb feladata. És ennek első feltétele: önvédelmünk, minden életünk, megmaradásunk és megújhodásunk sine qua nonja: Budapest egész nagy környékének körültelepítése azoknak az ősi képletű magyar faluknak ott feleslegessé földtelenült és szegényült elemeivel, melyek a legrégibb magyar települések voltak az országban.

Ez ellen nincs érv, ennek nem lehet lehetetlenje, amint nincs érv az ellen, hogy valaki lélegzeljék. Őrültség s gyávaság legvégső tébolya volna azt mondani: hogy valamelyik velünk barátságban álló idegen állam ezt rossz néven venné.[6] Először is: túldrága barátság az, mely rossz néven veszi barátjától, hogy otthon akar lenni saját otthonában, hogy élni akar és életvédelme alapfeltételeit megépíti. Másodszor: lehet, hogy valamelyik velünk barátságban álló idegen állam azt is rossz néven veszi, hogy itt még egy magyarság (nem: hungarizmusság) nevű nép lélegzik és él. De azért nem fogunk lemondani a jó kis oxigén beslukkolásairól, sem az élet édes ízeiről. Különben is: az élet elemi parancsai teljesítésében sohasem szabad nézni a mások akaratát.

Miért döntően, az élet vagy halál megválasztásával fontos az, hogy Budapest egész környéke a magyarság kezében-lelkében legyen?

A környék az első állandó hatás arra, hogy Budapest arcát magyarrá teljesítjük.

Budapest egész nagyobb környékének rendkívüli, minden más vidéknél előnyösebb gazdasági helyzete van. Az itt lakó parasztság terményeinek gyors és biztos piacot kap. Ez egyszersmind ráneveli, hogy termelését a fővárosi piac különböző igényei szerint módosítsa, fejlessze. És természetes: ez a gazdasági lehetőség hatással van minden más fejlődésre, gyermekei jövőjére.

A főváros környékének parasztsága juthat legelőször Budapest rengeteg állandó, vagy ideiglenes munkaalkalmaihoz. A különböző kubikus munkák, építések stb. szükségeihez elsősorban innen kerülnek ki a munkások. A háztartási alkalmazottak, kik oly fontos tényezőt jelentenek a magyar család lelki nevelésében: nagyrészben a környékbeli parasztnők, parasztasszonyok közül soroztatnak. A bolti és másféle szolgák, altisztek, házmesterek, kalauzok, kisiparosok, apró uccai árusok stb., stb. óriás arányban a környékről kerülnek.

Ez aztán egyszersmind a magyar középosztály megalakulásának állandó döntő meghatározója. Ezekben már felébred a kulturális és szociális emelkedés vágya: taníttatják és taníttathatják gyermekeiket. Ráadásul: az egész környék lakossága könnyebben taníttathatja Budapesten serdültebb gyermekeit, mint más vidékek népei. Hiszen már legtöbbnek van hozzátartozója Budapesten, vagy a közelség a napi bejárást lehetővé teszi. A középosztály összes pályáinak emberellátásában aránytalanul nagy része van. Hiszen ezek juthatnak legkönnyebben pártfogáshoz, támogatáshoz a különböző napi érintkezések és szükség kielégítések révén. A budapesti középosztályú pályákon is ők helyezkedhetnek el elsősorban. És mihelyt elfoglalták a budapesti minisztériumok, hivatalok, egyházak, iskolák, városi állások, gazdasági irányítások helyeit stb., stb.: ők határozzák meg az egész ország középosztályának kiválasztását. Ez a mai egyetemes sváb hegemónia egyik magyarázata.[7] Amint körül tudjuk telepíteni magyar parasztsággal a fővárost: a magyarság középosztállyá fejlődése biztosítva van: ami az életharc döntő csatájának megnyerését jelenti a magyarság számára.

Budapest egész levegője, kulturális sugárzása folytonos szellemi emelkedéssel jár a környék lakossága számára, ha ma még veszélyei is vannak. A környék lakóinak sok alkalma van a főváros múzeumaiba, kiállításaira, színházaiba stb. járni, sokat vannak művelt emberek környezetében. Budapest ezer tárgyi nevelésében stb., stb.

Mindezeknek és az itt még elnemsorolt ezer apróbb-nagyobb tények összehatása volna az: hogy itt, Budapest nagyobb környékében megalakulna egy jómódú, sok lehetőségű, felébredt kulturális és szociális igényű magyar parasztság, mely az egész ország lakosságának felemeltetését jelentené. Hisz ezek fiai már középosztállyá fejlődnének s hozzájutnának az irányításhoz, a történelmi élet építéséhez. Ennek a feladatnak a megvalósítása: a magyar megmaradás, a magyar megújhodás, a magyar önvédelem természettörvényileg szükségszerű elmulaszthatatlan, elhalaszthatatlan feltétele.

Lényegesen hozzátartozna e megmutatáshoz, hogy ide hozzam: milyen eszközökkel, milyen módozatokkal gondolom megvalósítani ezt a feladatot. Tehetném. Nem teszem. Ma még felesleges a sok szétrágó idegen hódító akaratnak, gyávaságnak, vakságnak bő alkalmat adni a lehetetlenségi szofizmákra. Ha a kialakuló magyar szolidaritás és felébredő bátorság megteremti a gyors lehetőséget e feladat megvalósítására: ezek a módozatok és lehetőségek mintegy maguktól természetszerűen fognak az építő akarat elé kínálkozni.

Városmajor, 1937. november 15.


Szabó Dezső: Az egész látóhatár. Első kötet. Püski, Bp., 1991. 291-293. p.

 

Budapest városfejlesztési programja[8]

1940 október

Telepítési politika

[...] Budapest 20.000 hektárt tevő területén eddig valamivel több mint egymillió ember telepedett le, ugyanakkor körülbelül félmillió ember él összefüggő tömegben a környéki városokban és falvakban. Budapest lakossága általában - Óbuda és Kőbánya kivételével - Pest és Budának a Dunánál találkozó központjából kisugározva, úgy helyezkedett el, hogy az egész területnek körülbelül egyhatod részén lakik a lakosság kétharmad része, míg a maradék egyharmad rész a terület öthatod részén települt meg elszórva, váltakozó sűrűségben. Az érvényben lévő Építésügyi Szabályzatban lefektetett beépítési módok alkalmazása mellett a főváros területén mintegy öt és fél millió ember nyerhetne elhelyezést.

Az első következtetés, amelyet e tényekből le kell vonnunk, az, hogy sokkal nagyobb lakossággal, mint amilyent ma találunk Budapesten, a jövőben sem kell számolnunk. Természetes szaporodás útján a főváros lakossága nem növekszik; mint növelő tényező tehát csak a bevándorlás marad. Ha már most figyelembe vesszük a közgazdasági, szociális és honvédelmi szempontból folytatott decentralizációs országos telepítési politikát, amelyet nem lehet múló jelenségnek tekinteni és azt, hogy az ország területének minden növekedése egyben életképes vidéki városok visszaszállását és újraéledését jelenti, aligha számolhatunk már az ország szíve felé irányuló nagyobb vándorlási folyamattal. Inkább talán arról lehet szó, hogy a települési és egyéb életfeltételeknek közelebb jutásával a főváros és környéke között élénkebb vándorlási mozgalom alakulhat ki, éspedig inkább a fővárosba való visszavándorlás útján. De ebben az esetben sem kell számolnunk olyan lakos-szaporulattal, hogy a településre rendelkezésre álló terület és a várható lakosszám viszonyából ne vonhassuk le azt a további következtetést, hogy az építési telkek beépíthetőségének intenzitását - úgy az udvarterületek növelésével, mint az épületmagasságok leszállításával - közegészségi és most már légoltalmi szempontból is csökkentsük, a beépíthető területet pedig a város pénzügyi érdekében, a megokolt építési telek-kínálatnak biztosításával, kisebbítsük.

Ez adottságokból folyik továbbá az, hogy már nem folytathatunk olyan telepítési politikát, amely a lakosságot lehetőleg a belső városrészekben tömörítse és a külső részeken minél szélesebben gondoskodjék zöld közterületekről (erdőkről, ligetekről, parkokról) és a mező- és kertgazdasági művelés alatt álló területeknek ebben a minőségükben való meghagyásáról. A kialakult helyzet már nem engedi meg a települési terület olyan mértékű csökkentését, amely megfelelne a lakosság négy-öt évtizeden belül várható gyarapodásának, vagyis a települési területet már nem lehet olyan kicsinyre szabni, hogy az még mindig ne lenne a jövendő települések számára túlságosan nagy. Ha azonban tervszerű városrendezés hiányában a települt város nagy területe folytán már szertefolyt, ami légoltalmi szempontból kedvező, ebből a helyzetből és abból, hogy Budapestnek bőséges a területe, azt a következtetést is le kell vonnunk, hogy az aprótelkes, kertes kiscsaládi házakban, akár szabadon álló, akár sorházas formában való települést telepítési politikánk integráns részévé tegyük. Ilyen lehetőség megadásától lehet csak várni a fővárosból a környékre való kivándorlás visszafejlődését és az ország szíve felé irányuló vándorlásnak a környék helyett a főváros felé terelődését, különösen, ha a környéken való letelepülés előfeltételei szigorúbbakká fognak válni, ami a környéknek városrendezési vonatkozásban a Fővárosi Közmunkák Tanácsa alá rendelésével[9] immár várható. Az elmúlt évtizedben idevándorolt körülbelül 200.000 embernek 60%-a a szomszédos községekben helyezkedett el, és csak 40%-a magában Budapesten.

A most mondottakban abban az irányban foglaltunk állást, hogy a lakosságnak a főváros külső részein családi házakban való letelepülését lehetővé kell tennünk. Válaszolnunk kell azonban egy messzebbmenő kérdésre is, nevezetesen: telepítési politikánk a külterjes családi házas települést, azaz a külső városrészeknek ily módon való kiépítését, vagy a belterjes többlakásos, bérházas letelepülést, azaz a belső városrészek újjáépítését mozdítsa-e elő. Az előbbi irányzat jelszava egészségügyi és szociális: mindenkinek módot kell nyújtani, hogy anyagi viszonyaihoz mérten egészségesen lakjék; az utóbbi irányzat jelszava várospénzügyi: a már meglévő közműberendezések felhasználása. E jelszavak értékelésével, vagy közülök való választással nem intézhető el a kérdés, már azért sem, mert egyik jelszó helytállósága sem cáfolható. Nyilvánvaló tehát, hogy olyan telepítési politikát kell folytatnunk, amely a külterjes településnél a város pénzügyi, a belterjes településnél az egészségügyi és a szociális követeléseket is megvalósítja.

A külterjes családi házas település egészségügyi követelései: a telek jó levegőjű fekvése és a vízmentes talaj; szociális követelései: a telek kis mérete és a ház jellegének megfelelő könnyebb építési feltételek s könnyebb és következésképpen olcsóbb közművi berendezések; várospénzügyi követelése: a közművi terheknek a közvetlen érdekeltség mértékében a telektulajdonosok részéről való viselése és a város közönségének mentesítése közműveknek és közforgalmi berendezéseknek idő előtt, vagyis a kellő rentabilitás biztosítottsága nélkül való létrehozatalától; az utóbbi érdekében arra kell törekedni, hogy a családi házas települések elsősorban olyan területeken keletkezzenek, amely közművekkel és közforgalmi berendezésekkel már el vannak látva, vagy amely területek felé a már meglévő közmű- és közfogalmi hálózatok szervesen tovább fejleszthetők.

A belterjes településnek, a belső városrészek újjáépítésének várospénzügyi problémája nincs, mert e területek közműhálózatokkal túlnyomóan el vannak látva, és nagyrészük számára a közforgalmi eszközök is többé-kevésbé megközelíthetők, ahol pedig ezek a berendezések mégis hiányoznának, ott e területek beépíthetőségének legalacsonyabb fokú intenzitása is biztosítja rentábilis bevezethetőségüket. Egészségügyi és egyben légoltalmi követelés is azonban a belső városrészek újjáépítésénél az úgynevezett fellazítás, vagyis a beépítési intenzitásának úgy síkban - a beépítetlen területek nagyobbításával -, mint magasságban - az emeletsoroknak és a külső magasságoknak egyaránt kisebbítésével - való csökkentése. Szociális követelésként, többlakásos bérházakról lévén szó, itt nem jelentkezik más, mint technikai újításoknak megengedése olcsóbb lakásbérek elérhetésére. A belső városrészek újjáépítésének közgazdasági jelentősége is van. Tudjuk, hogy az épületek élettartama messze túlmegy azon az időhatáron, amelyet elméletileg szoktak számukra megállapítani, különösen, ha az épületeket alaposan tatarozzák, vagy átalakítják. Tudjuk azt is, hogy az építőipar számos iparágat foglalkoztat s így sorsa a városi lakosság széles rétegeit érinti; virágzása, vagy pangása az egész gazdasági életre kedvezően, illetve kedvezőtlenül kihat. Ha tehát az építőiparnak is biztosítani akarjuk foglalkoztatásának legalább is a folytonosságát, ami minden iparnak életfeltétele, arra kell törekednünk, hogy az épületek élete ne terjedjen azon az időn túl, amely a beléjük fektetett tőke amortizációjához szükséges; az épületek élettartamának ilyen korlátozása azért is kívánatos, hogy mindenkor a lakosság minél nagyobb része élvezhesse a lakáskultúra fejlődésének eredményeit. Ha az elavult házakat nem bontjuk le és nem építünk helyébe újakat, az építőipar előbb-utóbb elsorvad. A világháborút követő idők állami kedvezményekkel elért tatarozása és emeletráépítései időleges segítséget nyújthattak az építőiparnak, de messzebb tekintve nem szolgálták érdekét.

A külterjes és belterjes település viszonyában tehát csak azt tekinthetjük helyes telepítéspolitikai álláspontnak, hogy a külterjes családi házas településnek, amely a magánkezdeményezésben elég mozgató erőt talál, az említett követelések érvényesítése mellett ne álljuk útját, sőt bizonyos körülmények között az elől se zárkózzunk el, hogy a város vegyen részt ilyen települések létrehozásában; a belső városrészek újjáépítését pedig igyekezzünk előmozdítani az új épületek számára rendkívüli házadómentességek biztosításával, és addig, míg a leghatásosabb eszköz, a törlesztéses építési hitel rendelkezésre nem áll, a városrendezési törvény segítségével újjáépítésre megérett ingatlanoknak tőkeerős és építkezésre hajlandó kezekbe juttatásával. [...]

Budapest telepítési politikájában követendő alapelvekként a következőket jelöljük meg: azt a területet, amelyen a település megengedhető, csökkenteni kell. A települést elsősorban azokról a területekről kell kizárni, amelyek közművekkel, közlekedési eszközökkel és közintézményekkel még nincsenek ellátva. Arra kell törekedni, hogy a közművekkel, közlekedési eszközökkel és egyéb közintézményekkel ellátott területek szolgáljanak elsősorban a településre. A fejlődés a kialakult és kialakítandó gócpontoktól kifelé haladva fokozatosan és csatlakozva történjék. Kívánatos, hogy a betelepült területek közé eső, illetőleg itt megmaradt beépítetlen szigetek elsősorban települjenek be. Közműhálózattal elsősorban a már erősebben betelepült részek látandók el. A közlekedési eszközök vonalai a már sűrűn betelepült területeken vezetendők át; nem szabad az új vonalak vezetésének azt a célt szolgálniok, hogy bizonyos vidéken mesterségesen hozzunk létre új települést; a közlekedési eszközök tarifája ne mozdítsa elő távol fekvő területek benépesedését, inkább a már sűrűbben betelepült részek lakosságának a közlekedését tegye olcsóbbá. Közintézmények elhelyezésénél is kerülni kell, hogy e réven településre meg nem érett területeken mesterséges fejlődés induljon meg. Fő forgalmi - különösen országos és környéki - útvonalakat ne tekintsük települési bázisul; semmiképp sem szabad azonban megengedni, hogy települések az ilyen útvonalak forgalmát zavarják. [...]


Beépítésre szánt terület

A lakóházövezetek megállapításánál abból indultunk ki, amit az egész lakóváros rendeltetéseként megjelöltünk, hogy lehetőséget nyújtsunk a lakosság hivatásának és anyagi erejének megfelelő elhelyezkedésére. Ebből a szempontból mérlegeltük azt a szükségletet, amely a legközelebbi évtizedekben a különböző lakóháztípusok házhely igényei tekintetében valószínűleg jelentkezni fog. Ennek megfelelően az egyes lakóövezetek fekvését és terjedelmét akként határoztuk meg, hogy a településre alkalmas és közművekkel ellátott vagy könnyen ellátható területek különböző típusú házhelyek igénylői számára kellő mennyiségben és megfelelő helyen rendelkezésre álljanak.

A koncentráció elvének és részben az adott helyzetnek is megfelelően a legtömörebb beépítésű övezetet a város belső részében, külső gócok mellőzésével helyeztük el. Ez a legtömörebb beépítésű övezet a pesti oldalon az Aréna út, Orczy út, Gróf Haller utca vonaláig terjed, míg Budán a Horthy Miklós[10] út és a Bocskay út közötti területen kívül a Vízivárosnak egy részét és az óbudai hídfő közvetlen környékét foglalja magában.

A lazább beépítésű zártsorú övezet a pesti oldalon az előbbi övezethez csatlakozva nagyjából a Hungária körútig terjedő részeken és Kőbánya belső részén, Budán a Kelenföldön a Bocskay (Lenke) út és összekötő vasút között, valamint a kelenföldi pályaudvar környékén, továbbá a Németvölgy, Újlak és Óbuda sík részeinek külsőbb fekvésű területein egészen a Bécsi útig és Filatori gátig terjed ki. Kijelöltük továbbá azt a lakóvidéket, amelyen az egészségre nem ártalmas és nagyobb kellemetlenséget nem okozó ipartelepek is elhelyezhetők. Még pedig Óbudán, a XIII. kerületben a Duna mentén, a Kerepesi temető mögött fekvő területen, a IX. és X. kerületben és Kelenföld egy részén.

A sűrűbb és lazább beépítésű szabadon álló többlakásos házak övezetét, ahol ezek kertjei az erdőterületeket vannak hivatva kiegészíteni, a budai oldal nyugati részén helyeztük el. Az egylakásos családi házak céljára szolgáló területről oly módon kívántunk gondoskodni, hogy a sík területeken, tehát az óbudai, kelenföldi és rákosi síkságokon sorházak céljára szolgáló területeket jelöltünk ki, míg a Sasad és Farkasvölgy, továbbá a Remete és Táborhegy keleti lejtőit kis szabadon álló családi házak céljára szántuk. Ugyancsak kis családi házak céljára szolgálnak a Rákos-patak és a határerdők között fekvő területek. Minden lakóháztípusnak megfelelő övezet tartalmaz kellő mennyiségben olyan területeket, amelyek közművekkel el vannak látva. Míg azonban a soklakásos lakóházak számára a belső, ki nem használt, de közművekkel már ellátott városrészekben még igen nagy tartalékok vannak, addig a kis családi házak övezeteiben állandóan gondoskodni kell a közműhálózat megfelelő fejlesztéséről.

Már jelzett elvi álláspontunkból kifolyólag ügyeltünk arra, hogy kivezető utaknál ne vigyük ki szalagszerűen a sűrűbb beépítésű övezeteket, tovább, hogy forgalmi utak szélességétől egymagában ne tegyük függővé az épületek nagyobb magasságát. [...]

Gyárvárosnak nevezzük a városnak azt a részét, amelyen kizárólag gyárak, vagyis nagyobb ipartelepek és ugyancsak külön elhelyezést kívánó egyéb iparüzemek települhetnek meg. E területeken csak a gyári üzem szempontjából feltétlenül szükséges lakóházak engedélyezhetők, építési telkek alakítása pedig kizárandó. A gyárépületeket pedig úgy városrendezési, mint tűzrendészeti szempontból is szabadon állóan kell elhelyezni.

Két szempontból vált szükségessé, hogy gyárak elhelyezésére külön városrészt vagy városrészeket jelöljünk ki; az egyik közegészségügyi, a másik gazdasági. Közegészségügyi követelés, hogy a légzőszervekre és ezeken át az egész testre ártalmas füstöt és egyéb egészségtelen égéstermékeket, továbbá az idegeket erősen izgató zajt a lakosságtól távol tartsuk. Gazdasági szempontból pedig kívánatos, hogy a gyárak lehetőleg ott helyezkedjenek el, ahol folyami és kedvező nagyvasúti közlekedés rendelkezésükre áll és számukra a fennállásnak és fejlődésnek feltételei éspedig úgy nemlegesen, a zavaró körülmények elhárításával, mint igenlegesen, kedvező előfeltételek (alacsony telekárak, ritka úthálózat, iparvágányok) megteremtésével mindenképpen biztosíthatók; az utóbbinak lehetősége különösen ott van meg, ahol a város maga adhat telkeket gyári települések számára. Különösen szerencsés a helyzet, ha a légköri viszonyok szerint legmegfelelőbb terület az országos közlekedés szempontjából is a legjobb.

Arról nem lehet szó, hogy valamennyi gyári jellegű üzemet, vagy éppenséggel minden ipari üzemet, amely a szomszédságot zavarhatja, egy vagy több erre kijelölt városrészbe helyezzük el. Külön elhelyezkedési terület kijelölésével elsősorban a legkedvezőtlenebb hatású, úgynevezett bűzős üzemek problémáját kell megoldanunk, éspedig ezeknél tekintet nélkül az üzem terjedelmére. Azután következnek azok az üzemek, amelyek füstjükkel, egyéb egészségtelen égési termékeikkel vagy zajukkal gyakorolnak az elviselhetetlenségig érő hatást a szomszédságra, vagy még távolabb fekvő környezetre. Ezek részére külön megfelelő fekvésű és üzemgazdaságilag kedvezően elrendezett vagy elrendezhető települési helyről gondoskodni feltétlenül kell. Az ilyen terület azonban alkalmas lesz, sőt a gyáripar igényeinek megfelelő elrendezettsége mellett vonzóvá is válhat olyan gyárak részére is, amelyek közegészségi okokból nem utalandók ide, de amelyeket az idetelepített gyárak környezete nem zavar. A többi ipari üzemeknek, ideértve az alább megjelölt feltételeket vállaló gyárakat is, a lakóváros területén való meghagyását, illetve elhelyezkedését lehetővé kívánjuk tenni, és erre a többlakásos, zártsorú lakóháztípus külső övezetében vegyes ipari és lakóterület kijelölését már fentebb javasoltuk. Az ipari üzemeknek a lakóvárosban való elhelyezkedésének azonban a következő feltételei állapítandók meg: az ipari üzemnek alkalmazkodnia kell a lakóváros jellegének megfelelő városrendezési tervhez és építési szabályokhoz, nevezetesen bele kell illeszkednie a lakóutca-hálózatba, épületét illetve épületeit a lakóváros jellegének megfelelően kell külsőleg kiképeznie, be kell kapcsolódni a közműhálózatba és teljesítenie kell mindazokat a követeléseket, amelyeket a szomszédságnak a kellemetlen hatásoktól való megóvása érdekében akár az ipari, akár az építésügyi hatóság kiköt. Kívánatos volna még, hogy új ipari üzemeknek településekor a település mikroklimatológiai elbírálásban is részesüljön és e bírálat az engedélyező hatóságok részéről honoráltassék.

Áttérve már most a gyárváros kérdésének Budapest városfejlesztési tervében való megoldására, a bűzős üzemeket illetőleg arra az álláspontra helyezkedünk, hogy ilyenek a jövőben a főváros területén ne települhessenek meg. Amikor a városrendezési törvény úgy Budapest, mint a környék városrendezési tervének a megállapítását a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatáskörébe utalta, amikor tehát Budapest városrendezési terve nagybudapesti koncepcióban fog megállapítást nyerni, nem lehet szó arról, hogy Budapest és a környező városok közé bűzős gyári övezet kerülhessen. Bűzős gyárak a szomszédos városok külső határába valók. [...]


A lakóvárostól elkülönített elhelyezésre kötelezett vagy ilyen elhelyezésre kívánkozó gyárak számára a széljárás figyelembe vételével, a következő területet jelöltük ki:

Erre a célra legalkalmasabb a Csepel szigetnek a fővároshoz csatolt része, amihez még a Kelenföld és a Ferencváros déli részén, valamint Kőbánya határmenti részein kell a kialakult viszonyokra való tekintettel bizonyos területet hozzácsatolni. [...]


A fürdőváros név eredetileg annak a társadalmi mozgalomnak a jelszava, amely a főváros hévvizeinek, légköri viszonyainak, tájalkatának és földrajzi helyzetének értékeire támaszkodva a városfejlesztés vezető elvéül Budapestnek egészében fürdőhellyé való kialakítását tűzte ki céljául. Ilyen értelemben azonban fürdővárosról nem lehet szó, mert hévvíz forrásaink és a hozzájuk kapcsolódó már meglévő gyógyfürdőink különböző városrészekben fekszenek, nagyrészt összefüggnek a körülöttük levő lakóvárosrésszel, amelybe beillesztendők, és Budapestnek egyéb vonatkozásokban való jelentősége sokkal nagyobb, semhogy a fürdővárosi elgondolás városfejlesztési programjának vezető vagy éppenséggel kizárólagos szempontja legyen. Beszélnünk lehet, sőt kell is azonban arról, hogy a fürdővárosi elgondolásnak van-e létjogosultsága és mennyire. [...]

Budapest balneológiai jelentőségét a tárgyalásainkon résztvevő dr. Csordás Elemér tiszti főorvos, dr. Benczur Gyula a Szent Gellért gyógyfürdői főorvos, továbbá dr. Vámossy Zoltán és dr. Dalmady Zoltán egyetemi tanár, balneológiai orvosszakértő urak a következő együttes véleményükben állapították meg:

[...] "Budapestnek, mint gyógyfürdőnek az idegenforgalomban nagy jelentősége az, hogy egyedüli igazán nagyvárosi gyógyfürdő volna egy világváros kultúrájával, szórakozásaival és kereskedelmi gócpont voltával, mely télen végzett kúrákra is alkalmas, és egy világszerte elismert orvosi egyetem kiváló professzoraira támaszkodhatik, mint konziliáriusokra.

Budapestnek gyógyfürdővé való fejlesztése csak fokozatosan képzelhető el. Hogy mint ilyen ismertté váljék és megszerezze a minden fürdőnek nélkülözhetetlen szuggesztív erőt, szükséges, hogy a megszokott propaganda mellett elsősorban tudományos lapokban gyógyeredményekről számolhassunk be. Ilyen közlemények azonban csakis jól berendezett közkórházi osztályokon, nagy beteganyagon végzendő megfigyelések eredményeképpen születhetnek meg, amelyek újra és ismételten Budapest hévvizei felé irányítják a szakkörök figyelmét. Budapestnek gyógyfürdővé fejlesztése ezért elsősorban egy körülbelül 400 ágyas fürdőkórház felállítását teszi elengedhetetlenül kívánatossá, mely szociális szempontból is nélkülözhetetlen egy modern fürdőhelyen, még inkább, ha az egy ország fővárosának területén és tulajdonában van." [...]


Be nem építésre szánt terület

[...] Ligetek, közkertek (parkok) de még kisebb zöldfelületek tekintetében is éppen a legsűrűbb városrészekben a minimális szükséglet sincsen kielégítve. Különösen a pesti oldalon kell fokozott mértékben ligetekről és nagyobb közkertekről gondoskodni; nem kiránduló helyekül, hanem kisebb félórás, vagy egyórás séták céljára kell, hogy szolgáljanak. Méreteik egy-másfél km-re veendők. Megközelítésük túlnyomó részben gyalogszerrel történvén, az erre fordítandó idő tehát ne legyen több egynegyed óránál. Ez azt jelenti, hogy a város bármely pontjától egy- másfél km távolságra ilyen ligetnek, vagy nagyobb parknak kellene lennie, vagyis ezek egymástól való távolsága légvonalban ne haladja meg a kettő, kettő és fél km-t. E követelésnek a pesti oldalon még a külterületre nézve is csak úgy lehet megközelítőleg eleget tenni, ha a jövőben felszabaduló összes nagyobb területeket, aminők az üzemen kívül helyezett agyagbánya területek, a felhagyandó temetők, mind felhasználjuk erre a célra.

Különösen célszerű külső nagyobb zöldfelületeknek kertsávok útján a város belső részeivel való összekötése, valamint különálló ligetek és közkertek összekapcsolása. Ilyen kertsávokul különösen a következők kínálkoznak: A Gellérthegy északi oldalán lévő, illetve tervezett park összekötése a tabáni és németvölgyi temetőkkel; a Döbrentei téri parknak a Tabánon át a Horváth kert[11], Vérmező, Városmajor és Vízivárosi temetők területén létesítendő parkokkal és a Budakeszi úti sétaúton át a fővárosi erdővel való összekapcsolása; a Hármashatárhegyi erdőség bevezetése a Mátyáshegyen és Kiscellen át a Bécsi útra. A pesti oldalon különös jelentősége volna a határ mentén már évtizedek óta tervezett 100 öl széles erdősáv létesítésének, illetve továbbfejlesztésének. E célra az északkeleti határ mentén levő településekre való tekintettel a Rákospatak völgyét tartjuk alkalmasnak, s ezért az itt tervezett 70 m széles parksáv gondolatát feltétlenül fenntartandónak véljük.

Kisebb parkok, parkozott terek megközelítése legfeljebb 5 percet vehet igénybe, minek folytán azok egymástól való távolsága ne legyen több légvonalban 500 m-nél. Ilyen elosztás mellett, ha fejenként egy négyzetmétert veszünk, egy-egy teret legalább 10.000 négyzetméterre kell venni. Ezeken a tereken különösen a kisebb gyermekek részére lehetőleg játszótereket kell elhelyezni, míg a nagyobbak számára a ligetek és nagyobb parkok területén kell gondoskodni minél nagyobb számú játszótér berendezéséről. Játszóterek és pihenőhelyek céljára megfelelő területekről való gondoskodást a szabadon álló építkezéses övezetek területén is szükségesnek tartjuk. Megfontolandó volna, hogy a szegélyes építkezés mellett adódó nagyobb belső udvarok nem volnának-e közkertekre és játszóterekre igénybe veendők és e célokra berendezendők. A városrendezési törvény erre kedvező lehetőséget nyújt. [...]


Közintézmények elhelyezése

[...] Budapestnek feltétlenül szüksége van megfelelő terjedelmű, jófekvésű, állandó kiállítási épületek elhelyezésére is alkalmas területre. Erre kiválóan, sőt egyedül számbajövő, a hatóságok és a közvélemény által is erre a célra kijelölt terület a Lágymányosnak a Horthy Miklós híd[12] alatt fekvő dunamenti területe. Ez a terület azonban egyike azoknak is, amelyekre a Nemzeti Stadion elhelyezhető volna, amely célra kétségtelenül szintén alkalmas. Az itt rendelkezésre álló terület, különösen, ha hozzávesszük a volt Nádor kertet[13] is, mindenesetre elég mind a két intézménynek, amelyeknek sok szempontból kölcsönösen előnyük lenne az egymás mellett való elhelyezés. Sem a Nemzeti Stadionnak idehelyezése, amely vele összefér, sem az érdekeltségnek ezidőszerint a Városligetben való berendezettsége s ideszokottsága nem gyöngíthetik meg azt a városfejlesztési követelést, hogy az állandó kiállítási területet a fent megjelölt helyen kell megteremteni. Meg kell még jegyeznünk, hogy - különös figyelemmel arra, hogy amint növekedőbb vásárok részére további terület a Városligetben már alig jelölhető ki - nagyon is kívánatos, hogy a Városliget, mint a pesti oldal északi részének egyetlen parkja és a Széchenyi gyógyfürdőnek fürdőparkja, eredeti rendeltetését mielőbb visszakapja. [...]


Forgalmi úthálózat

[...] Budapest az egész ország főúthálózatának gócpontja, az országos és méginkább a nemzetközi forgalomban azonban nemcsak mint cél, vagy kiindulópont szerepel, hanem jelentős átmenő forgalma is van. Tisztán közlekedési szempontból talán kívánatos volna, hogy ez az átmenő forgalom elkerülje a város belső, forgalomtól úgyis túlterhelt részeit, viszont a város építészeti és természeti szépségeinek idegenforgalmunk javára való propagandisztikus kihasználása érdekében az átmenő személyforgalomnak a város magván való keresztülvezetéséről megfelelő módon gondoskodnunk kell.

Budapest abban a kedvező helyzetben van, hogy kellő rendezés és átalakítás után két olyan útvonalra tehet szert, amelyet a belső forgalom keresztezésekkel egyáltalán nem és betorkolásokkal is kevésbé zavar, és emellett az útvonal a város szépségeinek érvényre juttatására minden más útvonalnál alkalmasabbnak tekinthető. A két útvonal: a Duna két partja. Budapest legfontosabb útproblémája tehát a Duna két partjának a főváros úthálózata bázisává tétele és fő forgalmi utakként való kialakítása. Ez csak az alsó Duna-partoknak is az úthálózatba való bevonásával történhet. Az alsó Duna-partok emelését azonban városszépítési szempontból ellenezzük, és inkább elviselendőnek tartjuk, hogy a csak igen ritkán előforduló magas vízállás esetén a forgalom itt rövid ideig szüneteljen.

A Duna-partok forgalmi kihasználására annál is inkább szükség van, mert a beljebb fekvő fő forgalmi utak a mai gyorsforgalmi követeléseknek már nem felelnek meg. Észak-déli irányú átvezető vonalak a pesti oldalon a Váci-út - Soroksári út és a Váci út - Üllői út. Mindegyik útvonal két külső szakaszát a legsűrűbb városrészek túlterhelt és kanyargós útjai kötik össze. A budai oldalon még rosszabb a helyzet az északról belépő Szentendrei út és Bécsi út és a délen belépő Fehérvári út és Balatoni út összekapcsolása tekintetében. A pesti oldal teljes kialakultsága és a budai oldal terepviszonyai gyökeres javítást ezen a téren alig engednek meg. [...]


Városszépítés

[...] Egységes városképek művészi kialakítását kívánó helyek a következők:

1. A Vár és a Várhegy oldala, az utóbbinak különösen a Duna felé eső része.

2. A Duna mindkét partja az Óbudai híd[14] és az Összekötő vasúti híd között. Ide tartoznak a budai oldalon: az Óbudai hídfő környéke; a Császár- és Szent Lukács fürdő és környéke, beleértve a mögöttük lévő tavat és hegyoldalt; a Batthyány tér; a Széchenyi-Lánchíd hídfője (Clark Ádám tér); az Erzsébet híd hídfője (a Tabán rendezése keretében oldandó meg); az állandó kiállítás és a Nemzeti Stadion számára kiszemelt terület, esetleg mindkét intézménynek itt elhelyezésével.

A pesti oldalon: az Óbudai hídfő környéke; a Szent István park; a Ferenc József tér[15]; a Vigadó tér; az Erzsébet híd hídfője, a Fővám tér.

3. A Szabadság tértől - a Bálvány utcán,[16] az Erzsébet téren - a Bécsi utcán - a Szervita téren - a Petőfi Sándor utcán - a Ferenciek terén - az Egyetem utcán - a Kecskeméti utcán - a Kálvin térig vezető és talán Várostengelynek vagy Városmagnak nevezhető útvonal. Itt természetesen nem az egész útvonal egységes beépítésére gondolunk, hanem csak arra, hogy ez az útvonal mindig egységként lebegjen a szemünk előtt. Ez az út, már megállapított forgalmi jelentőségén kívül, a Belváros reprezentatív útjaként jelentkezik. Elindul a Szabadság térből (amely lesüllyesztendő volna) a kiszélesítendő Bálvány utcán; ennek közepén a Zrínyi utcának a Szent István tértől idáig a már megállapított kiszélesítésével a Szent István Bazilika képe most már innen teljesen kibontakozik, és természetessé válik az az elhelyezés, amely egyházilag megfelelő és a homlokzatot a város és a Duna felé fordítja: eléri egyik legszebb terünket, amely akár beépítetlenné téve, akár a most szóban lévő útvonal felé középülettel (esetleg új Nemzeti Színházzal) beépítve mindig dísze lesz a városnak; majd eljut a Szervita téri templom mellett a Petőfi Sándor utcába, ahova a Főposta épületének helyére már megállapított tér közvetítésével a Központi Városháza műemléki része is erre az útvonalra fog nyílni; következik a Kossuth Lajos utca és az Eskü út keresztezése után a Ferenciek temploma, az Egyetemi Könyvtár, az Egyetemi templom és a fenntartandónak mondott Károlyi-palota és végül a Kálvin tér, ahol a város második reprezentatív útjával, a belső körúttal találkozik.

4. Az úgynevezett Fórum. Az elnöki előterjesztés[17] így nevezte (ez azóta közhasználatba ment át) a belső körútnak a Szent István Bazilikánál kezdődő, a Deák tértől a Dohány utca kiágazásáig kitáguló, onnan ismét beszűkülő és a Kálvin térrel térszerűen végződő részét. Mivel erre az útvonalra nemcsak a Belváros felé haladó legtöbb útvonal ágazik be, hanem itt találjuk a Központi Városházát, most már a Fővárosi Közmunkák Tanácsát is[18], a valószínűleg Kamara színháznak felhasználandó régi Nemzeti Színházi telket,[19] egy egyetemi épületet, a Nemzeti Múzeumot és mind a négy nagy vallásfelekezetünknek főtemplomait, természetszerűen adódik, hogy e területen is - szintén nem egységes beépítést - hanem az útvonalat egységként fogva fel, ennek kialakítására magasabb építőművészeti követeléseket állítsunk fel. E területen mint különleges városrendezési és városépítési problémák még a következők várnak megoldásra: az Andrássy út szerves bevezetése a belső úthálózatba, a Vilmos császár út - Deák tér - Wekerle Sándor utca és Gróf Tisza István utca[20] közt fekvő telektömb rendezése, a Deák tér rendezése, a Központi Városház telkek idenyúló részének újjáépítése, a régi nemzeti színházi telek beépítése és a Kálvin tér rendezése és újjáépítése. [...]


Budapest Városfejlesztési Programja. Az 1937:VI. tc. alapján készítendő városfejlesztési terv. A törvényhatósági bizottság által városfejlesztési programm készítésére alakított külön bizottság jelentése. Bp., 1940. 43-47., 55-61., 72-73., 78-79., 95-96., 123-124. p.

 

A Magyar Közigazgatástudományi Intézet emlékirata Nagy-Budapest megszervezéséről

1941. április 12.

Nagy-Budapest

A városok között külön csoportot alkotnak a nagyvárosok, metropolisok. Nagyvárosoknak nevezzük azokat, amelyeknek vonzási köre közigazgatási határaikon túlterjed. Ennek következtében körülöttük sűrű belterületi településű községek nagy sora alakul ki, amelyek közvetlenül a város közigazgatási határához csatlakozva, a fejlődés során eljutnak oda, hogy zárt gyűrűt alkotnak. Ezeknek lakossága a körülvett várossal mindennapi sűrű összeköttetésben van annyira, hogy lakosaiknak élete a kettő között megoszlik. Nagyobbrészt az elővárosok lakossága jár gazdasági, kulturális, közegészségügyi stb. szükségleteinek kielégítése végett a nagyvárosba, de az áramlás részben fordított. Az elővárosok színvonala minden vonatkozásban kezdetlegesebb, mint a belső városé, de ezért olcsóbb is az ottani élet.

A fejlődés mindenütt oda vezet, hogy az elővárosok fokozatosan közigazgatásilag is beolvadnak a körülvett városba. Ennek oka részben a közigazgatásnak, részben a lakosságnak az érdeke. A közigazgatásé annyiban, hogy a közigazgatás egyesítése megkönnyíti a közfeladatok sikeres megoldását, a közönség érdeke pedig annyiban, hogy beolvasztás mindig az elővárosok színvonalának a belső városhoz való közelebb emelését jelenti.

Az elővárosok zárt gyűrűjén kívül van egy szélesebb övezet, amelynek települése szaggatott és ritkább, amelynek fejlődése azonban lélekszámban nagyobb, mint a természetes szaporodása, tehát abban is állandó bevándorlás állapítható meg, mint a körülvett város vonzásának a hatása.

A nagyváros közigazgatási kialakításánál a bekebelezésen felül ennek az úgynevezett védőövezetnek megszervezéséről és fejlődésének közigazgatási irányításáról is kell gondoskodni.

A nagyvárosok kialakításának példái: London, Párizs, Berlin, újabban Hamburg, Bécs és Róma, az Amerikai Egyesült Államokban New-York, Chicago stb.

Budapest is nemcsak főváros, hanem metropolis, a fenti nemzetközi értelemben is. A környékére kiterjedő vonzása az utolsó 100 évben szakadatlan és állandóan emelkedő. A nagyváros közigazgatási kialakítása terén azonban mindeddig más nem történt, mint 1872-ben Budának, Pestnek és Óbudának egyesítése, 1938-ban pedig a Fővárosi Közmunkatanács hatáskörének a fővárost körülvevő községgyűrűből 6 megyei városra és 18 községre való kiterjesztése. (33/1938. B. M. sz. r.)[21] Minthogy azonban a Közmunkatanács hatásköre csak városrendezési és építésrendészeti, ez a kiterjesztés mindössze annyit jelentett, hogy az építésrendőri hatáskört kiterjesztették arra a területre, amely már sűrűn be volt építve, de nem terjesztették ki az úgynevezett védőövezetre, ahol még profilaktikus[22] és irányító működést fejthetett volna ki. Még kevésbé történt meg az, hogy az elővárosokat beolvasztották volna Budapestbe, ami azoknak minden közigazgatási tekintetben való bekapcsolását jelentette volna. Az elővárosok egész gyűrűje a Fővárosi Közmunkatanács hatáskörének építésrendészeti ügyekben való kiterjesztése után is megmaradt Pest vármegye közigazgatási hatáskörében.

A Fővárosi Közmunkatanács hatáskörét kiterjesztő 33/1938. B. M. számú rendelet tehát a kérdést nem vihette nyugvópontra. További szervezeti és hatásköri fejlesztésre van szükség. Ez egyrészt abból áll, hogy a Közmunkatanács hatáskörét ki kell terjeszteni a védőövezetre, amely több mint 100 községet (113) foglal magában, másrészt az elővárosokat közigazgatásilag teljesen be kell olvasztani Budapest székesfővárosba.

A Magyar Közigazgatástudományi Intézet városmorfológiai nagy felvétele kapcsán már részletesen kivizsgálta Budapest vonzásterületét, tehát a kívánatos védőöv határait. A Fővárosi Közmunkatanács már foglalkozik hatásköre kiterjesztésének javaslatával, amelyben körülbelül a Magyar Közigazgatástudományi Intézet megállapításait veszi alapul.

Az elővárosoknak Budapest székesfővárossal való közigazgatási egyesítése eddig tudományos tanulmány és vizsgálat tárgya nem volt. A Magyar Közigazgatástudományi Intézet a kérdés megítéléséhez szükséges fontosabb adatokat feldolgozta, és megállapításainak eredményét a következőkben ismerteti:


Ami Budapesthez kívánkozik

A székesfővárosba beolvasztandó terület meghatározása végett először azt kell szemügyre venni, hogy Budapest környékén különböző szempontokból milyen területi tagolásokat láthatunk.

A m. kir. adóhivatalok és a kir. járásbíróságok területi beosztása többé-kevésbé összhangban van. Az eltérés csupán annyi, hogy míg a járásbíróságoknál a budai környék háromfelé tagozódik, addig az adóhivataloknál a budapestvidéki magában foglalja a pestvidéki és budafoki járásbíróság területét is.

A közigazgatási beosztás szerint a 6 megyei városon kívül még a legközvetlenebb környéken is 7 járásba tartoznak a községek. A 6 város: Újpest, Rákospalota, Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszenterzsébet és Budafok, természetesen Budapest felé orientálódik, de a községek 7 járási székhely, ha a Központi járást leszámítjuk, akkor hatfelé vannak széthúzva. Hét főszolgabíró irányítja ezeket a községeket hétfelé, mikor pedig mindnyájan a természetes centrum felé fordulnak, és oda már nagyrészt be is kapcsolódtak, azzal együtt egy életet élnek, a fejlődő nagyváros lüktető életét. A helyzet nagyjából ugyanaz, mintha Budapest közigazgatási beosztását ma úgy csinálnók meg, hogy a belvárost vezetné a budapesti polgármester, a kerületek pedig önállóan haladnának a maguk útján. Ezt ma senki sem fogadná el, viszont Pestkörnyéknek az arculata ma éppen ilyen s ezért is sürgős az egységes közigazgatás. [...]

A pestkörnyéki választókerületbe, melynek túlnyomó része a pesti oldalon veszi körül a fővárost, 32 község tartozik és talán nem érdektelen, ha felemlítjük, hogy a választások alkalmával 6 polgármester és 5 főszolgabíró van érdekelve.

Az államrendőrség budapesti főkapitányságának hatásköre Újpestre, Rákospalotára, Kispestre, Pestszenterzsébetre, Pestszentlőrincre és Albertfalvára terjed ki, a vidéki főkapitányságba pedig Budafok, Rákosszentmihály, Sashalom meg Mátyásföld és környéke van bekapcsolva, és Cinkotán is van őrszoba.

Leglogikusabb a budapesti egységes távbeszélőhálózat területe. Ez szabályos gyűrűként övezi a fővárost. Ennek is 32 községe van (persze nem azonos a választókerületi beosztással) és az összes számbajöhető községek be vannak kapcsolva. Ha kifogást akarunk emelni, esetleg Vecsés és Rákoscsaba bekapcsolását kívánhatjuk még.

Utoljára hagytuk a legfontosabbat, a Székesfővárosi Közmunkák Tanácsának területi hatáskörét. Erről a 33/1938. B. M. számú rendelet intézkedik és a következő városokra és községekre terjeszti ki: Budafok, Kispest, Pestszenterzsébet, Pestszentlőrinc, Rákospalota, Újpest; Albertfalva, Békásmegyer, Budatétény, Cinkota, Csepel, Mátyásföld, Nagytétény, Pesthidegkút, Pestszentimre, Pestújhely, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget, Rákosszentmihály, Sashalom, Soroksár, Vecsés. Mivel itt már műszaki városrendezési és Nagy-Budapest kialakításával kapcsolatos gondolatok is merültek fel - sőt éppen ez volt a cél - mindenesetre a továbbiak során kell, hogy ez a megállapítás a mi vizsgálódásainknak is alapjául szolgáljon.

A kérdés lényege az, hogy az egységes fejlődő város, Nagy-Budapest, meddig terjed ki, vagyis, hogy a környék meddig város és hol kezdődik a falu? Ezen a ponton fogjuk megtalálni Nagy-Budapest határát, mely már az életben kialakult, és nekünk csak meg kell állapítanunk, észre kell vennünk, hogy hol húzódik. Tehát nem mesterséges új határbővítésről van szó, hanem csupán egy már megtörtént fejlődés konstatálásáról. E célból egyik legnagyobb segítségünk a műszaki városkép. [...] Műszaki szempontból vizsgálva, de a periferiális index szerint is, Nagy-Budapest területe nagyjából megegyeznék a Közmunkatanács területével, azzal a különbséggel, hogy északon Dunakeszi és Alag, délen pedig Dunaharaszti bekapcsolása is kívánatos.

Annak meghatározásában, hogy mi város és mi nem az, a műszaki városképen kívül igen nagy segítségünkre van a lakosság foglalkozási megoszlása is. Ebből a szempontból vizsgálva a kérdést, az 1930. évi népszámlálás foglalkozási adatai alapján a városi jelleg és az ipari foglalkozás nyomja rá a bélyegét a Közmunkatanács egész területére. Ezenkívül Budakeszi, Dunakeszi, Alag és Dunaharaszti tartozik még ebbe a csoportba, mely északon egészen Szentendréig húzódik fel.

A metropolis vonzásának további jó mutatója az elővárosokba való nagy bevándorlás, a természetes szaporodást messze felülhaladó tényleges lélekszámnövekedés. [...] Az egyik leglényegesebb megállapításunk, hogy Pestkörnyék fejlődése sokkal rohamosabb, mint Budapesté.

Az útburkolattal való ellátottság terén találjuk a legtöbb kívánnivalót. A városok közül Újpest, a községek közül pedig Pestújhely úthálózata a legjobb. Újpesten az utak 12%-a tartozik az első minőségi osztályba, 39,6%-a a másodikba, 15,1 % a harmadikba és csak 33,3% a földút. Pestújhelyen ez az arány 17,8%, 8,9%, 24,4% és 48,9%. Máshol a földutak mindenütt jóval 50%-on felüli arányt mutatnak. Legrosszabbak az utak Sashalmon (földút 90%), a városok közül pedig Kispesten vannak a legrosszabb útviszonyok. Itt a földutak aránya 73,5%.

A közművekkel való ellátottság szempontjából a következő képet kapjuk: villany Budapest egész környékén van. A távbeszélő hálózatba Vecsésen és Rákoscsabán kívül a Budapestet környező összes jelentősebb helyek be vannak kapcsolva. Vízvezetéke van Albertfalvának, Csepelnek, Mátyásföldnek, Rákoshegynek, Rákosligetnek, Budafoknak, Kispestnek, Pestszenterzsébetnek és Újpestnek. Gáz két helyen van: Újpesten és Kispesten. Csatorna Albertfalván 7-8 km, Budafokon 2,6 km. Kispesten 11 km, Pestszenterzsébeten 40-45 km és Újpesten 60 km van lefektetve. - A következő fontosabb közüzemeket találjuk: Budafokon vízüzem és csatornaüzem van. Az 1940. évi költségvetés szerint a vízüzem költségvetése 186.430 pengő szükséglet és ugyanannyi fedezet, a csatornaüzemé 4540 pengő szükséglet és szintén ugyanannyi fedezet. Rákoshegynek is van vízüzeme, ennek 1940. évi költségvetési előirányzata 39.848 pengő szükséglet, illetve ugyanennyi fedezet. Újpestnek közkórháza van, melyet üzemszerűen kezelnek. Ennek előirányzata a szükségleti és fedezeti oldalon 302.400 pengő. Kispesten csatornaalap van, melyet szintén ideszámíthatunk. Ennek költségvetése 6400 pengő. Pestszenterzsébetnek három üzeme van. Ezek a Köztisztasági üzem, 220.860 pengő, a csatornaüzem 99.000 pengő és a vízüzem 399.000 pengő költségvetéssel.

Ami a Budapesttel való összeköttetést illeti, mindenhova van villamos, autóbusz, helyiérdekű vagy államvasúti összeköttetés, sőt Pestújhelyre, Pestszenterzsébetre és Rákospalotára mind a négy közlekedik.

Villamosösszeköttetése van Budapesttel Kispestnek, Pestszentlőrincnek, Pestszenterzsébetnek, Rákospalotának, Újpestnek és Pestújhelynek. Autóbusz megy Budakeszire, Pesthidegkútra, Csepelre, Pestújhelyre, Pestszenterzsébetre, Rákospalotára és Újpestre. Ezenkívül van még HÉV és a MÁV hálózata, melyek egymást igyekeznek kiegészíteni és csak két községben, Pesthidegkúton és Budakeszin nincsen sem HÉV, sem MÁV. Csak vonaton érhető el Pestszentimre, Rákoscsaba, Rákoshegy, Rákoskeresztúr, Rákosliget és Vecsés. (A vecsési határig megy villamos, azonban ennek végállomása Pestszentlőrincen van.)

A tények vizsgálata indokolja az Intézet következő javaslatát:

Míg Budapest 1890-től 1940-ig 491.938 lakosról 1.113.589-re szaporodott, addig a környék (a Magyar Közigazgatástudományi Intézet által javasolt területen) 75.016-ról 578.432-re. Ez azt jelenti, hogy ha az 1890-es állapotot vesszük alapul, Budapest fejlődése 226%-os, a környék fejlődése 771%-os volt. A fejlődés irama tehát 3,41-szer gyorsabb a perifériákon, mint Budapesten. A másik megállapítás, hogy míg Budapest fejlődése kezd egyenletessé válni és a fejlődés matematikai haladványhoz hasonlítható, addig a környék fejlődése inkább geometriai haladványra emlékeztet, és éppen az utolsó két évtizedben ugrásszerű emelkedések figyelhetők meg. A fejlődésnek ez az egyenletessé válása nem kis összefüggésben van azzal, hogy Budapest kezd lassan betelni, és hogy a vidékről beözönlő népesség a budapesti élet magasabb költségeit nem bírja el, és ezért inkább a perifériákon húzódik meg. Ez a népesség az utolsó tíz évi, de az előző megállapítások alapján is, főleg a pesti déli oldalon telepedik le, mivel itt találja a településre legalkalmasabb területeket, és ennek a résznek van a legjobb forgalmi hálózata. Ez magyarázza pl. Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszenterzsébet és Csepel rohamos fejlődését.

A déli rész ilyen nagy mértékű fejlődéséből viszont szükségszerűen következik egy másik tény, és ez a főváros súlypontjának dél felé való eltolódása. Erről a témáról érdekes tanulmányt közöl Pécsi Albert dr. »A főváros súlypontjának eltolódásai« cím alatt. Ebben felemlíti, hogy a város súlypontja kétezer év alatt kb. 7 kilométert húzódott el délre. A jelenlegi súlypontot az Erzsébet híd pesti hídfőjéhez teszi, de ha a fejlődés így halad tovább, valószínűleg megint lejjebb fog húzódni ez a pont dél felé. Ez a súlyponteltolódás azt mutatja, hogy a város nem úgy nő, hogy az első település (itt pl. Aquincum) körül újabb és újabb övezetek fejlődnek és azt mint centrumot veszik körül, hanem hogy a város a forgalmi és települési viszonyoknak megfelelően keresi a maga helyét, és vándorol addig, míg azt meg nem találja.

Hasznos még megvizsgálni a tárgyalt terület beépítését, útburkolattal, közművekkel való ellátottságát és Budapesttel való összeköttetését is. A beépítés szempontjából a hézagos zártsorú és szabadon álló (villaszerű) település a leggyakoribb. Falusias beépítés csak elvétve található. Cinkotán, Rákoscsabán, Rákoskeresztúron, Vecsésen, Soroksáron, Budakeszin, Pesthidegkúton és Békásmegyeren találjuk még ezt a települést, de itt is csak az eredeti település (a község) falusias beépítésű, az újabb települések már mindenütt a két előbbi csoportba tartoznak; sőt Újpesten, Kispesten, Pestszenterzsébeten, Csepelen, Nagytétényen, Albertfalván és Budafokon jelentős zártsorú beépítések is vannak.

Budapest székesfővárosba közigazgatásilag be kell kebelezni azt a területet, amelyre a Fővárosi Közmunkatanács hatáskörét a 33/1938. B. M. sz. rendelet kiterjesztette, hozzávéve Budakeszit, Nagykovácsiból Remetekertvárost és a Szentendrei-sziget déli csúcsát; a Fővárosi Közmunkatanács hatáskörét pedig ki kell terjeszteni az így kialakuló Nagy-Budapest területén felül a főváros egész védőövezetére, 88 további községre.[23] Budakeszi beolvasztása mellett szól az, hogy a község már fekvésével is teljesen Budapesthez simul, azzal közvetlen összeköttetése van, a lakosság foglalkozása túlnyomó többségben az ipar, és igen jelentős kultúrrétege is van. Ugyanez az indokolás vonatkozik Nagykovácsiból Remetekertváros bekebelezésére. A Szentendrei-sziget déli csúcsa mellett pedig az szól, hogy így a fővárosi vízművek kútjai a város területére kerüljenek. Az így bekebelezendő terület kb. 38.322 hektár és lakóinak száma 1940-ben 578.432 fő. Ehhez hozzászámítva Budapest jelenlegi 20.674 hektár területét és 1.113.589 főnyi kiszámított lakosságát, az Intézet által javasolt Nagy-Budapest területe kb. 58.996 hektár, lakosainak száma pedig 1.692.021, kereken 59.000 hektár, 1.700.000 lakos. [...]


Ami Pest vármegyénél marad

Nagy-Budapest megalakításával kapcsolatban tisztázandó kérdés még, hogy Pest vármegyére ezeknek a területeknek a kiszakítása milyen hatással lesz.

A vármegye mai területe 1.181.663 hektár. A Budapestbe bekebelezendő terület 38.322 hektár. Nagy-Budapest megalakítása után a vármegye területe 1.143.341 hektár lenne. A veszteség 3,25%, ami elenyészően csekély.

Már nagyobb veszteség éri a vármegyét lakosság szempontjából. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint a vármegyének 1.366.089 lakosa volt. Ebből a Budapesthez csatolandó területen lakott 453.882, úgyhogy Pest vármegyének e területek lecsatolása után 912.207 lakosa marad, ami kb. 33%-os csökkenést mutat. [...]

Mindezek azonban kevésbé lényeges dolgok, és az egyesítés ellen sem ezen területek elvesztése, sem a lakosság csökkenése, mint lényeges ellenvetés nem hozható fel. A legkomolyabb ellenvetés Pest vármegye pénzügyi veszteségeinek hangsúlyozása lesz.

A vármegye két legfontosabb bevételi forrása a vármegyei pótadó és útadó, 1939-ben mindkettőnek alapja 17.465.799 pengő volt. Ezen alap után a városok 9,2%-os, a községek 24,5%-os vármegyei pótadót és közösen 15%-os útadót fizettek. A két adóból a vármegye 5.603.182 pengő bevételre tett szert. Ebből 2.983.097 pengő volt a vármegyei pótadó és 2.620.085 pengő az útadó.

Ha most megnézzük, hogy ehhez az 5.603.182 pengő bevételhez mennyivel járult hozzá a Budapesthez csatolandó terület, azt látjuk, hogy a vármegyei pótadó 40,52%-át, az útadónak pedig 49,85%-át ezek viselték, ami összegszerűen annyit jelent, hogy ezek a közületek fizettek a 2.983.097 pengőt kitevő vármegyei pótadóból 1.208.731 pengőt és az útadóból, melynek vármegyei sommája 2.620.085 pengő volt, 1.306.014 pengőt. A vármegye így ezen területek elcsatolásával a vármegyei pótadó és útadóbevételeinek 44%-át, tehát nagyjából felét veszti el.

Ezek a veszteségek az első pillanatban igen nagyoknak látszanak, azonban ne felejtsük el, hogy a vármegye lakóinak száma is csökken körülbelül 33%-kal, és ezek szükségleteiről többé már nem kell Pest vármegyének gondoskodnia. Így 33%-ig a veszteség a bevételekben is természetes, és csak az ezenfelüli veszteség, tehát 11,7%, kereken kb. 10% lehet sérelmes a vármegyére nézve. Ennek összege: 665.695 pengő.

Lényeges kérdés az, hogy Pest vármegye a befolyt összegeket hogyan használta fel. Ha a vármegyei pótadót, melynek jelentékeny része a vármegyei nyugdíjalaphoz való hozzájárulás (városok vármegyei pótadója éppen ezért csak 9,2%, mert a vármegyei nyugdíjalaphoz nem járulnak hozzá) és főleg az útadót, a vármegye az illető városok és községek szükségleteinek figyelembevételével használta fel, akkor ezen összegek túlnyomó részét ezekre a közületekre kellett a vármegyének fordítani és ezekből másra nem igen maradt, mert nem is maradhatott. Mivel ezek a területek a vármegye kötelékéből kiválnak, a róluk való gondoskodás is megszűnik és így Pest vármegyét pénzügyi téren sem érik komoly veszteségek. De fennáll a másik lehetőség, hogy Pest vármegye a befolyt vármegyei pótadót és útadót sommásan kezelte, és tekintet nélkül arra, hogy melyik rész mennyit fizetett, a felhasználást igyekezett a vármegye egész területén arányosan elosztani. Így különösen a délebbi szegényebb vidékek felkarolása jöhetett számba.

Lehet, hogy ez a vármegye érdekeinek megfelelt, de a Budapesthez csatolandó községeknek semmi esetre sem volt jó, sőt ezeket fejlődésükben éppen akadályozta. Ezen összegek innen való elvitele és máshova fordítása csak akkor lett volna jogosult, ha itt semmiféle még ki nem elégített jogos igény nem mutatkozott volna, és a közművekkel való (utakkal stb.) ellátottság eszményi lett volna.

A fentiekben kimutatott útviszonyok igazolják, hogy ezekre az összegekre itt nagy szükség lett volna. Budapest közvetlen közelében vízvezeték nélküli és természetesen csatornázatlan megyei városok, útburkolat szempontjából pedig olyan városok és községek vannak, ahol átlagban az utak háromnegyed része földút.

Az a bevételcsökkenés tehát, amelyet a megmaradó Pest vármegye aránytalannak nevezhet, mert meghaladja az elcsatolandó lakosság arányszámát, 665.695 pengőt tesz ki. Ennek fedezéséről a belügyminiszter úrnak pótadó engedélyezése útján, vagy más úton módjában van gondoskodnia. [...]

1941. évi április hó 12-én.

Magyary Zoltán
egyetemi ny. r. tanár,
a Magyar Közigazgatástudományi Intézet igazgatója


Szendy Károly: Tanulmány Nagy-Budapestről, megalkotásának előfeltételeiről és lehetőségeiről. Bp., 1942. 258-269. p.

 

Szendy Károly a leendő Nagy-Budapest szociális igazgatásának feladatairól

1942

A környék szociális helyzetének és közületi szociális kiadásainak vizsgálata

A népesség társadalmi rétegeződése az 1930. évi népszámlálás eredményei alapján vizsgálható meg.

A kereső népesség megközelítő társadalmi csoportosítása
az 1930. évi népszámlálási eredmények alapján

 

Budapest

Környék

Nagy-Budapest

megyei városok

községek

együtt

a) Abszolút számokban

Önálló földműves

1.873

622

2.515

3.137

5.010

Önálló iparos és kereskedő

58.907

13.191

6.230

19.421

78.328

Szorosan vett értelmiség*

57.584

7.395

3.822

11.217

68.801

Magántisztviselők

62.564

7.764

2.812

10.576

73.140

Közszolgálati altiszt és közlekedési segédszemélyzet

35.816

11.331

4.612

15.943

51.759

Munkás és egyéb segédszemélyzet

237.086

85.830

44.141

129.971

367.057

Nyugdíjas és vagyonából élő

40.915

10.592

5.266

15.858

56.773

Háztartási alkalmazott

63.294

4.707

2.308

7.015

70.309

Egyéb

15.122

1.861

826

2.687

17.809

Összesen

573.161

143.293

72.532

215.825

788.986

 

Budapest

Környék

Nagy-Budapest

megyei városok

községek

együtt

b) Százalékban

Önálló földműves

0,3

0,4

3,5

1,5

0,6

Önálló iparos és kereskedő

10,3

9,2

8,6

9,0

9,9

Szorosan vett értelmiség

10,0

5,2

5,3

5,2

8,7

Magántisztviselők

10,9

5,4

3,9

4,9

9,3

Közszolgálati altiszt és közlekedési segédszemélyzet

6,2

7,9

6,3

7,4

6,6

Munkás és egyéb segédszemélyzet

41,4

59,9

60,8

60,2

46,5

Nyugdíjas és vagyonából élő

7,1

7,4

7,3

7,3

7,2

Háztartási alkalmazott

11,1

3,3

3,2

3,3

8,9

Egyéb

2,7

1,3

1,1

1,2

2,3

Összesen

100,0

100,0

100,0

100,0

100,0

* Köztisztviselők, katonatisztek és katonai tisztviselők, önálló szabadfoglalkozásúak.

A táblázat adatai szerint a környékbeli kereső népesség 60%-át meghaladó részében munkásokból áll. Jellegzetes munkástelepülések: Csepel 77,4% és Pestszentimre 71,7% munkáslakossággal, de ugyancsak magas az arányszám Rákoskeresztúron, Soroksáron, Pestszenterzsébeten, Vecsésen, Budatétényen, Békásmegyeren, Budafokon, Újpesten és Budakeszin. Meg kell jegyeznem, hogy a munkások fogalma alatt nemcsak az ipari, hanem a mezőgazdasági munkásságot is értem.

Tovább elemezve a környékbeli kereső népesség rétegeződését, megállapítható, hogy a közszolgálati altisztek és a közlekedési vállalatok segédszemélyzetének tagjai Budapesten és környékén egyenletesen oszlanak meg. Ezek az alkalmazottak - figyelembe véve állandó jellegű fizetésüket és nyugellátásukat - előreláthatóan nem nehezednek közületi támogatásra. Ugyancsak nem lesznek szegénygondozásra ráutalva a környéken 9%-os arányszámmal szereplő önálló iparosok és kereskedők, valamint a csupán 1,5%-os arányszámmal szereplő önálló földművesek.

Kitűnik továbbá a táblázatból, hogy a környék lakosságában a szorosan vett értelmiségi réteghez (köztisztviselők, közlekedési tisztviselők, katonatisztek, katonai tisztviselők, önálló szabadfoglalkozásúak stb.) tartozók arányszáma a budapestinek csupán a fele, a nyugdíjasok arányszáma azonban csaknem egyező. Azonos arányú eltérés állapítható meg a háztartási alkalmazottak csoportjában, amelynél Budapest arányszáma a környéknek háromszorosa. Az elsőnek és az utolsóknak említett adatokból lehet legjobban következtetni a környékbeli népesség társadalmi rétegeződésére: a szomszédos települések lakosságában - eltekintve az önálló iparosoktól és kereskedőktől - a tekintélyes számú munkásokon kívül sok az alacsony javadalmazású kishivatalnok, továbbá az altiszti és a hasonló állású közlekedési vállalati alkalmazott.

Pestkörnyék szociális helyzetére nézve fontos következtetések vonhatók le a keresők és az eltartottak számarányának vizsgálatából is.

Budapesten az 1930. évi népszámlálási adatok szerint 1000 keresőre 755 eltartott esett. A környéken ez az arányszám kedvezőtlenebbül alakult: minden 1000 keresőre 1103 eltartott jutott. Pestkörnyék eltartottjainak magasabb arányszáma előre jelzi az intenzívebb szociális segítés szükségét. Miután pedig az eltartottak legnagyobb része gyermek, ebből már arra is következtetni lehet, hogy a környéken a gyermekgondozásra kimagasló feladatok fognak hárulni.

A lakásbérleti viszonyok vizsgálatából a lakosság életszínvonalára lehet következtetni.

Budapesten az 1930. évi népszámlálási adatok szerint 1000 lakosra 117 albérlő, illetve ágybérlő jutott, míg a szomszédos megyei városokban 35, a községekben csak 16.

A környékbeli lakásbérleti viszonyok kedvező alakulása azonban csak látszólagos. Elsősorban azt a körülményt kell figyelembe venni, hogy a szomszédos településeken kisebb anyagi erők birtokában, és így aránylag könnyebben lehet főbérleti lakáshoz jutni. Ezen kívül amíg Budapesten a település zárt jellege egészen más lakásviszonyokat idéz elő, addig a környéken - különösen a falusias színezetű és szétszórt településű községekben - az albérleti és ágybérleti lakásviszonyok természetszerűen ritkábban jelentkeznek. Végül azt is mérlegelni kell, hogy Budapesten az adatgyűjtés szigorúbb ellenőrzés mellett volt lefolytatható, mint a környéken.

A környékbeli lakásbérviszonyok kedvező alakulását annál is inkább látszólagosnak kell tekinteni, mert a nyomortelepekről pontos adataink nincsenek, holott köztudomású, hogy ezek a szomorú települési foltok a környéken még fennállanak. Nagyobb nyomortelepek vannak: Újpesten, Pestszenterzsébeten (a Dühöngő és a felszámolás előtt álló Kolozsvár utcai nyomortelep), Sashalmon és Budafokon. Budapest ezen a téren az olcsóbérű kislakások építése útján már nagy lépéssel haladt előre, Pestkörnyéken azonban a helyi hatóságok és az Országos Nép- és Családvédelmi Alap[24] kezdeményezései csak most vannak folyamatban. [...]


Nagy-Budapest társadalompolitikai feladatai

A hat éven felüli gyermekek védelmét Budapest gondozási rendszerében az iskolaegészségvédelmi és az iskolanővéri intézmények, a reggeliztetési, ebédeltetési és felruházási akciók, valamint a gyermeküdültetés szolgálják. Budapest gondozási rendszerének e most említett ágazatai a rászoruló gyermekek egészséges fejlődésének sokszor egyedülálló biztosítékai.

A környékbeli közületek költségvetéseikben a gyermekvédelem és az iskolai jótékonyság tekintetében igen szerény előirányzatokat mutatnak ki, olyannyira, hogy általánosságban állítható, hogy a felsorolt intézmények a környéken teljesen hiányoznak. A székesfőváros gondozási rendszerének a környékre való kiterjesztésénél tehát a hasonló jellegű környékbeli intézetek bekapcsolására alig lehet számítani. Ilyen okoknál fogva a székesfőváros a fentiekben jelzett intézményeinek működési körét a környékbeli települési helyekre csak fokozatosan, háztartási helyzete által megengedhető mértékben terjesztheti ki. [...]

Nép- és családvédelem. Budapest szegényügyi kiadásaiból a tárgyalt évben pénzbeli segélyezésre 1.023.500 pengő, természetbeni segélyezésre pedig 6.202.141 pengő nyert előirányzást. Az érdekelt megyei városok költségvetéseiből az állapítható meg, hogy ezek a kiadások ellenkező módon aránylanak egymáshoz, vagyis a természetbeni segélyezés céljára felvett előirányzatok alig érik el a pénzbeli segélyezés egyhetedrészét.

A környékbeli községek költségvetéseiben természetbeni segélyezés célját szolgáló kiadási tételek alig szerepelnek, hihetőleg azért, mert ezeken a települési helyeken aránylag magasabb a földműveléssel, kertgazdálkodással stb. foglalkozók száma, akik egyrészt kevésbé szorulnak közületi támogatásra, másrészt pedig azért, mert a községekben az agrártermékekhez való hozzájutás viszonylagosan könnyebb, mint Budapesten. [...]

Kislakásos bérházak, átmeneti kislakástelepek és szükséglakások. Köztudomású, hogy a lakásviszonyok a távolabb fekvő kisebb községektől eltekintve, Budapesten és a környékén lévő városokban és községekben nagyjából azonosak, sőt feltehető, hogy a lakásínség a nagyobb ipari jellegű városokban és községekben jelentékenyen nagyobb, mert a lakásínség enyhítése érdekében kevesebb volt a közületi építkezés.

A környékbeli városoknak és községeknek a fővároshoz csatolása esetén tehát lakásigény jelentkezésével kell számolni, aminek a kielégítése a mai viszonyok között kislakások építésével lenne megoldható.

Gondolni kell arra is, hogy a környéken igen sok olyan lakás is található, amelyet egészségügyi, szociális és építésügyi szempontból egyaránt lakhatatlannak kell tekinteni.

A tervezett átalakulással kapcsolatban különös figyelmet érdemel a hajléktalanság kérdése. A hajléktalanok lakással való segélyezését törvényes rendelkezések a lakóhelynek minősülő község kötelességévé teszik. Ennek a feladatnak - mai területén - a székesfőváros nagy anyagi áldozatok árán eleget tett. A környékbeli városokban és községekben - amint erre már rámutattam - még kevés a kezdeményezés.

Ha a gazdasági viszonyok rövidesen nem javulnak és a magánépítkezések kellő mértékben meg nem indulnak, a környéken is intenzív közületi építési tevékenységre lesz szükség.

A székesfőváros közigazgatási területének a növekedése azonban a lakáspolitika célkitűzéseinek gyakorlati érvényesítése terén nagy lehetőségeket nyújt. (A letelepedés irányítása; a lakosság munkahelyének és a közlekedési lehetőségeknek figyelembevételével újabb lakónegyedek alakítása; az egészségügyi követelmények szem előtt tartásával kertes - esetleg tulajdonul megszerezhető - lakótelepek létesítése stb.). [...]

A székesfőváros szociális gondozási rendszerében a gyermekek és a felnőttek védelmét szolgáló intézmények - sokrétű tagoltságuk ellenére - szorosan összefüggő, hatalmas hálózatot alkotnak, amelyhez a környékbeli szociális intézmények, miután sokkalta kisebbarányú szükségletek kielégítése céljára létesültek, nem hasonlíthatók.

Az előadottakból kitűnt ugyan, hogy egyes környékbeli intézményeket Budapest szociális rendszerébe be lehet kapcsolni, s arra is rámutattam, hogy a környékbeli társadalompolitikai tevékenységgel összefüggő háztartási költségvetési tételek a székesfőváros hasonló célú előirányzataival egyesíthetők.

Nagy-Budapest egységes társadalompolitikai igazgatásának kialakítása irányában az első lépés tehát ily módon történhetik meg.

A környék társadalompolitikai közigazgatásának továbbmenő korszerű megszervezéséhez azonban mélyrehatóbb változtatások is szükségesek.

Ha figyelemre méltatjuk azokat az irányelveket, amelyek ma a közületek társadalompolitikai tevékenységét áthatják, megállapíthatjuk, hogy a törekvések napjainkban a társadalom szociális munkájának megszervezésére és az állami, illetve a hatósági szociális szervezetek tevékenységi körébe való bekapcsolására irányulnak.

Ezen a téren már messze elöljár Németország és Olaszország, ahol minden társadalmi réteget, minden korosztályt, a városi és a falusi lakosság minden tagját tudatos és rendszeres szociális munkára nevelik.

A székesfővárosban a társadalmi szociális munka megszervezése a szociális telepek feladata.

Nagy-Budapest megalakulása azonban még fokozottabb mértékben teszi szükségessé a családok egyéni szociális és kulturális gondozásának szerves kiépítését, amelyet a társadalmi munka bevonása nélkül, mind a gondozásra utalt családok nagy számára, mind a feladatok sokrétűségére való tekintettel másképpen nem is lehetne megoldani. Az intézményes családvédelem produktív segélyezési rendszer nélkül el sem képzelhető, viszont a produktív segélyezési rendszer feltétele a családi közösségek szociális, kulturális és erkölcsi viszonyainak alapos és személyes ismerete. Az egyéni gondozásban mint fontos tényező szerepel a családok eredete, demográfiai adatai (nyelv, vallás, családi állapot, kulturális viszonyok stb.) és foglalkozási tagozódása.

Az 1930. évi népszámlálás idevágó és a bevezető részben ismertetett adataiból már kitűnt, hogy a Budapest környékét alkotó városok és községek népessége az említett szempontokból tekintve, nagyon változatos képet mutat. Ez a változatosság megnehezíti az egyéni gondozást, általában a társadalomszervező munkát.

Nagy-Budapest szociális igazgatása ezért kerül komoly társadalompolitikai feladatok elé, amelynek megoldásánál nem lesz elkerülhető a szociális munkát kiegészítő gondozás fejlesztése, annál is inkább, mert a környék népessége - eredetét és kulturális színvonalát tekintve - sokkal nagyobb eltéréseket mutat, mint a székesfővárosé.

Az átlagszínvonal emelése, a népességnek az erre hivatott szervek munkájával a magyar kultúrközösségbe való intézményes beillesztése, az egyes társadalmi rétegek közötti kiegyenlítődés, a szociális munkához kapcsolódó népművelő munkát tehát elengedhetetlenné teszi. A szociális telepeket ily módon a környéken is ki kell építeni, éspedig tervszerű fokozatossággal.

Először ama vidékeken, amelyek kifejezetten gyáripari jellegűek (Újpest, Kispest, Pestszenterzsébet). Sorrendben utoljára maradhatnak az úgynevezett kertvárosok, pl. Rákosliget, amelynek a lakói - kevés kivételtől eltekintve - tisztviselők és nyugdíjasok.

A telepek munkaközösségeinek megszervezésénél természetesen figyelemmel kell lenni a különleges adottságokra. Azokon a helyeken, ahol már működnek az Országos Nép- és Családvédelmi Alap által szervezett munkaközösségek, vagy társadalmi bizottságok, ezeket át kell venni és a megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodva tovább fejleszteni. Az új munkaközösségek megszervezésénél kiindulópontul szolgálhatnak a lakótelepek, amelyek mindig már bizonyos zártabb egységeket alkotnak, és amelyekhez azután, mint központokhoz, hozzá lehet kapcsolni a távolabbi környéket. Ilyen hullámgyűrűszerűen épülhetnek ki a hivatásos és az önkéntes szociális munkát irányító és végrehajtó munkaközösségek. [...]


Szendy Károly: Tanulmány Nagy-Budapestről, megalkotásának előfeltételeiről és lehetőségeiről. Bp., 1942. 143-145., 151-157. p.

 

Weis István: Nagy-Budapest

1942

Weis István dr. egyetemi ny. r. tanár, tb. vármegyei főjegyzőnek Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm. alispánjához intézett jelentése

[...] Nemzetszervezési nézőpontból a bekebelezés a legnagyobb mértékben aggályos. A német és az angol társadalomleírók szinte egyöntetűen mutatnak rá azokra az ártalmakra, amelyeket ebben a vonatkozásban a nagyváros magában rejt. A nagyvárosi ember gyökértelen, elszakadt nemcsak az anyaföldtől, hanem környezetétől is. A szomszédok nem ismerik egymást, és így nincs meg a társadalmi segítésnek az a lehetősége, amely falun és kisvárosban rendelkezésre áll. A nagyvárosi ember szervezetlen, a formátlan tömeg tagja, és így befolyásolható, szélsőségekre hajlamos.

A gyakorlati érzékű angolok éppen ezért Londont mint megyét szervezték meg és a Londont alkotó egyes városoknak - a mi elnevezésünk szerint városrészeknek - meglehetős önállóságot hagytak; minden ilyen résznek története, hagyománya van, amelyre lakói büszkék, de kifejezett jellege is: van üzleti negyed, társaséleti negyed, előkelő otthonok negyede, vannak középosztálybeli otthonnegyedek és így tovább. Ezzel szemben amerikai nagyvárosok állandó panasza az, hogy ilyen szervezési lehetőségek meghiúsulnak, és csak a leszármazás alapján kialakult negyedek ismerhetők fel (New-Yorkban Harlem mint négernegyed, a magyarok lakta gulyásnegyed stb.).

Székesfővárosunkban még a közelmúltban, különösen a budai részeken, a városnegyedek külön lelkisége, jellege felismerhető volt; az a szellem azonban, amely a megelőző világháború előtt a városházán uralkodott, tudatosan törekedett ezeknek a külön jellegeknek megszüntetésére, sőt még az elöljáróságok feladatkörének leszállítására is. Ezzel szemben a környék minden helysége ma már múltra tekinthet vissza, és a helyi közösség tudata mindegyikben kifejlődött. Ebben a tekintetben alig van különbség a környék helységei között. A középkorban már szerepet játszott Cinkota és a 100 éves Újpest egyaránt az emberek bizonyos körét összefogják, és ezek az emberek nemcsak közös érdekeik, hanem közös élményeik révén is egységet alkotnak, ismerik egymást, külön sejtjét teszik a nemzet testének, amely szervezettségében a megalopolis[25] milliós lakosságának széteső voltával szemben önálló értéket jelent.

A kifejtetteken felül figyelemmel kell lennünk arra is, hogy minden nagyváros körül az elővárosok, a peremközségek mindegyike sajátos jelleget mutat fel. Nincs nagyobb tévedés, mintha a peremvárosokat egyszerűen az ipari munkásság és a nagyvárosból kiszorult söpredék lakóhelyének tekintik. Az amerikai tudósok részletesen kielemezték az elővárosok lakosságát ebből a nézőpontból, és így rájöttek arra is, hogy Boston, amelynek a legkifejezettebb az ún. Metropolitan areaja (világvárosi területe) nemcsak nem kebelezte be környékét, de ilyen törekvést soha nem is mutatott. Boston környékén ugyanis a különböző nagy- és kisipari, kereskedelmi jellegű, tudományos gócpontként jelentkező, részben még a XVII. században alapított városok mindegyike annyira eltér egymástól és Bostontól, hogy egyesítésük kivihetetlennek látszott.

A magyar irodalomban Máté Imre mutatott rá[26] arra, hogy Budapest környékének milyen eltérő jellegű és irányú települései vannak.

Újpesten pl. nagy, Rákospalotán kicsi a népsűrűség. Újpesten az ipari munkás lakosság nyomul előtérbe, Rákospalotán most már megkisebbedett létszáma ellenére is szerepet játszik a város eredeti őstermelő lakossága. Pestszentlőrincen a közlekedési alkalmazottak nagy száma tűnik fel, Pestújhelyen a magasabb értelmiségűeké. A lakosság összetételében hasonló Újpestnek és Pestszenterzsébetnek az én megfigyelésem szerint is teljesen eltérő jellege; az emberek gondolkozása, viselkedése, mindkét helyen egészen más.

Fejlett szervezetek a természettudomány tanítása szerint a különbözőségen és a megoszláson és nem az egyformaságon és az egybeolvadáson alapulnak. Az egysejtű kórokozó és az ember között óriási különbség van ebből a nézőpontból, és nem vitás, hogy melyik a fejlettebb. Nem érdeke egy nemzetnek sem, hogy Anderson szavai szerint elgépiesedjék, a személyiségek megszűnjenek, illetőleg standardizálódjanak. A környék közigazgatási beolvasztása eredeti és részben szép színeket tüntetne el a magyar színképből.

E mellett - bármennyire tisztelettel legyünk is a fővárosnak keresztény és nemzeti alapon álló vezetősége és hazafiasan gondolkozó lakossága iránt - nehezen mellőzhetünk egy kényes mozzanatot.

A forradalmak a nagyvárosokban törtek ki mindig. A párisi Commune, a berlini 1918-as forradalom után rosszhiszemű kalandorok a főváros gyökértelen népét vitték bele egy fölösleges és káros forradalomba. Ellenforradalmi kísérletek a fővárosban is voltak; a peremvárosok ellenben valódi ellenforradalmi cselekmények színhelyeivé lettek. Nem indokolt a mi esetünkben az, hogy ezt a mozzanatot figyelmen kívül hagyjuk, és a helyi kapcsolatok, a helyi ellenőrzés gyöngítésével bármilyen parányi lehetőségét nyújtsuk a nagyváros esetleges megtántorodásának. [...]


Nézetem szerint Budapestnek és környékének közigazgatási egyesítése a székesfőváros részére fel sem becsülhető közigazgatási és anyagi tehertöbbletet jelentene, amelytől csak abban az esetben szabadulna, ha a környéket az eddiginél rosszabb igazgatásban részesítené és elhanyagolná, ezt pedig az egész ország osztatlan rokonszenvét élvező székesfőváros közönségéről fel sem tételezhetjük.

A környékre a bekebelezés határozott terhet jelent és hátrányos. A félmilliót meghaladó környékbeli lakosság ügyes-bajos dolgait lakóhelyétől távolabb eső, viszonyait kevésbé ismerő hatóságoknál intézné. Közterhei jelentékenyen növekednének. Elveszne az a nemzetszervezési előny, amelyet a helyi kapcsolatok, a külön kialakult községegyéniségek jelentenek. A földmíves lakosság számára teljesen idegen, neki meg nem felelő keretbe kerülne.

A környék igazgatásának javítása és közállapotainak magasabb színvonalra emelése a jelenlegi keretekben is lehetséges.

Szó lehet arról, hogyha valamelyik peremváros kinőtt a vármegyei keretből, jogfejlődésünk alapján önálló törvényhatósággá váljék. Ebben az esetben is tartózkodni kellene nézetem szerint attól, hogy törvényhatósággá több szomszédos várost vagy községet egyesítsünk, amint ugyanis kifejtettem, mindegyiknek van már kialakult egyénisége és ezek mindegyike jelent bizonyos értéket.

A viszonyaiknak, települési rendszerüknek, lakosságuk igényeinek megfelelő berendezéseket és intézményeket a környék helységei önállóságuk megtartása esetében könnyebben és kisebb költségekkel érik el, mint bekebelezés esetében.

Budapest székesfőváros és vármegyénk törvényhatóságának az érdekelt kormányhatóságok bevonásával meg kellene vizsgálniok azt, hogy milyen közös érdekeik és közösen megoldandó feladataik vannak. Nézetem szerint ezeknek a feladatoknak a megoldására a magánjogi jogszabályaink nyújtotta lehetőségek megfelelő megoldást adnak. Amennyiben szükséges, kezdeményezhető lenne a két törvényhatóságot és egyes környékbeli községeket egybefoglaló, de csak bizonyos célokat szolgáló új alakulatnak (Zweckverband) törvényhozási létesítése. Ennek az intézménynek első előharcosa és ismertetője vármegyénk főispánja, dr. Viczián István volt.

Ugyanilyen módon kellene megállapítani azt, hogy mely szakigazgatási hatóságok és közegek működési területe terjedjen ki mind a székesfővárosra, mind a környékre és ezek szolgálati viszonya két törvényhatósághoz, valamint ezek első tisztviselőjéhez hogyan rendeztessék. Ebben a tekintetben utalhatok arra, hogy ma is nagyon sok szakigazgatási hatóságnak vagy közegnek működési területe terjed ki két vagy több törvényhatóságra, tehát kitaposott nyomon haladnánk. [...]


Magyar Közigazgatás, LX. évf. (1942) 32. sz. 1-3. p.; 33. sz. 2. p.

 

II. fejezet
METSZETEK
"BUDAPEST SZÉKESFŐVÁROS" ÉLETÉBŐL


Szigeti Gyula: A gazdasági válság Budapest életében

1935

A főváros gyáripari termelésének általános alakulása a válság alatt

Magyarország ipari termelésének a gyáripari, mint a közép- és kisipari ágában a főváros ipara tekintélyes tényező, de mégis a gyáripari termelésnél jelentkezik az országos eredményben különösen számottevő súllyal Budapest részesedése. Az ország gyáripari termelésének 1932. évi 1823 millió pengő értékéből 791 millió pengő (43,4%) a Budapesten produkált érték. Budapest súlyát az országos gyáripari termelés terén több más adat is megvilágítja. Az ország 1 millió gyáripari lóerejének 1/3-a a fővárosban dolgozik, és itt minden ipari keresőre 2 lóerő esik, vidéken csak 1,4. A budapesti gyári munkások 1927-ben az ország gyári munkásságának 42%-át tették, 1932-ben pedig 42,6%-át. Az ország összes gyári munkásainak létszáma 1932. október 1-én ugyanis 175,6 ezret, a budapesti gyárak munkásainak száma pedig ugyanekkor 75 ezret tett ki. Nagy-Budapest gyári munkásainak száma ugyanebben az időben 105 ezer volt, ami az országos létszámnak 59,9%-a. A gyáripari alkalmazottak száma az egész országban 203 ezer, Budapesten pedig 92 ezer (45,3%) volt. A gyáripar által kifizetett munkabérek összege Magyarországon 204 millió pengőre, Budapesten pedig 103 millió pengőre (50,5%) rúgott. A gyárak által kifizetett összes járandóság (vezetők, tisztviselők, alkalmazottak és munkások járandóságai együtt) az ország ipartelepeinél 1932-ben 292 millió pengőt, a budapesti ipartelepeknél pedig 170 millió pengőt (58,2%-ot) tett ki.

Mindezek a példák messzemenőleg bizonyítékot szolgáltatnak arra nézve, hogy azok a válságtünetek, amelyek Budapest székesfőváros gyáripari termelésében mutatkoznak, általában milyen nagy országos jelentőséggel bírnak. [...]


A gazdasági válság tünetei a főváros szociális és népmozgalmi vonatkozású életjelenségeinek körében

A társadalmi életnek a gazdasági állapottal egyik szorosan összefüggő tünete a munkanélküliség, amely - amennyiben tartós - az egyénnek egész egzisztenciáját fenyegetheti. Sajnos nincsenek megfelelő eszközök arra, hogy a munkanélküliség alakulását rövidebb időközönkint megfelelő terjedelemben figyelemmel kísérhessük. Budapest egész népességének körében a munkanélküliek utoljára az 1930. évi népszámlálás alkalmával írattak össze. Ennek az összeírásnak az eredménye szerint 1930. december 31-én a magyar fővárosban 49.675 férfi, 21.106 nő, együttesen tehát 70.781 munkanélküli személy volt. Ezek közül 1 évnél régebben 16.287 személy állott munka nélkül. Elég kimerítő tájékoztatást rövidebb időközönkint csak az ipari, különösen a szervezett ipari munkásság körében mutatkozó munkanélküliség alakulásáról kaphatunk. Ennek a munkanélküliségnek Budapesten - az itteni népesség foglalkozási viszonyainak alakulását tekintve - komoly jelentősége van, és ez az 1928-1934. években a következőképpen alakult.

Év

Szakszervezeti munka-
nélküliek átlagszáma
(Havi adatok átlagai)

1928

8.402

1929

8.891

1930

12.083

1931

16.124

1932

17.980

1933

16.932

1934

14.056

Ezekből az adatokból láthatóan az ipari munkanélküliek száma Budapesten 1929-től 1931-ig csaknem megkétszereződött. Az 1932. évben még némi további emelkedést tapasztalhatunk, de azután már csökkent az ipari munkanélküliség és pedig 1933-ról 1934-re elég figyelemreméltó mértékben. Az 1933. évre nézve kimutatott szakszervezeti munkanélküliek száma a szakszervezeti tagok számának kereken 1/6-a, tehát az ipari munkások között még ekkor elég nagy arányú volt a munkanélküliség.

A munkanélküliség alakulására nézve szélesebb rétegekre vonatkozóan szolgáltatnak támpontot a társadalombiztosító szervek taglétszámára vonatkozó adatok, miután tartósabb munkanélküliség esetén a tagsági minőség megszűnik. A Budapesten székelő ilyen szervek összes évvégi taglétszáma 1928-tól 1934-ig a következő volt:

Év

Taglétszám ezer

1928

586,6

1929

571,5

1930

573,9

1931

508,3

1932

502,8

1933

523,3

1934

526,9

A fenti adatok szerint a taglétszám 1928-tól 1932-ig állandóan csökkent éspedig 1931-ig lassú, fokozatos ütemben, 1931-ben azonban már ugrásszerű nagy mértékben. Az 1933. évben a taglétszámnak elég erős, a következő évben, 1934-ben pedig már kisebb, de még mindig tovább tartó emelkedését állapíthatjuk meg. Ezek az adatok is azt mutatják azonban, hogy a válság újabb enyhülése után is még jóval nagyobb a munkanélküliség a fővárosban, mint amilyen a válság előtt volt.

A Magyar Gazdaságkutató Intézet időszakonkint kimutatja, hogy 100 munkakeresőre Budapesten hány munkahely esett. Ez az arány 1931 júliusától 1935 júliusáig félévenkint a következőképpen alakult.

1931 július

24,1

1931 december

14,5

1932 július

13,8

1932 december

16,5

1933 július

22,5

1933 december

20,0

1934 július

31,4

1934 december

22,1

1935 július

35,3

A fenti adatok odamutatnak, hogy a munkakeresletnek a munkakínálathoz való aránya 1931 közepétől 1932 közepéig igen nagy mértékben romlott, de azután lényegesen megjavult, úgyhogy újabban már jóval kedvezőbb, mint amilyen 1931-ben volt.

A Magyar Gazdaságkutató Intézet időszakonkint adatokat közöl a magánalkalmazottak számának az alakulásáról. Ezek az adatok ugyancsak tájékozásul szolgálhatnak a munkanélküliségnek Budapesten való növekedése vagy csökkenése tekintetében. Az említett forrás szerint Budapesten a magánalkalmazottak száma:

1929

végén

..................

63.812

1930

"

..................

60.316

1931

"

..................

55.861

1932

"

..................

55.175

1933

"

..................

59.465

1934

"

..................

64.626 volt.

A magánalkalmazottak budapesti társadalmának létszáma tehát 1929-től 1931-ig jelentékenyen csökkent, azután egy évig stagnált, innen kezdve azonban emelkedett éspedig annyira, hogy 1934 végén ebben a társadalmi rétegben a munkanélküliség már aligha lehetett érdemlegesen nagyobb, mint amekkora az 1929. év végén volt.

A gazdasági válság a főváros szociális állapotát természetesen nemcsak a munkanélküliség növelésével, hanem azzal is jelentékenyen befolyásolta, hogy a foglalkoztatott munkaerők kereseti viszonyaiban, tehát életstandardjában is eltolódásokat okozott. Az életstandardban bekövetkezett eltolódások megvilágításához szükség volna a különböző társadalmi rétegek átlagos keresetét feltüntető adatokra, valamint az illető társadalmi rétegek létfenntartási költségeinek alakulását jelző indexszámokra. A gazdasági válságnak a budapesti gyáripari termelés keretében megnyilvánult tüneteit tárgyalva, már szóltunk a gyáripari munkások és az egyéb gyáripari alkalmazottak átlagkeresetének a válság alatti változásáról. Az itt említett adatokkal párhuzamosan rendelkezésünkre állanak azok az indexszámok, amelyek a budapesti munkáscsalád létfenntartási költségeiben bekövetkezett eltolódásokat szemléltetik. Felhasználva a szóbanlevő adatokat, megállapíthatjuk, hogy a budapesti gyáripari munkások 1929. évi átlagos keresetét jelző összeget, valamint a budapesti munkáscsalád 1929. évi létfenntartási költségindexét 100-nak véve

Év

a budapesti gyáripari
munkások évi átlagkeresete

a budapesti munkáscsalád
létfenntartási költségindexe

1930-ban

97

91        

1931-ben

89

86        

1932-ben

81

83        

1933-ban

77

77 volt  

Az itt közölt indexszámok szerint a válságidőszak nagy részében a munkáskereset nem csökkent annyira, mint a munkások létfenntartási költsége; az 1933. évben mind a két tényező az 1929. évi állapothoz képest egyenlően változott. Ismerjük a budapesti gyáriparban a munkásokon kívül alkalmazott személyzet, valamint az összes budapesti magánalkalmazottak átlagkeresetének a változását jelző indexszámokat is. Ezek az indexszámok 1929-től 1933-ig általában valamivel kisebb visszaesést mutatnak, mint a budapesti gyáripari munkások évi átlagkeresetének indexszámai. A munkásokon kívüli társadalmi kategóriák létfenntartási költségeinek alakulására nézve számítások nem állnak rendelkezésünkre. Valószínű, hogy ezek a költségek valamivel kevésbé csökkentek, mint a munkások létfenntartási költségei, ennélfogva valószínű, hogy a munkásokon kívüli magánalkalmazottak életstandardja, amennyiben ezek a magánalkalmazottak nem váltak munkanélküliekké, lényegesen nem változott.

Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának Évkönyvében adatokat találunk arról, hogy a pénzintézeteknél, továbbá a kereskedelmi és ipari vállalatoknál működő tisztviselők havi fizetésének és lakáspénzének összege mennyi volt a gazdasági válság alatti években. Ezekből az adatokból kitűnőleg a banktisztviselők fizetése érdemlegesen nem változott, miután pedig az árak elég jelentékenyen estek, azt kell mondanunk az említett adatokra támaszkodva, hogy a banktisztviselők életstandardja a válság alatt némileg javult. A kereskedelmi és ipari vállalatoknál működő magánalkalmazottak havi fizetésének és lakáspénzének összege 1928-tól 1933-ig a következőképpen alakult.

Év

Havi fizetés és lakáspénz összege pengőben

 

1

2

3

5

8

legalább
10

1

2

3

5

8

legalább
10

 

évi szolgálattal bíró

 

férfitisztviselőknél

nőtisztviselőknél

1928

79

120

173

179

190

207

58

97

110

121

137

154

1929

79

120

173

179

190

207

58

97

110

121

137

154

1930

73

111

159

165

175

190

54

89

101

112

126

142

1931

60

90

120

140

160

170

40

60

80

100

120

120

1932

50

80

102

138

150

160

40

60

70

100

120

120

1933

60

80

100

120

140

150

35

60

80

100

120

135

A kereskedelmi és ipari vállalati magánalkalmazottak illetményei tehát 1930-ban kerültek először, aránylag mérsékelten, csökkentés alá, de azután 1931-ben és 1932-ben további fokozatos csökkentés történt, úgyhogy végeredményben a fizetésleszállítás mértéke elég jelentékenynek mondható. Az 1932. évben az egy évnél hosszabb szolgálattal bíró férfitisztviselők fizetése 36,7%-kal, a 10 évnél hosszabb szolgálattal bíró tisztviselők fizetése pedig 22,7%-kal volt alacsonyabb, mint 1928-ban. Az 1933. évben az alsó kategóriák fizetését nem, de a felsőbb kategóriák fizetését még mindig csökkentették a vállalatok. [...]

A gazdasági válság Budapesten a köztisztviselők életstandardjában kétségtelenül bizonyos visszaesést vont maga után. A közületek bevételeinek visszaesése következtében eszközölt fizetésleszállítások a fizetések nagyságához képest végeredményben 17-32% közötti mértéket értek el. A hivatalos létfenntartási költségindex ugyan nem hanyatlott kisebb mértékben, mint az átlagos köztisztviselői fizetés, azonban a magasabb köztisztviselői életstandard szempontjából fontos cikkek indexénél már nem mutatkozik a magasabb tisztviselői fizetés leszállítása mértékének megfelelő mértékű hanyatlás. [...]

A népesség jövedelmének erős csökkenése természetesen a fogyasztóképesség tekintélyes romlását is jelentette. Fogyasztási statisztikai adatokkal csak bizonyos tömegfogyasztási cikkek tekintetében rendelkezünk. Dr. Sibelka-Perleberg Artur[27] számításai szerint a fejenkinti húsfogyasztás Budapesten, a baromfifogyasztás beszámításával, az 1928-1932. években a következőképpen alakult:

1928-ban

a fejenkint fogyasztott mennyiség

72,5 kg

1929-ben

"

79,2  "

1930-ban

"

70,8  "

1931-ben

"

66,5  "

1932-ben

"

67,3  "

Eszerint a fejátlag 1930-tól 1932-ig, különösen 1931-ben érdemlegesen kisebb volt ugyan, mint 1928-ban és 1929-ben, a csökkenés azonban nem mondható népegészségügyi szempontból túlságosan aggályosnak; egyébként 1932-ben a fejátlag az előző évhez képest némileg emelkedett.

Budapest Székesfőváros Statisztikai Hivatalának Évkönyvében adatok állanak rendelkezésünkre a fogyasztási adó alá eső szeszesitalok fogyasztásának alakulásáról. Ezek szerint a fogyasztás mennyisége 1929-től 1933-ig a szesznél, bornál és sörnél a következő volt:

 

1930

1931

1932

1933

liter

Szesz

1.616.244

1.575.562

1.314.946

1.594.471

Likőr

332.228

307.263

186.951

246.874

Borseprő

33.957

55.086

84.200

55.860

Bor

28.601.280

33.170.736

31.948.653

42.263.121

Sör

21.546.137

15.969.206

11.576.553

8.779.534

Az 1930. és 1932. évek között a fővárosi szeszfogyasztás alakulásában visszatükröződik a gazdasági válság hatása, amennyiben ez alatt az időszak alatt a fogyasztás érdemlegesen visszaesett. Az 1933. évi szeszfogyasztás már ismét nagyobb. Különösen erős kapcsolatot tételezhetünk fel a likőrfogyasztás és az általános gazdasági helyzet változásai között, ezért figyelmet érdemel a likőrfogyasztásnak 1930 és 1932 közötti nagy visszaesése és azután az 1933. évi fejlődése. A borfogyasztásnak a válság alatti kedvező alakulása szorosan összefügg a bortermelők helyzetének javítása érdekében foganatba vett intézkedésekkel és akciókkal, amelyeknek kapcsán a borárak a fogyasztókra nézve annyira kedvezően alakultak, hogy a népesség romlott gazdasági helyzete mellett is jelentékenyen emelkedhetett a fogyasztás. A borárak versenytételei és a közönség nagyon lecsökkent fizetőképessége rendkívüli mértékben apasztották a fővárosban a sörfogyasztást; az 1933. évi budapesti sörfogyasztás csak 40,7%-a volt az 1930. évinek.

A jövedelmi viszonyok romlása visszatükröződik a tej fogyasztásának az alakulásában is. A fejenkinti tejfogyasztás napi átlaga a fővárosban:

1928-ban

0,35 liter

1929-ben

0,37   "

1930-ban

0,35   "

1931-ben

0,33   "

1932-ben

0,25   "

1933-ban

0,24   "   volt

A tej árának az 1933. évben hatóságilag történt szabályozása nem indokolja a tejfogyasztásnak olyan nagyarányú csökkenését, amilyen 1932-ben bekövetkezett. Sajnos, az 1933. évben a fejátlag kisebb mértékben még tovább hanyatlott. Közegészségügyi érdekekből minden esetre kívánatosnak látszik, hogy ez az irányzat mielőbb lényegesen megváltozzék.

A szegényebb néposztály élelmezési szükségleteinek kielégítésénél érdemleges szerepet játszó lóhúsáruk fogyasztása 1928-tól 1934-ig a következőképpen alakult:

1928-ban

2.405.306 kg

1929-ben

2.336.967  "

1930-ban

2.684.311  "

1931-ben

2.420.779  "

1932-ben

1.787.238  "

1933-ban

1.358.568  "

1934-ben

1.075.442  "

Amint látjuk ez a fogyasztás 1930-ig emelkedett, innen kezdve azonban visszaesett, mégpedig 1932-től kezdve minden évben ugrásszerű nagy mértékben, úgy hogy az 1934. évben elfogyasztott mennyiség az 1930-ban elfogyasztott mennyiségnek mindössze 40,1%-át tette. [...]


Szigeti Gyula: A gazdasági válság Budapest életében. Statisztikai Közlemények 76. kötet 2. sz. Bp., 1935. 8., 154-160. p.

 

Elekes Dezső: Budapest szerepe Magyarország szellemi életében

1938

A budapesti nagymértékben urbanizált népesség értelmiségi státusának felépítése egész más, mint az ország többi részének népességéé.

A népműveltség legkézenfekvőbb mércéje az írni-olvasni tudás.

Magyarországon az analfabéták aránya a kultúrállamok sorában is jó közepes. Magyarország és Budapest írni-olvasni tudó népességéről 1. számú táblázatunk közöl az időbeli fejlődést is feltüntető összehasonlítást.

1. A népesség írni-olvasni tudásának alakulása[28]

Év, hely

Írni-olvasni tudott

 

szám szerint****

az összes népesség %-ában

a 6 évnél idősebb népesség %-ában

Régi anyaország

 

1869***

 

Magyarország*

3.753.892

27,4

33,1

Budapest

153.467

60,3

67,6

Budapest Magyarország %-ában

4,1

-

-

Régi anyaország

 

1880

 

Magyarország*

4.998.937

36,1

46,3**

Budapest

242.312

65,4

79,7**

Budapest Magyarország %-ában

4,9

-

-

1890

 

Magyarország

6.742.345

44,2

-

Budapest

355.397

70,3

-

Budapest Magyarország %-ában

5,3

-

-

1900

 

Magyarország

8.696.332

51,6

61,4

Budapest

565.481

77,2

87,6

Budapest Magyarország %-ában

6,5

-

-

1910

 

Magyarország

10.621.420

58,2

61,4

Budapest

739.297

84,0

92,5

Budapest Magyarország %-ában

7,0

-

-

Mai terület

 

1920

 

Magyarország

6.104.727

76,4

84,8

Budapest

820.388

88,2

94,7

Budapest Magyarország %-ában

13,4

   

1930

 

Magyarország

6.886.749

79,3

90,4

Budapest

914.840

90,9

96,7

Budapest Magyarország %-ában

13,4

-

-

*      Horvát-Szlavonország és a horvátszlavon határőrvidék nélkül

**     7 éven felüli népesség

***    Csak polgári népesség

****   Budapest népessége a megfelelő területű Magyarország népességének %-ában a következő volt: 1870:4,1; 1880:4,8; 1890:5,3; 1900:4,4; 1910:4,8; 1920:11,6; 1930:11,6%

Budapesten az írni-olvasni tudók aránya mindig jóval nagyobb volt, mint a vidék, illetve az ország népességében. Amily természetes ez, éppoly érthető, hogy az országos és a budapesti arányszám közötti különbség az utóbbi évtizedek folyamán egyre csökkent s ma már, amidőn az analfabétizmus elleni küzdelem diadalra jutott, egészen összeszűkült. [...]

Legrosszabb a városok közt Kiskunhalas aránya: 22,5%.

Csupán a finemű - 6 éven felüli - népesség körében Budapesten az analfabéták 1869-ben 21,6, 1930-ban 1,7%-ot tettek (országos arány 7,9%). A nők alapműveltsége régen erősen visszamaradt a férfiaké mögött, míg ma a két nem írni-olvasni tudása közt alig van különbség. A nőknél tehát nagyobbléptű a fejlődés: Budapesten a nők körében ugyanis ugyanezen idő alatt az analfabéták aránya 43,6%-ról 4,6%-ra esett (országos arány 11,3%). [...]


A műveltség további fokozataira, a népességnek az iskolai végzettség szerinti tagozódására 2. számú táblázatunk derít világot.

2. A népesség iskolai végzettsége

Év, hely

Legalább a középiskola

Főiskolát végzett

 

4

6

8

 
 

osztályát elvégezte

 

Régi anyaország
1910

       

Magyarország

332.903

88.702

251.534

-

Budapest

75.536

23.971

66.761

-

Budapest Magyarország %-ában

22,7

27,0

26,5

-

Mai terület
1920

       

Magyarország

358.031

72.168

136.351

73.475

Budapest

140.852

34.315

62.034

36.289

Budapest Magyarország %-ában

39,7

47,5

45,5

49,4

1930

       

Magyarország

469.928

81.488

190.068

84.790

Budapest

164.373

36.475

83.324

37.844

Budapest Magyarország %-ában

35,0

44,8

43,8

44,6

Budapesten felette magas az iskolázott rétegek aránya. Míg Budapest lakossága az országénak 11,6%-a, Magyarországnak az iskolák különböző felsőbb fokozatait végzett népességében a főváros 35-45%-kal részesedik. Fokozza ezt az előnyt, hogy a műveltség említett jelzőszáma épen a 6, 8 közép- és a főiskolát végzetteknél, tehát a három legjobban iskolázott csoportban igen erős (44,8; 43,8; 44,6%) s a négy középiskolát végzetteknél gyengébb (35,0%). Említésre méltó, hogy az iskolai végzettség most idézett legújabb, 1930. évi adatainál az előző, 1920. évi népszámlálás megfelelő adatai az egész vonalon még kedvezőbbek Budapest javára. Leginkább azért, mert a háború után közvetlenül következő években Budapest átmenetileg sok magasabb iskolai végzettséggel bíró, elhelyezkedést kereső egyénnek, menekült tisztviselőnek, katonának stb. volt gyűlőhelye.

Jellemzőbb az ország és Budapest közti különbségekre, hogy 1930-ban jutott 10.000 lélekre:

 

Magyarország

Budapest

Legalább 4 középiskolát végzett egyén

541

1.644

Legalább 6                    "

94

365

Legalább 8                    "

219

833

Főiskolát végzett egyén

98

378

A népesség iskolai képesítéséről még tisztább képet kapunk, ha mint az írni-olvasni tudás vizsgálatánál, itt is figyelmen kívül hagyjuk a 6 éven aluli népességet. A 6 éven felüli népesség műveltsége így alakul (1930):

 

Magyarország

Budapest
népességének
%-ában

vidék

Írni-olvasni tudott

90,4

96,7

89,5

4 elemi iskolát végzett

73,9

87,7

71,9

6               "

48,5

63,9

46,3

4 középiskolát végzett

10,8

34,0

7,6

6               "

4,7

16,7

3,0

8               "

3,6

12,8

2,3

Főiskolát végzett

1,1

4,0

0,7

Feljebb haladva a műveltség fokozataiban, Budapest előnyére egyre jobban növekszik az országos és a budapesti arány közti eltérés. A négy középiskolát végzettek hányada Budapest lakosságában már 4 és félszerte nagyobb, mint a vidékében, a még magasabb fokozatok Budapesten közel 6-szoros arányokat mutatnak a vidékkel szemben. Természetesen az össznépességben a különbségek még nagyobbak, hiszen a 6 éven felüli népesség Magyarországon 87,7, csak Budapesten pedig 94,1%-ot képviselt.


A műveltség fontos tényezője a nyelvismeret. Ennek adatait a 3. számú táblázatunk tartalmazza.

Tud az összes népességből

Magyarország

Budapest

Budapest Magyarország
%-ában

Magyarország

Budapest

 

szám szerint

az összes népesség %-ában*

Magyarul

8.511.003

997.127

11,7

98,0

99,2

Németül

1.316.111

380.217

29,0

15,2

37,8

Tótul

346.053

45.761

13,2

4,0

4,6

Oláhul

69.981

15.587

22,3

0,8

1,6

Horvátul, szerbül stb.

150.012

19.632

13,1

1,7

2,0

Cigányul

14.473

163

1,1

0,2

0,0

Olaszul

24.173

13.251

54,8

0,3

1,3

Franciául

86.770

59.367

68,4

1,0

5,9

Angolul

52.402

34.838

66,5

0,6

3,5

Oroszul

22.709

5.643

24,9

0,3

0,6

* 1930-ban Magyarország népessége 8.688.319, Budapesté 1.006.184 lélek volt.

Budapest népességének nyelvtudása is kimagasló. Főleg a nyugati nyelvek ismerete feltűnő. Az országban franciául beszélők 68,4%-a Budapesten él. Alig alacsonyabb az angolul (66,5%) és az olaszul (54,8%) tudók aránya. Az összes népességből természetesen a legtöbben németül beszélnek: az országban 15,2%, Budapesten 37,8%).

Ezután a vidéken a tót, a fővárosban a francia nyelv van elől. Egyébként aránylagosan még a nemzetiségi nyelvek (tót, oláh) ismerete is jóval nagyobb a fővárosban, mint az ország többi részében. A táblázatban kimutatott nyelvek közül Budapest népe egyedül a cigány nyelv tudásában marad vissza.

A foglalkozási statisztika fontos mutatója a népesség műveltségének.

Még a legáltalánosabb adatokból, a foglalkozási főcsoportok szerinti tagolódásból is vonhatunk le idevágó következtetéseket. Az egyes foglalkozási főcsoportokhoz tartozók (keresők és eltartottak) budapesti jelentőségét a következő adatokból olvashatjuk ki (1930):

 

Abszolút számban Budapest

Budapesten Magyarország %-ában

Házi cseléd

65.062

33,0

Közszolgálat és szabadfoglalkozás

123.875

28,5

Bányászat, ipar, forgalom

640.282

22,8

Véderő

12.136

16,7

Napszámos

16.803

13,7

Őstermelés

10.824

0,2

Egyéb

137.202

24,7

Összesen

1.006.184

11,6

A házi cselédektől eltekintve, Budapest a magasabb szellemi színvonalat jelentő ágazatokban (közszolgálat és szabadfoglalkozás, iparforgalom, véderő) részesedik erősebben, míg a napszámosok körében aránya már kisebb, az őstermelés körében pedig minimális.

Éles világot vet a műveltség állapotára a legtipikusabb szellemi foglalkozási főcsoportnak, a közszolgálati ágaknak és a szabadfoglalkozásoknak kiterjedése s mikénti összetétele. Országos arányban ez a főcsoport a népesség 5,0%-át teszi, Budapesten 12,3%-át. Csupán a keresőknél az országos arány 4,9%, a budapesti 11,5%. A főbb alcsoportok adatait a 4. számú táblázat közli.

4. Keresők száma s budapesti aránya a közszolgálati ágak
és szabadfoglalkozások fontosabb alcsoportjaiban, 1930.

Megnevezés

Magyarország

Budapest

Budapest Magyarország
%-ában

Állami tisztviselők és díjnokok

15.343

7.565

49,3

Vármegyei tisztviselők és díjnokok

2.409

147

5,9

Városi tisztviselők és díjnokok

9.128

3.517

38,5

Községi és körjegyzők, segédjegyzők

3.832

11

0,3

Bírák és ügyészek

1.779

745

41,9

Bírósági, ügyészségi, börtön- és fogházi tisztviselők és díjnokok

3.813

1.067

28,0

Ügyvédek

5.473

2.730

49,9

Ügyvédsegédek és jelöltek

1.503

529

35,2

Lelkészek, segédlelkészek, káplánok és hitszónokok

4.680

313

6,7

Szerzetesek és apácák

3.496

846

24,2

Kisdedóvónők

1.524

356

23,4

Elemi iskolai tanítók és tanítónők

20.149

2.801

13,9

Polgári iskolai tanárok és tanárnők

3.139

1.194

38,0

Középiskolai tanárok és tanárnők

3.485

1.334

38,3

Nevelők, nevelőnők és korrepetitorok

3.747

2.146

57,3

Orvosok

8.285

3.719

44,9

Gyógyszerészek, gyógyszertár-tulajdonosok, gyógyszerészsegédek

2.819

762

27,0

Állatorvosok

858

92

10,7

Szülésznők

5.453

452

8,3

Emberbaráti egyesületek stb. tisztviselői és díjnokai

1.412

551

39,0

Egyéb közérdekű egyesületek stb. tisztviselői és díjnokai

5.000

2.635

52,7

Magánmérnökök

1.169

782

66,9

Budapesten különösen az állami tisztviselők (díjnokokkal) aránya magas, az országos népszámnak közel fele (49,3%). Ez következik már az állami hivatalok központosulásából. De éppen nem indokolt, hogy az ország összes magánmérnökeinek 66,9%-a, az ügyvédeknek 49,9%-a Budapesten él. Hasonlóan nem egészséges állapot az orvosok 44,9%-os fővárosi aránya.[29]

A szolgálatok főgyűjtőágaiban - itt is csak a keresőket véve - Budapest százalékos részesedése az országos adatban a következő volt:

Közigazgatási szolgálat

29,5

Tanügy

30,0

Igazságszolgáltatás

36,7

Közegészségügy

36,9

Ezek az arányok mindenütt meghaladják a közszolgálat-szabadfoglalkozás főcsoportjának általános arányát.

Méginkább a tulajdonképpeni értelmiségi réteg képviselői a tisztviselők. Ezek országos létszámában Budapest részesedése 43,9%. Tehát a magasabbrendű funkciók végzőinek fővárosi koncentrációja itt még feltűnőbb.

Budapest lakosságának felsőbb kultúrája tükröződik vissza abban is, hogy a keresők rétege szélesebb, mint általában. Budapesten az összes keresők 14,3%-a él (mindig tartsuk szem előtt Budapest népességének 11,6%-os részesedését az ország népességében). A kereső férfiak 12,0, a kereső nők 20,8%-a tömörül Budapesten. Természetesen Budapest népességének kormegoszlása is a kulturáltabb korcsoportoknak kedvez. [...]


[...] A főiskolákról mint a közoktatás legfelsőbb tagozatáról kissé részletesebben emlékezünk meg.

A múlt század 70-es éveinek elején Nagy-Magyarország 63 főiskolájából csak 3 (4,8%) volt Budapesten: a Tudományegyetem, a Műegyetem és a Református Hittani Intézet. A további fejlődés a következő:

 

Főiskolák

Hallgatók

 

száma

 

Magyarország

Budapest

Magyarország

Budapest

1870/71

63

3

6.363

2.667

1877/78

62

4

6.602

3.552

1888/89

63

5

7.019

4.129

1895/96

66

6

8.170

5.137

1903/04

59

7

12.822

7.430

Míg a főiskolák száma a háborúvesztésig Budapesten 7-re emelkedet, az országban - jórészt katolikus hittani intézetek megszűnése, illetve beolvadása folytán - 55-re csökkent. A háború után ingadozik számuk, s ma a csonka ország főiskoláiból 9, vagyis a főiskolák negyedrésze (24,3%) esik Budapestre.

A különböző főiskolák megoszlása a főváros és a vidék között ez:

 

Főiskolák száma

 

Budapesten

vidéken

Tudományegyetem

1

3

Műszaki egyetem

1

(1)[30]

Hittudományi főiskola

3

18

Jogakadémia

-

3

Gazdasági akadémia

-

3

Képzőművészeti főiskola

1

-

Polgári iskolai tanárképző

-

1

Polgári iskolai tanárnőképző

1

-

Gyógypedagógiai tanárképző főiskola

1

-

Testnevelési főiskola

1

-

Összesen

9

28

A tanárok száma 1870/71-ben a régi országterület főiskoláin 545, a budapestieken 149, tehát a budapesti részesedés a főiskolák akkori igen csekély száma mellett is 27,3%. Később a tanárok kb. fele a budapesti főiskolákon ad elő. A tanárok létszáma s budapesti aránya erősen feljavul a háború után. Míg az országos tanárszám a történelmi Magyarországon 1000-en alul marad, 1934/35-ben a csonka területen nagyobb: 1307, a budapesti létszám 735. A budapesti % most 56,2, de volt már 60-on felül is. [...]

A hallgatók száma és budapesti részesedése szintén erősen felmagaslott a vizsgált hetedfél évtized alatt. Míg 1870/71-ben a főiskolai hallgatók száma az országban 6363 s Budapesten 2667 (41,9%) volt, a háború kitöréséig a hallgatólétszám az országban 15 ezren felülre, Budapesten 9 ezerre emelkedett. A háború okozta erős kilengések során a 6-7 ezerre lezuhant országos hallgatólétszám a háború végén 19 ezerre ugrik fel. A megcsonkított területen is nagy a hullámzás eleinte. A létszám a csonka területen a nagy-magyarországi adatot is meghaladva, 1922/23-ban 20.815-re hág fel. 1934/35-ben az országos létszám 15.088, a budapesti 8007. A budapesti arány a háború után csökkenő: míg 1921/22-ben 85,6%-kal kulminál, 1934/35-ig 53,1%-ra esik alá.

A tanulólétszám megítélésénél leginkább főiskolai vonatkozásban fontos annak szemmel tartása, hogy a hallgatók egy része több főiskolán is tanul egyidejűleg s így kétszeresen (többszörösen) vétetvén számba, a hallgatók száma a valódinál magasabbra torzul.

A felsőoktatás fő adatainak tehát az a konklúziója, hogy Budapest számszerűleg is nagy hányadát, mintegy negyedrészét központosítja magában az ország főiskoláinak, de méginkább gyűjtőhelye a főiskolai tanerők és tanulóknak, amennyiben mindkettőből az országos létszám jóval nagyobb fele Budapesten tömörül[31].

A főiskolai hallgatók községi illetőségének adatai is Budapest műveltségterjesztő, kultúraközvetítő szerepének hirdetői. A vidéki ifjúságot nagymértékben táplálja tudománnyal budapesti alma mater, viszont vidéki főiskolán budapesti hallgató elég kivételesen tanul. 1934/35-ben a budapesti főiskolák 7493 magyar honos hallgatója közül csak 3607 hallgató szülője volt budapesti illetőségű (48,1%), 3886 hallgatóénak pedig vidéki (51,9%).

Ezzel szemben a vidéki főiskolák 6723 hallgatója közül csak 678 hallgató szülőjének, tehát 10,1%-nak volt budapesti az illetősége.

Ezzel összefügg, hogy Budapest magyar honos lakosságából - aránylagosan - több főiskolai hallgató kerül ki, mint a vidéki népességből. A szülők illetékességét alapulvevő statisztika szerint ugyanis 10.000 vidéki lakosra 13, míg 10.000 budapesti lakosra 41 főiskolai hallgató jut. [...]


Az adatokban megnyilvánuló főtendencia szerint a községi iskola Budapest egész közoktatásában 60-70%-ot képvisel. Az alsófokú oktatásban a községi intézetek, tanerők és tanulók aránya Budapesten 67-100% között van. A középfokú oktatásnak is nagyobb felét jelenti a községi oktatás. A budapesti szakoktatásnak már csak 28-41%-a van az autonómia kezében, míg a felsőoktatásból a községi oktatás teljesen ki van küszöbölve.

A budapesti intézetek körében a községi óvodák 81,0, az elemi iskolák 67,2, a továbbképzők 96,4, a tanonciskolák 69,0%-ot érnek el. A gazdasági továbbképzők és a kereskedőtanonciskolák 100%-ig községiek. Érdekes, hogy míg a budapesti polgári iskolák 81,8%-a községi, a középiskoláknál a községiek aránya csak 12,8%. A képzők között községiek nincsenek. A szakoktatásnál a községi oktatás szerepe az ipari-bányászati iskoláknál domináló.

A budapesti alsó- és középfokú oktatásban a községi részesedés a tanerőket tekintve még nagyobb, mint az iskolák számánál. Hasonlóképpen túltengő - 90% körüli - a budapesti tanulók községi nép- és polgári iskolát látogató kontingense is. E szempontból csak a szakoktatás helyzete kivételes.

Budapesti községi iskolák főbb adatai. 1934/35

Megnevezés

Budapesti összes

Budapesti községi

Az összes %-ában községi

 

iskolák

iskolák

iskolák

iskolák

 
   

tanerőinek

tanulóinak

 

tanerőinek

tanulóinak

iskola

tanerő

tanuló

 

száma

     

Kisdedóvás

105

289

10.380

85

257

8.763

81,0

88,9

84,4

Elemi iskola

180

2.385

51.979

121

2.142

46.332

67,2

90,0

89,1

Általános és gazdasági továbbképző iskola

28

*

4.797

27

*

4.773

96,4

*

99,5

Tanonciskola

42

446

14.759

29

324

13.676

69,0

72,7

92,7

Kisdedóvás és népokt. összesen

355

3.120

81.915

262

2.723

73.544

73,8

87,3

89,8

Polgári iskola

66

1.141

25.387

54

1.032

23.056

81,8

90,4

90,8

Középiskola

47

1.138

24.248

6

158

3.178

12,8

13,9

13,1

Egyéb közép-fokú iskola

27

541

6.755

11**

253

3.496

40,7

46,8

51,8

Középfokú okt. összesen

140

2.820

56.390

71

1.443

29.730

50,7

51,2

52,7

Felsőoktatás

9

735

8.007

-

-

-

-

-

-

Gazdasági szakiskola

6

76

308

2

24

103

33,3

31,6

33,4

Ipari és bányászati szakiskola

20

299

2.283

14

159

962

70,0

53,2

42,1

Egyéb szakiskola (szaktanf.)

16

27

1.616

1

22

99

6,3

7,9

6,1

Szakoktatás összesen

42

653

4.207

17

205

1.164

40,5

31,4

27,7

Egész közoktatás

546

7.328

150.519

350

4.371

104.438

64,1

59,6

69,4

Egész közoktatás felsőoktatás nélkül

537

6.593

142.512

350

4.371

104.438

65,2

66,3

73,3

*    Kevés kivétellel az elemi mindennapi iskolák tanerői tanítanak.

**  Egy felsőmezőgazdasági és 10 felsőkereskedelmi iskola (a képzők között községiek nincsenek).

Budapesten a községi iskolák általában nagyobb méretezésűek, mint a nem községiek. Áll ez éppen az oktatás súlypontját jelentő alsó fokozatokban, ahol a községi iskolák tanerőinek átlagos száma 2,5-ször, a tanulóké 3-szor olyan nagy, mint a nem községi intézetekben. A középfok helyzete már kiegyenlítettebb, míg a szakiskolák körében a községiek tanerő és tanuló átlaga alacsonyabb. Egy iskolára ugyanis jut:

 

Községi iskolákban

Nem községi iskolákban

tanerő

tanuló

tanerő

tanuló

Kisdedóvás és népoktatás

10,4

280,7

4,3

90,0

Középfokú oktatás

20,3

418,7

20,0

386,4

Szakoktatás

12,1

68,5

17,9

121,7

Az egy tanerőre jutó átlagos tanulószámot a nem községi iskolákban találjuk kedvezőbbnek, mert ez az átlag a községi kisdedóvó- és népiskolákban 27,0, a nem községiekben ellenben csak 21,1. Középfokon az egy tanerőre jutó tanulószám a községi iskolákban 20,6, a nem községiekben 19,4. A szakoktatásnál viszont a községi átlag kisebb: 5,7, a nem községi 6,8-cal szemben. [...]


A budapesti sajtó jelentőségét emeli ki az az adat is, hogy az országos érdekű újságok túlnyomó többsége jelenik meg a fővárosban, ahol 898 az országos érdekű s csak 105 a helyi érdekű újságok száma, míg a vidéken 391 helyi érdekű újság áll szemben 83 országos érdekűvel. Ez az állapot természetesen nem mondható egészségesnek. A kultúra kimélyítésére irányuló törekvések egyik fontos programpontjává a vidéki sajtó istápolását kellene tenni. [...]

A fővárosi sajtó tartalom szerinti képe más, mint a vidéké, annál jóval sokszínűbb, heterogénebb. Egyes újságfajták kizárólag, vagy túlnyomó többségben a fővárosban jelennek meg. Így valamennyi bölcseleti, statisztikai, bányászat-kohászati, építő-, szobrászművészeti, divat- és élclap Budapesté. Sok az olyan csoport is, amelyben csupán elvétve fordul elő vidéken megjelenő újság. A kizárólag vagy túlnyomóan a fővárosban megjelenő lapfajok adatai a következők:

 

Az újságok száma

Tartalom

az országban összesen

ebből Budapesten

Bölcselet

2

2

Statisztika

7

7

Jogi

25

23

Közgazdaság ált.

71

67

Bányászat, kohászat

2

2

Ipar

84

79

Kereskedelem stb.

60

59

Pénzügy, biztosítás

24

23

Üzlet, hirdetés

18

17

Egészségügy

44

43

Építő-, szobrászművészet

3

3

Zene

13

11

Divat

6

6

Szórakozás

11

10

Élc

3

3

Földrajz

6

5

Természettudomány ált.

29

26

Másrészt egyes tartalmi csoportok a fővárosi sajtóban aránylag szegényen vannak képviselve. Az országos arányhoz képest kicsiny Budapesten a keresztény vallási, a közigazgatási és a mezőgazdasági tartalmú újságok aránya.

A vidéki sajtó fő jellemvonása mégis a politikai lapok aránylag nagy száma. Vidéken a politikai lapok, melyek közé a közfelfogásnak megfelelően a hírlapok legnagyobb részét soroztuk, erősen elnyomják a más tartalmú sajtótermékeket. A vidék 474 újságjából 209 a politikai lapok - jórészt hírlapok - száma, akkor, amidőn az egész ország politikai lapjainak száma csak 281 volt. A politikai lapok háromnegyed része tehát vidéken kerül kiadásra. Viszont Budapest 1003 újságjából csupán 72 (7%) politikai tartalmú.

A lapokat politikai pártállás szerint az 1934. évi felvétel az adatbevallások labilitása miatt meg sem kísérelte osztályozni. Az előző, 1930. évi felvétel idején, amidőn, úgy látszik az egyes lapok pártállása jobban kijegecesedett volt, sikerült egy ily megközelítő csoportosítást elvégezni. Ennek érdekes eredményeiből - bár sok fenntartással - következtethetünk arra is, hogy az egyes pártoknak milyen mértékben volt gyökerük Budapesten, illetve a vidéken. A politikai lapok száma s az összes politikai lapok aránya pártállás szerint az 1930. évi felvétel idején a következő volt:

 

Budapest

Vidék

Összesen

Budapest

Vidék

Összesen

abszolút szám

%

Kormánypárti

11

102

113

19,3

52,9

45,2

Kormánytámogató

9

39

48

15,8

20,2

19,2

Liberális, demokrata

10

13

23

17,5

6,7

9,2

Szociáldemokrata

3

-

3

5,3

-

1,2

Pártonkívüli

9

24

33

15,8

12,4

13,2

Egyéb

15

15

30

26,3

7,8

12,0

Összesen

57

193

250

100,0

100,0

100,0

Látható az arányszámokból, hogy bár az országban a kormánypárti (egységes párti) és kormánytámogató sajtó 1930-ban közel kétharmad (64,4%), a vidéken meg szinte háromnegyed (73,1%) túlsúlyban van, Budapesten arányuk az összes politikai lapoknak egyharmadát alig haladja meg (35,1 %). Viszont a liberális és demokrata lapok együttes aránya jóval nagyobb Budapesten (17,5%), mint országos átlagban (9,2%), vagy pláne a vidéken (6,7%). A szociáldemokrata pártnak politikai lapjai csak a fővárosban jelentek meg. A pártonkívüli s főleg az »egyéb« párti lapok rovata is különösen Budapesten domináló. [...]

Színházak, színházépületek. 1929/30.

Megnevezés

Magyarország

Budapest

Budapest
Magyarország
%-ában

Színházak száma

77*

18

23,4

Építési anyag
Kő és tégla

64

15

23,4

Fa

6

1

16,7

Kő, tégla és fa vegyesen

7

2

28,6

Elhelyezés
Szabad téren álló épület

45

40

22,2

Házak közé ékelt épület

32

8

25,0

Kizárólag színház céljára emelt épület

48

11

22,9

Bérházzal kapcsolatos vagy más célra is szolgáló épület

29

7

24,1

Nézőhelyek száma összesen

82.061

16.875

20,6

Ebből  ülőhely

66.654

16.675

25,0

állóhely

15.407

200

1,3

* A vidék 59 színházépülete 15 színházi kerület (színtársulat) közt oszlott meg.

A táblázat szerint az ország 77 színházépületéből 18 van Budapesten. A vidéki színházi kerületek (színtársulatok) száma azonban csak 15, kevesebb, mint a budapesti állandó színházak száma. A vidéki 59 színházban tehát - a fővárosiakkal ellentétben - nem folyik állandó játék.

Színházak építési anyagára és elhelyezésére vonatkozó adatok is főleg Budapestnek kedveznek.

A városok és községek száma, amelyekben színielőadásokat tartottak, a felvétel évében Budapesten kívül 45 volt. A vidéki színházak száma csak 59 lévén, előadáshelyekül sokhelyütt beépített színpadíró termek (46), vagy ideiglenesen felállított színpadok (40) szolgálnak.

A nézőhelyek országos száma 82 ezer, budapesti száma közel 17 ezer (20,6%) volt. De míg az ülőhelyekben Budapest 25,0%-kal részesedik, az állóhelyek előfordulása Budapesten mindössze 1,3%.

2. számú táblázatunk a színházak személyzetéről és működéséről nyújt összefoglaló adatokat. [...][32]

A színházak személyzetének összes száma az országban 3892, Budapesten 3056 volt. Itt már kiütközik Budapest erős fölénye, ahol a színházi személyzet 78,5%-a tömörül. A személyzet taglalásában legnagyobb csoport a karban működő szereplőké; ezeknek 1250 főt tevő számából 85,4% jut Budapestre, míg a tulajdonképpeni művészkategóriából csak 60,2%. Legerősebb Budapest részesedése a zenekari tagoknál: 93,1%.[33]

Az előadások 1929/30. évi statisztikája szerint az országban tartott 11.780 előadásból 5808, vagyis 49,3% jutott Budapestre. Az előadások mintegy ötödrészét délután tartották. A délutáni előadásokban Budapest 56,2%-kal, míg az elég ritka délelőtti előadásokban 88,3%-kal részesedett.

A vendégszereplő társulatok száma az országban 30, Budapesten 11 (ebből külföldi 10, ill. 7), a vendégszereplő művészek száma az országban 234, Budapesten 132 (ebből külföldi 38, ill. 36) volt.

Az eladott jegyek 3,8 milliót tevő számában Budapest része 68,1%. Egy nézőhely átlagos ára telt ház esetén Budapesten 3,58, a vidéken 1,30 pengő volt. [...]

Az előadott színdarabok száma 1599 volt, amelyből 660 (41,3%) jutott Budapestre. A háromfelvonásos daraboknak 33,9, az egyfelvonásosoknak ellenben 81,8%-át adták elő Budapesten. Ez Budapest speciális helyzetét mutatja a kisebb fajsúlyú termékek előadásában, amit újabban fokoz a kisebb igényű, olcsó színházak alakulása. Az előadott színdarabok között legtöbb az operett (Magyaroszág: 655, Budapest: 197). Az ezután következő csoport, a vígjáték már jóval kevesebb egységgel szerepel (Magyarország: 298, Budapest: 120). Érdekes azonban, hogy éppen az operett az a műfaj, amelynél Budapest részesedése az országos adatban egyike a legkisebbeknek (színmű 27,8, operett 30,1%), viszont oroszlánrész esik Budapestre a balettből: 90,9 és az operából: 84,5%

Az összes előadott 1599 színdarabból elsőízben került előadásra 204, amelyekből 184 színdarabot, vagyis a túlnyomórészt (90,2%) Budapesten adták elő.

A műsoron szereplő színpadi szerzők 1234-et tevő számából 786 volt magyar honos. Budapesten 465 szerző, köztük 265 magyar honos szerző darabja került előadásra.

Különféle arányszámok számításával itt is igen jellemző vetületeket kapunk Budapest és a vidék színészeti viszonyairól. Az arányszámok egy csoportját itt adjuk (1929/30):

1000 lélekre jutott:

Budapesten

Vidéken

    nézőhely

16,9

8,5

    előadás

5,8

0,8

    eladott jegy

2.583,0

157,6

    előadott színdarab

0,7

0,1

Egy színdarabra jutott előadás

8,8

6,4

Egy nézőhelyre jutott eladott jegy

153,1

18,5

Ezek az arányszámok is tanúsítják, hogy a budapesti színészet sok vonatkozásban toronymagasságban áll a vidéki fölött. [...]


Általában megfigyelhető, hogy a magyar rádió első éveiben az ország összes rádióelőfizetőinek nagyobbik fele Budapestről került ki. Viszont az újabb években az ország rádiózói átlag háromszorosát teszik a budapestieknek. Szélsőségek: 1926. augusztus 56,0, 1931. december 34,4% budapesti előfizetővel. Ennek magyarázata egyrészt az, hogy az adóerősség fokozásával, reléállomások üzembehelyezésével a vidék javára a rádió egyre jobban tökéletesedett, s a vidéknek a rádiózást megkönnyítő villamosítása is előrehaladt. Másrészt Budapesten az előfizetők száma annyira telítődött, hogy további szaporodásuknak most már mindinkább a népesség gyarapodása s anyagi erősödése lesz fő mozgatója.

A rádió hazai fejlődésének fontosabb etapjai, amelyek a hallgatók számának alakulásában is tükröződnek, a következők:[34] 1925. decemberében indul meg a csepeli berendezés segítségével a rendszeres műsoradás. 1928 áprilisban Lakihegyen a korábbi 2, illetve 3 kilowattos állomás helyébe 20 kilowattos állomás létesült, amely a detektoros készülékek használhatóságának területét erősen kiszélesíti. A budapesti és vidéki hallgatók eddig 1:1-es aránya szinte hónapok alatt 1:2-re tolódik el a vidék javára. 1928. októberben kezdi meg működését az új, modern Stúdió. 1932-ben Magyaróvárott, Nyíregyházán és Miskolcon, 1933-ban Pécsett a vidéki vétel-lehetőséget javító közvetítőállomás létesül. 1933. decemberben helyezik üzembe a Lakihegyi nagy energiájú adót, mely 120 kilowattos erősségével nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő. 1934 végén kezdődik el Budapest II. párhuzamos műsoradása. Azonban az 1930 óta az előfizetők számában - egyrészt a válság, másrészt a telítődés folytán - beállott stagnálást lényeges fejlődés többé már nem szakítja meg. Az első 5 év a nagy lendület kora, amidőn a semmiből 1930 végére 300 ezeren felülre emelkedik az előfizetők országos száma, míg a következő 6 év alatt a szaporodás csak mintegy 50 ezer. Budapesten az előfizetők száma már 1930 elején eléri a 100 ezeret, s 1936 végéig mindössze további 28 ezerrel növekszik.

Budapest magas rádiókultúráját a lélekszámhoz való viszonyítás helyezi helyes megvilágosításba. 1000 lélekre az országban 41, Budapesten 122, a vidéken 30 rádióelőfizető jut, tehát Budapesten a rádiósűrűség négyszerese a vidékének. A rádiózás első éveiben a budapesti lélekszám-arány az ország többi részével való összehasonlításban még kedvezőbb. A fejlődés a következő volt. 1000 lélekre esett rádióelőfizető az egyes évek végén:

 

Magyarország

Budapest

 

Magyarország

Budapest

1925

2

9

1931

37

111

1926

7

32

1932

37

111

1927

10

42

1933

37

112

1928

20

66

1934

38

114

1929

31

97

1935

39

117

1930

35

108

1936

41

122

[...]


A külföldi állomást rendszeresen hallgatók aránya Magyarországon 27,8, Budapesten 23,8%. A külföldet rendszeresen hallgatók a legjobb hangerővel a következő állomásokat veszik:

 

Magyarországon

Budapesten

a külföldet hallgatók %-ában

A cseh-szlovák

állomást

66,7

66,1

Az olasz

"

66,6

79,6

Az osztrák

"

64,6

39,6

A német

"

57,8

72,4

A lengyel

"

25,7

32,6

A román

"

14,0

16,1

A legszívesebben hallgatják:

 

Magyarországon

Budapesten

a külföldet hallgatók %-ában

Az osztrák

állomást

48,1

38,3

Az olasz

"

37,7

49,4

A német

"

24,2

30,8

A cseh-szlovák

"

15,0

15,5

A lengyel

"

10,5

13,7

A román

"

2,4

3,8

A rádió-engedélyeseknek az országban 25,3, Budapesten 23,5%-a fejhallgatót, 65,9, illetve 66,5%-a hangszórót, 4,0, illetve 3,3%-a fejhallgatót és hangszórót használ, 4,8, illetve 6,7%-nak adata ismeretlen.

A magyar leadóállomások közül rendszeresen hallgatják:

 

Magyarországon

Budapesten

a hallgatók %-ában

Budapest  I.

állomást

93,7

92,5

Budapest II.

"

13,7

16,5

Nyíregyháza

"

4,0

1,0

Pécs

"

3,1

0,7

Miskolc

"

2,9

0,8

Magyaróvár

"

2,3

0,9

Visszatérve az évről-évre történő adatgyűjtésekre, csupán érintjük a rádióelőfizetők foglalkozási tagozódását, ahol a közszolgálat és szabadfoglalkozás áll első helyen 23%-kal. Budapesten és egyes nagyvárosainkban azonban az értelmiség átlag felét teszi az összes rádióhallgatóknak.

A rádióműsor vizsgálható tartam, tárgy stb. szempontjából. Utóbbi vonatkozásban a közvetített programpontok gyakoriságáról 6. számú táblázatunk számol be.

6. A rádión közvetített előadások.

A közvetítés tárgya

A közvetített előadások

száma

%

száma

%

1929

1935

Cigányzene

387

9,6

590

7,8

Drámai műfaj

195

4,8

204

2,7

Énekkar

52

1,3

143

1,9

Felolvasás

1.287

31,8

2.570

34,0

Filharmónikus és szimfónikus hangverseny

87

2,1

101

1,3

Gramofon hangverseny

227

5,6

910

12,0

Gramofon-opera a Stúdióból

7

0,2

1

0,0

Hangverseny szólistákkal

505

12,5

957

12,7

Hangverseny a Vigadóból

24

0,6

6

0,1

Hangverseny a Zeneakadémiából

21

0,5

33

0,4

Házikvartet

136

3,4

-

-

Istentisztelet

112

2,8

144

1,9

Jazz-band

70

1,7

282

3,7

Kamarazene

51

1,3

55

0,7

Katonazenekari hangverseny

158

3,9

87

1,2

Külföldi átvitel

27

0,7

123

1,6

Helyszíni közvetítés

19

0,5

209

2,8

Különféle tanfolyam

252

6,2

116

1,5

Könnyű és szórakoztató zenekari hangverseny

182

4,5

722

9,5

Magyar nótaest cigánykísérettel

56

1,4

71

0,9

Magyar Királyi Operaház előadása

52

1,3

50

0,7

Opera (közvetítés belföldről)

3

0,1

9

0,1

Operaházi zenekar hangverseny

111

2,7

157

2,1

Operaközvetítés külföldről

4

0,1

3

0,0

Operett előadás (közvetítés belföldről)

17

0,4

26

0,4

Összesen

4.042

100,0

7.569

100,0

Legtöbbször szerepel a műsoron a felolvasás (1935-ben 34,0%). A közvetítés az évek során egyre tartalmasabb, ami kitűnik abból, hogy a Stúdió 1926-ban 1949, 1935-ben pedig 7569 műsorszámot adott. [...]


Elekes Dezső: Budapest szerepe Magyarország szellemi életében. Statisztikai Közlemények 85. kötet 1. sz. Bp., 1938. 16-22., 45-48., 60-61., 140-141., 177-180., 207-213. p.

 

Buziássy Károly: A budapesti mozik és hangversenyek statisztikája

1938

A budapesti mozgófényképüzemek visszapillantó adatai

Év

A mozgófényképüzemek

egy ülőhelyére jut a lélekszámból

száma

befogadóképessége

1914

108

29.962

33

1918

77

25.852

35

1922

82

30.856

30

1930

92

42.838

23

1935

77

36.450

29

Budapesten az első, mondhatni sikertelen vállalkozás az 1896. évben tartott mozgófénykép-előadás. Több, ugyancsak eredménytelen próbálkozás után az 1906. évben létesült az első mozi. A fejlődés azután nagy lendületet vett, olyannyira, hogy a világháborút megelőzőleg már 108 mozgóképüzem működött a főváros területén.

A világháború után a számuk visszaesett 77-re, de már az 1922. évben az engedélyek felülvizsgálata után 82 mozi működött Budapesten. Az utolsó hivatalos összeírás szerint az 1935. évben a fővárosi mozgófényképüzemek száma ismét 77-et tett ki, tehát ugyanannyit mint az 1918. évben. [...]

Budapesten az első hangosfilm 1929. szeptember 19-én a Fórum[35] mozgófényképüzemben került bemutatásra és - dacára a moziengedélyeseknek ugyanezen esztendő május havában hozott tiltó határozatának - a beszélőfilm még ez évben megkezdte diadalmas útját, s az úttörő fővárosi üzem után nemcsak a budapesti, hanem a vidéki mozik is egyre-másra tértek át a hangos filmjátszásra.

A 32. számú táblázat tanúsága szerint az utolsó két felvétel időpontja között eltelt öt esztendő alatt az országban működő mozgófényképüzemek száma 530-ról 440-re csökkent s ugyanazon idő alatt a budapesti mozik száma 92-ről 77-re esett vissza.

A hangos műsoradásra való áttérés, miként már fentebb említettem, az 1929. évben vette kezdetét, de az utolsó felvétel idejében - kisebb községekben, nyilván anyagiak hiányában - még mindig 25 némafilmet bemutató üzemet vett számba a hivatalos összeírás.

A mozgófényképüzemek forgalmi adatai

Megnevezés

Magyarországon

Budapesten

 

1930

1935

1930

1935

A működő mozgófényképüzemek száma*

530

440

92

77

Nézőhelyek száma

180.464

152.615

42.838

36.450

A lélekszámból egy nézőhelyre jut

48

57

23

29

Az előadások száma

152.138

148.995

69.172

68.492

Egy üzemre jut előadás

287

377

752

926

Látogatók (eladott jegyek) száma

19.264.247

18.508.696

8.292.764

7.717.291

Egy előadásra jut látogató

127

124

120

113

* A zártkörű üzemekkel együtt.

A mozgófényképüzemek számának csökkenése természetszerűleg kihatással volt a nézőhelyek számának alakulására is. Így érthetőnek látszik, hogy az egy nézőhelyre jutó lélekszám-részesedés országos viszonylatban 48-ról 57-re, Budapesten pedig 23-ról 29-re emelkedett.

Feltűnő jelenség, hogy úgy az országban, mint a fővárosban az üzemek jóval több előadást tartottak az utolsó felvétel évében, mint öt esztendővel azelőtt. Egy mozgófényképüzem ugyanis országos átlagban 377 előadással szerepel a 32. számú táblázat statisztikai adatsorában a múlt 287 hasonló adatával szemben, Budapesten pedig 752 előadás helyett átlag 926 előadást tűztek műsorra a mozgófényképüzemek. Ezek szerint tehát kétségtelennek látszik, hogy a lecsökkent számú üzemek csak előadásaik szaporításával voltak képesek a közönség érdeklődését kellőképpen kielégíteni.

A látogatottság mérvében természetszerűleg bekövetkezett csökkenést a mozgófényképüzemek az előadások számának szaporításával sem tudták ellensúlyozni. Megállapítható ugyanis, hogy az előadások átlagos látogatottsága országos viszonylatban 127-ről 124-re, fővárosunkban pedig 120-ról 113-ra esett vissza.

E megállapítás különösen Budapestre vonatkozik, ahol az eladott jegyek számában kimutatható 575.473-as csökkenés az országos viszonylatban mutatkozó 755.551-es visszaesésnek több mint háromnegyed részét tette. Az eladott jegyek számának csökkenését országos viszonylatban 3,9%-kal, a fővárosban pedig 6,9%-kal fejezhetjük ki.

Az utolsó hivatalos adatgyűjtés a nézőhelyek legalacsonyabb és legmagasabb árát is felvette a kérdőívbe. Budapesten a legalacsonyabb helyár 28 mozinál az üzemek 37,3%-ánál a 21-30 filléres értékhatár közé esett. Emellett 12 olyan mozgófényképüzem volt, amelyeknél 20 fillér vagy annál kevesebb volt a legolcsóbb belépőjegy, s ugyancsak 12 üzemnél haladta meg a legalacsonyabb helyár az 50 fillért. [...]


A hangversenyek számról és látogatottságáról tájékoztatást nyújtó hivatalos statisztikai adatok-sajnos - rendelkezésre nem állottak. Hogy a hiányt csak némiképpen is pótolni tudjam, körlevéllel fordultam a budapesti hangversenyirodákhoz annak közlése végett, hogy az 1935. év folyamán hány hangversenyt rendeztek és milyen volt azok látogatottsága. E szerény vállalkozás sikerrel végződött, s annak eredményeit szemlélteti a következő 35. számú táblázat.

35. Hangversenyek, esték, matinék stb. látogatottsága. - 1935.

Megnevezés

Előadások

Látogatók

Egy elő-adásra jut látogató

száma

 

a hang-verseny irodák*

a Nép-művelési Bizottság

összesen

a hang-verseny-irodák

a Nép-művelési Bizottság

összesen

 
 

rendezésében

 

által rendezett előadásokon

 

a) Együttes (kar-) előadások:

Zenekari előadás

49

17

66

36.071

10.200

46.271

701

Kamarazene

23

-

23

6.669

-

6.669

290

Modern, szórakoz-tató- és szalonzene

5

-

5

4.000

-

4.000

800

Szavaló- és énekkar

13

-

13

5.298

-

5.298

408

Balett

1

-

1

250

-

250

250

Egyéb

10

-

10

3.898

"

3.898

390

Együtt

101

17

118

56.186

10.200

66.386

563

b) Magánművészek önálló fellépései:

Zeneművész

111

1

112

54.205

900

55.105

492

Énekművész

23

-

23

8.190

-

8.190

356

Táncművész

17

-

17

2.592

-

2.592

152

Előadóművész

4

-

4

440

-

440

110

Együtt

155

1

156

65.427

900

66.327

425

Összesen

256

18

274

121.613

11.100

132.713

484


Buziássy Károly: Budapest közművelődési viszonyai. Statisztikai Közlemények, 88. kötet 3. sz. Bp., 1938. 54-56., 60. p.

 

Molnár Olga: A főiskolai hallgatók szociális és gazdasági viszonyai Budapesten

1934

A főiskolai hallgatók születési helye

A budapesti főiskolákat látogató hallgatók közül csupán 25,1% a helybeli születésű. Külföldön született 1,6%, míg 73,3% a magyar vidék (Nagy-Magyarország) szülötte. A vidéki születésű hallgatók közül 31,8% az elszakított területről való.

 

Hallgató

Országrész

absz.

%

Nyugat-Magyarország

56

0,6

Dél-Magyarország

487

5,0

Felvidék

1.102

11,3

Erdély

1.450

14,9

A hallgatóságnak az az 1/3-ad része, amely Nagy-Magyarország elszakított területeiről származott fel a budapesti egyetemekre és főiskolákra, igazolja a legszembetűnőbben azt a nagy kultúrfölényt, melyen ez a megcsonkított, félig megsemmisített ország fővárosa, Budapest, még ma is áll a szomszédos államok fővárosaival szemben. Igazolja ezenkívül, hogy a fővárosnak vonzóereje nem csökkent és felszívóképessége még ma is változatlan.

A külföldi születésű 1,6% főiskolai hallgató megoszlása a következőképpen alakul

 

Hallgató

Ország

absz.

%

Anglia

1

0,6

Ausztria

39

24,5

Bulgária

14

8,7

Cseh-Szlovákia

11

6,9

Észtország

3

1,9

Franciaország

1

0,6

Jugoszlávia

14

8,7

Lengyelország

6

3,8

Németország

15

9,6

Olaszország

20

12,6

Oroszország

5

3,2

Románia

10

6,3

Svájc

1

0,6

Törökország

4

2,6

Ukrajna

1

0,6

Egyesült Államok

12

7,5

Egyéb Amerika

2

1,3

A fenti táblázatban az utódállamoknak csak azokat a részeit számítottuk külföldnek, amelyek a háború előtt is idegen fennhatóság alatt állottak. Amint látjuk, sok osztrák és olasz születésű egyetemi hallgató tanul főiskoláinkon. Később, amikor a hallgatók honosságát fogjuk tárgyalni, ki fog tűnni, hogy ezeknek egyrésze a háború előtt külföldön élt magyar családok gyermekeiből kerül ki és csak kisebb részük idegen állampolgár.

A főiskolák hallgatóságának 35,5%-a Csonka-Magyarország vármegyéiben, 6,1%-a pedig törvényhatósági joggal felruházott városaiban született. A jelentősebb aránnyal szereplő vármegyék a következők:

 

Hallgató

Vármegye

absz.

%

Békés

185

1,9

Fejér

106

1,1

Heves

142

1,2

Jász-Nagykun-Szolnok

238

2,4

Nógrád

112

1,2

Pest-Pilis-Solt-Kiskun

702

7,2

Somogy

195

2,0

Szabolcs

124

1,3

Tolna

144

1,5

Vas

252

2,9

Veszprém

157

1,6

Zala

208

2,1

Nem tehetünk itt különbséget gazdag és szegény vármegyék és vidékek között, mert mindegyik egyképpen beszolgáltatja a maga adóját a kultúrának és küldi gyermekeit a fővárosba, hogy itt gyakran a legnagyobb nélkülözések árán váljanak emberré.

Csonka-Magyarország megmaradt 10 törvényhatósági joggal felruházott városa nem képviselteti magát megfelelő nagy arányban Budapest főiskoláin. Azonban ne legyünk igazságtalanok. Ezen városok nagy részében szintén működnek magasabb fokú iskolák és főiskolák, melyek a helybeli és környékbeli ifjúság meglehetős számát foglalják le és talán csak a tehetősebbje, akiknek a fővárosban ismerősei, rokonai vannak, a hallgatóság ambiciózusabb része, vagy az, amelyik könnyebben reméli megszerezni a tanuláshoz szükséges mellékkeresetet, hagyja ott szülővárosa főiskoláját és szivárog fel a fővárosba.

Vizsgáljuk meg azonban, hogyan alakul az egyes főiskolák hallgatóinak száma születésük helye szerint.

Főiskolák

Budapesti

Csonka-Magyarországi

Elszakított területi

Külföldi

 

hallgatók

a) Férfihallgatók

absz.

%

absz.

%

absz.

%

absz.

%

Tudományegyetem

1.221

24,2

2.239

44,4

1.520

30,2

59

1,2

Közgazdasági egyetem

317

26,2

487

40,4

389

32,2

15

1,2

Műegyetem

567

25,6

831

37,6

756

34,1

60

2,7

Képzőművészeti főiskola

55

25,0

89

40,5

68

30,9

8

3,6

Állatorvosi főiskola

18

6,3

151

53,0

113

39,6

3

1,1

Férfihallgatók általában

2.178

24,3

3.797

42,3

2.846

31,8

145

1,6

Főiskolák

Budapesti

Csonka-Magyarországi

Elszakított területi

Külföldi

 

hallgatók

b) Nőhallgatók

absz.

%

absz.

%

absz.

%

absz.

%

Tudományegyetem

179

32,5

179

32,6

184

33,4

8

1,5

Közgazdasági egyetem

41

35,0

36

30,8

36

30,8

4

3,4

Képzőművészeti főiskola

50

41,2

40

33,1

29

24,0

2

1,7

Nőhallgatók általában

270

34,2

255

32,4

249

31,6

14

1,8

Táblázatunk azt mutatja, hogy az egyes főiskolákon mennyivel erősebben, vagy gyengébben van az egyik vagy másik nem képviselve - mint amilyen arány őt a hallgatók összességéhez viszonyítva megilletné - születési hely szempontjából. Így az összes férfihallgatók közül 24,3% budapesti születésű. Ha arányosan helyezkednének el szülőhely szerint az egyes budapesti főiskolákon a hallgatók, arányuknak mindenütt 24,3%-nak kellene lenni. Ezzel szemben mit látunk? Egyedül a tudományegyetem budapesti születésű férfihallgatóinak százaléka közelíti meg az átlagos arányszámot, míg a többi főiskola hallgatóinak aránya vagy felülmúlja vagy alatta marad az átlagnak.

Ha a fenti módszerrel vizsgáljuk meg az egyes főiskolák hallgatóságát, sok érdekes megfigyelésre nyílik alkalmunk. Így például feltűnően alacsony a budapesti születésű hallgatók aránya az állatorvosi főiskolán, a csonkamagyarországiaké a műegyetemen, a megszállott területről való hallgatóké a műegyetemen és a külföldi születésűeké az állatorvosi főiskolán. Ezzel szemben az átlagot legerősebben meghaladják a budapesti születésűek a közgazdasági egyetemen, a csonkamagyarországiak és a megszállott területen született hallgatók az állatorvosi főiskolán, s végül a külföldi születésűek a képzőművészeti főiskolán. Természetesen a fentebb megjelölt szélső kiemelések között, szinte azt mondhatjuk, minden szám hullámzást jelent. Ezekből a fel és alá való hullámzásokból nagy valószínűséggel következtethetünk a különböző helyekről Budapestre özönlött ifjúság érdeklődésének irányára.

Igen elhúzódnék vizsgálódásunk és messze meghaladná a rendelkezésre álló kereteket, ha hasonló részletességgel akarnók ismertetni a hallgatók hullámzását az egyes karok szerint. A tudományegyetemen, mint mondottuk, a budapesti születésű férfihallgatók aránya 24,2% volt, ezzel szemben a hittudományi karon csak 13,1, az orvosin 17,8 és a bölcsészeti karon 20,2% budapesti születésű hallgatót találunk. Viszont a jogi karon az arány messze meghaladja az átlagot és 31,5%-ot mutat.

A nőhallgatók közül csak 39,2% a budapesti születésű. 32,4% vidékről, 31,6% az elszakított területekről s 1,8% külföldről került a fővárosba. Az elszakított Erdély egymaga 125 leányát - ami a nőhallgatóknak 15,9%-a - adta a fővárosnak, akik közül 7 az orvosi karra, 83 a bölcsészeti karra, 19 a közgazdasági egyetemre, 16 pedig a képzőművészeti főiskolára jár.

Ha a hallgatók megélhetési viszonyai szerint vizsgáljuk a kérdést: kitűnik, hogy a budapesti főiskolai hallgatók közül 13,8%, a vidékiek közül 42,9%, az elszakított területről valók közül 41,7%, a külföldi születésűekből pedig 1,6% teljesen saját keresményére van utalva a tanulmányok folytatása alatti időben. Szembetűnő, hogy milyen nagy arányt képviselnek e kategóriában a menekült fiatalok, akiknek szülői, még ha történetesen repatriáltak volna is a csonka ország területére, nem tudják támogatni tanuló gyermekeiket, mert igen sokszor csupán puszta életüket mentették át a Trianon által megvont új határon. Hasonlóan támogatás nélkül maradt az az ifjú is, akinek kintrekedt szüleire esetleg időközben minden nyomorúság, vagyon és javak elkobzása után az idegenné vált magyar föld hantja borult. Sok a kereső a vidéki születésű egyetemi hallgatók között is, jelezve azt a társadalmi kategóriát, ahol néha legalacsonyabb sorból emelkedik a hallgató a lateiner[36] társadalomba. Az erdélyi hallgatók közül 14,4%, a felvidékiek közül 12,4% kerül az önmagukat fenntartó hallgatók kategóriájába. Keresettel rendelkezik, de hozzátartozói is támogatják a budapesti születésű főiskolai hallgatóság 30,1%-át, a vidéki hallgatók 38%-át, az elszakított területen született ifjak 30,4%-át és végül a külföldön született és Budapesten hallgatók 1,5%-át. A teljesen hozzátartozói által eltartott hallgatók közül budapesti 25,4%, vidéki 42,3, az elszakított területről való 30,6 és külföldi születésű 1,7%. [...]


Főiskolai hallgatók a szülők foglalkozása szerint

Tanulmányunknak talán egyik legérdekesebb és legtöbbet mondó fejezete az a vizsgálat, mely arra van hivatva fényt deríteni, melyek azok a társadalmi osztályok, amelyekből a mai főiskolai hallgatóság kikerült. Milyen társadalmi elhelyezkedésből, illetve foglalkozással bíró családok tűzhelyei mellől indul el az az ifjúság, melyből a jövő Magyarország tanult osztálya alakul majdan ki. Mielőtt részletezésekbe bocsátkoznánk, nézzük meg először általánosságban, hogyan oszlanak meg társadalmi rétegek szerint a főiskolai hallgatók.

Foglalkozás, illetve
társadalmi állás

Férfi-

Nő-

Együtt

hallgatók

absz.

%

absz.

%

absz.

%

Őstermelés és bányászat

869

9,7

23

2,9

892

9,1

Őstermelési tisztviselő

143

1,6

4

0,5

147

1,5

Önálló iparos

811

9,1

47

6,0

858

8,8

Ipari tisztviselő

236

2,6

21

2,7

257

2,6

Ipari segédszemélyzet

196

2,2

8

1,0

204

2,1

Önálló kereskedő

363

4,0

38

4,8

401

4,1

Kereskedelmi tisztviselő

532

5,9

51

6,5

583

6,0

Kereskedelmi segédszemélyzet

35

0,4

1

0,1

36

0,4

Közlekedés, önálló

10

0,1

-

-

10

0,1

Közlekedési tisztviselő

416

4,6

40

5,1

455

4,7

Közlekedési segédszemélyzet

105

1,2

6

0,8

112

1,1

Állami, vármegyei és községi tisztviselő

1.067

11,9

90

11,4

1.157

11,9

Ügyvéd, -segéd, -jelölt

168

1,9

24

3,0

192

2,0

Orvos, gyógyszerész

313

3,5

30

3,8

343

3,5

Tanár, tanító, pap

499

5,6

39

5,0

538

5,5

Egyéb értelmiségi foglalkozás

390

4,3

58

7,4

448

4,6

Szolga és segédszemélyzet

88

1,0

3

0,4

91

0,9

Katonatiszt és katonai tisztviselő

110

1,2

4

0,5

114

1,2

Katonai altiszt és legénység

25

0,3

1

0,1

26

0,3

Napszámos és házicseléd

22

0,2

-

-

22

0,2

Nyugdíjas köztisztviselő

928

10,4

135

17,1

1.063

10,9

        "        tanár, tanító, pap

170

1,9

32

4,1

202

2,1

        "        közszolgálati altiszt

100

1,1

1

0,1

101

1,0

        "        egyéb

489

5,5

23

2,9

512

5,2

Egyéb foglalkozás

797

8,9

109

13,8

906

9,3

Ismeretlen foglalkozás

84

0,9

-

-

84

0,9

A táblázat alapján az első pillanatra két arányszám kiemelkedése ragadja meg a figyelmet. Az egyik a köztisztviselők (tényleges és nyugdíjas) és a másik az őstermeléssel foglalkozó szülők nagy aránya. Ha tekintetbe vesszük, hogy a hallgatóság 43,3%-ának szülei különböző hivatalnokok vagy azoknak nyugdíjas özvegyei, 7,6%-ának tanszemélyzet vagy ezeknek nyugdíjasai és végül 5,5%-ának orvosok, ügyvédek és mérnökök sorából kerül ki, elmondhatjuk, hogy a hallgatóság 56,4%-a a gyermekszobájából hozza magával a továbbtanulás szükségszerűségét. A főiskolai hallgatóságnak több mint a feléről tehát elmondható, hogy a »betű« bizonyos tradícióján nevelődött, mert a lateiner társadalomban mindig éltek és élnek kulturális és tudományos törekvések. A szülők életének egyik legfőbb vágya és törekvése volt általában és mindenkor e társadalmi rétegekben, hogy gyermekének diplomát adjon a kezébe. A hallgatóság másik 43,6%-át némi túlzással a tanult osztály jövevényeinek nevezhetjük el, mely lehet, hogy harcosabb, erőteljesebb, mint amaz, mert pusztán egyéni hajlama, talán kiválósága vagy a tudomány iránti szeretete vezeti a magasabb színvonalú életpálya felé akkor, amikor elhagyja szülei foglalkozását és azt a társadalmi réteget, melyben született és nevelkedett. [...]

Miként említettük: erősen szembeötlő az őstermelő szülők gyermekeinek igen magas százaléka is a budapesti főiskolákon. A szülők közül 3,3% nagy- és középbirtokos, 4,4% pedig kisbirtokos és kisbirtokos-napszámos. Olyan feltűnő ez a magas arányszám, hogy nem mehetünk el szó nélkül mellette. Korábbi fejezetünkben említettük, hogy milyen erős a magyar föld népének feláramlása a főiskolákra, milyen erős vonzó hatást fejt ki a főváros tudományos élete s hogy mennyi erőteljes őstehetség fakad az egyszerű magyar paraszt családokból. Íme milyen világosan igazolják ezek a számok korábbi állításunkat!

A rendelkezésre álló tér nem engedi meg, hogy az egyes foglalkozási ágakat részletesen taglaljuk, bár ez kétségtelenül sok érdekes megfigyelésre nyújtana lehetőséget. Munkánkban csak azt tesszük vizsgálat tárgyává, hogy a főbb foglalkozási csoportokhoz tartozó szülők gyermekei hogyan oszlanak meg az egyes főiskolákon. Itt is elsősorban a férfihallgatókkal kívánunk foglalkozni, mert a nőhallgatók aránylag kis számban vannak csak képviselve.

Foglalkozási ágak

Tudomány-

Közgazd.

Mű-

Képzőműv.

Állatorvosi

egyetem

főiskola

hallgatói

1. Abszolút számban

Őstermelés, bányászat

580

191

179

10

52

Önálló iparos

427

88

248

19

29

Ipari tisztviselő

83

37

113

1

2

Ipari segédszemélyzet

88

29

70

70

2

Önálló kereskedő

188

68

94

9

4

Kereskedelmi tisztviselő

304

102

110

9

7

Kereskedelmi segédszemélyzet

12

4

18

-

1

Közlekedési tisztviselő

230

59

111

4

11

Köztisztviselő

689

120

198

25

35

Tanár, tanító, pap

316

38

120

8

17

Ügyvéd

114

15

35

2

2

Orvos, gyógyszerész

243

12

45

7

6

Egyéb értelmiség

194

45

121

16

14

Nyugdíjas köztisztviselő, tanerő

656

123

250

29

40

Egyéb nyugdíjas

234

104

223

19

13

 
 

2. Százalékban

Őstermelés, bányászat

11,5

15,8

8,1

4,5

18,2

Önálló iparos

8,5

7,3

11,2

8,6

10,2

Ipari tisztviselő

1,6

3,1

5,1

0,5

0,7

Ipari segédszemélyzet

1,7

2,4

3,2

3,2

0,7

Önálló kereskedő

3,7

5,6

4,2

4,1

1,4

Kereskedelmi tisztviselő

6,0

8,4

5,0

4,1

2,5

Kereskedelmi segédszemélyzet

0,2

0,3

0,8

-

0,4

Közlekedési tisztviselő

4,6

4,9

5,0

1,8

3,9

Köztisztviselő

13,7

9,9

8,9

11,4

12,3

Tanár, tanító, pap

6,3

3,1

5,4

3,6

6,0

Ügyvéd

2,3

1,2

1,6

0,9

0,7

Orvos, gyógyszerész

4,8

1,0

2,0

3,5

2,1

Egyéb értelmiség

3,8

3,7

5,5

7,3

4,9

Nyugdíjas köztisztviselő, tanerő

13,0

10,2

11,3

13,2

14,0

Egyéb nyugdíjas

4,6

8,6

10,1

6,8

4,6

Látható a táblázat adataiból, hogy a tudományegyetem hallgatóinak harmadrésze kerül ki az aktív és nyugdíjas köztisztviselők és tanügyi alkalmazottak gyermekeiből, a közgazdasági egyetemen a hallgatóknak már csak alig negyedrészét teszik ki ezen családok gyermekei, míg a hallgatóknak egy másik negyedrésze az őstermelő és iparos családok köréből kerül ki. A műegyetemen, mint azt már jeleztük, az iparosság gyermekei dominálnak, a képzőművészeti főiskolán ismét a köztisztviselők fiai tanulnak többségben, akik főleg a vidékről kerülnek a főiskolára. Az állatorvosi főiskolán az őstermelő családok sarjai folytatják leginkább tanulmányaikat. [...]


Molnár Olga: A főiskolai hallgatók szociális és gazdasági viszonyai Budapesten. Statisztikai Közlemények 54. kötet 3. sz. Bp., 1934. 34-40. p.,

 

Erba Odescalchi Sándor herceg az arisztokrácia társaséletéről

[...] Amire Lillafüreden nem is gondoltam: Pesten beiratkoztam Petris Brúnó tánciskolájába. És - életemben először - most jól is éreztem magamat a táncórákon. Itt volt az a fiatal leány is, kivel nyáron Lillafüreden táncoltunk és aki ettől kezdve egyre szebb lett az évekkel, míg fiatalsága kivirágzott. De volt sok más szép leány is a középosztály legfelső rétegéből: miniszterek, politikusok, gyárosok és nagypolgárok köréből. Csupa kultúrkörnyezetben felnőtt, nagyrészt belsőleg is értékes, hagyományokkal és befolyással rendelkező család leányai és fiai. (A fiúkra nem emlékszem.)

Saját köröm és táncpartnereim közt a különbség csak az volt, hogy az én rokonságom és köröm tagjai egy egész palotát vagy egész emeletet laktak, berendezésük antik műkincsekből állt, szebb és nagyobb ékszereik voltak és a szülők fiatalabbnak látszottak (talán voltak is) és elegánsabbak voltak, sohasem "kidolgozottak". Nevük pedig nagymúltú történelmi név és hátuk mögött nagybirtok és kastély állt. Ebben a másik körben az átlag a négy-ötszobás lakás egy szép városrészben. Szép és masszív modern vagy félmodern bútorok (stílusukról megállapítható volt a szülők házassági időpontja) újabb keletű műtárgyak és kevésbé értékes ékszerek. Elvétve itt is vannak fiatalos mamák, néha palota is, de ezek kivételek. A háziak és vendégeik nem történelmi nevűek, de nevüket mégis többnyire mindenki ismeri Pesten. [...]


De hogy az Igazival találkozhassam, társaséletre volt szükség. És társasági életben az 1930-as években nem volt hiány. Budapest a két világháború között nemcsak egyik legszebb, de Párizs után legkellemesebb városa is volt a világnak, a régi Európa hangulatának és szépségének utolsó maradványa, a "Paradicsomnak egy késő sugára", a kellemes élet és az elegancia egyik fővárosa. Sem életem, sem Budapest képe nem volna teljes, ha kihagynám a bálokat ezekben az önfeledt, krízisekkel, veszélyekkel és világtörténelmi meglepetésekkel telt évtizedben mely véletlenül egybeesett az én első fiatalságommal. Az is hozzájárult ahhoz, hogy ez legyen Budapest legpompásabb évtizede, hogy Bécs elszürkült és elszegényedett és eleganciában és a társadalmi élet élénkségében nemcsak hogy nem múlta többé felül, hanem messze elmaradt mögötte. A nemzetközi idegenforgalom is ekkor fedezte fel Budapestet. A walesi herceg úgy is mint VIII. Edward angol király, majd mint Windsori herceg[37] minden évben eljött "incognito" Budapestre szórakozni és példáját nagyon sokan követték. Őmiatta jött divatba a pesti bárokban a kaviáros palacsinta és az egész világon a magyar barackpálinka. Ady és néhány kortársa "csúf halott Pestünkről" beszélt, blazírtan hencegve Párizzsal mint egyetlen hozzá méltó hellyel a földön: ez a hangulat elmúlt, az 1930-as években mindenki magasztalólag írt Budapestről, mely végre saját fiainak szívét is megnyerte. Más okokat is tudnék felsorolni, de megelégszem egy legutolsóval: én magam húszéves voltam!

A báli szezon vízkereszttől hamvazószerdáig tartott, ezt neveztük farsangnak, ami például Svédországban és a világ legtöbb országában ismeretlen fogalom. Mindig a legelső volt farsang első napján a jogászbál: itt mutatták be a fehér estélyi ruhába öltözött elsőbálos leányokat. Egész farsangon át minden héten több nyilvános bál volt. A nyilvános nem jelentette, hogy bárki bemehetett, aki megfizette a belépődíjat, bizonyos követelményeknek mindenütt meg kellett felelni, de ezek nem voltak szigorúak. [...]


Azt sehogyan sem mondhatom, hogy "jól mulattam" volna a bálokon, de én ezt nem is mulatásnak fogtam fel, hanem a házasság előkészítéséhez szükséges ismerkedési lehetőségnek. Három óránál tovább ritkán maradtam, a mérsékeltek jobban élveznek, mint a habzsolók. És a legelső év tapasztalatai után csak a Park Club társaság báljain, vagy még szívesebben kisebb társaságokban, vacsorákon, büféken vagy teákon vettem részt.

Magyarország felső köreinek társadalmi életét először gróf Széchenyi István szervezte meg angol mintára. A magyar mágnások számára - nem arisztokrata születésű előkelőségek bevonásával is - klubot alapított, mely Nemzeti Casino néven száz éven át fontos szerepet nyert a magyar közéletben. A Nemzeti Casino, vagy köznéven Mágnáskaszinó nemcsak a szép Kossuth Lajos utcai palotát[38] jelentette, hanem fémjelzést azoknak a mágnásoknak is, kiknek más okuk nem volt büszkeségre és azoknak a nem mágnásoknak, kiket azért választottak be, mert joguk volt más okból büszkének lenni. A felvétel szigorú volt, tagok ajánlatára titkos szavazással történt. A magyar politikára a Casinónak a második világháborúig volt befolyása, bár túlzás volna azt mondani, hogy a politika az általuk kívánt irányban haladt.

A Nemzeti Casino mintájára alakult később a köznemesség - gentry - számára az Országos Kaszinó, a katonatiszteknek a Tiszti Kaszinó, a polgári osztály számára a kaszinók egész sora, mely például kerületek után nyerte elnevezését. Legismertebb közülük a Lipótvárosi Kaszinó lett, a módos zsidóság kaszinója. A Nemzeti Casino és az Országos Kaszinó olyan exkluzívak voltak, hogy oda nem tartozó elemek meg sem kísérelték a felvételt.

Mindezen kaszinók tagjai csak férfiak voltak, a társadalmi élet pedig a hölgyek körül forog. Hogy a hölgyeknek is meglegyen a "klubjuk", báró Aczél István megalapította a múlt század vége felé a Park Clubot. Az elegáns Stefánia úton (ahol régen a városligeti kocsikorzó volt) palotát építtetett az új Club számára és itt elsősorban hölgyek, főleg bálozó leányok mamái és bálozó leányok voltak a tagok abból a körből, melynek férfiai a Nemzeti Casinóban voltak, vagyis Magyarország legelőkelőbbjei. A Park Club fogalom lett ennek a körnek megjelölésére, dacára hogy legtöbben már nem is voltak tagjai a Park Clubnak, például a fiatalemberek között senki sem. Ennek ellenére volt olyan szezon, mikor többet voltam a Park Club fényűző helyiségeiben, mint máshol mindenütt együttvéve. A Park Clubban rendezték báljaikat azok a tagok, kiknek budapesti lakásuk nem volt elég nagy erre, vagy nem akartak otthon oly sok vendéget látni.

Az első házibál, melyen a Park Clubban részt vettem báró Perényi Péterék Rózsa-bálja volt, Katalin leányuk tiszteletére. Ez bálozásom első évében volt, februárban, tehát farsang alatt. Nagy bál a Park Clubban böjti időben sohasem volt. A tél dacára az egész táncterem rózsaszínű rózsákkal volt díszítve és a leányok legtöbbje rózsaszín estélyi ruhában jelent meg. Többszázan voltunk a magyar "legfelső ötszáz"-ból. A dzsesszzenekar fáradhatatlanul játszott a tánchoz, egy másik teremben pedig éjfélkor megjelent egy híres cigányzenekar és a táncban kifáradóknak reggelig húzta a hallgató magyar nótákat. A két zenekar egymástól távoli termekben játszott, nem zavarta egymást. A cotillon[39] alatt mindenki sok ajándékot kapott, díványpárnákat: én egy tacskót ábrázolót és egy huszárt a lován, azonkívül a házigazda kerámiagyárából hamutartókat és dísztárgyakat különböző nagyságban és formában, a bál dátumával. Az urak a hölgyek számára a francianégyes közben betolt taligákról hatalmas vázákból élő, rózsaszínű rózsákat kaptak, annyit, hogy az uraktól szálanként átnyújtott rózsákból minden leány csokrot gyűjthetett hódolóitól. [...]


A legnagyobb bál, melyen részt vettem a budapesti Operabál volt. A kormányzó és a főhercegek védnöksége alatt a magyar művészek támogatására jótékony célból rendezték. Első részében a társaság hölgyei és urai az Opera színpadán képkeretekben élőképeket mutattak be a művészettörténelem leghíresebb képeiről a képeket megtévesztésig utánzó ruhákban és díszletekkel. A belga követ felesége Lalaing grófné mint Memling Madonnája (szalonjukban volt egy eredeti Memling kép is), Andrássy Ilona grófnő mint Tiziano Laviniája, báró Prónay Györgyné mint Madame Recamier és Szinyei Merse Pál unokái, mint a Majális alakjai csak kiragadott töredék a képek gyönyörű sorából.

Ezen a bálon Andrássy Vivi grófnő volt az első bálnyitópár - velem. Hófehér hosszú empire estélyi ruhája volt, magasan a derék felett, szorosan keblei alatt arany övvel és arany szalagból való cipővel. Ha tárgyilagos akarok lenni, arca nem volt olyan szabályos szépség, mint Andrássy Ilona, Cziráky Tonchette vagy Esterházy Lily, de éppen az a kicsit talán túl duzzadt száj nekem mindig gyengém volt - nekem sokáig ő tetszett a legjobban. Csak a kicsit közönséges Andrássy-modor riasztott el később. De a sima empire ruhában gyönyörű fiatal alakja teljesen érvényre jutott és az ember oly csodálatosan van alkotva, hogy elbűvöli a fiatalság és szépség ilyen kombinációja.

A bálnak nagy sikere volt, külföldről is sokan jöttek, sok gyűlt össze a művészeknek. Egyidejűleg nagy gyűjteményes kiállítás volt élő magyar művészek műveiből. [...]

Ha valaki a gyönyörű bálokról olvasva azt hiszi, hogy ott dőzsölés és ivás volt, akkor téved. Én magam sohasem ittam és mai napig sem iszom semmiféle szeszes italt, még sört sem. Még felköszöntőknél is csak mímelem az ivást. De hosszú farsangolásaim alatt mindössze egyszer fordult elő, hogy észrevettem hogy egy valaki többet ivott, mint amennyit elbírt és barátai rögtön hazavitték. Az arisztokrácia nem volt holmi léha, kicsapongó társaság. Oly sok közül mindössze négy-öt meggondolatlan tagja volt, kik vagyonukat - melyet néha túl fiatalon örököltek - mulatási alapnak fogták fel. A sajtó és hivatalos világ folyton rosszallólag emlékezett meg róluk és akik nem ismerték az arisztokráciát, csak ezekről hallván, az egész "osztályt" elítélték miattuk. A valóságban az én időmben az arisztokrata fiatalság nagy része dolgozott, mint én, bár legtöbbjük anyagilag még nem szorult rá, éppúgy mint én. Mégis, nem fogom elfelejteni, hogy mikor egyszer egy nagyon korai, téli hajnalon hárman mentünk haza gróf Csáky Félixék szép báljáról, szerénységből és egészségi okokból a hosszú út dacára gyalog, nem becsípve, komoly témákról beszélgetve, milyen nehéz, sőt ijesztő érzés volt a hótakarító munkások mellett elmenni, kik bennünk valószínűleg a dologtalan gazdag lumpokat látták. Magyarországon nem volt olyan nyomor, mint a világ legtöbb más országában, de azért sok volt a szegény ember és a kültelkeken nyomortanyák is voltak, bár én sohasem láttam ezeket. A hótakarító munkások nagy része ezek lakóiból, a szegény munkanélküliekből került ki.

Mindhárman rosszul éreztük magunkat és erről beszélgettünk. Körülbelül olyan érzésünk volt feketekabátosan, fehér selyem sálakkal, mintha meztelenül kellene végigmennünk a Korzón. Egyikünk, gróf Bolza Géza megjegyezte: jellemző erre a századra, hogy most nem hómunkások agyában születnek meg ez effajta gondolatok, hanem a mienkben!


Erba Odescalchi Sándor herceg: Testamentum I. Dovia Művészeti Kft., Bp., 1991. 194-200., 207-209. p.

 

Javaslat 200 és 300 pengő havi jövedelem beosztására

1934

200 P havi jövedelmű költségvetés.

Fiatal házaspár, a háziasszony otthon van, tehát a háztartási teendőket elláthatja. Gondoskodnia kell 2 felnőtt személyről. Összes jövedelem havi 200 P. A lakás, konyha felszerelt, utánpótlásra nincs szükség. Lakásuk egy szoba, fürdőszoba, konyhás lakás, ami árban megfelel pestkörnyéki 2 szobás lakásnak. A kereső férfi munkahelyéhez közel laknak, hogy a villamosköltséget csökkentsék. A háziasszony egyedül látja el a háztartását segítség nélkül. Az állami, kereseti stb. adót a munkaadó fizeti, ők csak az egyházi adót fizetik.

Jövedelembeosztás (költségvetés). Jövedelem havi 200 P

1. Lakás (lakbér) évi 816 P, havi 68 P, megfelel a jövedelem 34%-ának.
2. Élelem évi 720 P, havi 60 P, megfelel a jöv. 30%-ának.
3. Fűtés, világítás évi 204 P, havi 17 P, megfelel a jöv. 8,5%-ának.
4. Ruházat, mosás évi 240 P, havi 20 P, megfelel a jöv. 10%-ának.
5. Állandó kiadások évi 252 P., havi 21 P, megfelel a jöv. 5%-ának.
6. Változó kiadások évi 96 P, havi 8 P, megfelel a jöv. 4%-ának.
7. Megtakarítás évi 72 P, havi 6 P, megfelel a jövedelem 3%-ának.

Összesen évi 2400 P, havi 200 P, jövedelem 100%.

1. Lakás karbantartásánál nagy segítségre vannak a háziasszonyoknak a modern takarítóeszközök. Ha porszívó-gépet nem is vehet a háziasszony, de ezt helyettesítheti a gyapjúszálas padlóseprő és impregnál törlőruhák, zárt szemétlapát stb. Ez munkát könnyít, időt takaríthat vele a háziasszony.

2. Élelmezés

Az étkezésünk legyen változatos, tápláló, de amellett a lehetőségig takarékos. A bevásárlást egyszerűen bonyolíthatja le, mert tejet, kenyeret, naponként házhoz hoznak. A liszt, zsír, cukor, fűszer, szárazfőzelék, rizs stb. féléket legcélszerűbb havonként egyszerre beszerezni. Ilyen módon csak egyszer mérik hozzá a csomagolópapírt, megkíméli a háziasszonyt a fölösleges járkálástól, mivel több árut házhoz szállítanak, azért az áru hazavitelétől is megkímélődik. Naponkénti vásárlásokra marad a romló hús, gyümölcs, főzelék, vaj. Ennél is egyszerűsíthetünk: a zöldségféléket hetipiacon vesszük meg olcsóbban és ami egy hétre szükséges (zöldség, burgonya stb.). A rendszeres bevásárlással sok időt nyerünk, amit gazdaságosan használhatunk fel más munka elvégzésére.

Havonta vásárolva, naponta számítunk 1 lit. tejet á' 0,32 P összesen havi 9,60 P, naponta számítunk 0,5 kg kenyeret á' 0,32 P összesen havi 4,80 P, havonta számítunk 3 kg zsírt a 1,40 P összesen 4,20 P, kávéhoz havonta 1,40 kg cukor a 1,33 P összesen havi 1,86 P. Összegezés 20,46 P.

Levonjuk az élelmezési költségből, marad 39,54 P.

Ezt elosztjuk a napok számával, akkor napi költségre (hús, tojás, liszt, stb.) marad 1,31 P. Ebből fedezi a fiatal háziasszony a többi fennmaradó kiadást, sőt a konyhában szükséges tisztítószereket (pl. kőpor, Vim, Sidol, dörzspapír, stb.). A fentebbiekből kiindulva, összeállíthatunk egy heti étrendet és pontosan kiszámíthatjuk annak árát.

Heti étrend.

Reggeli egész héten át kakaó, kenyér, vaj v. szalonna.

Hétfő, ebéd: bableves, burgonyafőzelék vagdalt hússal; vacsora: déli maradék, tejben rizs.

Kedd, ebéd: tarhonyaleves, kelkáposztafőzelék párolt marhaszelettel; vacsora: déli maradék, gyümölcs.

Szerda, ebéd: paradicsomleves, túrós csusza; vacsora: főtt burgonya, sült szalonna, pohár tej.

Csütörtök, ebéd: gulyásleves, csehfánk; vacsora: pirított máj burgonyával.

Péntek, ebéd: rizsleves, káposztáskocka; vacsora: kávé, vaj, sajt, gyümölcs.

Szombat, ebéd: burgonyaleves, lencsefőzelék füstölt kolbásszal; vacsora: déli maradék, sajt, gyümölcs.

Vasárnap, ebéd: zöldségleves, töltött káposzta, lekváros pite; vacsora: virsli tormával, gyümölcs.

Az étrendi összeállításnál csak akkor érjük el célunkat, ha az előirányzott összeget nem lépi túl az elkészítése. A háziasszony önmaga ellenőrzése céljából is számítsa ki, mennyibe kerül a betálalt étel. Az eljárás egyszerű. Tudjuk a szükséges anyagmennyiséget, ezt szorozzuk az egységárral. Hogy mennyit (hány dg anyagot) számítunk egy személyre, ezt vagy gyakorlatból tudjuk, vagy kiszámítjuk táblázat alapján. Jó útmutatóul szolgálnak ehhez a Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége által összeállított táblázatok. Ezért van szükségünk a konyhában mérlegre, hogy minden pontosan lemérve, meggyőződjünk eljárásunk okszerűségéről. [...]


3. Fűtés-világításnál számítottunk egy évre:

20 q bükkfát á' 3,80 P

összesen: 76 P

10 q szenet á' 3,80 P

összesen: 38 P

Összesen

114 P

Fűtésnél tekintetbe vesszük, hogy a szobában fafűtéses Hardtmuth-rendszerű kályhánk van, amivel igen takarékosan fűthetünk. A szenet a fürdőszobában és konyhában használjuk fel.

Gáz és villany évi 90 P, havi 7,50 P.

4. Ruházat. Aránylag kis %-a esik a jövedelemnek, de ebben az esetben inkább felsőruha jöhet szóba és apróbb javítások. A mosást hetenként maga a háziasszony végzi.

Hasonló elgondolás mellett állíthatjuk össze egy nagyobb családnak a költségvetését.


[300 P havi jövedelmű költségvetés]

4 tagú család, 2 felnőtt és 2 gyermek, az egyik 8, a másik 11 éves. Családfő összes jövedelem 300 P havonta. Háziasszony otthon van és maga végzi el a háztartási munkát. Kisebb tennivalóknál a gyermekek is segítenek. Hasznos erre megtanítani a fiúgyermekeket is. Lakás 2 szoba, konyha, fürdőszoba.

Jövedelem beosztás.

1. Lakás, évi 1000 P, havi 83,34 P

27,78%

2. Fűtés, világítás, évi 264 P, havi 22 P

7,33%

3 Élelem, évi 1200 P, havi 100 P

33,33%

4. Ruházat, évi 480 P, havi 40 P

13,33%

5. Állandó kiadások, évi 480 P, havi 40 P

13,33%

6. Változó kiadások, évi 120 P, havi 10 P

3,33%

7. Megtakarítás, évi 56 P, havi 4,66 P

1.55%

Összesen: évi 3600 P, havi 300 P

99,98%

Fűtéshez 25 q fát (á' 3,8 P) és 15 q szenet (á' 3,60 P).

Villany, gáz 90 P évente.

Ruházatnál a gyermekek miatt nagyobb összeget kell felvenni, mert sok pótolnivaló akad. Úgyszintén az állandó kiadások is emelkedtek, mert a gyermekek esetleges villamosbérletét (diákbérlet), tandíját (iskolatípusonként más, tandíjkedvezményt máma alig adnak), is hozzá kell számítani.

A háziasszony havonta egyszer végeztet nagymosást, a kisebb darabokat maga mossa ki, szükség szerint.


Étkezésnél
itt is összeállítunk egy étrendet.

Hétfő, ebéd: borsóleves, rakott burgonya vagdalt hússal; vacsora: rakott burgonya, gyümölcs.

Kedd, ebéd: sóskaleves, pörkölt tarhonyával almáslepény; vacsora: lecsó rizzsel.

Szerda, ebéd: burgonyaleves, spenót rántott zsemlével, gyümölcs; vacsora: sajtos makaróni, gyümölcs.

Csütörtök, ebéd: almaleves, töltött paprika; vacsora: déli maradék.

Péntek, ebéd: bableves, mákos tészta; vacsora: olasz rántotta, maradék tészta.

Szombat, ebéd: paradicsomleves, kelkáposzta, sertéssült; vacsora: rántott borjúmáj, főzelék.

Vasárnap, ebéd: ragout-leves, rántott szelet burgonyával, női szeszély; vacsora: risotto, tészta, gyümölcs. [...]


Tanulságként állíthatjuk ide felhívásunkat, kedves háziasszonyok, tessék mind több papírt, ceruzát elővenni és számolni! Rendszeres beosztás mellett egy háztartást nem érheti kellemetlen, hónap vége felé közelgő meglepetés, elfogyott a kiszabott pénz! A mai józan világban minden cselekedetünket mérlegelni kell, különösen akkor, ha másokról is gondoskodunk. Felelőssége tudatában élő, okos, megfontolt háziasszonyok! Ezek a mának való tanult asszonyok azok, akiknek kezében egy nyugodtabb jövő sorsa van letéve! Tehát legyünk rajta, hogy már egyszer lássuk, éljük is ezt a szebb jövőt, ami lassan mára változik!

Gelsyné Oroszlányi Erzsébet


Szegedy-Maszák Aladárné - Stumpf Károlyné (szerk.): A magyar úriasszony háztartása. Bp., 1934. 59-65. p.

 

Vasvári László: A korszerű kislakás építészeti szempontból

1934

[...] A régi sablon egy kifelé mutató, befelé semmi kényelmet nem nyújtó reprezentatív lakás. Szalon, fogadó, nagy ebédlő - a mások számára épített és bebútorozott helyiségek - teljesen háttérbe szorították régi lakásainknál a különböző hálószobák, a fürdőszoba, a WC, a konyha - tehát a tulajdonképpeni otthonunkat alkotó helyiségek - kialakítását, pedig ez utóbbiak volnának hivatva testi és szellemi jólétünk istápolására. Nézzük csak meg a legutóbbi években épült bérházaink kislakásait. Az építési költségek s így a lakbérek aránytalan magassága a kereseti lehetőségekhez képest, mint fentebb említettük, a szobaszámok redukálását tette szükségessé. Megmaradt a régi lakásból a legtöbb esetben egy merész operációval az ebédlő és háló. Az ebédlő a régi szokás szerint az egész szoba közepét elfoglaló nagy asztallal és székekkel, a falak mentén a nagy pohárszékkel és tálalóval - mozdulni sem lehet benne. Hol találnak a munkájukból hazatérő családtagok egy nyugodt helyet? [...]

Milyen legyen tehát a modern kislakás? Ma az egyik legfontosabb kívánalom az olcsóság - inkább szeretném mondani gazdaságosság. A gazdaságosságnak meg kell nyilvánulnia a ház kivitelében - olcsó, de jó anyagok alkalmazásában - és még inkább az egész lakás beosztásában. A helyiségek észszerű mérete, egymás mellé helyezésük sorrendje, kapcsolata - egyszóval a helyes beosztás - nemcsak a megépítés költségét csökkentheti, hanem még inkább a lakás helyes működését biztosítja; mondhatni üzemköltségét csökkenti a házi teendőkkel kapcsolatban, ami asszonyaink kímélése céljából egyik legfontosabb szempont. A beosztással szoros összefüggésben áll egy másik kívánalom. A célszerűség. A lakás legyen igazi otthon, nyújtson lakóinak nyugodt pihenést és munkalehetőséget. Utoljára hagytam, bár talán legfontosabb szempont: a lakás mindenek előtt legyen higiénikus, egészséges.

A magva az így kialakult kislakásnak a lakószoba. Régi lakásainknál ez ismeretlen fogalom, hisz minden helyiségünk eddig külön szigorúan megszabott céllal bírt. Ebédlő vagy szalon, vagy úriszoba, vagy gyermekszoba. A modern kislakásnál mindezt magába foglalja a lakószoba! Itt él a család; ez kell, hogy a lakás legnagyobb helyisége legyen. Az egyik sarka, vagy talán fülkeszerű mélyedése, amelyik a konyhához közel esik, sőt azzal egy úgynevezett tálalónyíláson át kerülhet kapcsolatba, tölti be az ebédlő szerepét egy kihúzható, nem nagyméretű asztallal. Az étkezések két órát ha igénybe vesznek naponta, igazán kár volna - de kislakásnál nem is lehet - ez időért egy egész szobát lefoglalni. Itt kell megemlítenem már, hogy a modern kislakás természetesen számol azon körülménnyel, hogy cseléd ma már igen sok helyen nincsen - legfeljebb bejárónő - s így a háziasszonynak, aki a mellett még talán kenyérkereső foglalkozást is űz, kell elvégeznie a házimunka jelentős részét. A háziasszony munkáját megkönnyíteni egyik legfontosabb szempont! A lakószoba nézzen kelet vagy nyugat, vagy akár dél, de semmiesetre sem észak felé. A tűző nap ellen elhúzható függönnyel könnyen védekezhetünk, viszont az éltető napsugarak hiányát semmivel sem pótolhatjuk.

A lakószobához csatlakozó hálószoba méreteiben már kisebb lehet, hisz célja - mint eddig nagyon gyakran - nem lehet az, hogy benne nappal is tartózkodjanak. Méretét meghatározza a leggazdaságosabban elhelyezett ágyak, éjjeliszekrények és ruhaszekrények - ez utóbbiak falbaépítése esetén sok helyet nyerünk - és a szabad közlekedés lehetősége. Életünk egyharmad részét alvással - tehát a hálószobában - töltjük s így igazán egészségügyi érdek ez időre külön helyiséget fenntartani. Nappal használatlan volta viszont lehetővé teszi területének lecsökkentését a lakószoba javára, illetőleg kettőnél több tagú család esetén lehetőleg több kisebb hálószoba létesíthetése céljából, hogy a serdülő gyermekek külön szobát kaphassanak. Hálószobánál leghelyesebb a keleti fekvés.

A hálószobához modern lakásnál közvetlenül csatlakozik a fürdőszoba (több háló esetén kis előtér közbeiktatásával), a WC mindjárt benne lehet, bár háromnál több tagú család esetén bizony mindenképpen szükséges volna annak különállása, az előtérből nyílólag.

A lakás másik legfontosabb része a konyha. Valamikor a lakást néző vagy építtető háziasszonynak egyik legfontosabb kívánsága a tágas nagy konyha volt. Azt hiszem, elérkezett az ideje annak a beismerésnek, hogy a jó háziasszony agyondolgozottságának egyik legfőbb oka régi konyháink túlméretezett rossz beosztása volt.

A modern konyha, az ésszerű konyha. Hat-nyolc négyzetméternél nem kell, hogy nagyobb legyen. Éppen csak akkora, hogy minden szükséges berendezés, kezdve a tűzhelytől a hulladéktartóig elférjen és a háziasszony kényelmesen dolgozhasson benne, a nélkül azonban, hogy ide-oda kelljen feleslegesen szaladgálnia a szükséges dolgokért. Mondhatni egy helyben ülve érjen el minden a főzéshez szükséges holmit konyhájában. Ha meggondoljuk, nem is olyan boszorkányság ez. Minden a helyes beosztáson és a technika vívmányainak felhasználásán múlik. Az ilyen konyha természetesen nem is képzelhető el másképpen, mint beépítéssel - ami azt jelenti, hogy nemcsak a tűzhely, hanem a mosogató, a dolgozóasztal, a konyhaszekrény helye is már a tervezésnél pontosan meg van állapítva, illetőleg a konyha falába be van építve - mert a kis hely gazdaságos kihasználása csak így érhető el. Természetesen egy ilyen racionális konyha egyik legelső feltétele a gáztűzhely, sőt idővel a fejlődés folyamán a villanytűzhely lesz.

Az eddig szokásos szén- vagy fatüzelésű tűzhely a kémény miatt legtöbbnyire a konyha legsötétebb hátsó zugába szorult, a vízvezeték pedig rendszerint az ajtó közelében volt. Mennyi szaladgálást, hiábavaló fáradságot jelentett ez az egyedül főző háziasszonynak. Hazánkban a legtöbb helyen, sajnos, még gáztűzhelyről sem lehet beszélni. A modern konyháról e miatt éppen nem kell lemondanunk; hisz a rendes tűzhelyet is lehet (ha nem is mindjárt az ablak mellé) jól megvilágított helyre tenni a konyha alakjának kellő megválasztásával.

A lakószobánál már volt szó az úgynevezett áttálalónyílásról. A kis konyha és lakószoba mellett ez szinte elmaradhatatlan. A nyílás a kis konyha és lakószoba ebédlő részének közös falán van, felcsapható asztalkával bírhat és a háziasszony minden járás, idő- és erőpocsékolás nélkül a megfőzött ételt a tolóablakszerűen vagy szekrényke formájában kiképzett nyíláson át adhatja be.

A kamra egy gazdaságos kislakásnál feltétlenül a konyhából nyíljon s megfelelő szellőzéssel legyen ellátva. A legtöbb esetben nem is kell járható legyen; az egy négyzetméter alapterületű, polcokkal jól beosztott kamra fővárosi kislakásainknál azt hiszem untig elegendő. A konyha és kamra nézzenek északra vagy nyugatra, a meleg déli oldal nem előnyös főzésre és ételmegóvásra.

Az előszoba a modern kislakásnál nagy nem lehet. Legpraktikusabb a 2-2 és fél méter hosszú, egyik oldalán beépített garderobe-szekrényt, másik oldalán pár fogast tartalmazó előszoba. [...]

Vasvári László okl. építészmérnök


Szegedy-Maszák Aladárné
- Stumpf Károlyné (szerk.): A magyar úriasszony otthona. Bp., 1934. 13-17. p.

 

Németh László: A Medve utcai polgári

1937

Szülővilág

Az elemin túl minden iskolanemhez külön szülővilág tartozik. Akármilyen sokféle foglalkozási körbe mennek szét azok, akik fiukat az első polgáriba beíratták: az, hogy a fiuk "polgárista", egy nagy osztályba kapcsolja őket. Ez az osztály adóívekkel és statisztikai űrlapokkal világosan be nem keríthető. A szociális hely s a szociális vágy - tehetősség és törekvés - együtt teremtik meg.

Polgári iskolai tanároktól gyakran hallani, hogy "iskolatípusunkat a legszegényebb gyermekek látogatják", vagy hogy "iskolánk a társadalom legalsóbb rétegeinek a nevelője". A polgárista szülővilág alatt azonban még egy igen jelentős réteg teng, azok, akik még Budapesten is beérik a kötelező elemivel. Az 1934/35. évben az V., VI. elemibe Budapesten valamivel több mint hétezer tanuló járt, az ennek megfelelő I-II. polgáriba tizenkétezer-ötszáz, az első két középiskolai évfolyamba megint hétezer. Némi kikerekítéssel a gyerekek alsó egynegyede kerül felsőbb elemibe, a középső két negyed polgáriba, s a felső negyed a középiskolába. Szociálisan tehát a polgári az igazi "közép"-iskola, s ha felülről (már a tanár nézőpontjából is) csaknem teljesen összemosódik is a mi iskolánkhoz tartozó szülővilág a szegény emberek boldog közönyükben egyszínűnek tartott világával, legalulról nagyon is sok emelet vezet felső pereméig, ahol az új nagy bérház házfelügyelője azon töpreng, hogy a Medve utcai polgáriba vagy a Toldy reálgimnáziumba írassa-e a fiát.

Ennek a középhelyzetnek felső elemi és gimnázium közt: a szülők lelkében is egy purgatóriumi középállapot felel meg. Aki a gyermekét a polgáriba íratta, még nem mondott le egészen arról, hogy legalább magzatában ő is felemelkedjék abba a társadalmi paradicsomba, hol az önkéntes jogú,[40] úri végzettségű emberek élnek. Budapesten, ahol az ország gyermeklakosságának alig egytizenkettede él, s az összes érettségi bizonyítványoknak közel felét gyártják, a kisemberek orrában van a magasabb iskolák szaga. A polgári iskola (bár terjedésével sokat vesztett átmeneti jellegéből) a hanyatló egzisztenciának: még mindig haladék a lemondásra, a sikeres feltörekvőnek: idő a megerősödésre. Ha van is egy alsóbb polgárista réteg, mely már az első osztályban "meg van elégedve, ha fia a polgárit elvégzi", a nagyobb rész jelszava a polgári kapujában mégiscsak a "hátha".

Azt, hogy ki kerül középiskolába, ki polgáriba, elsősorban a szülők társadalmi helye s feltörekvése dönti el; a gyerek tehetségének és szorgalmának kevés része van benne. Szokás emlegetni, hogy hány igyekvő kalauz- vagy házmestergyerek szerez érettségit; hanyag tisztviselőfiúk fölött is ott függ a fenyegetés: ha megbuksz, polgáriba adlak. A számok a tanulásnak erre a demokráciájára gyorsan rácáfolnak. A budapesti középiskolákban (a kereskedelmik s képzők nélkül) a proletár elem összesen tíz százalék, a polgárikban pedig a határozottan polgári értelmiségi elem... egyelőre ne is mondjuk ki, milyen elenyésző. A polgárgyerek, ha fenyegetik is a polgárival, éppúgy, mint az inassággal, igazán csak a legvégső esetben süllyed oda, s még mindig a kereskedelmi érettségi biztos reményével. Hisz egy polgárista fiú az úri családot valósággal deklasszálja, s ezt a családi érzékenységet a középiskola sokszor ijesztően korlátolt gyerekek javára is, buktatgatással, de méltányolni kénytelen. A fiú lassan végez, de végez. A polgárihoz tartozó szülővilág pedig ösztönösen is tiszteli a középiskolás szülőket védő középiskolai numerus clausust. Huszonnégy, gimnáziumból lehullott tanulónk közül csak hét tartozik a középiskolai 90 százalékot elérő értelmiséghez, a többi a másik 10 százalékból rostálódott ki. Nem egy közülük jeles tanuló lett nálunk. Feltűnő bizonyíték a (legalábbis az I-II-ban fennálló) nagy színvonalkülönbségre. De nemcsak arra.

Az a szülő, aki gyerekének érettségit tartozik adni, s az, aki a mai antiszociális polgári iskolai tandíjak mellett a taníttatásra nem is gondolhat: a polgári szülővilág felső és alsó határa. Ha pontosabban akarjuk látni, mi van e két határon belül: egy kis statisztikai fogással kell magunkon segíteni. Egy iskola vagy iskolafajta szociális jellemzésére én a következő eljárást ajánlom. Nézzük meg, hogy a vizsgált iskolafajban a szülők hány százaléka sorozható egy-egy foglalkozáskörbe, aztán osszuk el ezt a számot az illető foglalkozás budapesti arányszámával. Például a polgárista szülők 12,4 százaléka önálló iparos, ezzel szemben a budapesti keresőknek 8 százaléka. Az arányszám egytizedre kikerekítve 1,5. Minél nagyobb egynél az index, annál erősebb a vizsgált szülőkör abban a foglalkozásban, minél kisebb, annál gyengébb. A budapesti polgári iskolákban egynél nagyobb indexek: közszolgálati személyzet 1,9, kereskedelmi és közlekedési segédszemélyzet 1,9, önálló kisiparos 1,5. Jóval nagyobb egynél a napszámosoké s cselédeké is, de nehéz ellenőrizni. Egy körüli indexek: önálló kereskedők 1,1, ipari segédmunkás 0,9. Egynél alacsonyabb: köztisztviselő, értelmiség 0,8, kereskedelmi és közlekedési tisztviselő 0,5, ipari tisztviselő 0,4, vagyonából élő 0,4. Amint látjuk, ez a középen elhelyezkedő iskola egyáltalán nem ad átlag- (1 körüli) értékeket. Tisztviselőből sokkal kevesebb, altisztből és iparosból sokkal több jut rá az átlagnál.

Ha a budapesti polgári iskolákról a mi öreg palotánkra térítjük a szemünk, főbb helyi indexeink, megint Budapest keresőihez viszonyítva, a következők. Közszolgálati segédszemélyzet (altiszt stb.) 2,7, ipari és közlekedési segédszemélyzet 1,6, házicseléd 1,6, önálló iparos 1,2, önálló kereskedő 0,9, ipari segédmunkás 0,8, kereskedelmi, közlekedési tisztviselő 0,5, köztisztviselő 0,4, ipari tisztviselő 0,3. Az önálló iparosok és kereskedők aránya kisebb, mint általában, az altisztfélék aránya sokkal nagyobb (ott 1,9, itt 2,7). Aki (mint a szegénykönyvet osztogató hatóság, sőt sok szocialista gondolkozó is) az önálló iparost és kereskedőt munkástömegek fölött élő polgárnak, ha csak kispolgárnak nézi is, e statisztika alapján a mi iskolánkat a szegényebb polgárik közé sorolja, hiszen az önálló polgárság és az értelmiség száma kisebb nálunk, mint a budapesti polgárikban általában. Csakhogy az ilyen elméleti emberosztályozások rögtön füstté válnak, ha valaki a különben igen jó Illyefalvy-kiadványok[41] helyett, gondozónővéreink nyomában, a valóságba megy ki, s otthonában nézi meg, hogy mit jelent ott polgárság és értelmiség.

Szociológusok polgárság, értelmiség, munkásság arányszámát kutatva gyakran hangoztatják, hogy Budapest (mint a nagyvárosok általában) nemhogy elproletarizálódott volna, hanem épp a polgári és tisztviselő réteg erősödött meg benne a munkásság rovására. A tisztviselők félelmes elszaporodása nem vitás: míg a budapesti munkásság száma 1880-tól még háromszorosára sem nőtt, a tisztviselő már 1920-ban csaknem kilencszer annyi volt. A polgárság megerősödését az önálló iparosok és kereskedők megszaporodásából már nem merném ily bátran következtetni. Az "önálló" szó ma sokkal többször jelenti azt, hogy valaki minden társadalmi szervezeten, védelmen kívül rekedt, mint azt, hogy jólétében még független is. A vidékről Pestre felszorult szegény ember s különösen az iparos olyanféleképp van az önállósággal, mint földmunkás testvérei a szabadsággal. Azok örömest beváltanák egy kis biztos jobbágyságra, ezek egy kis nyugodt önállótlanságra, esetleg egy kerületi szegénykönyvre. Csak egy-két képet a környezettanulmányokból. (A környezettanulmány-részleteket a gondozónővérek leírásából sűrítettem össze; lehetőleg az ő szavaikat is használom.) "Apa cipészmester, sok jogos elkeseredéssel s zúgolódással. Hosszú éveken át volt katona (háború előtt s utána is), végigharcolta a háborút. Kis mellékutcai üzletben tengődik, láthatóan minden munka nélkül. A családfenntartó az anya; nadrág- és harisnyatartó üzletben dolgozik, havi 80 pengőért. Apa vezeti a háztartást, ő főz is. Anya csak hat óra után jön haza. Lakásuk egy szoba az üzlet mellett, konyhának az üzlethelyiség hátsó részét kerítették el. Bár takarított minden, látszik a férfigondozás." Egy másik cipészmester: "Sápadt ember, állandó gyomorfájással. Az éjjelt átjajgatja, fekélye van. Nemrég jött ki a kórházból, vért hányt. A maga költségén kezelteti magát, mert mint mester ingyen kezelést nem kap. Teljesen elszegényedett. A susztermunka kínlódás neki, mert épp görnyedten ülnie esik rosszul. Negyven pengő havi bért fizet az ócska házban levő üzlethelyiségért. Az üzlet mellett a lakószoba nem nagy, de világos. Vízcsap az ágyuk mellett. Mivel pedig csak olcsó bérű lakást vehetnek, a rendszerint rombolás alá kerülő házból költözni kénytelenek. Ilyenkor megrendelőik egy részét elvesztik." Egyik kefekötő mesterünk családjában: "Az anya fél szemére vak, az apa teljesen. Kívülük még két vak rokon él az üzletben. A lakás kétszobás, tágas, nedves, igen szegényes, igen piszkos. A nyomortanya sarkából rádió szól." Hasonló sorsokat találunk a kereskedelem önállói közt is: "Apa 75 százalékos rokkant, szív- és idegbajjal. Rokkant nyugdíjáról annak idején egy trafikért lemondott. Nyomorúságos kis trafik, forgalomtól távol, domboldalon. Villakörnyéken, puszta réten áll, szűk, szoba-konyhás lakás; az üzlethelyiség egy embert fogad be. Szegényes berendezés, néhány doboz áru. Csak bérlők a házacskában." Mellettük egy foltozó suszter hasonló üzlethelyisége: "Apa tönkrement bútorkereskedő, alkalmi munkából tengődik. Anya intelligens, női bajokkal kínlódó." Egy fa- és szénkereskedő mérlege: "Lakbér évi 500 pengő, megélhetésre marad 700 pengő." Aránylag nagyszerűen keres az élelmes apa, aki "lakástakarító vállalatot" alapított magára és feleségére. Ketten havi 120 pengőt keresnek. Egy jobb bőrdíszműves üzlethez már egyszobás, de "összkomfortos" lakás jár. Egy mázolómester meg éppen a maga kétlakásos házában dolgozik, s havi 200 pengőt keres. Egy meggazdagodott pala- és cserépfedőmesternek pedig a hat gyerekéhez Budán és Pesten nem is egy, hanem több háza van. Őket azonban már alighanem csak a fiúk gyenge esze köti iskolánkhoz. A polgári iskola "önállói" közt ők valódi "polgárok".

Az igazi, köztisztviselői állásokban vagy biztos magánvállalatoknál elhelyezkedett értelmiség a legtöbb önálló fölött tündéri magasban lebeg. Nem a mi értelmiségünk. Aki azt olvassa, hogy a középiskola szülői közt 50 százalék az értelmiség, a polgáriban pedig 10, igen keveset tud a valóságról. A mi iskolánk értelmiségének legföljebb a fele igazi középosztályi elem, a nagyobb rész a középosztályból lecsúszott szellemi munkanélküli. Nézzünk meg itt is néhány családot. "Apa a háborúban szerzett idegbaja következtében nyugdíjas. Hajózásnál volt, s ma 40 pengő a nyugdíja. Anya ideges, hajszolt, kapkodó. Öt gyerek. Kinn a távoli hegyvidéken laknak; érthetetlen, hogy a gyerekek ezt a legalább másfélórás utat naponta kétszer meg tudják tenni. De lakbér csak 28 pengő, szoba-konyhás lakás, egészséges. A legidősebb fiú napszámos, a félretett fillérekből a kereskedelmit akarja elvégezni. Elöljárósági segélyezettek." Egy másik hajóstiszt állítólag 100 pengőt keres; egy székesfővárosi hetijegyzékes tisztviselő: terhelt családból származó alkoholista; egy állástalan kultúrmérnök kerületi segélyezett. Egy német származású ős-zenész famíliát, melyben nemzedékről nemzedékre öröklődik a zenei hajlam és tudás, a család kalauznak beállt hegedűse tart el súlyosan bohém körülmények közt. A legtöbb helyen a családi élet sem ép: a gyereknevelés az elhagyott anya vagy épp a nagyszülők nyakába szakad. "Szerencsétlen család. Apa a Vajdaságban állampénztári főtisztviselő volt, jó férj, rendes ember. Háborúban a roham előtt kapott rumadagok alkoholistává tették. Próbálták kezelni, nem használt. Napirenden voltak a verekedések, egyik állását a másik után hagyta el. Delirium tremens is bekövetkezett. Anya a család tanácsára elvált. Tartásdíját nem folyósították. Mind nagyobb nyomor, ma albérletben, közsegélyen élnek. Anya idegbeteg, mint egy klinika konyhavezetője ízületi gyulladást kapott, szervi szívbajos." "Egy elhagyott nő, férje hírlapíró, külföldön él, a gyermek iskoláztatására pénzt sürgető levelekre nem válaszol, úgyhogy az óraadásból tengődő asszony, nagy bánatára polgáriba kényszerült adni a fiát." "Egy vidéki mérnök kisfia elvált anyját nem látta, úgyszólván születése óta. Apja 50 százalékos rokkant. Másodszor nősült, a második házasságból két fiú. A mi polgáristánkat két év óta a szülői háztól távol, nem rokon emberek nevelik." A valódi középosztálybelieket a fiú gyengesége fanyalította polgárira. Vagy a gimnáziumi tanárok által kiderített gyengeség, mint egy 200 pengős (mellesleg festegető) tisztviselő egyik fiát; vagy a testi, mint egy térképészeti hivatalnok gyermekorvos által ellenőrzött, jóindulatú, dadogó gyermekét. De ezek is mind kistisztviselők még.

Mivel a mi környékünkön a Ganz- és a Gázgyáron kívül alig van nagyobb gyár, az ipari segédmunkások többnyire kis- vagy középüzemekben dolgoznak, meglehetős sovány kenyéren. A kerületi szegények jó része közülük kerül ki. Egy töredékükön a kisebb házfelügyelőségek lendítenek, mások alkalmi munkára vagy feleségük takarítónői jövedelmére szorulnak. "Bádogossegéd, jövedelme heti 5-20 pengő. Öreg házban házfelügyelők is. Lakás mélyen a föld alatt, mennyezet felé pinceablak szolgál az utcára. Tisztátlanság, szegénység. Tizenegy éve laknak itt." "Az asztalossegéd apa 18-20 pengős jövedelme mellett házfelügyelő is, alagsori, nedves, de fizetéssel, világítással járó lakás; ragyogóan tiszta csinos bútorok." "Apa vaskereskedő-segéd, nem állandó alkalmazásban, heti 10 pengő kereset. Anya takarítónő, heti 10-15 pengővel. Egy fiuk tanonc porcelánüzletben. Lakás régi, boltíves házban, sötét, szomorú, piszkos; bére 30 pengő." "Gépjavító üzem segédmunkása, heti 20 pengőt keres, anya takarítani, mosni jár; öreg házban, nehezen fűthető, nedves udvari lakás; bére havi 30 pengő." "Apa műszerész, de mivel nem tud elhelyezkedni, mint napszámos dolgozik a fővárosi temetőben, heti 18 pengőért, télen nincs munkája." "Apa tanult mestersége a kőművesség, de már egyébbel is próbálkozott. Volt önálló, pallér, gyári munkás. Most munka nélkül. 41 hónapig volt a fronton, térdlövése van. Háborúban tüdővérzés. Tavaly nőtestvérénél nyaralt vidéken. 73 kg-ra hízott. Itthon megint lesoványodott. Az asszony az igazi családfenntartó. Két helyen takarít nevetséges összegért. Az egyik hely Kelenföldön van, oda gyalog jár ki." Magasabb színvonalon állnak a nyomdászok, a komoly gyárak állandó alkalmazottai, üzemvezetői. Egy betűszedőnk volt idő, hogy 80 pengőt adhatott szombatonként haza, s ma is öt gyermeket tart el anya nélkül, fizetett gondozónővel. A Ganz-gyár vasesztergályos segédmunkása heti 48 pengőt keres, egy gyári üzemvezető 50-et. Kereskedelmi személyzetünk többnyire kifutó, tejkihordó, üzleti szolga, de akad üzletvezető is, sőt olyan is, aki egyszerre üzletvezető és szénkihordó. Egy kétgyerekes üzleti szolgánk heti jövedelme 15-18 pengő. Egy bukott kereskedő (hajdan háromszobás lakás), aki petróleum-gázkályha lerakatot százalékért kezel, idáig az üzletben lakott, most jutott csak hozzá, hogy elpiszkosodott bútorait egy emeleti udvari szobában kirakja. Egy élelmiszerüzlet vezetője azonban évi 750 pengőt tud fizetni kétszobás, tiszta, de kissé sötét lakásért.

Mindezeknél a foglalkozási csoportoknál sokkal egyenletesebb körülmények közt élnek azok, akiket a Pestre fölkerült cselédlány is mint nyugdíjas nagy partit emleget házassági terveiben: villamos- és autóbuszkalauzok, állami altisztek, postások, rendőrök, katonák, vasutasok, köztisztasági alkalmazottak, elektromos művek emberei, gázgyáriak; szóval mindazok, akik az állammal, várossal virulnak, pusztulnak. A statisztika különféle rovatokba dobálja szét őket: én közös gyűjtőnévvel kisfixeseknek nevezem. A mi társadalmunk legbiztosabb eleme, viszonyainkhoz képest magas (!), 120-180 pengős jövedelmük mellett igen gyakran házfelügyelők is. Mint afféle vidékről felkerült emberek, igénytelenek, fizetésükből apró, vállalkozásokra kész tőkécskék nőnek, igyekvő gyermekek hajtódnak fel a középosztályba. A környezettanulmányok itt elég egyhangúak: "Apa altiszt, 200 pengő jövedelem, házfelügyelők is, tiszta lakás, virágos udvarra nyílik." "Apa fővárosi altiszt, kézbesítő volt a nagyothallóknál, de nem bírta ideggel (háborús sérülés). Az iskolákat sem bírja, szigorú, tudálékos, föltétlen úr a háznál. Négy gyerek, kétszobás lakás 58 pengőért, igen szegényes, udvari, sötét." "Apa magas, egészséges, darabos. Rendőr, havi 130 pengő és családi pótlék. Házfelügyelő is, nagy, új többemeletes bérházban. Szűkszavúak." Ide tartoznak állapotuk szerint a bank-altisztek, gyári tűzoltók, nagy cégek állandó gépkocsivezetői stb. is. "Apa bank-altiszt, havi 150 pengő. Házfelügyelők. Mivel a villában ők látják el a központi fűtést, a lakáson kívül ingyen fűtést is kapnak. Tiszta, száraz lakás, a konyhában gázkályha, a vízvezetéken villanymelegítő. A szoba padlója beton, öt lépcsőn kell lemenni." Az altiszti nyugdíj néha új tervek kiindulópontja is: "Apa fővárosi altiszt, húszéves szolgálattal. Nyugdíjba készül. Nem egészségi állapot miatt. Villában házfelügyelők; anya havi 50 pengőért takarít a háztulajdonosnál. Egész nap be van fogva. Ha a férj nyugdíjba ment, bérházi házfelügyelőséget vállalnak." A csoport tetejében a katonai számvevő őrmesterek ülnek, legalul a fővárosi fűtők. "Télen iskolai fűtő, nyáron fővárosi temetőben napszámos az apa. Heti 18 pengő fizetés. Nedves szoba-konyhás lakás a hegyoldalon." Egy másik fűtő nyáron alkalmi kertész. Az iparosok munkanélküliségéhez hasonló veszély itt a betegség és elbocsátás. "Apa tüdőcsúcshurut miatt nyugdíjazott rendőr, anya a gyermekek áldozata: vallomása szerint "szívhisztériás", köldöksérve van, lába dagad, vesebajos." A nyugdíj azonban még mindig 160 pengő, a kétszobás lakásban albérlőket tartanak. Egy másik rendőr 10 éves szolgálat után vesztette el állását. Posztján esett össze, gyomrát operálták, orvosaival támadt baja, a betegséget csak elbocsáttatása ürügyének tekinti. Lázong. Házfelügyelők villában, fűtéssel, havi 15 pengővel.

Ha a köztisztviselők ide tévedt fiait s azt a hét-nyolc jobbmódú iparosgyereket mint polgárink öt százaléknál biztosan kisebb "polgári" töredékét félreállítjuk, a megmaradt nyájban kétségkívül ez a "kisfixes" elem a legjobb módú. Utánuk az állandó segédmunkások, gépkocsivezetők következnek. Majd fej fej mellett az önálló kisemberek, elhullott értelmiség, átlag segédszemélyzet, legalul a kisszámú napszámos nép s a maguk erejére utalt takarítónők, mosónők, könyves asszonyok szomorú csoportja. Hosszú s rangban eléggé elnyúlt sor, ha felülről talán egy rakás szegény embernek látszik is. Statisztika meg nem fogja őket, városkutatás le nem írja. Keserveik és reményeik letéteményesének, a polgári iskolának azonban ismernie kell őket.


Lakás

A Medve utcai polgári körzeténél aligha van változatosabb. Budapest egy csomó múlt századbeli kis- és középvárosból áll, melybe a körutak és hidak vidékéről idegen sejtszövetként tört be a világváros. Az így keletkezett városhalmazt még újabb kisvárosok öve futja körül: gyárvárosok és kertvárosok, itt-ott egy-egy munkanélküli város is. A mi körzetünkben e sokféle Budapest elég tarkán van képviselve. Az iskola körül ott van a mostanában fölvert Felső-Víziváros. Ha a Tabán volt a legrégibb budapesti falu, ez a legigazibb budapesti vidéki városka. Alább az Alsó-Víziváros (a Lánchíd és a régi Bomba tér[42] közt), középületeivel s előkelő főutcájával évtizedekkel ezelőtt megkötötte már a békét a budai múlt és a Lánchídon átözönlő korszellem közt. A Vár oldalában meghúzódó boltos kapualjakon át lezüllött, régi úri házak kertjébe látni, s autók finom gumiját hallani előkelő, magányos utcákba befordulni. Fönn a Várban: a pestissel és szőlővel küzdő régi, budai polgárok Szentháromság szobra nézi a Habsburg-nádorok köré gyűlt ízléses palotákat s az ország legtörténelmibb négyszög-kilométerének kijáró épületszörnyeket. A Felső-Vízivárost északról a Körút átnyúlt karja bontja; némileg mégis elbudaiasodva a Ferences-kolostor nagy kertje s a Pálffy-kaszárnya közt. Mögötte a Rózsadomb növény- és gyümölcsneves utcái, a mind frissebb villatulajdonosok mind hígabb jólétével, föl a lakott világ határáig: a Törökvészig. A Margit körúttól északra a miénk még Újlak csücske is, az Irgalmasok kórháza és fürdője[43] körül. A Rózsadomb és a Városmajor közül a Marcibányi téri Lövöldéhez vezető régi út körüli új utcák küldik ide gyermekeiket. Idén az Attila utcai polgáriból áttelepített elsősökkel a Krisztinavárosból, Németvölgyről is kaptunk egy kis csapatot. Egyesek homályos s kikutatni nem mindig illő okokból Pestről, a Lágymányosról, a Hegyvidékről, a távoli Óbudáról zarándokolnak hozzánk. A szentendrei vasúttal négy-öten érkeznek; Budakeszi és Nagykovácsi felől kitartó sváb karaván vág neki az erdei útnak. Érdről, Diósdról, Tárnokról, sőt Martonvásárról is érkezik egy-egy fiú. Két szőke testvér Pesterzsébetről jár át, egy harmadik fiú Kispestről.

Összeállítottam idén (s tavaly is), hogy a körzet egy-egy része hány fiút ad hozzánk és mifélét. A polgáristákban legnépesebb negyed még mindig az iskola közvetlen környéke, a Felső-Víziváros. A tanulók egyötöde jár innen, a Margit körutat s a Batthyány utcát nem számítva. Ez a legrégibb és legszegényebb negyedünk. Az apró viskókon kívül néhány proletárkaszárnyává alakult régi épület ontja innen a gyerekeket; a legnépesebb közülük a hajdani Nyúl-kaszárnya, a Fő és a Gyorskocsi utca közt. Ebben a negyedben lakik a legtöbb magára maradt takarítónő, az értelmiség állástalan része, az önállók reménytelen harmada. A segédmunkások száma nagyobb az arányosnál, az altiszteké (új házak felügyelői) kisebb. Az építkezés egy évtized alatt tovább kergeti innen az utolsó Dosztojevszkij-figurát is, s iskolánk néhány házfelügyelő-fiút és kereskedői-iparos sarjat kap majd helyettük. Az Alsó-Vízivárosból jóformán csak a segédszemélyzet és a kisfixes elem tölti iskolánkat; ebben a viszonylag jobb negyedben laknak a postások és a Duna-parti palotasor házfelügyelői. A Batthyány utca s a Vároldal új bérházaival most küzdi ki magát eredeti állapotából, melyet a Szalag, Donáti és Toldy Ferenc utca régi házai őrzenek. Itt lakik a legtöbb igazi tisztviselő és súlyosabb kisfixes, tövükben a régi vízivárosi elem, tanulóink egynyolcada. A Várból alig járnak hozzánk, többnyire a minisztériumokhoz húzódó altiszt-fiak. A Margit körút s a vele betört mellékutcák (Keleti Károly, Szász Károly, Zsigmond utcák stb.) jobban álló iparosaink, Ganzgyárbeli segédmunkásaink, házfelügyelővé előlépett művezetőink elég gyéren beszórt (egytized) vidéke. A Rózsadombon lakik néhány tisztviselőn kívül villa-házfelügyelőink nagy része. Huszonnyolc fiú közül tizenháromnak az apja házfelügyelő, inkább az állástalan ipari munkások, mint a kisfixesek fajtájából. A Marcibányi tér vidéke körülbelül ugyanilyen népes, több az önálló iparos és az altiszt, kevesebb a házfelügyelő. Az idén hozzánk került krisztinavárosi elem olyanféle, mint a Margit körúti. Újlakról, Óbudáról, északi határvidékünkről túl kevesen járnak be, a nyugati hegyvidékről is csak öt-hat fiú. A pestieket s a vidékről bejárókat sem igen lehet apáik foglalkozásával jellemezgetni.

A változatos vidék, szociálisan is elütő tájaival, a sorsoknak elég nagy tarkaságát engedné meghúzódni magán. De polgárista szülőnek lenni mégiscsak elég nagy rokonság ahhoz, hogy e tarkaságot ellensúlyozza. Semmin sem lehet ezt az igényekben és lehetőségekben gyökerező rokonságot jobban kimutatni, mint lakásaikban. Akár Óbudáról jár be a mi polgáristánk, akár a Margit körútról vagy a hegyvidékről, mindig a szoba-konyhás emberek országából érkezik. A szoba-konyhás főbérleti lakás a mi szülőinkre csaknem éppolyan jellemző, mint a polgáriba járó gyerek. Aki mint lakó alatta van a szoba-konyhás főbérletnek, mint szülő csak nehezen és kivételesen győzheti a polgárit. Aki igazán fölötte van a szoba-konyhás színvonalnak, annak a fia csak mint menekült vagy száműzött időz a mi iskolánkban.

Hogy ki van a szoba-konyhás színvonal alatt? Egy egész még tengerfenekibb társadalom: ágyrajárók, albérlők, konyhátlan szobalakók, műhelyben lakók, más családdal együtt bérlők (társbérlők, ahogy egyik fiúnk írta), végül a szoba-félkonyhások, akiket már igazán csak a megosztott konyha választ el a valódi főrendű szoba-konyhásoktól. A mi családjaink közül még 40 sem tartozik ebbe a legváltozatosabb lakóvilágba (a felsőbb elemi családjaiból biztosan sokkal több). Csak néhány magára maradt nő szorult ide. "Anya egy Király utcai ruhaüzletben alkalmazott, csak későn jár haza. Albérletben lakik, egy szobája van, a maga bútorával. Férjétől elvált, egy gyermeke van. A gyereknek a háziak főznek ebédet." "Anya ápolónő volt. Most már 16 éve Fő utcai öreg bérkaszárnyában segédházfelügyelő. Havi 5-6 pengő szemétpénz és egyetlen helyiség: tágas, világos, utcai. Mos is. Férjétől öt éve külön. Férje súlyos alkoholista, tör, zúz, fojtogat. Nem megy olyan állásba, ahol tartásdíjat vonhatnának le. Most is felkeresi éjjelente feleségét, bezúzza az ablakot. Egy alkalommal beengedte, akkor az asszony segítségére siető leventének leharapta az ujját. Anya baltát ragadott, és fejbe vágta. Nyolc napon belül felgyógyult. Az egykori ápolónő körme fényezett, új sárga csizma a lábán. Cigarettacsutka a »pálma-cserép«-ben." A legnagyobb rész mégis: alkalmi munkás, kifutó, rosszul fizetett segéd vagy állástalan, ipari igazolványát beadó mester, az üzletben megszoruló cipész. "Apa cipészsegéd, heti 10-12 pengő jövedelemmel. Anya takarítani jár. Az egyetlen helyiségért havi 21 pengőt fizetnek, mennyezetig nedves, fűtetlen szoba. Nem tiszta. Nyomasztó szegénység. Két ágy. Három gyerek közül kettő vidéken, anyai nagyszülőknél, akik szintén igen szegények, napszámosok. Szülők magukhoz akarják venni a gyermekeket, mert nem tudnak fizetni értük." "Az anya két hete meghalt, tüdő-, szív- és vesebajos volt. Négy gyermek, a 2 kicsi három és négy éves. Apa a Fővárosi Kertészetben heti 18 pengőt keres. Egy nagy lány ugyanannyit. Világos, de nedves albérleti helyiség. Apa iszákos." Néha a házfelügyelőséggel jár az apa jövedelméhez méltatlan lakás. "Apa köztisztasági alkalmazott, havi 110 pengő. Házfelügyelő is. Anya végzi a házban a fűtést. Egyetlen helyiségből álló lakás. Fűtést is kapnak."

Kétszobás lakást már jóval többet mutatnak ki kérdőíveink, s ha a jólétet a szobaszámmal mérné valaki, mint a statisztika kénytelen, több mint 70 családot találna, amelyek fölötte élnek a szoba-konyhás életszintnek. Egy kis vizsgálódás ezt a jó ötödöt alaposan megcsappantja. Ebbe a kétszobás csoportba tartozik ugyanis a legtöbb vidéki fiú. Márpedig két szoba-konyha Budakeszin semmivel sem több, mint 1 szoba-konyha a Vízivárosban. A vak kefekötők két szobába zsúfolt szövetkezete azt is megmutatta már, hogy a nagyobb lakás néha egész családtelepet rejteget. Régi családok romjai vagy elnépesedett, több kézzel kereső családok verődnek össze egy-egy ilyen nagyobb lakásba. "Apa magántisztviselő volt. Háborúban tüdő- és haslövés, hét évig feküdt otthon; a fiú ezalatt született. Anya kisegítő tisztviselőnő bankban, havi 80 pengőt keres. Anyai nagyapánál laknak, aki foltozó cipész a Vároldalban, felesége újságárus. Közsegélyesek. Két szoba-konyhás lakás, havi 50 pengő. Egyikben az anya lakik gyermekével." "Apa a Vízműveknél heti 22 pengőt keres. A tanulónak egy 24 éves lány és egy 19 éves fiútestvére van. A lány hivatalban van, a fiú autószerelő. Havi 48 pengő lakbért fizetnek két szoba-mellékhelyiségért." Mind a két család a Vároldal öreg házaiban vonta meg magát, ahol azonkívül, hogy többen keresik a pénzt, a lakbér sem igen magasabb, mint az egyszobásoké. Egyszobás színvonal ez a kisfixes környezet is: "Apa erdészetnél volt altiszt, s áthelyezték a fővároshoz. Ez állítólag nagy anyagi veszteség, az asszonyt különösen elkeseríti. Férj havi jövedelme most 180 pengő. Három élő gyermekük iskolás, egyik kereskedelmi érettségi előtt. Lakás kétszobás, igen tiszta, világos, nedves, havi 45 pengő, Batthyány utcában." Nagyobb házakban nemegyszer a házfelügyelőséggel jár 2 szoba. "Szülők házfelügyelők. Két szoba, konyha, havi 140 pengő. Öröklakásos ház, az apa nem dolgozhat. Két gyerek. Nagy rend és tisztaság."

Amint látjuk, a két szobát lakók közt töredék csak a valódi kétszobás sorsú ember. Néhány jobb iparos, vízivárosi öreg háztetőkből élő tetőfedő, boldoguló fűszeres, nagyobb jövedelmű betűszedő, egy-két detektív s a kereső értelmiség tartozik ide. "Apa cserépfedőmester. Rendes, világos, földszinti kétszobás lakás. A gondozónővért barátságtalan anya s nagyanya fogadja. Polgári jólétben élő asszonyok, akik nem szeretik a »zaklatást«." "Apa Állami Nyomdában, bizalmas munkakörben dolgozik, 45 pengőt keres hetenkint. Kétszobás, emeleti világos lakás, ízlésesen berendezve, polgári jómód. Évi 640 pengő lakbér." "Apa államrendőrség detektív. Havi 200 pengő. 54 pengő lakbér. Két gyermek, a lány óvónőképzős. Kétszobás, rendes, tiszta lakás, fővárosi házban." "Apa banktisztviselő. Harmadik emeleti, utcai, elegáns, mellékhelyiséges lakás. Háztartási alkalmazottja is van. Apának 10, anyának 8 testvére volt, nekik kettő. Nagy gyermekkultusz, önfeláldozó szülők, a mihozzánk járó fiú sok aggodalmat és bánatot okoz." De ezzel aztán ki is értünk a mi szülővilágunkból. Egy banktisztviselő, akinek állása, cselédje s elkényeztetett gyereke van, már középiskolai szülő, s csak a hamiskártyás balsors keverhette a mi paklinkba. Hét szülőt találtunk még náluk is följebb, ezeknek három- vagy éppen négyszobás lakásuk van. Letévedt mars-lakók, akikről nincs mondanivalóm. "Apa Beszkárt-tisztviselő, 300 pengőn felüli fizetéssel. Nemrég családi házat örököltek a Guggerhegyen. Az örökösödési adó s a házon maradt adóhátralék fizetése havonként 80 pengőt von el a jövedelmükből. A három fiú rosszul tanul, úgyhogy a szülőknek polgáriba kellett adni őket."

Hacsak nem ezekhez a letévedtekhez tartozik, a polgári iskolai szülő mindig hajlamos a házfelügyelőségre. A szobakonyhás emberek életében a lakbér jóval nagyobb tétel, mint följebb.

Egy tűrhető szoba-konyhás: havi 35-40 pengő; egy közepes jövedelmű polgárista szülő 80-100 pengőt keres. Ez olyan arány, mintha egy 400 pengő összjövedelmű (lakbér is benne van) tisztviselő 180 pengős lakást tartana. A házfelügyelőség nemcsak ettől a lakásgondtól menti meg a kisembert, de kisebb-nagyobb jövedelemhez is segíti. A házfelügyelőség épp ezért nagy fölhajtó erő. Egy kis utcaseprőnek, aki házfelügyelő is, több módja van gyermekei kitaníttatására és családja fölemelésére, mint egy "jól kereső" kisiparosnak vagy kiskereskedőnek.

Házfelügyelőségre, mint tudjuk, két dolog képesít: megbízhatóság vagy szaktudás, esetleg mind a kettő. A házfelügyelőnek vagy legyen komoly állása, amelyet szélhámossággal nem kockáztat, vagy értsen a vízcsaphoz, lifthez, villanyhoz, kerthez, amivel mesterembert takarít meg. Ez a két követelmény már meg is magyarázta, miért kerül ki a házfelügyelők óriási többsége a kisfixesek és az ipari segédmunkások közül. Szülőink közül minden negyedik házmester. A házfelügyelők közel fele kisfizetéses, valamivel kevesebb a segédmunkás, a többi napszámosféle, önálló iparos alig akad köztük. A kisfixesek a jobb házfelügyelőségeket szállják meg, ahol az asszonynak nem kell a háztulajdonosnál takarítani, s a tisztségéért a megbízható állású férfinak még kapupénz, szemétpénz, esetleg liftpénz is csöppen le. A segédmunkások közül az állástalanok vagy bizonytalan jövedelműek a jóval súlyosabb villa-házfelügyelőségekbe szorulnak. Az asszonynak itt takarítania, mosnia kell, míg a facér férj a kertben gereblyézget. A jobb segédmunkások, gyári művezetők a kisfixesekkel osztoznak a közép-házfelügyelőségeken, esetleg még náluk is busásabb házakat szereznek szakismereteikkel, fel a legnagyobb bérházakig, ahol a házfelügyelőnek semmiféle profán gyakorlatot sem szabad a házfelügyelőségen kívül folytatnia. A napszámosok, mint sorscsinálta kertészek, a villafelügyelők alacsonyabb családjába tartoznak.

A kétféle, feltörekvő szolga s deklasszálódó iparos elem találkozása, mint az egész polgári iskolában, a házfelügyelőségben is kimutatható. Míg a házfelügyelők egy része mint hajótörött evez be a felesége cselédmunkájáért járó "alagsori" villa-szobába, a másik rész emelkedőben, az "akinek van, annak adódik" korszerű igényét példázza. Hogy a háború utáni s különösen a magyar nevű elem a házfelügyelőségre alkalmasabb: nem nehéz kitalálni. A házfelügyelők háromötöde háború után került fel, s jórészben magyar neve van. A magyar cselédnép, mely a szolgálatot otthon évszázadok óta tanulja, a katonaságnál és a kisfixes állásokban "kicsiszolódott", minden szakképzettség nélkül is a legjobb házfelügyelő. Őbenne épp az van meg, amihez lassan a képzettséget is meg lehet szerezni, de amit a képzettséghez nehezebben. Mindig jobb és jobb házfelügyelőségekbe emelkedve, fizetésükkel (a lakást pénzre számítva) a havi 3-400 pengőt is elérik. Jövedelmük szerint valóságos középosztálybeliek már, de egy-két évtizedig még mint cselédek köszönnek alászolgáját, hogy érettségizett fiúkban (akinek közben még állást és egy kis vidéki házat is összeköszöntek) levegyék végre az álarcot, s ott álljanak, ahova az alagsorból felküzdték magukat: a napfényben élő, igazi társadalomban. A középosztály népi felfrissülésének a házfelügyelőség a legbővebb csatornája. Egy szép könyvtárnyi szociológiai irkafirkával érne fel egy alapos tanulmány róla. Amíg ez elkészül, hadd mutatom be két példán, mekkora különbségek férnek el ebben a leggyorsabban tisztító purgatóriumban is. "Házfelügyelők, szobakonyhás pincelakás, fűtés, világítás a jövedelmük. Lakó nincs. Anya egész nap a tulajdonosnál dolgozik; gazdag rózsadombi család, kevés belátással. A gondozónővér megbotránkozással lehetett tanúja bánásmódjuknak. Apa alkalmi munkás, bizonytalan jövedelem. A gyereket a beteg nagyanya gondozza." "Házfelügyelők a belvárosban. Magasföldszinti kétszobás, tágas udvari lakás. Elegáns bútorok, divatos, hármas könyvszekrény, pamlag, képek, szőnyeg, drága függöny. Konyha nem jól illik a szobákhoz, világítóudvari, nappal is villany ég benne, nem ragyog annyira, látszik, hogy egész nap itt tartózkodnak. Az anya kimért, uralkodói tartású asszony. Véget nem érő tojástömeget tört a rizsfelfújtba. A ház négy vécés, borpincéjük van vidéken."


Németh László: A Medve utcai polgári. Bp., 1943. 25-32., 45-52. p.

 

Babirák Mihály - Kokovai Lajos: A polgári iskolai tanulók pályaválasztásáról

1936

A pályaválasztás alakulása a századforduló óta

A polgári fiúiskolán átvonuló tanulósereg társadalmi összetételében az idők során jelentős változásokat észleltünk. Hasonlóképpen feltűnő átcsoportosulást mutatnak az élet különféle útjain való szétosztódásukban az iskola kapuin kilépő IV. osztály végzett növendékek is.

Ennek szemléltetésére szolgáljanak az utolsó három évtized néhány kiemelt esztendejének idevonatkozó hivatalos adatai.

A székesfővárosi községi polgári fiúiskolák IV. osztályát végzett tanulók pályaválasztása

Pályaválasztási csoportok

Melyik évről való a fölvétel

 

1902.

1912.

1914.

1926.

1930.

1932.

 

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

I. Tovább tanul

561

84,5

601

60,3

1.029

68,7

592

29,9

501

33,2

420

32,1

Polgári iskola
V. o.-ban

56

 

5

 

29

 

-

 

-

 

-

 

Középiskolában és tanítóképzőben

63

 

48

 

76

 

95

 

120

 

80

 

Hadapród-iskolában

55

 

40

 

47

 

-

 

-

 

-

 

Felsőkereske-delmi iskolában

210

 

266

 

528

 

440

 

293

 

247

 

Egyéb iskolában

177

 

242

 

349

 

57

 

88

 

93

 

II. Kereső pályán

97

14,6

394

39,5

454

30,3

1.335

67,4

1.009

66,8

799

61,1

Ipari tanonc

56

 

261

 

248

 

965

 

672

 

600

 

Kereskedő-tanonc

16

 

31

 

57

 

254

 

238

 

125

 

Gazdasági és hivatali pályán

25

 

47

 

96

 

116

 

99

 

74

 

Egyéb pályán

-

 

55

 

53

 

-

 

-

 

-

 

III. Otthon maradt

6

0,9

2

0,2

13

1,0

54

2,7

-

-

88

6,8

I-III. Összesen

664

100

997

100

1.496

100

1.981

100

1.510

100

1.307

100

Ismétlő*

-

-

-

-

-

-

-

-

21

1,2

7

0,5

Meghalt

-

-

-

-

-

-

-

-

1

-

-

-

Ismeretlen*

172

20,5

37

3,6

48

3,2

9

0,4

143

8,5

102

7,2

Mindössze

836

-

1.034

-

1.544

-

1.990

-

1.675

-

1.416

-

* Az ismétlők és ismeretlenek aránya az összes tanulókra vonatkozik.

a) Az 1902. évi adatok szerint a végzetteknek túlnyomó hányada (561 fiú) törekedett magasabb tanulmányokra. A továbbtanulók 84,5%-os arányszáma rávilágít az akkori véleményre, amely szerint a polgári iskola a magasabb középfokú tanulmányokra előkészítő iskola. A mellett, hogy a felsőkereskedelmi iskola ebben az időben az összes végzetteknek több mint 1/4-ét vonzza falai közé, az alsó tagozatra építő többi iskola részesedése is jelentős. A nem gyakorlati irányú felsőtanulmányokra lépők nagy részesedése (középiskola, tanítóképző, hadapródiskola) erősen letompította a polgári iskola gyakorlati jellegét.

A kereső pályára lépők 1/7-nyi alacsony aránya is ezt a felfogást táplálta, pedig jogosult az a feltevés, hogy a kereső pályákon elhelyezkedettek nagyobb részét az "ismeretlen" bevallásúak magas számú csoportjában is kell keresnünk. A polgári iskolával kapcsolatot tartó társadalmi rétegek akkoriban még előítélettel viseltettek az iparos-kereskedő foglalkozásokkal szemben; még leküzdhetetlen anyagi, vagy tanulmányi okok mellett is nehezen adták fiaikat tanoncnak. A gyengébben tanuló gyermeket a szülői házban, de talán az iskolában is, annyiszor fenyegették azzal, hogy "inas leszel", míg végül maga is alacsonyabbrendűnek érezte, s a statisztikai bevallásnál gyakran el is titkolta.

Mindennek magyarázatát találhatjuk abban, hogy ebben az időben a székesfővárosi polgári iskolába járó tanulók szülőinek társadalmi színvonala még kétségtelenül magasabb és a század induló éveiben erős ütemben polgárosodó népesség a föllendülő gazdasági jólét éveiben gyermekeinek a polgári iskolán túlmenő teljes középfokú képzést kívánt nyújtani.

Jellemző, hogy a 97 kereső pályára szándékozó végzett fiútanulónak több mint 1/4-e a hivatali ágazatok alsóbb fokozataiban kereste boldogulását. Valóban a posta, vasút, közigazgatás kisebb állásai közvetlenül, vagy megfelelő tanfolyamok elvégzése után ekkor még nyitva állottak a IV. osztályt végzettek előtt.

b) Az 1912. évben a továbbtanulók száma alig növekszik, de a kereső pályákra lépők csoportja a századelejihez képest emelkedést mutat. Az otthonmaradtak és ismeretlenek száma elenyésző, és így a kereső pályákra lépők száma tisztán jelentkezik közel 40%-os hányadával. A keresők belső tagozódása az ipari foglalkozások előretöréséről beszél.

Az ismeretlenekre vonatkozó előbbi fejtegetésünket igazolja, hogy számuk összezsugorodásával egyidőben emelkedett a tanoncok csoportja. Utóbbit még inkább növeli a tíz év után észlelhető és főként ezt a kategóriát érintő tanulószaporulat. A főváros fejlődő iparosodása már a háború előtti években érezhetően magasabb követelményeket állít tanoncainak előképzettsége elé. Az ízlés, technika és a verseny fejlődése több iparágban szükséges feltétellé teszi a középfokú iskola IV. osztályának elvégzését. A gyakorlati irányú polgári fiúiskola jelentőségét mindjobban kiemeli, de az ipari-kereskedői foglalkozások jobb megbecsülésére is visszahat ez a magától kialakuló minősítési gyakorlat. A tanoncnak jelentkező 292 növendék már számottevő (28,2%) hányadát adja az összes végzetteknek.

A világháborút közvetlenül megelőző évek a továbbtanulók és keresők főcsoportjainak arányában nem hoznak lényeges eltolódást. Az ismeretlenek és otthon maradtak százalékrontó hatását is beszámítva, 1902-ben minden végzett 10 tanuló közül 7-et, 1912-ben már csak 6-ot találunk felsőbb tanulmányokban. Ha a megelőző 1911-es (63%), a következő 1913-as (63,9%) és 1914-es (66,4%) évjáratokban a teljes létszám után számított továbbtanulók zárójelben közölt %-át tekintjük, határozottan megállapítható, hogy ebben az időszakban végzett tanulóinknak közel 2/3-a törekszik felsőbb tanulmányokra.

c) Az 1914. évi adatok az előbb rajzolt képet némileg megváltoztatják. A továbbtanulók száma a legtöbb iskolanemnél, különösen a kereskedelmi iskolánál emelkedik, arányszámuk ismét a 70% felé közeledik. Az ipari pályák súlya csökkenést mutat. A végzett tanulók száma a két év előttinek másfélszerese, de a növekedés ebben az évben már nem az ipari pályákra, hanem főként a szakiskolákba, kisebb mértékben a hivatali pályákra lépők csoportját táplálja. A kereskedelmi iskolába igyekvők száma megkétszereződik és az egyéb (főként gyakorlati) iskolák súlya is fokozódik. Ezek a szakiskolák a végzett tanulók nagyobbik felét (56,7%) vonzzák maguk felé az utolsó békeévben.

Végeredményben a háborút megelőző időben (a jelentkező ingadozásoktól eltekintve) a pályaválasztás a továbbtanulók 2/3-ával és a kereső pályákra törekvők 1/3 körüli hányadával bizonyos egyensúlyi helyzetet ért el.

d) A világháború nyomán járó társadalmi átcsoportosulás, az alsóbb néposztályok nagyerejű feltörekvése, a polgári fiúiskola tanulóinak összetételét és ennek természetszerű következményeként a pályaválasztási csoportok tagozódását is gyökeresen megváltoztatja. A polgári fiúiskola tanulóinak összetételében mutatkozó átalakulás az 1926. évben már eléri a nyugvópontot, amely az 1930-as és 1932-es években alig változik. A továbbtanulók és kereső pályára lépők aránya felcserélődik. A tanulmányaikat folytatók hányada háború előtti arányszámának felére szakad le és az összlétszámnak kb. 30%-ában állapodik meg.

Ha figyelembe vesszük a háború következményeként elmaradt születések számát, megállapíthatjuk, hogy a továbbtanulók száma (1926-ban: 592, 1927-ben: 658, 1930-ban: 522, 1932-ben: 427) nagyjában nem változott. A polgári iskola felsőbb osztályaiba lépők és a hadapródiskolások kiesését pótolta a felsőkereskedelmi iskolába iratkozók számbeli megnövekedése, amely ma már a továbbtanulók túlnyomó számát teszi.

A továbbtanulók tömegének viszonylagos állandósága ellenére is sajátos tünet arányszámuknak erős visszaesése, ami arra mutat, hogy a háborút követő években a polgári iskolába áramló új hullámok olyan tanulósereget hoznak magukkal, amely már nem igényel teljes középfokú műveltséget, hanem megelégszik a polgári iskola által nyújtott kerek, de kisebbfokú képzettséggel. A polgári iskola gyökereit most már az alsóbb társadalmi osztályok rétegébe bocsájtotta le. Kilépő tanulóinak is mintegy 2/3-a szakadatlanul a gyakorlati életpályákra özönlik. Közülök az ipari tanoncok előretörése fokmérője ennek a folyamatnak.

A gazdasági, hivatali pálya cím alatt szereplők száma ma már inkább a múltból táplálkozó szándékot, mint elérhető valóságot jelent.

Az otthonmaradóknak és ismeretleneknek az 1932. évi adatokban jelentkező emelkedése jelzi az elnehezülő évek gazdasági válságának immáron a serdülőkorban is mutatkozó hatását.

A polgári fiúiskola háborúelőtti felsőbb tanulmányokra előkészítő jellege jórészt megszűnt. A polgári fiúiskola ma már nem könnyebb átvonuló hely a továbbtanulók számára, hanem sajátos összetételű, eredeti célkitűzésében megerősödött, nemzeti hivatást betöltő fontos iskolanem. [...]


A pályaválasztás szociális tényezői

a) A társadalmi eredet szerepe a pályaválasztásban.

Az értelmiségi osztályokhoz tartozó szülők gyermekei az átlagot messze túlhaladó mértékben, létszámuknak közel 2/3-ával szerepelnek a továbbtanulók között. A táblázat legkirívóbb adataként jelentkezik a magasabb osztályokhoz tartozó gyermekek tódulása a magasabb tanulmányok felé. Ez a réteg az, amely a polgári fiúiskolát valóban a felsőbb iskolákra előkészítő intézménynek tartja. Bármennyire feltűnő az értelmiségi eredetű tanulók 62,2%-os aránya a továbbtanulók között, ez a jelenség kicsiny súlya mellett mégsem lehet döntő a polgári fiúiskola elbírálása szempontjából.

Az 1933-ban IV. osztályt végzett fiútanulók pályaválasztása szülőik társadalmi állása szerint

Pályaválasztási csoportok

Értelmiség, vagyonából élő

Önálló iparos, kereskedő

Ipari, kereskedelmi alkalmazott

Közszolg. és katonai altiszt

Alsóbb néposztályok

Együtt

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

I. Tovább tanul

84

62,2

81

38,0

146

26,1

101

32,8

89

28,1

501

32,7

Középiskolában és tanítóképzőben

14

 

6

 

17

 

12

 

15

 

64

 

Felsőkereske-delmi iskolában

61

 

66

 

107

 

81

 

63

 

378

 

Egyéb iskolában

9

 

9

 

22

 

8

 

11

 

59

 

II. Kereső pályán

36

26,7

109

51,2

310

55,4

141

45,8

177

55,8

773

50,4

Ipari tanonc

22

 

83

 

231

 

108

 

133

 

577

 

Kereskedő-tanonc

11

 

19

 

48

 

16

 

19

 

113

 

Gazdasági és hivatali pályán

1

 

1

 

3

 

1

 

1

 

7

 

Alkalmi munkán

2

 

6

 

28

 

16

 

24

 

76

 

III. Otthon maradt

15

11,1

23

10,8

104

18,5

66

21,4

51

16,1

259

16,9

I-III. Összesen

135

100

213

100

560

100

308

100

317

100

1.533

100

Ismétlő*

7

4,2

5

2,1

29

4,5

18

5,0

11

2,8

70

3,9

Ismeretlen*

26

15,5

20

8,5

61

9,4

32

8,9

59

15,3

198

11,0

Meghalt

           

1

     

1

 

Mindössze

168

-

238

-

650

-

359

-

387

-

1.802

-

* Az ismétlők és ismeretlenek aránya az összes tanulókra vonatkozik.

A kereső pályára adott és az otthon tartott gyermekek aránya alacsonyabb az átlagnál. A könnyebb ipari ágazatok mellett kedvelt a kereskedői pálya.

Az önálló iparos és kereskedő szülők továbbtanuló gyermekei 38%-os arányukkal valamivel az átlag felett állanak és jobbára a kereskedelmi iskolába igyekeznek.

A kereső pályák képviselete is erős. Ezzel függ össze az otthon maradók alacsony száma, mert a szülők szükség esetén gyermeküket saját üzemükben foglalkoztatják.

A közszolgálati altisztek gyermekeinek továbbtanuló hányada is eléri az átlagot 32,8%-os arányával. Ez a réteg az, amely a hivatalnoki testülettel való állandó érintkezés folyományaként a legerősebb feltörekvő irányzatot mutatja.

A kereső pályára lépők száma nem éri el az átlagot, míg az otthonmaradók száma itt a legmagasabb, ami az elhelyezés terén tanúsított gondosabb mérlegelésre és tartózkodásra vezethető vissza.

Az ipari és kereskedelmi segédszemélyzet és az alsóbb néposztályok kategóriáiba tartozók gyermekeit létszámuknak 1/4-énél valamivel magasabb hányaddal, tehát jóval az átlag alatt találjuk magasabb tanulmányokban. Ez a réteg általában nehezen küzd még a polgári iskolai taníttatás terheivel is. Jövedelmi viszonyai szeszélyes eltéréseket mutatnak, gyermekének iskoláztatására nem annyira általános kulturális vágy, mint inkább anyagi teherbírásának foka, vagy a tanuló arravalósága van ösztönző hatással.

Ez a két osztály adja a kereső pályákra lépők zömét, közülök kerül ki az alkalmi munkások nagyrésze. Jelentékeny az elhelyezkedni nem tudók száma is. Arányszámaiknak fokozott jelentőséget ad, hogy ezekből az osztályokból nyeri a polgári fiúiskola legtöbb növendékét.

Tanulságos az ismeretlenek számának alakulása is, amely jórészt az elköltözések folyománya. Itt az értelmiségi szülők és alsóbb néposztálybeliek gyermekeinek aránya emelkedik ki. Előbbi rétegé azért, mert helyváltoztatása könnyebb, utóbbi meg bizonytalanabb egzisztenciális viszonyainál fogva hullámzó településű tömeget jelent.

A leginkább helyhez kötött önálló iparűzők és altisztek aránya a legkedvezőbb. Egybevetve megállapításainkat, látható, hogy a polgári iskola igazi fenntartó pillérei az önálló iparűzők és az alsóbb néposztályok, amelyek közül az önálló iparűzők és az alkalmazottak gyermekei nagyobbrészt a polgári iskolától várják az életküzdelemhez szükséges szellemi és erkölcsi útravalót.

b) A hitfelekezet és a pályaválasztás.

A negyedik osztályt végzett fiútanulók felekezeti megoszlása általánosságban követi az összes tanulók tagozódását. Bár a felekezeti hovatartozandóság a pályaválasztás szempontjából nem annyira iránytszabó jelentőségű, ezen az alapon tett felosztásunk mégis néhány tanulságos eredményre vezet.

Előrebocsátjuk, hogy az 1198 római katolikus vallású tanulónak a létszámban jelentkező súlya az arányok átlagértékeinek kialakulását döntően befolyásolja, és így a katolikus vallású tanulók pályaválasztási hányadosainak már csekély eltérései is nagy figyelmet érdemelnek. Fentiekből következik, hogy a továbbtanuló 320 római katolikus vallású tanulónak valamivel az átlag alatt maradó 31,4%-os csoportjában, az egyes iskolanemek közötti megosztás nagyjában fedi az általános tagozódást. A keresők csoportja ugyancsak az átlagos szinten mozog. Az ipari irány dominál, míg a kereskedelmi ágazatokban lévők száma alacsonyabb. Az otthonmaradók 18,5%-os száma túlhaladja az átlagot, míg az ismétlők és ismeretlenek hányada normális.

Az 1933-ban IV. osztályt végzett fiútanulók pályaválasztása vallásuk szerint

Pályaválasztási csoportok

Római katolikusok

Reformátusok

Izraeliták

Ág. hitv. evang.

Egyéb vallásúak

Együtt

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

I. Tovább tanul

320

31,4

59

26,9

92

45,3

19

30,6

11

37,6

501

32,7

Középiskolában és tanítóképzőben

49

 

11

 

1

 

3

 

-

 

64

 

Felsőkereske-delmi iskolában

224

 

43

 

87

 

16

 

8

 

378

 

Egyéb iskolában

47

 

5

 

4

 

-

 

3

 

59

 

II. Kereső pályán

510

50,1

123

56,2

91

44,8

34

54,9

15

50,0

773

50,5

Ipari tanonc

400

 

91

 

52

 

24

 

10

 

577

 

Kereskedőtanonc

61

 

10

 

33

 

7

 

2

 

113

 

Gazdasági és hivatali pályán

5

 

1

 

1

 

-

 

-

 

7

 

Alkalmi munkán

44

 

21

 

5

 

3

 

3

 

76

 

III. Otthon maradt

189

18,5

37

16,9

20

9,9

9

14,5

4

13,3

259

16,8

I-III. Összesen

1.019

100

219

100

203

100

62

100

30

100

1.533

100

Ismétlő*

53

4,3

8

3,1

5

2,1

4

5,3

-

-

70

3,9

Ismeretlen*

125

10,4

28

11,0

26

11,0

10

13,1

9

23,1

198

11,0

Meghalt

1

-

-

-

-

-

-

-

-

-

1

-

Mindössze

1.198

-

255

-

234

-

76

-

39

-

1.802

-

* Az ismétlők és ismeretlenek aránya az összes tanulókra vonatkozik.

A 219 református tanulónak csupán csak 1/4-et valamivel meghaladó hányada lép magasabb tanulmányokba, míg a kereső pályára lépők 56,2%-os aránya ennél a felekezetnél a legmagasabb. Az ipari tanoncok száma a legmagasabb arányon áll, és itt a nehezebb testi munkát igénylő iparágak dominálnak. Ugyancsak magas az alkalmi munkát végzők aránya is. A kereskedői pályák részesedése alacsony.

A 203 izraelita tanulónak kereken 1/2-e folytatja tanulmányait, kevés kivétellel a felső kereskedelmi iskolában. Majdnem ugyanennyi tanuló lép kereső pályára. A kereső pályák között már nem olyan túlnyomó az ipari tanoncok részesedése. Kiemelkedő a kereskedelmi tanoncok magas aránya.

Az összes keresőknek átlagos 1/7-e van a kereskedelmi pályán, míg az izraelita kereskedőtanoncok száma meghaladja kereső csoportjuk 1/3-át is.

Meglepően alacsony az izraelita otthonmaradók 9,9%-os aránya, ami az izraelita tanulók könnyebb elhelyezkedése mellett szól.

A pályát választott 62 evangélikus tanuló kisebb hányaddal szerepel a továbbtanulók között, míg a kereső pályákra lépettek aránya megközelíti a reformátusokét.

Az egyéb felekezetekbe sorozottak alacsony száma, nem nyújt támpontot az összehasonlításra, de nagyjában megközelíti a pályaválasztás általános alakulását.


c) A tanulmányi eredmény hatása a pályaválasztásra.

A polgári fiúiskola tanulóinak pályaválasztásánál értékes tanulságokat ad az a szempont, hogy milyen módon érvényesül a tanulmányi eredmény a gyermekét elhelyező szülő elhatározásánál.

1. E végből a végzetteket szétosztottuk a pályaválasztási csoportokban bizonyítványaik általános előmeneteli fokozatai szerint.

A tanulmányi eredmény befolyása a pályaválasztásra

Pályaválasztási csoportok

Általános jeles

Általános jó

Általános elégséges

Javítóvizsgára utasított

Ismétlésre utasított

Együtt

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

szám-szerint

%

I. Tovább tanul

70

14,0

188

37,6

226

45,0

17

3,4

-

-

501

100

Középiskolában

6

 

10

 

6

 

-

 

-

 

22

 

Tanítóképzőben

19

 

20

 

2

 

1

 

-

 

42

 

Felsőkereske-delmi iskolában

38

 

134

 

194

 

12

 

-

 

378

 

Egyéb iskolában

7

 

24

 

24

 

4

 

-

 

59

 

II. Kereső pályán

25

3,4

148

19,1

488

63,1

102

13,1

10

1,3

773

100

Ipari tanonc

18

 

111

 

363

 

78

 

7

 

577

 

Kereskedő-tanonc

3

 

27

 

64

 

16

 

3

 

113

 

Gazdasági és hivatali pályán

1

 

-

 

5

 

1

 

-

 

7

 

Egyéb (alkalmi) foglalkozás

3

 

10

 

56

 

7

 

-

 

76

 

III. Otthon maradt

3

1,1

40

15,4

170

65,7

45

17,5

1

0,3

259

100

I-III. Összesen

98

6,4

376

24,5

884

57,7

164

10,7

11

0,7

1.533

-

Ismétlő*

-

-

-

-

2

-

15

-

53

-

70

-

Ismeretlen*

4

2,1

37

18,6

121

61,1

36

18,2

-

-

198

100

Meghalt

-

-

-

-

1

-

-

-

-

-

1

-

Mindössze

102

5,7

413

22,9

1.008

56,0

215

11,9

64

3,5

1.802

100

* Az ismétlők és ismeretlenek aránya az összes tanulókra vonatkozik.

Különös figyelmet érdemel az a kérdés, vajon a felsőbb tanulmányokra lépés esetén az egyes társadalmi rétegek kulturális felhajtó ereje mellett jelentkezik-e a szellemi rátermettségen alapuló szelekció. Vajon azok lelhetők-e a felsőbbfokú iskolák padsoraiban, akiket a polgári fiúiskolában szerzett tudásuknak, kialakult készségeiknek magasabb foka arra érdemessé tesz? A fiúk továbbképzését szolgáló intézetek ebből a szempontból olyan eltéréseket mutatnak, hogy célszerűnek látszik adataiknak a teljes vizsgált anyagból való kiemelése.

Milyen iskolába iratkozott

Jelesek

Jók

Elégségesek

Javítóvizsgát tettek

Együtt

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

száma

%

Középiskolába

6

27,5

10

45,5

6

27,25

-

-

22

100

Tanítóképző intézetbe

19

45,2

20

47,6

2

4,8

1

2,4

42

100

Felsőkeresk. iskolába

38

10,0

134

35,4

194

51,3

12

3,3

378

100

Egyéb iskolába

7

11,9

24

40,7

24

40,7

4

6,7

59

100

Összesen

70

14,0

188

37,6

226

45,0

17

3,4

501

100

A 102 jelesen végzett tanulóból 70 tanul tovább, a 413 jó rendűből már csak 188, míg az 1008 elégségesből 226, sőt a 215 javítóvizsgálatra utasítottból is 17-et találunk felsőbb tanulmányokban.

A továbbtanulók polgári iskolai végbizonyítványuknak tanulmányi eredményei szerint általában kedvezőtlen tagozódást mutatnak. A beiratkozottaknak közel 1/7-e esik a jelesekre, 1/3-ot meghaladó száma a jórendűekre és majd az 1/2-e az elégségesekre. Ez utóbbit tovább rontja a javítóvizsgálatot tettek kis csoportja.

A polgári fiúiskolát végzettek gyengének minősíthető anyagából tehát a felsőbbfokú szakiskolák tanulóiknak majdnem 1/2-ét azokból kapják, akik a polgári iskola mértékét is alig ütötték meg. [...]


Babirák Mihály - Kokovai Lajos: A székesfővárosi községi polgári iskolák kialakulása és társadalmi jelentősége. Bp., é.n. (1936) 61-65., 70-75. p.

 

Rézler Gyula: Egy magyar textilgyár munkástársadalma

1943

A munkások társadalma

Rétegződés, tagozódás

A legfontosabb tényező, amely a gyár[44] munkásságát több, egymás felett elhelyezkedő rétegre bontja: a kereset, a gyári munkából eredő jövedelem.

Az anyagi körülményeknek ez a tagoló hatása többé-kevésbé a társadalom nagy egységein belül is érvényesül az egyén társadalmon vagy osztályon belüli helyzetének kijelölésével. De egészen döntő szerephez jut az ún. alsóbb rétegeknél, mint a munkásságnál, a parasztságnál, ahol kisebb-nagyobb jövedelem- és vagyonkülönbségeket nem egyenlíthet ki a származásából vagy a viselt hivatalból eredő tekintély, amint azt a középosztályon és a felső osztályon belül oly sokszor észlelhetjük. Míg ezekben a társadalmi csoportokban a származáson vagy a hivatali álláson alapuló tekintély esetleg mások kedvezőbb anyagi helyzetével szemben is biztosítja a tekintély birtokosának az előnyösebb társadalmi helyet (miniszteri tanácsos - gyárigazgató), addig az ipari munkásságnál, ahol a történelmi származás, valamint a hivatalviselés társadalmi tényezőként nem jöhet számításba, egyedül az egyén jövedelmének átlagos nagysága jelöli ki birtokosának helyét a társadalmon, szűkebb értelemben a munkásosztályon belül.

A Kammer-gyárban 1942 nyarán dolgozó 1200 munkás közül 940 munkás[45] kereseti viszonyait vettük számba. A munkások majdnem 80%-ának adatai alapján fény derül a vállalat munkásságának anyagi helyzetére. Meglepő, hogy e pár száz azonos társadalmi osztályba tartozó egyénnél is ilyen nagy jövedelmi különbségeket találunk. A legalacsonyabb évi jövedelemnek (780 P) éppen nyolcszorosa a legmagasabb évi kereset (6240 P). E két szélső érték között a jövedelmek egész skálája alakult ki. 1942 július egyik hetének kereseteit évi jövedelemre átszámítva számos csoportba helyezkednek el a Kammer-gyári munkások, mégpedig a legalacsonyabb és legmagasabb kereseti csoportokban kevesen, a középsőkben tömegesen. Évi 800-1050 P között mozog a munkások legrosszabbul kereső 10,5%-ának a jövedelme. Meg kell jegyeznünk, hogy e csoportban levő munkások egy része még tanuló, tehát jövedelmük a következő évben jelentősen emelkedni fog. Évi 2400-6240 P között van a legjobban kereső 15,5%-nak a keresete. A munkások 74%-a jövedelmének alsó határát 1100,- P, felső határát pedig 2350 P szabja meg. Legtöbben, mégpedig a munkások 20%-a az 1230 pengőt keresők csoportjában vannak.[46]

Ha a Kammer-gyári munkások jövedelem szerint való megoszlását grafikusan ábrázolnánk, eredményül egy kettős gúlát kapnánk. A gúla alsó csúcsánál vannak kis számban a 780 pengős jövedelműek. Ezután egyre többen vannak, akik ennél magasabb keresettel bírnak. A legtöbben 1250-1820 pengő évi jövedelemmel a gúla legszélesebb részeinél a közép táján helyezkednek el. Innét kezdve ismét vékonyodik a gúla, mivel a magasabb keresetek egyre kevesebbnek jutnak osztályrészül. A felső csúcsot egy 6240 P jövedelmű textilmester tetőzi be.

A Kammer-gyári munkások jövedelmi rétegződését éppúgy, mint a többi gyárak munkásaiét, az egyes munkások életkorával, a szakmában töltött idővel, egyéni használhatósággal, legfőképpen azonban a szakértelem eltérő fokával magyarázhatjuk. A szekértelem mértéke szerint a Kammer-gyári munkások jövedelmi és társadalmi helyzet szempontjából három, egymás felett elhelyezkedő nagyobb rétegre oszlanak.

A legfelsőbb szinten a szakmunkások vannak, akik hosszú évek során elsajátított szakképzettségük folytán nélkülözhetetlenebbek, nehezebben pótolhatók és ennek megfelelően a gyárban a munkásságon belül a legmagasabb jövedelmet élvezik. E rétegen belül különbséget kell tennünk a textilszakmunkások, vagy ahogy őket inkább nevezik: textilmesterek és egyéb szakmák szakmunkásai között.

A textilmesterek a tulajdonképpeni termelésben vesznek részt, a termelés egyes mozzanatainak középfokú irányítóiként szerepelnek. Legtöbbjük négy középiskolát végzett, majd valamelyik középfokú textiltanfolyamot látogatta.

Számos olyan szakmunkás is van a gyárban, aki a textíliák előállításában közvetlenül nem vesz részt, hanem vagy a gyár erőtelepét tartja üzemben, vagy az épületek és a berendezések, valamint a munkagépek karbantartásával foglalkozik. A textilmesterek és egyéb szakmunkások kb. ugyanolyan számban vannak.

Természetesen a szakképesítés ténye magában még nem elegendő ahhoz, hogy az illető munkás a Kammer-gyárban szakmunkásnak számítson. Csak abban az esetben veszik annak, ha munkaköre is megkívánja azt a szakképzettséget, amivel az illető rendelkezik. Számos olyan Kammer-gyári munkást találunk, akinek valamilyen ipari szakképzettsége van, mivel azonban napszámosi vagy betanított munkakörben dolgozik, amely munkakörök nem kívánnak különleges szakképzettséget, a napszámosnak vagy a betanított munkásnak járó bért kapja. Reprezentatív adatfelvételünkben szereplő 600 betanított munkás közül 100-nak van ipari szakképzettsége, aminek azonban jelen esetben gyakorlatilag semmi hasznát nem veszi. Természetesen ezek a munkások azért vállaltak szakképzettségüknek meg nem felelő munkát, mert szakmájukban nem tudtak elhelyezkedni. A Kammer-gyárban tehát csak azokat számítják szakmunkásnak, akiknek munkakörük szakképzettségükkel egybevág. Az 1942 nyarán foglalkoztatott 1200 Kammer-gyári munkás közül a textilmesterekkel együtt összesen 110 szakmunkás volt, tehát a munkáslétszámnak nem egészen 9%-a áll a gyári munkások legfelső szintjén.

A középső rétegben a betanított munkások foglalnak helyet. A betanított munkások - a legkisebb béreket megállapító rendelet meghatározása szerint - a szakmunkának csak egy részét, illetve annak egy mozzanatát tanulták meg. Miután a betanítási idő 6-12 hét, szemben a szakmunkás 2-3 éves tanoncidejével, a betanított munkás, bár munkája a gyár szempontjából éppen olyan fontos, mint akármilyen más munka, könnyebben pótolható, épp ezért jövedelme is jóval alatta marad a szakmunkásénak. Ez a körülmény azonban legkevésbé sem jelenti azt, hogy a betanított munkások rétege kisebb jelentőségű lenne. Már a számaránynál fogva is a textilgyári munkásság sorában kiemelkedő szerepet játszik. A Kammer-gyári munkásoknak is közel 70%-a betanított munkás.

A munkások legalsó szintjén a napszámosok (segédmunkások) vannak. Hivatalos meghatározás szerint a napszámos sem szakértelmet, sem betanítást nem igénylő, tehát kizárólag testi erőt megkívánó munkát végez. A munkapiacon napszámosokban általában mutatkozó nagy kínálat keresetüket meglehetősen alacsony szinten tartja, ennek megfelelően életmódjuk is a leghátramaradottabb. A Kammer-gyári munkásoknak 22%-a tartozik a legalsóbb réteghez.

Az egyes rétegek munkájának értékelése leginkább jövedelmük nagyságában mutatkozik meg. A szakmunkások évi keresetének legalacsonyabb határa - ha a szakmunkásokhoz sorolt tanoncokat számításon kívül hagyjuk - 1300 P. Ebben is csak négy szakmunkás részesedik. A felső határt egy textilmester 6250 pengős jövedelme jelenti. A nagy többség keresete évi 2350 és 4000 P között mozog.

A betanított munkások átlaga a szakmunkásokénál jóval kevesebbet keres. Évi jövedelmük - ha a 780 pengős tanulókat figyelmen kívül hagyjuk - 1100 pengőnél kezdődik és 3100 pengőnél végződik. A legtöbb betanított munkás azonban 1350-2600 pengős évi jövedelmet mondhat magának. E két határon alul vagy felül csak kevésnek a jövedelme van.

A szakmunkások átlagos jövedelme a betanított munkáséhoz kb. úgy aránylik, mint a betanított munkás jövedelme a napszámosokéhoz. A legrosszabbul fizetett napszámos évi keresete 780 P volt, a legjobban kereső jövedelme azonban 2500 pengőt is meghaladja. A nagy többségnek 1100-2300,- P évi keresettel kellett beérnie. [...]


A jövedelmen és a képzettségen kívül a gyári munkástársadalomban a legjelentősebb tagoló tényező: a nemi különbség. A Kammer-gyárban 1942 nyarán foglalkoztatott 1200 munkás közül 400 férfi és 800 női munkás volt. Amint láthatjuk, a női nem nagy többségben van, a munkások kétharmada nő, noha különben a gyáriparban a munkásoknak egyharmada tartozik a női nemhez. Feltűnő tehát a női munkások magas száma és aránya, ami azonban a textilipar sajátos helyzetével függ össze. A gyáriparban talán a textilipar foglalkoztatja a legtöbb női munkaerőt. Eltekintve a textiliparnak a női nemmel kétségen kívül fennálló pszichológiai vonatkozásaitól, aránylag a textilgyári munka felel meg még leginkább e nem adottságainak, éspedig a képzettség alapján adódó három nagy munkakör közül a betanított munkásé. A Kammer-gyárban foglalkoztatott női munkások 87%-a is ebben a munkakörben dolgozik. A betanított munkás feladatköre ugyanis nem kíván különösebb szakképzettséget, amit egyébként a munkásnők nemüknél és társadalmi viszonyaiknál fogva nehezebben sajátíthatnának el. Nem lényegtelen körülmény továbbá, hogy e munkakör nem követel nagyobb testi erőt, hiszen a feladat legfőképpen a textilgépek menetének, munkájának ellenőrzése, esetleges hibáiknak kijavítása. Sőt az ennél a munkánál fontos aprólékos figyelem, pontosság, a finomabb tapintás, a kézügyesség inkább női, mint férfitulajdonságok. Mindez megmagyarázza, hogy a Kammer-gyárban foglalkoztatott 800 női munkás közül 700 betanított munkásként dolgozik. Ugyanekkor a szakmunkások között egyetlen nőt sem találunk, ellenben a napszámosok soraiban kereken százat.

A férfimunkások egyenletesebben oszlanak meg az egyes munkásrétegek között; 28% szakmunkásként, 33% napszámosként és 39% betanított munkásként keresi meg a kenyerét.

A szakmunkások körében - amint már mondtuk - egyáltalán nem találni női munkaerőt. A napszámosok soraiban ugyan nagyobb számban vannak, de természetesen munkájuk eltérő a férfiakétól, akik a gyárban adódó legnehezebb testi munkát látják el, s ennek megfelelően bérük is nagyobb a takarítást stb. végző női napszámosénál. Velük szemben a betanított munkás, legyen az férfi vagy nő, nagyjából ugyanazt a munkát végzi. Természetesen a hivatalos bérrendeletek sem tesznek különbséget a betanított férfi és női munkás között a munkabér-megállapításokkal kapcsolatban. Érdekes tehát figyelemmel kísérni, hogy a kereseten keresztül ténylegesen hogyan értékelődik az azonos munkakörben dolgozó betanított férfi és női munkaerő. Az 1942 júliusi bérfelvételünkben szereplő 700 női és 150 férfi betanított munkás jövedelmi viszonyai szerint a nők alsó jövedelmi határa - ha a 780 pengős tanulókat figyelmen kívül hagyjuk - évi 1100 pengő volt, a férfiaké ugyancsak 1100 P. A felső jövedelmi határ - ha a magasabb régiókba elszórtan elhelyezkedő néhány betanított férfimunkástól eltekintünk és csak a tömeget nézzük - a férfinál 3100 P, a női munkaerőknél 2800 P évente. Ellenben a férfiaknak nagyobb része 1350 és 2600 pengő közötti jövedelmet élvez, míg a nők túlnyomólag 1100-1800 pengőt keresnek évente. Megállapíthatjuk tehát, hogy az ugyanazon minőségű munkát látszólag ugyanolyan bérfeltételek mellett végző női munkaerőket a férfiaknál átlagban kisebb mértékben értékelik.

A jövedelmi különbségek okai egyrészt a férfiak nagyobb teljesítményében kereshetők. Minthogy a betanított munkást akkordban[47] fizetik, tehát ugyanazon darabbér mellett is a nagyobb teljesítményt felmutató férfi természetszerűleg többet kap; másrészt - órabér fizetés esetén - a bérnek az üzemvezetőség által tetszés szerint felosztható 20%-os részében, aminek részletesebb tárgyalására a munkabéreknél fogunk kitérni. Lehetséges, hogy ez a 20% nagyobb mértékben jut az illető munkacsoportban szereplő férfiaknak, mint a nőknek. A fent jelzett kisebb jövedelmi különbségektől eltekintve azonban a betanított munkások csoportjában a női munkás a férfival egyenrangú helyet foglal el. [...]


Munkáslelkiség

A munkások lelkiségének legáltalánosabb vonásai a nagyipari munkássorsból adódnak. Ezek azok a vonások, amelyeket általában minden nagyipari munkásnál megtalálunk, és amelyek a munkásosztály összetartó erőit jelentik, úgymint a nagyipari termelésben való részvétel következményeképpen kialakult munkásöntudat, a nagyszámú munkástárssal való együttdolgozás eredményeképpen létrejött intenzív szervezkedési hajlam, végül az ipartelepeknek a városban való elhelyezkedése folytán észlelhető nagyobb civilizáció és kultúra.

A munkáslelkiség eme legáltalánosabb vonatkozásaihoz a textilipari foglalkozásból eredő speciálisabb vonások járulnak. A textilipari munkásság öntudatát, a termelésben való fontosságának érzését bizonyos mértékig csökkenti az a tény, hogy önálló munkát nem végez, hanem többnyire a gépet szolgálja ki. Az ipari munkássághoz való tartozását azonban fokozott mértékben érzi át, iparához ragaszkodik, arra büszke. Ezt azzal magyarázhatjuk, hogy a textilipari munkásság túlnyomó részét kitevő betanított munkásság szakképzettségének hiánya miatt csak a textiliparban foglalhatja el a napszámosokénál nagyobb keresetet biztosító munkakört. Ha ugyanis a textiliparon kívül vállalna munkát, ott már csak napszámosnak számítana. Másrészt a betanított munkásréteg tisztában van azzal, hogy a szakképzettségének hiánya, valamint keresetének aránylag alacsony volta meggátolja őt abban, hogy a munkássorból kiemelkedjék, tehát ebben a társadalmi keretben, amiben életét le kell élnie, igyekszik érzésileg és észjárásilag beleilleszkedni.

A Kammer-gyári munkások lelkiségét tovább színezik azok a különös helyi jellegű vonások, amelyeket a Kammer-gyárban való működésük során nyernek. Munkástársaikkal kapcsolatban baráti, szerelmi kapcsolatok fejlődnek ki. A gyárbeli elöljárók valamelyikéhez személyes vonatkozása van, amely vagy az illető elöljáró iránt érzett rokonszenven, vagy pedig az illetőnek a munkás megbecsülésén alapszik. A gyárban létesült szervezetekben: Levente, Sportkör, Könyvtár, Kaszinó, a futballcsapatban vagy a sakkcsapatban való részvétel is szorosabb kapcsolatot létesít a munkás és a gyár között. A vállalat esetleges szociális tevékenysége pedig bizonyos mértékben érzelmileg fűzi a munkást a gyárhoz. A felsorolt tényezők és körülmények együttesen fejlesztik ki azokat a lelki motívumokat, amelyeknél fogva a munkás munkahelyét megbecsüli, esetleg szereti és jobban vonzódik a Kammer-gyárhoz, mint - mondjuk - egy másik textilgyárhoz.

A munkásoknak a gyárral szemben való érzelmi állásfoglalása tehát legnagyobbrészt a gyárban töltött időtől függ. Akik már egy évtizede, esetleg tizenöt-húsz-huszonöt éve dolgoznak a Kammer-gyárban, azoknak már biztonságosabb érzésük van, és azok feltétlenül valami kapcsolatot éreznek munkahelyükkel. E szempontból igen tanulságos, hogy a reprezentatív adatfelvételünkben szereplő 740 munkás milyen régen dolgozik már a Kammer-gyárban?

336 munkás, a megvizsgáltak 46%-a, még csak 1-5 éve van a gyárban. 158-an (21,6%) már 5-10 évet dolgoztak egyfolytában végig a gyár műhelyeiben. Majdnem ugyanannyian, 140-en (20%) 10-15 éve a Kammer-gyár munkásai. 82-en (12,3%) 15-20 évvel ezelőtt, 10-en pedig 20-30 évvel ezelőtt léptek be a gyár munkásainak sorába. 1 munkás pedig egyfolytában 35 éve itt dolgozik.

A gyárnak a munkásokra gyakorolt hatása fokozottabban érvényesül, ha az illető munkás a textiliparban töltött idejének túlnyomó részét a gyár munkásaként dolgozta végig. Ha egybevetjük az adatfelvételünkben szereplő munkásoknak a textiliparban töltött éveit a Kammer-gyárban töltött idővel, választ nyerünk arra a kérdésre, hogy a munkáslelkiség alakulásánál a Kammer-gyár hatása milyen erősséggel érvényesülhetett. A munkások nagyobbik fele (61%) a Kammer-gyárban kezdte meg foglalkozását, más munkája még nem volt. További 10%-a textiliparban töltött idejének 3/4 részét ebben a gyárban dolgozta végig. Csak 172 munkás, a megvizsgált munkásoknak nem is egészen a 25%-a töltötte a Kammer-gyárban a textilipari munkájának kisebbik felét. Számításba kell venni azt is, hogy a gyár már több mint 30 éve működik. Ha ezt az időtartamot összevetjük azoknak a munkásoknak a számával, akik a Kammer-gyáron kívül még egyáltalán nem, vagy csak csekély mértékben dolgoztak, megállapíthatjuk, hogy a gyár meglehetősen állandó munkásgárdával rendelkezik. Nem tudjuk, más gyárakban hasonlóak-e a viszonyok, mindenesetre a fenti adatok alapján revízió alá kell vennünk azt a közfelfogást, hogy a munkások oly gyakorta változtatnák munkahelyüket.


Utánpótlás, társadalmi felemelkedés

[...] Nemcsak a gyárak, hanem az egész magyar nagyipar érdekes problémája, hogy az a nagyszámú munkás, akik az utóbbi évek hatalmas gyáripari fejlődése folyamán a gyáriparban elhelyezkedtek, korábban milyen társadalmi réteghez vagy csoporthoz tartoztak. Az adatfelvételünkben szereplő 740 munkás viszonyait ebben a tekintetben is megvizsgáltuk, és 660 munkásnál sikerült is a tényleges helyzetet megállapítanunk. Az adódó kép némileg válaszol előbbi kérdésünkre.

Az egyes munkás korábbi társadalmi helyzetét minden esetben apja foglalkozásából ítéltük meg. E szempont alapján a Kammer-gyári munkásoknak kb. a fele az ipari munkásosztályból származik. Csaknem 1/10-ed része az ipari munkássorshoz sokban közel álló kisiparosság köréből került jelenlegi helyzetébe. A munkásoknak majdnem 1/4-e kisbirtokos, földművelő, mezőgazdasági napszámos családból származott. Aránylag sokan vannak olyanok, akik kispolgári sorsból jutottak a munkásosztályba (120). Közülük 76 munkásnak az apja közszolgálatban állott, mégpedig 20-nak kistisztviselő volt az apja, 56-nak pedig hivatali altiszt. 40 munkás a polgári középosztály szabad pályán működő rétegéből került jelenlegi helyzetébe. 31 munkás apja kereskedő volt, 9-nek pedig kereskedősegéd. 13 munkás származását módszerünkkel nem lehetett megállapítani, mert törvénytelen születésűek voltak.

Ha az egyes munkáskategóriákat nézzük, kitűnik, hogy a szakmunkások nagyobb mértékben származtak ipari és kispolgári családból, mint a betanított munkások vagy a napszámosok. A betanított munkásoknak és a napszámosoknak egyre nagyobb része került földműves, kisbirtokos családból a gyár műhelyeibe. Feltűnő a közalkalmazotti és kispolgári származásúak nagy aránya a betanított női munkások körében. [...]

Ha tehát abból a szempontból vizsgáljuk a rendelkezésünkre álló adatokat, hogy a Kammer-gyári munkásoknak jelenlegi helyzetük előző generációjukhoz képest társadalmi süllyedést, emelkedést vagy változatlanságot jelent, a következő képet nyerjük. Nem változott a társadalmi helyzete a megvizsgált munkások 58%-ának. A jelenlegi helyzet felemelkedést jelent 28,5%-nak, míg lesüllyedést 13,5%-nak.

A felemelkedés lehet gyors ütemű, vagy csak egy lépés a társadalmi rétegződés lépcsőjén. A legnagyobbat, amit vizsgálódásunk keretében láthattunk, mikor földmunkás, mezőgazdasági napszámos gyermekéből szakmunkás lett, 16 ilyen esetben észleltük. De a legtöbb alkalommal az emelkedés csak egy lépés. Betanított munkás fiából lett szakmunkás, vagy napszámos fiából lett betanított munkás, vagy földmunkás gyermekéből ipari napszámos.

Az ipari munkásosztály társadalmi, anyagi szintje alatt elhelyezkedők tömegéből és a felette elhelyezkedők csekélyebb számából következik, hogy a felemelkedők a lesüllyedőknek több mint kétszeresére rúgnak. A lesüllyedők csoportjában is a lefelé haladásnak legkülönfélébb mértékeit látjuk. A kisiparostól, a közhivatali altiszttől, a szatócstól a szakmunkásig csak egy kis lépés; a gyárostól, a nagykereskedőtől, a köztisztviselőtől a betanított munkásig azonban sokszor társadalmi és egyéni tragédiák lapjain keresztül vezet az út. A mai idők háborús és politikai változásai is sok lesüllyedésnek lettek az okozói. A zsidótörvény[48] végrehajtása következtében számos zsidó kistisztviselő kényszerült gyári munkásként megélhetést keresni. A Kammer-gyárban is több példát találhatunk erre. Néhány lengyel menekült a háború viharai között került a Kammer-gyárba. Ezek csak a szélső esetek, de a lesüllyedők csoportjában bizonyára mindenkinek megvan a maga kis egyéni tragédiája, ami a nagyobbak mellett fel sem tűnik. [...]


A reprezentatív felvételünkben szereplő 70 szakmunkás közül 51-nek van gyermeke, de csak 13-nak van olyan korban, hogy pályáját megkezdhesse, vagy dönteni lehessen jövőbeli foglalkozása felől. Ezek közül 5 megmarad az apja foglalkozásánál, tehát szakmunkás lesz, 8 azonban magasabbra tör, 5 szakmunkás gyermeke tisztviselőnek készül, 1 katonának, 1 ügyvédnek, 1 pedig tanítónak.

Az 594 betanított munkás közül 298-nak van gyermeke. 112 szülő már döntött, vagy módjában van dönteni gyermekei sorsáról. 32-en saját foglalkozásukra nevelik gyermeküket, 80 szülő azonban jobb sorra neveli őket. 41-nek gyermekei csak egy fokkal lépnek feljebb a társadalmi felemelkedés létráján, szakmunkások lesznek. 10-ből kereskedő, 5-ből katona és 4-ből tisztviselő, 2-ből sofőr és 1-ből tanító.

Az adatfelvételünkben szereplő 77 napszámos közül 15 válaszolt arra a kérdésünkre, hogy milyen pályára adta vagy adja a gyermekét. 5-nek a gyermeke megmarad a szülei foglalkozásánál, 9 apa szakmunkásnak, 1 pedig kereskedőnek neveli gyermekét.

A szülők számához képest nem sokan vannak azok, akik gyermekeiket a magukénál magasabb jövedelmet és társadalmi helyzetet biztosító pályára adták vagy adják. Ennek oka azonban a munkásszülő anyagi helyzetében, nem pedig a gyermekeiről való gondoskodás hiányában keresendő. Szinte emberfeletti lemondást, nélkülözést vállal az a munkásszülő, ha csak nem az átlagnál sokkal jobban fizetett szakmunkások soraiba tartozik, aki gyermekét iskoláztatni akarja; különösen ha középiskolát végeztet vele, márpedig a polgári osztálybeli foglalkozásoknak conditio sine qua nonja[49] legalább a középiskola alsó osztályainak elvégzése. De a betanított munkás-, vagy napszámossorban levő szülőre akkor is teher nehezedik, ha szakmunkásnak neveli gyermekét. A tanoncévek és még az első segédévek alatt is bizony a gyermek nem hoz annyi jövedelmet a családnak, mintha mindjárt kezdettől fogva napszámosnak vagy betanított munkásnak ment volna el. A társadalom e téren igen nagy felelősséggel tartozik, hogy az alacsonyabb társadalmi osztályokban feltalálható tehetségesebb gyermekek iskoláztatását lehetővé tegye. [...]


Szervezkedés és szervezettség

Az ipari munkássággal vagy kisebb-nagyobb csoportjával kapcsolatban különösen fontos a szervezkedés, illetve a szervezettség fokának a vizsgálata, miután köztudomás szerint a különböző társadalmi rétegek sorában éppen az ipari munkásság a legjobban megszervezett. Ennek köszönheti társadalmi és gazdasági téren elért haladását, érvényre jutását.

Éppen azért feltűnő jelenség, ha az ipari munkásság egy csoportja olyan szervezetlenséget mutat, mint a Kammer-gyári munkásság. Szervezettség alatt ugyanis jelen összefüggésben elsősorban az ún. szabad munkásszervezetekben való részvételt, e tömörülések keretében a többi textilgyári munkással való együttműködést értjük. [...]

Oka ennek a textilmunkások körében általában mutatkozó szervezkedésre gátló tényezők. Elsősorban kevés közöttük a képzett, öntudatos, ennélfogva a szervezkedésre alkalmasabb szakmunkás. Ugyancsak fékezi a szervezkedést a női munkások nagy aránya. Általában a nők rövidebb lejáratú, gyorsabb eredménnyel járó célokat tűznek ki maguk elé, míg a szervezkedés hosszabb lejáratú munkát igényel. A női munkásokat családi helyzetük is megakadályozza szervezkedésükben. A legtöbbnek családja háztartását is el kell látni. Ha meg gyermekei is vannak, igazán nem sok ideje marad összejövetelekre, gyűlésekre. A textilipari munkások szervezkedésére az is gátló hatással van, hogy mint betanított munkások a többi iparág munkásainál nagyobb mértékben függnek munkaadóiktól. A betanított munkások e jellegüket és a velejáró magasabb bért csak a textiliparban élvezhetik, az elbocsátás ténye közönséges napszámossorba süllyesztheti le őket. De meg könnyen is pótolhatók. Egy-két heti gyakorlattal mindenki nagyobb megerőltetés nélkül elsajátíthatja tudásukat.

A fenti körülmények magyarázzák, hogy a textilgyári munkásság a többi iparág munkásaihoz képest eléggé szervezetlen. A különböző munkásszervezetekben helyet foglaló textilmunkások a textiliparban foglalkoztatottaknak csak a 15%-át jelentik.

Azt a tényt, hogy a Kammer-gyári munkások szervezetlensége még az általános textilipari viszonyokénál is jóval nagyobb fokú, az egyik munkásszervezet vezetője a következőkre vezette vissza.

A Kammer-gyári munkások nagyobb része vidéki. Miután a vonatindulások a munkakezdéshez és a végzéshez igazodnak, a vidéki munkásoknak nem marad idejük, hogy esetleges szervezkedésben részt vegyenek, a megbeszéléseken ott legyenek. Másodsorban a Kammer-gyár 2-3 szakmányban (Schicht) dolgozik. Ezek elosztják a munkásokat, és a különböző időben dolgozó munkások csak igen nehezen találkozhatnak a szervezkedés céljából ugyanazon időben.

A fenti két körülmény a személyes kapcsolatok létrejöttét nehezíti, illetve akadályozza meg. A szervezkedést esetleg az írásbeli propaganda útján is elő lehetne mozdítani. Ez iránt azonban a Kammer-gyári munkások csak kevésbé fogékonyak, mert nagyobb részük vidéki, leginkább földműves származású. Ipari munkáscsaládból származóak, akik érdeklődnének könyvek, írások iránt, az összmunkáslétszámnak alig 1/2-ed részét teszik. [...]

A gyárvezetőség felismerte azokat az előnyöket, amelyek a szabadszervezetekben helyet nem foglaló munkásságnak gyári keretekben való megszervezéséből adódnak, és ezért a munkásság egybetartására a kulturális szervezeteken kívül (sportegyesület, énekkör, dalkör) az ún. Jóléti Alapot létesítette.

A Jóléti Alapot egy bizottság vezeti, amely 2/3-ad részben munkásokból, 1/3-ad részben tisztviselőkből áll. A bizottság tagjait nem a munkásság választja, hanem az igazgatóság nevezi ki, mégpedig azzal a megokolással, hogy "senki se vélekedhessék úgy, mintha ez a bizottság a kommün idejéből emlékezetes »bizalmi«-rendszerrel bármiféle rokonságot tartana."

A bizottságnak - a szabályok szerint - nemcsak a segélyek kiosztása a feladata, hanem hogy a munkástagokon keresztül "összekötő" szerv legyen a munkásság s a gyárvezetőség között, melynek révén a munkásság minden óhaja, panasza, indokolt vágya kellő időben és formában juthat az illetékes intéző körök tudomására.

A bizottság feladata ezenkívül elsősorban a segélyezés, miután az alapszabályok szerint mindenki kérelemmel fordulhat a bizottsághoz, aki házasságkötés, gyermekáldás, halálozás, betegség, baleset vagy elemi csapás következtében segélyezésre szorul.

Az alapszabályokból következik továbbá - miután segélyezésben csak az részesülhet, aki bizonyos feltételeknek megfelel, így sztrájkban nem vett részt stb. -, hogy a szerv tevékenységének egyik célja a sztrájkmozgalmak megelőzése és elhárítása; természetesen békeidőben, miután hadiüzemekben - márpedig a Kammer-gyár is hadiüzem[50] - a háború időtartama alatt sztrájk amúgy sem lehetséges.


A munkások magánélete, kulturális viszonyai

Kulturális viszonyok

[...] Az ember érdeklődésének minőségét, kultúrájának alapjait - ha nem is döntően - iskolai végzettsége határozza meg. A Kammer-gyár 738 munkása közül 6 munkás egyáltalán nem járt iskolába, 57 munkás még 4 elemit sem végzett. 4 elemit járt ki 157 munkás, 5-6 elemit 382-en. Az új 8 osztályos elemit[51] 20 munkás végezte el. Alsófokú középiskolákat 106 munkás látogatott. Közülük 59-en járták végig mind a 4 osztályt. A középiskolák felsőbb osztályait 9 munkás látogatta.

Az egyes munkáscsoportok között az iskolai végzettség terén nagy különbség mutatkozik. Míg a szakmunkásoknak közel 1/3-a végzett alsófokú középiskolát, addig a betanított férfimunkásoknak csak 1/5-e, a betanított női munkásoknak 1/8-a és a napszámosoknak csak 1/10-e látogatta az alsófokú középiskola valamelyik osztályát. A szakmunkások az előbb említett általános jellegű iskolákon kívül természetesen mind ipariskolát (tanonc) végzett, sokan pedig magasabb rendű ipari szaktanfolyamokat látogattak.

Ha a Kammer-gyári munkások műveltségének fokára az előbbi képből kellene következtetnünk, akkor nem remélhetnénk nagy eredményt. A munkásokkal kapcsolatban álló egyének azonban tisztában vannak azzal, hogy a munkásság bizonyos rétege iskolai végzettségével arányban nem álló nagyfokú érdeklődést tanúsít magasabb rendű kultúrjavak iránt. Helyesebbnek láttuk tehát, hogy az iskolai végzettségre vonatkozó adatokat kiindulópontul vegyük csak, és tovább haladjunk a Kammer-gyári munkásság kulturális életének megismerése terén.

A legáltalánosabb és tömegekhez leginkább eljutó ismeretközlő eszköz az újság, amely a mindennapi élet szükséges tudnivalóit viszi el közönségéhez, de ezenfelül ismeretterjesztő cikkeiben, útleírásaiban, riportjaiban a napi eseményektől függetlenebb, értékesebb ismereteket is juttat olvasóinak. Mondhatjuk, hogy a rendszeresen újságot olvasó ember már bizonyos kisebbszerű ismeretkörrel rendelkezik, továbbá, hogy a legalacsonyabb iskolai végzettségűek körében az újságot naponta olvasó munkás művelődési szempontból messze az újságot nem olvasók felett áll. Ebből a szempontból érdemel figyelmet, hogy 741 Kammer-gyári munkás közül csak 434-en olvastak többé-kevésbé újságot, 307-en pedig nem. Miután főleg az alsó néposztályoknál az újságolvasás a kulturális érdeklődés első foka, azt kell vélnünk, hogy a Kammer-gyári munkások 45%-a nemhogy önképzésére nem fordít semmi gondot, de még csak érdeklődést sem mutat a kultúra alapeleme, a betű iránt. Ezzel nem akarjuk elítélni ezeket a munkásokat, hiszen igen könnyen megérthetjük őket, hogy az esetleg órákig tartó utazás, a család körüli munka - különösen a munkásasszonyoknál - minden energiát felemészt, s ami idő marad, azt inkább a pihenésre fordítják.

Az újságot olvasó munkások érdeklődésének politikai és szellemi beállítottságára általában jellemző az a lap vagy folyóirat, amit rendszeresen olvasnak.[52] Éppen ezért figyelemre méltó, hogy legtöbben a "Friss Újság"-ot veszik. Utána olvasottságban a "Pesti Újság" következik, majd a "Magyarság" és "Függetlenség". Kisebb olvasótábora van a "Nemzeti Újság"-nak, a "Pesti Hírlap"-nak, az "Új Nemzedék"-nek és a "Nemzeti Sport"-nak. Néhányan olvassák csak a "8 órai Újság"-ot, a "Magyarország"-ot, a "Népszavá"-t, a "Magyar Nemzet"-et és a "Deutsche Zeitung"-ot. A folyóiratok közül legtöbben a "Szív" című vallásos hetilapot veszik, majd a "Tolnai Világlapjá"-t.[53]

Meg kell jegyezni, hogy a fenti kép nem teljesen pontos, mégpedig azért nem, mert a munkásság nem szívesen vallotta be két újságnak, úm. a "Pesti Újság"-nak és a "Népszavá"-nak az olvasását. A Kammer-gyári munkásokhoz közelállók véleménye szerint mindkét lapot sokkal többen olvassák, mint ahogy az a munkásoknak a kérdőívekre adott válaszából kitűnik. [...]

412 munkás talál tehát időt a szórakozásra és képes meg is nevezni, mi az, ami őt szabad idejében leginkább leköti.

Legtöbben, 129-en a mozit, a színházat, a rádiót nevezték meg legkedvesebb szórakozásukként. 94-en a sport, a kirándulás, a séta mellett döntöttek. A családi kör szelíd érzelmességét 48-an találják szabad idejük legérdemesebb kitöltésének. 31-en a ház körül teszegetnek el, 16-an pedig kézimunkázni szeretnek. Bizonyára a fiatalok sorából 18-an a táncot kedvelik leginkább. A nemesebb szórakozások közül 36-an az olvasást, 25-en a dalárdát választották. 8 sakkozással, egy pedig fényképezéssel tölti el szabad idejét. Az utóbbiak tehát azok, akik a megvizsgált Kammer-gyári munkások közel ezernyi tömegéből szabad idejüket elsősorban önmaguk képzésére, műveltségük emelésére, szellemük erősítésére fordítják. Hangsúlyozzuk, hogy csak elsősorban, mert elég nagy azoknak is a száma, akik szabad idejük egy részét színvonalas, vagy csekélyebb értékű könyvek olvasására fordítják, és ekképpen ismereteik tárát értékesebb vagy silányabb elemekkel gyarapítják.

A 741 Kammer-gyári munkásból 306 olvas rendszeresen könyveket. A szakmunkások kivételével az egyes csoportoknak több mint a fele egyáltalán nem vesz kezébe könyvet, így a napszámosoknak a 2/3-a. Vizsgálódásunk szempontjából az olvasott könyvek fajtái és minősége érdemelnek elsősorban figyelmet. Természetes, hogy legtöbben (126) a szépirodalom körébe eső munkákat olvassák rendszeresen. A történeti tárgyú könyveknek már kevesebb hívük van (22). A tudományos művekben is elmerülnek egyesek (16), mégpedig feltűnő az, hogy legtöbben a betanított női munkások köréből. Az iparággal foglalkozó szakirodalmat inkább szakmunkások (6) és néhány betanított férfimunkás (4) tanulmányozza. Az útleírásoknak is van egy-két hívük (9). A vallásos, az ismeretterjesztő könyveket ugyancsak olvassák egyesek. A politikai irodalmat csupán egy betanított munkás tanulmányozza. 26 munkás pedig nyíltan bevallja, hogy őt csak a könnyebb fajsúlyú irodalom, a füzetes regények érdeklik, míg 76 munkás mindenféle fajtájú könyvet olvas.

Vizsgálódásaink alapján tehát összefoglalhatjuk a Kammer-gyári munkások kulturális állapotáról, törekvéseiről alkotott képet. A gyár munkássága egészben véve - amint a többi textilgyáraké is - a munkásság kulturális szempontból hátramaradottabb rétegéhez tartozik. Egyrészt túlnyomó a tanulatlan munkások aránya, másrészt - ahogy korábban már megállapítottuk - a munkások nagy részben földműves származásúak, tehát a városi település kultúraterjesztő hatásaiban csak rövid ideje részesednek. Végül a munkások iskolai végzettsége a legtöbbnél a minimális mértéket is alig éri el.

E körülményekhez képest a Kammer-gyári munkásság műveltségi állapotát és művelődésre való törekvéseit kedvezően kell megítélnünk. Azokat, akik legfőbb szórakozásuknak az olvasást, a zenét, a sakkot választották, a Kammer-gyári munkásság ama részének tekinthetjük, akik öntudatosan művelik magukat. Azok pedig, akik szabad idejüknek egy részét újságok, folyóiratok, szépirodalmi és egyéb színvonalas könyvek olvasására fordítják, ha nem is öntudatosan, de az újságolvasással és szórakozásukkal párhuzamosan gyarapítják ismeretüket, és így is, bár nem tudatosan, de elérnek bizonyos szellemi színvonalat, ami feltétlenül a nagy tömeg fölé helyezi őket.

A Kammer-gyári munkásság gyáron kívüli életének képe nem lenne teljes, ha nem emlékeznénk meg a munkások testi kultúrájáról, a sportról. Feltűnően kevés azoknak a száma, akik rendszeresen sportolnak. Majdnem háromszor annyian olvasnak valamilyen fajtájú könyvet, mint sportot űznek. A Kammer-gyári munkások soraiból csak 107-en edzik testüket rendszeresen. Ezek közül 80-an csak egyféle sportot űznek, 15-en kétfélét, és 12-en háromfélét. Legtöbbjük természetesen futballozik, de sok híve van az úszásnak is. A turisták is elég szép számmal vannak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a kedves szórakozások bevallásakor elég sokan voltak azok, akik a kirándulást, a sétát jelölték meg szíves időtöltésükül. Jelentős még az evezősök száma is.

A többi sportág, mint a birkózás, tenisz, atlétika, pingpong, alig néhány hívével rendelkeznek a Kammer-gyári sportolók.


Rézler Gyula: Egy magyar textilgyár munkástársadalma. Bp., 1943.

A részletek újraközölve: Magyar Munkásszociográfiák 1888-1945. Szerk.: Litván György. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1974. 383-405. p.

 

Fischer József: A budapesti munkáslakások szociológiája

1943

Az utóbbi 10 év alatt Budapest lakóinak száma kereken 160 ezerrel növekedett, a házasságkötések mintegy 20%-kal emelkedtek, s jelenleg évi 13 ezer körül járnak, ezzel szemben a lakásszaporulat évente átlag 4000.

Nos élünk és szaporodunk, a lakásviszonyok ehhez képest egyre romlanak. A legutóbbi hírek szerint a lakásigénylők száma Budapesten 40 ezer körül van. Ezt a számot mintegy hárommal kell megszoroznunk, hogy a lakásra szorulók lélekszámát elnyerjük. 120 ezer ember szeretne lakáshoz jutni!

Vessünk egy pillantást, hogyan laknak azok, akik nem igényelnek lakást, akiknek van lakásuk. Első vizsgálódásunkat a városközponthoz legközelebb eső helyen folytattuk, hogy ismételten rámutassunk arra, mindaz, amit nagy vonásokban Fővárosunknak nevezünk: felületes kép. A Rákóczi út, Nagykörút és kapcsolt részei ma már csak a gyakorlatban állnak meg, elméletileg tarthatatlanok. Ez a paradoxon az emberi jámborság és türelmetlenség, a boldogtalanság és öröm szerencsés párosodását mutatja.

Lónyay utca 42/a. és b. háromemeletes bérkaszárnya, épült 1897-ben. Három egymás mögötti udvarral, függőfolyosókról nyíló 1 és 2 szobás lakásokkal. Emeletenként az egyik utcai lakás 3 szobás, a másik 2 szobás, ezekhez készült fürdőszoba és WC, a többi lakás lakója külső árnyékszékre jár. Az utcai lakások tehát ún. komfortosak, a további lakásoknál a konyhán át jutunk a szobákba, minden szoba és konyha a sötét és levegőtlen, udvarokra nyílik. A harmadik udvar, melyre csak szobák nyílnak, 3 méter széles és a szomszéd ház tűzfala zárja le.

Az egyszobás lakásokat vizsgálva a következőket látjuk: a szoba 3,90 x 4,08 m, a konyha 2,00 x 4,00 m, összesen öten lakják. A családfő, foglalkozásra kőműves, a felesége, két kisgyermeke, továbbá az asszony öccse. A gyerekek közül a fiú 3 és féléves, a lány 8 hónapos. A havi lakbér 40 P.

Ma persze pozitív számokkal nem tudjuk kimutatni, hogy drágán laknak, csak a negatív lakás, az éppen csak hajlék mutatja. A lakbér kötött, évek óta változatlan, tehát valamikor nagyon sok volt, ha a ház és lakás avult voltát és a telek kiuzsorázott beépítését vesszük figyelembe.

A tapasztalat azt mutatja, hogy az adómentesség lejártával, amikor egyúttal az ingatlan már amortizálódott is, nem mutatkozik hajlandóság az avult ház regenerálására vagy lebontására, sőt közel fél évszázad sem hoz változást a ház életében.

A Lónyay utca 38. számú földszintes házat 1881-ben bővítették és alakították át. Az átalakítás bizonyára abból állt, hogy az addig istállónak és kocsiszínnek használt épületrészekből szoba-konyhás lakásokat készítettek. A ház udvarán lévő egyetlen vízvezeték és külső árnyékszék jelzi az emberiség fejlődését. Ez a ház legalább százéves.

A mintegy 100 év fejlődése a Lónyay utca 18/a és b. házon felmérhető. Ez a bérkaszárnya ún. polgári lakásokkal készült, összkomforttal. A lakások mind fel vannak szerelve lányszobával, fürdőszobával és WC-vel, előszobán át juthatunk az összes helyiségbe. Kétszobásnál kisebb lakás nincs, az utcaiak 4 szobásak. Azonban a szobák keskeny közre, ún. cour d'honneu-ra[54] nyílnak, melyben a légjárat nem a legkedvezőbb, a napfényről nem is beszélve. A konyha és lányszoba, ahol a háziasszony vagy a személyzet az egész napi munkáját végzi, úgyszólván az életét leéli, 2-2,5 méter széles, jobban mondva keskeny légudvarra nyílik; előttük, alattuk felettük, mindenütt függőfolyosó, a gang! A házépítésen a korszellem szociális mentalitása is lemérhető - ha csak nem azzal nyugtatgatjuk magunkat, hogy a szegényebb néposztályok igényei amúgy sem emelkednek a meglévő állapotaik fölé.

Az utóbbi évtized alatt a lakásépítkezés túlnyomóan a következő típusokra szorítkozott: garcon, szoba-konyhás, ugyanez hallal és esetleg lányszobával bővítve, továbbá kétszoba hallos és háromszoba hallos lakás. A három utóbbi nem a munkásosztály számára készült, a két első pedig a gyermektelen házaspárok, vagy legfeljebb az egész kiskorú gyermekkel bíró házaspárok számára - amennyiben a lakás fogalmát a szükséges nívón határozzuk meg. Azonban az újonnan épült kislakásoknak a bére is olyan magas, hogy az ugyancsak megfizethetetlen számukra. Maradnának még a közületek által termelt lakások, mint anyagilag elérhetőek, de ezeknek az építkezéseknek igen csekély a száma. Pl. 1930-ban mindössze 30 lakást épített a főváros, 1939-ben 780-at, 1940-ben 112-t. A közbeeső években is körülbelül hasonló mérvű lakásépítő tevékenységet folytatott a főváros. Az ún. szükséglakások nem számíthatók a szociális kislakás típusok közé.

Háromféle mód áll rendelkezésre a munkáslakás probléma megfelelő megoldására: 1. a közületi építkezések, 2. magánépítkezések, ide tartoznak a különböző társasház építkezések, 3. a kettő kombinációja útján.

A közületi építkezések lehetővé teszik a lakásnak mint közműnek való felfogását, s ez ideális megoldásra nyújthat módot. Ennek feltétele: ideális közszellem és tisztviselő mentalitás.

A magánépítkezések kizárólag a megfelelő haszonkulcs elérését tartják szem előtt. A társasház és szövetkezeti építkezések elszaporodása a kollektív együttműködés lehetőségét mutatja, a telekcsoportok közös beépítésének egyszerű keresztül vitelére adnak példát.

A közületi és magánépítkezési mód kombinálható, amennyiben a magánépítkezések számára a közület a fontos feltételek biztosítása ellenében, rekompenzációt nyújt. Ez utóbbi kétségtelenül ösztönző hatással volt az építkezésekre, pl. ún. nagyadó-mentes körzetek kijelölése. A munkáslakásépítkezést azonban nem segítette elő az a változata, melynél a lakbért maximálták, mert lényegesen nagyobb haszon volt elérhető - biztosabb haszon - a nagyobb igényű és nagyobb bérű lakásoknál.

A gazdasági feltételeknek párosulni kell a műszaki feltételekkel, hogy az igényes munkáslakások építése a szükséges mértékben történjék. Az elmúlt 15 éven a műszaki hatóságok is felismerték a városcentrumok tarthatatlan voltát, azonban a magántulajdonban lévő telekparcella-dzsungel, mint legyőzhetetlen akadály állta a kezdeményezések útját. Kétségtelen, hogy a telektömb-szegély beépítés megállapítása[55] már erős belenyúlás volt a magántulajdonba. Az addig lehetséges 80%-os telekbeépítések egyszerre a felére csökkentek. Ezzel egyúttal megszűnt a város belterületén az olcsóbb kislakások építése, mert a telkeket az igényesebb, illetve tehetősebb lakók számára kívánták az építtetők hasznosítani. Ez a rendszer bizonyos lakás hierarchiára vezetett, a munkásság fokozatosan kiszorult a városból, illetve kiszolgáltatottságában, a teljesen elavult lakásokat lakja, s így akarva nem akarva, azoknak további fennmaradását állandósítja.

A telektömb szegély beépítés rögzítésével, mint némi rekompenzációt nyújtották a nagyobb beépítési mélységet, ami kitermelte a hallos lakás típust. A hall nem nevezhető értéktelen területnek, amennyiben a szükséges számú közvetlenül világított helyiség rendelkezésre áll. A sokszobás munkáslakás tervezésénél azonban csakis mint holt terület szerepel.

Új rendszerű telekbeépítés megállapítása szükséges, tekintet nélkül a jelenlegi parcellákra, hogy új beépítés és épületméretek lehetővé tegyék új lakás-típusok létesítését. [...]


Tér és Forma, 1943. 9. szám 137-139. p.

 

Szécsi János: A pesti nyomorgyűrű

1938 december

A szükséglakás-telepen[56], a budapesti nyomor koncentrált táboraiban a nyomor mint önálló lényeg van jelen a lelkekben, a mozdulatokban és a levegőben ugyanúgy, mint a villamosság vagy a rádióhullám. Kiforgatja az embert önmagából, és a megviselt idegű emberekre úgy hat, mint némelyekre a holdtölte: kötekedők, idegesek, nyugtalanok, nevetséges dolgokért marják egymást, megbillen a lelkiismeret és a becsület fogalma; ez a tömény nyomor úgy pusztít, mint a legveszélyesebb harcigáz: láthatatlanul és nyomtalanul. Belülről marja fel az embert, soha nem gyógyuló sebekkel, akármilyen hamar kiragadják a sebesültet a fertőzött övből.

Ennek a nyomornak kialakításában igen nagy szerepe van a lakástelepnek. A korhadt deszkákból tákolt, kellemetlen szagot árasztó barakksorok között húzódnak az alig kövezett sikátorok, amelyekben szabadon folyik a szobákból kilöttyentett moslék, a szennyes esővíz és fekete hólé. A szükségszoba voltaképpen nyomortanya: fülledt, szinte tapinthatóan piszkos levegőjű, Gorkij legsötétebb helyrajzaira emlékeztető odú. A "főterekről" nézve a telep az idegen szemlélőt keleti fogolytáborra vagy lepratelepre emlékezteti. Ez a táj és talaj felszálló marógázaival elroncsol mindenkit, akit megdönthetetlennek hitt gazdasági törvényszerűségek egyszer a szükséglakás-telepre kényszerítenek.

Ez az állandó szín, amelyen a szereplők rendszeres időközökben felváltják egymást, azután ismét meghatározott idő múlva visszatérnek. A lakók nagy része, több mint 70%-a körülbelül öt évet tölt a szükséglakás-telepen. Ha fel akarjuk rajzolni a szükséglakó életét a szükséglakáshoz való viszonya szerint, hullámmozgás-táblázatot kapunk, melyben szélső értékek következnek szabályos egymásutánban. Az 1937. évi lakók zöme például 1932-től kezdve érkezett a szükséglakás-telepre; ezek egy része most vagy állást talált, vagy más okból távozik a telepről. Bizonyos idő múlva azonban, egy láthatatlan falon szinte interferálódva, megkezdi a hullámmozgást visszafelé a szükséglakás-telepre, amint elveszíti az állását, vagy felemelik néhány pengővel a lakbérét.

A Zita-szükséglakástelep 1937-38. évi lakóinak összetételét az ottlakás tartama szerint az alábbi statisztika mutatja:

Ott lakik

1921

22

23

24

25

26

27

28

29

30

31

32

33

34

35

36

37

óta:

1

5

1

23

46

16

12

7

22

14

23

57

52

79

35

31

25

család.

Ezeket az adatokat 1937 augusztus-szeptember-októberben vettük fel a Zita szükséglakás-telepen és a Kiserdőn,[57] kérdőíves felvétel formájában. A felvételnél a lakók 15-18%-át szándékosan elhagytuk, mert az így nyert számok, az állandó szükséglakosság adatait jobban megközelítik, mert a folyton változó és szinte havonta cserélődő 15% adatai nem zavarnak. A nyert számok megközelítő értékűek, a valódi értékektől 3-4%-os eltérést mutatnak, részben a bevallott adatok valótlansága, részben a felvétel technikai nehézségei miatt. Az állandó kilakoltatások és elköltözések ellenére a lakók száma évről évre lassan növekszik. Így Budapest tíznél több szükséglakás-telepén tíz-tizenöt év alatt Budapest proletárjainak igen nagy része áramlik keresztül - magával hurcolva a nyomorgyűrű minden részébe a szükséglakástelep mesterien kitermelt nihil-szellemét. Az egyszer már meghengerelt és összeroppant ember nem marad meg a telepen, hanem tört gerinccel kimegy a többi közé, s helyébe jönnek az új, egészségesnek mondható áldozatok.

A telep a külső nyomorgók világától társadalmilag teljesen el van zárva; lakói éveken keresztül csak egymással, sőt közvetlen szomszédaikkal érintkeznek. A telepen összesűrített elkeseredés, nyomor, elgázolt élet sehol sem tud levezetődni, feloldódni, enyhülni. A környezet is a telep hatása alatt áll: a nyomorgyűrű szomszédos részeinek a telep szállítja a gondolkozásmódot és a sivár nyomor hangulatát. Bár a külső szemlélő szemében egészen mindegy, hogy az ember hol nyomorog: a szükséglakástelepen vagy a bérház munkásszobájában, őket a nyomorban is mély osztályszakadék választja el egymástól. A falusi paraszt nézi azzal a megvetéssel a bérest, az uradalmi cselédet, mellyel a nyomorgyűrű "független" nyomorgója tekint a lakástelep lakójára. Gondolkozásában azonban mégis hatásuk alatt áll ott, ahol szükségtelep van a közelben. Ez a ráhatás végelemzésben nem a nyomorgyűrű többi részére végzetes hatású, hanem elsősorban magára a szükséglakás-telepre. Ezzel elzárul az utolsó útja a külvilág felé, amelyen keresztül valami újat, vigasztalóbbat kaphatott volna. Napirenden vannak a verekedések és kétségbeesett viaskodások a szomszédos családok között, a legcsekélyebb apróságokért. Becsület és jó érzés fogalmai teljesen elmosódnak. A társadalmi egyesületek embereit, általában minden köztük mozgó magasabb osztálybelit pénzeszsáknak tekintenek, akit a lehető leggyorsabban meg kell vágni. Hihetetlen rágalmak, szidalmak árasztanak el mindenkit, aki először teszi be a lábát közéjük; vallás és haza is csak gazdasági kérdés. Annak az egyesületnek, mozgalomnak a tagjai, amely legtöbbet ad a karácsonyi kiosztáson.

Ez ugyan nem jellegzetes a szükséglakás-telepre, mert a nyomorgyűrű többi pontján is csak így van, csakhogy összehasonlíthatatlanul kisebb mértékben. Megzsarolnak mindenkit, aki jó szándékkal és gyanútlanul megy közéjük, és mentől inkább akar segíteni rajtuk, annál nagyobb ellenséget látnak benne. Csodálkozni viszont ezen nem lehet; nem ők tehetnek róla. Aki valaha fél napot eltöltött szükséglakás-telepen, tudja, hogy nem alkalmas terep erkölcsi lények kialakulására.

A politikai mozgalmak irányítói nem fáradnak ilyenekkel, a hitbuzgalmi megmozdulások vezetői pedig némelyik esetben kevés érzékkel rendelkeznek az ilyen tájtörténeti okokban gyökeredző erkölcsi hiányosságokkal szemben - hiszen ezt szemtől szembe nem nagyon mutogatják. Így alakul ki az a sajátos kép, amelyet a szükséglakás-telep vallási és politikai élete ad. Majdnem minden párt és világnézet képviselői ott vannak a lakástelepeken, és valamennyinek a vezetői meggyőződéssel vallhatják, hogy pártjuk a telepen jó talajra talált. Mindenféle világnézetet hajlandók itt követni - addig, amíg ez a világnézet megfelelő számú ajándékkiosztással párosul. Legtöbb helyen felszínes a vallási élet is.

A felismerhetetlenségig ellapított lelkű emberek - a régi énjükre pár évi ott-lakás után maguk sem ismernének rá -, még apostolok ajkairól sem tudnák talán lelkükbe fogadni az egyház erkölcsi tételeit. Sajnos, a rengeteg rájuk pazarolt energia ellenében csak látszatvallásosság születik meg legtöbb helyen.

Szinte minden lakástelepen találkozunk a társadalmi egyesületek vagy jótékonysági szövetkezetek megbízottaival. Tárgyi tudásuk és okosan felhasznált tapasztalatuk nincsen, a lakosok lélektanához alig értenek; munkájuk így csak a felszínen mozog, és nem több annál, amit év végi jelentések így szövegeznek: "igen szép munkát végeztek". Megszállnak egy-egy telepet, gazdag ajándékokkal tábort gyűjtenek maguk köré, és akadályai sokszor évtizedeken keresztül a rendszeres és nemzeti értékű munkának. Kezükön évenként nagy pénzösszegek folynak el jelentéktelen dolgokra; ha rendszert is tartanának a jószívűség közben, ezekkel az évi összegekkel tizenöt esztendő alatt szinte egy egész telepnyi embert lehetett volna az emberi élet útján megindítani.

Vallási megoszlás a Zita-telepen: római katolikus 323, görög-katolikus 24, protestáns 92, izraelita 12, ismeretlen vallású 7 család.

A Kiserdő statisztikája érdekesebb abból a szempontból, hogy itt már a szektások hozzávetőleges aránya is kiderül.

A Kiserdő vallási adatai: katolikus 289, protestáns 78, baptista 1, pünkösdista 50 család.

A vallással kapcsolatban érdekes a családi állapotok statisztikája is.

A Zita-telepen egyházi házasság 238, polgári házasság 126, elvált 40, özvegy 84, közös háztartás 22, törvénytelen gyerek 26.

Miután a statisztika sokszor ellenőrizhetetlen bevallás alapján készült, az olyan adatoknál, mint például a törvénytelen gyerekek, a kereset bevallása, az igazság kissé elferdül. A polgári házasságok és a törvénytelen gyerekek száma például nagyobb, mint a fenti számlálás eredménye mutatja.

A nagyjában felvázolt belső rajzot kiegészítik a külső élet adatai. Korcsoportok szerint nem találunk nagy aránytalanságokat. A telepre rendszerint gyermekes, családos munkásokat vesznek fel, tehát az alsó határ erősen zárt.

A Zita-telep lakói korcsoportok szerint: 20-30-ig 30, 30-40-ig 114, 40-50-ig 132, 50-60-ig 89, 60-70-ig 43, 70-80-ig 30 családfenntartó.

A keresők zöme tehát 30 és 60 év közé esik. Az öregek számát a munkaképtelen közsegélyesek növelik aránytalanul, míg a 20-30 évesek számát a fiatal munkások apasztják, akik amint csak tehetik, elmennek a telepről.

Kereset szerint a következőképpen oszlanak meg: 3 pengő heti keresete van 14, 4 pengő 20, 5 pengő 19, 6 pengő 12, 7 pengő 5, 8 pengő 10, 10 pengő 15, 12 pengő 12, 15 pengő 8, 16-20 pengő 10, 21-25 pengő 4, 20-30 pengő 2 családfenntartónak.

Közel száz család, a megszámláltak több mint húsz százaléka nem éri el a havi 35 pengőt. Megint meg kell jegyeznünk, hogy a bevallások nem egészen pontosak; sokszor kisebb jövedelmet vallanak be, mert azt hiszik, hogy így előnyökhöz jutnak.

Havi keresete van: 2-5 pengőig 11, 5-10 pengőig 20, 10-15 pengőig 12, 15-20 pengőig 14, 20-25 pengőig 9, 25-30 pengőig 1, 30-35 pengőig 3, 35-40 pengőig 5, 40-45 pengőig 1, 66-70 pengőig 1, 70-90 pengőig 2, 120 pengőig 2 családfenntartónak.

Aránylag kevés családnak van a családfenntartón kívül kereső tagja. A családfenntartón kívül keres: feleség 15, fiú 11, leány 15 családban.

Kereset nélkül áll 128 család.

Foglalkozás szerint a következőképpen oszlanak meg a családfenntartók: munkaképtelenek 45, segédmunkás 90, kőműves 9, asztalos 6, szabó 8, takarítónő, mosónő 12, festő, mázoló 9, volt tisztviselő 11, kintornás 2, zenész 8, fodrász 8, bádogos, cserepes 3, lakatos, szerelő 12, kőfaragó 1, ács 2, műszerész 3, szűcs 2, hordár 1, ápolónő 1, egyéb 33.

Ez a pár szám is mutatja, hogy valami keresettel csak az ipari munkások rendelkeznek. A más foglalkozásúak, például az itt felsorolt asztalosok, szabók, lakatosok, szinte kivétel nélkül munka nélkül vannak.

Ezek a külső és egyéni életkörülmények meghatározzák a szükséglakástelepek lélektani képét. Ez a kép a közös szenvedések következtében eléggé egyforma. Éppen ezért érdekes, hogy a telepen lakó emigráns orosz családok (11 család) teljesen elütnek a környezettől; rajtuk a méreg, úgy látszik, nem fog, bár aránytalanul nagyobb szenvedéseken mentek keresztül, mint szomszédaik, hiszen majdnem valamennyi volt gárdatiszt. A nyomor és a nyomasztó szükséglakás-pszichózis bennük legfeljebb a honvágyat kelti fel rendkívüli erővel. A lelki méltóságot, az embert nem tudta belőlük semmi kiölni.

A kérdőlapon szerepelt egy rovat, amelyben mindenki saját kezével írta be, mi a legsürgősebb kívánsága.

Pénzt kér 92, lakást kér 11, ágyneműt kér 85, ruhát kér 185, mást kér 11, egyebet kér 33, semmit sem kér 36.

Szerepelnek azonban ilyen kérelmek is: két szem; két láb; nyugodt öregkor; az oroszoknál pedig ilyenek: a régi hazám. Az a volt orosz tiszt, aki ezt írta, néhány nap múlva öngyilkos lett.

A telepen, ahol a felnőttek világa ilyen, a gyerekektől sem várhatunk sokat.

A statisztika szerint a telepi gyerekek száma meghaladja jóval a hétszázat.

A megszámlált családoknál nem volt gyermek 120, 1 gyermek van 93, 2 gyermek van 96, 3 gyermek van 55, 5 gyermek van 18, 4 gyermek van 31, 6 gyermek van 1, 7 gyermek van 2, 8 gyermek van 1 családban.

A szükséglakás-telepen a gyermekek arányszáma feltűnően nagy; az általános gyakorlat szerint ugyanis csak több gyermekes családokat vesznek fel. Ez az intézkedés tökéletesen helyes és igazságos. Az adott helyzetben másként nem lehet intézkedni. Azonban a nyomorgyűrűben minden a sakkjátszma sakk-mattja szerint áll már: sehova sem lehet lépni. És ha mégis lépnek - a lépés rossz. Itt is így van: ez az intézkedés jó és szociális; de a sok száz gyerek az elkerített, önmagába zárt proletárfőiskolán minden porcikájában átitatódik a szükséglakás-pszichózissal. Tízéves korukban a közösség számára már elrontott emberek. Sohasem látják gyakorolni a legelemibb erkölcsi elveket - az otthon rontja őket legjobban; lehet, hogy hallják az intő szavakat az iskolában, a templomban. De a gyerek egyszerűen nem érti az értelmüket, mert saját közvetlen környezetében még sohasem látott erkölcsi cselekedetet. Ezért ebben a sűrített nyomorban élő gyereknek istenről, vallásról beszélni, hogy ne lopj, ne hazudj, szüleidet tiszteld, hogy haza, magyarság van - ugyanannyi, mint a született vaktól követelni: értse meg a szín fogalmát.

A teoretikus nemzetnevelőknek sokat beszélhetnének a szükségtelepi ifjúság vezetői. Hogyan dobálják nyolc-tízéves gyerekek kővel azokat az egyetemistákat, akik kint dolgoznak közöttük, hogyan ostromolják meg szabályosan azokat a gyerekeket, akik mégis beadják a derekukat, milyen öntudatos, azaz öntudatosan öntudatlan proletár minden második elemista itt. Szükséglakás-telepeinken tízezer gyerek él.

A gyerek: kínzó kérdése az egész nyomorgyűrűnek. Az egész életünk értelme, húsz év múlva katonáink, munkásaink, kereskedőink, megszámlálhatatlanul mennek tönkre. Ha másért nem, magában azért kellene megszüntetni a szükséglakás-telepeket, mert azt a húsz-huszonötezer gyereket, akik pár év alatt belekerülnek, egytől egyig, kivétel nélkül tönkreteszik. A nyomorgyűrű többi részén még túl lehet élni valahogyan lelki pusztulás nélkül a válságot. A szükségtelepen nincs kivétel.

Proletár pedagógiánk nincs. Szervezetünk, mozgalmunk a proletárgyerekek nevelésére, környezetéből való kiszakítására nincs. Képzett vezetőink ilyen munkára nincsenek. Kinek jut eszébe a proletárgyerekekkel törődni? A szociális segítés nem a kórházi ágyon és az ingyen gyógyszernél, hanem az egészséges gyerek lelki és testi védelmén kezdődik.

A közvélemény sajnálatosan keveset tud a szükséglakás-telepekről. Talán ez is oka annak, hogy évtizedek óta csak rosszabbodó életviszonyaiban érdemes változás alig történik. Az embert, a szenvedő felet, a szükséglakót a szakmunkák is kevés érdeklődéssel kísérik. Pedig ez huszonnégyezer ember, és majdnem felerészben gyerekember sorsát jelenti.

A szükséglakás-telep a maga elzártságában a felfokozott nyomor élésére kényszeríti lakóit; erkölcsileg és lelkileg még a nyomorgyűrűben is ördögszigetet jelent: lakói erkölcsi ámokfutókká válnak. S amíg a nyomorgyűrű s a szükséglakás-telep tömege csak statisztikai, igazgatási és karitatív probléma, lényegbevágó segítésről nem lehet szó.


Az Ország Útja, 1938 december. Újraközölve: Gondos Ernő: A valóság vonzásában. Szépirodalmi Kiadó, Bp., 1963. I. kötet. 309-316. p.

 

A Székesfőváros Társadalompolitikai Ügyosztályának 1940. évi jelentéséből

[...] A főváros szociális helyzetét a vidéki ínségesek állandó beözönlése is megnehezíti. A statisztikai adatokból is kitűnik, hogy a legínségesebb falusi rétegnek: a törpebirtokos népességnek körében sokkal kisebb a fiatal munkaképes korosztályhoz tartozó férfiak aránya, mint az országos átlagban vagy az egész mezőgazdasági népesség átlagában. Ezt az értékes munkabíró réteget az ínség elűzi a falvakból, és a városokba, elsősorban a fővárosba tereli, ahol vagy sikerül munkához jutnia és ezzel egy régen megtelepedett városi napszámost kiszorít helyéből, vagy belekerül a városi munkanélküliek sorába. Ez egyik oka annak, hogy a főváros hatóságának még mindig gondot okoz a munkanélküliség. Reméljük, hogy az Országos Nép- és Családvédelmi Alap[58] működése ebben a vonatkozásban is éreztetni fogja hatását addig is, míg az előbb említett szociálpolitikai intézkedések megtörténnek.

Azonban mindezek a nehézségek nem akadályozhatják meg a székesfőváros hatóságát abban, hogy az ínségenyhítésnek nevezett segélyezési rendszert megszüntesse és áttérjen a szociálpolitikai eszközökkel dolgozó rendszeres családvédelemre. Ez egyébként a kormányzat álláspontja is, amint azt az Országos Nép- és Családvédelmi Alap célkitűzései bizonyítják.

Az ínségenyhítés már 1940-ben sem volt az a »nyomorenyhítő akció«, amely régebben minden munkaképesnek és munkaképtelennek, gyermeknek és felnőttnek egyformán, ellenszolgáltatás nélkül osztogatta a segélyeket. Az ínségjárulék bevételnek[59] csak egy kisebb részét fordította a főváros a felnőtt ínségesek támogatására és azt is elsősorban az ínségesek foglalkoztatására szervezett szükségmunkákra. Viszont tekintélyes összegeket használt fel az ínséges anyák, csecsemők és kisdedek támogatására, amit valóban nem nevezhetünk értéktelen segélyezésnek, mint ahogy a szociálpolitikával határos tevékenységnek kell tekintenünk mindazt a segítséget, amelyet a gyermeken keresztül nyújt a főváros nemcsak a munkanélküli, de igen sok esetben a csekély keresettel rendelkező munkáscsaládoknak is, hogy támogassa őket gyermekeik megfelelő ellátásában és gondozásában.

A főváros szociális szervezetének lesz feladata, hogy a szakszerű gondozómunka közben megismert család többé-kevésbé súlyos szociális helyzetének okait feltárja és a rendelkezésére álló eszközökkel, továbbá a különböző, szociális és egészségvédelmi intézmények igénybevételével ezeket az okokat kiküszöbölje és a családot talpraállítsa úgy, hogy az mind erkölcsi, mind gazdasági vonatkozásban egészséges közösség lehessen.

A szegények ellátásának és az ínségesek támogatásának központi irányítását a társadalompolitikai ügyosztály[60] végzi. Hatáskörébe tartozik a munkaképes ínségesek és a munkaképtelen szegények segélyezésével kapcsolatos összes teendők, ennek keretében a kerületi elöljárók útján gyakorolt pénzbeli és természetbeni segélyezés irányítása és ellenőrzése, a természetbeni segélyezési tevékenység megszervezése és lebonyolítása.


A kerületi elöljárók Népjóléti Osztályainak tevékenysége

Abban a kérdésben, hogy valaki közsegélyre szorul-e vagy sem és hogy a segélyezés adott esetben milyen módon és mértékben történjék, a m. kir. kormány 6000/1931. M. E. sz. rendelete szerint elsőfokon a segélyt kérő fél lakása szerint illetékes kerületi elöljáró dönt. Ennek természetes folyománya az, hogy maga a segélynyújtás és a segélyezettek nyilvántartása is a kerületi elöljárók hatáskörébe tartozik, akik ezen feladataikat a népjóléti osztályaik útján látják el.

Minden közigazgatási kerület szegénygondozási szempontból körzetekre oszlik. Ezek száma a főváros területén: 40. Minden körzetet egy-egy szakképzett szociális gondozónő vezet, aki a helyszínen végzett környezettanulmány alapján tesz előterjesztést a segélytkérő család gondozásának módjára és mérvére. A népjóléti osztályok hetenkint két-háromszor fogadónapot tartanak, amikor a megjelentek kérelmeiket vagy panaszaikat előadhatják. Minden körzetvezetőnek egy népjóléti hivatalnok segít a belső ügyviteli munkák intézésében. A családok havonkint ismétlődő látogatása a népjóléti osztályokra beosztott népjóléti hivatalnokok feladata.

Az egyes szociális szervezetek párhuzamos működésének a következménye, hogy ugyanazt a családot a főváros hatósága részéről a kerületi szociális gondozón és a népjóléti hivatalnokon kívül az anya- és csecsemővédőnő, az iskolanővér, az iskolai gondozónővér, esetleg a tüdőbeteggondozó intézet gondozónővére is látogatja.

Miután a szociális munkaterületeknek a társadalompolitikai ügyosztály keretében való egyesítése megtörtént, megvalósulhat a beható és egységesített családgondozás, ami azt jelenti, hogy a jövőben egy-egy hivatásos szociális gondozónő ugyan kevesebb családot látogat mint eddig, de a gondozott családokkal minden szempontból csak egy gondozó foglalkozik. Azt, hogy a családot melyik szervezet gondozónője látogassa, az a körülmény fogja meghatározni, hogy a családtagok közül kire kell a gondozás súlypontját helyezni. Pl. ha a családban csecsemő van, vagy hat éven aluli gyermek, akkor csak az anya-, csecsemő- és kisdedvédelmi szervezet védőnője, ha a gyermekek iskolaköteles korban vannak, az iskolanővér - és így tovább - fogja a családot látogatni és minden gondozási ügyét intézni. Ez a módszer biztosítja egy-egy család összes, egymással rendszerint összefüggő problémáinak áttekintését és minden esetben legcélszerűbb nevelő és gondozó módszerek és eszközök alkalmazását. Csak mint példát említjük, hogy a család ínséges helyzetének lehet más oka is, mint a munkanélküliség és a munkanélküliségnek lehet más oka is, mint a munkaalkalom hiánya. Ezeknek az okoknak felkutatása és felismerése, megszüntetése vagy megelőzése csak szakszerű gondozással oldható meg. A családgondozás ilyen átszervezése annál inkább szükséges, mert - ismételten hangsúlyozzuk - a főváros a jövőben az ínséges családokat nem segélyezni, hanem talpraállítani és megélhetésében megerősíteni akarja, hogy a nemzettest egészséges sejtjei lehessenek.

A család gondozásának és támogatásának módját és mértékét a szociális gondozó a családlátogatások és családdal történt megbeszélések alapján fogja megállapítani és intézni. Ez a rendszer természetesen feleslegessé teszi a népjóléti osztályokon a felek megjelenését. A szükséges segélyeket a gondozottak a népjóléti osztály útján minden esetben postán fogják kézhez kapni.

A közigazgatási gyakorlatban és így az ínségesek és munkaképtelenek támogatásánál is a leghatározottabban érvényesül az az elvi álláspont, amely a szegénység okainak figyelembevételével megkülönbözteti a szegény és az ínséges fogalmát és mindkettővel szemben más-más feladatokat állapít meg. Ezt a megkülönböztetést a szegények ellátását biztosító előbb idézett kormányrendelet és a 172.000/1936. B. M. sz. belügyminiszteri rendelet is kifejezésre juttatja. Az 143.189/1940-IX. sz. polgármesteri rendelet, amely a szegényellátás költségeinek fedezésével kapcsolatos eljárást a vonatkozott törvényes rendelkezések és kialakult joggyakorlat ismertetése kapcsán újból szabályozta a »szegény« fogalmát így határozza meg: »e rendelet szempontjából szegény az, akinek vagyona vagy jövedelme nincs és a létfenntartásához szükséges eszközöket munkaképtelensége következtében megszerezni nem tudja, s ezáltal a hatóság támogatására szorul.« A közsegély nélkül megélni nem tudó szegényeket az a község (város) segélyezi (látja el), amelynek területén azok a segélyezés szükségességének beálltakor tartózkodnak (Tartózkodási hely.) A tartózkodási hely a segélyezett lakóhelyétől kiadásainak megtérítését követelheti, ha ezeknek összege a 20 pengőt meghaladja. A szegényellátással felmerülő szükségletek fedezetét a községi (városi) költségvetésben kell előirányozni. (6000/1931. M. E. sz. kormányrendelet IV. fejezet, 17. §.) [...]

Az önfenntartási képességgel nem rendelkező és ezért a hatóság ellátására utalt munkaképtelen szegényeken kívül nem ellátni, hanem támogatni kell az önfenntartási képességgel ugyan rendelkező, de annak gyakorlásában korlátozott munkaképes ínségest. A már említett 172.000. 1936. B. M. sz. belügyminiszteri rendelet szerint (II. fejezet, 8. §. 2 bekezdés) a község (a város) a lehetőség keretei között gondoskodik arról is, hogy a munkaképes munkanélküli ínségesek az ínségenyhítő tevékenység keretében megfelelő munkához jussanak. Ugyanezen rendelet 15. §-a alapján a munkaképes ínségesek hatósági támogatásban munkaszolgáltatás ellenében részesíthetők. Az ínséges támogatásának költségeit a kormányzat részéről az 1922. évi I. tc. alapján évenkint engedélyezett állandó jellegű bevétel, a közönség ínségjáruléka fedezi.

A kerületi elöljárók népjóléti osztályai az általuk támogatott szegényekről és ínségesekről folyamatos nyilvántartást vezetnek. Mind a 14 közigazgatási kerület nyilvántartását a Központi Szegénynyilvántartó és Inségmunkáselosztó Hivatal (IV. Gerlóczy utca 11. II. em.) összegezi és ellenőrzi. A hivatal munkaköréhez tartozik többek között az összes Budapest területén segélyezett család nyilvántartása; a nyilvántartás legfontosabb adatainak feldolgozása és havonként kimutatás készítése a nyilvántartottak család- és lélekszámáról, kor, foglalkozás és segélyezési csoportok szerinti megoszlásáról; a szükségmunkásoknak a munkahelyekre való beosztása, a bérfizetési jegyzékek ellenőrzése és adataik feldolgozása; a teljes értékű munkaképes segélyezettek állandó fizetett munkára való kihelyezése.

A fővárosi népgondozás keretében segélyezett munkaképtelen szegények és munkaképes ínségesek száma 1940-ben a következőképpen alakult:

A nyilvántartottak száma

A nyilvántartottak közül munkaképtelen

hónap

férfi

15 éven aluli gyermek

összesen

férfi

összesen

I.

19.765

28.750

21.647

70.161

4.002

8.509

12.511

II.

19.770

28.821

21.693

70.284

4.003

8.513

12.516

III.

19.739

28.697

21.854

72.190

3.954

8.428

12.386

IV.

19.190

28.132

21.408

68.730

3.932

8.420

12.332

V.

17.594

25.631

20.846

64.071

2.885

6.624

9.509

VI.

18.125

26.798

20.553

65.476

3.893

8.289

12.182

VII.

17.556

26.314

20.423

64.293

3.833

8.301

12.134

VIII.

17.417

26.224

20.479

64.120

3.798

8.151

11.949

IX.

17.511

26.534

20.937

64.982

3.790

8.190

11.980

X.

17.705

26.787

21.441

65.933

3.779

8.213

11.992

XI.

17.980

27.071

21.633

66.684

3.787

8.188

11.975

XII.

18.804

28.067

22.255

69.126

3.838

8.254

12.092

[...]


Szükségmunkák

A szükségmunkások napi 8 órai munkaidő mellett havonta 12 napon át dolgoztak 36 filléres órabérért. 1940. március 18-ától 1940. december 21-ig a szükségmunkák keretében teljesített munkanapok száma 190.311, a munkaórák száma pedig 1.523.239 volt. A kifizetett munkabér összege 558.107,91 pengő.

A szükségmunkákat a polgármesteri II. (út és csatornaépítési) és a polgármesteri III. (városrendezési és magánépítési) ügyosztály, a kerületi elöljárók mérnöki osztályai, a székesfővárosi kertészet és a kórházak gondnoki hivatalai irányították. A szükségmunkák keretében végzett munkák a következők voltak: nehezebb földmunkák, telekegyengetések, útalapozások, a hegyek vizeinek levezetése, az Ördögárok, az Aranyhegyi- és Rákospatak szabályozása, kislakásépítkezés, kertészeti munkák stb. Az előző évhez viszonyítva a rendkívüli fegyvergyakorlat 45%-kal csökkentette a foglalkoztatott szükségmunkások és a teljesített munkaórák számát.

A szükségmunkákkal kapcsolatban szerzett tapasztalatok ma már igazolják, hogy ha a családfőnek a rendes munkapiacon való elhelyezkedése valamely okból akadályba ütközik, akkor addig, míg ez az ok fennáll, munkával kell őt segíteni és annyi keresethez juttatni, hogy családjának elsőrendű életszükségleteit kielégíthesse. A szükségmunkákat ennek a felfogásnak megfelelően át kell szervezni. Az átszervezésnél úgy a közösség, mint az ínséges család szociális érdekeit szem előtt tartva két szempontnak kell érvényesülnie: a) a szükségmunkák keretében csak valóban értéktermelő munkát szabad végeztetni, b) az ínséges családfőt annyi ideig kell foglalkoztatni és olyan munkabérért, hogy munkanélkülisége a családi közösség fennmaradását és létalapjait ne veszélyeztesse.

1940-ben a Központi Szegénynyilvántartó és Inségmunkás Elosztó Hivatal feladatai közé tartozott az is, hogy teljes munkaképességű ínségeseket lehetőleg szakképzettségüknek megfelelő rendes fizetett munkára is kiküldjön, vagy állandóbb jellegű napszámos munkákhoz juttasson. A hivatalnak a következő munkahelyeken sikerült munkanélkülieket elhelyeznie: az Aszódi-Füleki úti kislakásépítkezésnél, a székesfőváros gázgyárainál és a II. ügyosztályhoz tartozó árvízvédelmi telepen. A munkához juttatott ínségesek létszáma és foglalkozás szerinti megoszlása a következő volt: ács 28, asztalos 1, bádogos és szerelő 2, állványozó 4, cipész 9, famegmunkáló gépmunkás 1, gyárimunkás 34, kályhás 2, kocsifényező 1, kőműves 26, mázoló 6, napszámos 363, értelmiségi 2, összesen 878.


Ínségesek székesfővárosi hatósági foglalkoztatója

A székesfőváros a m. kir. népjóléti és munkaügyi minisztérium leiratára 1924-ben a hatósági ínségenyhítés keretében nyújtandó munkaalkalmak megszervezésére felállította az ínségesek Székesfővárosi Hatósági Foglalkoztatóját (IX., Markusovszky utca 2. sz.) Ez az intézmény elsősorban asszonyoknak, otthon, a házkörüli munka mellett elvégezhető fehér- és ruházati cikkek varrásával, 1933 óta férfiaknak favágási munkával és 1940. január 1-től fehérnemű mosással nyújt munkaalkalmakat. A Hatósági Foglalkoztató útján munkát csak az kaphat, aki a kerületi elöljáró népjóléti osztályán nyilvántartott ínséges. 1940-ben 283 személyt foglalkoztatott varrással, 160 személyt favágással és 161 személyt mosással. Ezek közül a foglalkoztató telepén 346 személy dolgozott és otthon 258 személy.

A munkabérek darabszámra vannak megállapítva és így a foglalkoztatott ínséges keresete szorgalmától függ. Heti kereset jobb munkásoknál 20-24 pengő, közepes munkásoknál 15-17 pengő és a gyengébb munkásoknál 12-14 pengő. 1940-ben a foglalkoztató 989.493 m textilanyagot dolgozott fel. Ebből a mennyiségből 559.891 darab ruházati cikket és fehérneműt készíttetett. A munkabérekre kifizetett összeg 75.708,19 pengő. A varráshoz szükséges cérna, szalag, gomb stb. beszerzési költségei és a kezelési költségek 53.956,81 pengőt tettek ki. A foglalkoztató varróüzemének fenntartása tehát összesen 129.665 pengőbe került. Ezek a kiadások a bevételekből megtérültek, mert a foglalkoztató bevétele 1940-ben 138.239,74 pengő volt, 40.803,61 pengővel több, mint a megelőző esztendőben.

A foglalkoztató készíti a kórházi, szegényházi, hatósági felruházáshoz és a hatósági csecsemőkelengye ellátásához szükséges fehér- és ruházati cikkeket. Végzi a székesfővárosi gyermek- és fenőttfelruházást, csecsemőkelengye ellátást és a hatósági étkeztetés raktárainak kezelését, illetve az áru átvételét és utalványok ellenében való kiadását. Ezzel a munkakörével kapcsolatban gondoskodik a főzőhelyeken használat közben megsérült berendezési és felszerelési tárgyak kicseréléséről és megjavításáról, továbbá a selejtessé váltak pótlásáról.

A csecsemőkelengyék készletéből 1940-ben 5369 darab kelengyét adott ki és 3679 darabot vett vissza. A gyermekfelruházási készletből 14.166 személynek, 39.549 darab ruházati cikket, a felnőtt felruházás készletéből 4950 személynek 4950 darab ruházati cikket adott ki.

A foglalkoztató intézi a főzőhelyek tüzelőanyaggal való ellátását. E célból megfelelő mennyiségű szenet és hasábfát tárol. 1940-ben 30 szükségmunkás 7250 pengő napszámbér ellenében, 110 szükségmunkás pedig a szükséglakás használata fejében végzett faaprítást. A beérkezett szénmennyiség 18.044 q, a famennyiség 29.357 q volt.

Végül 1940-ben 790,75 pengő értékű olyan díszmű- és játékárut hozott a magánkereskedelem útján forgalomba, amely áru a foglalkoztatókban készült. Ebből 363,64 pengő értékű árut készpénzért adott el, 427,07 pengő értékű árut pedig kiadott bizományi elszámolásra.

A foglalkoztató arra törekszik, hogy az intézményt évről-évre fejlessze és így minél több ínségest támogasson az általa végeztetett munkákkal.


Szellemi szükségmunka

A világháború után jelentkező gazdasági válság egyik következménye volt az értelmiségi foglakozásúak körében fellépő munkanélküliség. Ennek enyhítése érdekében szervezte meg a főváros 1925-ben a szellemi szükségmunkát. A szellemi szükségmunkánál érvényesítette a főváros elsősorban és teljes mértékben azt az elvet, amelyet a fizikai munkanélküliekkel szemben csak későbben tudott megvalósítani: hogy a munkanélküliség által sújtott ínségeseket csak megfelelő munkateljesítés ellenében segélyezte. A szellemi szükségmunka keretében egy-egy értelmiségi munkanélkülit eleinte csak két-három hónapon át foglalkoztatott a főváros, de az 1930-as években a gazdasági válság elmélyülésével az értelmiségi munkanélküliek száma annyira megnövekedett és a munkaalkalmak olyan nagymértékben csökkentek, hogy a téli hónapokban foglalkoztatott szellemi szükségmunkások elbocsátás esetén a nyári időszakban sem tudtak volna ideiglenesen elhelyezkedni s ezért a főváros az eredeti elgondolástól eltérően egyre huzamosabb időn keresztül foglalkoztatta az értelmiségi munkanélkülieket. A 10 hónapon át foglalkoztatott ún. állandó szellemi szükségmunkások mellett a főváros majdnem minden évben megismételte az ún. téli szellemi szükségmunka akcióját is. Ez utóbbi keretében a főváros a téli hónapokban 500-1000 értelmiségi munkanélkülit támogatott munka ellenében két-három hónapon át.

A szellemi szükségmunkások kezdetben a statisztikai hivatalnál kisegítő munkát végeztek, majd a közigazgatás keretében is foglalkoztatták őket. 1932-ben a kerületi szegénygondozás átszervezésével kapcsolatban a népjóléti osztályoknak az egyre szaporodó számú ínséges szociális helyzetének kivizsgálására több száz népjóléti megbízottra volt szüksége. Erre a munkára, majd 1936 őszén a »Magyar Norma« bevezetésével megindult alamizsnamegváltási akció egyes részleteinek lebonyolítására a főváros szellemi szükségmunkásokat osztott be a népjóléti osztályokra. Kétségtelen, hogy az állandó jellegű szükségmunka éveken keresztül komoly és értékes munkával támogatta a főváros szegényügyi igazgatását és hogy a szociális feladatok megfelelő ellátása érdekében munkájukra továbbra is szükség van. Azonban éppen ez a körülmény, továbbá a gazdasági helyzet javulásával kapcsolatban az értelmiségi munkanélküliek számának csökkenése arra késztette a fővárost, hogy a szellemi szükségmunkát megszüntesse, illetőleg a szellemi szükségmunkások helyzetét rendezze. [...]


A Székesfőváros Társadalompolitikai Ügyosztályának 1940. évi jelentése. Bp., 1941. 73-78., 99-102. p.

 

Markos Béla a főváros idegenforgalmáról

1936 november

[...] A magyar idegenforgalom ma 90%-ban Budapest idegenforgalma. A trianoni szomorú békekötés előtt ez nem így volt. Akkor még a magunkénak mondhattuk a Kárpátok koszorúját - a Tátrát éppúgy, mint Erdély bérceit - s az északmagyarországi nemes kultúrájú városok mellett miénk volt Pöstyén és Herkulesfürdő is, és miénk volt egy gazdag ország rengeteg parlagon heverő idegenforgalmi értéke. Ha akkor annyi történt volna országszerte az idegenforgalomért, amennyit ma csak a magyar vidék áldoz ezen a téren, Magyarország lényegesen korábban foglalhatta volna el az őt megillető helyet a nemzetközi idegenforgalmat befolyásoló országok között. Azonban a magyar idegenforgalom tervszerű fejlesztéséről akkoriban még Budapest is csak alig-alig gondolkozott.

Az európai közlekedés kiépülésének egy új fejezete, a Balkán vasút megnyitása, adott időszerűséget annak, hogy a székesfőváros törvényhatósága 1887-ben egy idegenforgalmi bizottságot alakítson s annak munkatervéül határozatba foglalja az első idegenforgalmi tennivalókat. E bizottság tevékenysége azonban néhány esztendővel később dolgavégezetlenül magától elaludt, s emlékéül nem maradt más, mint nyomtatott beszámoló s az a rendszeres idegenforgalmi statisztika, amit országos statisztika hiányában, az egész magyar idegenforgalom intenzitásának fokmérőjeként, ma is vezet még a Székesfőváros Statisztikai Hivatala.

A komoly idegenforgalmi munka csak sokkal később, 1916 őszén kezdődött meg, amikor Bárczy István akkori polgármester megalapította Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalát céljául kitűzve, hogy felkutassa és hozzáférhetővé tegye mindazt, ami az utazóközönség figyelmére a székesfővárosban és az országban számot tarthat - hogy előkészítse a székesfővárost és az országot arra, hogy az utazóközönség igényeinek megfelelhessen - hogy úgy a külfölddel, mint a belfölddel megismertesse idegenforgalmi értékeinket - hogy vendégeinket úgy vezesse és irányítsa, hogy viszonyainkat helyesen és előnyösen ismerjék meg - s hogy őrködjék, mindazon esetleges zavaró körülmények elhárításával, amelyek az idegenforgalom kifejlődését károsan befolyásolhatják.

A háború derekán megindított idegenforgalmi munka eredményei csak a háború befejeztével s a forradalmi idők elmúltával kezdhettek megérni. Egy azonban biztos: hogy az inflációs évek nagy idegenforgalmi konjunktúráját semmi esetre sem használhattuk volna ki, a hivatal bölcs előrelátással történt megalapítása nélkül. [...]

Az első budapesti idegenforgalmi statisztika 1885-ben 35.000 külföldi látogatásáról emlékezett meg. A következő évtized legjobb esztendejében, 1896-ban már 59.000 külföldi látogatott el Budapestre, a háború előtti évtized legjobb évében, 1912-ben 56.000 a háború és a forradalmi zavarok s az ezeket követő nemzetközi bizalmatlanság elmúltával például 1924-ben ismét 58.000.

Ekkor azonban már serényen folyt a komoly idegenforgalmi munka, s a körülmények szerencsés kihasználásával ekkor következett be idegenforgalmunknak az a hatalmas emelkedése, ami a külföldiek számát 1930-ig a 116.000-es érkezőszámig megduplázta.

Ezután két év, az általános gazdasági dekonjunktúra következtében csökkenő irányzatú volt, de 1933-mal megindult ismét az az örvendetes emelkedési folyamat, amely még napjainkban is tart.

1935-ben 133.000 volt a külföldi vendégek száma s ez idén, 1936-ban az eddigi adatok úgy mutatják, hogy ismét legalább 30% az emelkedés a tavalyi eredményhez viszonyítva.

Ugyanezalatt a magyar vidék idegenforgalma is igen szépen fejlődött: Különösen a Balaton nyaraló forgalma, amely 1935-ben 32.000 külföldi látogatását könyvelte el - valamint az a külföldi kiránduló forgalom, amely évről-évre Budapestről áramlik ki az ország néprajzi tájképi, vagy kulturális szempontból érdekes városai és vidékei felé.

A megjelent komoly becslések és lelkiismeretes számítások alapján a Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatala megállapította, hogy 1935-ben egész Magyarország külföldi eredetű idegenforgalmi bevételei 32,5 millió pengőt jelentettek Magyarország fizetési mérlege számára s ezzel a magyar idegenforgalom valutaszerző erőben két legfontosabb exportágunk, az állatkivitel és búzakivitel után, a harmadik helyre került. Az 1936. évre vonatkozó számítások előreláthatólag még kedvezőbben fognak zárulni, s arra lehet számítani, hogy a magyar idegenforgalom gazdasági haszna eléri a 40-42 milliót.

Idegenforgalmunk ilyetén való fellendülésében természetesen elsőrendű nagy érdeme van a nemzetközi viszonylatban is kitűnő és állandóan a kor igényeivel megegyezően tökéletesedő budapesti vendéglátóiparnak is, amely a kezdet nehéz küzdelmei után ma végre elérkezett oda, hogy munkásságának és az iparba fektetett tőkének is gyümölcsét élvezheti. A fokozott forgalom meghozta szállodáink és penzióink fokozott foglaltságát, s ma már az a helyzet, hogy különösen a májusi, augusztusi és szeptemberi idegenforgalmi csúcsperiódusokban az érkező idegenek elhelyezése komoly gondot okoz, s egyre kényszerítőbben jelentkezik az elszállásolási lehetőségek fokozásának kényszerítő szükségessége. [...]

Ha a világgazdasági viszonyok jók, s ha jó a propagandánk, mindég több és több vendégre számíthatunk, mert a világ utazóközönsége nem zárt és állandó tömeg, hanem egyre növekvő, egyre sokasodó, és éppen ma van rengeteg várni valónk a nemzetközi idegenforgalomtól, amikor olyan mozgalmak, mint a olasz Dopolavoro, vagy a német Kraft durch Freude[61] az emberiség egyre nagyobb tömegeit ébresztik rá az utazás gyönyörűségére.

Aki pedig azt hiszi, hogy Budapest, vagy Magyarország kimegy az utazási divatból, az nem hallotta még az először Budapestre érkezők csodálkozó álmélkodását amikor a bécsi hajó besiklik az esti kivilágításban tündöklő Budapestre, nem beszélt még külföldivel egy pusztai vagy mezőkövesdi kirándulás vagy egy Gyöngyösbokréta[62] előadás után, nem találkozott még olyannal sem, aki évről-évre visszalátogat a Gellért hullámfürdőjébe s nem tudja, hogy vendégeink 99%-a ennek a vendégszerető országnak őszinte dicséretével távozik tőlünk, s ez a kéretlen személyes propaganda az utasoknak esztendőről-esztendőre nagyobb és nagyobb tömegeit indítja el Budapestre.

Bécsben egy egész sora él az autóbusz-utazási irodáknak a budapesti hétvégi kiránduló forgalomból, a németek, az olaszok a hollandok között fogalom a magyarországi utazás és Angliában csak nemrég jelent meg egy vaskos könyv Bropley "Ilonka speaks of Hungary", Ilonkáról, aki Magyarországról beszél - s hasábos cikkek jelennek meg az évad legnagyobb könyvsikeréről s az íróról, aki olyan szerencsés volt, hogy Budapesten lehetett.

A budapesti bennszülött, ebben az alig 60 esztendő alatt milliósra növekedett, s lakosságát az apai vagy nagyapai generációban legnagyobbrészt vidékről verbuvált nagyvárosban - még nem tanulta meg a lokálpatriotizmust s talán meg se tudja érteni, hogy a külföldieknek mi tetszik itt minálunk - azonban a külföldit minden esetben megejti Budapest szépsége s a magyar levegő egzotikuma, és ezért, mint amikor most bizakodva tekintek az új idegenforgalmi esztendő elé, az idegeneknek ebben az őszinte elragadtatásában látom én azt a csodálatos erőforrást, ami a magyar idegenforgalom további fejlődését garantálja. [...]


Markos Béla (igazgatóhelyettes): A személyhajózás az idegenforgalom szolgálatában. Előadás a Magyar Hajózási Szövetség felolvasó ülésén, 1936 november.
- BFL IV. 1501. a. Budapest Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának iratai. Általános iratok. 1030/1936.

 

Jankovits Miklós: A nyolcosztályú népiskola jelentősége Budapest Székesfőváros szempontjából

1940 december

Kétségtelen, hogy "az iskolázási kötelezettségről és a nyolcosztályos népiskolákról" szóló törvényjavaslat,[63] amelyet Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter f. év május 7-én terjesztett a törvényhozás képviselőháza elé, népoktatásunknak az 1868. évi XXXVIII. törvénycikk megalkotása óta a legjelentősebb állomása. Régi törekvést valósít meg és egyre égetőbbé vált szükségletet elégít ki: a magyar nép széles rétegeinek szellemi színvonal-emelését teszi lehetővé. Jelentőségét éppen ezért nem szabad elszigetelten csupán a közoktatásügy oldaláról néznünk, hanem számba kell vennünk az egyetemes művelődéspolitika szempontjából is.

A fejlődő élet már régóta követeli a nyolcosztályú népiskola valóra válását. Európa kultúrnépei majdnem valamennyien megelőztek az iskolázási kötelezettségnek a betöltött tizennegyedik, illetve tizenötödik életévig való meghosszabbításával. Veszély nélkül mi sem várhattunk tovább a megoldással, hisz a kivitelnek eddig is csupán gazdasági természetű akadályai voltak.

Hogy népünk általános műveltségét nyújtó népoktatásunk se legyen alacsonyabb rendű és időtartamban kevesebb, mint a minket körülvevő államok lakóié, már egymagában nagy jelentőségűvé teszi a most benyújtott javaslatot. Többen rámutattak arra az előnyre is, ami abból származik, hogy ezentúl éppen a leginkább rászoruló 13-14 éves ifjúság - heti pár órai gazdasági, háztartási és háziipari irányú továbbképzés (ismétlés) helyett - részesül majd az állandó nevelés áldásaiban. Nem fér kétség ahhoz a biztos következményhez sem, hogy a nemzet széles rétegeinek színvonal-emelése gazdasági téren is éreztetni fogja jó hatását.

Az említett várható következmények - s ezeken kívül még igen sok egyéb, amit már többen hangoztattak - a nemzet egésze szempontjából nagy jelentőségűek. Nyilvánvaló azonban, hogy az ország egyes helyein, a népesség bizonyos társadalmi rétegében, egy-egy foglalkozási ág körében a népiskolának hatról nyolcosztályúvá fejlesztése nem egyforma jelentőségű. Ez a meggondolás teszi jogosulttá, hogy az iskolázási kötelezettségről és a nyolcosztályos népiskoláról szóló javaslatot Budapest Székesfőváros szempontjából vegyük szemügyre, és megvizsgáljuk, mit jelent ez a törvényjavaslat az ország fővárosában.

Budapest világvárosi jellege, a nemzet életében betöltött központi szerepe, az élet lendülete, a művelődés eszközeinek és a műveltség látható jeleinek itteni tömörülése hozza magával, hogy a főváros lakosságának sokkal kisebb hányada az, amelyik csak népiskolai végzettséggel rendelkezik. Az 1930. évi népszámlálás adatai szerint Magyarország hat évesnél idősebb lakosságából csak 7,6%-nak volt a népiskola hatodik osztályánál magasabb iskolai végzettsége, tehát 93,4 % csak népiskolai végzettséggel, vagy még ennyivel sem rendelkezett. Budapesten ugyanekkor 34 %-a végzett legalább négy középiskolát, tehát a fővárosi népesség 66 %-nak volt csupán népiskolai végzettsége. Ez a tény igazolja, hogy a népoktatásban beálló bármely változás Budapest művelődési viszonyaira kisebb hatású, mint országos viszonylatban. A most benyújtott törvényjavaslat közvetlen eredménye szintén vidéki vonatkozásban nagyobb, és elsősorban a magyar falu népességének átlagos színvonal-emelését helyezi kilátásba. Ez a megállapítás korántsem jelenti azt, mintha a népiskolának nyolcosztályúvá alakítása nem lenne nagy horderejű fővárosi vonatkozásban is. Mivel azonban a budapesti ember átlagos műveltsége már eddig is magasabb volt, mint a vidék lakójáé, a készülő törvény kétségtelenül többet nyújt a vidéknek, mint a fővárosnak. Így van ez rendjén, mert ezzel csökken a vidék és a főváros között észrevehető átlagos színvonalkülönbség, és közelebb jutunk az annyira óhajtott egyöntetű nemzeti alapműveltség megteremtéséhez.

Az előzőkben azt kellett megállapítanunk, hogy a népiskolának nyolcosztályúvá fejlesztése Budapest Székesfőváros egésze szempontjából nem akkora horderejű, mint amit általában a vidéknek jelent. A főváros lakosságának azon rétege számára azonban, amelyik eddig csupán a népiskola hat osztályát és ezenfelül a továbbképző népiskolát látogatta, nagyobb többletet és gyarapodást ad, mint a vidékieknek. A falusi népiskolák V-VI. osztályának szorgalmi ideje ui. eddig 10-10 hónap volt, ami két esztendő alatt - ha a továbbképző népiskolát nem vesszük tekintetbe - 20 hónapot jelent. A törvényjavaslat 7.§-ának 2. pontja értelmében pedig a népiskola felső tagozatának szorgalmi ideje 6 hónap lesz, ami azt jelenti, hogy a népiskola felső tagozatában a növendék négy esztendő alatt összesen 24 hónapot tanul. A múlttal szemben a gyarapodás tehát mindössze 4 hónap. Ezzel szemben Budapesten az iskolafenntartó hatóság bizonyára élni fog a 7.§ 3. pontjában biztosított előterjesztési jogával, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztertől kérje a felső tagozat szorgalmi idejének 3 hónappal való meghosszabbítását. A 9 havi szorgalmi idő négy esztendő alatt 36 hónapi tanulást jelent az eddigi 20 hónap helyett. A fővárosi népiskola felső tagozatának növendékei számára a törvényjavaslat tehát a múlttal szemben 16 havi többlettanulást biztosít.

Mivel az első törvényjavaslat, amelyik a népiskola felső tagozatában különbséget tesz falusi meg városi, illetőleg ipari, kereskedői és általános gazdasági meg kimondottan mezőgazdasági irányú tanításterv között, azért a főváros lakosságának azon rétege számára, amelyik eddig is csupán a népiskolát látogatta, a mostaninál célszerűbb képzést helyez kilátásba; olyat, amelyik jövendő foglalkozásához közelebb áll. Az 1935. évi statisztika adatai szerint Budapest kereső lakosságának 39,6 %-a ipari foglalkozású, 16,6 %-a közalkalmazott és szabad foglalkozású, és csupán 1%-a űz őstermelést. A vidék, főleg a magyar falu, lakosságának pedig a zöme mezőgazdasági őstermelő. Sok nehézséget okozott eddig, hogy az elemi népiskola V. és VI. osztályának tanítási anyaga - nem számolva legalább a falusi és városi népiskolát végzettek későbbi túlnyomórészt mezőgazdasági, illetve ipari és kereskedői pályán való elhelyezkedésével - az egész országban ugyanaz volt és nem alkalmazkodott a helyi körülményekhez. A most benyújtott javaslat 2.§-ának 12. pontja határozottan megkülönbözteti a felső tagozat falusi és városi tanítástervét. Bár az indokolás hangsúlyozza, hogy mindkettő egyaránt tartalmazni fogja a mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi ismeretek leglényegesebb elemeit, falun mégis inkább a mezőgazdasági, városhelyen pedig az ipari ismeretek közlése lesz előtérben. Természetes, hogy Budapesten is az ipari és kereskedői jelleg fog kidomborodni. Az adott viszonyokhoz való alkalmazkodás, a gyakorlati életre nevelés, a nép sajátos életszükségleteinek és életviszonyainak figyelembe vétele jut ebben a megoldásban kifejezésre. A sivár egyformaság helyett egyöntetűbb eredmény várható így a nemzet szempontjából. A nemzetnevelés alapelveinek azonossága mellett a tanításterv tartalmi és kiviteli eltérése a népiskola felső tagozatában haladást jelent. Ebből a szempontból a főváros lakosságának a múlttal szemben nagy előnyt és nyereséget biztosít az, hogy ezentúl a népiskola I-VIII. osztályainak tanítási anyagában kifejezésre jut Budapest ipari és kereskedői jellege.

A mindennapos iskolázási kötelezettségnek hatról nyolc esztendőre való emelése leginkább amiatt örvendetes, mert ezzel megszűnik a hat osztályú népiskolának az a nagyon súlyos fogyatékossága, hogy a növendékek túlnyomó többsége tizenkettedik életévének betöltésével kikerült az iskolai rendtartás alól, és a serdülés korszakában, amikor testi és lelki fejlődése szempontjából leginkább vezetésre szorult volna, magára maradt, és a felelőtlen környezetnek nem mindig kívánatos hatása alá került. Az iskolán kívüli környezetnek sok-sok romboló befolyása kétségtelenül a fővárosban a legerősebb. A 13-14 éves fiú- és leánygyermek rendszeres vezetés nélkül leginkább Budapesten van kitéve testi, értelmi, de elsősorban erkölcsi veszélynek. A törvényjavaslatnak az az elgondolása, amely szerint az ifjú a serdülés korának veszedelmes átmeneti időszakában rendszeres nevelésben részesül, és az iskola tudatos és tervszerű nevelő hatása alól csak tizennegyedik életévének befejezése után kerül ki, a legnagyobb áldást a fővárosban jelenti.

Nem szabad megfeledkeznünk arról az előnyről sem, ami abból származik, hogy a népiskola eddigi V-VI. osztályának tanítási anyaga kevés bővítéssel ezentúl négy osztály között oszlik meg. Így az V. és VI. osztály túlterhelése, ami különösen a fővárosban volt végzetes, erősen csökken. Közismert tény ui., hogy Budapesten a népiskola IV. osztályának elvégzése után a növendékeknek csupán 35-40%-a marad folytatólagosan az V. osztályban; a többi - természetesen a java - középfokú iskolában folytatja tanulmányait. Nem ritka eset, hogy valamely fővárosi népiskola V. osztályos növendékei 10-12 különböző IV. osztályból kerülnek össze. A fővárosban az V. osztály gyermekanyaga nagy visszaesést mutat a IV-kel szemben. Vidéki viszonylatban ellenben az V. osztály valóban egyenes folytatása a IV-nek. A tanítási anyag ezzel a körülménnyel eddig mit sem törődött. A népiskolának nyolcosztályúvá fejlesztése a fővárosban ezt az áldatlan állapotot is megszünteti, mivel az eddigi tanítási anyagnak célszerűbb elrendezésével és elosztásával tehermentesítheti az V. osztályt, ahol így elegendő időt lehet biztosítani a továbbhaladáshoz szükséges előző tanulmányok átismétlésére.

Bár alkotásaiban Budapesten érezhető leginkább a nemzeti szellem, itt mégis közvetlenebb a külföld hatása, s mint az általában a világvárosokban lenni szokott, bizonyos nemzetközi gondolkodásmód is alakul a főváros lakosságában. A nemzethez tartozás érzésének, a haza fogalmának kialakítására bizony itt kevesebb segítséget kapott a népiskola, mint amennyire a nevelőnek szüksége lett volna. A népiskolának nyolcosztályúvá alakításával hatalmas segítséghez jutott a fővárosi nevelésnek az a sajátosan elsőrangú feladata, hogy itt a nemzeti jellemvonások ápolása fokozottabb tennivaló, és a nemzeti érzés meggyökereztetése, valamint a nemzeti öntudat ápolása felelősségteljesebb kötelesség.

A tovább nem tanuló fővárosi lakosságban a nemzethez tartozás tudatát és érzését a népiskolának kell megadnia. Eddig is jó szándékkal törekedett erre. A nemzeti érzület alakításában azonban nemcsak az érzelem a döntő, hanem a belátás is. Világos, hogy 13-14 éves korban már jobban a növendék elé állíthatók a magyar föld viszonyai és a magyar történelem nemzetalakító hatásai, mint eddig 11-12 éves korban. A nyolcosztályos népiskola jobban fejlesztheti a nemzeti művelődés iránti vágyat is.

Az iskolázási kötelezettség kiterjesztésétől tehát jogosan várhatjuk a nemzeti érzés erősbödését és tudatosítását a fővárosban.

Főleg a polgári iskolai tanárság körében némi aggodalomra ad okot a javaslat a tekintetben, hogy a nyolcosztályú népiskola a polgári iskola eddigi gyermekanyagát fogja csökkenteni. Nem hisszük, hogy ez számottevő és észrevehető veszteséget okozhatna. Ne feledjük, hogy a népiskolának még nyolcosztályos formájában is más a rendeltetése, mint a polgárinak. A társadalom is tudatában van ennek, hisz a polgári iskola minősítő iskola, a népiskola még ebben a bővített formájában sem az. Legfeljebb a javaslat 11. §-ának 1. pontja jelenthet némi veszélyt, amelyik szerint az a növendék, aki a népiskola felső tagozatának minden osztályát az átlagot meghaladó eredménnyel végezte el, felvételi vizsgálat sikeres kiállása esetében tanulmányait gazdasági középiskolában folytathatja. Mivel azonban az 1938:XIII. törvénycikkben szabályozott másik két szakiskolára (kereskedelmi és ipari középiskola) vonatkozólag a javaslat nem tartalmaz hasonló könnyítést, fővárosi vonatkozásban az említett kedvezmény nem veszélyeztetheti a polgári iskolának eddig kivívott társadalmi megbecsülését és látogatottságát sem csökkenti. A nyolcosztályos népiskola felső tagozatát Budapesten továbbra is csak az a réteg fogja látogatni, amelyik eddig hat osztályt végzett, és továbbképző népiskolába járt.

A most benyújtott törvényjavaslat megvalósítása Budapesten kevesebb nehézségbe ütközik majd, mint vidéken. Budapest székesfőváros iskolafenntartó hatósága tetemes anyagi áldozat árán törvényes kötelezettség nélkül eddig is tartott fenn VII. és VIII. osztályt az arra önként jelentkezők számára. Az alábbi táblázat mind a VII. és VIII. osztályok számának, mind a növendékek létszámának esztendőről-esztendőre való állandó emelkedését mutatja. Ezek az adatok nemcsak a főváros áldozatkészségéről tanúskodnak, hanem e két felső osztály létjogosultságát is bizonyítják.

 

1932-33.

1933-34.

1934-35.

1935-36.

1936-37.

1937-38.

1938-39.

1939-40.

oszt.

nö-vend.

oszt.

nö-vend.

oszt.

nö-vend.

oszt.

nö-vend.

oszt.

nö-vend.

oszt.

nö-vend.

oszt.

nö-vend.

oszt.

nö-vend.

VII. osztály

22

688

28

897

33

1057

44

1291

42

1304

48

1468

51

1566

57

1705

VIII. osztály

13

250

18

443

22

489

28

689

33

818

34

871

40

1074

38

1112

Tovább-képző Népiskola

 

5318

 

6218

 

6585

 

6045

 

5832

 

5919

 

5233

 

4587

Budapest népe megérezte a kor szavát, és felismerte a nyolcosztályú népiskola nagy értékét a továbbképző népiskolával szemben. Ezért népesedtek be egyre jobban a fővárosi népiskolák VII. és VIII. osztályai, s ennek arányában fogyott a gazdasági háztartási és háziipari irányú továbbképző népiskolák növendékserege. Az érdem ezért az iskolafenntartó hatóság mellett kétségtelenül azoké az úttörő tanító kartársaké, akik esztendők óta nehéz viszonyok közepette vezették a fővárosi népiskolák VII. és VIII. osztályait hosszú ideig tanításterv és tankönyv nélkül, és akik minden fennálló nehézség ellenére a főváros népével mégis megkedveltették és elismertették a nyolcosztályú népiskolát.

Mindent egybevetve meg kell állapítanunk, hogy bár első tekintetre úgy látszik, mintha a készülő törvény Budapest Székesfőváros szempontjából kisebb jelentőségű lenne, mint vidéken, a mélyebb meggondolás és közelebbi vizsgálódás mégis több olyan előnyt hozott felszínre, ami országos viszonylatban talán nem mutatkozik ilyen mértékben. Bármint ítélje is meg azonban a jövő a nyolcosztályos népiskoláról szóló törvényjavaslat fővárosi jelentőségét, kétségtelen, hogy Budapest Székesfőváros iskolafenntartó hatósága készséggel és örömmel vállalja a ráháramló anyagi áldozatokat, mert átérzi ennek a nemzetre nézve sorsdöntő javaslatnak roppant horderejét. S a főváros tanítósága szintén osztatlan örömmel veszi ki részét a rájutó kötelességből, mert meggyőződése, hogy a népiskolának nyolcosztályúvá fejlesztése egyike volt a nemzet legégetőbb szükségleteinek.


Néptanítók Lapja, 1940. 12. sz. 500-503. p.

 

Az iparosok és kereskedők származásának igazolása a "második zsidótörvény" alapján

1939 szeptember

140 ezer iparengedélyes köteles négy hét alatt jelentkezni a Vigadóban. Felkay tanácsnok nyilatkozik az iparosok és kereskedők igazolási eljárásának lefolytatásáról

Szendy Károly polgármester az új zsidótörvény[64] végrehajtási utasítása alapján hirdetményt bocsátott ki a fővárosi iparosok és kereskedők bejelentési kötelezettsége tárgyában. A törvény szerint ugyanis minden iparigazolvány tulajdonosa legkésőbb október 15-ig okmányokkal tartozik igazolni azt, hogy a törvény szerint keresztény-e vagy zsidó.

A polgármesteri hirdetmény szerint mindegyiküknek személyesen kell jelentkezniök a kerületi elöljáróságon, és azt a körülményt, hogy az illető nem tartozik a zsidótörvény hatálya alá, hitelt érdemlő módon igazolniok kell.

Budapesten nyolcvanezer iparosnak és körülbelül hatvanezer kereskedőnek, ezenfelül a részvénytársaságok vezetőinek is egyénileg kell igazolniok származási adataikat. Ez azt jelenti, hogy körülbelül száznegyven-százötvenezer bejelentésre lehet számítani. Ez az igazolási eljárás óriási munkát ró a tisztviselői karra. A bejelentéseket a lakóhely szerinti illetékes kerületi elöljáróságokon kell megtenni, ahonnan azokat átvizsgálás céljából továbbítják egy központi hivatalba.


Központi iroda a Vigadóban

Ezt a központi hivatalt előreláthatóan a Vigadóban helyezik el, ahol megfelelő nagy, tágas helyiségek állnak rendelkezésre, amire szükség is van, miután mintegy százötvenezer bejelentőnek személyi adatait egy hónap alatt feltétlenül fel kell dolgozni. Ez a központi szerv tehát november 15-ig valamennyi fővárosi iparengedély tulajdonosáról megállapítja, hogy a zsidótörvény értelmében kereszténynek, vagy zsidónak számít-e, és azután elkészíti azt a kimutatást, amelyből megállapítható, hogy a zsidó iparengedélyesek száma miként aránylik a keresztény iparengedélyesek számához.

Felkay Ferenc tanácsnok, a főváros közgazdasági és iparügyi ügyosztályának a vezetője, az igazolási eljárásról a következőket mondotta az Esti Kurír munkatársának.

- A törvény kötelez bennünket, mint a főváros adminisztrációját arra, hogy összeírjuk a fővárosban iparűzést és kereskedelmi foglalkozást folytató iparengedélyeseket. Ez a törvény által megkövetelt arányszám megállapítása végett szükséges. Az arányszámot csak úgy tudjuk megállapítani, hogy mindenkinek, akinek iparengedélye van, egyénileg kiderítjük a származását. Ezért rendelte el a polgármester az iparengedélyesek személyes jelentkezését október 15-éig.

Minden iparigazolványos köteles igazolni azt is, hogy jogosan űzi-e iparát. Külön elbírálás alá tartozik, hogy miként állapítjuk meg az illetők származását.

Ami már most a személyes jelentkezést illeti, ez minden érdekeltnek jól felfogott, fontos érdeke. Ez nem azt jelenti azonban, hogy a hivatal meg akarja kötni az életet, mert ha valakit például komoly akadályok hátráltatnak és csak üzletének vagy műhelyének bezárása árán tudna személyesen megjelenni, akkor a személyes jelentkezéstől eltekintünk. Nem célunk ugyanis, hogy az élet megakadjon, és a termelésben vagy a kereskedelemben fennakadások álljanak be. A józan ész szerint a lehető legméltányosabban igyekszünk majd a nehéz feladatnak eleget tenni. Az eljárást minden tekintetben megkönnyítjük és könnyebben elviselhetővé tesszük. Nem szabad, hogy bárki azt higgye, hogy diktatórikus elbánásban van része.


Ellenőrzik a bejelentéseket

Ezután arról nyilatkozott Felkay Ferenc tanácsnok, hogy mindenkire nézve fontos a szükséges származási okmányoknak sürgős beszerzése. Fontos ugyanis, hogy a torlódást elkerülhessük, ami óhatatlanul bekövetkezik akkor, ha mindenki az utolsó percig vár az okmányok beszerzésével, vagy a jelentkezéssel.

A hivatal is gyorsabban és könnyebben tudja lebonyolítani a százötvenezer iparengedélyes származási adatainak átvizsgálását, ha nem egyszerre és nem az utolsó percben rohanják meg nagy tömegekben az érdekeltek.

Egyébként az egyes kerületi elöljáróságokon iparlajstromot vezetnek, és ezekben feljegyzik, hogy az iparengedély birtokosa eleget tett-e bejelentési kötelezettségének, továbbá azt is, hogy a zsidótörvény hatálya alá esik-e vagy sem.

Mindazok, akik okmányaik alapján és az elöljáróságok, illetve közjogi ügyosztály útján megszerzik az úgynevezett nemzsidó tanúsítványt, mentesülnek személyi okmányaik bemutatásától, mert e tanúsítvány alapján is megtörténhetnek a feljegyzések az iparlajstromban. A polgármesteri hivatal ezzel csak az eljárást kívánja gyorsítani.


Tízféle nyomtatvány a nemzsidók igazolására

A zsidóknak nem tekintendő személyek ezt a körülményt hatósági tanúsítvánnyal igazolhatják. A tanúsítványt a központi városházán állítják ki, de az okmányokkal felszerelt kérvényeket a kerületi elöljáróságokon kell benyújtani. A főváros közjogi ügyosztályának tisztviselői, akik a benyújtott okmányok átvizsgálásával foglalkoznak, már megkapták az utasítást, hogy ezeket milyen módon kell elbírálniok.

Eszerint az utasítás szerint tanúsítványt csak az kérhet, aki az 1939. évi IV. tc. 1. §-a értelmében nem tekintendő zsidónak.

Azok, akikre a törvény 2 §-a vonatkozik, nem kaphatnak tanúsítványt: ezek a végrehajtási rendeletben meghatározott okirattal igazolhatják törvényes mentességüket.

Kétféle tanúsítványt adnak ki: az egyiket a teljes jogú nemzsidóknak, a másikat a korlátozott jogú nemzsidóknak.

Csak eredeti okiratot lehet benyújtani; másolatokat - még ha hitelesítettek is - nem fogadnak el. Az 1895. október hó 1. után történt születéseket, házasságokat, elhalálozásokat állami anyakönyvi kivonattal, az 1895. október 1. előtt történt születéseket, házasságokat, elhalálozásokat felekezeti anyakönyvi kivonattal kell igazolni. Ha valamely felekezeti anyakönyvi kivonatot azért nem lehet kiállítani, mert annak idején nem vezettek anyakönyvet, vagy az anyakönyv megsemmisült, ezt a körülményt az illető felekezet lelkészének kell igazolnia. Ebben az esetben a jelentős ténykörülményt más, hitelt érdemlő okirattal is lehet igazolni, például iskolai bizonyítvánnyal, amelyben a születési adatok fel vannak tüntetve.

Az utasítás tájékoztatást nyújt arról, hogy az áttérési szándék a lényeges a felekezeti hovatartozás magállapításánál.

Az a zsidó, aki kilépett az izraelita vallásfelekezetből és felekezeten kívüli lett, illetve keresztény vallásfelekezetbe nem lépett be, továbbra is zsidónak tekintendő.

A házasságon kívül született gyermek, ha közhitelességű módon megállapított apa nincs, csak abban az esetben számít nemzsidónak, ha anyja és egyik anyai nagyszülője egész életében keresztény hitfelekezet tagja volt, és maga is egész életében mindmáig keresztény hitfelekezet tagja. Az örökbefogadást nem veszik figyelembe.

A tisztviselő az utasítás szerint megállapítja, hogy a folyamodó milyen alapon kéri a tanúsítvány kiállítását, és kikeresi a megfelelő véghatározat-nyomtatványt. Ebből tízféle készült; azért ennyi, mert végeredményben tíz eset képzelhető el, amikor valaki teljes vagy korlátozott jogú nemzsidónak számít.

Egy család tagjai egy kérvényben is kérhetik a tanúsítvány kiállítását, de minden tagnak külön-külön kell kiadni tanúsítványt.

A kérvény bélyegmentes. A tanúsítványért 3 pengő 20 fillért kell darabonként fizetni.


Esti Kurír, 1939. szeptember 16., 3. p.

 

Megemlékezés Észak-Erdély visszacsatolásáról a Csobánc utcai községi elemi iskola szülő értekezletén

1940. december 11.

Jegyzőkönyv

Felvétetett a VIII. Csobánc-utcai községi elemi iskola 1940. december 11-én tartott szülői értekezletéről.

Jelen vannak Boromissza Ferenc igazgató elnöklete mellett a tanítótestület tagjai és kb. 130 szülő.

1./ Elnök üdvözli a megjelenteket, az értekezletet megnyitja.

Felkéri Kulcsár Jenő tanítót előadása megtartására.

2./ Kulcsár Jenő előadása "az utca és a gyermeknevelés" címmel. (Előadás csatolva.)

Elnök előadónak köszönetet mond. Hangsúlyozottan kéri az elhangzottak megszívlelését a szülőktől.

3./ Elnök közli, hogy a következőkben nem nevelési tanácsok fognak elhangzani. Kettős célt szolgáló film pereg néhány perc múlva a jelenlevők szeme előtt, hogy lássák az ismeretközlés új eszközét, mely a "ma" iskolájában helyet kapott. "Így tanul a gyermek, így tanít az iskola". Ezt mutatjuk be. E céllal párhuzamosan az előadó, a pergetésre kerülő filmek segítségével igyekszik hallgatóit elvezetni arra a földre, hova nem rég honvédeink vitték el a szabad magyar szót.[65] Képben fog megelevenedni Erdély néhány vidéke, hogy gyönyörködve élhessük át újra e drága országrészünk visszatérésének könnyes meghatódottságú perceit.

4./ "Erdélyi tájak", "Erdélyi tavak" és "Kalotaszegi népviselet" c. filmek vetítése előtt a Himnusz hangjait állva hallgattuk végig.

(A filmek pergetése előtt és közben Horváth Zoltán tanító tájékoztatást adott. Az előadó lelkes szavait többször szakította félbe a leplezetlen öröm keltette taps és éljenzés. A sorrakerülő filmkockák némaságát indulók, magyar nóták pattogó ütemei tették elevenné. Az utolsó képek a Rákóczi-induló hangjaival kisérve peregtek.)

Elnök köszönetet mond a határtalan lelkesedésért. Örömének ad kifejezést, mert a szülői értekezlet tárgysorozatának összeállításakor kitűzött célját elérte; várakozása valóra vált.

5./ Elnök közli, hogy a jelenlevő osztályvezetők készséggel állnak az érdeklődő szülők rendelkezésére.

A megjelenést és figyelmet megköszönve az értekezletet bezárja.


BFL VI. 507. b. Budapesti Királyi Tanfelügyelőség iratai. 4766/1940.

 

Az Állami Németnyelvű Tanítóképző - Líceum tanári karának jegyzőkönyve a német nemzetiségű diákok körében uralkodó szellemről

1942. február 25.

J e g y z ő k ö n y v

az áll. németnyelvű tanítóképző-líceum tanári testületének 1942. február hó 25-én tartott  m ó d s z e r e s  értekezletéről. [...]

3. Igazgató összefoglaló áttekintést nyújt az első félév munkájáról. Megállapítja, hogy bár az intézet igen mostoha viszonyok között kénytelen működni, a tanulmányi eredmény mégis általában kielégítő. [...]

Nagy aggodalommal szemléli azonban ő is, de az egész tantestület is azokat a jelenségeket, amelyek a reánk bízott ifjúság lelki világában végbemennek. Sajnálattal kell tapasztalnunk, hogy ifjúságunk a nemzetszemlélet dolgában mindjobban eltávolodik a tanári testület nemzetszemléletétől, és hogy olyan befolyások hatása alatt áll, amelyeket a tanári testület képtelen ellensúlyozni, s amelyek a tanári testületet súlyos lelkiismereti problémák elé állítják. Igazgató rámutat arra, hogy tanulóink többféle nevelési és irányítási hatás alatt állnak. Az a sajnálatos körülmény, hogy az intézetnek nincs saját épülete, azt hozza magával, hogy tanulóink egy más intézmény internátusában laknak, s így a napnak túlnyomó részében egy más intézmény irányítása alatt állnak, s így felváltva hol egyik, hol a másik intézmény rendelkezéseihez kell alkalmazkodniok.[66] Hogy ez nem vezethet egy egységes intézeti közszellem kialakulásához, az kétségtelen. És tanulóink lelkére is nyomasztólag hat az a tudat, hogy jelenlétük a másik intézet rovására szolgál, s alig múlik el nap, hogy ne fordulnának hozzánk azzal a kérdéssel, hogy van-e már, vagy lesz-e már önálló épületünk. Mindamellett azonban ez az együttlét eddig még semmiféle aggodalmas jelenséget nem eredményezett.

Tanulóink azonban nemcsak ennek a két különböző irányításnak a hatása alatt állnak, hanem még egy harmadiknak is. Tanulóink ugyanis kevés kivétellel a Magyarországi Németek Szövetségének (Volksbund),[67] ill. e szövetség ifjúsági csoportjának a tagjai. Szabad idejükben eljárnak annak az összejöveteleire és részt vesznek az ottani kiképző munkában. Kétségtelen, hogy ott ismét más irányítás alatt állnak. Szomorúan tapasztaltuk, hogy tanulóink az utóbbi időben olyan gondolkodásról tettek tanúságot, amely a tanári testület nevelési elveivel ellenkezik. Azt kellett tapasztalnunk, hogy tanulóink egy része a nemzetszemlélet dolgában egészen más állásponton van, mint amire mi neveltük őket, s hogy gondolkodás nélkül hajlandók egy más állam társadalmi közösségének tagjaivá válni. Azt kell tapasztalnunk, hogy tanulóink az iskolán kívül álló alakulat rendelkezéseit saját érdekei ellenére is hajlandó követni.[68] Ifjúságunk tehát három különböző befolyás és irányítás hatása alatt áll.

Mint felelős nevelők természetesen igen nehéz feladat előtt állunk. Mi kötelesek vagyunk ifjúságunkat a fennálló rendelkezések szellemében vezetni és nevelni. Az Általános Utasítások megszabják oktatói és nevelői munkánk tartalmát, irányát, főbb elveit. Így utasítást adnak a nemzetnevelés kérdésében is. Erről így szól az utasítás: "A nemzetnevelés ma magyar sorskérdéssé lett. Új, egészségesebb és öntudatosabb magyar nemzedékre van szükségünk. Ennek a nevelésnek az egész nemzeti társadalom életét fel kell ölelnie. A nagy feladat elvállalása az egész nemzeti közösségre tartozik, s ennek éppen ezért egységes szellemű nevelőhatalommá kell válnia... Az iskola feladata e téren az, hogy az ifjúságot a magyar nemzeti társadalom öntudatos tagjává nevelje." Ez tehát a mi feladatunk is, hogy tanítványainkat a magyar nemzeti társadalom öntudatos tagjává neveljük. Ámde a mi nevelői hatásunkat olyan ellenkező irányú hatások ellensúlyozzák, hogy ezt a célt, nagy szomorúságunkra, veszélyeztetve látjuk. Az utóbbi napokban ugyanis azt kellett tapasztalnunk, hogy a Volksbund állítólagos felszólítására valamennyi tanulónk, aki ebben az évben tölti be 18. életévét, hajlandó volt elhagyni hazáját és egy más állam kötelékébe szolgálatba lépni, jól tudván azt, hogy ezzel magyar állampolgárságukat elvesztik. Kettő már el is hagyta az intézetet; nagy részük valószínűleg nem kapja meg a szülői beleegyezést, s így nem tud majd kimenni.[69] De ez a lényegen nem változtat; a tény az, hogy tanulóink túlnyomó része hajlandó volt hazáját elhagyni. Ha ez az ifjúság itt is marad, fennmarad a kérdés: vajon nevelhető-e ez az ifjúság a magyar nemzeti társadalom öntudatos tagjává? Felelősségünk súlya alatt kezdünk összeroskadni. Feletteseink és a magyar társadalom joggal kívánhatja tőlünk az előírt nevelési cél elérését, s lelkiismeretünk is erre kötelez.

A most vázolt jelenség azonban nem az egyedüli, amely aggodalommal tölt el bennünket, mert ifjúságunk külsőségekben is nem az intézetünk, hanem a Volksbund szabályai szerint akar élni. Olyan intézeti zászlót kívánnak, amelynek egyik oldalán a Volksbund, a másik oldalán a magyar zászló lenne; ruhájukon a Volksbund jelvényét viselik; a Volksbund egyenruhájában akarnak járni, stb. Nyíltan kívánják, hogy itt német nemzeti szocialista nevelésben részesüljenek.[70]

A tanári testület tisztában van feladatával, tudja, hogy mi a kötelessége a magyarországi nemzeti kisebbségek nevelése terén. Ismerjük a magyar törvényhozás és a magyar kormány idevonatkozó rendelkezéseit, és ismerjük az 1939.[71] évi augusztus hó 30-án Bécsben kelt magyar-német kisebbségi egyezményt is. Tudjuk, hogy ez az egyezmény a magyarországi német népcsoporthoz tartozó személyeknek biztosítja azt a lehetőséget, hogy német népiségüket korlátozás nélkül megőrizhessék. Ismerjük az egyezménynek minden rendelkezését, tudjuk azt is, hogy a magyar kormány mindenképpen elő fogja mozdítani az alkalmas népi német tanítók kiképzését, hisz ennek folyományaként jött létre a mi intézetünk is. A mi intézetünk is alkalmas népi német tanítókat akar nevelni. Tudjuk, hogy a kormány rendelkezéseinek pontos betartásával hazánk ügyét szolgáljuk. De érezzük, hogy nemzetszemlélet dolgában tanár és tanítvány között nagy különbség van, s ezért aggodalommal nézzük a dolgoknak ilyen irányú fejlődését. [...]

Indítványok hiányában Igazgató folytatja a kisebbségi kérdés történeti alakulásáról már az előző értekezleten megkezdett előadását. Részletesen ismerteti a trianoni békeszerződésnek a kisebbségi kérdésre vonatkozó 54-60. §-ait. Ezzel kapcsolatban ismerteti a nemzetiség, kisebbség és népcsoport fogalmait és az ezzel kapcsolatos különböző jogviszonyokat. Majd rátér a trianoni törvény végrehajtó utasításának, a 4800/1923. M. E. kormányrendelet 18. §-ának az ismertetésére. Ez a §. szabályozza a világháború utáni kisebbségi oktatásügy alapelveit. Majd rátér az idézett kormányrendelet végrehajtó utasításának a VKM. 110778/1923. sz. rendeletnek ismertetésére, amely az A. B. C. típusú iskolákat létesítette. Továbbá ismerteti a 62800/1925. sz. rendelettel készített kisebbségi tantervet. Következő rendelet, amelyet behatóbban ismertet, a 11000/1935. M. E. sz. kormányrendelet, amely az A. B. C. típusú iskolákat megszünteti, és helyükbe az egységes vegyes tannyelvű iskolát állítja. Részletesen ismerteti továbbá az 1940. évi augusztus 30-án Bécsben kelt magyar-német kisebbségi egyezményt. Végül pedig rátér a 700/1941. sz. kormányrendeletnek ismertetésére, melynek szövege a Budapesti Közlöny 1940. nov. 28-i számában jelent meg.[72]

Ezzel kapcsolatban felhívja a tanári testület figyelmét a kisebbségi folyóiratokra és általában a kisebbségi irodalomra, mert nagyon fontos dolog, hogy ennek az iskolának minden tanára nemcsak a kisebbségi rendeleteket, hanem a kisebbségi irodalmat is alaposan ismerje. [...]


BFL VIII. 132. Magyar Királyi Állami Németnyelvű Tanítóképző-Líceum iratai 3. kötet.

 

III. fejezet
BUDAPEST,
A "FRONTVÁROS"


Edelsheim-Gyulai Ella: Légi támadás

1942 szeptember

Amikor a légi veszélyt jelző sziréna először üvöltött végig a városon,[73] csodálkozva néztünk össze a nagyszálloda éttermében. Helytelenül mondtam. Van a csodálkozásnak egy fajtája, amit a magyar nyelv a meglepetés szóval fejez ki. Meg voltunk lepve, mint ahogy a támadás is meglepetésnek készült. Európa sorsa eddig bizonyos mértékben elkényeztetett bennünket. Másfélezer kilométernyire a keleti és legalább ugyanannyi kilométerre az afrikai fronttól, szinte páholyban ülve figyeltük a rettenetes birkózást. A Gondviselés gyönyörű, forró nyárutóval ajándékozott meg bennünket, és Budapest a legrégibb béke hangulatában volt. Először azt hittük, hogy valaki tévedésből szólaltatta meg a készüléket, és néhány perc múlva kiderül majd, hogy vaklárma volt az egész. De a világítás hirtelen kialudt, és a sötétben megszólalt egy ellentmondást nem tűrő hang: "Tessék levonulni az óvóhelyre!" - Néhány gyengén világító falikar segítségével a folyosó felé indultunk. Néhányan még az utolsó falatokat majszolták, és láttam egy urat, aki a megkezdett korsó sörét vitte magával, mint az egyetlen megmentésre érdemes dolgot. Amennyire módomban állt, figyeltem az emberek arcát; félelemnek vagy pániknak nyomát sem láttam. Magam is inkább a meghatottságnak és a büszkeségnek valami furcsa keverékét éreztem. Íme - gondoltam - közvetlen érintkezésbe kerültem a háborúval, illetve előléptem nagyidők tanújának. Később, ha ezt a légi riadót szerencsésen megúsztuk - és ki kételkedik benne, hogy így lesz? - órákon keresztül mesélhetek majd róla a fiatalabb nemzedéknek. Közben megerőltettem a hallószerveimet, hogy az óvóhelyre és a hallba vonuló közönség zsivaján át elkapjak valamit a külső zajokból: motorzúgást vagy becsapódást, de egyelőre nem hallottam semmit, csak egy középkorú úr magyarázta élénken az előttem haladó társaságnak: "Fogadni mernék, hogy egyszerű légvédelmi gyakorlatról van szó. A közönséget teljesen elhagyta a veszélyérzet. Valamit kell már csinálni, hogy adott pillanatban ne legyen össze-vissza futkosás." - "De a rádió nem mondott be semmit" - vitatkozott vele egy fiatal hölgy. - "Éppen ezért! Behirdetett és megrendezett légvédelmi főpróbák helyett azt akarják megtudni, hogyan viselkedik a pesti közönség komoly légi veszély esetén." - Nos, ha tényleg csak azt akarták megtudni, az illetékes hatóság meg lehet elégedve. Másfél perc sem telt el a sziréna búgása óta, és máris mindenki a helyén volt. Láttam, amint a különböző szerepkörrel megbízott alkalmazottak sorra jelentkeztek a házparancsnoknál, aki ebben az esetben maga az igazgató volt. Jött a parancsnok-helyettes, futva érkeztek a tűzoltók, küldöncök, kapuőrség. Az igazgató mindenkit helyére irányított. Közben egy tompa dörrenés távoli zaja hatolt le a tágas, majdnem azt mondhatnám, barátságos pincehelyiségbe. - "Bomba!" - mondta valaki. És az arca egy árnyalattal halványabb lett. - "Dehogy, ez a mi légvédelmünk!" - Ekörül némi vitatkozás keletkezett. De csakhamar elhallgattunk, mert a dörrenések és puffanások hol közelebbről, hol távolabbról ismétlődtek meg. Az egyik intézkedő közeg egy idősebb párt tuszkolt be a helyiségbe. Pizsamában voltak, az ágyban érte őket a légi riadó. A férfi tömött bőrtáskát cipelt a kezében. - "Nyugodtan fennhagyhatta volna" - mondta neki valaki. - "De benne vannak a holnapi főtárgyalás okmányai! Csupa pótolhatatlan irat!" - Most egy csinos szőke fiatal hölgy jött ugyancsak pizsamában. A nyakában vízhatlan zacskót viselt. Mindjárt akadt egy úr, aki átadta neki a helyét. Egy másik hasonló korú, kissé teltebb hölgy odasietett hozzá. - "Mit cipelsz ebben a zacskóban?" - "Ékszereimet, irataimat, szépítőszereimet és egy pakli römikártyát!" - Ha rajta múlik, mindjárt össze is hozott volna egy partit, de a társaság túlzottan frivolnak találta az ötletet a helyzethez mérve. Ki tudja, odakint talán most roppant drámák árnyai bontakoznak a levegőben és a földön.

Nehezen tudtam elviselni azt a gondolatot, hogy itt ülök lent az aránylag biztonságos pincében, mialatt ez a tündéri város életének egyik legsúlyosabb megpróbáltatását éli. Felkeltem, és a beszélgető, vitázó, tréfálkozó csoportokon át a kijárat felé igyekeztem. A folyosólámpák világánál valahogy elbotorkáltam a lesötétített hallig, és a félig nyitott kapun át kinéztem a sötétbe. Körülöttem furcsa árnyalakok imbolyogtak. Minden, ami körülöttem volt, egészen valószínűtlenül hatott. A légoltalmi pince majdnem kedélyes hangulatával szemben ez a sötét környezet, a lehalkított szavú emberek, nyomasztó érzést keltettek. Páran a sötét háttérben cigarettáztak. Ezek az izzó pontok még misztikusabbá tették az általános képet. Most hirtelen nappali fény árasztotta el az előcsarnokot. - "Sztalin-gyertya!" (világító bomba) - szólt a kapuőr, és visszahúzódott az ajtóból. Az alakok körvonalai határozottabban rajzolódtak ki a háttér sötétjében. Az utcán, mintha megdermedt volna az élet, minden kihaltnak látszott, csak a rendőr állt a szomszédos sarkon szuronyos puskával szorosan a fal mellett. A fény kialudt, utána dörrenés. Mintha valahol messze egy ajtót csaptak volna be. Nem, ez mégsem lehet közönséges gyakorlat. Égő piros lámpával egy autó húzott el az úttesten. - "A mentők!" - súgta valaki megilletődötten. Egy sorozat piros gömb ívelt valahonnét a magasba. Nyugtalan fénykévék cikáztak át az égboltozaton. Egy pillanatra összeértek, majd szétváltak, hogy egy másik ponton megint találkozzanak. Látványnak gyönyörű volt, érzésnek nyomasztó. Órámra néztem: 55 perc telt el a riadó kezdete óta. Meddig tart még? Istenem! Visszamentem. - "Mi van odakint?" - kérdezték jobbról is, balról is. - "Nem tudom, de félelmetesen szép, ami odakint történik." - Itt bent azonban a környezet vidámsága belőlem is elfújta az aggodalmat. Nem mondhatnám, hogy cinizmus volt ez. Inkább a pesti emberek kedélye, amely a legválságosabb pillanatokban sem tagadja meg magát. A helyzet újsága és érdekessége letompította a veszély érzetét. Az az úr, aki lejövet előttem ment, már kettő az egyhez adta, hogy csak gyakorlat van. Nem közöltem vele, mit láttam kint az utcán. Holnap úgyis megtudunk mindent. Egyszerre megint felüvöltött a sziréna. "Hála Istennek" - mondták. - "Éppen elég volt". - Mire feljutottunk, az utcán már nyüzsgött az emberáradat. Villamosok mentek és autók szaladtak a félvilágításban. Reggel a rádióból tudtuk meg, hogy az az úr elvesztette a fogadást.

*

A második légi riadó alatt nem voltam Pesten. Otthon, falun tartózkodtam, amikor az est sötétjében elzúgtak fejünk felett a vészes orosz gépmadarak. A házakat köröskörül hatalmas kiterjedésű erdők keretezik. A csillagos estén békén szenderegtek a fehérre meszelt falu apró falusi házak. A pilóták nem nekünk tartogatták bombáikat, de amint elhúztak az erdő felett, a motorzajra innen is, onnan is felbőgtek a szarvasbikák. Talán megérezték a halált, amely a sötét madarakkal szállt nyugat felé, és a maguk módján szirénajelet adtak az erdők vadjainak.


Edelsheim-Gyulai Ella: Légi támadás. Pesti Hírlap, 1942. szeptember 20. 5. p.

 

A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete az iskolák hősi halottainak nyilvántartásáról

1942. október 8.

A budapesti tankerület királyi főigazgatójától

1202/1942-43. szám.

Tárgy: Hősi halottak nyilvántartása

Az állami, községi, izraelita, egyesületi és magán gimnáziumok, képzőintézetek (liceumok), ipari-, kereskedelmi- és mezőgazdasági középiskolák, kereskedelmi szaktanfolyamok, felső ipariskolák, nőipariskolák, polgári iskolák, iparos és kereskedő tanonciskolák és gyógyítva nevelő iskolák igazgatóinak (fiú- és leányiskolák).

Budapest

Európa újjászületéséért és keresztény kultúrájának megmentéséért a bolsevizmussal folytatott gigantikus küzdelemből a magyarság is méltó módon kiveszi részét, s meghozza a maga hősi áldozatát. A hatalmas méretű fegyveres összecsapás egyre több magyar életet követel áldozatul. Hősi halottaink megbecsülése, kegyeletük ápolása megkívánja, hogy minden iskola kísérje figyelemmel hadbavonult tanárainak és tanítványainak háborús teljesítményeit és esetleges hősi halálát.

Éppen ezért felhívom Igazgató Urat (Úrnőt), hogy minden tudomására jutott adatot szorgalmasan gyűjtsön, gondosan ellenőrizzen és pontosan jegyezzen fel a historia domus-ban. Ezeknek az adatoknak felhasználásával később az iskola gondoskodjék a hősök nevének és emlékezetének áldozatukhoz méltó megörökítéséről.

Az iskola hősi halált halt tanárának vagy tanítványának lelki üdvéért tartott egyházi szertartáson az iskola testületileg vegyen mindenkor részt, istentisztelet után pedig tartson megemlékezést.

Budapest, 1942. október 8.

vitéz Fraknóy József
tankerületi kir. főigazgató


BFL VIII. 130. a. Budapesti XII. ker. M. Kir. Állami Fiúlíceum és Tanítóképző Intézet iratai Általános iratok. 1. doboz.

 

A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete az iskolák légoltalmi riasztószolgálatának megszervezéséről

1943. november 13.

Kir. Áll. Líceum és Tanítóképzőintézet Budapest

A budapesti tankerület királyi főigazgatójától 1943. nov. hó 16-án

2655/1943-44. sz.

Tárgy: Iskolák légoltalmi rádió
          riasztószolgálatának
          megszervezése

Kir. Tanfelügyelő Úrnak,

az állami, községi, izraelita, egyesületi és magán gimnáziumok, képzőintézetek, mezőgazdasági-, ipari- és kereskedelmi középiskolák, felső ipariskolák, nőipariskolák, kereskedelmi szaktanfolyamok, polgári iskolák, gyógyítva-nevelő iskolák, kereskedő- és iparostanonc iskolák igazgatóinak (fiú- és leányiskolák)

Budapest

A nm. vallás- és közoktatásügyi miniszter úr folyó évi november hó 10-én kelt 9410/1943. IX. sz. rendelete alapján további eljárás végett közlöm Igazgató Úrral (Úrnővel) a következőket:

I. Ha az iskola épületében a tanulók teljes létszámának befogadására alkalmas óvóhely van, a tanítás megszakítását csak riasztás (szirénajel) esetén kell az iskola jóváhagyott légoltalmi terve, illetve riasztó és készültségi terve szerint végrehajtani.

II. Ha azonban az iskola óvóhellyel egyáltalában nem, vagy az előírtnál kisebb méretűvel rendelkezik, az iskolai rádió-riasztószolgálatot kell bevezetni. Ezt az iskolai riasztóügyeleti szolgálatot az alábbi módozatok szerint haladéktalanul meg kell szervezni, és az iskola rádiókészülékét a tanítás megkezdése előtt 30 perccel be kell állítani "Budapest I." (549,5 hullámhossz) vételére.

A riasztóügyeleti szolgálatot előre megállapított terv szerint legalább 2-2 személy - több egymástól távolfekvő épületben elhelyezett iskolánál 1-1 személlyel több - lássa el. Az ügyeleti szolgálat tartama egyhuzamban a két órát ne haladja meg. Az ügyeletet teljesítők közül az egyik a rádió adásának figyelője (lehetőleg tanár, tanító, műhelyoktató, altiszt, szükség esetén idősebb tanuló) legyen, a beosztott, illetve beosztottak (altiszt, tanuló) küldöncszolgálatot teljesítsenek.

Amennyiben valamelyik iskola nem rendelkeznék rádió készülékkel, az iskola igazgatója igényelje a készüléket közvetlenül a fenntartó hatóságától. Az állami iskolák igazgatói közvetlenül a vallás- és közoktatásügyi minisztérium IX. ügyosztályához intézett felterjesztésben kérjék a kiutalást. A felterjesztésében tüntesse fel Igazgató Úr (Úrnő), hogy az intézetben egyen- vagy váltóáram van-e és milyen feszültségű az?

A kiutalandó rádiókészülékek szállításáig az iskola igazgatója a tanítási idő tartamára használatra önként átengedett rádiókészülékkel lássa el az ügyeleti szolgálatot.

Amint a rádió az adást: "Műsorunkat bizonytalan időre megszakítjuk" közléssel beszünteti, az ügyeletes rádiófigyelő erről az iskola igazgatójának, illetve távollétében helyettesének - a beosztott küldönc útján - haladéktalanul jelentést tesz.

Az iskola igazgatója, vagy helyettese a tanítás ideje alatt az iskola épületét nem hagyhatja el. Tartózkodási helyét az ügyeletes figyelővel köteles mindig közölni.

Az igazgató vagy helyettese a rádióadás beszüntetéséről kapott jelentés után a tanítást mindenütt azonnal szüntesse be és az iskolaépület kiürítését az írásban előre elkészített és alább részletezett elvek szerint - a küldönc, vagy küldöncök közreműködésével - hajtsa végre:

1./ azokat a tanulókat, akik az iskolától gyalogosan legfeljebb 20 percnyi távolságra laknak és gondviselőjük a tanítás ideje alatt otthon tartózkodik, hazaküldi;

2./ a 20 percnyi távolságnál messzebb lakó, vagy gondviselők távolléte miatt hazamenni nem tudó, (különösen a népiskolák alsó osztályú tanulóit), valamint a vidékről bejáró tanulókat - csak a riadójel elhangzásakor (hatósági riasztáskor) - az iskola óvóhelyére vezeti;

3./ ha az iskola óvóhelye oly kisméretű, hogy a fenti tanulók nem helyezhetők el abban, vagy az iskolának egyáltalában nincsen óvóhelye, a fennmaradó tanulók az iskolához közelebb lakó tanulókhoz csatlakozva - az előre megállapított terv szerint - azok lakására vonulnak. A tanulók oly módon osztandók szét, hogy a közelebb fekvő tanulók családjához legfeljebb 2-2 fennmaradó tanuló kerüljön;

4./ amennyiben a távollakó tanulókat a fenti módon családoknál nem lehetne elhelyezni, ezeket egy vagy több csoportba osztva - tanárok, tanítók, stb. felügyelete mellett - a hatóság által az iskola közelében kijelölt nyilvános óvóhelyre kell vezetni. A felügyeletet az igazgató kijelölése szerint elsősorban nem családos tanároknak (tanítóknak) kell ellátniok. A felügyeletre ki nem jelölt tanárok az iskolaépületet elhagyhatják, ha számukra az iskola légoltalmi készültségi terve nem jelöl ki szolgálatot.

A tanításnak légoltalmi okokból történt megszüntetése esetében az iskolából egyenként, vagy csoportosan távozó tanulók - fegyelmi vétség terhe mellett - kötelesek az utcán való futás, zajongás, csoportosulás, álldogálás teljes elkerülésével azonnal haza, illetve az igazgató által kijelölt helyre sietni.

Az iskola igazgatója megfelelő módon köteles gondoskodni az iskola óvóhelyén elhelyezendő, vagy a nyilvános óvóhelyre csoportosan elvonuló tanulóknak - a légvédelmi riadó megszólalásáig történő - foglalkoztatásáról.

Jóllehet a hatósági riasztószolgálat a riasztást megszüntette, a légiveszély csak a rádió műsoradásának újbóli megkezdésével tekintendő megszűntnek. Ezzel kapcsolatban különösképpen figyelmeztetni kell a vidékről vasúttal bejáró tanulókat arra, hogy a légiveszély elmúltáig a pályaudvarra nem mehetnek.

A légiveszély megszűnte után az iskolából a lakóházi óvóhelyekre eltávozott tanulóknak nem kell visszatérniök az iskolába. Az iskolai nyilvános óvóhelyen csoportosan elhelyezett vagy esetleg - a légiveszély megszűnése után - az iskolába visszatérő tanulókat a tanítási idő végéig tanári felügyelet mellett foglalkoztatni kell. A tanításról légiveszély miatt elmaradó tanulók mulasztását nem szabad igazolatlan mulasztásnak tekinteni.

E rendelet alapján valamennyi érdekelt iskola sürgősen köteles riasztógyakorlatot tartani, és azt addig ismételni, míg a gyakorlat teljesen zavartalanul nem bonyolódik le.

Az igazgatók (vezetőtanítók) az iskola minden tanulójáról, tanáráról, az épületben bennlakó személyekről - a légvédelmi riadó alatti tartózkodási helyük feltüntetésével - osztályonként 3 példányban készítsenek kimutatást. A kimutatás egyik példánya az iskola légvédelmi riadó- és készültségi tervéhez csatolandó, a másodpéldányt az iskola igazgatója riadó esetén az óvóhelyre vigye magával, a harmadik példányt az osztályfőnök (beosztott tanító) őrizze meg.

A rádióügyeletet el kell látni mindaddig, amíg az épületben tartózkodó személyek száma az óvóhely férőhelyeinek számát meghaladja. Egyébként a rádióügyeletet a riasztás bekövetkezésétől a riasztás feloldásáig meg kell szakítani.

Budapest, 1943. november 13.

vitéz Fraknóy József
tankerületi kir. főigazgató.


BFL VIII. 130. a. Budapesti XII. ker. M. Kir. Állami Fiúlíceum és Tanítóképző Intézet iratai. Általános iratok. 1. doboz.

 

A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete a tanárok által követendő magatartásról a német megszállás után

1944. március 23.

A budapesti tankerület királyi főigazgatójától

6734/1943-44. sz.

Tárgy: Tanárok magatartása,
          tananyag befejezése

Az állami, községi, izraelita, egyesületi és magán gimnáziumok, képzőintézetek, gazdasági iskolák, ipari- és kereskedelmi középiskolák, kereskedelmi szaktanfolyamok, felső ipariskolák, nőipariskolák, ipari szakiskolák, polgári iskolák, iparos- és kereskedő-tanonciskolák, gyógyítva-nevelő iskolák igazgatóinak (fiú- és leányiskolák) és az áll. és közs. népiskolák igazgatóinak

Budapest

A mai izgalmakkal telített légkörben a tanári és tanítói testületek egyes tagjai, a tanulók és a szülők magatartásukkal nem szolgálják az annyira kívánatos nyugalmat és higgadtságot.

A ránk súlyosodó feladatok csak akkor oldhatók meg kielégítő módon, ha mindenki megőrzi hidegvérét és nyugalmát. Körültekintő tapintattal kerüljünk minden olyan beszédet, suttogást és hírterjesztést, ami az amúgyis fokozott idegességet még csak erősíti.

Az államvezetésben mutatkozó esetleges irányváltozás nem szolgálhat okul arra, hogy a testületek tagjai a folyosókon, a testületi szobákban, vagy egyebütt politikai felfogásukat megtárgyalják és megvitassák. Kerüljünk minden politikai megnyilatkozást, az iskola ne legyen soha sem politikai vitatkozások színtere.

Az iskolák idő előtti bezárása nem lehet érdeke sem a tanári testületeknek, sem a tanulóknak, sem a szülőknek. Az iskolák korai szüneteltetése a szociális helyzetük miatt legkedvezőtlenebb viszonyok között élő szülőket sújtaná leginkább, mert gyermekeik az utcára kerülnének minden felügyelet nélkül, mert a szülők kereső foglalkozásuk miatt képtelenek is erre.

Amíg a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az iskolák bezárását el nem rendeli, addig minden érdekeltnek feltétlenül előnyös az iskolai munka fenntartása, mert az iskolák bezárása után az oktató személyzetet feltétlenül más igazgatási ágazatban mutatkozó munka elvégzésére alkalmazzák, és esetleg vidéken fogják beosztani.

Ha szülők gyermekeiket a légi veszélyeztetettség miatt nem akarják iskolába járatni, vagy azzal a kívánsággal állnak elő, hogy gyermekeiket vidékre óhajtják vinni, a szülők kérését már megnyugtatás miatt is teljesíteni kell, azonban azzal a figyelmeztetéssel, hogy az iskolai év esetleg váratlan bezárása következtében az eddigi tanulmányi állapotnak megfelelően lesz kénytelen a tanári testület a tanulót elbírálni, és évvégi bizonyítványát kiállítani.

A tanulmányi anyagban való elhamarkodott sietést a tanárok (tanítók) ne erőltessék. E helyett inkább a megtanított anyag ismétlésére, összefoglalására és elmélyítésére törekedjenek. A tanítási anyagban esetleg szükségesnek mutatkozó pótlásokat feltétlenül nagyvonalúan intézzék. A kapkodás feltétlenül káros, hiányokat pedig még később is lehet pótolni, ha az alapvető dolgokat biztosan megtanítottuk.

Az utolsó évfolyam növendékeivel a szükségnek mutatkozó ismétléseket és áttekintéseket feltétlenül végeztessék el, mert az érettségi, illetőleg képesítő vagy záróvizsgálatok a tanév végén az eddigi módozatok mellett folynak le. Erre vonatkozó rendelkezések előkészületben vannak.

A tanulók okmányait, tanulmányi értesítőit az évzárás esetleg váratlan bekövetkezése miatt nagyon tanácsos az iskolában tartani, hogy az osztályozás megejtése után a bizonyítványok zavartalanul kiállíthatók legyenek.

Azoknak a tanulóknak a mulasztását, akiket szüleik saját megnyugtatásuk végett az iskolából kivesznek, igazolatlan mulasztásnak tekinteni nem lehet. Ezek a tanulók kimaradottaknak sem vehetők, hacsak a szülők határozott kívánságára nem történik, hanem az osztályozásnál úgy kell elbírálni őket - ha megosztályozhatók nem volnának - mintha az évvégi összefoglalásról igazoltan maradtak volna el. Kétes esetekben ilyen tanulókat pótló vizsgálatra, vagy díjmentes magánvizsgálatra kell utasítani.

A magánvizsgálatokat rendes időben fogjuk előreláthatóan megtartani.

A légo rendeleteket hajtsuk végre nyugalommal, és ne akarjunk mindent saját elgondolásunk szerint folyton megváltoztatni, mert ennek vége csak rendetlenség és nyugtalanság lesz.

Budapest, 1944. március 23.

vitéz Fraknóy József
tankerületi kir. főigazgató


BFL VIII. 130. a. Budapesti XII. ker. M. Kir. Állami Fiúlíceum és Tanítóképző Intézet iratai. Általános iratok. 2. doboz.

 

Zsidó szerzők műveinek eltávolítása a XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet könyvtárából

1944. április

A budapesti tankerület kir. főigazgatójától

8121/1943-44. sz.

Tárgy: A magyar szellemi életnek a
          zsidó szerzők írói műveitől
          való megóvása.

Az állami, községi, egyesületi, izr. és magán gimnáziumok, képzőintézetek, gazdasági-, ipari- és kereskedelmi középiskolák, kereskedelmi szaktanfolyamok, felső ipariskolák, ipari szakiskolák, nőipariskolák, polgári iskolák, kereskedő- és iparostanonc iskolák, gyógyítva nevelő iskolák igazgatóinak (fiú- és leányiskolák).

Budapest

Sürgős további eljárás végett értesítem Igazgató Urat (Úrnőt), hogy a m. kir. minisztérium 10800/1944. M. E. számú rendeletével (megjelent a Budapesti Közlöny 1944. évi április 30-i, 97. számában) a magyar szellemi életnek a zsidó szerzők írói műveitől való megóvása tárgyában intézkedik.

Tájékoztatásul közlöm a rendeletből az iskolák könyvtárait is érintő fontosabb részeket:

1.§.

A jelen rendelet hatálybalépése után zsidó szerző írói művét többszörösíteni, közzétenni és forgalomba hozni nem szabad; tudományos tárgyú írói mű többszörösítésére, közzétételére és forgalomba helyezésére közérdekből a vallás- és közoktatásügyi miniszter a m. kir. miniszterelnökkel egyetértve kivételesen engedélyt adhat.

2.§.

A jelen rendelet mellékletében felsorolt zsidó szerzők művének a kiadónál, nyomdavállalatnál, kereskedőnél és általában a forgalombahozatallal vagy a terjesztéssel foglalkozó - akár természetes, akár jogi személy által fenntartott - vállalatnál lévő és forgalombahozatalra szánt példányait terjeszteni (1914: XIV. tc. 3.§), kölcsönadni, vagy bármily más módon használatba bocsájtani nem szabad.

3.§.

Az előbbi §-ban felsorolt, úgyszintén a könyvkölcsönzéssel foglalkozó vállalatok, valamint a nyilvános könyvtáraknak, továbbá az egyesületi, iskolai, intézeti és egyéb olyan könyvtáraknak vezetői, amelyekből könyveket bárkinek vagy a személyek bizonyos körének, (egyesület vagy társaskör tagjainak, iskola tanulóinak, stb.) olvasásra vagy egyéb használatra kiadnak, kötelesek az előbbi §-ban meghatározott műveknek forgalombahozatalra, illetőleg kikölcsönzésre, vagy könyvtári használatra szánt példányait a jelen rendelet hatályba lépésétől számított 15 nap alatt kimutatásba foglalni és a kimutatás öt azonos példányát az említett határidőben a sajtóügyek m. kir. kormánybiztosához (Budapest, I. ker. Uri-utca 8. sz.) bemutatni.

A kimutatásnak tartalmaznia kell az írói művek szerzőjének nevét, az írói mű címét, nyelvét, jellegének (pl. szépirodalmi, tudományos, politikai, stb.) megjelölését, továbbá azt, hogy az írói műből hány példány van a bejelentésre kötelezett birtokában.

4.§.

A sajtóügyek m. kir. kormánybiztosa a bejelentések három példányát a Magyar Papírosipari Nyersanyagbeszerző Kft-nek (Budapest, V. Zoltán u. 16. sz.) - a továbbiakban: Kft. - küldi meg, kivéve az állam, a törvényhatóság, a község, az egyházak, alapítványok és közintézetek által tett bejelentéseket.

6.§.

A 4.§-ban említett könyvtárakban lévő példányokra vonatkozó bejelentéseket a kormánybiztos a könyvtár fenntartója vagy felügyelő hatósága szerint illetékes miniszternek küldi meg. Az illetékes miniszter gondoskodik arról, hogy a könyvtár fenntartója, illetőleg felügyelő hatósága a bejelentett írói művek példányait elkülönítve őrizze és azokat csupán indokolt tudományos kutatás céljára adja ki.

7.§.

A jelen rendelet rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azoknak a zsidó szerzőknek írói művei tekintetében is, akiket a miniszterelnök a jelen rendelet hatálybalépése után a "Budapesti Közlöny"-ben közzétett újabb jegyzékekben megnevez. A bejelentésre a 3.§-ban megszabott határidőt ilyen esetben a jegyzék közzétételétől kell számítani; a 4.§-ban meghatározott tennivalók teljesítésére pedig a kormánybiztos állapít meg a Kft. számára határidőt.

A már közölt zsidó írók 1. számú jegyzéke a hivatkozott Budapesti Közlönyben megtalálható.

Felhívom Igazgató Urat (Úrnőt), hogy a 7.§-ban jelzett később közzéteendő névjegyzékek nyilvánosságra hozatala esetén a 7.§. értelmében öntevékenyen járjon el, és minden alkalommal a kimutatás egy példányát hivatalomnak is küldje meg.

Budapest, 1944. április 4.

vitéz Fraknóy József
tankerületi kir. főigazgató

----------------------

Áll. Liceum és Tanítóképzőintézet
Budapest, XII. Fery Oszkár utca 40.

Kimutatás
Az I. számú jegyzékben felsorolt zsidó szerzőknek 1944 év május hó 11. napján
a közforgalomból kivont és birtokomban (unk) lévő műveiről.[74]

A bejelentésre kötelezett: M. Kir. Állami Liceum és Tanítóképző Intézet
Budapest, I. Fery O. u. 40. Tel: 153-485.

Sorszám

Az írói művek

szerzője

címe

nyelve

jellege

példány-szám

1

Kiss József

Klió

magyar

szépirodalom

1

2

"

Gyermekek és ifjak bibliotékája

magyar

szépirodalom

1

3

"

Összes költeményei

"

"

1

4

Földes Imre

A király arája

"

"

1

5

"

A Királyné

"

"

1

6

"

Dacos lelkek

"

"

1

7

Bródy Sándor

Ráby Mátyás viszontagságai

"

"

1

8

"

Diákok regénye

"

"

1

9

Ignotus

Olvasás közben

"

"

1

10

Földes Jolán

A teremtés

"

"

1

11

"

Péter nem veszti el a fejét

"

"

1

12

Révész Béla

Ady Endre életéről

"

"

1

13

"

Ady tragédiája

"

"

1

14

Bíró Lajos Pál

A modern angol irodalom története

"

tudományos

1

15

Jászi Oszkár

Művészet és erkölcs

"

"

1

Budapest, 1944. május 10.

Gyúrjács András
a magyar irodalmi és tört. könyvek és könyvtár őre


Sorszám

Az írói művek

szerzője

címe

nyelve

jellege

példány-szám

16

Molnár Ferenc

A Pál utcai fiúk

magyar

szépirodalom

2

17

Egon Erwin Kisch

Zaren, Popen, Bolschewiken

német

polit.

1

18

Egon Erwin Kisch

China geheim

"

"

1

19

Lenkei K.

Petőfi és a természet

magyar

tud.

1

20

Stefan Zweig

Három mester

"

"

1

21

Jászi Oszkár

Művészet és erkölcs

"

"

1

22

Szabó Ervin

A tőke és a munka harca

"

"

1

23

Jászi Oszkár

Huszadik század

"

tud. folyóirat

1

Budapest, 1944. május hó 12-én

Padányi-Frank Antal
tanügyi főtanácsos, igazgató


BFL VIII. 130. a. Budapesti XII. ker. M. Kir. Állami Fiúlíceum és Tanítóképző Intézet iratai. Általános iratok. 2. doboz.

 

Szerb Antal elbocsátása a középiskolai tanári szolgálatból a zsidók közszolgálatának megszüntetéséről szóló rendelet alapján

1944. április 24.

Budapest székesfőváros polgármestere
88.795/1944.-VII.
Tárgy: Dr. Szerb Antal kereskedelmi középiskolai tanár nyugdíjazása

Véghatározat

A polgármesteri VII. ügyosztály előterjesztése alapján dr. Szerb Antal kereskedelmi középiskolai tanárt a zsidók közszolgálatának megszüntetésére szóló 1210/944. M. E. számú kormányrendelet 1. §-ának 2. bekezdése alapján hivatalból nyugdíjazom és őt a tényleges szolgálat teljesítése alól az 1944. évi április hó végével felmentem.[75]

Minthogy nevezettnek 20 évi és 6 hónapi és 5 napi beszámításra alkalmas szolgálati ideje van, a székesfővárosi közoktatási alkalmazottak részére megállapított V. (Ötödik) fizetési csoport A./ fizetési osztálya 7. fizetési fokozatának megfelelően, a nyugdíjba beszámítható havi 429 P javadalmazásának 62%, azaz Hatvankettő százalékát engedélyezem részére nyugdíj címén.

Az ellátási díjat a legközelebbi lakbérévnegyedtől kezdődően az előbb megjelölt fizetési fokozatba tartozó székesfővárosi közoktatási nyugdíjasok részére megállapított mindenkor lakáspénzzel egészítem ki.

Ezenfelül nevezettet a felesége szül. Bálint Klára továbbá édesapja Szerb Károly után, a nyugdíjasokra vonatkozó jogszabályok figyelembevételével megállapított és összesen havi 60 P, azaz Hatvan pengő családi pótléknak folytatólagos élvezetében meghagyom, míg a családi pótlék megszüntetésére vonatkozóan megállapított bármely eset be nem következik. [...]


BFL VI. 502. b. Budapesti Királyi Tankerületi Főigazgatóság. Általános iratok. 8249/1943-44.

 

Mi lesz a zsidó üzletekkel?

1944. április 29.

Több mint egy hete, hogy a zsidó üzletek bezárásáról szóló rendelet megjelent.[76] A főváros kereskedőnegyedeiben néhol egész utcahosszat lehúzták az üzletek redőnyeit, és a bejáraton kifüggesztették a feliratot: "zárva".

Az első két-három napon még nem lehet tiszta képet alkotni arról, hogy mennyi azoknak az üzleteknek a száma, amelyeket a rendelet értelmében be kellett zárni.

Mint illetékes köröktől értesültünk, az első teendő az volt, hogy megállapítsák: mennyi összesen a zsidó üzletek száma és a kereskedelmi életnek mely ágában volt legnagyobb a zsidók százaléka.

Minthogy kereskedelmi kataszter ez ideig még nincs, ezért az adatok összegyűjtése nagy munkát jelentett. E hét elején már sikerült megállapítani, hogy 30.000 budapesti üzlet közül 18.000-ret zártak be, tehát az üzleteknek mintegy 60 százalékát.


Túlméretezett szakmák

A városházáról és az iparkamarából szerzett értesüléseink szerint a zsidó üzletek bezárásáról szóló rendelet a kereskedelmi élet nem mindegyik ágát érintette egyformán. Voltak ugyanis olyan szakmák, amelyekből a zsidó kereskedők kikapcsolása az elmúlt három év alatt már nagyjából megtörtént.

- A három évvel ezelőtt meginduló átállítás következtében egyes szakmák túl voltak méretezve - mondották a Pesti Hírlap munkatársának. - Így pl. a textilszakma. Ebben nagyon sok keresztény kereskedő kapcsolódott bele, úgyhogy most felesleges minden új vállalat, üzlet megindulása.

- Az intézkedések értelmében azokat a zsidó kézben volt üzleteket, amelyeknek további fenntartása közellátási, honvédelmi és külkereskedelmi szempontból fontos, keresztény alkalmazott veszi át, vagy pedig már önálló keresztény kereskedő. Az ezekre az üzletekre vonatkozó rendelet egyik záradékát igen sokan félreértették. Ez a záradék ugyanis arról szól, hogy a közellátási, honvédelmi, külkereskedelmi szempontból fontos üzletek fenntartását kérvényezni lehet. Igen sok zsidó kereskedő és vállalkozó ezért kérvénnyel fordult az illetékes körökhöz, hogy üzletét tovább vezethesse. Az ilyen kérések teljesítéséről azonban szó sem lehet. Zsidó kereskedők a tulajdonukban volt üzletből hasznot többé nem élvezhetnek.


A zárolt árukészlet sorsa

A kereskedelmi élet egyik legfontosabb kérdése: mi lesz azokkal az árukkal, amelyeket a zsidó üzletekben zároltak?

Ezeket az árukészleteket - mondották illetékes helyen - központilag megszervezve, teljes egészében a keresztény kereskedőknek adják át. Természetesen azok az üzletek, amelyeknek fenntartását szükségesnek találták és vezetésüket most keresztények veszik át, a raktárakban levő árukészletet maguk árusítják. Különösen sok árut juttatnak keresztény kereskedőknek a textilszakmában. A cipőszakmában a kijelölt cégeknek van előjoguk. Az elmúlt héten sok üzlet nyílt meg újra keresztény vezetés alatt. Elsősorban olyan üzleteket szerveztek most át, amelyek a közellátás szempontjából a mindennapi szükségletet alapul véve a legfontosabbak.


Pesti Hírlap, 1944. április 29. - "Mi lesz a zsidó üzletekkel?"- Közli: Vádirat a nácizmus ellen. 1 kötet. 1944. március 19 - május 15. Szerkesztette: Benoschofsky Ilona - Karsai Elek. Bp., 1958. 273-274. p.

 

A XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet épületének igénybe vétele német katonai kórház céljára

1944. május 16.

Jegyzőkönyv

Felvettük Budapesten, 1944. május hó 16-án, XII. Fery O. u. 40. sz. a. állami tanítóképző-intézet igazgatói irodájában a H. M. úr 34.523/Eln. 18-944. sz. rendelete alapján.

Tárgy: a XII. Fery O. utcai áll. tanítóképző-intézet átvétele és a német véderő részére történő átadása.

[...] Dr. Padányi-Frank Antal igazgató felkéri a német kórházparancsnokság jelenlévő képviselőit, hogy a kórház céljaira berendezendő iskola helyiségeire vonatkozó igényeiket jelöljék meg, különös tekintettel arra, hogy mi fog a tanítóképző-intézet céljaira fennmaradni.

A német kórházparancsnokság képviselői előadják, hogy mely helyiségekre van feltétlenül szükségük, és melyek azok a helyiségek, melyeket nélkülözni tudnak.

Fentiek után a bizottság megtekintette az épület helyiségeit és megállapításait az alábbiakban foglalta össze:

Az épület összes helyiségei - az alábbiak kivételével - a kórházp[arancsnok]ság rendelkezésére bocsáttatnak. Az intézet használatában visszamarad:

1./ A pincében: 1 helyiség (raktár céljaira).

2./ Földszinten: igazgatói lakás (ajtószám 1.), igazgatói iroda (2.), két irattári helyiség (3-4.), kertész lakás (18.), tornaterem és tornaszertár.

3./I. emeleten: fizikai szertár 3 helyiséggel (18.), fizikai előadó terem (19.), magyar könyvtár (23.), természetrajzi szertár (24.), altiszti lakás (39.).

4./ II. emeleten: földrajz-német szertár (41.), gazdasági szertár (42/a.).

A bizottság ezek után leszegezi, hogy az igazgató-helyettes, bentlakó nevelő-tanár, nevelő-tanító, gondnoknő, főzőnő és kézilány egyelőre visszamaradnak az épületben lévő természetbeni lakásukban mindaddig, amíg a német véderő részükre megfelelő lakást nem biztosít.

A német kórház-pság jelenlévő képviselői ígéretet tesznek arra, hogy a felsorolt személyzet részére megfelelő lakások rendelkezésre bocsátásáról gondoskodni fognak. [...] fentiek írásba foglalása után az m. kir. I. budapesti honvédhadtest-pság jelenlévő képviselői az előbb hivatkozott H. M.-rendelet értelmében az intézetet ezennel átveszik és egyidejűleg a német kórház-pság részére átadják azzal, hogy jelen átadás a sürgősségre való tekintettel ideiglenes és véglegessé akkor válik, ha a leltári jegyzőkönyvek kölcsönösen kicseréltettek és a műszaki leírás is elkészül. [...]

----------------------

Méltóságos Főigazgató Úr!

Intézetünk jövő sorsára nézve mély tisztelettel a következőket jelentem, illetőleg kérem.

1.) Ha a német hadikórház épületünkből az iskolai év elejéig kivonul, akkor a rendes keretek között indítjuk meg a tanítást. Ez esetben a segélyezési javaslatunk értelmében 63 bentlakó növendékünk lesz.

2.) Ha a német hadikórház az iskolai év elején nem üríti ki épületünket,[77] akkor intézetünk működésére nézve két lehetőséget látok.

a.) Grynacus Ida igazgató úrnő készséges hozzájárulásával arra kérem Méltóságodat, kegyeskedjék megengedni, hogy a II. k. állami tanítónőképző-intézet épületében délutánonként taníthassunk. - Ha esetleg ezt az épületet is hadicélra foglalnák le, akkor másutt keresünk helyiségeket, amelyekben taníthatunk. - A tanítás ilyen megoldása mellett még a bentlakó növendékek elhelyezéséről is kell gondoskodnunk. Ennek megoldása érdekében május 14-re szülői értekezletre hívtam össze a kintlakó növendékek szüleit, akiket arra kértem, hogy a lehetőség szerint fogadjanak a családjukba egy-egy bentlakó növendéket. Összesen 28 szülő vállalkozott erre. A minisztériumtól rövid úton kapott felhatalmazás alapján azt ígértem a szülőknek, hogy egy-egy növendék után havi 80 P-t kapnak. Erre a 80 P-s alapra így jutottam: költségvetésünkben azt kértük, hogy tanulóotthonunk minden növendék után 70 P-t kapjon a minisztériumtól (Az 1944. év első felére csak 60 P-t engedélyez a jóváhagyott költségvetés.) Ha nincsen tanulóotthon, akkor bizonyos kiadások (kevesebb személyzet kell, mosás elmarad, kevesebb fűtés kell) elmaradása folytán 70 P helyett 80 P-t utalványozhat ki a minisztérium havonta egy-egy növendék után.

A bentlakókra vonatkozó segélyezési javaslatomban 63 növendék foglaltatik. Ha tanulóotthonunk nem nyílik, akkor ezekből 13 növendék Budapesten, s Budapest környékén lakó szüleitől jár a tanítási órákra, 28 növendék - a fentebb említett - 28 kintlakó növendéknél helyezkedik el, 22 növendéknek pedig azt kell írnom, hogy tanulmányaik folytatása érdekében vagy Budapesten keressenek szállást és ellátást, vagy kérjék valamely vidéki intézetbe való felvételüket. Tisztelettel bejelentem, hogy a magam részéről is tovább kutatom e 22 növendék részére való buda-pesti elszállásolási lehetőséget.

b.) Ha Budapesten semmiképpen sem sikerül olyan helyzetet teremtenünk (pl. nem tudunk tantermeket szerezni), hogy itt taníthassunk, akkor vidéken keresünk nagy épületet az elhelyezkedésre. Ez a megoldás természetesen jelentékeny anyagi áldozatot kíván az állam részéről. Minthogy mindenképpen akarunk tanítani, ilyen megoldásra is gondolunk.

A legvalószínűbbnek látom a 2. a.) megoldást, kérek felhatalmazást arra, hogy e megoldás érdekében az összes intézkedéseket megtehessem.[78]

Mély tisztelettel:

Bp. 1944. V. 26.


BFL VIII. 130. a. Budapesti XII. ker. M. Kir. Állami Fiúlíceum és Tanítóképző Intézet iratai. Általános iratok. 2. doboz
- A jegyzőkönyv gépelt tisztázat a jelen lévők sk. aláírásával. Az igazgató felterjesztése kézzel írott fogalmazvány aláírás nélkül.

 

Munkácsi Ernő a budapesti zsidóság összeköltöztetéséről

Miközben a fővárosi zsidóság vezetősége utolsó kísérleteket tette a vidéki zsidóság maradékának megmentése végett és kétségbeesetten próbálta elhárítani a budapesti zsidóságot is már fenyegető deportálást,[79] ugyanakkor bonyolították le a budapesti zsidóság összeköltöztetését is. Nem hiszem, hogy példa lenne a világtörténelemben, hogy egy város területén közel 250 000 ember 8 nap alatt lakást változtasson, illetőleg lakását másokkal megossza. Pedig ez a folyamat játszódott le 1944. június 17. és június 24-e között a korábban "lovagiasnak" ismert magyar nemzet és a magyar "kultúrállam" fővárosában.

Amióta 1944. április 27-én megjelent az a rendelet,[80] amely felhatalmazta a törvényhatóságok első tisztviselőjét és a polgármestereket, hogy az ország területén a zsidók számára elkülönített lakóhelyeket (gettókat) jelöljenek ki, gyors iramban megindult a vidéki gettók felállítása. A vidéki példák után nem lehetett kétséges, hogy előbb-utóbb a fővárosra is sor kerül és "Varsó után" Európa legnagyobb zsidó közösségét is "kényszerlakóhelyek" közé szorítják. A németeknek és Hain Péteréknek[81] első tervük egy nagy budapesti gettó felállítása volt, amely a Rákóczi úttól a Podmaniczky utcáig magában foglalta volna a legsűrűbben lakott zsidó utcákat. Nem is titkolták ezt a tervüket, amikor a bombakárosultak részére való lakáskiürítések alkalmával a Zsidó Tanács[82] figyelmét felhívták arra, hogy az elköltözőket lehetőleg ezen a területen szállásolják be. E terv megvalósításával szemben sok akadály merült fel, elsősorban az, hogy rendkívül nagyszámú kereszténynek kellett volna kiköltözni innen, amely a fővárosnak igen forgalmas részét képezi. A Gestapo és magyar bérenceik pedig mindig óvatosan vigyáztak arra, hogy a nemzsidó lakosság érzékenységét ne sértsék, sőt különböző koncok adásával a zsidók elleni intézkedéseket úgy tüntessék fel, mint részükre szolgáló jótéteményt. A budapesti nagy gettó felállítását végleg megbuktatta az a feltevés, hogy a szövetségesek bombatámadásai a zsidónegyedet kímélni fogják és ezért - kizárólag saját bőrük megkímélése végett - a tervet elejtették, ehelyett az az elgondolásuk született meg, hogy a főváros legkülönbözőbb helyein szétszórva fognak zsidó (csillagos) házakat kijelölni, amelyek a zsidók börtönei lesznek. Erre már volt példa egyes vidéki városokban is.


Endre László tervez

Május 17-én dr. Szentmiklóssy József tanácsnok, a székesfőváros IX. szociális politikai osztályának vezetője, magához hívatta dr. K. I-t,[83] a Zsidó Tanács egyik főtisztviselőjét, és bizalmasan közölte, hogy Endre László[84] a zsidók "Budapesten való összeköltöztetésének tervével" foglalkozik. Szó van arról, hogy ennek végrehajtásával és lebonyolításával a belügyminiszter őt bízza meg, de Szentmiklóssy a tervet és az elgondolást jogtalannak és emberietlennek tartja, vissza akarja utasítani. A Tanács haladéktalanul foglalkozott ezzel a kérdéssel és az volt az álláspont, hogy jobb, ha Szentmiklóssy vállalja ezt a megbízást, mintha azt más ismeretlenre bíznák, akitől nem várható annyi megértés, mint Szentmiklóssytól. A Tanácsnak ezt az állásfoglalását közölték a tanácsnokkal, és ez alkalommal dr. Szentmiklóssy a Tanács vezetőségét külön is fogadta, előre is gondoskodva arról, hogy a tanácskozásra kijelölt időpontban csak megbízható tisztviselői legyenek jelen.

Ilyen előzmények után vállalta Szentmiklóssy a megbízatást, de egyúttal a Zsidó Tanácsnak ígéretet tett, hogy amennyire csak módjában áll, oda fog hatni, hogy az egész tervet elejtsék, ha ez nem sikerülne, úgy az összeköltöztetést húzza-halassza. A tanácskozás alkalmával dr. Szentmiklóssy bizalmasan közölte főbb vonásokban Endre László elgondolásait, és megbeszélték, hogy milyen részletkérdésekben lehetne enyhítéseket elérni.


Kijelölték a házakat

Ezután úgyszólván naponta informálta a tanácsot dr. Szentmiklóssy, hogy az ügyben milyen lépések történtek. Megmutatta a rendelet tervezetét, és bizonyos változtatásokat is tett kedvező irányban. Felterjesztésében rámutatott arra, hogy teljesen lehetetlen az összeköltöztetést a házak kijelölésétől számított három hónapi határidő előtt lebonyolítani, illetve az összeköltöztetésre legalábbis három havi határidő szükséges. Rámutatott azokra a veszélyekre, amelyek a keresztény közönségre nézve származnának, ha az összeköltöztetést gyorsabban bonyolítják le és általában igyekezett felterjesztésében kidomborítani az összeköltöztetéssel kapcsolatos bonyodalmakat.

De minden igyekezete hiábavaló volt, és sor került a házak kijelölésére. A kijelölési tervezetet Szentmiklóssy külön osztálya készítette elő a statisztikai hivatalból szerzett adatok alapján, annak figyelembevételével, hogy csillagosnak jelöltek ki minden házat, amelyben 50%, vagy közel 50% zsidó lakott. (Az üzleteket és irodákat nem számították ide.) Endre László először három napban akarta meghatározni az összeköltöztetési időtartamot, és csak nagy nehezen sikerült azt 8 napra kitolni.

Már előzőleg és különösen az összeköltöztetési hirdetmény megjelenését követően, valóságos emberáradat özönlött dr. Szentmiklóssyhoz, és a legnagyobb összeköttetéseket is igénybe vették, hogy egyes házak zsidó csillagos jellegét szüntessék meg, vagy megfordítva, hogy csillagosnak nyilvánítsák. Minthogy dr. Szentmiklóssyt ezekben a napokban alig lehetett elérni (először a Statisztikai Hivatalban zárkózott el, majd néhány napi szabadságra ment), a panaszosok - akik többnyire az illető házak keresztény tulajdonosaiból és bérlőiből kerültek ki - a belügyminisztériumhoz fordultak. Jaross[85] és Endre nagyon sok esetben helyt adtak a panasznak, és dr. Szentmiklóssy által kijelölt házaknak - kb. 800-nál - a házak egyharmadrészénél a csillagos jelleget megszüntette és így annyival kevesebb férőhely állott az összeköltöző zsidók rendelkezésére. A belügyminisztériumban ezeket a fellebbezéseket és panaszokat Puskás nevű Pest vármegyei jegyző intézte, aki akkor a belügyminisztérium lakásügyi osztályának élére került, dr. Kiss Károly fővárosi tiszti ügyész, a nyilaspárt "oszlopos" tagjának bevonásával.

Endre Lászlóéknak ez az intézkedése, amellyel kb. 800 házat elvettek a zsidóktól, újabb szenvedést zúdított azokra, mert az összeköltöztetési parancs megjelenésekor minden zsidó igyekezett magának a hirdetményben megjelölt csillagos házak egyikében lakást biztosítani; óriási költséggel, nagy sietve oda már be is költöztek, és mire a rendelkezésre álló helyiségekben az összeköltöztetést lebonyolították, megjelent a belügyminisztérium új rendelete, aminek folytán úgy a korábban is ott lakóknak, mint az újabban oda beköltözötteknek, ismét el kellett távozniok. De addigra már minden hely foglalt volt, és ezek részére az eredetileg kitűzött 6 nap helyett csak három nap állott rendelkezésükre, hogy lakást keressenek, beköltözködjenek, sőt hogy az előírt leltárt is elkészítsék.

A Zsidó Tanács lakáshivatalában, a lakásügyek legfőbb intézője, Müller Rezső, már előzetesen részletes statisztikát készített arról, hogy mely házakban, hány zsidó lakik és ezekben a zsidó lakásokban hány zsidó részére van férőhely - úgyhogy amikor a hirdetmény megjelent -, a Zsidó Tanács lakáshivatala már megszervezetten készen állott az összeköltöztetések lebonyolítására.

A nyolcnapos összeköltöztetési idő alatt a Tanács dr. Szetmiklóssy útján több ízben kérte a határidő kitolását - különös tekintettel a belügyminiszter utólagos intézkedésére, amely az előzetes terveket felborította -, azonban Jaross hajthatatlan maradt, és csak annyit sikerült elérni, hogy a Tanács ígéretet kapott arra, hogy június 25-én még nem tartanak razziát a nem csillagos házakban, és akik 25-én költözködnek, azokat költözködésükben háborítani nem fogják.


Az összeköltöztetés utolsó napja

Június 24-e szombati napra esett. Budapest olyan látvány színhelye volt, amelyre évszázadok óta példa nem lehetett. Lovasszekereken, kézikocsikon, taligákon és - akiknek más nem jutott - hátukon batyukban cipelték Izrael gyermekei cókmókjukat, a legszükségesebb bútort és használati tárgyakat a "kijelölt" házakba. Egy nappal később (a kijárási tilalom folytán) a templomokban megszűnt a rendes időben tartott istentisztelet, ami a zsinagógák fennállása óta nem fordult elő. Bekövetkezett a prófétának gyászos jóslata, mit egykor Izrael országának bűnös fővárosáról mondott: "Megszüntette az Úr Cionban a szombati nyugalmat és az ünnepeket." A szombat szentségének megtörésével voltak kénytelenek ezren és ezren az utolsó napon terhet hordani, málhát cipelni, hogy amikor az est leszáll, ne legyenek fedél nélkül és ne szolgáltassanak ürügyet arra, hogy az utcákon razziázó SS legények és detektívek elhurcolják őket. Hosszú nyári este volt. A leszálló nap még megvilágított egy-egy költözködő csoportot, akik az utolsó percekben kapkodva, szinte lopódzkodva menekültek "új otthonaikba".

Még az éjjel bemondotta a rádió és a reggel lapok június 25-én hozták, hogy a zsidók ezentúl csak 2 óra és 5 óra között és csak kellő indoklással hagyhatják el csillagos házaikat. (Később ezt úgy enyhítették, hogy már délelőtt 11 órakor kimehettek.)...


Új Élet, 1946. augusztus 8. II. évf. 32. sz.
- Munkácsi Ernő: Hogy történt? XXXI. "A budapesti zsidóság összeköltöztetése." - Közölte: Vádirat a nácizmus ellen. 2. kötet. 1944. május 15.-június 30. A Budapesti zsidóság összeköltöztetése. Szerkesztette: Benoschofsky Ilona - Karsai Elek. Bp., 1960. 345-348. p.

 

Fenyő Miksa naplójegyzete, 1944. június 28.

[...] Mára egy kissé észbe kaptak; a zsidók mozgási korlátozásán valamit enyhítettek; 11 órától délután 5-ig mutatkozhatnak az utcán. "Már kedvükben járnak - hallotta Ria a villamoson -, holnap majd további kedvezések jönnek." "Egy rendőr lefogott egy zsidót, aki öt után is flangérozni akart." "Mit keres maga egy csillagos házban?" - szólt rá egy munkáskülsejű ember egy idősebb nőre, akin nem vette észre a csillagot. "Én itt lakok" - felelte a nő. "Hát akkor mit mászkál öt óra után, majd feljelentem, s internáltatni fogom." Íveket lehetne megtölteni apróbb-nagyobb, főleg nagyobb emberi gonoszságok példáival. De akadnak példák az emberiességre is. Iván beszéli, hogy Jászberényből jövet, ahol munkatáboros sorozáson volt, a harmadik osztályú vasúti kocsiba beszállt valami vasutasféle. "A zsidó álljon fel, fáradt vagyok, le akarok ülni." Iván felállt, átadta helyét. Szemben egy paraszt házaspár rosszallóan rázta a fejét, és félhangosan, de úgy, hogy a vasutas meghallhatta, mormolta: "Hát így is lehet!" A vasutas restellte a dolgot: "No, üljön le, én már kipihentem magam" - és kiállt a folyosóra. Az öreg paraszt Ivánhoz: "S most én mondom magának, senkinek se álljon fel." Akárhány keresztény kereskedő akad, aki most, mióta a zsidók bajban vannak, szívesebben szolgálja ki őket, mint annak előtte, anélkül hogy ebben anyagi előnyét keresné. Egy-egy rég szolgált cseléd jelentkezik zsidó gazdájánál megtudakolni, hogy miben lehetne segítségére. De persze a gonoszság hangosabb, kérkedőbb, szemérmetlenebb, mint a jó hajlandóság. A gonoszság a hatalom részesének érzi magát. "Die Macht an sich ist Böse" - olvasom Burckhardtban. Az a házmester, aki kifogásolja, hogy a zsidó öt után "flangéroz", az a munkás, aki följelenteni készül az öt óra után hazatért csillagos nőt, az a Volksbund-ember, aki felhívja a rendőr figyelmét a zsidó külsejű, de csillagtalan férfira, az mind fölényét éli ki, győzedelmeskedik valaki fölött, a hatalomban való részesedés mákonyát élvezi. A jóság különben is csendesebb valami, és a terror gondoskodik arról, hogy a halk szavú jóság egészen elnémuljon. Nincs nap, hogy felelős állásban lévő férfiú spicliskedésre, denunciációra ne szólítaná föl a lakosságot, s nem fenyegetné meg a legkegyetlenebb büntetéssel azt a keresztény embert, aki keresztény mer lenni. [...]


Fenyő Miksa: Az elsodort ország. II. javított kiadás. Magvető, Bp., 1986. 27-28. p.

 

Veesenmayer német birodalmi megbízott távirata Ribbentrop külügyminiszternek a budapesti zsidók deportálásának tervéről

1944. július 9.

TÁVIRAT

Budapest, 1944. július 9, 13 óra 05 perc
Érkezett: 1944. július 9, 16 óra 20 perc     Gyorsan!
Fuschl, 303. sz. 44. július 9                       Titkos!

A BIRODALMI KÜLÜGYMINISZTER ÚRNAK
RITTER NAGYKÖVET ÚTJÁN

Éppen most látogatott meg Jaross belügyminiszter és közölte, hogy német és magyar határállomásokról, különösen Hegyeshalomról értesítést kapott, hogy német oldalon SS-kötelékek közelednek, feltehetően, hogy Magyarországra vigyék át őket. Ezt összefüggésbe hozta a Sztójay[86] által velem már - a 303. távirati jelentésnek megfelelően - közölt feltevéssel, hogy ezen SS emberek segítségével - a Német Birodalomban alkalmazott módon - hajtják végre a zsidóakciót Budapesten. Megnyugtattam Jarosst, közöltem vele: Semmiféle tudomásom nincs arról, hogy SS-kötelékeket szándékoznának idehozni és hogy mi, úgy, mint azelőtt, ragaszkodunk ahhoz az alapelvhez, hogy Budapest további zsidótlanítását a magyaroknak maguknak kell végrehajtani.

Ez alkalommal tájékoztatott Jaross, hogy ő a kormányzó utasítása ellenére hagyta befejeződni a zsidóakciót az V. zónában és Budapest elővárosaiban.[87] Ez valóban gyakorlatilag tegnap este súrlódás mentesen befejeződött. Erre vonatkozó távirati értesítés megy. A következő napokban kell befejeződnie a keresztény zsidók kiválogatásának.[88] Jaross 15-20 000-re becsüli számukat.

Ezután is hajlandó, a kormányzó ellenére is, kerülő úton Budapest további zsidótlanítását keresztülvinni.[89]

Nagyobb nehézségek elkerülésére arra gondol, hogy először néhány lágerbe - valószínűleg az eddigi V. zónába - koncentrálja őket, és azután esetenként, ha 30-40 000 zsidó együtt van, átadja őket a birodalomba való elszállítására. Ha ez az eljárás jelentősen körülményesebb is és jelentékenyen több időt is vesz igénybe, ezzel mégis alapvetően biztosítva van az akció keresztülvitele, és én Jarosst minden eszközzel támogatni fogom, hogy terveit meggyorsítsa és lehetőleg súrlódás mentesen realizálni tudja. E célból javasolom, hogy Grell követségi tanácsos, aki az elmúlt hat hét alatt a követségen igen jól beledolgozta magát a zsidókérdésbe, kerüljön közelebbi kapcsolatba Jaross belügyminiszterrel, ami nem zárja ki, hogy természetesen mint eddig, Eichmann hivatalával[90] bizalommal együtt dolgozzék. Ezzel kapcsolatban megjegyzem, hogy pontos helyzetismeretem szerint továbbra sincs ok semmiféle aggodalomra. E hét folyamán a német követség a legidegesebb napokban is nyugodt pólusnak bizonyult. Ez különösen nem tévesztette el a hatását a magyarokra. Én minden további járulékos biztonsági intézkedést fölöslegesnek, sőt, elhibázottnak tartok, mivel csak a gyengeség jelének fogják értelmezni. A követség minden politikai szálat szorosan a kezében tart, és ezzel megvan a lehetősége minden eshetőséggel tisztán politikai síkon hatékonyan szembeszállni.

Ezért nem szükséges, hogy a Führer kötelékeket vezényeljen Magyarországra, amelyek ma másutt sokkal célszerűbben felhasználhatók, még akkor sem, ha ilyen javaslatok katonai vagy politikai oldalról érkeznének is.

Veesenmayer[91]


Vádirat a nácizmus ellen. 3 kötet. Szerkesztette: Karsai Elek. Bp., 1967. 114-115. p.

 

A budapesti tankerületi főigazgató körrendelete a tanítás befejezéséről

1944. október 25.

A budapesti tankerületi kir. főigazgatói hivataltól.

1541/1944-45. szám.

Tárgy: Az 1944-45. iskolai oktatás
          ideiglenes szüneteltetése

Kir. Tanfelügyelő Úrnak,

az állami, községi és egyesületi gimnáziumok, képzőintézetek, gazdasági iskolák, gazdasági szaktanfolyamok, kereskedelmi középiskolák, kereskedelmi szaktanfolyamok, nőipariskolák, polgári iskolák, kereskedőtanonc iskolák és gyógyítva-nevelő iskolák igazgatóinak (fiú- és leányiskolák)

Budapest

További eljárás végett értesítem Kir. Tanfelügyelő, Igazgató Urat, /Úrnőt/, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr folyó évi október hó 24-én kelt 9700/1944. számú rendelete szerint abból a célból, hogy a haza létéért folyó harcban a nemzet minden személyi és anyagi ereje a honvédelem közvetlen érdekeinek szolgálatába legyen állítható, a népiskolákban, a középfokú iskolákban, a középiskolákban, a szakiskolákban, továbbá minden más iskolai jellegű tanfolyamon vagy intézetben - tekintet nélkül azok jellegére vagy fenntartójára - a tanítást, illetőleg az előadásokat 1944. október 29. napjától kezdve további intézkedésig ideiglenesen meg kell szüntetni. További intézkedésig ideiglenesen meg kell szüntetni a jelzett naptól kezdve a kisdedóvó-intézeteknek, továbbá azoknak a tanulóotthonoknak működését is, amelyekben a felsorolt iskolák tanulói vannak elhelyezve.

Az előbbi bekezdésben foglalt rendelkezés nem vonatkozik a napközi otthonokra, az ipari középiskolákra, felső ipariskolákra, ipari szakiskolákra, továbbá a hadiüzemek mellett felállított vállalati tanonciskolákra és tanoncotthonokra.

A vallás- és közoktatásügyi miniszter úr külön rendeletben fog aziránt intézkedni, hogy az érdekelt tanulókat a háborús erőfeszítés érdekében szükséges iskolai szünetelés következtében tanulmányaik folytatásában károsodás lehetőleg ne érje.

Budapest, 1944. október 25.

[olvashatatlan aláírás]
A tankerületi kir. főigazgatói hivatal
megbízott vezetője


BFL VIII. 130. a. Budapesti XII. ker. M. Kir. Állami Fiúlíceum és Tanítóképző Intézet iratai. Általános iratok. 2. doboz.

 

Magyar katonai dokumentumok az ostromlott Budapesten uralkodó állapotokról

Hindy Iván altábornagy, a budapesti I. hadtest parancsnoka
helyzetjelentése a honvédelmi miniszter és a vezérkar főnöke részére a
bekerített fővárosban uralkodó állapotokról

1944. december 30.

HELYZETJELENTÉS 1944. XII. 30-án 20h lezárással

[...] A városban a tegnapi nap folyamán olyan hírek terjedtek el, hogy a pápai nuncius felkereste a magyar hdt. pk.-ot, és közvetítette volna az oroszok ultimátumát a város feladására. Az oroszok állítólag szabad elvonulást ígértek a német csapatoknak.

Ugyanennek a hírnek egyik másik változata is terjedt a városban, hogy állítólag egy orosz fhdgy. jött volna át, és ugyanazon feltételeket hozta volna, mint a pápai nuncius. Mindkét javaslatra elutasító volt a válasz.[92]

A lakosság hangulata: a nagy tüzérségi tűz és az állandó becsapódások miatt igen nyugtalan. Az üzletek nagy része állandóan zárva van, úgyhogy a lakosság az elsőrendű élelmi cikkeket sem tudja beszerezni, mely körülmény a lakosság hangulatát még kedvezőtlenebbül befolyásolja.

A lakosság ellátása: az élelmezési nehézségek nagyok. A kenyérellátás I. 4-ig látszik csak biztosítva. Burgonya, hüvelyes, zöldségféle nincs.

Lótáp nincs. A Budapesten levő kb. 22 000 lóból 3-4000 drb-ot fogok levágatni, hogy a kenyér kiesésével legalább lóhúst tudjak a lakosságnak kiadni. A rendelkezés folytán a megmaradt lovak abrakadagjait biztosíthatom egy pár napig, mikor is ismét tervbe vettem a legyengült lovak vágatását.

Elg. és saját propaganda: a hdt. nemzetvédelmi alosztályának nyomozói több olyan egyénnel beszéltek, akiknek hozzátartozója Budapesten olyan helyen van, ami már meg van szállva. Az ilyen területeken lévők távbeszélőn felhívják hozzátartozóikat azzal, hogy egy vagy két orosz tiszt van náluk beszállásolva. Ezek azt mondják, hogy az oroszok nagyon jól bánnak velük és ne féljenek tőlük, mert ők nem bántják a magyarokat. Még azt is bemondják, hogy az oroszok nagyon rendesen viselkednek.

Általában a honvédségnek és a polgári lakosságnak január hó első hetében bekövetkező ellátását katasztrofálisnak nevezhetem. Ma azt a jelentést is kaptam, hogy a gettóban,[93] amelyben a hozzám jutott hírek szerint 40-60 000 zsidó van, az ellátás tökéletesen kifogyott, és ennek következtében a zsidók nyugtalanok. Ha ezek a zsidók az éhség következtében a gettóból kitörnek, annak igen kellemetlen következményei lehetnek. Egyelőre elrendeltem, hogy a gettóba kukoricalisztet szállítsanak, amellyel remélem néhány napra az ínséget enyhíteni.

Ma tárgyaltam a székesfőváros közellátási vezetőjével is, és a kenyérfejadagot meghagytam napi 15 dkg-ban, azonban a testi munkás fejadagját 25 dkg-ban, a nehéz testi munkás fejadagját pedig 50 dkg-ban határoztam meg. Ez alá a mennyiség alá nem mehetek, mert ez a munkásokban nemcsak nyugtalanságot, hanem esetleg mélyebb zavargást is idézhetne elő.

A székesfőváros lakossága, híreim szerint, kétségbeesetten ítéli meg a helyzetet. Az elg. tü. tűz sok helyen tüzet okozott, a házak általában megrongálódtak, az ellenség előnyomulása folytán számolni kell azzal is, hogy Pest és Buda egymástól el lesz vágva, mert ha az ellenség a Duna partján két irányból előnyomul, amely ma valószínűnek látszik, akkor Pestet és Budát el fogja egymástól teljesen vágni. Az ellenség ma az óbudai szigetet megszállta. Onnan a Margitszigetre való áthajózás igen könnyű, és bár a német parancsnokság a Margitsziget megszállását elrendelte, ez csak csekély erőkkel történhetett meg, s hogyha az orosz komoly vállalkozásba fog, okvetlenül át is jut a szigetre.

A városban a legvadabb hírek vannak elterjedve. Eltekintve attól, hogy már napokkal ezelőtt azt hirdették, hogy én vezérkari tisztjeimmel, valamint a német parancsnoksági törzs Budapestet már előbb elhagytuk repülőgépen, a tegnapi német repülőgépek érkezésével kapcsolatban az orosz propaganda hangszóróival és a Budapesten okvetlenül működő ügynökeivel azt a hírt terjesztette el, hogy ezek a repülőgépek tulajdonképpen azért érkeztek, hogy a magasabb pk-okat és közhivatalokat Budapestről elszállítsák.

Ennek a propagandának az volt az eredménye, hogy két magyar hadosztálytól is ismét történtek átszökések az oroszokhoz.

Az orosz propaganda ellensúlyozására alig áll eszköz rendelkezésemre. Villanyáram csak itt-ott van, mert eltekintve attól, hogy az oroszok a kelenföldi elektromos műveket már birtokba vették, a Révész utcai telep kábeljeit pedig a rendkívül erős aknatűz elvágta. Falragaszokat hiába függesztenék ki, mert a lakosság a heves ellenséges tüzérségi tűz következtében nem megy az utcára, hanem az óvóhelyeken tartózkodik. Röpcédulákat szórni nem tudok, mert repülőim nincsenek.

A lakosság oroszvárása kétféleképpen nyilvánul meg. A nagyobb tömegek, ha az oroszokat nem is felszabadítóként várja, de az immár 28-án este óta tartó elg. tü. tűz következtében, amely időnként pergőtűzzé fejlődik és amelyből különösen az aknavetőtűz igen nagy erkölcsi hatást fejt ki, oly idegállapotban van, hogy az orosz megszállást legalább is megnyugvással várja. A budapesti polgárok lokálpatriotizmusa annyira megy, hogy az emberek sírnak, és nem önmaguk sorsával törődnek, hanem azon vannak kétségbeesve, hogy a város elpusztul. Mindenki borzadállyal gondol arra, hogy esetleg az összes hidakat kénytelenek leszünk felrobbantani.[94]

Hozzájárul ehhez az is, hogy pl. a Budán kiemelésre került barikádoknál egyik német hadosztály műszaki parancsnoka, aki századosi rangban van, nyugodtan robbantja az Ostrom utcában lévő barikádját, tekintet nélkül arra, hogy a 800 mm átmérőjű vízvezetékcsövet is felrobbantotta. Ennek következménye az lett, hogy a Várban 3 napja nincs víz. Ennek már csak azért is óriási jelentősége van, mert a német hdt.pság. úgy határozott, hogy a Várhegyet fogja tartani, ide tehát csapatokat vonunk össze, és ha a legénység étkezésének az elkészítése a vízhiány miatt már most is nehézségekbe ütközik, bár egyelőre a vizet még a budai lapos oldalról és forrásokból is fel tudjuk hozatni, az árnyékszékek vízellátása veszéllyel fenyeget. Ennek következtében kénytelen voltam arra az elhatározásra jutni, hogy a legénységi körletekben lévő árnyékszékeket bezárattam és a Várban tábori árnyékszékeket készíttettem el.

Ezt közöltem a német IX. SS- hdt.pság-gal, és egyben azt a kérésemet is előterjesztettem, hogy alárendelt közegeiknek robbantási dühét lehetőleg mérsékeljék.

Igyekeztem helyzetképet adni az ostromlott Budapestről. Meggyőződésem az, hogy velem együtt az itt lévő magyar csapatok zöme az utolsókig ki fog tartani, és abban a tudatban várja a fejleményeket, hogy hazájának szolgálatot tesz.

Nagyobb jelentőségű szabálytalanságok: nem fordultak elő.

Közbiztonsági helyzet: mint az előző jelentésemben.

Kapják: H. M. úr és a Vkf-e., 1 Vkf. oszt.
Törzsszállás, 44. XII. 30.
vitéz Hindy altbgy. hdt. pk.


[Hadtörténelmi Levéltár, VKF Budapesti helyzetjelentések gyűjtője, 917/I. hdt. I. a. Egykorú hiteles másolat]

------------------

Beregfy Károly vezérezredes honvédelmi miniszter levele Wöhler gyalogsági
tábornokhoz, a német Dél Hadseregcsoport főparancsnokához a budapesti
bekerítésben harcoló csendőrök és honvédek átállásával kapcsolatban

1945. február 10.

A IX. SS-hegyihadtest-parancsnokság jelentése szerint a magyar csendőrség és honvédség jelentős része január 30-án zárt kötelékben átállt az ellenséghez.

Ugyanebben az időben az I. magyar hadtestparancsnokság azt jelenti, hogy az első vonalban bevetett csendőrök közül sokan átálltak az ellenséghez.

Az ellentmondással összefüggésben jelentéstételre szólítottam fel az I. magyar hadtest vezénylő tábornokát. A beérkezett jelentést változatlan tartalommal ezennel Excellenciád szíves tudomására hozom.

"Jelentem, hogy 01. 30-án éjszaka csak a német egységekben harcoló székelyudvarhelyi csendőr zászlóaljból állt át 50 ember az ellenséghez. Az átállások nem elszigetelt jelenségek és számuk változó. Az ezzel összefüggésben álló tényezőket a következőkben jelentem:

A kibombázott, az óvóhelyről kiszorított, értékeitől megrabolt, éhségtől és vízhiánytól, a saját és ellenséges tűztől megkínzott polgári lakosság egyre terjedő suttogó propagandával - amit nincs mód megbüntetni - ad hangot a németek és a nyilaskeresztesek elleni gyűlöletének, mert saját szenvedéseit és a főváros romba döntését értelmetlen áldozatnak tartja. A visszafoglalt háztömbökben megjelenő saját katonákat gyűlölködés fogadja, mivel megtörtént, hogy az oroszok tartózkodásuk alatt élelmiszert és cigarettát osztottak, és a lakosokat engedték vízért menni. Ennek következtében az oroszokat sok helyen felszabadítóként várják. Az oroszok minden megfigyelt katonai mozgást rendszerint aknavetőtűzzel árasztanak el, de a polgári lakosságra nem lőnek, ha látják. A céltudatos orosz propagandát még erősíti a polgári lakossággal és a magyar csapatokkal szemben tanúsított német magatartás.

Nem ritka esetek:

Az SS olykor minden ok nélkül tart fogva hosszabb ideig polgári személyeket és honvédeket a legszörnyűbb körülmények között, akik aztán kiszabadulásukat kizárólag az I. hadtestparancsnokság közbenjárásának köszönhetik. A csendőrség és a honvédség tagjait szétszórtan vetik be, s az ellátásukról nem gondoskodnak. Tiszteket minden ok nélkül megvádolnak, sőt megvernek, támadásoknál a németek hátramaradnak és a magyar katonákat fegyverrel a kézben kényszerítik előre, közben a honvédségi szállások területét a fékevesztett németek kifosztják. Fegyvertelen munkásokat kényszerítettek a támadáshoz csatlakozni csak azért, hogy harci zajt keltsenek, akik aztán véres veszteségeket szenvedtek.

A németek - főként Pesten - egész városrészeket adtak fel ellenállás nélkül, a mi, Nagykörúton elhelyezett, gyengébb erőinket nem támogatták, hanem vonalainkon keresztül visszavonultak, és hagyták őket elvérezni.

A nekik alárendelt magyar egységekkel nem közölték a hídfőállás evakuálását. Általánosságban a védelem passzív módszerét alkalmazzák. Ahol az oroszok támadnak, a németek közelharc nélkül visszavonulnak. Ennek következtében saját harcoló csapataink veszteségei jelentősek. A hidak felrobbantásának pontos idejét sem közlik.

A fenti esetek szoros összefüggésben vannak egymással, és ehhez járul még, hogy a németek a királyi várat és a budai ferences templomot istállónak használták. Ennek híre széles körben ismertté vált, és hátrányosan befolyásolta a bajtársiasság szellemét, sok helyen aláásta a harckészséget.

Az átállások sajnálatos ténye mellett és a harci szellem csökkenése ellenére - mely a német csapatoknál is megfigyelhető - számos magyar alakulat hosszabb ideje helytállt. A súlyos harcok alatt az éppenhogy kiképzett egyetemi zászlóalj a Rózsadombon, a Berend-csoport a Sashegyen, a Viharos őrnagy vezette csoport Lágymányoson, a budapesti zászlóalj Veresváry ezredes vezetésével sikeresen visszaverte az ellenség támadásait. Az utóbbi időben csak honvéd alakulatok hajtottak végre ellentámadásokat.

Őszintén rá kell mutatnom arra, hogy rövid időn belül várható az általános kimerülés, amelyet az ellátás kritikus helyzete is siettet.

Az említett alakulatok ma még helytállnak, de sokáig ők sem tudnak kitartani. A legjobb tisztek idegei is felmondják a szolgálatot." [...]

Kérem Excellenciádat, utasítsa a IX. SS-hadtestparancsnokságot ezeknek a jelenségeknek a megakadályozására, máskülönben a németek iránti rokonszenv a város polgári lakossága, valamint az ott harcoló csapatok körében teljesen kihal.

Megkülönböztetett tiszteletem kifejezése mellett maradok az Ön készséges híve:

Beregfy vezérezredes

[Bundesarchiv-Militärarchiv RH V/62. Német nyelvű eredeti irat fordítása]


Erőd a Duna mentén. A Budapestért 1944-45-ben folytatott harcok katonai iratai a Hadtörténelmi Levéltárban. Szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta: Számvéber Norbert. Bp., 1999. 44-46., 149-150. p.

 

Darvas József az ostrom napjairól

Karácsony estéje van, s a búvóhelyül szolgáló idegen lakásban szorongva hallgatjuk a becsapódó aknák és ágyúlövedékek csattanását. Számítgatjuk, hogy ugyan hová, melyik utcába eshetett ez az előbbi, amelyik majdnem betörte a mi ablakunkat is? Úgy látszik, mindent meg lehet szokni, még a halállal való játszadozást is. Egészen nyugodtan ülnék, ha nem lenne itt mellettem ez a két ártatlan csöppség. Ott játszanak a padlón a karácsonyra kapott játékokkal, s egy-egy nagyobb csattanásnál megrebbenve néznek rám: én vagyok számukra az oltalom és a legfőbb biztonság.

Hisznek és bíznak bennem: valahogy úgy érzik, ha én itt vagyok mellettük, nem érheti őket semmi baj. S mert ezt látom sugározni ártatlan tekintetükből, egyszerre olyan nehéz lesz a szívem a felelősségtől, hogy majdnem kiszakad a mellemből.

Egyszerre csak jön valaki, egy ismerős, és hozza a hírt, hogy az oroszok bekerítették Budapestet! A budai oldalon már a Hűvösvölgyben vannak. Aztán más jön, és ugyanezt mondja. Az ágyúdörgés mindenesetre egyre közelebb hallatszik, s a "belövések" egyre sűrűbbek. Szóval megtörtént... [...]

Karácsony két napján végig egyre tart a német visszavonulás. Lehetséges, hogy ezek csakugyan nem akarják Budapestet védeni, hanem kitörésre készülnek valahol Budán? Viszont az is igaz, hogy csak lovas szekerek vonulnak a hidak felé: se tankok, se ágyúk, se teherautók nem sorjáznak utánuk. A belövések egyre szaporodnak, de különben csönd van. Azt már kezdjük megszokni, hogy az utcán egyszerre csak közécsap egy embercsoportnak egy-egy akna vagy ágyúlövedék, s véres húscafatok mázolódnak a falra.

A halottak különben is szaporodnak az utcákon. A nyilasok tőlük telhetően versenyeznek az aknákkal. Vajna testvér,[95] aki a főnyilasok közül egyedül maradt a körülzárt fővárosban, parancsot adott, hogy a bujkálókat és a katonaszökevényeket a helyszínen agyon kell lőni. S a pártszolgálatos testvérek buzgó igyekezettel teljesítik is a parancsot. Sőt, nemcsak a bujkáló gyanús vagy baloldali elemeket és nemcsak a katonaszökevényeket lövik agyon, hanem a védett házakból is egyre több zsidót hurcolnak ki, és gyilkolnak halomra. Nincs már óbudai téglagyár,[96] és nincsen dunapart sem: az utcák és a terek kivégzések színhelyei - legfeljebb a Pannónia-kávéház vagy a Városháza pincéibe hurcolja el áldozatait az, aki a tarkólövés vagy a "perforálás" előtt még egy kis kínzással is ki akarja elégíteni aljas ösztöneit.

S nincs már a gyilkosságok "adminisztrálása" sem: a rendőrség nem jegyzőkönyvez, a hullaszállító autó nem szállít - a hullák temetetlenül hevernek az utcákon és a tereken.

Egyik reggel óriási detonáció légnyomása dob ki az ágyból, és betörnek az összes ablakaink. A csepeli vasúti összekötő hidat robbantották föl a németek. Az akna- és ágyútűz is egyre sűrűsödik. Talán megkezdődött a tényleges ostrom? Hiába, most már le kell költözni a pincébe, abba a nedves, piszkos, patkányokkal teli odúba, összezárva még száz másik emberrel. Eddig főleg a magamfajta emberekkel érintkeztem: olyanokkal, akikkel egy a vágyam, gondolkodásom és reménykedésem. Itt azonban a legkülönösebb elemek vannak összezsúfolva, s szinte percenként ugranak egymás torkának, a ketrecbe zárt vadállatok ingerültségével marakodva egy-egy jobb helyért vagy biztonságosabb fülkéért.

Azt is meglepődve tapasztalom, hogy még mindig szép számmal vannak, akik kitartóan hisznek a német győzelemben: főleg a módosabbak, és azok a kereskedők, akiket a háborús konjunktúra és a zsidótörvények hulláma emelt föl a hátán. Nem is akarják tudomásul venni, hogy a szovjet csapatok csakugyan körülzárták a fővárost, s ha nagynehezen mégis tudomásul veszik, hát a felmentő seregek közeledésében reménykednek. Ők viszik a szót, a többség pedig hümmögve bólogat vagy hallgat - annál is inkább, mert Vajna testvér már kibocsátotta hírhedt rendeletét, amelynek értelmében azt, aki "csüggeteg kijelentést" tesz, a helyszínen fel kell koncolni...

Egymásután jelennek meg a bevonulási parancsok. Ha mindenki betartaná a rendelkezéseket, alig lenne már civil férfi ebben a városban. Csendőrök, rendőrök, nyilasok razziáznak az utcákon: vizsgáznak a hamis igazolványok, mert már legalább minden harmadik férfi katonaszökevény. A nyilasok olyan buzgók a bujkálók felkutatásában, hogy sokhelyütt még a pincéket is végigjárják. Rajtuk még nem is csodálkozom, hiszen a fejük, az életük a tét ebben az utolsó játszmában. Nyilván nem is hiszik, hogy tíz-, vagy húszezerrel több katona - akiket felfegyverezni se tudnak már - meg tudná védeni Budapestet. De minél többeket beugratni ebbe a véres viaskodásba, s így minél többekkel megosztani a felelősséget: ezt a törekvésüket megértem. Hanem ezek a csendőrök és rendőrök, akik kopó-igyekezettel szolgáltak végig ki tudja már hány kormányt, hányféle rezsimet? Ennyire el tud aljasodni s ennyire a szolga-szenvedély űzöttje tud lenni az ember? Hiszen, ha csak úgy tessék-lássék, a forma kedvéért csinálnák ezeket az igazoltatásokat. De látom rajtuk, hogy csakugyan hiszik a felülről kapott ítéleteket, mindenekelőtt azt, hogy aki nem vonul be a parancsra, bűnös!... Hiszik, s a jó kopó törekvő igyekezetével próbálnak minél több "bűnöst" összefogni... [...]

Szilveszter reggelén aztán egyszerre vége szakad a nagy csöndességnek. Iszonyú vijjogással megindulnak a Raták, s szórják a városra a bombát. Tehát elkezdődött az ostrom. Reggeltől estig tart a nagy roham - lent a pincében száz ember halálos rettegésben várja a végső ítéletet. Elalszik a villany, megszűnik a vízszolgáltatás, közben recseg, és inog fölöttünk az egész ház: úgy érezzük, innen már nincs többé menekvés. Sokan nem bírják a sötétség s a szakadatlan bombarobbanások vad rémületét, ki akarnak menekülni az udvarra - de a repülőgépek üvöltése és a gépfegyverek, a gépágyúk ropogása újra, meg újra visszaűzi őket, hogy végül is teljesen apátiába süllyedve várják az elkerülhetetlennek látszó, szörnyű véget.

Estefelé, mikor szűnik a repülőjárás és a bombázás, nem is akarjuk elhinni, hogy még élünk. Az udvar tele van rommal, törmelékkel s tele van röpcédulával. Azt jelentik be rajtuk az oroszok, hogy parlamenterjeiket - akik Budapest megkímélése érdekében megadási ajánlatot tettek a védőseregnek - orvul agyonlőtték a németek...

Így már szinte várjuk is, hogy másnap reggel újra kezdődjék a pokoli roham. S kezdődik is, csakugyan, és egész nap, aztán harmadnap is folytatódik.

A sötétséget még csak lehet bírni valahogy, s különben is pislákol a pincében néhány petróleumlámpa, de a tartalék vizünk fogytán van. Vagy szomjan pusztulunk, vagy szerezni kell valahol vizet. Kimenni az utcára, és víz után járkálni, majdnem biztos halál - de még mindig biztatóbb, mint bambán és tehetetlenül elpusztulni. Vad géppuskatűzben, a robbanó bombák légnyomásától néha szinte a földre verve megyünk a harmadik utcába, ahol ásott kút van, s amikor szerencsésen visszatérünk a vízzel, úgy érezzük, valahol nagyon-nagyon messze, ismeretlen tájakon jártunk...

Különben ezek a napok mind olyanok, mint egy idegen, kusza és megismerhetetlen világ lázálmainak gyűjteménye. Szinte nem is tudjuk már, hogy mikor van nappal, és mikor van éjszaka? Inkább csak abból vesszük észre az idő múlását, hogy a patkányok jobbadán csak éjjel kezdik el furcsa, sírós cincogásukat és kenyérkereső sétájukat a lábunk alatt. Azt se tudjuk, hogy a ház áll-e még fölöttünk, s hogy egy-egy lezuhanó bomba fölöttünk döntötte-e romba az épületet, vagy a szomszéd házat rombolta szét?

Egyik éjjel rendőrök jönnek, és sorban minden férfit igazoltatnak. Engem néhányadmagammal félreállítanak: hiába minden beszéd, hiába a legjobb hamis igazolvány, menni kell velük.

A Ludovikára visznek bennünket: ott van a Hungarista Légió toborzó központja. Persze, a toborzás úgy történik, hogy nyilasok, rendőrök, csendőrök fogdossák össze az emberek százait a pincékben, s kísérik ide, beállni a Hungarista Légióba. Pálinkaszagú, alkoholtól püffedt nyilas-vezetők és karszalagos katonatisztek válogatják itt az összegyűjtött "anyagot". Aki volt katona, vagy legalább is tud bánni a fegyverrel, az azonnal kap puskát, és már mehet is a frontra, amely itt lehet a negyedik vagy ötödik utcában. Aki még lőni sem tud, azt leviszik a pincébe, párórai gyakorlatozásra...

Legalább kétezer ember van itt összezsúfolva, vad összevisszasággal. Reggel felé az egyik frontra induló csapattal sikerül kiszöknöm a kapun. Most egy-két napig szünetel a nagy légiroham, de most meg a nyilas kopók miatt nem mer szinte senki az utcákon járni. Nincs már fölmentés, nincs kivételezés: mindenkinek be kell vonulnia a Hungarista Légióba, harcolni vagy torlaszokat építeni. Olyan ez, mint száz évvel ezelőtt, amikor még kötéllel fogták a katonákat. Akkor azonban betyárok, az úri világ ellen harcoló szabadcsapatosok lettek a katonaság elől elbujdosó legények. Most is bújik, aki tud, talán több már ebben a városban a katonaszökevény, mint katona - de harcra ugyan ki vállalkozik? [...]

Lent a föld alatt nyüzsög a város. A pincékben csak a nagyobb robbanások hallatszanak, mert még a csatazaj dübörgő szavát is elnyomja a marakodó-civakodó emberek lármája. Minden semmiségért egymás torkára teszik a kést. A felkorbácsolt idegek elfojtott indulatát élik ki, s keserűvé teszik az amúgy is nyomorúságos odúéletet. Összezsúfolva, egymás hegyén-hátán hevernek, kártyáznak, rettegnek, vitatkoznak, s egy-egy hazatérő ismerős beszámolóját hallgatják. A jövevény elmondja, hogy vagy tíz utcával odébb áll a front, s lehet, hogy egy-két nap múlva "átesünk". Persze a hallgatóság vegyes, fasiszta, kommunista, polgár, meg minden egyéb fajtából tevődik össze. A nyilas-féle látatlanból megcáfolja az állítást, s rárivall, hogy "ne terjesszen rémhíreket, mert Nidosi testvér[97] elrendelte, hogy a csüggedőket fel kell koncolni". De a másik egyre bizonygatja, hogy ez nem rémhír (nagyon is örömhír - gondolja, de ezt még nem meri hozzátenni), mert saját szemével látta, ahogy egymásra lövöldöztek az oroszok meg a németek. A vitába többen beleszólnak, s az indulatok hevében parázs veszekedés kerekedik. Egyiknek is, másiknak is akad pártfogó tábora, s a veszekedés végén bosszút esküsznek egymás ellen.

Egy éjjel megint rendőrök jönnek le, és zavarják fel álmából a férfinépet: azonnal ki az utcára és legalább autónyom szélességű utat feltakarítani, elhordani a törmeléket. Bizonytalan érzéssel felkászálódunk, fogunk a reménytelen munkához. Vagy két méter magasan emelkedik a törmelék, romhalmaz, s beborítja az egész úttestet. Még el sem kezdjük, már valaki kitalálja, hogy "jönnek a felmentő seregek", s reggel itt vonulnak fel. Azért kell az utat rendbeszedni.

Lent a nyilas társaság fancsali ábrázata egyszerre felvidul, s nem férnek a bőrükbe az örömtől. Nem tudom, dühöngjek-e vagy szánakozzam ekkora balgaság láttán, vagy mulassak-e magamban, hisz jól tudom, mire megy ki a sebtében végzett romtakarítás. S én is várom tovább a "felmentő sereget".

Nidosi testvér rendelete szerint a halottat, akit az utcán lőnek agyon, annak a háznak kell eltemetni, amely előtt fekszik. A mi házunk előtt lelőtt fiatalember úgy dőlt el, hogy félig a szomszéd ház, félig a mi épületünk előtt fekszik. A két ház parancsnoka nem tudja eldönteni, hogy melyik ház lakói kötelesek eltemetni a halottat. Három napon át perlekednek, mire - korszerű bölcsességgel - méterrúddal megállapítják, hogy a halott nagyobbik fele a mi házunk előtt van, tehát mi temetjük el. Temetjük? Dehogy, csak elássuk, mint máskor az elhullott állatokat szoktuk. Még ez sem megy simán, átkozódnak, civakodnak a lakók, hogy "ennek is pont itt kellett meghalnia", míg nagynehezen elkaparják a vérbefagyott áldozatot. Fásult, szenvtelen arcok vetnek búcsúpillantást a halottra, félóra múlva talán vissza sem emlékeznek a temetésre.

A nyilasok gyakran lejárnak razziázni a pincékbe. Gyűlölet-e vagy rettegés kifejezése ül ilyenkor az arcokra, nem tudni, mert az emberek egymástól való félelmükben nem igen mernek beszélni, és senki sem tudja biztosan, hogy melyik oldalhoz tartozik a másik. A szomszédból átjön valaki, és elmondja, hogy egy tizenöt éves kisfiút is kihajtottak a nyilasok a frontra, puskát adtak a kezébe, és magára hagyták az utcasarkon. A gyerek véletlenül elsütötte a puskát, de az alaposan "megrúgta" a kis újoncot. A fiúcska rettenetesen megijedt, sírva fakadt, és hazarohant az édesanyjához, hogy ő nem bánja, de többet nem megy a frontra harcolni.

Így védelmezték a nyilasok Budapestet. [...]


Darvas József: Város az ingoványon. Bp., 1955. 157-167. p.

 

Márai Sándor: Budai séta

(1945 március)

Hajnalban Budára. Ötkor indulunk, gyalogosan Szentendrére, telihold szelíd fényében, sejtelmes homályban. A helyiérdekű vasút elvisz a Filatori-gátig, onnan rövid sétának tetszik az út a Vérmezőig.

A Lajos-utcán át megyünk. Amit Óbudán látok, első pillantásra ijesztő, de ez a látvány minden száz méter után torzabb lesz, valószínűtlenebb... Minden elképzelés erőtlen. Mintha nem is városrészeken át, hanem ásatások között haladna a vándor. Egyes utcákat ismergetni kell: ez volt itt a sarokház, ahol a Flórián-kávéház állott, ebben az utcában laktam valamikor - a háznak nyoma sincs - ez a törmelékdomb a Statisztika és a Margit-körút sarkán néhány nap előtt ötemeletes bérpalota volt, kávéházzal, sok lakással. Most porhalom; néhol egy erkély vasrácsa mered ki e törmelékből, mely alatt sok ember fulladt meg, köztük személyes ismerőseim; a németek muníciós raktárt rendeztek be a ház pincéjében, s a raktár felrobbant. Itt egy házféle, ahol barátok laktak, amott egy utcasor maradéka, a Széll Kálmán-téren döglött villamosok roncsai, s aztán feltárul a Vérmező és a Krisztinaváros, a Naphegy és a Vár tetemének látképe. A nap süt, az idő tavaszias. Milyen ez a látvány napfényben? Oly más, mint ahogy elképzeltem; valóságosabb; a teljes, feltétlen pusztulás. A Vérmezőn döglött lovak százai, közbül tömegsírok, polgárokkal és katonákkal, repülőgépek, gépkocsik roncsai. Az úttest közepén vándorlunk, mert a házakból potyog a tavaszi szél érintésére a gerenda, a tégla. S ebben a romhalmazban emberek élnek, nők, városias öltözékben, egyik-másik csinosan, takarosan, vederrel baktatnak vízért, vagy hajlongva keresnek egy pulóvert, egy mosdótálat a romok között, egy asszony téglát rak a földszinti lakás ablakába, így pótolja az ablaküveget, s a házból csak a földszint maradt meg. Cicerone vagyok, ismergetem és mutogatom a tájat: ez volt a Bellevue-szálló, ott a sarokház helyén vásároltuk a gyümölcsöt, az a lyuk ott, a harmadik emeleten T. lakása volt... Így érünk a Mikó-utcába. A sarkon az öreg bolgár fogad, aki fát hordott télen a pincéből a lakásba. Együtt nézegetjük most a Mikó-utca sarkáról, ami a házból és lakásunkból megmaradt. Egy ablaknyíláson át könyveket látok, s egy csillárt, minden más beszakadt, tető és beomlott mennyezet. Lezuhant erkély, utcára tátongó lyukak a falban. A ház és a lakás teljesen elpusztult, sürgősen le kell bontani.

A házmester elesett az ostrom alatt; özvegyét megtaláljuk a pince mélyén; itt ül napok óta egyedül és vár valamire. Kimegyünk a Vérmező sarkára, itt földelték el a férfit, lepedőbe göngyölten, mint a múmiákat, döglött lovak között megtaláljuk a sírját. A két ember, aki a házra vigyázott - a házmester és K. úr, a házparancsnok, - egy napon halt meg, most egymás mellett nyugosznak.

A ház végzete betelt, a falak elpusztultak, mint őrzőik s minden, amit őriztek.

A lépcső, mely emeleti lakásunkhoz vezetett, leszakadt. A törmelékdombon át valahogyan felmászunk az emeletre, a fürdőszobán át be lehet jutni a társalgóba, s innen az én szobámba. Ez a szoba nem sérült oly kegyetlenül, mint a többi, melyre rászakadt a tető és a második emelet.

Szobámban, a kályha cserepei között, megtalálom a fényképet, mely Tolsztojt és Gorkijt ábrázolja a Jasznaja-Poljanai kertben. Akkor mondotta Tolsztoj Gorkijnak: »Már nyolcvanéves vagyok és sírnom kell, ha arra gondolok, hogy hiába írtam mindent, és az emberek nem tanultak semmit és nem lettek jobbak.« A fényképet, melynek üvegkerete eltörött, zsebrevágom. Könyveim a padlón hevernek; de íróasztalom s a két régi francia karosszék megmaradt; s a falon töretlen üveg alatt, sértetlenül lóg Hufnagel metszete Kassáról... Minden más elpusztult. Az eső az ablaktalan szobában eláztatja majd a könyveket is, melyeket a lépcsőnélküli emeletről nem lehet a földszintre hurcolni. Talán, ha kidobálnám a könyveket az ablaknyíláson át az utcára; de nincs láda, amelyben elhelyezzem, s aztán hová tegyem? Nincs ép lakás a környéken, nincs errefelé emberi segéderő, nincs semmi.

*

Innen a pincébe, melyre egy légiakna rádobta a földszinti lakások törmelékét, de az óvóhely sértetlen maradt. Ebben a nyirkos odúban - két héttel az ostrom után - harmincketten élnek, házbeliek és idegenek, otthontalanok. Mikor belépünk, éppen sepernek, tisztogatnak; harminc ágy áll egymás mellett, az agyagos padlón; világítás nélkül élnek itt, tizedik hete, itt főznek, mosnak, tisztálkodnak, várják, hogy múljon a nap és az éjszaka, várnak valamire... maguk sem tudják, mire? Ez a bénultság kóros. Az ostrom alatt volt olyan nap, mikor harminchat hullámban támadták a repülők ezt a környéket; nincs olyan odú, ahová elvándorolhatnának, a Víziváros, Krisztinaváros, Tabán, Gellérthegy környéke éppen így elpusztult. Itt feküsznek a szennyes ágyakon, rágcsálják azt, ami élelmükből megmaradt; itt halódott a sebesült házmester, itt halt meg K. úr, az ostrom alatt, májrákban, harmincegynéhány ember szeme láttára. Néha kitámolyog valamelyik az Áldássy-házba, vizet hoz a kútról, vagy rakosgatják lakásukban a téglákat, keresgélnek bútortörmeléket.

*

Az utcák élénkek, tavasziasak. Néhol andalgó párok egy padon, a Vérmező mentén; tömegsírok és lódögök között flörtölnek. Egy román baka megszólít, és malacot ajánl, ha szerzek neki női fehérneműt. A napsütésben dögszag, füst, pernye keserű bűze. A házmesterné is megerősíti, amit a házbeliek mondottak: lakásomból a nyilasrendőrök többet raboltak, mint a németek.

Mit sajnálok Budán? Lakásomból? Semmit. Ez az életforma megérett a pusztulásra; mindenben, ami történt, egyfajta törvény telt be.

*

Cilinderem természetesen töretlenül megmaradt; a légnyomás kidobta az utcára, valaki felhozta s gondosan elhelyezte a kirabolt ruhásszekrény egyik polcán. Kissé poros, de máskülönben sértetlen. Egy pillanatra elgondolkozom, mi lenne, ha cilinderrel fejemen kezdenék sétálni most a budai utcákon? Azt hiszem, nem keltenék különösebb feltűnést. Mintha elérkezett volna az idő, mikor »minden szabad«, akár két kezemen is járhatok... De ez a káprázat múló.

*

Este nyolckor hazaérek Leányfalura. Harminc kilométert gyalogoltunk, hajnal óta, poggyásszal, hátizsákkal.

Az ember csakugyan többet bír el, mint hiszi, nem ismerjük a teherbíró képességünk felső határait. Ez volt életem leghosszabb sétája.


Budapest, 1. évf. 3. szám, 1945 december, 96-97. p. - Az írás Borsos Miklós rajzaival jelent meg.

 

IV. fejezet
ÚJJÁÉPÍTÉS, ÚTKERESÉS
- ÚJ KONCEPCIÓK, ÚJ VÍZIÓK


Csorba János polgármester felterjesztése Miklós Béla miniszterelnökhöz a főváros helyzetéről

1945. február 11.

A Budapesti Nemzeti Bizottság f. évi január hó 21-én Budapest székesfőváros polgármesterévé nevezett ki.[98] Ezekben a napokban a főváros teljes dezorganizáltság képét mutatta. Minden adminisztráció megszűnt, az emberek a pincékben voltak. De az élet követelte, hogy az organizáció megkezdődjék. Ennek folytán a Nemzeti Bizottság akként határozott, hogy a polgármesteri széket azonnal be kell tölteni, hogy ez legyen az új rend kialakulásának jegecesedési központja.

Ennek a jelentésemnek nem az a célja, hogy feltárjam azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kellett küzdenem, mert azokról bizonyára megfelelő információkat kapott Miniszterelnök Úr. Van azonban néhány olyan súlyos probléma, melyet mindenképpen meg kell oldani, nehogy helyrehozhatatlan szerencsétlenség szakadjon erre a sokat szenvedett milliós városra.

Budán még folynak a harcok, de értesülésem szerint ezek már nem nagy terjedelműek, inkább szívósan védelmezett ellenállási fészkek, ezenkívül a Vár, amelyik a földalatti kazamatáival még sokáig tudja magát védelmezni, továbbá a Gellérthegy és környéke. Mindez nagyon hátrányosan befolyásolja a helyzet alakulását. A harcoló csapatok nagyobb számban itt tartózkodnak Pesten, és nem alakulhat ki az a nyugalom, amely most már feltétlenül szükséges volna a katasztrófa elkerüléséhez.[99]

Ahhoz, hogy az élelmiszerrel megrakott szerelvények akadálytalanul futhassanak be Pestre és akadály nélkül mehessenek vissza újabb szállítmányért, mindenek előtt a vasúti forgalmat kellene megszervezni.

Előbb Békés vármegyéből az alispán kíséretében 16 vagonból álló élelmiszervonat, majd később Makóról, Hódmezővásárhelyről és Orosházáról egy 22 vagonos szerelvény érkezett. Ezeknek a kirakása és elosztása meg is történt, azonban a szerelvények nem kaptak lokomotívot ahhoz, hogy visszamehessenek, és így a jelentős számú kísérőszemélyzet is Pesten rekedt. Nem is szólva arról, hogy az itt elfecsérelt idő alatt már újabb szállítmányok is érkezhettek volna a főváros lakossága részére. A pályatestek, értesülésem szerint, pedig most már olyan állapotban vannak, hogy a szerelvények akadálytalanul futhatnak Budapest felé. Semmiféle közvetlen veszély nincsen, mert a Duna zajlik, a hidak fel vannak robbantva, és így a német ellenállási fészkekből Pestet megtámadni nem lehet. Mindenképpen itt volna az ideje annak, hogy a kiéhezett lakosság élelmiszerhez jusson, mert az élelmiszer hiánya egész katasztrofálissá kezd válni. Az eddig kapott élelmiszerekből a kórházakat és egyes üzemek munkásait, meg a dolgozó tisztviselőket tudtuk némiképpen ellátni, a lakosságnak azonban már nem jutott. Olyan információkat is kaptam, hogy az utcán emberek összeesnek az éhségtől, sőt állítólag halálesetek is fordultak már ugyanebből az okból elő. Véleményem és tapasztalatom szerint az orosz hadsereg részéről ide egy erélyes városparancsnok kellene, és a forgalom megindításának semmiféle akadálya nem volna. [...]

A lakóházakban időközben felgyülemlett a szemét. A városban egyes helyeken ezt kihordták a terekre, és így egész szeméthegyek tornyosulnak. Néhány kisebb gőzlokomotívval, a szemét kifuvarozása, valamint a több ezer lódög elszállítása megoldható lenne. De az orosz katonai parancsnokságnál nem sikerült keresztülvinni, hogy lokomotívokat kapjunk. A MÁV-nak két ilyen kisebb lokomotívja van. Az egyiket, az után, hogy kérelmeztük, ismeretlen helyre vitték, a másikat sem sikerült eddig megkapnunk. Teherautó nincs Pesten, de ha a roncsokból össze is állítanánk, akkor sem volna semmi biztosíték arra, hogy valamelyik harci alakulat nem venné-e azonnal igénybe.

Ezenkívül súlyosan nehezedik a városra az a körülmény, hogy az orosz csapatok az embereket munkára fogják össze. Ezeket néha csak néhány óráig veszik igénybe, máskor azonban napokig dolgoztatják, sőt vidékre szállítják őket. Az összefogdosás utcákon minden rendszer nélkül történik. Vannak, akiket éhesen, kiskabátban visznek el. Nemcsak munkanélkülieket, hanem igen sok esetben fontos üzemek alkalmazottait, vezetőit, sőt néhány lelkészt is összeszedtek. Közülük több ezer embert gyűjtőtáborba visznek, részben Gödöllőre, részben más városokba. Ezeknek számát 18-20.000-re becsülik. A táborokban semmit sem csinálnak velük, még csak ki sem hallgatják őket. Emiatt a férfiak nem mernek az utcákon járni. Az összefogás veszedelme éppen azokat fenyegeti, akiknek fontos munkájuk miatt lakásukat el kell hagyni.[100]

Az orosz hadsereg részére szükséges munkaerőről szívesen gondoskodnék emberek kirendelése útján központilag. Így megfelelő személyek állnának a munka elvégzéséhez rendelkezésre, és az emberek is elő mernének jönni a pincékből.

A személyi és vagyoni biztonságot lassan már szintén biztosítani kellene, hiszen Budapest már egy hónap óta orosz megszállás alatt áll. Sajnos nap-nap után előfordul, hogy az egyes magánlakásokban található összes ingóságot teherautókra rakják, és ismeretlen helyre viszik az orosz hadsereg alakulatai. A Dunapart hosszában teljesen elnéptelenítettek mintegy két utca szélességében fekvő területet, és itt a lakások teljesen őrizetlenül vannak. Nap-nap után gyulladnak ki házak, és óriási tüzek keletkeznek éppen azért, mert ismeretlen egyének járják sorra a lakásokat. Érthető tehát a lakosság állandó rettegése.

Alig egy órával kaptam [sic!] értesítést arról, hogy a Károlyi utca 18. sz. házat - ahol gróf Teleki Géza miniszter úr lakása is van - a falat kibontva szintén teljesen kiürítette valamelyik orosz alakulat, és minden megfogható ingóságot és élelmiszert teherautóra rakott és elszállított.

Miniszterelnök Úr! Mindezeket nem azért írom meg, hogy panaszkodjak, hiszen amikor a polgármesterséget vállaltam, tisztában voltam a nehézségekkel. Meg kell írnom azonban azért, hátha módjában lenne Miniszterelnök Úrnak magasabb orosz katonai hatóságoknál keresztülvinni, hogy megfelelő felhatalmazással Budapest egy erőskezű városparancsnokot kapjon, aki intézményesen igyekezne kielégíteni a harcoló orosz csapatok jogos igényeit, emellett azonban helyre tudná állítani Budapesten a személyi és vagyoni biztonságot, és lehetővé tenné, hogy az élelmiszer és szénszállítások a főváros felé megindulnának. Ugyancsak elősegítené a belső forgalom zavartalan helyreállítását, és ezáltal megakadályoznánk, hogy a legszörnyűbb katasztrófa szakadjon erre a milliós városra. Annál is inkább fontos volna ez, mert az időjárás erősen enyhül, a vízellátás legnagyobb mértékben bizonytalan, és napról-napra erősbödő éhínség mellett a legszörnyűbb járványok üthetik fel fejüket.

Budapest, 1945. február 11.

Csorba
polgármester s. k.


Sorsforduló. Iratok Magyarország felszabadulásának történetéhez. 1944 szeptember-1945 április. Szerk.: Karsai Elek - Somlyai Magda. II. kötet. Bp., 1970. 207-209. p.

 

Török István: Budapest népességének vándormozgalma a háború alatt és az ostrom után

1945

[...] A rendőri bejelentő- és kijelentőszelvények több hónapi - sok százezer lapot kitevő - anyagának feldolgozása lehetővé tette annak megállapítását, hogy nagy tömegben átlag hány személy szerepel 100 bejelentő-, illetve kijelentőlapon. Így sikerült olyan szorzószámot nyerni, amelynek alapján visszamenőleg is meg lehetett állapítani a régi rendőri bejelentésekből és kijelentésekből Budapestnek háború alatti vándormozgalmát. A szóban forgó szorzószámot csupán a magánlakásokból történt bejelentéseknél és kijelentéseknél használtuk, míg a szállodai lakók és háztartási alkalmazottak esetében - túlnyomó részben egyedülálló személyekről lévén szó - a személyek számát a bejelentések és kijelentések számaival azonosítottuk.

A népesség állandóan változó számának nyilvántartása céljából, a rendőri bejelentésekből és kijelentésekből megállapított vándorlási különbözet mellett figyelembe kellett venni a város lakosságának természetes szaporodását is, és így a helybeli lakosok születési és halálozási számának különbözetét szintén belekalkuláltuk a lélekszám-megállapítás eredményeibe.

A lélekszámadatokat a háborús állapotokra való tekintettel csupán a polgári népességre vonatkozólag számítottuk ki.

Időpont

A legutolsó két népszámlálás között mutatkozó lélekszám különbözet alapján

A rendőri bejelentések és kijelentések, továbbá a születések és halálozások különbözete alapján

Különbözet az utóbbi számítás javára

kiszámított polgári népesség

1941. június 30.

1.145.641

1.141.874

-     3.767

1941. december 31.

1.154.073

1.202.496

+   48.423

1942. június 30.

1.162.504

1.226.498

+   63.994

1942. december 31.

1.170.936

1.297.337

+ 126.401

1943. június 30.

1.179.367

1.324.708

+ 145.341

1943. december 31.

1.187.799

1.363.952

+ 176.153

1944. március 31.

1.192.015

1.379.562

+ 187.547

1944. június 30.

1.196.230

1.292.783

+   96.553

1944. szeptember 30.

1.200.446

1.308.815

+ 108.369

Az utolsó két népszámlálás alapján lineáris extrapolációval kiszámított polgári népesség és a rendőri bejelentő- és kijelentőlapok, valamint a helyi lakosság népmozgalmi eredményei alapján kiszámított népesség száma között, mint a fentiekből látható, lényeges különbség mutatkozik. Ez a különbség azonban érthető, ha meggondoljuk, hogy az előbbi adatok a békeállapotok alapján feltételezett normális fejlődést feltételezték, az utóbbi adatok pedig a bekövetkezett tényleges háborús állapotokat tükrözik vissza. Budapest 1944. óta háborúban élt, és a háborús viszonyok rendkívüli befolyással voltak a népesség életének és vándorlásának alakulására. Mindenkori tapasztalat, hogy háborús időszakokban a nagyvárosok népessége erősen felduzzad. Különösen áll ez a közelmúlt világháborúra, melynek folyamán mindent elkövettek a háborús ipari termelés fokozására; Budapest, mint az ország legnagyobb ipari centruma, a normálisnál sokkal nagyobb tömegekben vette fel a vidék munkakereső lakosságát. De hozzájárult a főváros lakosságának erőteljes felduzzadásához az ország területi megnagyobbodása is; a visszacsatolt területekről igen sokan telepedtek le a fővárosban. [...]

Mint a fent bemutatott adatokból látható, Budapest polgári lakosságának lélekszáma 1944. márciusában érte el maximumát (1.379.562). A nemzetet katasztrófába döntő március 19-i erőszakos német megszállással megkezdődött Budapest népének kálváriája is. Az áprilisban megindult bombázások elől menekülők ingóságokkal megrakott kocsijai lepték el a városból szétágazó országutakat. Alig három hónap leforgása alatt 86.779 lélekkel fogyott a népesség, melyből 1125 ember a bombatámadások áldozata volt. A népesség csökkenése június után tovább folytatódott; szeptemberben már keletről menekülők érkeztek a fővárosba; ez a magyarázata annak, hogy a főváros lakossága szeptember végén újból növekedett (1.308.815). Sajnos, a gyászos Szálasi-puccs után bekövetkezett időszakot 1945. március 25-ig statisztikai adatokból - azok hiányában - áttekinteni nem lehet. A bombázások áldozatainak száma egyre sokasodott, a hadbavonulók, deportáltak és menekülők ezrei hagyták el a fővárost; közben más menekülő tömegek érkeztek, és a zavar, szenvedés, kétségbeesés egyre fokozódott. Néhány hónap alatt lejátszódott a magyar főváros legnagyobb tragédiája: Közép-Európa legszebb városa, a magyar nép büszkesége romokban hevert.

A bekövetkezett pusztulásról és mérhetetlen veszteségekről az első számszerű adatokat a székesfővárosi statisztikai hivatal által 1945. március 25-én tartott népösszeírás szolgáltatta.

A népösszeírás által itt talált 832.800 főnyi megmaradt lélekszámot egybevetve az 1944. évi március végi 1.379.562 főnyi lélekszámmal, megállapíthatjuk, hogy a németek 1944. március 19-i erőszakos lépése bekövetkeztében egy év leforgása után, 1945 március 25-én több mint félmillió (546.762) ember hiányzott Budapestről. A fenti fogyásban bennfoglaltatik a népesség természetes szaporodásának erősen passzív egyenlege is. 1944 márciusa és 1945 áprilisa között 25.801 fővel több ember halt meg Budapesten (44.910), mint 1943-44 hasonló időszakában (19.109). A fenti számnak fele - 12.754 ember - részben háborús cselekmények (bombázások, belövések stb.), részben terrorcselekmények áldozata volt, a többi a szenvedések és nélkülözések következtében halt meg, mert leromlott, kevésbé ellenálló szervezete a szenvedéseket és nélkülözéseket nem bírta ki.

A születési statisztika adataiból megállapítható, hogy 1944 márciusa és 1945 áprilisa között 6.922-vel kevesebb élő gyermek született Budapesten (18.108), mint 1943 márciusa és 1944 áprilisa között (25.030); ez a körülmény szintén a lakosság nagyarányú elvándorlásának és a rendkívül megnehezült életviszonyok következményének tudható be. A születések számának nagyarányú csökkenéséből származó emberveszteséget súlyosbította a csecsemőhalálozások számának rendkívüli mértékben való megnövekedése.

Az 1941. évi népszámlálás 542.409 férfit és 622.554 nőt talált Budapesten; vagyis 1000 férfire 1.148 nő esett. 1945. március 25-én 333.426 volt a férfiak és 499.374 volt a nők száma Budapesten, így a normálistól eltérőleg 1000 férfira 1.498 nő esett. A nemek 1941. évi arányszáma alapján következtetni lehet arra a férfiszámra (434.954), amely normális körülmények között az 1945. évi március 25-i összeírás idején itt talált nőkhöz tartozott volna. A márciusi népösszeírás idején tényleg itt talált férfiak száma és a fenti alapon kiszámított szám közötti különbözet 101.532.

A deportáltak számáról nincsenek adataink. Tény azonban az, hogy az izraelita vallásúaknak az 1941. évi népszámlálás idején Budapesten talált 184.453 főnyi létszámával szemben az 1945 március 25-i népösszeírás idején mindössze 86.910 volt a létszáma, s így a csökkenés közel 100.000 lélek. Ezek a számadatok a Pesti Izraelita Hitközség részére végzett külön feldolgozás eredményeiből származnak. Figyelembe kell azonban venni egyrészről azt, hogy a deportáltak között nem csupán izraelita vallású lakosok szerepeltek, hanem olyanok is, akik keresztényeknek születtek, vagy életük folyamán kikeresztelkedtek, amellett számos, az ún. árjatörvények[101] alapján is kereszténynek minősülő ember került politikai okokból deportálásra. Viszont figyelembe veendő, hogy az utóbbi években sok izraelita vallású egyén keresztelkedett ki, ami az izraelita vallásúak számának megfogyatkozásához szintén hozzájárult.

Részben az 1944. áprilisában megkezdődött bombázások miatt, részben az ostromot megelőző zavaros állapotok között az ostromtól való félelmükben sokan visszatértek lakóhelyükre olyanok, akik a háború alatt a bőséges munkaalkalmak keresése, illetve kihasználása végett özönlöttek a fővárosba. Sokan költöztek a háború folyamán a visszacsatolt területekről is Budapestre; ezek a felszabadulás után nagyobb részben szintén visszavándoroltak eredeti lakóhelyükre. A bombázásoktól való félelmében 1944 áprilisától kezdve sok háztartási alkalmazott is visszatért falujába. [...]


Az ostrom befejezése után Budapest lakosságának nagy része mint egy megbolygatott hangyaboly vándorolt a városon belül annak egyik részéből a másikba. Sok család igyekezett elpusztult, tönkrement otthona helyett új otthont magának szerezni, sok család régi otthonába tért vissza, melyet vagy a zsidórendeletek folytán kényszerült elhagyni, vagy amelyet a bombázásoktól, illetve az ostromtól való félelemből hagyott el. A lakásügyek rendezésére a székesfőváros központi lakáshivatalt szervezett, mely a főváros közigazgatásának egyik legjobban igénybevett hivatala lett. Egyidejűleg megindult az éhség és nyomorúság elől vidékre való elvándorlás is. Az itt szorult vidékiek régi otthonukba tértek vissza, a visszacsatolt területekről a háború alatt Budapestre költözött, vagy később menekült családok nagy része ugyancsak visszatért eredeti lakóhelyére. Ugyanakkor megindult a városba való visszavándorlás folyamata is; ez a folyamat eleinte lassúbb, áprilisban azonban már erőteljesebb volt. Ahogy az ország területe felszabadult, később a háború befejeződött, nagy tömegek előtt nyílt meg a visszatérés lehetősége Magyarországról, Ausztriából, Németországból, Cseh-Szlovákiából, Jugoszláviából stb., és megindult a budapesti lakosság számának regenerálódása.

Budapest lélekszámának legújabb alakulása az ostrom óta. - 1945. év

Hónap

Polgári népesség száma a hó elején

A rendőrségi bejelentések és kijelentések sze-rint Budapestre

Helybeli lakos élveszü-löttek1

Helybeli lakos halottak

Polgári népesség száma a hó végén

Ebből férfi

Ebből nő

Ezer férfira jut nő

érkezett

elköl-tözött

április

832.8002

49.757

14.859

1325

3129

865.849

351.267

514.627

1465

május

865.894

35.618

14.693

1359

2649

885.529

362.904

522.625

1440

június

885.529

36.431

12.846

1284

2624

907.774

375.329

532.445

1419

július

907.774

33.297

9.074

1402

2521

930.8783

388.746

542.132

1395

1 előzetes eredmények

2 1945. márc. 25-i állapot a népösszeírás eredménye szerint

3 A tanulmány sajtó alá rendezése idején befutott adatok szerint Budapest lélekszáma augusztus 31-ig 959.076-ra emelkedett.

A közölt adatok tanúsága szerint Budapest népessége 1945. március 25-e óta havonta átlag kerekszámban 24.500 lélekkel gyarapodott és július végére elérte a 930.000 főt. (Ez a szám körülbelül megfelel az 1920. évi népszámlálás idején talált népszámnak, amikor is Budapest lakossága 928.926 lélek volt.) A gyarapodás négy hónap alatt 98.078 lakos; de 1945 nyarán a városnak még mindig több százezer lakója hiányzott. Elszomorító, ha arra gondolunk, hogy a háború előtt tapasztalt békebeli fejlődés alapján 1945. év közepén Budapest népessége 1.254.404 lélek lett volna (az 1945. év közepére kiszámított népesség); ezzel szemben június végén a város lakossága mindössze 907.774 polgári személyből állott. Az 1945. évi júniusi lélekszám tehát 3 és fél százezerrel alacsonyabb, mint amennyit normális fejlődés alapján évekkel ezelőtt vártunk.

A visszavándorlás folytán a férfiak száma (mely a márciusi népösszeírás idején 333.426 főt képviselt) erőteljesebben növekedett, mint a nőké. Míg az év márciusában 1000 férfira 1.498 nő esett, július végén már lényegesen kevesebb, 1395 volt az arány. A szóban forgó négy hónap alatt a férfiak száma 55.324-el, a nőké pedig 42.754-el gyarapodott. [...]


Városi Szemle, XXXI. (1945) 2. szám. 138-143. p.

 

Jegyzőkönyv a XII. ker. Állami Líceum és Tanítóképző Intézet tanári karának üléséről

1945. április 3.

Jegyzőkönyv

Készült a budai m. kir. áll. líceum és tanítóképző-intézet 1945. április 3-án tartott harmadik alakuló értekezletéről.

Jelen vannak: Padányi Frank Antal dr. elnökletével Csáda Imre dr., Kishonti Barna, Magyary Károly, Nagy Ferenc, Okruczky András, Szelényi Dezső, Szabó Béla, Tanay Antal, Fodor Istvánné, Koltai István, dr. Lángffy Mihály és dr. Csárdonyi Zoltán tanárok.

Távol van: Prochaska Ferenc dr., Szabatsy Richárd, Gyurjács András betegség miatt. Frigyes Béla és Kelemen József dr. katonai szolgálatot teljesít.

Elnök az értekezletet megnyitja, üdvözli a tanártestület megjelent tagjait, akiket a főig. 13/1945. sz. rendelete alapján értesített az iskolai év újbóli megnyitásáról. Ugyanígy értesítette a növendékeket is, akiket lehetett.

1.) Elnök bemutatja az elmúlt értekezlet óta érkezett rendeleteket a következőkben:

Bpest vidéki tanker. főig. hiv. Összeíróív kiállítása és beszolgáltatása.

Bpest vidéki tanker. főig. hiv. 113/1945. Iskolai munka megkezdése ápr. 3-án.

Bpest vidéki tanker. főig. hiv. 3280/1944-45. Közalkalmazott igazolásának előkészítése.

Bpest vidéki tanker. főig. hiv. 140/1944-45. Tanárok pontos számbavétele ápr. 3-i állapot szerint.

Bpest vidéki tanker. főig. hiv. 3113/1944-45. Állami alkalmazottak illetményeinek folyósítása tárgyában.

2.) Igazgató kéri az osztályfőnököket, hogy azokat a növendékeket, akik nem jelentek meg, levelezőlapon értesítsék az iskola megnyitásáról.

Távollakó növendékek is jelentkeztek, akiknek lakást tudunk adni, de egyebet nem. Ellátásukról maguknak kell gondoskodniok. Mind a pesti, mind a vidéki növendékek mindent vállalnak, csak hogy tanulhassanak.

3.) Elnök-igazgató jelenti, hogy az intézet 1944. ápr. 4-től kórház, majd katonaság részére volt lefoglalva. Háromféle kórház volt intézetünkben. Először a magyarok, majd a németek hoztak be lovakat is. Lovak álltak az alsó gyakorlóban, a gazdasszony szobájában, az ebédlőben, cselédszobákban s a tornaterem egy részében. - A nagy háborús viszontagságok ellenére sok mindent sikerült megmenteni. A felszerelés egyik töredéke elpusztult, egyik töredéke eltűnt. Hogy mi minden hiányzik, azt csak egy új leltár készítésénél fogjuk megállapítani. Az egész idő alatt egyik főfeladatot abban látta, hogy a felszerelést és épületet minél jobban mentse.

Súlyos esetnek tartja, hogy egy magyar tüzérfőhadnagy az iroda ajtaját felfeszítette, ok nélkül.

Jelenti, hogy ismeretlen tettesek felrobbantották az iskola s a köztartás páncélszekrényét, s azokat kifosztották.

4.) A Vörös Hadsereg bevonulása után fogtunk hozzá a felszerelésnek tornaterembe való berakásához, hogy az idő viszontagságaitól megmentsük, s a romok eltakarításához.

Kishonti tanár nagy segítségemre volt a köztartás ügyeinek intézésében, s a romeltakarításban.

Az intézet értékeinek megmentésében, s házmegbízotti dolgok intézésében Tanay Antal igazgató[102] segített.

Rom-eltakarításban Okruczky András, Szelényi Dezső, Tóth Ervin, Csada Imre dr. és Fodor Istvánné vettek részt. [...]

5.) Igazgató jelenti, hogy iskolánk több mint 100 belövést kapott, súlyosan megrongálódott. A díszterem, az intézet szárnyának mindkét része, az internátus vége, stb. Azonban sikerült helyet találnia, ahol az intézeti munka megkezdődhet. Ablakos terem nincs, ajtó felszerelése folyamatban.[103]

6.) Az osztályok elhelyezése: I., II. és III. osztály rendes helyén lesz, a IV. évfolyam a kézimunka, V. évfolyamot a kis 5-ben helyezzük el. A gyakorló iskola alsó tagozata az internátus társalgójában, felső tagozata a tanári szoba mellett lévő szertárban lesz. Naponta egyrészt tanítunk, másrészt romokat takarítunk el. Minden tanár kötelessége, hogy naponta 9-2 óráig az intézetben dolgozzék. Ha órája van, tanítson, ha nincs órája, vegyen részt a romeltakarításban.

7.) Igazgató jelenti, hogy az elöljáróságot több alkalommal kérte, hogy a tanárok intézetünkben felvehessenek munkaszolgálatot.

8.) Igazgató jelenti, hogy az elöljáróság intézkedésére az intézetből bizonyos dolgokat elszállítottak. Gyógyszereket, kémiai szereket, továbbá padokat, táblákat, stb. Kérte az elöljáróságot, hogy többet ne szállítsanak el, s az elszállított táblákat és székeket a lehetőség szerint mihamarább adják vissza.

9.) A tanárok tisztségének kijelölése:

Osztályfőnökök lesznek:    I. osztályban - Okruczky András

 II. osztályban - Kapi Králik Jenő

III. osztályban - Szabó Béla (helyettese Magyary)

IV. osztályban - Kishonti Barna

 V. osztályban - dr. Prochaska Ferenc

(betegsége alatt helyettese Csada Imre dr.)

Az önképzőkör elnöke az alsó tagozatban Magyary Károly, a felső tagozatban Gyurjács András.

A segítő-egylet tanár-elnöke: Csada Imre dr.

10.) Igazgató jelenti, hogy a Vörös Hadsereg bevonulása utáni nap kérte az elöljáróságtól az iskolában lévő holttestek eltemetését, s az elpusztult lovak eltakarítását, az iskolában lévő lövedékek elszállítását.

Azután kért vízvezeték szerelőt, ablaküveget, tetőfedőmestert eternit palával, kőművesmestert, asztalos és lakatosmestert megfelelő anyagokkal.

A legbiztosabb azonban, amit magunk tudunk csinálni intézetünk rendbehozatalára, ezért kéri a testület hathatós támogatását.

11.) Igazgató jelenti, hogy felkérte Kishonti tanárt az órarendek elkészítésére. Az órarenden feltüntettük a helyettesítő tanárokat is, akik egyben az előző óraközi szünetben felügyelő tanárok. A távollakó tanárok és növendékekre való tekintettel a tanítás 9-2 óráig lesz.

12.) Igazgató bemutatja a tervet, amit a rom-eltakarítására vonatkozólag készített.

I. osztály Okruczky tanár vezetésével: a tornaterem és az igazgató lakása közötti udvar, Szalatsy tanterme és szertára, a köztartás vezető lakása.

II. osztály Kapi Králik tanár vezetésével: a tornaterem és az internátus közötti udvarrész. Díszterem. Mosdó II. 4.

III. osztály Szabó Béla tanár vezetésével: az internátuson túl lévő kis udvarocska, az ebédlő, cselédszobák, gazdasszony szobája.

IV. és V. osztály Kishonti tanár vezetésével: az udvar, zongoratermek, zeneszertár, három lépcsőház.

Azután közös erővel hozzáfogunk az alagsor kitakarításához.

Minden tanár hozza rendbe a szertárát. [...]

13.) Igazgató[104] jelenti, hogy az intézet kertjét ez évben a tanárok s altisztek között osztotta szét megművelés céljából, mert különben nem tudta volna megműveltetni. Az intézet kertésze beteg, növendék pedig ápr. 1. előtt nem volt. Felhívja mindenki figyelmét arra, hogy gyümölcsfákhoz, s más palánta-ültetvényekhez ne nyúljanak.

14.) Igazgató bemutatja a tantárgyfelosztást. Jelenti, hogy minden egyes osztály óraszámát 30-ra teljesítette. Azoknak a kartársaknak, akiknek legkevesebb az óraszámuk, a romeltakarításon kívül némi kis irodai elfoglaltságuk is lesz.[105]

Rövid úton kapott rendelkezés alapján Mózes Etelka győri tanárnőt is foglalkoztatja néhány órára.

Magyary Károly jelenti, hogy a tanker. főigazgató 3188/1944-45. sz. iratával a Buda és Pest között való közlekedés megzavarásának tartamára ideiglenes szolgálattételre a VII. ker. áll. kisdedóvónőképző-intézethez osztotta be. Itt tanított 1945. III. 13-III. 24-ig. Miután ekkor megszűnt a forgalmi nehézség, a XII. ker. állami tanítóképzőnél megkezdi munkáját.

Több tárgy nem lévén az ülés véget ért.

K.m.f.


ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Kar irattára, 18/1945.

 

Vita a Budapesti Nemzeti Bizottság ülésén a földreform végrehajtásáról és a német nemzetiségű lakosság kezeléséről

1945. április 11.

Jegyzőkönyv a Budapesti Nemzeti Bizottság 1945. április 11-i üléséről

[...] Elnök felkéri Kovács Imrét, ismertesse a napirend következő pontját a földigénylő bizottságok megalakításáról Budapesten.

KOVÁCS IMRE[106] bejelenti, hogy vidéken megindult a földosztás[107], így pl. "Alcsuti József"[108] birtokán a parasztok az utolsó holdig minden darab földet jegyeztek. Budapest nem lehet kivétel, a Budapest környéki területek helyzetüknél fogva sok millió pengős értéket képviselnek. A BNB foglalkozzék a kérdéssel már csak azért is, mert a rendeletben fel van sorolva, hogy kitől, így a volksbundistáktól[109] is el kell venni a földet. Ide sorolandók a sváb községek is. A sváb községek lakosságának több mint 90 %-a a Volksbund tagja volt, és ezek adták azt a két hadosztály SS katonaságot is, akik Budapestet "védték". Mivel ebben a háborúban nagy parasztrétegek sodródtak a városba, akik itt gyökeret nem eresztettek, javasolja, hogy a svábok földjeit ezeknek juttassák. A rendelet szerint az ellenállásban résztvettek is jogosultak. Ezek már szervezkednek is, és annyian vannak már, hogy Tildy Zoltánnak van igaza, aki azt mondta, hogy az ellenállási mozgalomban résztvettekből két hadosztályt lehetett volna kiállítani. Csakhogy a Magyar Front[110] intéző bizottsága jól tudja, ki mit tett. A ki nem sajátítható telkek és kertek nagy része városrendezési szempontból így szabaddá lehet. Ugyancsak épületek szabadulnak fel a város céljaira, pl. a német birodalmi gimnázium telke.[111]

JÁMBOR ALAJOS[112] javasolja, hogy mivel az elmúlt 25 évben a proletariátus szenvedett a legtöbbet a reakció alatt, itt az alkalom, hogy vegyék figyelembe az ő érdekeiket is.

SUPKA GÉZA[113] bejelenti, hogy kulturális közérdek a földbirtokokon található levéltárak, ingóságok és ásatási területek megóvása, megőrzése, illetőleg egységben hagyása. Indítványozza, hogy a Bizottság szólítsa fel a minisztériumot, gondoskodjék rendeleti úton a birtokokon található ingóságok, könyv-, levéltárak, ásatási anyag megőrzéséről.

GERŐ ERNŐ[114] bejelenti, hogy nem látja semmi értelmét földigénylő bizottság alakításának Budapesten. Budapest par excellence[115] ipari város. A munkásokat nem kell parasztokká tenni. Más kérdés a sváb probléma. A baj csak az, hogy egyes községeken belül a lakosságból alakított földigénylő bizottságok állapítják meg, kitől kell elvenni a földet. Nyilvánvaló, hogy a 90%-ban sváb volksbundista lakosság hogy fogja maga között elosztani a földet. Tehát szükség van kiegészítő rendeletre vagy végrehajtási utasításra, illetőleg annak pótlására, hogy a sváb községekben egyelőre, amíg a svábok összetelepítésére nem kerül sor, magyar földigénylő bizottságok működjenek. Ami a főváros területén található sváb ingatlanokat illeti, ehhez nem szükséges külön földigénylő bizottság, az fasiszta vagyon, tehát állami vagy városi tulajdonba megy át.

BECHTLER PÉTER[116] bejelenti, hogy Kispest határában és Pestlőrincen nevezett városok polgármestereinek bejelentése alapján 1945. április 15-én a székesfőváros tulajdonában lévő kertes lakás építésére szolgáló 160 katasztrális hold telek kerül kiosztásra. Ezzel kapcsolatban sürgős intézkedést vár.

TILDY ZOLTÁN[117] bejelenti, hogy ki kell mondani, miszerint ezek a földek nem mezőgazdasági művelés, hanem lakásépítés célját szolgálják, tehát 50 holdon felül sem vehetők igénybe.

POLGÁRMESTER bejelenti kiegészítésül, hogy 200 katasztrális holdat négyszögölenkint 40 pengőért ugyanott már ki is osztottak, holott azt a területet a Fővárosi Szeméttelep terjeszkedése céljaira vásárolták meg, valamint a szeméttelepből táplált méntelep istállói számára. Ugyancsak sérelmet szenvednek a Vízművek érdekei hasonló esetekben.

RIES ISTVÁN[118] hozzájárul ahhoz, hogy a fasiszta ingatlanokat szétosszák, de javasolja, hogy a kultúrintézmények, pl. az Akadémia, a Nemzeti Múzeum és a főiskolák tulajdonában lévő birtokokat, mivel ezek a közérdeket szolgálják, ne osszák fel. Ezek az intézmények különben is megfelelőbben tudnák kezelni a birtokokat, mint ha állami vagy városi kézbe mennének át, hiszen anyagi egzisztenciájuk függhet tőle. Erre a kormány figyelmét fel kell hívni.

DARVAS JÓZSEF[119] felhívja a figyelmet arra, hogyan keletkezett a sváb gyűrű Budapest körül. Mindez imperialista német telepítő törekvések eredménye. A sváb kultúrpolitikusok váltig hangoztatták a sváb községek tisztaságát és az ottani magasrendű életet, de ez megtévesztés, hiszen ők a főváros közelében roppant előnyöket élveztek, szemben az Alföld magyar falvaival. Ha a svábok közé magyarokat telepítenek, azok elfojtják, megölik őket. Ezért nem lehet más megoldás, mint a sváb gyűrű szétrobbantása, a svábok kitelepítése.[120]

SZENT-IVÁNYI SÁNDOR[121] felhívja a figyelmet a Budapestre feljött mintegy 50.000 székelyre. Javasolja ezeknek felhasználását a sváb községek magyarosításához.

KOVÁCS IMRE bejelenti, hogy vannak emberek, vidéki parasztok, akik itt ragadtak, s bár féllábbal üzemekben, gyárakban helyezkedtek el, vissza akarnak menni. A közlekedési viszonyok ezt nem teszik lehetővé ma, viszont mire hazaérnek, addigra már ott nem lesz föld. Ha pedig kimennek Budaörsre, ott azt mondják nekik, hogy nem oda való lakosok. Ezért kell a Budapesti földigénylő bizottság, amely ezeket is földhöz juttatja.

SZÉLL JENŐ[122] nem találja helyesnek ezt a megoldást, hiszen a földosztás úgysem Budapest területén történne. Az ilyen problémák megoldására az Országos Földbirtokrendező Tanács vagy a kormány hozzon létre külön bizottságot.

KOVÁCS IMRE erősíti, hogy ez volna a budapesti földigénylő bizottság.

SUPKA GÉZA elvi döntést javasol, mellyel a Budapesti Nemzeti Bizottság kimondja, hogy a sváb községek meghatározást nem fogja használni. Demokráciában nem szabad senkit azért sújtani csupán, mert egy fajhoz tartozik. Vagy politikai vétség terheli az illetőt, vagy nem. De nem azért bűnhődik, mert sváb.

GERŐ ERNŐ bejelenti, hogy nem ért egyet az előtte szólóval. Nem egyedül Hitler a bűnös a most történtekben, hanem a németségnek is osztozni kell sorsában.

KOVÁCS IMRE kijelenti, hogy minden sváb volksbundista volt.

SUPKA GÉZA kijelenti, hogy ez más lapra tartozik, azokat azért kell sújtani, mert a Volksbundhoz tartoztak, de nem azért mert svábok.

SZAKASITS ÁRPÁD szintén óv az általánosítástól, és a kollektív felelősségre vonás problémáját veti fel.

GERŐ ERNŐ kijelenti, hogy nem véletlen az, hogy éppen Németország termelte ki Hitlert.

ELNÖK határozatilag kimondja, hogy a BNB megkeresi a földmívelésügyi minisztert annak érdekében, hogy ő pártközi konferenciát hívjon össze, melynek egyetlen napirendi pontja a földigényléssel kapcsolatban felmerül problémák még rendeleti úton megoldást nem nyert részletei. Ezt a problémát és a milliós telkek felhasználását el kell választani a sváb kérdéstől. Irányelv azonban az legyen, hogy a Budapest környéki területeket proletárgyermekek, kultúrintézmények, szanatórium, tejkonyha stb. céljaira használják. De hogy ne hamarkodják el az ügyet, a bizottság esetenként vizsgálja meg az igényeket, valamint méltányolja azoknak a németszármazásúaknak [az] érdemeit, akik az ellenállásban részt vettek. [...][123]


Gáspár Ferenc
- Halasi László (szerk.): A Budapesti Nemzeti Bizottság Jegyzőkönyvei 1945-1946. Budapest Főváros Levéltára, Bp., 1975. 82-84. p.

 

Dokumentumok a csepeli Weiss Manfréd-művek sorsáról 1944-1945-ben

Jegyzőkönyv

Felvétetett Csepelen, 1945. augusztus 7. napján.

Jelen vannak: a 3-ik Ukrán hadsereg gépesített alakulata részéről:

FISZAK mérnök-alezredes, fenti alakulat parancsnoka, a WEISS MANFRÉD gyár katonai főparancsnoka
SUGIN mérnök-őrnagy, a gyár katonai parancsnoka

a Magyar Iparügyi Minisztérium részéről:

SALAMON-RÁCZ államtitkár

a Weiss Manfréd acél- és fémművei rt. részéről:

JÜNKER GÉZA igazgató,
KORBULY JÁNOS műszaki igazgató,
FORRÓ LÁSZLÓ kereskedelmi igazgató és,
DRAHOS LAJOS, az Üzemi Bizottság elnöke.

Fentnevezettek megállapodtak abban, hogy FISZAK mérnök-alezredes, a 3-ik Ukrán Hadsereg gépesített alakulatának parancsnoka, a gyár katonai főparancsnoka és SUGIN mérnök-őrnagy, a gyár katonai parancsnoka ÁTADJÁK és SALAMON -RÁCZ úr, a Magyar Iparügyi Minisztérium képviselője valamint JÜNKER GÉZA, a Weiss Manfréd gyár igazgatója ÁTVESZIK: a

1. WEISS MANFRÉD acél- és fémművei rt-t, Csepel. A gyár teljes rendben és üzemképes állapotban adatik át.

2. A gyár 121 műhelyében 15.407 munkás és 1452 tisztviselő és műszaki személyzet dolgozik. Mellékelve: Épület-, anyag-, felszerelés- és gépjegyzék. (3 db. könyv).

3. A vállalat Igazgatósága szükségesnek tartja megemlíteni, hogy a vállalat irányítását végző Vörös Hadsereg képviselői szintén segítségére voltak a gyárnak a szervezés és a munka megindításával kapcsolatos munkájában. Nevezettek támogatásával sikerült a gyárnak leküzdenie azt a nehéz helyzetet, amelyben volt a német megszálló csapatok távozása után. A gyár megkezdte a Vörös Hadsereg rendeléseinek teljesítését és a belföldi piacra szóló cikkek kiszállítását.

A Vörös Hadsereg képviselői messzemenő segítségről adtak tanúságot a gyári munkások részére történt élelmiszer beszerzése és a gyártási tervek teljesítéséhez szükséges különféle anyagok felkutatása alkalmával. E célból naponta 10 tehergépkocsi állott rendelkezésre, fuvardíj megtérítése nélkül.

4. Azonfelül igazoljuk, hogy FISZAK mérnök-alezredes, SUGIN mérnök-őrnagy valamint azok munkatársai részéről - nevezettek itt-tartózkodásának ideje alatt - a lehető legkorrektebb eljárást tapasztaltuk úgy a gyár Igazgatóságával, mint a munkásokkal szemben. A Vörös Hadsereg képviselői gyári működésük ideje alatt a gyárból semmiféle gépet, anyagot vagy felszerelést nem vittek el, ellenkezőleg, a Vörös Hadseregnek a gyárba történt bevonulásának időpontjától működő, jól szervezett őrség lehetővé tette a gyárnak kifosztástól való megóvását. [...]


Jegyzőkönyv a W. M. Acél- és Fémművei
Igazgatósági ülésről 1945. december 22-én

Jegyzőkönyv

felvétetett Budapesten 1945. december 22-én, a Weiss Manfréd acél- és fémművei rt. igazgatóságának budapesti irodájában tartott ülésén. [...]


Takácsy Konstantin igazgató a jegyzőkönyvhöz csatolt jelentésben számol be a vállalat működéséről. Hosszabb eszmecsere után, amelyen az igazgatóság és üzemi bizottság tagjai részt vettek, az igazgatóság a jelentést egyhangúlag tudomásul veszi. Hangsúlyozza az igazgatóság, hogy bár a gyár ma irracionálisan, veszteséggel dolgozik, az üzem fenntartását a jóvátétel teljesítésének politikai szükségessége és a munkásság kenyerének további biztosítása érdekében fenntartja.

Ivanics üzemi bizottsági elnök kérdi, hogy az igazgatóság tagjainak igazolása megtörtént-e. Az igazgatósági tagok közlik, hogy a gyár budapesti igazoló bizottsága előtt mindnyájan igazoltattak. Ivanics üzemi bizottsági elnök kérdést intéz az igazgatósághoz, hogy 1944-ben miképpen történt a gyár átadása a német érdekeltség kezébe. Dr. Lázár Andor elnök előadja, hogy 1944. március 19. után a vállalat részvényesei, a br. Weiss, Chorin és br. Kornfeld családok tagjait a németek részben elfogták, részben pedig bujdosásra kényszerítették. Az elfogottakat testileg is súlyosan bántalmazták és külföldi gyűjtőtáborokba vitték. Ilyen körülmények között kötötték a család tagjai, kik a vállalat összes részvényeinek tulajdonosai voltak, egy 25 évre szóló kezelési szerződést egy német érdekeltséggel, amely szerződésben a részvények tulajdonjogát a maguk számára fenntartották. Ez alapon vette birtokba a gyárat a német érdekeltség és tette lehetővé a család tagjainak, hogy a semleges külföldre meneküljenek.[124]

A részvénytársaság vezetősége a németek ama szándékát, hogy új igazgatóság választásával a vállalatok vezetését jogilag is teljesen kézbe vegye, meghiúsult azáltal, hogy a novemberben tartott közgyűlés jegyzőkönyvét a cégbíróságnál nem mutatta be. Ennek következtében vált lehetővé, hogy Budapest felszabadítása után a régi igazgatóság működését újból megkezdhesse.

A kezelési megállapodás mindenesetre járt annyi eredménnyel, hogy a német érdekeltség megakadályozta, hogy a csepeli gyárak berendezéseinek egyes részei különböző német érdekeltségek által széjjelhordassanak, amire a szándék Wienerneustadt és Steyr részéről már erősen megnyilvánult.

Sikerült azonban a német érdekeltség útján az acél- és fémművek felrobbantását és gépeinek elhurcolását megakadályozni.

Az igazgatóság tagjai a május 19-én létrejött kezelési szerződés megkötéséről előzetesen semmit sem tudtak, s erről az igazgatóság elnöke csak június folyamán szerzett tudomást, a szerződést magát pedig júliusban kapta először kézhez. A kényszer hatása alatt létrejött kezelési szerződés storníroztatott, s ezt a kormánynak be is jelentettük. Az elhurcolt részvények megsemmisítése iránt az eljárás folyamatban van.

Az igazgatóság és üzemi bizottság a közölteket egyhangúlag helyeslőleg tudomásul veszi.

Ivanics üzemi bizottsági elnök, Drahos alelnök, Somogyi üzemi bizottsági tag kérik az igazgatóságot, hogy az igazgatóság tegyen lépéseket olyan irányban, hogy a család tagjai külföldről haza jöjjenek és a család tagjai a maguk részéről is tegyenek meg mindent a külföldön lévő gépek és anyagok hazahozatala érdekében. Az igazgatóság ezt az óhajtást köszönettel tudomásul veszi, a család tagjainak tudomására juttatja, és egyébként is minden lépést megtesz a vállalat külföldön levő vagyontárgyainak hazahozatala iránt. Ebből a célból a vállalat megbízottai újból ki fognak utazni Ausztriába, Németországba és Csehországba, amint ennek lehetősége megnyílik.

Kenéz Béla igazgatósági tag felveti a munkás ellátás fontosságának kérdését. Az igazgatóság és üzemi bizottság tagjai egyhangúlag igen fontosnak és szükségesnek tartják, hogy az ellátás érdekében továbbra is - még áldozatok árán is - minden olyan intézkedés megtörténjen, amely a munkások élelmiszerhez jutását biztosíthatja. Az igazgatóság tudatában van azonban annak, hogy közhatalmi erő híján a kb. 35 000 személy ellátása a beszerzés és szállítás nehézségei és a készletek rendkívül csekély volta miatt sokszor úgyszólván áthidalhatatlan nehézségekbe ütközik, amely nehézségek leküzdése túlhaladja az igazgatóság erejét. [...]


Iratok a Csepel Vas- és Fémművek történetéhez. Szerk.: Baczoni Gábor. Bp., 1977. 263-265. p.

 

Fischer József a Fővárosi Közmunkák Tanácsa utolsó éveiről

[...] 1945. január 28-án beállított Granasztói[125] és azt mondja: hát te itt ülsz? Miért nem mész be a Városházára, még lehetsz műszaki alpolgármester. Mondom, nem akarok én műszaki alpolgármester lenni. Azért mindenesetre bementem a Városházára, ahol nagy nyüzsgés volt. A polgármesteri szobánál, ott elfogtak engem. Oltványi[126] közölte: úgy határoztunk, hogy te leszel a Közmunkatanács[127] elnöke. Mi, kisgazdák is hozzájárulunk, ha megmagyarosítod a neved. Na, mondom, hát arról szó sem lehet. Mellesleg neki is magyarosított neve volt az Oltványi.

1945. január 29-én kaptam egy gépelt papírt az aláírásokkal, és bementem a Közmunkatanácsba. Ott az óvóhelyen tartózkodott a régi elnök, akit a nyilasok leváltottak, a Bessenyey Zénó. Annak mutattam ezt a pecsét nélküli papírt - hát hol lehetett nekik akkor még pecsétjük? - és mondtam, én vagyok kinevezve. Ismert. Végigvezetett, az összes ablak kitörve stb., és több tisztviselő ott tanyázott az óvóhelyen, a holmijukat oda vitték, mert az óvóhelyet biztosnak tartották. [...]

A közmunkatanácsi működés az első hónapokban meglehetősen bizonytalan valami volt. Mert végeredményben a Közmunkatanács városrendezési és másodfokú építési hatóság volt. De itt hozzá kellett nyúlni mindenhez, amihez hirtelenjében hozzá lehetett nyúlni. Például, amikor nekem jelentették, hogy a Fővárosi Könyvtár teteje megsérült, és a könyvek áznak, azonnal intézkedtem, hogy ponyvával ideiglenesen fedjék be. Amiből aztán a polgármesterrel vitám támadt, mert tiltakozott az ellen, hogy én a fővárosnak a hatáskörébe intézkedjem, amit meglehetősen erélyesen utasítottam vissza, mondván, hogy ilyen sürgős szükségben nem lehet habozni, hogy ki intézkedjen. Az tegyen valamit, aki a leggyorsabban tud. [...]

Márciusban a miniszterelnök kinevezett országos újjáépítési kormánybiztossá. Az első dolgom volt megoldani, hogy munkaerő álljon a rendelkezésemre, fizetett munkaerő. Hogy ne az utcáról, a házakból rendeljük le az embereket romeltakarításra, minden eszköz nélkül, ami számtalanszor előfordult abban az időben. Annyira például, hogy Budáról menekültek át az emberek, mert ott olyan romhalmaz volt, hogy ezzel nem tudott volna a lakosság megbirkózni. Átjöttek inkább Pestre, ahol kevésbé lehetett őket effajta munkákra igénybe venni. De én emlékszem, hogy egy szekeret - mert lovak nem álltak rendelkezésre - legalább 20 ember tolt, vontatott, és volt rajta valami kis rakás. Hát ezzel a módszerrel nem lehetett sokáig, legalábbis megfelelő módon megoldani ezt a kérdést. Az ötös bizottságnak[128] felvetettem a tervet, hogy vezessék be az úgynevezett közmunkaváltság-rendeletet, és a lakosság, minden dolgozó, fizetésének bizonyos hányadát (pontosan kiszámítva) fizesse be, ezzel az összeggel pedig egy munkásgárdát szervezünk, amellyel megindítjuk a megfelelő helyreállítást, romeltakarítást. Rákosi Mátyás[129] akkor azt kérte, hogy a Kisgazdapárt részéről egy közgazdász, és a Szociáldemokrata Párt részéről én, együttesen beszéljük meg vele a rendeletet. A Tisza Kálmán téri pártház[130] egyik kis szobájában folyt ez a beszélgetés, az ötös bizottság első tárgyalása után. Mert akkor én csak bejelentettem ezt a tervet, és nem volt semmiféle ellenvélemény. Mindenesetre ennek a tervnek a részletesebb megtárgyalása céljából folyt ez a megbeszélés hármunk közt, a Tisza Kálmán téren, az MKP központjában. Semmiféle nézeteltérés nem volt, abban az időben nem volt olyan sok idő ilyen megbeszélésekre, egy fél óráig tartott. Úgyhogy én a plakátot megszövegeztem. A pénzügyminiszter, Vásáry István[131] tett némi kifogást, én ugyanis nem akartam olyan nagyon részletezni a fizetési kategóriákat, hogy teljes precizitással, 100 forintnyi emelkedésekkel legyen megállapítva a hozzájárulás. Vas Zoltán volt a polgármester[132], és közben felhívott telefonon, hogy én nem akarok vele beszélni? Mondom, dehogynem. Akkor Vas Zoltán már három napja polgármester volt. Átmentem egy délután. Azt mondja Vas: nem jó ez, amit akarsz csinálni, ez a közmunkaváltság rendelet. Mondom: miért nem? Azt mondja túl hosszú. Mondom: nem baj, minden benne van. De te mit akarsz? Elővett egy kis cédulát, és arról felolvasta, hogy fizessenek az eszpresszózók, a valutázók, a feketézők stb., az utolsó szó pedig az volt, fizessenek a gazdagok. Ebből mennyi pénzt remélsz - kérdeztem tőle - mire ő mondott egy kis összeget. Azt mondtam: ennek a tízszerese is kevés lenne nekem! Így folyt a beszélgetés, de egyáltalán nem jelentett semmiféle akadályt ebben a vonatkozásban. Tárgyalásunk további részében megemlítettem a polgármesternek, hogy itt egy anarchia készül, ha szétdobáljátok a fővárosi telkeket a jelentkezőknek, a házhelyigénylőknek. 50 ezer házhelyigénylő volt! Ezek fölépítik a kis házaikat minden közmű nélkül, így utak, csatornázás, vezeték stb. hiányában egy nyomortanya alakul ki. Vas Zoltán azt mondta: nem baj, majd két év múlva kisajátítjuk. Mire azt válaszoltam: "Úgy kezeled ezt a várost, mint egy nagy krumplikereskedést." [...]

1946 tavaszán Balogh miniszterelnöki államtitkár[133] levélben jelezte, hogy kívánatosnak tartana egy megfelelő utat elnevezni Sztálinról. Egy alkalommal a pénzügyi bizottság üléséről áthívtak a másik szobába, telefonhoz. A vonalban Szviridov altábornagy volt, az Ellenőrző Bizottság elnöke, és arra kért, keressem föl, mert egy megfelelő útvonalat szeretnének elnevezni Sztálin marsallról. Megállapodtunk az időpontban. Miután akkor Kővágó[134] volt a polgármester, és nem állt rendelkezésére kocsi, az én kocsimon mentünk oda. Egy tolmács közvetítésével folyt a beszélgetés. Kővágó rögtön kijelentette, hogy ő nem illetékes ebben a kérdésben, tehát ő már nem vett részt a beszélgetésben. Az altábornagy úr egy kéréssel kezdte: szeretné, hogyha az Andrássy utat neveznénk el. Amire én azt mondtam, hogy bizonyos okoknál fogva én azt szeretném, ha valami más utat neveznénk el. De a tanácsülés elé fogom terjeszteni.

Nem terjesztettem, így aztán egy másik terminus alakult ki, amikor legközelebb elmentem hozzá, kb. egy hét múlva. Akkor én fölajánlottam, hogy a Nagykörútnak egy részét nevezzük el, térnek pedig a Széll Kálmán teret ajánlottam, most Moszkva tér lett. Szviridov szerint az nagyon kívül van a városon, és nem fogadta el. Közöltem, hogy akkor majd egy másik javaslatot teszek, közben megint eltelt egy kis idő. Akkor következett a harmadik beszélgetés. A harmadik beszélgetésnél egy újabb utat javasoltam, de ebben sem tudtunk megegyezni. Elváltunk megint azzal, hogy ez egy nagyon kényes kérdés számomra, ezt meg kell hogy beszéljem Rákosival. Azt gondoltam, hogy ő talán majd tud segíteni ebben a kérdésben.

Rákosi azonban elutasította, hogy ebben részt vegyen. Ez az én ügyem, mondta, ezt én intézzem. Megkérdezte, hogy mit neveztek el a bécsiek. Közöltem vele, hogy a Schwarzenberg Platzot. Nagyon szép nagy tér, a város szívében, de Bécsnek nagyon sok szép nagy tere és útvonala van. Budapestnek az Andrássy út a legszebb útja, ez az egyetlen. Ebben maradtunk, tudomásul vettem, hogy ő ebben nem vesz részt. És vártam, vártam egy pár napot, sőt eltelt pár hét, már égető lett számomra a kérdés, és arra gondoltam, hogy újabb terminust kérek, mikor megjelent egy százados azzal a kéréssel, hogy az altábornagy úr szeretne már ebben a dologban dűlőre jutni. Azt válaszoltam, hogy éppen szerettem volna egy új terminust kérni. Megtelefonálták, elmentem. A követségi tanácsos tolmácsolt, három magasrangú tiszt állt még ott az asztal mellett. Ezeknek a jelenlétében beszéltem a követségi tanácsossal erről a kérdésről. A tanácsos azzal kezdte, hogy ők nem kívánnak olyan utcanevet, utcát vagy teret elnevezni, amihez bizonyos érzelmi szálak fűződnek, de Andrássy nem olyan nagyság, amelyhez országos érdekek fűződnek. Amire fölvilágosítottam Andrássy szerepéről, először is az 1848-49-es Kossuth időkből. Hiszen már a pákozdi csatában mint parancsőrtiszt szerepelt Andrássy, aztán később ő lett a konstantinápolyi követ. Majd óriási szerepe volt az Ausztriával való kiegyezésben, amely hosszú időre nyugalmi állapotot teremtett, létrehozta a Monarchiát. Tehát Andrássynak igenis nagy érdemei voltak, történelmi érdemei. Ebben nem tudtunk megegyezni.

Újabb javaslatot tettem, hogy az Erzsébet teret nevezzük el Sztálinról. Térképet hozatott be, amelyen csak kis pont volt az Erzsébet tér. Mondtam, menjünk ki a helyszínre, nézze meg. Miután az ő kocsija nem volt használható, mert a sofőr éppen ebédelt, az én kocsimon kijött. Az a százados, aki annak idején engem értesített az újabb beszélgetésről, az ült a sofőr mellett, tolmácsolt. Körüljártuk az Erzsébet teret a kocsival, majd kiszálltunk a tér Andrássy úthoz közeli sarkán. Az altábornagy azt mondta, hogy ez ellen sem lehet semmi kifogásunk, de azért egy út szebb lett volna. Erre már nem is kellett válaszolnom, mert ebben megegyeztünk. Visszamentünk, és az Erzsébet térből Sztálin tér lett.

Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy a háború folyamán a szövetségesek együttműködése volt az, ami a hitleri hadsereget le tudta győzni, tehát akkor megfelelő teret és valamilyen utat a megfelelő amerikai és angol személyről is el kell nevezni. Kézenfekvő volt, mert Roosevelt[135] éppen meghalt, úgyhogy a Roosevelt teret vetettem föl, ami meg is valósult. És az angoloknál Montgomery[136] nevéről elneveztük a volt Zita rakpartot. Az a Gellért-hegy tövében volt, a Lánchídtól a Ferenc József hídig. A Közmunkatanács megszűnése után azután megváltoztatták az elnevezéseket, amikor visszaállt a fővárosra az utcaelnevezési jogkör. A Sztálin térből Engels tér[137] lett, és az Andrássy út nevét Sztálin útra változtatták.[138] Amikor pedig Montgomeryt kinevezték a NATO főparancsnokává, akkor levették a nevét a rakpartról.[139] Roosevelt tér továbbra is megmaradt.

A névadással kapcsolatban az amerikai tábornokhoz - aki akkor az Ellenőrző Bizottságnak tagja volt - elmentem egy jogászom kíséretében. Azt mondta, nagy megtiszteltetésnek vesszük, de nekünk semmi beleszólásunk nincs ebbe. Ezzel ez el volt intézve, úgy hogy az angolokat már meg sem kérdeztem. Gondoltam, nyilván nekik is ez az álláspontjuk. Ettől függetlenül egy néhány hónap múlva megjelent egy angol követségi tanácsos, és Montgomerytől egy köszönő levelet adott át nekem, egy hivatalos köszönő levelet, az utcaelnevezés tárgyában. [...]

1948. február 21-én Vas Zoltán miniszter, a Gazdasági Főtanács főtitkára távbeszélőn közölte: a Közmunkatanácsot 24 órán belül megszüntetem. Szintén 1948 februárjában jelent meg utoljára a Tér és forma.[140]

Az előzményekben benne foglaltatik az az állásfoglalás, amit már 1945 elején ismertettek velem, hogy a Kommunista Pártnak az álláspontja, hogy a tanácsot megszünteti. És ehhez Vas Zoltán konzekvensen ragaszkodott. Úgyhogy a polgármestersége alatt többször úgy nyilatkozott, hogy megszünteti a Közmunkatanácsot. Így. Imperatíve. Megszünteti. Ez nagyon kellemetlen volt, és néhányszor szóvá tettem ezt Rákosinak, aki ilyenkor azt válaszolta: ez nem párthatározat, ne törődj vele. De mindenesetre kellemetlen volt, mert ha egy hivatalos személy, a polgármester, ilyen nyilatkozatokat tesz a sajtóban, az egy hivatalnak a presztízsét rendkívül aláássa. Hát milyen hivatal az, amellyel kapcsolatban egy felelős, kormányzati személyiség, mert Vas Zoltán az volt, állandóan azt hangoztatja, hogy meg fogja szüntetni? [...]

Az FKT 1948-as megszűnése nagyon érdekes körülmények között történt. Ugyanis a kormány bizonyos kérdések rendezése végett Moszkvába utazott. Szakasits,[141] Rákosi és a többi, azok a személyek, akik a tanácskozáson részt vettek. Akkoriban már meglehetősen bomlóban volt a Szociáldemokrata Párt, már ez a jobboldal, baloldal a párton belül... és ezt az alkalmat, amikor nem voltak itt ezek a személyek, használta föl Vas Zoltán. Mint a tervhivatal elnöke, az ő hatáskörébe tartozott bizonyos hivatalok megszüntetése, s ő nekem négyszemközt meg is mondta, hogy ez lesz az egyik első hivatal, amit meg fog szüntetni. Nem tudta, hogy ezzel nekem milyen szívességet tesz, én akkor már ebből ki akartam lépni, már olyan bonyolult volt a politikai helyzet, hogy én politikai szempontból nem akartam részt venni semmiben. Én mindig hangsúlyoztam, akkor és később is, hogy én mint építész szerepelek, és nem mint politikus.

Az, hogy ha itt kis mértékben vagy nagymértékben diktatórikusan intézik az ügyeket, és nem pedig a tárgyalások, a vélemények kialakítása útján, természetesen nem felelhet meg nekem, annál is inkább, mert én a múltban, mint gyakorló építész, az építtetőknek a saját pénzén sem csináltam azt, amit akartak. Major Máté[142] azt mondta, hogy nem voltam elég rugalmas. Ha rugalmasság alatt opportunizmust lehet érteni, akkor nyilván nem voltam.

1948. február 21-én történt, hogy én azt a telefont kaptam a lakásomra, a lakásomon hívott fel reggel 8-kor Vas Zoltán. Bementem a hivatalba, fölhívtam Marosánt,[143] mert ő Pesten volt, akkor ő volt itt az egyik tótumfaktum, az úgynevezett baloldalhoz tartozott. Mi van - kérdezte - te is be vagy...? Mondom, nem. De én nem teszem ki a munkatársaimat annak, amivel Vas Zoltán fenyegetőzik, hogy átrendeli őket az Építésügyi Minisztériumba, hát ott maradnék egyedül, és aki nem megy, azt kivágják. Ez az egyik. Felhívtam Ries Istvánt[144] is, aki azt mondta, itt nem tehet semmit, és Horváth Zoltán[145] is azt mondta: nincs értelme rezisztálni. Ő Szakasitsnak úgynevezett szürke eminenciása volt. Úgyhogy még aznap elmentem három hónapi szabadságra. Később értesültem, hogy mikor egy óra múlva Harrer[146] megérkezett, így állított be: "Hallom, ég a ház!" Amire Helle Laci[147] azt mondta: "Már leégett". [...][148]


Fischer József visszaemlékezése. In: Budapest Főváros Levéltára Közleményei '84. Szerk.: Szekeres József. Bp., 1985. 408-413. p.

 

Schifferné Szakasits Klára 1945. május 1-ről

[...] A város ünnepi díszben köszöntötte május elsejét.

Az ép és kevésbé ép házak lakói egymással versenyezve mosták le a házak kapuit, felmosták a járdát, a lépcsőházat, a lépcsőket. A háború okozta rongálódást feliratos táblákkal takarták el. Az ablakokat, a házakat feldíszítették.

A város levegője üde lett a sok háborús szenny után.

Május elseje reggelén az idő csalóka volt; hol beborult; hol kiderült, eleredt az eső, azután elállt. Jókedvűen ébredtem, tele boldog várakozással.

A két új ruha ott volt a szekrényben. Latolgattam, melyiket vegyem fel. Végül is a kéket választottam. Csak azt sajnáltam, hogy kabátot is kell vennem.

Korán indultunk ki a Hősök terére anyámmal. A tér közepe táján széksorok voltak felállítva, szemben az emlékművel, amelyet magas, vörös drapériával bevont, kétszintes emelvény zárt körül. Kedves arcú rendezőgárdista fiú vezetett minket a harmadik széksorhoz. Még csak itt-ott volt foglalt egy-egy hely. A tér kövezete csillogott a kora reggeli esőtől, s az égen tovaúszó esőfelhők mögül a nap visszfénye különös sugárzással világította meg a tágas teret, a két egymással szemben álló épületet, a Szépművészeti Múzeumot és a Műcsarnokot, melyeket a háború ugyan megviselt, de nem rombolt le. Az emlékmű mögött, a ligetben a vadgesztenyék gyertyái szinte világítottak a sajátos fényben, és a levegőnek eső utáni friss illata volt. Valahányszor beszippantom ezt az illatot, ma is az a reggel idéződik vissza emlékeimben.

A felső emelvényen gyülekeztek a két párt vezetői. Az alsó emelvény közepén volt a szónoki dobogó, és az egyik oldalszárnyon a Szociáldemokrata Párt fiataljai felgyűrt ujjú, kihajtott gallérú, kissé kopott kék vászoningben álltak. Kezük ráfonódott a vörös zászló rúdjára. A másik oldalszárnyon a kommunista párt új egyenruhás fiataljait pillantottam meg. Mindegyikük a kommunista párt kinagyított jelvénye mögött állt.

A széksorok benépesedtek. Az elsőben az Ideiglenes Kormány tagjai, valamint a SZEB képviselői foglaltak helyet. A többit a kisgazdapárt és a parasztpárt vezetői és különböző bizottságok és szervezetek képviselői foglalták el.

A felső emelvényt figyeltem: vajon meglátom-e apámat.[149] Sajnos csak a fejek sokaságát láttam.

Rezesbandák szóltak, s a hatalmas tömeg az Andrássy útról, az Aréna útról boldogan menetelt - feliratos szalagokat feszítve - a Hősök terére, indulók és mozgalmi dalok ütemére. Felálltam, hogy jobban lássak, ember, kép, írás... Sok-sok József Attila-, Petőfi Sándor-, Táncsics Mihály-, Marx-, Engels-, Lenin-, Sztálin-kép volt látható, Rákosi arcképe is feltűnt.

Felcsendült az Internacionálé. A fúvószenekarok hangjai mellett a kórus, de a régi harcosok ezrei is énekelték a dalt. Én is velük énekeltem, miközben a szívem a torkomban dobogott, és úgy éreztem, hogy mindjárt elbőgöm magam.

Mikor leültünk, kisütött a nap, és én levehettem a kabátomat. Majd arra lettem figyelmes, hogy az alsó emelvényen megjelent az apám és Rákosi, s kissé színpadias pózban kezet szorítottak. Ez volt az első nyilvános kézfogás, és ezzel - majd a többivel is később - a két nagy munkáspárt harci egységét demonstrálták.

Meglepett Rákosi külseje. Egészen másnak képzeltem a Rákosi-per[150] idején. Nem ilyen köpcösnek, kövérnek, nyaka sincs embernek. Koponyája fénylett, s feje úgy ült a vállán, mint tojás a tojástartóban.

A májusi gyűlést - mert úgy nevezték akkor - Kossa István[151] a Szabad Szakszervezetek nevében nyitotta meg.

Anyám valami csípős megjegyzést tett, de én nem válaszoltam rá, mert minden figyelmem a szónoki emelvény fölé, Rákosira összpontosult.

Mosolyogva állt ott, egyik kezével az emelvény szélére támaszkodott, mögötte Lenin óriási méretű arcképe.

Éljen Rákosi! - ütötte meg fülemet az eddig gyűléseken szokatlan, személynek szóló ünneplés. Csodálkozva néztem szét. Kerestem a hang forrását. - Éljen Rákosi! Éljen Rákosi! Honnan jöhetett a hang? Nem lehetett megállapítani. Ismét felhangzott: - Éljen Rákosi! Éljen Rákosi! - Most nem maradt hatástalan.

Úgy tűnt nekem, mintha a tér különböző pontján elhelyezett néhány szavalókórus kezdeményezné ismét és ismét az éljenzést, a lelkesítést.

Figyeltem a térnek azokat a pontjait, ahonnan az éljenzés kiindult. Ahogyan egy-egy csoport igyekszik magával ragadni a tömeget.

- Éljen Rákosi! - hangzott fel az egyik csoport hangja.

- Éljen Rákosi! - felelt rá a másik, majd új formában kezdődött: - Éljen a Magyar Kommunista Párt! Éljen Rákosi! Éljen Rákosi Mátyás!

Feszélyezett ez a nagy, de érezhetően szervezett ünneplés. Ilyesmit még munkásgyűlésen soha nem tapasztaltam. A közönség akkor reagált lelkesedéssel vagy felháborodással, ha a gyűlés szónoka által elmondottak erre okot adhattak. De most s eddig - gondoltam - semmi alapot nem adott Rákosi az ilyen ünneplésre. Meg sem szólalt. Nincs semmi, ami az éljenzésre, nevének ütemes ismétlésére okot adhatott volna. A gyűléseken néha ütemes jelszavakat ismételtek: Munkát-kenyeret! Rotfront! Munkásegység!, de nem a személyt, sohasem a szónokot, a nevet éljenezték. Ez valamilyen új szokás? Hogyhogy a párt és Rákosi Mátyás? - elmélkedtem magamban. Közben Rákosi beszélni kezdett. Azután újra felhangzott az éljenzés.

Anyám is értetlenül figyelt fel e szokatlan jelenségre.

- Talán szükségesnek érzi, hogy népszerűsítsék - tűnődtem hangosan. - Az emberek többsége nem ismeri. [...]


Schifferné Szakasits Klára: Fent és lent 1945-1950. Magvető Könyvkiadó, Bp., 1985. 52-56. p.

 

Marczell Gyula: Budapest lakosságának életharca ötszáz tanuló étrendjében

1945 december

Múlt év őszén még ott ült mindannyiunk arcán az aggódó kérdés: mit fogunk enni a télen? A vidéki élelmiszerbeszerzés elé szinte leküzdhetetlen akadályok tornyosultak, a hatósági ellátás gyakorlatilag jelentéktelenné vált. Az élelmiszerárak pedig elindultak csillagászati útjukon. Mind nehezebbé vált a háziasszonyok munkája is, mert a konyhára kerülő élelmiszerek nem nagy változatosságot ígértek. [...]

Az Irgalmas Nővérek Ranolder Intézetének[152] igazgatósága teljes megértéssel fogadta a gondolatot, és a növendékeknek kiosztott kérdőlapok útján értékes anyagot nyújtott a statisztikai kimunkáláshoz. A kérdőíveken a december 4. és 5-én elfogyasztott élelmiszereket, illetőleg ételeket írták le a tanulók. [...]

Az Irgalmas Nővérek Ranolder Intézetének összes iskolája bekapcsolódott a felvételbe. Kimaradtak a felvételből a bentlakó növendékek, hiszen az volt a cél, hogy elsősorban ezúton a magyar családok súlyos gondjaiba pillantsunk be. Az elsős elemistákat pedig csak azért kellett kihagyni a műveletből, mert sajátkezűleg írott gömböcbetűik nem fértek el a kérdőív rubrikáiban. Kár értük.

A lelkes adatszolgáltatók száma az egyes iskolák szerint a következő volt:

Elemi iskola

181

Polgári iskola

122

Líceum

97

Ipari középiskola

81

Tanítóképző intézet

56

Együtt

537

Az Irgalmas Nővérek Ranolder Intézetének növendékei között legtöbb a IX. kerületnek, a Ferencvárosnak lakója és csak kevésszámú a más kerületbeli, vagy vidéki tanuló. A régi Ferencváros a kispolgári és munkástársadalom jellegzetes kerülete.

A növendékek atyjának (eltartójának) foglalkozás szerinti megoszlását a szokásos statisztikai részletezésben a következő táblázat mutatja be:

 

Tanulók atyjának (eltartójának)

Budapest összes leánytanulói atyjának (eltartójának)

f o g l a l k o z á s a

absz. szám

százalék

százalék

Őstermelés

6

1,1

3,6

Ipar

233

43,4

36,1

Kereskedelem és hitel

60

11,2

15,6

Közlekedés

42

7,8

8,7

Közszolgálat és szabadfoglalkozás

121

22,5

18,2

Véderő

18

3,4

2,6

Nyugdíjas és vagyonából élő

16

3,0

2,9

Egyéb és ismeretlen foglalkozású

41

7,6

12,3

Együtt

537

100,0

100,0

Kimagasló számmal szerepelnek az ipar körében foglalatoskodók, valamint az önállók és a közszolgálatban álló alkalmazottak. Arányuk a fővárosi lakosság foglalkozási tagozódás szerinti méreteit is meghaladja. A több mint ötszáz családeltartó között az önálló egzisztenciájúak, továbbá az alkalmazottak két nagy csoportja: a munkások, illetve segédszemélyzet és a tisztviselők egyformán egyharmad-egyharmad aránnyal szerepelnek. Ez az arány a főváros összes leánytanulójánál a következő volt az 1942-43. iskolaévben.

Az atyák közül:

 

Önálló

26,6 %

Tisztviselő

22,4 %

Segédszemély, munkás

51,0%

A Ranolder-növendékek szülei között relatíve több az önálló egzisztencia és a közszolgálatban álló, mint általában a budapesti leánytanulók esetében.

A tanulók mai élete kevesebb szabályszerűséget mutat, mint amidőn a tanulás zavartalanul folyt egész héten át. Kényszerszünetek, délutánra áthelyezett órák természetesen kihatással vannak a növendékek otthoni életére és étkezési szokásaira is. A későn történő hazaérkezéssel már egybeolvad az uzsonna-vacsora, de még az ebéd-vacsora elfogyasztása is. Az alábbi számadatok megmondják, hogy a Ranolder-növendékek közül hányan fogyasztották a nap egyes étkeit.

Étkezés ideje

Étkező

nem étkező

Együtt

Étkezők az összlétszám
%-ában

tanulók száma

Reggeli

495

42

537

92,2

Tízórai

374

163

537

69,6

Ebéd

517

20

537

96,3

Uzsonna

119

418

537

22,2

Vacsora

522

15

537

97,2

Reggelivel indul a tanuló iskolába, ez csillapítja egészen rövid időre éhségérzetét.

Az bizonyos, hogy nagy választékot nem mutatnak a reggelire vonatkozó bejegyzések, mert leves, fekete tea fordulnak elő a legsűrűbben. Számokban ezt a következő táblázat mutatja be:

Reggelire volt

Tanulók megoszlása
reggeli szerint

Leves

158

Feketekávé

126

Tea

109

Tej, tejeskávé

34

Kenyér, üres és megkent

50

Egyéb reggeli

18

Együtt

495

Nem reggelizett

42

Összesen

537

A Ranolder növendékek közül alig volt aki üres gyomorral indult volna iskolába (7,8%-a). A reggelik között első helyre került a rántottleves, amennyiben 158 leveses reggeliből 155 növendék azt ette. Meleg étel ez és kenyér se kell okvetlen hozzá. Tápértékét a készítéséhez felhasznált zsír, illetve olaj és liszt szabják meg. Normál időkben egy személyre 0,8 - 1 dkg zsír és 1,52 dkg rántáslisztet lehet számítani. Egy tányérral (3 dl) ily módon kb. 150 kalóriát viszünk a szervezetünkbe. Reggelivel napi kalóriaszükségletünknek általában 15-20 %-át szoktuk fedezni, ez tehát annyit jelent, hogy az üres rántottleves reggeli még 1-2 dkg levestészta mellett sem fedezi a megkívánt napi energiahányadot, ami a 10-15 éves lányok esetében 400 kalóriának adódik.

Az üres leves mellett tehát a nap többi étkezésére hárul az a feladat, hogy a reggeli energiahiányt majd kipótolja. Még rosszabb a helyzet a feketekávé és üres tea esetében, mert ezek csak meleg folyadékok, komoly energia érték nélkül. Tejet, illetőleg tejeskávét a reggelizőknek csupán 8,5%-a ivott. Megrázó képet festenek elénk ezek a számok, mert a fiatalság építőanyagra szoruló szervezete hiába várja az életet jelentő tejet. A reggelire fogyasztott kenyeret december elején sok helyen még zsírral tudták megkenni az édesanyák, ezt jelezte 50 közül 15 kisleány. Ezek között pedig elsősorban az elemisták (15). Sokan majszolják el reggelire az üres kenyeret.

A gyenge reggeli után különös gonddal teszik táskájukba a tízórait, hogy azután a legelső szünetben annál vidámabban essenek neki. Mit vittek magukkal az iskolába a Ranolder növendékek, azt az alábbi számok mutatják be:

Tízórai volt

absz.

Tanulók száma %

Üres kenyér

45

8,4

Megkent kenyér

293

54,6

Egyéb tízórai

36

6,7

Együtt

374

69,7

Nem tízóraizott

163

30,3

Összesen

537

100,0

Sokan nem ettek tízórait. Korai ebéd és kiadós reggeli esetén ez nem is volna talán baj. A hiba ott van, hogy egészen alacsony értékű reggeli után gyakran délután 4-5 óra tájban jut ebédhez a tanuló. Ebben az aránytalan hosszú napszakban a tanuló fokozott szellemi erőkifejtése mellett csak kevés, vagy egyáltalán semmiféle táplálékhoz nem jut. A Ranolder példája szerint a növendékek egyharmada nem vitt tízórait magával. Nem sok élvezetet nyújthatott a darab üres vagy pirítóskenyér sem. A megkent tízórai kenyerek között első helyen a lekvároskenyér állott (126), de elég számmal ettek zsíroskenyeret az iskolai szünetben (95).

Az ebéd rendszerint a nap főétkezése; ezzel biztosítjuk napi energiaszükségletünknek 40-50%-át. Ma természetesen más a helyzet, és az ételek tartalmának, belső értékének háttérbe szorulásával csak arra törekszünk, hogy az ételek megfelelő tömegével az ebéd végeredményben a jóllakás érzetét nyújtsa.

Az iskolás leányok ebédje a következő volt:

 

Ebédek száma a hét nap átlagában

Az ebéd

levessel

leves nélkül

Összes

Csak leves

64

-

64

Üres főzelék

98

73

171

Burgonyás étel

56

40

96

Kukoricás étel

19

5

24

Tésztaféle

90

21

111

Húsos étel

8

4

12

Kéttál étel

10

6

16

Húsos többtál étel

13

1

14

Egyéb étel

6

3

9

Együtt

   

517

Nem ebédelt

   

20

Összesen

   

537

Az ebédek 12,4%-a csak leves volt, éspedig legtöbbször bableves. De az egytál-leves ebédeken kívül a többi esetben is gyakran volt bableves az első fogás. A legtöbben levest és üres főzeléket ebédeltek, »Kicsike ragacsos kenyérrel«, ahogyan sokan panaszolták. Az üres főzelékek így oszlottak meg:

Szárazhüvelyes főzelék

82 ebédre volt

Zöldleves főzelék

76        "

Egyéb zöldfélék

13        "

A babon kívül a kelkáposzta 40, a fejeskáposzta 30 esetben szerepelt, vezető helyet foglalva el a főzelékek között. A burgonyásételek 8 féle változata között a paprikáskrumpli volt a leggyakoribb, számszerűen 42 esetben a 96 burgonyásétel közül. A kukorica december elején még szerényen a háttérben várakozott. A főtt-, kelt- és sülttészták december elején még szép számmal fordultak elő az ebédek sorában. A húszféle tészta közül vezetett a káposztáskocka (24), amelyet a krumplistészta (16) és a darás-, illetve lekvárostészta követett.

Húsételek ritkán kerültek asztalra. A két hétköznapra (kedd és szerda) vonatkozó felvételben a húst a baromfi, a nyúl és a hurka jelentette.

Leves-hús-főzelék, vagy ezek egyike helyett gyümölcs, illetve sülttök 16 esetben fordult elő. Húsos többtál ételt pedig 14-en ettek ebédre. Végeredményben csupán e két csoport, vagyis az összes ebédelőknek 5,8%-a evett a háború előtti időkre emlékeztető ebédet. Húszan nem ettek ebédet valami oknál fogva. Lehetséges, hogy az ebéd ez esetben már egybeolvadt a vacsorával. Az étkezések aránytalan időelosztása azonban hátrányára van a fiatal szervezetnek.

A növendékek 77,8%-a nem is evett uzsonnát. A régi uzsonnakávét nehéz a gyermekeknél mással pótolni, főleg amikor kenyér sincsen. A késői ebédet sok helyen nyomon követte nemsokára a vacsora és így az uzsonna elmaradt. Az uzsonnára vonatkozó számadatok a következők:

Uzsonnára volt

Uzsonnázók száma
a két nap átlagában

Tej, tejeskávé

2

Kenyér üresen

17

Kenyér megkenve

63

Alma

12

Sülttök

8

Egyéb uzsonna

17

Együtt

119

Nem uzsonnázott

418

Összesen

537

Estidőre a nap küzdelme véget ér szülőnek, gyermeknek egyaránt. Sok helyen a nap főétkezése a vacsorára tevődik át, más helyen meg éppen ellenkezőleg, alig esznek valamit estére. E tekintetben az egyes családok kialakult sajátos szokásai a döntőek. A növendékek vacsoráira vonatkozó számszerű adatok a következők:

A vacsora

Vacsorák száma
a két nap átlagában

Csak leves

59

Üres főzelék

123

Burgonyásétel

119

Kukorica kása

43

Tésztaféle

68

Húsétel

25

Kenyér üresen és megkenve

65

Tej, kávé, tea

9

Tojásétel

3

Alma, sülttök

8

Együtt

522

Nem vacsorázott

15

Összesen

537

Majdnem mindannyian vacsoráztak és csupán 2,9%-a jegyezte be, hogy nem eszik estére semmit. Némelyiküknél az ebéd olvad egybe a vacsorával. Az üres főzelékek állnak első helyen: amennyiben 123 növendéknek ez volt a vacsorája. Közülük 38-an levest is ettek előtte. Gyomortöltő vacsora ez, amelyben nem sok a tápérték. Levest evett egymagába, vagy más étel előtt a tanulók közül 165, vagyis az összesnek egyharmada. Vacsorára a kelkáposzta és káposzta volt leggyakrabban soron a főzelékek közül. A burgonyásételek csoportjából legkedveltebb volt a paprikáskrumpli, ez a zsíros, paprikás-hagymás étel. De sok helyen csak héjában főtt, vagy sült krumpli került asztalra. A tésztafélék legtöbbje déli maradék volt. A húsételek száma sem sok, 25 az 522 közül (4,8%). Egyszerűen kenyeret vacsoráztak 15-en, ötvenen pedig megkent lekváros, zsíros, sajtos, túrós, szójakolbászos kenyeret jegyeztek fel a kérdőívre. Tej, tojásétel nem sok szerepelt a vacsorák között. A vacsorák egyszerűbbek az ebédeknél, kevesebb fogással és igen sokszor a délről maradt étel került csupán az asztalra.

Még egy szempont az, amely figyelmet érdemel: az egész nap összes ételét tekintve, vajon hány helyen fordulnak elő az értékesebb, nemesebb élelmianyagok? E tekintetben álljon tájékoztatásul a következő tábla:

Fontosabb élelmianyagok

A két nap átlagában előfordult esetek száma

absz.

%

Tojás, tojásétel

5

0,9

Tej

32

6,0

Tejfel, túró, sajt

23

4,3

Vaj

61

11,4

Hús, húskészítmény

45

8,4

Alma, sülttök

73

13,6

Megdöbbentő, hogy tojás csupán 5 esetben fordul elő 537 tanuló napi étrendjében, tejet, tejeskávét mindössze 32-nek sikerül innia, vajjal volt megkenve 61 leány kenyere és nem sokan, csupán 45-en ettek valamilyen húsfélét ebédre, illetőleg vacsorára. Még az is megállapítható a vizsgálódás során, hogy 128-an voltak olyanok, akik a fenti élelmianyagok egyikét fogyasztották, és 102-en, akik kétfélét ehettek a felsorolt értékes anyagokból, pl. tejeskávét vajaskenyérrel, húsfélét, sütőtököt stb. Az összes növendék kétharmada, 66,7%-a nem volt abban a szerencsés helyzetben, hogy a két nap valamelyikén is hozzájutott volna szülői háznál ezekhez az életfontos élelmianyagokhoz. [...]

Marczell Gyula


Városi Szemle, XXXII. (1946) 2. szám, 145-150. p.

 

Detektívjelentés a pénzromlás által kiváltott közhangulatról

1946. március 15.

Magyar államrendőrség budapesti főkapitányságának detektívtestülete Bizalmi főcsoport. Mihályi csoport.

JELENTÉS

Budapest, 1946. március 15-én

A kapott utasításnak megfelelően a közszükségleti cikkek árainak emelkedésével kapcsolatban a közönség, valamint a rendőrtestület minden ágazatában hangulatfigyelést eszközöltünk, melynek eredményeképpen az alábbiakat jelentjük:

Az elmúlt héten a közszükségleti cikkek árai a következő és igen magas emelkedéseket mutatták:

A liszt ára 580.000 pengő, a cukor ára 7.000.000 pengő, a zsír ára 5.000.000 pengő, a szalonna ára 6.000.000 pengő, burgonya ára 130.000 pengő, kelkáposzta 260.000 pengő, sárgarépa 240.000 pengő, a hagyma ára 280.000 pengő, a spenót ára 400.000 pengő, paprika ára 6.000.000 pengő, hízott liba ára 3.600.000 pengő, tojás ára 47-50.000 pengő, a csirke kilógramonkénti ára 2.500.000 pengő.

Ezeknek a magas áraknak a következménye, hogy a piacokon és a vásárcsarnokokban alig-alig látni olyan embereket, akik vásárolnának is. Az árusok kínálják portékájukat, de vevő nem jelentkezik. Úgy a munkások, akik ugyan a kalória pénzzel némi jövedelem többlethez jutottak, mint a tisztviselők, nem tudják megvásárolni ezeket az árucikkeket, mert fizetésük, illetve munkabérük egyáltalában nincs arányban a közszükségleti cikkek áraival. Az elkeseredés minden felől érezhető, bár az emberek legnagyobb része magába fojtja elkeseredését, és nem ad fennhangon kifejezést érzelmeinek. Ma már alig lehet hallani panaszt, szinte úgy látszik, hogy mindenki belenyugodott a változtathatatlanba. Míg az elmúlt időben elkeseredésüknek hangos szóval adtak kifejezést, addig ma inkább összebújva és suttogva mondják el panaszukat. Ma már a kisiparosság is kezd tönkremenni, egymás után bocsássák el alkalmazottaikat, mert nincs aki dolgoztasson, munkájukért és a felhasznált anyagért olyan magas árakat kérnek, hogy azt megfizetni senki sem tudja. Itt megemlítem, hogy egy pár cipő csináltatása, hogy ha minden anyagot a csináltató ad, 6-8.000.000 pengőbe kerül, míg egy öltöny ruhának elkészítési díja 16-20.000.000 pengő. Ílyformán a dolgozó osztályok közül senki sem gondolhat arra, hogy lerongyolódott családjának, vagy magának bármit is beszerezhessen. A munkabérek vagy a fizetések arra sem elegendők, hogy abból a mindennapi élelmüket megszerezzék. Az emberek fojtott elkeseredése mind magasabb méreteket ölt, az idegek végsőkig feszülnek, és mindenki abban bízik, hogy ez az állapot már nem tarthat sokáig, jönni kell valamilyen kormányintézkedésnek, ami az inflációt megszünteti, és módot nyújt arra, hogy a dolgozó emberek megélhetése biztosítva legyen.

A rendőrtestület minden ágazatában hasonlók a panaszok, mint a nagyközönség körében. Különösképpen a rendőrlegénység körében hangzanak el súlyos panaszok, és igen sokan tettek olyan kijelentést, ha nem változnak meg a megélhetési viszonyok, úgy állásukról lemondanak. Legtöbb panasz hangzik el a természetbeni ellátások terén, azt egyáltalában nem tartják kielégítőnek, annál inkább sem, mert a beígért juttatásokat vagy nem kapják meg, (burgonya), vagy pedig csak igen késedelmesen jutnak hozzá.

A tisztviselői karban is hangzanak el súlyos panaszok, mert már minden felesleges ingóiktól megszabadultak, és így már ilyenekkel sem tudják pótolni a maguk és családjuk részére szükséges legszükségesebb élelmicikkeket. Fizetésük a mai árakhoz viszonyítva olyan kevés, hogy havi jövedelmük, főképpen a családosoknál, egy heti ellátásukat sem biztosítja. Az egyik nyomozó alhadnagy elmondja, hogy a most kapott fizetését úgy költötte el, hogy abból 2 pár zoknit, 1 darab zsebkendőt és 1 darab nyakkendőt vásárolt. Sokan kifogásolják, hogy egyes osztályoknál jóval több természetbeni juttatásban részesülnek, mint a főkapitányság bűnügyi osztálya, mert mint például a Gazdasági Rendészeti Osztály, a Politikai Rendészeti Osztály és egyes kerületi kapitányságok nemcsak nagyobb természetbeni élelmet, hanem, aminek már mindenki szükségét érzi, ruha ellátásban is részesülnek.[153]

Kmft.

Láttam: Mihályi Ferenc
rny. szds. sk.

Tarr László
rny. hdgy. sk.

 

ifj. Váradi Miklós
rny. alhdgy.

Elnöki osztály

Budapest, 1946. márc. 19.


BFL XXIV. 1. Budapesti Rendőrfőkapitányság iratai. Elnöki Osztály. 2014/1946. - Gépelt tisztázat sk. aláírásokkal.

 

Péter Gábornak, az Államvédelmi Osztály vezetőjének kimutatása az osztály 1946. október 20-ig kifejtett működéséről

A Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztálya[154] nyomozói összlétszáma 344. Ebből a központra esik 256, a kerületekre 88 fő. A központi személyzeti létszám a segédszemélyzettel együtt 736, a kerületekben a segédszemélyzettel együtt 89.

Az Államvédelmi Osztály személyzeti összlétszáma 736.

Az Államvédelmi Osztály 1946. október 21-31-ig a mellékelt kimutatásban feltüntetett munkát végezte el.

Budapest, 1946. november 4.

Péter Gábor[155] sk.

K i m u t a t á s

a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztály által letartóztatott politikai bűnösökről
és az ügyek elintézési módjáról, külön kiemelve az utolsó 10 nap munkája /X. 21.-31.-ig./

 

Az elintézés módja

 

Összesen

1

Az őrizetbe vettek száma

Az Államvédelmi Osztály működése óta a mai napig

37.968

2

 

Az utolsó 10 nap alatt

62

3

Szabadon bocsátva

Az Államvédelmi Osztály működése óta a mai napig

6.990

4

 

Az utolsó 10 nap alatt

14

5

Népügyészségnek átadva

Az Államvédelmi Osztály működése óta a mai napig

7.854

6

 

Az utolsó 10 nap alatt

51

7

Internálva

Az Államvédelmi Osztály működése óta a mai napig

18.536

8

 

Az utolsó 10 nap alatt

4

9

Rendőri felügyelet alá helyezve

Az Államvédelmi Osztály működése óta a mai napig

10.084

10

 

Az utolsó 10 nap alatt

-

11

Jelenleg nyomozás alatt őrizetben

 

40

E b b ő l

 

Nyilas

Imré-dysta[156]

Volks-bund

Turul[157]

Besúgó

Háborús bűnös

Egyéb pol. bűnös

Fasiszta pártvezér

Kép-viselő

1

19.578

230

4.658

8

418

5.805

6.990

156

45

2

7

 

10

 

1

5

39

   

5

1610

7

1.202

2

258

2.941

1.788

13

33

6

3

 

15

   

12

21

   

7

9.777

160

3.076

40

71

1.010

4.339

53

10

8

         

1

3

   

9

6.989

73

811

34

9

548

1.917

3

-


BFL XXIV. 1. Budapesti Rendőrfőkapitányság iratai. 27943/1946. Gépelt tisztázat Péter Gábor sk. aláírásával

 

Jegyzőkönyv a Nagy-Budapest kialakítása ügyében kiküldött munkabizottság[158] üléséről

1945. július 27.

[...] Harrer Ferenc[159]: Problémánk Budapest és környékének veszélyeket és igényeket magába foglaló társadalmi összefonódottságának közigazgatási megoldása. Ha gyökeresen akarjuk feladatunkat elvégezni, a problémát teljes távlatába kell beállítanunk.

A közigazgatás a közszükségleteknek közhatalommal való kielégítése. A közigazgatás területi keretekben, szervezeti formákban és tartalmilag politikai elgondolásokban játszódik le.

A Nagy-Budapest problémának is tehát ez a három nagy témaköre van, és mind a háromnak országos és helyi vonatkozása.

Mivel a közigazgatás területi kialakítása és elhatárolása, valamint a szervezeti forma megválasztása a közigazgatás tartalma, vagyis feladatai számára történik, logikai sorrendben az utóbbiakkal kellene először foglalkoznunk. Gyakorlatilag azonban a fordított út választása látszik célszerűnek, mert a Nagy-Budapest-probléma lényegében mégis csak területi és szervezési kérdés, melynek megoldásához egyelőre közelebbi vizsgálat nélkül is eléggé ismerjük a feladatokat. [...]

Az alapvető kérdés: Nagy-Budapestet zárt városias településsé kívánjuk-e tenni és ennek biztosítására védőterülettel körülvenni, amelyen városias település ne alakulhasson ki. Ez az első és legfontosabb kérdés. Mielőtt ennek tárgyalására rátérnénk, néhány megjegyzést bocsátok előre.

A minden időre való lezárás lehetősége. Nagy-Budapest területi határoltsága abszolúte az ország nagyságában és relatíve a várandó országos decentralizációs politikában adódik. A negatív telepítési politika a védőterületen természetesen feltételezi a pozitívet Nagy-Budapesten. Feltétele, hogy Nagy-Budapesten mindenkorra a szaporodás és bevándorlás útján adódó népesség a modern lakáskultúra követeléseinek megfelelően, társadalmi körülményeihez képest, elhelyezést találhasson. A területnek ilyen terjedelemben megállapítása nem ütközik nehézségbe.

Eszközei: úgy Nagy-Budapesten, mint a védőövben megfelelő telek- és lakás- és közlekedéspolitika, és az utóbbinak országos vonatkozásban is biztosítása.

Jelentősége Nagy-Budapestre nézve: a veszélyeket jelentő, a telepesekre nézve is hátrányos, korcs településeknek a város határától távoltartása; nagystílű várospolitika folytatása és ennek számára a pénzügyi alap megteremtése; az élelmezés számára megfelelő intenzív mezőgazdasági és kertgazdasági berendezkedés biztosítása a közvetlen környezetben.

Jelentősége a védőterületre nézve: egyszeri alkalmi parcellázási nyereség helyett folyamatos, virágzó agrárkultúra megteremtése; a községeknek meg nem terhelése korcs városias településekkel.

További kérdés az is, hogy számolnunk kell-e Budapest körül új városok keletkezésével? Mi történjék a korcs városias településekkel, és a védőövben városias kialakításra szánt területekkel nem kell-e számolnunk? Az építési mód megállapításában miként biztosítható a falusi jelleg a védőövezetben?

Igen tisztelt Bizottság! Körülbelül ezek azok a kérdések, amelyek itt felvetődnek. A leglényegesebb azonban, amiből ki kell indulnunk, az, hogy a védőöv problémáját nem lehet csak negatíve megoldani. Az első elgondolások abból fakadtak, hogy borzalmas állapotokat látott az ember, különösen Budapest körül, de külföldön is a nagyvárosok körül, amelyek bekövetkeztek akkor is, amikor azok már bekebelezték a közvetlen környezetüket. Ezek természetszerűleg arra indítottak, hogy negatíve keresse az ember az orvoslást: egyfelől a települési politikának települési szabályokkal való olyan irányítását, hogy be ne következzék ez a helyzet, másrészt az ipari telepek megfelelő elhelyezésének megoldásával.

Ha azonban a kérdést mélyebben nézzük, be kell látnunk azt, hogy a védőöv-problémának egy pozitív oldala is van, még pedig az, hogy nem lehet a város fejlődését úgy védeni, hogy a külső kör ne találja meg amellett a maga boldogulását. Ennek a politikának tehát olyannak kell lennie, hogy érdemes legyen az úgynevezett védőterületen lakni, és ott is megtalálja az a társadalom, amely oda szorul, vagy oda kívánkozik, a maga boldogulását, a maga sajátos jellegében, éppen úgy, mint Budapesten. Ahogyan ideálisan elképzelem a dolgot, arra kellene törekedni, hogy Budapest körül agrárjellegű kertvárosi világ keletkezzék, lakáskultúrával és a kultúra által követelt egyéb berendezésekkel, amely világ azután közélelmezési szempontból jelenti a fővárosra nézve tulajdonképpen a konyhakertet, a környékre nézve pedig azt, hogy Budapesten megtalálja a maga nagyszerű fogyasztópiacát. Tehát egy városias szép világ belül, egy falusias szép világ kívül: ez az, amire törekedni kell. És azt hiszem, hogy amikor így kettéosztjuk Nagy-Budapest problémáját a külső védőövre és a belső problémára, meg fogjuk találni a megfelelő megoldást. [...]

Ezen álláspont kialakulása folytán, hogy nemcsak negatíve kell elintézni, hanem pozitíve is, felvetődött az a kérdés is - amely meglehetősen transzponálta nekünk a témát -, hogy azáltal, hogy ott pozitív rendelkezéseket kell tenni, tulajdonképpen nem kell-e a védőövet itt egészen törvényhatósági hatáskörbe átvenni? Tudniillik előbb az volt az elgondolás, hogy a védőöv marad a Közmunkatanács hatáskörében.[160] Ha azonban ebből az eszmekörből átmegyünk abba, hogy törődni akarunk vele, akkor egy kézbe kell venni a dolgot. Ezzel tehát a védőöv eszmeileg abban az elgondolásban marad, hogy a budapesti városias kialakítás egészségtelen tovaterjedését meg akarja gátolni, de éppen úgy feladatának tekinti a védőövben is a helyzet kialakítását - természetesen agrárelgondolásban és nem korcs városi elgondolásban. Tehát az, amit most védőövnek nevezünk, az tulajdonképpen egy fajtája volna a törvényhatósági beosztásnak, mégpedig elhatárolása. Tehát ez volna azután a törvényhatóság határa. Tehát egy törvényhatóság, amelynek két része van: az egyik a városias rész, a másik a falusias, más szóval, vidéki. A városias részben az eredeti elgondolás szerint ott tartanánk, hogy volna a régi Budapest és a Budapest körül lévő, városias kialakulású területek. Ezekre vonatkozóan két megoldási mód van: az egyik a teljes bekebelezés, vagyis a községi felszívás, a másik az, hogy úgy képzeltük volna, hogy amennyire lehet, megyei városokba összefoglalva, törvényhatóságilag kapcsoltatnának. Ez volna egyelőre a konstrukció a tárgyalás számára.

Az első kérdés tehát az, hogy elfogadjuk-e azt az elgondolást, hogy védőöv létesítessék, és hogy a védőövnek a pozitív kialakítási módját fogadjuk-e el? [...]

Bibó István[161]: Erre nézve azt szeretném előre bocsátani, hogy a belügyminisztériumban jelenleg munkában lévő területi reformtervekhez ez az elgondolás hogyan kapcsolódik és hogyan kapcsolódhatik. A belügyminisztériumban folyamatban lévő területi reform tengelye az, hogy az önkormányzatokat és velük együtt a törvényhatóságokat olyan egységekbe szeretnénk átvinni, ahol eleve az önkormányzatoknak van lehetősége a jelenlegi megyékkel szemben, amelyek mint önkormányzati egységek halódnak. Erre vonatkozóan a miniszter[162] elgondolása az, hogy a városok hatókörében lévő községek közigazgatásilag is odakapcsoltassanak. Ezeknek az alapegységeknek a kitapogatása jelenleg egyik legfőbb munkánk. Erről egyelőre csak ennyit kívánok mondani.

Ezzel kapcsolatban pedig mindjárt rátérhetünk a továbbiakra. Nyilvánvalóan Budapest környékén is esedékes ilyen nagy járás, illetőleg kis megye és ennek kitapogatása. Ez a Budapest-környéki nagy járás, vagy kis megye gyakorlatilag a védőövvel kezd igen hasonlatos lenni. Ezt a kis megyét semmi sem kapcsolja össze a régi Pest vármegyével, mert hiszen az majdnem országrész nagyságú terület, hanem olyan pestkörnyéki nagy járást kell elgondolnunk, amelynek mindazokat a területeket kell magában foglalnia, ahol a lakosság a maga városias igényeit Pesten kell, hogy megtalálja és jó, hogy ott találja meg. Ez a terület a védőövvel nagyon jól egyezik, és azt hiszem, hogy a további komplikációk elkerülése végett a legegyszerűbb lesz mindjárt kimondani, hogy ez a terület fogja egyben alkotni a védőövet is, tehát ide fognak kiterjedni azok a speciális szabályok, amelyek a védőövre nézve érvényben lesznek.[...]

Most pedig szeretnék egy kiinduló kérdést feltenni a főváros képviselői részére. El tudják-e képzelni Budapest képviselői, hogy itt legyen az egész védőövet magába foglaló törvényhatóság, amelyen belül maga Budapest is csak egy rész, vagy kisebbség? (Felkiáltások: Nem!) Már most Budapest szupremáciája bizonyos fokig indokolt, azt hiszem azonban, hogy az sok lenne, hogy Budapest egy egész kis megyét közigazgasson, bár ez sem olyan lehetetlen. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy itt vannak bizonyos önkormányzati elemek. A demokrácia idejében nem lehet megtenni azt, hogy a Budapest közönsége által választott hatóság a fóruma legyen olyan területeknek, amelyek ebben a választásban nem vesznek részt. Nyilvánvaló tehát, hogy azokra az ügyekre nézve, amelyek az egészre vonatkoznak, kell egy az egészre vonatkozó önkormányzati testületnek is léteznie. Most Budapest vezetősége mit gondol arról, hogy ebben a tágabb egységben Budapest majorizáltatik? Nem tudom, hogy milyen az arányszám a lakosság lélekszáma tekintetében: Budapest kereken egy millió, a környék kereken félmillió, a további környék ismét félmillió.[163] Tehát el lehet képzelni, hogy a közelebbi és a távolabbi környék érdekközösségbe kapcsolódik, ami által megvan a majorizálás lehetősége.

Morvay Endre[164]: Meg kellene állapítani azokat az ügyköröket, amelyekben Budapest önállóan intézkedik és azokat, amelyekben közösen.

Bibó István: Országos viszonylatban máshol is lesznek ilyen helyzetek, ahol a székhelynek van városa - éppen a régi törvényhatósági jogú városoknál esedékes ez -, ott mi arra a konstrukcióra gondoltunk, hogy van egy törvényhatósági város és egy környéki kis megye, és egy addigi mechanikus különválás helyébe olyan rendszer jöjjön, amely előírja a közös bizottságok, egy csomó közös ügy lehetőségét, és elvi engedélyképpen, de nem szükségképpen, a közös első tisztviselő lehetőségét, szóval a közös polgármestert. Azt hiszem, hogy Budapest és a védőöv számára ez a konstrukció teljesen elég. A védőöv-jelleg egy csomó részletkérdést felvet. Ha Budapest számára ez a konstrukció jó, akkor ezt le is lehet venni a napirendről, és a részletkérdéseket az országos terv számára fenntartani, és rámenni Budapest és a szorosan vett környék, tehát az úgynevezett Nagy-Budapest kérdésére.

Harrer Ferenc: Tulajdonképpen két megoldás adódik ebben az eszmekörben. Az egyik az, hogy egy törvényhatóság volna, tehát volna Budapest főváros és megye egyedül, és azután ennek a törvényhatóságnak volnának részei. Egyik része volna Budapest főváros, és azután volna annyi megyei város, amennyi adódik, és ha már a védőövet is bekapcsoljuk, akkor lesz egy téma, amelyről külön szeretnék beszélni: a nagyvárosias falusi közületek, amelyek szintén belekerülnének ebbe a törvényhatóságba. Ez volna a törvényhatóság. Ez volna tulajdonképpen az, ami ma is megvan mondjuk Pest megyében; itt van egy törvényhatóság, amelynek tagjai megyei városok, községek, és ebből adódik a törvényhatóság.

Morvay Endre: De nincsenek törvényhatósági városok! Éppen ez komplikálja!

Harrer Ferenc: Tehát marad az a kérdés, hogy a védőöv helyzetet is, különösen ebben az elgondolásban, ahogyan mi gondoltuk, annyira tekintem egyben budapestinek és egyben védőövnek, amint a védőövnek is egynek kell tekintenie magát Budapesttel. Tehát ha ez a nagy szolidaritás megvan - és éppen erre akarom felépíteni - akkor megoldhatom, mert ez azután beosztás kérdése. Mindenesetre arról nem lehet szó, hogy Budapest majorizáltassék, még kevésbé lehet szó arról, hogy Budapest a védőövvel majorizáltassék.

A másik konstrukció az, ami voltaképpen a Közmunkatanácsban megvan.[165] A Közmunkatanácsi felépítés ugyanis azon nyugodott, hogy Budapestnek legyen befolyása a környékre.

Úgy a megyei városok, mint a falvak közvetlenül a törvényhatósági hatáskörbe lennének bekapcsolva. A járás ki lenne kapcsolva. A törvényhatóság azután ezeknek a kiküldötteiből állna.

Tulajdonképpen csak az az egy kérdés maradna fenn, hogy a külsőket is felvegyük-e a törvényhatóságba. Azt hiszem, hogy bizonyos számarányok figyelembevételével ez lehetséges volna és nem is volna rossz. Nem volna rossz azért, mert az egységet és a szolidaritást emelné, ha ebben a törvényhatóságban minden faluból egy részt venne.

A másik az a megoldás, hogy külön vegyük hatáskörileg, mint ahogyan azt az alpolgármester úr mondotta. Azt mondjuk, hogy vannak budapesti ügyek, vannak nagy-budapesti ügyek és vannak legnagyobb-budapesti ügyek, és e szerint vennének részt a különböző grémiumok, mégpedig egymástól függetlenül. Azt hiszem felesleges a kombináció, ez elejthető volna.

El tudom képzelni, hogy az egységes törvényhatósági konstrukcióba az egész téma felfogható, aminek kétségkívül az a legnagyobb erénye, hogy az együttműködésnek és a szolidaritásnak megvan a lehetősége és végre is egy egységes politikai alakulatot jelent.

Vecseklőy József[166]: Itt van a főváros aggálya a majorizálást illetően.

Harrer Ferenc: Nem kell majorizálni.

Bibó István: Szervezetileg micsoda marad a főváros, ha a törvényhatóság megyei lesz.

Harrer Ferenc: A mai Budapest lesz. Törvényhatóságból és Budapest fővárosból, ahogy ma van, valamint a következő nyolc megyei városból, amibe össze vannak foglalva a községek, és áll egy törvényhatóságból.

Morvay Endre: Ez egy törvényhatóság? Nehezen tudom elképzelni!

Vecseklőy József: Nem állhat Budapestből és egy másik törvényhatóságból.

Harrer Ferenc: Akkor nevezzük el másképpen!

Morvay Endre: Az egésznek van egy törvényhatósági konstrukciója.

Helle László[167]: Arról van szó, hogy éppen helyeseljük azt, hogy erre a részletkérdésre ki kell térni.

Morvay Endre: A legtávolabb eső védőövezeti község éppen úgy részt vesz Budapest közigazgatásában, mint egy terület.

Harrer Ferenc: A vármegyei törvényhatóság konstrukcióját tartom be. Ebbe Budapestet beleillesztem. Le kell szállítani a törvényhatósági nevezőre a dolgot.

Bibó István: Legyen szabad elmondanom erre vonatkozóan a miniszteri elgondolást. (Halljuk! Halljuk!) Itt van egy nagyon kellemesen kívánkozó analógia az elmondásra: a miniszternek személy szerint régi témája az, hogy a Nagy Alföldön a nagyhatárú tanyák, mezőgazdasági városok bizonyos urbánus centrumok különböző községekhez, különböző főszolgabírói székhelyekhez kapcsolása irreális. Ha ő ezekhez a városokhoz kapcsolja, arra van egy kidolgozott konstrukció, amely a községeket a városok alá beosztja. A város tehát megtartja a maga fölényét, ugyanakkor a községgel együtt alkot tágabb egységet, hívják azt városkörnyéki községnek, vagy akárminek, mindegy. Ennek a konstrukcióját, a közelebbi formáját körülbelül így próbáltuk megtalálni, hogy a város a törvényhatóság. Ehhez a törvényhatósághoz be van tehát kapcsolva a község, amely ez alá a törvényhatóság alá tartozik azokban az ügyekben, amelyek a községeket is érintik, és ezek a külközségek belépnek az illető testületbe.

Vecseklőy József: Szóval a polgármester az alispán.

Morvay Endre: Itt van az ügyköri elhatárolás.

Bibó István: A perszonal unió szükségszerű, mert a polgármester egyben alispánja a községnek, vagyis a községek a polgármester alá vannak rendelve - ez természetes.

Harrer Ferenc: Nagyon kedvező ez a helyzet, mert közel van a két gondolat.

Bibó István: Arról van szó, hogy van szűkebb törvényhatóság, és van tágabb törvényhatóság. A szűkebb mint a skatulya benne van a tágabban, s egy hajszállal sem kisebb a joga, mint a tágnak, mert a tágabb a szűkebbnek nem fölérendeltje, hanem a kitágulás egyszerűen úgy történik, hogy van törvényhatósági közgyűlés, törvényhatósági kis ülés, és van egy polgármester. Bizonyos ügyekben kiegészül a közgyűlés a törvényhatóságok képviselőivel.

A polgármestert természetesen az egész választja, a majorizálás azonban nem kétséges.

Azt hiszem, hogy ez a konstrukció minden zavar nélkül alkalmazható Budapestre és a város a községekkel kapcsolatban szó nélkül elképzelhető, mert adva van Budapest székesfőváros jelenlegi határai között, és van egy Nagy-Budapest törvényhatóság, amely ennek a Budapest székesfővárosnak a kitágulása a környékbeli városokra. A környéki törvényhatóság azzal van alárendelve Budapestnek, hogy neki önálló gyűrűtörvényhatósága nincsen. Nincsen külön gyűrűközgyűlése, kis gyűlése és törvényhatósági tanácsa nincsen, hanem van egy szűk és van egy tág törvényhatósága, úgy hogy a konstrukciója tágabb, mint a Közmunkák Tanácsé. Budapest ebben bent ül, de a környéki nem ül benne.

Morvay Endre: Budapest beleszól a környékbe.

Bibó István: A tág Budapest beleszól a környék ügyeibe. Azt hiszem a legjobb lenne ennek a konstrukciónak a szervezeti kérdéseit tárgyalni legelőször. Nyitva hagyni azt a kérdést, hogy belevonjuk-e ebbe a konstrukcióba a védőövezetet vagy sem.

Az az érzésem, hogy az övezetet egyelőre nem jó bevonni, hanem hagyni a dolgot, legyen három osztatlan rész és legyen egy Budapest székesfőváros. Legyen egy ilyen Budapest székesfőváros kiterjeszkedésből adódó Nagy-Budapest törvényhatóság, ahol a körgyűrűnek, nincsen önállósága, hanem Budapest alá van rendelve, és legyen egy ilyen budapesti kis megye, ahol van önállósága a körgyűrűnek mégpedig eltérően agrár jellegétől az az önálló törvényhatóság, amely a budapesti törvényhatósággal közös, s gyűrűn belül összeülhet és incidentaliter[168], tehát tetszés szerint lehet azonos feje, de nem intézményesen.

Vecseklőy József: Szóval a polgármester mellett lehetne még valaki arra az egész területre.

Bibó István: Nem az egész területre, hanem az összterületre.

Harrer Ferenc: Ha szabad ehhez hozzászólnom, legyen szabad megmondanom, ez a felszólalás bírt rá arra, hogy a külső övezetet is belevonjuk a szolidaritás gondolatába. Ha fel kell tételezni, hogy annak a környéknek a kialakítása, a magasabb kultúrára emelése tulajdonképpen bizonyos áldozatokat is követel a fővárostól, mint például egy gazdasági iskolának a felállítása - mindenféle dolog elgondolható -, azt is el tudnók képzelni, hogy a főváros részéről támogatást nyernek. Ha az neki agrár gyűrűje, akkor ő támogatja is. Ha azonban nem az ő agrár gyűrűje, hanem magára van hagyatva, valószínű, hogy nem támogatja, mert nem az ő témája. Így nem valószínű, hogy az a gyűrű önmagában akármilyen szolidáris érzetet ki tudjon fejteni, még kevésbé a materiális előfeltételeket meg tudja teremteni ezen elgondolás számára.

Ennek a gyűrűnek nagy érdeke az, hogy az ő kialakulása ebben a város körüli agrár szellemkörben megtörténjék, s érdeke a fővárosnak, hogy részéről ez támogatást nyerjen. Ha ez nem menne, vagy erre nem volna szükség akkor egyszerűen megmaradhatna a régi negatív védőöv konstrukció.

Minden azon múlik tehát, hogy helyesnek és jelentősnek tartjuk-e azt a gondolatot, hogy a város körül lévő agrárgyűrű, amely megteremtődik bizonyos magas fokkal - hiszen ez a miniszter úr elgondolása, terve, ennek emelését kívánja, ez nem a városon kívül fekvő valamilyen agrárvilág, hanem a városban találja az ő fogyasztó területét, a város pedig kint megtalálja a maga élelmezési forrását. Tehát társadalmi kapcsolat van a kettő között. Hogy ebben az eszmekörben ez kialakítható legyen, ehhez az illetőknek kedvüknek is kell lenniök, hogy ott lakjanak a város közelében, mert megszokták, hogy ott mozi van, iskolák vannak s mindenesetre nagyobbak az igényeik. A város körül tehát a magánszemélynek is magasabb az igénye.

Azon van a hangsúly, hogy beszívódva a városba, hajlandó-e kint vállalni azt a feladatot, hogy neki szerepe legyen, mert ami kívánatos szerep a város szempontjából, az az ő szempontjából is kívánatos legyen: szóval kedvet kell teremteni a számára úgy, hogy ne akarjon bejönni és rossz városi életet élni, hanem inkább helyezze előtérbe, hogy kint más világban él egy város érdekkörében ilyen módon. Ha ettől át vagyok hatva, akkor a környéket emelnem kell, azért a városnak is áldozatot kell hoznia, mert az neki is érdeke. Ez a várostól is áldozat. Emellett ennek az agrárvilágnak a területe szervezetileg a városhoz tartozik. Már most ebben a konstrukcióban minden falu tartozzék valamely városhoz. Kétségkívül elvileg benne van, hogy ezek a falvak is odatartoznak. De ebben benne van a másik kérdés: a belső mag és a városi gyűrű.

Ha bekebelezési kérdés volna, akkor rém egyszerű lenne a dolog, mert ebben az esetben az ember azt mondaná, hogy van egy Budapest és vannak ezek a feladatok - és kész lenne a dolog. Miután azonban más okoknál fogva teljes bekebelezés nincsen, ezt nagyon nehezen lehetne megcsinálni.

Bibó István: A fővárosnak az az elgondolása, hogy ne legyen egészen fix dolog a városi gyűrű teljes bekebelezése.

Morvay Endre: Igen, körülbelül ez a felfogás alakult ki, ennek a képnek Harrer miniszter úr adott kifejezést, mert mindaz, ami a mai Budapesten kívül áll, ennek ellenére van.

Harrer Ferenc: Budapestnek az a nézete, hogy a városok így megfelelően összefoglalva a maguk keretében éljenek, próbáljanak boldogulni, de ő irányítja, támogatja őket.

Morvay Endre: Kiérlelődési időszak volna a teljes bekebelezés felé.

Harrer Ferenc: Amelyik elérte a szintet, teljesen bekebeleztetnék.

Morvay Endre: Tulajdonképpen átmeneti idő.

Bibó István: Megvan az alapkonstrukció, amelyben Budapest szupremáciáját biztosítani lehet. Ez körülbelül kirajzolható abból is, amit az előbb próbáltunk keresni. Most az a kérdés, hogy ezt a konstrukciót épp úgy lehet-e alkalmazni a városias környékre, mint a teljes környékre - mind a kettőre egyformán. Az a kérdés, hogy ha a teljes környékre is alkalmazzuk, akkor közigazgatás-technikailag semmi különbség ne legyen a városias környék és a teljes környék között. [...]

Arról van szó, hogyha törvényhatóság lesz, akkor a főpolgármestert is ennek az egységnek kell választania, és akkor lehetséges, hogy bár Pilisszentkeresztnek külön szerve nem lesz, de a választásban részt kell vennie. Azt a kérdést vetem fel, hogy ha a közgyűlés tárgyal pl. egy Budapest-környéki közműkérdést - mondjuk Rákospalotától Újpestig terjedő valamilyen közműnek ügyét -, akkor miért legyenek benne olyanok, akiket a kérdés nem érdekel. Legyen tehát három osztagú: legyen a budapesti, a Budapest-környékét magában foglaló budapesti szervezet, és legyen a védőövet is magába foglaló környék.

Morvay Endre: Tulajdonképpen az a kérdés, hogy ennek az övezetnek milyen legyen a képviselete a törvényhatóságban, és hogy ezt a képviseletet hogyan konstruáljam meg?

Helle László: A budapesti törvényhatóság összetétele marad!

Bibó István: Nem marad! Csak arról lehet szó, hogy van egy Budapest-városi törvényhatóság és ez nagy ügyekben kiegészül.

Morvay Endre: És ez az övezet, megfelelő konstrukció mellett, válassza meg a maga képviselőit.

Harrer Ferenc: A vármegye képviselőtestületében részt vesznek a megyei városok és a falvak. Csak az a különbség, hogy az megye, nem pedig törvényhatósági jogú város. Azzal kell csupán megbarátkozni, hogy ez városi konstrukció.

Bibó István: Teljesen új próbálkozás az, hogy egy nagyváros szervezetébe - ha a demokratikus önkormányzat síkján is - teljes mértékben bevonul a város agrár környéke. Ez az elgondolás a miniszter terveibe beleillik.

Harrer Ferenc: Ez a nagy dolog benne! Ez az egyedüli, amiért érdemes vele foglalkozni, a többi egészen régi gondolat. A legszebb az egészben az, hogy a város környékén legyen olyan agrárvilág, amely a városnak megfelel. Ez az, ami új gondolat.

Bibó István: Akkor itt tulajdonképpen nem a szokványos Nagy-Budapestről tárgyalunk, hanem arról beszélünk, hogy ne ejtsük-e el a szokványos Nagy-Budapest gondolatát, a városias környéket. Egyszóval akkor abban vagyunk, hogy ez a perszonálunió, ez a táguló törvényhatósági rendszer, egy szűkebb és egy tágabb lépcsőben létezzék.

Harrer Ferenc: Magyarázatképpen talán legyen szabad annyit elmondanom, hogy nekünk a munkánknál három alternatívát kell kidolgozni. Ki kell dolgoznunk, hogy hogyan áll ez a téma ma, hogyan áll a téma egy teljes bekebelezés esetén, és hogyan az átmeneti megoldás mellett - minden vonalon, különösen a teherviselés szempontjából. Akkor fog kiderülni, hogy egyelőre bekebelezésről nem lehet szó.

Bibó István: A két lépcsőnek az az értelme, hogy az első lépcsőn olyan egységek vesznek részt, akiknek várományi joguk van arra nézve, hogy Budapestbe beleolvadnak, a tágabb területben pedig olyanok vannak, akik sohasem fognak beolvadni.

Chikán Béla[169]: Mikor a Fővárosi Közmunkák Tanácsába meghívtak bennünket,[170] és mikor mi oda bementünk, tulajdonképpen akkor kezdett először nyílni a szemünk a budapesti perspektíváknak megfelelően, és kezdtünk érdeklődni a budapesti dolgok iránt is. Mikor a külső budapesti bekötő utak tervezéséről volt szó, éppen én voltam az, aki fel tudtam hívni a budapesti urak figyelmét, hogyan kell a bekötő utakat tervezni úgy, hogy azok jók legyenek. Én tehát a közmunkatanácsi perspektívák által a budapesti perspektívára nevelkedtem. Most milyen nagy hatással lesz ezeknek az eszmevilágára, ha ők is tanulmányozni fogják ezeket a kérdéseket. Ahogy a munkásosztályt ismerem, ez rá is veti magát a problémákra, és igen hasznos munkát fog végezni a főváros érdekében. Tehát pedagógiai, népnevelési szempontból is hallatlan hatása lesz. Ez a leggyönyörűbb újítás.

Bibó István: Most arra szűkítem a kérdést - menjünk tovább -, hogy két lépcsője legyen-e ennek a konstrukciónak, vagy egy, mert azt hiszem, hogy itt egy a vélemény, hogy ez a dolog nagyon beleesik az egészbe.

Harrer Ferenc: Majd a végén két alternatívát kell kidolgozni. [...]

Bibó István: Elképzelek ilyen fajta helyzetet: adva van egy tágabb törvényhatóság, amelynek egyik községe Pesthidegkút, a másik Újpest, a harmadik pedig Pilisszentkereszt, amely esetben a tágabb törvényhatóságban felvetődhetik a kérdés, hogy a köznek, Nagy-Budapestnek a költségén, vagy hozzájárulásával szüksége merül fel annak, hogy Pesthidegkút vagy Újpest kapjon valamilyen közművet. Erre jelentkezik Pilisszentkereszt, hogy nekem is kell közmű, mert éppen úgy községe vagyok a törvényhatóságnak. Ezt kell elkerülni, hogy ilyesmi ne álljon elő.

Balás Gábor[171]: Viszont, ha megcsináljuk a hármas tagozatot, és ezzel kerül a dolog közgyűlés elé, hogy Soroksárnak adjanak közművet, akkor ugyanazon a címen jön a többi is.

Morvay Endre: Mások az adottságok. El tudom képzelni, hogy Soroksárnak adok vizet, a másiknak azonban nem lehet.

Bibó István: Azt hiszem, hogy ez megzavarná a bizonyos várományi jogot. Ezenkívül ehhez szükséges volna bizonyos keret, amelyen belül Budapest és az egykor egyesítendő városias környéke összeszokik egymással. Ebben a keretben másféle összeszokás kívánatos, mint a másikban.

Harrer Ferenc: Ez az egyik ok, hogy nincs is bekebelezési jog. Ha Újpest akar közművet csinálni, akkor maga határozza el. Kérdezem, ha Újpest közművet akar csinálni, ennek elbírálása mi jobb Budapestre nézve: ha Budapest bírálja el, vagy Pest megye bírálja el? Erről van szó.

Chikán Béla: Jobb ha Budapest bírálja el.

Harrer Ferenc: Ha Budapest bírálja el, akkor felvetődik a kérdés: ne csináld ezt, hanem valamennyit. Ne csináld egyedül, hanem Rákospalotával, vagy mással. Akkor Budapest vezeti az egészet. Ha nem paríroz, akkor magára hagyja. Gyakorlatilag így néz ki a dolog.

Ami a falvakat illeti, azt is kérdezem: mi jobb arra a Pilisszentkeresztre ma, hogy ha egy olyan régi vágású vármegyei közgyűlés elé jutna a dolga? Ha nem jutna oda, akkor ide sem jut. Ekkor saját autonómiájával intézze el az ügyet. Mi jobb Pilisszentkeresztnek, ha Budapest bírálja el azt az ügyét, amely a közgyűlés elé tartozik, ha a törvényhatóság intézi, vagy Pest megye?

Chikán Béla: Kétségtelenül jobb, ha Budapest!

Harrer Ferenc: Tehát neki jobb, ha Budapest intézi. Világos, hogy a törvényhatósági közgyűlés elé megy, ennek hatáskörében lévő összes résztvevőknek nagyobb érdeke, hogy Budapestre tartozzék, óriási érdeke ez, és ne Pest megyére tartozzék. Mi a folytatása? Most azonkívül Budapestnek az az érdeke, hogy ha Pilisszentkereszten - ott van Dobogókő közelében - történik valami, akkor Budapest is csinálhat valamit, nem csak Dobogókőn segít, hanem Pilisszentkeresztnek a helyzetén is javít.

Ha azután - mondjuk - az élelmezési politikával megszervezi őket, ezeket mint magához tartozókat megszervezheti az egész külső kört egy nagyszerű közélelmezési forrássá. Nem úgy kell képzelni, hogy mindjárt ellentét van, hiszen cél a szolidaritás. Az ember vagy elismeri a szolidaritás gondolatát, akkor le kell vonnia a konzekvenciát, melynek következtében a közigazgatásban formának kell lennie, amely a szolidaritást meg tudja oldani. Mindig azt mondom, hogy a szolidaritás nem azt jelenti, hogy nincs forma, több forma van. Véleményem szerint, mi közigazgatási szakemberek lehet, hogy nem egy formát, hanem több formát fogunk találni, amelyek felett vitatkozhatunk. Ma a szolidaritás fogalmától át vagyunk hatva, és azt mondjuk, hogy meg kell valósítani, mert különben az egészet dobni kell, és visszamenni az előbbi konstrukcióra, marad az egész előbbi kérdés, a védőöv a városokkal: a megoldás negatív. A világon eddig nem volt az, hogy egy nagyváros azt csinálja meg, hogy lezárja a maga városias kialakulását, természetesen olyan széles körben, amely teljes rugalmasságot ad, és megteremti azt a széles világot, amely neki is, annak is jó, és nem engedi odafejlődni, hogy a falvakban az emberek nyomorult parcellázási nyereségért egyszer életükben odadobják a dolgokat, és akkor a végén jönnek azok az Érd-állapotok, vagy nem. Át vagyunk-e hatva, vagy nem, ettől a kérdéstől, erről van szó. Csak nem szabad azt hinni, hogy nem megfelelő céllal és konstrukcióval elérhető a dolog, mert nem érhető el. Bátran neki kell menni. A szolidaritás áldozatot jelent mind a két oldalról. [...]

Morvay Endre: Az a kérdés, hogy legyen-e külön közgyűlés, ahol csak Budapest ügyeit tárgyalják?

Harrer Ferenc: Ha ezen az alapon állunk, akkor van budapesti közgyűlés, mondjuk van hat városi képviselőtestület, és van huszonöt községi képviselőtestület.

Morvay Endre: El tudom azonban képzelni azt, hogy a közgyűlésen mindig ott van az egész. A tárgysorozatot meg tudom állapítani úgy, hogy vannak Budapestnek sajátos ügyei, azután vannak Budapest közvetlen környékének ügyei és a tágabb környéknek - ellenben a szavazati jognál vannak bizonyos korlátozások. Ezt, hangsúlyozom, hogy el tudom képzelni.

Harrer Ferenc: A nevelés szempontja a fontos.

Morvay Endre: Helyes, hogy ő ott van, szavazati joga ellenben nincsen. Viszont azok az ügyek, amelyek a megyei városokat érdeklik, milyen bizottsági előkészítésen menjenek keresztül.

Harrer Ferenc: Azt is meg lehet csinálni!

Morvay Endre: Minden bizottságnak hármas összetétele van! Nincs semmi nehézség, meg lehet oldani!

Harrer Ferenc: Arra helyezek súlyt, hogy a társaság valahol együtt legyen.

Bibó István: Nem hinném, hogy értelme legyen annak, hogy Budapestnek legyen olyan polgármestere, aki alá van rendelve Nagy-Budapest főpolgármesterének.

Morvay Endre: Ha közgyűlés van, meghívom mind a három kategóriát: Budapestet, Nagy-Budapestet, és a védőövezetet. Most azután, ami Budapestet érdekli, ott csak budapestiek szavaznak, azután a nagy-budapestiek és végül a védőövezetiek. Ha a védőövezetbeli község azt érzi, hogy neki ez a konstrukció jobb az előbbivel szemben, akkor lélekben ide tapad.

Harrer Ferenc: Abban - ugyebár - egyek vagyunk, hogy a szolidaritás gondolatát helyeseljük? (Igen!)

Bibó István: Akkor leszögezzük, hogy a probléma tulajdonképpen nem Nagy-Budapest problémája, hanem a védőövezettel kiegészített Budapest problémája. Ezen belül Nagy-Budapest nem is olyan eget rengető kérdés. Konstrukciójában is megfelelőnek látszik a kitáguló törvényhatóságok kérdése egyetlen és közös fővel. Tudniillik ezt az alapkeretet törvényszerkesztésileg megfogni és leszögezni nem nagy dolog. [...][172]


BFL XIV. 31. Harrer Ferenc iratai. 13. tétel.
- Gépelt másolat aláírás nélkül, Harrer sk. javításaival. - Megjelent: Budapesti Negyed, 1. évf. 2. szám (1993 ősz - tél), 91-106. p.

 

Az új fővárosi törvény előkészítésére kiküldött különbizottság jelentése

1947 május

Tisztelt Közgyűlés!

A törvényhatósági közgyűlés 1946. évi május hó 15-én tartott rendes közgyűléséből 11 tagú különbizottságot küldött ki új fővárosi törvény előkészítésére. E bizottságba dr. Balás Gábor, dr. Csécsy Imre, dr. Csobányi Zoltán, Farkas Ferenc, dr. Farkas Zoltán, dr. Harrer Ferenc, dr. Kabakovits József, dr. Révész Mihály, dr. Szebeny Endre, dr. Varga László, és dr. Vida Ferenc bizottsági tagokat választotta meg. Farkas Ferenc és dr. Vida Ferenc bizottsági tagok lemondása folytán a bizottság utóbb Kéry János és Földes Mihály bizottsági tagokkal egészült ki. A bizottság ülésein dr. Beér János tiszti főügyész is részt vett.

A bizottság elnökévé dr. Harrer Ferenc[173] bizottsági tagot választotta; az előadói tiszttel a polgármester dr. Homolyai Rezső tanácsnokot bízta meg; a jegyzői teendők elvégzésére pedig dr. Gőbel József üzemi főtitkárt jelölte ki. A bizottság 1946. évi május hó 23-án alakult meg és 1947. évi május hó 9-ig, rendszeresen hetenként tárgyalva, összesen 42 ülést tartott.

A bizottság feladata - a kiküldését kezdeményező pártközi megállapodás szerint - az volt, hogy nem ideiglenes megoldásra, hanem a főváros igazgatási szervezetének végleges korszerű reformjára adjon véleményt. A bizottság egyértelműen úgy vélte, hogy a törvényhatósági közgyűlés tőle olyan elgondolás kialakítását várja, amely a főváros szervezetében a demokratikus követeléseket az önkormányzat szabadságának szellemében és a közigazgatás eredményességének biztosításával valósítja meg. Mivel a fővárosi törvényjavaslat elkészítése a belügyminiszter hatáskörébe tartozik, a bizottság abban állapodott meg, hogy nem törvénytervezetet készít, hanem azokat az elvi követeléseket állítja fel, amelyek az előbb jelzett elgondolásból folynak. Megjegyzendő, ezek a követelések úgy vannak megfogalmazva, hogy legnagyobb részük törvényi rendelkezésnek is alkalmas. [...][174]


Az új fővárosi törvény alapelvei.

1. Budapest jogállása.

Budapest Magyarország fővárosa, a törvényhozás és a kormány székhelye. Neve: Budapest főváros.

A fő- és székesfőváros, illetőleg a gyakorlatba átment székesfőváros elnevezést Budapest 1892-ben kapta Ferenc József megkoronázásának huszonötéves évfordulója alkalmával, a Béccsel való paritás megteremtésére. Az elnevezés királyi székhelyre utalván, ma már nem tekinthető korszerűnek, tradicionális elnevezésnek pedig túl rövid idejű.

Budapest főváros közjogi és magánjogi személy, s a közigazgatásnak általános helyi szerve.

Az általános helyi szerv elnevezés a közigazgatásnak általános és szakigazgatás megkülönböztetést tartja szem előtt, és azt fejezi ki, hogy mindaz a közigazgatás, amelynek nincsenek állami szakigazgatási szervei, a főváros szerveire tartozik.

Területén jogában van minden közügyben, amely törvénnyel vagy rendelettel szabályozva vagy ilyen szabályozásnak fenntartva nincs, szabályrendeletet alkotni. A főváros mindazokat a feladatokat elláthatja, amelyeket az állam vagy az állam megbízásából más közület nem végez. Kötelezően közfeladattal csak törvénnyel terhelhető meg, amelyben a pénzügyi fedezetről is gondoskodni kell.

A főváros önkormányzatának legalapvetőbb tételei. Az első biztosítja, hogy a főváros mindazokról a közszükségletekről gondoskodhassék, amelyeket az állam közvetlenül vagy közvetve nem lát el. A második biztosítja, hogy a főváros kormányrendelettel közfeladattal nem terhelhető meg. A harmadik pedig azt biztosítja, hogy a fővárosra pénzügyileg teljesíthetetlen feladatok rá ne zúdulhassanak.

A főváros a közfeladatokat hatóságai, hivatalai, közegei, karhatalmi szervei, intézetei, üzemei és vállalatai útján végzi; állami karhatalmi szerveket is igénybe vehet. [...] A magánjogkört és közfeladatoknak magánjogkörben ellátását a főváros szervei közigazgatási jogorvoslatok kizárásával végezzék. A magánjogkör gyakorlásában a hivatali szervek az állam vagyonjogi felügyeletének - nagyobb jelentőségű ügyekben a határozatok jóváhagyásának - alá lehetnek vetve, fegyelmi felelőséggel pedig tartozzanak.

A főváros magánjogi személy is. Mint ilyen igényt tart arra, hogy, eltekintve magánjogkörének közjogi személyiségével való összeforrottságából kifolyólag megokolható közhatalmi korlátozásától (ilyen a kormányhatósági vagyoni felügyelet), ugyanazzal a szabadsággal cselekedhessék, mint más magánjogi személy. Ennek pedig elsősorban abban kell kifejezésre jutnia, hogy magánjogi elhatározásai közigazgatási jogorvoslattal megtámadhatók ne legyenek.

Ha az állam közfeladatokat a fővárossal kíván végeztetni, azokkal magát a fővárost bízza meg és nem ennek szerveit. A főváros közigazgatásába állami szervet beiktatni nem lehet.

A közigazgatási szervezet világos, szerkezete megkívánja, hogy minden szervnek csak egy ura legyen. A helyi közigazgatásban ma önálló, saját és átruházott hatáskör kettőssége maga után vonja kölcsönösen a helyi közigazgatás vezető szerveinek kettős jogi helyzetét a kormánnyal szemben, ami ezeket a szerveket könnyen konfliktusokba keverheti. Még szorosabb kötelék keletkezik a helyi közületek és a kormány között, ha a helyi közületek alkalmazottait a kormány közvetlenül veszi igénybe állami szervként; ilyen az állami anyakönyvvezetőként eljáró önkormányzati tisztviselő. A saját és átruházott hatáskörének megkülönböztetését a bizottság elejtette, amikor a feladatai között különbséget nem tesz; természetesen még inkább kellett a bizottságnak - a közigazgatás egységét magáévá tevő álláspontjából folyólag - állást foglalni az ellen, hogy a főváros közigazgatásába állami szerv iktassék be.

A közegészségügy egészében a főváros jogkörében meghagyandó.

A közegészségügynek a főváros jogkörében való megtartására irányuló követelés tulajdonképpen nem tartozik e munkálat keretébe. Hogy belekerült, ennek magyarázata az, hogy állandóan számolnunk kell azzal a törekvéssel, hogy közegészségügy államosításának hívei az államosítást a fővárosra is kiterjeszteni kívánják. Ez pedig a főváros fejlett közegészségügyi közigazgatása és intézménye mellett sem államigazgatási, sem községi érdekből kívánatosnak nem mondható. A közegészségügynek egészében a főváros jogkörében meghagyását a bizottság annyira fontosnak tartja, hogy a főváros szervezeti törvényében kívánja biztosítani.

Az árvaszék, mint a gyámhatósági és gondnoksági ügyeknek a gyermekvédelemre is kiterjedő szerve, tovább is a főváros közigazgatásán belül fennálló különállásban maradjon meg.

Ez a követelés állásfoglalás kíván lenni az árvaszékek államosítására irányuló törekvésekkel szemben, ugyanazon okokból, amelyek a közegészségügynek a fővárosban államosítása ellen szólnak.

A főváros bármely közüggyel, országossal is, foglalkozhat, azokat megvitathatja, azokra vonatkozólag véleményét kifejezheti, ilyen határozatait más helyi közületekkel és a kormánnyal közölheti és a törvényhozó testülethez felterjesztheti.

Ez az úgynevezett politikai hatáskör fenntartása. Attól függ, hogy országosan megmarad-e?

A főváros a kormánnyal közvetlenül érintkezik.

A kormány székhelyén közvetítő szervre nincs szükség.


2. Terület.

Nagy-Budapest.

Budapest környékével való összefüggését a következő elgondolásban kell kialakítani:

Budapest és városiasan kialakult, valamint városi településre szánt környékét egy városnak, Nagy-Budapestnek, kell tekinteni. Ezt a várost olyan település vegye körül, amelynek belterjes mezőgazdasága és kertgazdasága élelemmel látja el a fővárost, amely a főváros lakosságának üdülő és nyaralóhelyül szolgál, továbbá korszerű lakótelepekkel összefüggő ipartelepek helye is lehet. Ez utóbbi terület a Budapest-vidék.

Evégből a most alkotandó fővárosi törvénybe a következő rendelkezések volnának felveendők:

a./ Meghatározása mind a jövendő Budapest - Nagy-Budapest - területének, mind a távolabbi környék azon részeinek, - Budapest-vidék - amelyeknek az egységesen kialakítandó nagyvárossal való kapcsolata megteremtendő.

b./ A végleges megoldásnak előkészítésére és az érdekközösség problémáinak megtárgyalására az érdekelt közületek és hatóságok képviselőiből tanácskozó és véleményező testületnek szervezése.

c./ Kimondása annak, hogy Budapesthez való további területi csatolások Nagy-Budapest kérdésének megoldása során lesznek elintézendők.

Miután nagyvárosnál, országok fővárosainál, fejlődésük bizonyos fokán csaknem kivétel nélkül bekövetkezik a környékkel való olyan mértékű társadalmi összefonódás, amely közigazgatási szervezeti megoldást kíván. Ennek formái egyes vonatkozásokban való alkalmi vagy intézményes közösségi szervezetektől, nagyobb egységekben való összekapcsoláson (megyei, grófsági, kerületi kapcsolat) át egészen a teljes egyesülésig (községi bekebelezés) nyúlnak el.

Budapestet és a problémáit már félszázadja ismerjük, sőt a legjelentősebb vonatkozásban - a városrendezés és az építésügy terén - az 1937. évi VI. t. c. a Fővárosi Közmunkák Tanácsa hatáskörének Budapest környékére kiterjesztésével a problémát meg is oldotta. Általános közigazgatási vonatkozásban azonban a probléma még nem érett meg annyira, hogy ennek akár szorosabb, akár csak tágabb szervezeti összefogásban való megoldása az egész érdekeltség közmegelégedésére, vagy legalábbis közmegnyugvásával megtörténhetnék. Mivel azonban Budapest és környékének közigazgatási szempontból egyesítése előbb-utóbb feltartóztathatatlan, kívánatosnak mutatkozik, hogy az új fővárosi törvényben ez az elgondolás mind a főváros, mind a környék érdekeit szolgáló politikai tartalommal célkitűzésként lerögzíttessék és a törvényben legalábbis annyi rendelkezés vétessék fel, amennyi szükséges ahhoz, hogy a probléma megérlelődhessen.

Ilyen rendelkezést kettőt tart a bizottság szükségesnek; az egyik: a leendő közigazgatási kapcsolat területének meghatározása; a másik: a megoldás előkészítésére az érdekközösség problémáinak megtárgyalására az érdekelt közületek és hatóságok képviselőiből tanácskozó és véleményező testületnek a megszervezése. Kívánatos lenne, ha ilyen szervezet, függetlenül a fővárosi törvény reformjának sorsától, már ma megalakulna. Szükségesnek tartja a bizottság még azt is, hogy mindaddig, míg a probléma egészében nem oldható meg, Budapesthez további területek csatolása ne történjék; a főváros érdekében nem célszerű, a probléma megoldását pedig csak megnehezítené, ha egyes területek külön bekapcsolásával foglalkoznánk. Sőt, el kellene kerülni azt is, hogy a környéket illetően bármiféle területi és közigazgatási rendezés történjék az egész probléma rendezését megelőzően.


Kerületek

A főváros területe közigazgatási kerületekre oszlik. A kerületek kb. a mai területükkel maradjanak meg, olyan kiigazításokkal, amelyeket a földrajzi helyzet, a közlekedési rendszer vagy egyéb okok megokolttá tesznek.

A kerületek jogköre olyan irányban fejlesztendő, hogy az a szomszédos települések Budapesthez kapcsolása esetén ezeknek már kifejlett önkormányzati életével összhangba kerüljön.

Itt a kerületekről csak területi vonatkozásban van szó. E tekintetben mind a tradíciós kialakultság, mind az a törekvés, hogy a kerületek bizonyos önállósággal bíró szervezetekké alakítassanak ki, de az is, hogy a bekebelezés esetén a környéki közületek értelemszerűleg fővárosi kerületekké átalakulása felé kívánkoznak, nagyságrendileg a mai kerületek terjedelme mellett szól, természetesen olyan kiigazításokkal, amelyeket a változó viszonyok megokoltakká tesznek.


Az új fővárosi törvény előkészítésére kiküldött bizottság jelentése. 1947. május. Politikatörténeti Intézet Levéltára, 283. fond, Szociáldemokrata Párt, Fővárosi Községi Frakció iratai. 9/17. őe. 1-8. p.

 

Előterjesztés Budapest városfejlesztési programja tárgyában

1947 január

Tisztelt Közgyűlés!

[...] Amikor Budapest városfejlesztési programját első ízben közreadták,[175] a második világháború már igen nagy mértéket öltött. A hosszú háború és a Budapestet súlyosan érintő ostrom a székesfővárost oly nagymértékben tette tönkre, hogy azok a feltételek és szempontok, amelyek a városfejlesztési program megállapításában a nagyváros kialakítására jellemzők voltak, jelentékenyen megváltoztak, ezért a székesfőváros általános helyzetének és adottságainak, építési szempontból különösen figyelembe veendő állapotainak erőszakos megváltoztatását, valamint az újabb technikai és korszerű elgondolásokat újból mérlegelni kell. [...][176]

Budapest székesfővárost és a vele közvetlenül szomszédos, nagyrészt egybe is épült, alább felsorolt településeket, városfejlesztési és városrendezési szempontból Nagy-Budapest néven egységes és összefüggő nagyvárosi településnek kell tekinteni és ekként is kell kialakítani. A Nagy-Budapestet körülölelő, korábban védőövezetnek nevezett területen viszont - amely számára Budapest-Vidék elnevezés alkalmas -, a nagyváros további terjeszkedését meggátolandó, különleges városfejlesztési és városrendezési szempontokat kell érvényesíteni.

Nagy-Budapest, Budapest székesfőváros területét beleértve, a következő városok és községek, továbbá egyes községrészek egymással összefüggő, illetőleg egymásból összegeződő területéből áll: Újpest, Rákospalota, Pestújhely, Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld, Kispest, Pestszentlőrinc, Pestszentimre, Pestszenterzsébet, Soroksár, Csepel, Albertfalva, Budafok, Budatétény, Nagytétény és Pesthidegkút megyei városok és községek területéből, továbbá Cinkota községnek Árpádföld nevű részéből és ugyanezen községben az úgynevezett Pejáchevich parcellázás területéből, Nagykovácsi községnek Tisza István kertváros nevű részéből, végül Békásmegyer községnek Csillaghegy nevű részéből. Az ily módon meghatározott területet a Fővárosi Közmunkák Tanácsa az 1937. évi VI. tc. 1.§-a (1) és (3) bekezdései alapján teljes egészében városias kialakításra szánt területként állapította meg.

Budapest-Vidék annak a Nagy-Budapest körül elhelyezendő, számszerint 76 községnek az összefüggő területe, amely községekre a Fővárosi Közmunkák Tanácsának hatásköre az előbb felsorolt városokon és községeken túlmenően részben már előzőleg, részben legutóbb a 3001/1946. O. É. K. rendelettel kiterjesztetett. [...]

Az ostrom pusztításainak adatait az első felvételek, legalább is városrendezési kihatásaikat tekintve, kétségtelenül eltúlozták, mert bár Duna-hidaink megsemmisülése és különösen a budai oldal egész városrészeinek tragikus pusztulása műtörténeti és gazdasági szempontból szinte pótolhatatlan kárt jelentenek, mégis a romhelyzet folytán megnyíló városrendezési lehetőségek nem bizonyultak jelentősnek, és csak néhány helyen nyújtanak módot gyökeresebb szabályozás végrehajtására. Az új hidakat ugyanis a kialakult forgalmi úthálózat adottságai folytán általában eredeti helyükön, vagy azok közvetlen környékén kell megépíteni, mert a hidakhoz vezető útvonalak radikális áthelyezésére nincs nagy lehetőség. A lakóépületek pusztulása viszont egy-egy telektömbön belül jóformán sohasem 100%-os, és a fennmaradt használható épületek értéke csökkenti a romhelyzet adta városrendezési lehetőséget. Budapest 39.643 épületéből - az üveg, tetőcserép és vakolatkárokat nem számítva - 10.323 ház maradt épen, ezzel szemben a súlyosan sérült építmények száma 9140, a teljesen megsemmisült épületeké pedig 1694. A teljesen romokban heverő épületekhez, a legsúlyosabban sérült házakat is hozzászámítva, mintegy 2000 épület tekinthető helyreállításra nem érdemes romháznak.

Jobb és részletesebb tájékoztatást szolgáltat a romhelyzetről a lakások és szobák állapota, mert ezekben az adatokban - kisebb egységekről lévén szó - a romhelyzet pontosabban jut kifejezésre. Budapest 295.320 lakása közül 215.635 maradt ép. A lakások 481.280 szobája közül viszont 366.990 maradt sértetlen.

Az ismertetett adatok alapján tehát Budapest épületeinek romállapota 25%-ra becsülhető. [...]


Telepítési politika

A települési politika irányelveinek megállapításánál, bár a városfejlesztési terv kizárólag Budapest közigazgatási területeire vonatkozik, a bevezetőben meghatározott alapelveknek megfelelően mégis mindenkor egész Nagy-Budapest területét kell mint települési egységet szem előtt tartani, sőt azt Nagy-Budapest környékének viszonylatában is vizsgálni kell. Ennek megfelelően a főváros területe rendeltetésszerű felosztásának illeszkednie kell a Nagy-Budapesten alkalmazandó telepítési politikai alapelvekhez. Ha tehát nagybudapesti vonatkozásban a települési komplexum észak-déli irányú fejlesztése látszik kívánatosnak, akkor e célkitűzés következményeit elsősorban az egész települési rendszer magjának, vagyis a szorosan vett Budapest területfelhasználási tervének elkészítésénél kell figyelembe venni. Éppen ezért Budapest eddigi erősen szétterjedő, sugárirányú fejlődését, a további céltudatos fejlesztés során, a Dunával párhuzamosan elnyúló irányba kell terelni, vagyis oda kell hatni, hogy az egymástól eltérő rendeltetésű telepítési területek nem gyűrűszerűen egymás körül, hanem sávosan egymás mellé sorakozva alakuljanak ki.

További általános érvényű alapelv, hogy - mindenkor a leggazdaságosabb belterjes települési módra törekedve - az egész települési egység szerves kialakításánál a több egymásra utalt, de mindenkor bizonyos helyi önállósággal rendelkező alközpontok rendszere alakuljon ki. Ez a követelmény részben a fennálló adottságokon alapul, de részben logikusan következik a racionális városfejlesztés célkitűzéseiből is. A szétpontosított települési gócok átalakítása és kifejlesztése ugyanis mind gazdasági, mind célszerűségi szempontból egyaránt érdeke a kül- és elővárosok lakosságának, valamint az egész települési egységnek is, mert ily módon a lakosság nagy része lakóhelye közelében találhatja meg munkahelyét, valamint elsőrendű közigazgatási, gazdasági, szociális és kulturális szükségleteinek a kielégítését. Nagy-Budapesti vonatkozásban ez az elővárosok fokozottan városias fejlesztése révén biztosítható, Budapest közigazgatási határain belül pedig azáltal érhető el, hogy elősegítjük a város területén szerteszóródó perifériális településeknek a célnak megfelelően kijelölt gócpontok körül való tömörítését. Ez a célkitűzés egyébként egyezik az 1940. évben elfogadott városfejlesztési programban is hangoztatott azzal a megállapítással, hogy a települést ki kell zárni a közművekkel, közlekedési eszközökkel és egyéb közintézményekkel még el nem látott területekről és az ezekkel már ellátott területek felé kell terelni. Ha ugyanis a jövőben a közigazgatási intézmények, iskolák, kórházak, templomok, üzletek, szórakozóhelyek stb. tudatosan és következetesen csak ezeken a már kialakított, vagy a meghatározott telepítési elgondolásnak megfelelően kialakítandó gócokon kerülnek elhelyezésre akkor a körülöttük kifejlesztett települések lakói kulturális és gazdasági szükségleteik kielégítését lakóhelyük környezetében nagyrészt megtalálva, nem kényszerülnek naponként sok kilóméteres időrabló utazgatásokra és az eddiginél nyugodtabb, kevésbé fárasztó és magasabb szintű életmódra nyernek lehetőséget. Továbbá, ha új építkezések, illetve települések egész Nagy-Budapest területén - a városias település szigorúbb kritériumain alapuló feltételekhez kötve - csak az elsőrendű közművekkel ellátott területeken kerülnek engedélyezésre, akkor ezáltal elérhető lesz egyrészt, hogy a lakosság rendszertelen szétszóródása az eddig korlátlanul rendelkezésre állott területen megszűnik, másrészt ily módon egész Nagy-Budapest területén az eddiginél racionálisabb, egészségesebb és városképileg is kedvezőbb települési formák kialakítása is biztosíthatóvá válik. Végül mindennek következményeképpen lehetővé válik a települési egységként jelentkező Nagy-Budapest közműhálózatának egységes koncepció alapján, egyetlen rendszerbe foglaltan, tehát gazdaságosan történő megépítése.

Kétségtelen azonban, hogy a fenti célkitűzések megvalósítása esetén, sőt éppen ennek következményeként Budapest távolabbi környékén szinte egyik napról a másikra még fokozottabb mértékben indulna meg a rendszertelen és önkényes település, hogy a környékre település folytán a kiköltözők mentesüljenek a főváros területén reájuk háruló megkötöttségek, nagyobb adózás stb. alól. Ezért Nagy-Budapest környékének településpolitikai irányításának is alkalmazkodnia kell a városfejlesztés előbbiekben meghatározott elgondolásához. Tehát annak ellenére, hogy Budapest vidékének városrendezési feladatai már kívül esnek a székesfőváros hatáskörének tágabb értelmezésén is, mégis Budapest városfejlesztési programjának keretében rá kell mutatni azokra a követelményekre, melyek távolabbra utalnak ugyan, de szorosan összefüggnek Nagy-Budapest települési egysége városfejlesztési problémáival. Annál is inkább, mert a városfejlesztési program sok olyan elhatározást is tartalmaz, amely Budapest szempontjából nem egy esetben súlyos áldozat vállalását jelenti, de amelyeket a székesfőváros az elővárosok jogos igényeinek szem előtt tartásával és az egész települési egység érdekében meg kíván hozni. Az egész kérdést átfogó távlatból nézve tehát, helyénvalónak kell tekintenünk, hogy Nagy-Budapest környéke településeinek rendeltetésszerű meghatározására vonatkozó követelmények Budapest városfejlesztési programjában is lerögzíttessenek.

A múlt elgondolásai szerint Nagy-Budapest további rendszertelen és le nem határolt extenzív települési folyamatát egy úgynevezett védőöv megvonása kívánta megakadályozni, amelynek területén a települést és építkezést korlátozó rendelkezések voltak tervbevéve. Ezzel szemben az újabb megfontolások arra az eredményre vezettek, hogy helyesebb volna azt a területet, amelyet ezelőtt ezzel a negatív jellegű beavatkozással tulajdonképpen véglegesen a maga kezdetleges, se nem városias, se nem falusias állapotában kívántak rögzíteni, a jövőben az ismertetett települési politikának és helyi igényeknek egyaránt megfelelő rendeltetéssel volna célszerű tudatosan tovább fejleszteni. Ennek megfelelően az mutatkozik kívánatosnak, hogy a Nagy-Budapest határán kívül fekvő, de még annak vonzási körébe tartozó területen a lakosság által űzött termelési ágak színvonalát a lehető legmagasabb fokra kell emelni, és ezáltal a környéki települések jellegét minél jobban biztosítani. Ily módon elérhető egyrészről, hogy a főváros környékének életszintje magasabbra emelkedjék, másrészről pedig, hogy gazdasági helyzetük megerősödésével ezeknek a településeknek lakói munkahelyüknek, valamint kulturális, gazdasági és szociális igényeik kielégítését is lakóhelyükön találják meg. A települések életképességét biztosítani fogja a főváros piaca, Budapest szempontjából pedig rendkívül előnyös lesz a termelők közelsége.[177]

Ezek a települések természetesen nem lesznek kizárólagosan mezőgazdaságiak, de a vidék agrárjellegének megőrzésére mégis törekednünk kell, nehogy Nagy-Budapestet idővel egy bármennyire is önálló életképességű, de egyáltalában nem kívánatos, sűrűn beépített ipari gyűrű vegye körül. Ezért, ha ezen a területen valamely iparüzem kíván letelepülni, vagy valamely már meglévő gyári üzem kellően megalapozott és gazdaságilag is indokolt nagyarányú fejlődésnek indul, elengedhetetlen feltételnek kell tekinteni, hogy ezek munkássága ott helyben találja meg a maga lakóhelyét is. Végeredményben tehát a cél az, hogy Nagy-Budapest környékének lakói saját községükben találjanak a maguk számára munkalehetőséget, és eleve ki kell zárni azt a közlekedési szempontból sem kívánatos helyzetet, hogy a lakosság Nagy-Budapestre járjon be dolgozni, vagy a környéki iparüzemek munkásai akár Budapestről, akár más távolabbi településről járjanak naponta munkahelyükre. [...]


Városkép, műemlékek

A Gellért-hegy, a Várhegy és a Rózsadomb vonulata a távolabbi hegyhátakkal együtt kellemes ritmusát adják a természet játékának. A városból kiemelkedő Gellért-hegy sziklatömbje Budapest egyik legdekoratívabb jellegzetessége. Ugyanilyen tájképi jelentőségű a Várhegy is. A rajta elhelyezett épületek szerencsés elosztása, a királyi palota egységes tömege páratlan hangsúlyt ad a pesti oldalról táruló kilátásnak. A Várhegytől északra pedig a Rózsadomb kertes, lombos vidéke ellensúlyozza a dunai épületsorokat. A Duna általában 300 méternél szélesebb sávja a két városrészt elválasztja ugyan, de a város tájképi egységét nem bontja meg, hanem inkább kiemeli mindkét oldal jellegzetességeit. Budapest, mint város, minden jellegzetességével ebből a dunai látképből alakul. [...]

A két különböző jellegű városrész szerves egységbe kapcsolását a jó ritmusban elhelyezett hidak is elősegítik. A Duna-hidak elhelyezését ezért, városkép szempontjából is, azok kialakult eredeti elrendezésében kell fenntartani. Az elpusztult hidak újjáépítésénél azonban a főváros távlati képe és a partról szemlélhető dunai városkép szempontjából is megfelelő formai és szerkezeti megoldásokat kell alkalmazni. A hidaknak eredeti elrendezésében való megtartására vonatkozó követelmény nem érinti az Erzsébet híd városrendezési okokból esetleg északabbra történő újjáépítését, de kizárja az új híd létesítését a Margit híd és a Lánchíd között, ahol a Duna szabad vízfelülete, az Országház és a szemközti Várhegy által kialakult városkép zavartalan fenntartása kívánatos. Ezért az ostrom alatt elpusztított hidak helyreállítása után az ideiglenes kényszermegoldásként épített Kossuth hidat a jövőben lebontani szükséges.[178]

A fővárost keresztülszelő Duna domináns helyzetéből következik, hogy a helyes elvek szerint keresztülvitt városrendezésnek a Duna-partok építészi kihangsúlyozására kell törekedni, kihasználva a budai hegyek hátterét és a pesti síkság ellentétét, nemkülönben a hidakkal megszabott tagozódást, és ezért a partokra kerülő építményeket összhangba kell hozni nemcsak egymással, hanem környezetük már meglévő hangsúlyos elemeivel és az átellenes oldal tömeghatásaival is.

A Duna-partokon alkalmazkodó beépítési módnak a partok vonalát architektonikusan ki kell hangsúlyoznia, ami helyenként szabadon álló épületek tömegeinek ritmikus elhelyezésével is biztosítható, úgy azonban, hogy a szabadon álló beépítésű sáv ne bontsa meg az összefüggően beépített területek között az építészeti kapcsolatot.

A városrendezés feladata a lebilincselő városkép megóvása, hogy a hegyoldalakig nyúló háztenger ne lepje el a kiemelkedő zöldfelületeket és hegyormokat, hanem a kettő együtt helyes arányban biztosítsa a kép összhangját.

Más a helyzet a pesti oldalon, ahol a városközpont, a »city« lüktető forgalma eléri a Dunát. Itt a városrendezési követelmény is más: a Duna felől monumentálisan elhatárolni a »city«-t, de egyben a budai hegyek felé is fordítani, utat nyitni a friss dunai levegő áramlásának, éltető erőt és egészséget vinni a sűrű beépítésű belső városrészek felé. Az épületeket ezért oly horizontális és vertikális elosztásban kell megalkotni, hogy a fenti követelményeknek eleget téve, beleilleszkedjenek a hidak és a szemközti hegyek összképébe és azokkal egységes városképet nyújtsanak.

A budai hegyvidék lejtőin alacsonyabb és lazább beépítést kell alkalmazni úgy, hogy a hegyek természetes vonalait a beépítés ne rontsa le. Ezenfelül kívánatos a hegyek látképét feltáró útvonalak nyitása, továbbá a hegylábak mentén áttört beépítés alkalmazására kell törekedni. A hegytetőket általában szabadon kell hagyni, kivéve a belső területekhez számító Rózsadombot, Várhegyet és Naphegyet, továbbá a gellérthegyi Citadellát. A Vár különleges és a többi városrésztől eltérő rendeltetését a Várhegy Duna felőli oldalának fellazított és lefokozott beépítésével is ki kell hangsúlyozni.

A belső városrészek városképét egyrészt az azok jellegéhez és rendeltetéséhez alkalmazkodó beépítési móddal, a helyi központok építészeti kihangsúlyozásával, továbbá tömegük, tömegelosztásuk, vagy az átlagosnál jobb külső kiképzésük folytán szembetűnő, de környezetükkel összhangban illeszkedő épületek létesítésével, másrészt az utak, terek folytán nyerhető kedvező térhatások kihasználásával kell változatossá és kellemessé tenni. Különös fontosságú ebben a tekintetben a célszerűen alkotott zöldfelületi rendszer városszerkezetet tagoló és élénkítő hatása. A Belvárosban ezenfelül a korszerű átalakításokkal összhangban a történeti eredetű zárt városképek lehető megőrzését is szem előtt kell tartani.

Különleges, a többi városrésztől eltérő elbírálást kíván a Vár területe, amelynek újjáépítését úgy kell megoldani, hogy városképének évszázadok folyamán kialakult történelmi értékei a jövő számára is átmenthetők legyenek.

Buda hathetes ostroma folyamán ugyanis a Vár területén fennállott mintegy 200 ház egyötöde teljesen elpusztult, közel egyharmada gyökeres helyreállításra szorul, sértetlenül maradt épülete pedig úgyszólván nincsen.

Mivel a Vár történeti értéke nem annyira az egyes épületek kiválóságában, mint inkább az építő lelkület egységében van, mely évszázadokon keresztül azonos maradt, a műemléki jelleg a Várnál nem az építési részletformákban, hanem az egymás mellé sorakozó épületek egymáshoz való viszonyában, az egymásrautalásban található meg. Tehát nem egyes kiemelkedő formákat, hanem ezt a jóformán elemeire nem bontható egységet kell átmenteni. A régi épületeknek fényképek, tervek alapján való újratervezése, újjáépítése azonban ellentétben állana a műemlékvédelem álláspontjával, amely szerint a történelmi stílusok aprólékos utánzása, az építmények másolása megtévesztő mesterséges városkép-romantikát eredményez.

A Vár épületei újjáépítésének alapelve tehát az, hogy nem másolni kell, ami megvolt, nem kísérletezni annak életre keltésével, ami elpusztult, vagy a régi stílus szabályai szerint »új régit« alkotni, hanem megtartva az épület lényegét, a homlokzat tagolását, az ablaknyílások ritmusát, a kapuzatok arányait, kell az épületet a mai építészet formanyelvén tömegében és homlokzati hatása tekintetében megőrizni. [...]

Külön probléma a királyi Vár súlyosan sérült épülete. A Vár déli részének egy nagy, egységesen kialakított épülettömbbel való lezárása vitathatatlan városképi követelmény. A palota arányainak és tömegelosztásának megfelelő volta miatt, valamint annak a kockázatnak mérlegelésével, hogy minden új megoldás esztétikai hatása mindig csak utólagosan állapítható meg, a királyi palota lényegében az ostrom előtti formájában állítandó helyre.

A Vár különleges történelmi hangulatának megtartásával a terület települési kérdései is összefüggenek. Ide, az elvonultságot és múltra utalást lehelő épületekbe csak olyan hivatalok és intézmények helyezhetők, amelyeknek ügyfélforgalma elég alacsony ahhoz, hogy ezt a visszahúzódást megengedje. Továbbá olyan idegenforgalmi intézmények, amelyek részére a történelmi keret külön értéket jelent. A Várban települő lakosságnak is az elvonult, csendes életmódot kívánó rétegekből kell kiválasztódnia. [...][179]


II. melléklet a Fővárosi Közlöny 1947. évi március hó 13-i (10.) számához. 2-4., 10-11. p.

 

Az egyházi iskolák államosítása ellen tiltakozó röplap

1948 április

Illetékes egyházi helynek (napi sajtó által támadott) nyilatkozatai

Budapest, 1948. április 26.:

- "A politikai életbe, sajtóba, rádióba de mindent megelőzően a tanulásra hivatott fiatalság körébe belevetették az Egyház és Állam közötti béke minden áron való megteremtését, helyesebben propagandaszerű kimunkálását.

A béke ellen, ha az komoly béke, senkinek kifogása nincs, nem is lehet; sőt azt kezdettől kívánatosnak tartotta az Egyház. Ehhez azonban a csak szavak, kétes eredetű és értékű aláírások helyett megfelelő komoly előfeltételek és eszközök kellenek. Feltűnő, hogy az Egyház közismert sérelmeiről (vatikáni diplomáciai kapcsolat, pártok feletti katolikus napilap, a szétdúlt katolikus egyesületi élet, cenzúra, stb.) egyáltalán szó sem esik. A kongreganista-, cserkész-, diákönkormányzati és tanonc vonalon alkalmazott módok és eszközök a béke műveinek nem tekinthetők; alkalmazóihoz méltatlanok; a békének pedig a sírját jelentik.

Sem baloldali, sem jobboldali katolikusokat nem ismer az Egyház, hanem csak római katolikusokat, akik ugyanazt a hitet vallják, ugyanazon törvények szerint és ugyanazon szentségekkel élnek, és a Jézus Krisztus földi helytartójával egységben élő tanítóhivatal, a püspöki kar szellemi irányítását készségesen elfogadják és követik.

Nem a békét szolgálják az egyre sűrűsödő, elhasznált szólamú, bántó kijelentések sem: "A felekezeti iskolák jelentékeny részében valóságos hajtóvadászat folyik a Nékosz munkás- és paraszt-ifjai ellen." "Kiverjük a reakciót az Egyház palástja mögül." - Olyan állítás is elhangzott, hogy egyházi vezetők lelki "terrort" gyakorolnak. Köztudomás szerint az Egyház mindig csak fájdalommal szemlélője és nem cselekvője a terrornak. Nem segíti elő a megbékélést a Pápa Őszentsége állandósult útszéli gyalázása sem. A végletekig ócsárolt Pápának sok mai tollforgató bántalmazója az életét köszönheti. A magyarság legelesettebbjei pedig nagy értékű jelentős segítségét. A magyar nép "a kiverések", gyalázkodások helyett - korábbi bíztatások alapján - egészen mást vár: a verítékező nép életszínvonalának emelését, az annyiszor emlegetett corruptio megfékezését, a hároméves szlovákiai gyötrelmeknek immár a megszüntetését és a távollévő apák, fiak és testvérek hazahozatalát. Ezekből inkább fakadna megbékélés.

Budapest, 1948. április 27.: Ortutay miniszter beszéde, melyet a Kisgazda Párt nagy választmányán tartott, felfedte, hogy mi is rejlik az állam és Egyház viszonyának feszegetése mögött. Miután egy pár dicsérő szót mondott az egyházak felé, hozzátette, illetve bejelentette: "a történelmi fejlődés azonban az, hogy az egyházak kezéből fokozatosan az állam veszi át az iskolázást!" Ez teljesen téves megállapítás! Ilyen fejlődés sehol sem mutatkozik. Azt tapasztaljuk, hogy a történelmi fejlődés szerint az Egyház mellett az állam is átveszi a tanítás és nevelés feladatát, de nem az Egyház kezéből. Ami az Egyház kezén volt, azt a "fejlődés" nem igen bántotta, hanem erősítette! Ahol pedig az Egyház kezéből az iskolázást és nevelést kivették, ott az általában erőszakkal történt, anélkül, hogy a népet megkérdezték volna! Hitler sem kérdezte a népet, mikor az iskolákat az Egyház kezéből kivette és a hitoktatást megszüntette. A történelmi fejlődés a nép akarata irányában történik, a nép pedig már nyilatkozott, de nem az iskolák államosítása és a kötelező hitoktatás megszüntetése mellett, hanem a vallásos nevelés mellett!

Az is megdöbbentő, amit a miniszter a "szabad Egyház és szabad állam" jelszavával űz! Tudvalévő, hogy ezzel szokták szépíteni az Egyház jogainak és vagyonának elkobzását! Mikor mindenét elvették, azt mondják, most már szabad vagy![180]


BFL VI. 502. a. Budapesti Tankerületi Főigazgatóság. Elnöki iratok. 156/1947-48 biz.

 

1848 centenáriumának ünneplése

1948 szeptember 20.

[... ] A szemle után a köztársasági elnök és kísérete, a kormány tagjaival és a vendégekkel a Köröndön felállított dísztribünre vonult, hogy végignézze honvédeink, rendőreink, szabadságharcosaink és ifjaink díszfelvonulását.[181] Az Andrássy úton a kötélkordonon kívül tömött sorokban állott Budapest népe.

A házak ablakai, tetőteraszai is mindenütt telve voltak kíváncsiakkal. Büszkén és csillogó szemekkel, éljenezve és tapsolva fogadták a felvonulás parancsnokát, Variházy Oszkár vezérőrnagyot. Mögötte húsz Kossuth-akadémista lépkedett a Szovjet-Úniótól visszakapott 48-as zászlókkal, majd a 180 tagú honvédzenekar sorakozott fel a tribün elé. Egymásután vonultak fel zászlóik alatt pompás fegyelmezettséggel, kemény, büszke léptekkel a Kossuth-akadémisták díszszázada, a határvadászszázadok, az I. gyaloghadosztály alakulatai, a hadihajósok, az önálló repülőzászlóalj. Nehéz motorok dübörgése reszkettette meg utánuk az Andrássy úti házak falát. Gépvontatású tüzérosztagok, műszakiak, híradósok, fogatolt tüzérütegek vonultak el tisztelegve a tribün előtt.

A honvédek után a rendőrnők frissléptű kis csapata következett, majd gyalogos- és lovasrendőrök, rendőrségi jeepek és csapatszállító autók vonultak fel. Az ünneplő közönség meleg tapssal köszöntötte a pesti uccák áldozatkész őreit.

A rendőrök után a Szabadságharcos Szövetség díszszázada következett, majd a SZIT és a MINSZ fiataljai zászlókkal és emblémákkal. Vöröskeresztes ápolónők fehér egyenruhája tarkította a sort. Szabadságharcos sportolók, lövészek, síelők, repülők, vörösblúzos kerékpárosok, bukósisakos motorosok tisztelegtek a köztársasági elnök és a vendégek előtt.

A díszszemle még tartott, amikor a déli órákban a honvédelmi minisztérium épületének a falán emléktáblát helyeztek el a következő felírással: 1848-49 Honvédeinek az Újjászületett Honvédség.

Az ünnepélyes eseményen Farkas Mihály honvédelmi miniszter is résztvett. A belügyminisztert Szebenyi Endre államtitkár, a fővárost pedig Bognár József polgármester képviselte. Az avatóbeszédet Sólyom László altábornagy mondotta, aki a szabadságharc honvédeinek emlékét és az új népi hadsereg feladatait méltatta. Az emléktáblát Bognár József polgármester vette át a főváros nevében.

Népszava, 1948. szeptember 20.


Gerő András: Az államosított forradalom. 1848 centenáriuma. Új Mandátum, Bp., 1998. 279 p.

 

Schifferné Szakasits Klára az új vezető réteg életmódjáról

[...] Még az elmúlt év őszén[182] szüleim elköltöztek a Pasaréti útra. Apám[183] ellenkezett, eleinte hevesen tiltakozott a költözés ellen. Nem akart Budán, nem akart villában lakni.

- Én jól éreztem magam ebben a lakásban, megszoktam. Mi a fenének menjek Budára - makacskodott. - Különben is, innét a Parlamentbe csak át kell sétálnom.

Anyám erre felsorakoztatta érveit.

- Nézd, Árpád, már Rákosi is szóvá tette ezt a lakást. Azt mondta, hogy nem biztonságos egy politikusnak bérházban lakni...

- Mi a fene!

Anyám nem zavartatta magát, folytatta a győzködést:

- Igen, s azt is jelezte Rákosi, hogy nálunk az Alkotmány utcában nem szívesen tartanak értekezletet, sem baráti találkozót, mert nem biztonságos. Az elvtársakra vigyázni kell, mondta.

- Baromság!

Anyám tovább érvelt.

- Tudod te azt jól, Árpád, hogy ők mind a Domonkos utca, Abonyi utca, Ajtósi Dürer sor által határolt villanegyedben laknak. Nem véletlenül. Azután ne feledd a kongresszust[184] sem. Itt lesznek a testvérpártok küldöttei Svájcból, Svédországból, az angol munkáspárt főtitkára, Morgan Phillips, és Franciaországból is - ugyan hová akarod őket meghívni, amikor ebben a házban még lift sem működik?

Végül is apám beadta a derekát. Beköltöztek a Pasaréti út 59. számú villába.

Amikor legelőször megálltam a ház előtt a járdán, felbámultam a harmincas évek körül készült szecessziós stílusú épület gipszangyalaira és rajtuk túl a tornyos, gerincében ívelt háztetőre. A villához tartozó telken egy földszintes ház is áll.

A boltozatos lépcsőfeljárón kerültem be az előszobába. Onnét ajtók nyíltak: egy a szalonba, egy a szagfogó folyosóra.

A szalonban a fal mellett pianinó állt. Szemben a félköríves beugróban székek, fotelok, asztalkák és szemmagasságban a rádió. Jobb kéz felől nyílt az apám szobája. Az oldalfalat plafonig érő, szépen megmunkált, világos dohányszinű könyvszekrény foglalta el. Előtte magas támlájú szék és hozzá illő iróasztal volt. A nagy szalonból balra az ebédlő nyílt; ovális asztal állt a közepén, és körülötte sok-sok szék. Jobbra, a szalon folytatásaként egy kisebb helyiség, a falmélyedésben szoborral, azután a jókora terasz következett.

Ezek a villák már valamire köteleznek. Nem lehet bennük egyszerű emberként élni. Személyzet is kell hozzá; szakácsnő, szobalány. A Háztartási Alkalmazottak Szakszervezete közvetítette ki a személyzetet, akik minket "elvtársnőnek" szólítottak, de mi őket a keresztnevükön. Ki volt kötve számukra a szabad vasárnapon kívül a heti szabad délután.

Ó, igen. Mindenkinek sok volt a tennivalója; sürögtünk-forogtunk, s valakinek csak el kellett végezni helyettünk a házimunkát. Meg azután reprezentálni is kellett! [...]

[...] Eleinte még zavart, később természetesnek fogtam föl azt a sajátos életformát, amely oly jellemző volt a funkciót viselő káderekre és kádergyerekekre. Így többek között az autó; az autó a hatalom szimbólumává nőtt. A gyerekek azon vitáztak, kinek milyen kocsin jár a papája. Ez volt az értékmérő számukra; a Hudson, a Buick, a Chevrolet, a Chrysler. A Tatraplan már nem volt túl elegáns, hát még a DKW. [...]


[...] Észrevettem, hogy sok minden megváltozott körülöttünk. A Rákosi-arcképek egyre nagyobb méretűek lettek, új szavak, új értékítéletek termelődtek. Beszéltek a "kulákság szószólóiról", a "népi eszmék győzelmét hirdető optimista művészetről", "az osztályidegen elemekről", a "bírálat-önbírálatról".

Új meghatározások születtek. Így az, hogy "nincs külön nemzeti út", az "egyre élesedő osztályharc", a "növekedés nehézségei", a "kozmopolita veszély", az "éberség", a "fő veszély a jobboldali elhajlás". Szavak, kifejezések, amelyekkel a bizonytalanság együtt járt.

Ismerőseink közül egyesek külföldre távoztak, mások eltávolodtak tőlünk.

Mindez persze nem egy csapásra történt. Lassan, szinte észrevétlenül.

Szeptemberben Palkó a Gorkij iskola tanulója lett. Itt oroszul is tanulhatott. Eleinte nem ment minden gond nélkül. Különösen azért nem, mert az osztálytársainak egy része jól beszélt oroszul.

Szülői értekezletre hívtak a Gorkij fasorba. Be akarták mutatni a szülőknek a magyar és szovjet tanerőket. Kíváncsian mentem el. Kopár kert vette körül az iskolaépületet, ahol állványok és elszórt festékesvödrök jelezték, hogy nemrég tataroztak. Az épület lakk- és festékszagot árasztott. Az igazgatónő a földszinti előtérben udvariasan fogadta a szülőket, és osztályonként mindenkit elirányított.

Az ismerkedés hamar lezajlott. A szovjet tanárnő kedves volt, egymásra mosolyogtunk, mivel beszélni nem tudtunk egymással. Majd egy nagy teremben gyűltünk össze, ahol az igazgatónő felsorolta a tantárgyakat, elmagyarázta, milyen elvek szerint tanítanak ebben a mintaintézetben, ahol nemcsak a magyar iskolák anyagát sajátítják el a tanulók, hanem az orosz történelmet, irodalmat is megtanulják. Az igazgatónő még elmondta, milyen terveket dolgozott ki a tantestület a tanulók minél jobb előrehaladása érdekében. Ezután némi szünetet tartott, felemelte az asztalról a poharat, ivott egy korty vizet, majd figyelmeztette azokat a szülőket, akik a gyermeküket autóval küldik iskolába, ne hajtsanak az iskoláig. Álljanak le a sarkon, s a gyermek onnan gyalog jöjjön tovább. Ugyanígy oldják meg a várakozást is. Szeretné, ha megértenék az illetékes szülők, hiszen olyan növendékek is járnak az iskolába, akik villamoson, autóbuszon közlekednek, vagy éppen gyalogolnak.

A kérés elhangzott. A teremre zavart csend borult. Azután Révainé[185] kért szót. Felállt. Határozott hangon közölte, hogy gyereke igenis ezután is autón fog érkezni az iskola elé, és autóval fog onnan távozni. Akinek az apja olyan pozícióban van, amivel autó jár, akkor ez a gyermeket is megilleti. És hozzáfűzte: az egyik gyermek autón érkezik az iskolába, a másik gyalog. Minek ebből titkot csinálni? Nem értek egyet az igazgató elvtársnővel. Nem helyes elkenni a nyilvánvaló helyzetet.

Kissé sértődött tekintettel nézve körül, leült.

Az igazgatónő zavarában valamit lesöpört az asztalról. Lehajolt érte, felvette, és azután szelíden csak ennyit mondott: - Természetesen, én Révai elvtársnőnek nem szabhatom meg, hogyan vigyék, illetve hozzák az iskolába a gyermeket. Én csak a gyermekek érdekében beszéltem. [...]


[...] Nyirkos őszi szél zúdult a városra. Az időjárás barátságtalanná vált. Egy ilyen borongós őszi napon a rádió hírül adta, megjelent az újságokban, s a pártszervezetekben az előadók lelkesen közölték a jelenlévőkkel, hogy Rákosi Mátyás vezetésével kormánybizottság alakult Sztálin 70-ik születésnapjának méltó megünneplésére.

Ezután kezdődött a határtalan tömjénezés.

Mindnyájan megértük önmagunk megadásának szégyenét: Ő a jelen és a jövendő! Az erő. Ő az, aki egy egész életen át minket vezet.

S mi kívülről idéztük mondatait. Idéztük őt, aki a legbölcsebb, a legnagyobb. És se vége, se hossza nem volt az imádatnak. Zengtük dicséretét. "Sztálin nevével épül a világ." Ő maga a tökély, a világ dolgozóinak vezére, tanítója, kormányosa. Ő a termékeny szellem, a mindenség óriása! Ő előre látja a jövendőt, mindent jobban lát és tud. Félelmet nem ismer, bátor, rendületlen. Hidegvérű és körültekintő. Szavai prófétai szavak!

Az alakja - hatalmas!

A tekintete! Tekintetétől az ellenség megremeg!

Sztálin-műszakok, felajánlások, munkaversenyek, sikerek!

Sztálin-műszakok, felajánlások, munkaversenyek, sikerek!

És tapsoltunk ütemre, csattogott a tenyerünk. Olyan volt ez a taps, mint a bárd, mellyel saját húsunkba hasítottunk. És harsogtuk, perceken át harsogtuk: Sztálin! Rákosi! és tovább zúgtunk: Éljen Rákosi, éljen a párt! Rákosi a párt! S mindezt tettük valamilyen esztelen önkívülettel, miközben kisebb-nagyobb tragédiák játszódtak le a körülöttünk lévők életében.

Sok embert szinte korbácsként hajtott a félelem. A taggyűléseken - jól emlékszem - egyesek felálltak, és önkritikát gyakoroltak: elsápadt arccal, lesütött szemmel vallottak - semmiségekről. "Nyugaton él a testvérem, de én a levelére nem válaszolok." "Nagyon bánt és szégyellem, hogy lemaradtam a tanulásban. Rákosi elvtárs beszédét még nem olvastam el, mert - s itt sírva fakadt, s szinte zokogva folytatta -, mert a munkából oly fáradtan érkeztem haza, hogy...", majd felemelt fejjel s hangon jelentette ki: "Felajánlásom Sztálin elvtárs születésnapjára teljesítem!"

Ez a módszer rendkívül alkalmas volt az emberek megtörésére. Nem vette figyelembe az emberi tényezőket, éppen azért erőltették. Egyszerű volt. Olyan gyakorlat alakult ki hamarosan, amely a félelem felkeltésére és állandósulására épült. [...]

[...] Negyvenkilenc vége felé jártunk, a napok egyre rövidültek, míg elérkezett az év legrövidebb napja, december 21. Eljött Sztálin születésnapja. Pali meg én kidekoráltuk a Lepke utcai ház homlokzatát: Sztálin világoskék egyenruhás, csizmás képe fenyőágakkal keretezve a ház falán a legfeltűnőbb helyet foglalta el. Már hetek óta tartott az ünneplés. Gyűlések, fogadások, díszelőadások, kiállítás, ahol meg lehetett tekinteni az összegyűjtött ajándékok tömegét.

Nem hiszem, hogy valaha, valahol a világon bármely uralkodót hasonlóképpen ünnepeltek volna. Mi, magyarok alaposan kitettünk magunkért. Példátlan volt az ünneplés. Azért ezt mégiscsak észre kellett volna vennünk!

És a mai napig is döbbenetes számomra, hogy mindezt természetesnek vettem. Amikor a kisfiam, Feri hazajött a Rákosi-gyermekotthonból, kicsit pöszén Sztálint éltette, versikét mondott róla, majd este, fürdetés közben azt mondta: "Anyu, tudod mit? Ajánljál fel engem Sztálinnak..." Felejthetetlen mondat. [...]


Schifferné Szakasits Klára: Fent és Lent. 1945-1950. Bp., 1985. 180-181, 189-90., 265-266., 316-318., 321-322. p.

 

Pongrácz Kálmán polgármester jelentése a belügyminiszternek Budapest lakosságának 1949 decemberi politikai közhangulatáról

Budapest Főváros polgármesterének jelentése a belügyminiszternek
a közigazgatás 1949 december havi működéséről
[részlet]

IV. Politikai helyzet.

[...] Sztálin elvtárs születésnapját a főváros lakosságának nagyobb része őszinte szeretettel és lelkesedéssel ünnepelte. A december 18-24 közti hétnek az erre való felkészülés, az ezzel kapcsolatos ünnepségek adtak igazi ünnepi jelleget. Az ezzel kapcsolatos készülődések - elsősorban a munkáslakta kerületekben - háttérbe szorították az egyébként szokásos karácsonyvárást. A dolgozók munkafelajánlásai és Sztálini műszak nagy eredményei erősen ráirányították a figyelmet a termelés kérdéseire. A felajánlásokból az iskolás gyermekek is kivették részüket, így a II. és a XIV. kerületben kiállítást is rendeztek a tanulók által felajánlásra készített tárgyakból, kézimunkákból.

A fővárosi hivatalok dolgozói is nagy számban teljesítették Sztálini munkafelajánlásaikat, s december 21-én fokozott munkateljesítményeket vállaltak. A díszítési láz már oly hatalmas méreteket öltött, hogy a papírkereskedések nem tudták kielégíteni a lakosság díszítőanyag szükségletét. A polgári réteg természetesen nem tudott teljesen beleilleszkedni ebbe az ünnepi hangulatba, és nem is akart.


A tőkésosztály nagyrészét eléggé váratlanul érte az államosítás.[186] Egyes rétegeknél bizonyos óvatos üzletpolitika utóbbi időben már megfigyelhető volt, (péld.: igen kis mennyiségű árucikket tároltak raktáron, stb.) Az államosítás napján a kiskereskedők és kisiparosok között meglehetős pánikhangulat terjedt el, nem tudták hány alkalmazottig terjed az államosítás. Több kiskereskedő másnap nem is nyitott ki, mert félt, hogy rá kerül a sor. Fokozta a bizonytalanságérzetüket, hogy létszámon aluli államosítások is történtek (péld.: ékszerészek, stb.). Megállapítható, hogy az államosítás óta sokkal nagyobb számban adják vissza iparukat mint azelőtt, s az adófizetés mértéke is csökkent. Gerő elvtárs nyilatkozata, valamint a KIOSZ-szal karöltve végzett felvilágosító munka bizonyos mértékig megnyugtatta a kisiparos és kiskereskedő réteget.

Az államosított üzemek - elsősorban a külföldi érdekeltségű nagyüzemek - munkássága örömmel fogadta az államosítást. Kivétel egyes kisüzemi és vendéglátóipari dolgozók, akiknek politikai elmaradottsága ebből az alkalomból kitűnt.

A lakosság az államosítás tényét politikai felfogásának megfelelően fogadta. A reakció igyekezett felhasználni, és híresztelte, hogy az ígéretek ellenére mégis hozzányúlt a kormány a kis egzisztenciához, továbbá, hogy hiába ígérnek kártérítést, a volt tulajdonosok nem fognak semmit sem kapni, és nem fogják őket elhelyezni. A szaktudással rendelkezők közül már többet elhelyeztek, s így ez bizonyos mértékig megnyugtatóan hatott, különösen a tőkeszegény kisebb embereknél.


Nagy-Budapest megalakulásának[187] politikai jelentőségét a legkülönbözőbb módokon igyekeztünk tudatosítani (kisgyűlésen, hirdetmény, pedagógusok, röplapok stb.). A lakosság érdeklődését mutatja, hogy az erről szóló kisgyűlések sokkal látogatottabbak voltak, mint az előzőek. A reakció ezen a téren sem maradt tétlen, és elsősorban az igények felfokozásával, a reformok és vívmányok azonnali megvalósításának követelésével lép fel, és igyekszik elégedetlenséget kelteni. Különösen érezhető volt ez az övezeti községekben és városokban, ahol azt a hírt terjesztették, hogy Nagy-Budapest megalakulása után megtiltják az állattartást, vagy, hogy a magánosok is csak a budapesti közvágóhídon vághatnak. A volt pesti kerületekben pedig azt terjeszti a reakció, hogy most már csak a peremkerületeket fogják fejleszteni, és a belső kerületekkel nem törődnek.

A dolgozó lakosság örömmel fogadta az új fővárost.

Az új Budapest megalakulásának politikai jelentőségét még egyes politikai tényezők sem értékelik helyesen. A volt peremvárosok önkormányzata a budapesti törvény megjelenése után mindenhol díszközgyűlést tartott, s ezeken (péld: Budafokon, és Csepelen) a kisgazda-párti bizottsági tag nagy sajnálkozással emlékezett meg a város önállóságának megszűnéséről. [...]

Budapest, 1950. január 9.

Pongrácz polgármester[188]


BFL XXI. 508. a. Polgármesteri bizalmas iratok. 349/1948. 04/1950. biz. Gépelt fogalmazvány.

 

A polgármesteri I. (elnöki) ügyosztály összefoglaló jelentése a Nagy-Budapest létrejöttével kapcsolatos közhangulatról

1949. december 23.

Tájékoztató jelentés a lakosság hangulatáról Nagy-Budapesttel
k a p c s o l a t b a n

Nagy-Budapest megvalósításának kérdése a választások[189] óta a köztudatban van, a törvényjavaslat benyújtása és gyors letárgyalása mégis egy kis meglepetést keltett.[190] Ez a meglepetés jó irányú, s általában helyesli a lakosság, hogy ilyen hamar törvény lett a tervből és a javaslatból. Az új kerületi beosztás csak a 20-i közlönyben jelent meg, és a napilapok csak ezután közölték, így a lakosság nagy része még nem ismeri kellően az új beosztásokat és határokat.

A törvény megjelenése óta több kerületben lakógyűléseken, pártnapokon és egyéb módon ismertették Nagy-Budapest politikai jelentőségét, de a konkrét új határoknak a széleskörben való ismertetése csak most indul meg. A lakosság érdeklődését mutatja az is, hogy Nagy-Budapest kérdésével foglalkozó lakógyűlések látogatottsága jóval nagyobb, mint a szokásos ankétoké.

A kerületek általában konkrét terv alapján készülnek a további ismertetésre, így péld: XIII. kerületben még 20 kisgyűlés tartását vették tervbe, ezenkívül előadásokat tartanak a tömegszervezetekben, míg a Pedagógus Szakszervezeten keresztül az iskolai tanulókkal is ismertetik az új helyzetet. Ugyancsak ez a kerület 20.000 példányban röpiratot készít, amelyben Nagy-Budapest és a kerület kérdését az 5 éves terv[191] perspektívájába beállítva ismerteti.

A polgári lakosságot nemigen érdekli az egész kérdés, mint ahogy máskor sem mutat érdeklődést a nép széles rétegeit szolgáló intézkedések iránt. Sőt, megjegyzések hangzanak el: ha a peremvidéket emelni akarják, ez bizonyára Budapest visszafejlődésével, vagy legalábbis fejlődésének megakadásával fog járni. A dolgozó rétegek általában mind örömmel fogadják, s elég széles körben meg is értik politikai jelentőségét. Sok kis dolgozó, kinek a peremen kisebb földje, vagy kertje van, reméli azt, hogy ezáltal jobb közlekedés révén közelebb kerül tulajdonához.

Megállapítható, hogy a peremvidék lakossága - elsősorban az elmaradt falusi jellegű községeké - fokozott várakozással és reménykedéssel tekint az egyesítés elé, s azt várja, hogy ezt az elmaradottságot máról holnapra meg fogjuk tudni szüntetni. A helyi szervezetek egy része - így péld: Lőrinc polgármestere - felismerte ezt, és igyekszik tudatosítani a lakossággal, hogy az évtizedes elmaradottságot nem lehet néhány hónap alatt megszüntetni és teljesen behozni, hanem csak a tervgazdálkodás keretében.

Elsősorban a közművek és a közlekedés vonalán várják a legtöbbet. Így péld: Békásmegyer lakossága már nem is szerezte be az 1950. évre a Hév bérletjegyét, mert biztosra veszi, hogy a BSZKRT jegyek odáig érvényesek lesznek. Hasonló a helyzet a HÉV többi vonalainál is. Várják a közélelmezési helyzet javulását is, és elsősorban több KÖZÉRT fiókot kívánnak, de beszélnek a kulturális elmaradottság megszüntetéséről is.

A kerületi határmódosítások még nem eléggé közismertek, ennek ellenére bizonyos hangulat ezzel kapcsolatban is kialakult. Azt a körülményt, hogy a polgári és dolgozó rétegek másképp reagálnak az eseményekre, legjobban lehet látni a volt V. ker. példáján, ahol is a XIII. kerülethez csatolt részben[192] a polgárság körében bizonytalanság és nagyfokú izgalom észlelhető.

Különböző rémhírek keltek szárnyra, így például, hogy az V. kerületi rész polgári lakosságát kényszerkilakoltatás útján fogják a kerületből eltávolítani, míg a másik szerint a létesítendő új V. kerület kizárólagosan polgári kerület lesz, és szorosan el fogják határolni a proletárkörnyezettől. A XIII. kerülethez kerülő rész dolgozó lakossága örömmel fogadja az átcsatolást, és egyöntetűen azt mondják, hogy végre nem a polgárokkal kerülnek egyenlő elbírálás alá. Tudják azt, hogy a XIII. kerület szociálpolitikai, egészségügyi és kulturális felemelkedés előtt áll, örülnek, hogy ebből részesülhetnek. Az újpestiek is örülnek annak, hogy a Palotától átkerülő nagyüzem révén erősödik a kerület munkásjellege.

A Szigetcsúcs lakói igen örülnek, hogy végre Csepelhez tartoznak, ahova földrajzilag, kataszterileg és politikailag eddig is tartoztak. A III. kerület lakossága kezdetben hibáztatta, hogy három nagy iskolaépületet a déli határvonal levág a kerülettől, de megnyugodtak, mikor megtudták, hogy a dolgozók gyermekeinél nem fog hátrányt jelenteni, mert az iskolák körzeti beosztásánál a közelben lakók továbbra is látogathatják ezeket az iskolákat. Békásmegyer lakói közegészségügyi szempontból is örömmel vették az egyesülést, mert a hatósági orvosi intézkedések és kórházi ellátás terén a járási, illetve megyei székhely igen nagy távolságra esett.

A XXII. kerület (Budafok, Budatétény, Nagytétény) az egymásközti közlekedés javítását kérik, a HÉV egyedül jelenlegi állapotával erre nem elegendő, szükséges lenne autóbuszjárat beállítása, illetve kiterjesztése.

Az új kerületi elöljárósággal kapcsolatban a IV. kerület lakói nagyon messzinek találják a Honvéd utcát. A XVII. kerületben a központi fekvésű rákoscsabai községháza helyett, a távolabb fekvő rákoskerti részre akarjuk a kirendeltséget létesíteni, ezzel a lakosság nagyrésze nem ért egyet, mert azon a vidéken a lakosságnak csak egy töredéke lakik.

A sashalmi elöljáróság épületének megválasztása sem szerencsés. Értesülésünk szerint fenti két ügyben már történtek lépések más vonalon.

Budapest, 1949. december 23.

A polgármesteri I. ügyosztály
Bozóki


Megjegyzés

A felhívást a jelentéstételre 21-én du., illetve 22-én reggel adtuk ki. Nem kaptunk jelentést a VI., és XI. kerülettől. Nem megfelelő a jelentés az I., II., X., XII., kerületekből, egészen gyenge a VIII. kerületé. Jó jelentések: III., IV., V., Csepel.

A XIV. ker. jelentése a tájékoztató jelentésem elkészítése után érkezett meg, s azt eredetiben csatolom.


Források Budapest Múltjából IV. Források Budapest történetéhez 1945-1950. Szerk: Gáspár Ferenc. Budapest Főváros Levéltára, Bp., 1973. 509-510. p.

 

V. fejezet
A HIDEGHÁBORÚ "FRONTVÁROSA"


Nagy-Budapest 10 éves városfejlesztési tervének vázlata

1950. március 23.

Nagybudapest 10 éves városrendezési tervének vázlata és elvi szempontjai.

A Szovjetunió által felszabadított országunk sikeresen befejezte 3 éves tervét és meginduló első 5 éves népgazdasági tervével már a szocializmus alapjait rakja le. Ezzel szükségessé vált munkáslakta peremvárosokkal megnagyobbodott fővárosunk nagyobb távlatra szóló városrendezési tervének elkészítése, hogy lehetővé váljék az ötéves tervek korszakának megfelelő, új, nagyarányú építkezéseinek tervszerű elhelyezése.

Ahhoz, hogy a főváros rendezésének súlyponti problémáit megoldjuk, legalább két ötéves tervidőszakra terjedő, tehát tíz éves terv szükséges. A tervek egyes szektorai hosszabb időre is átnyúlnak, azonban a tervnek mindazon lényeges városrendezési kérdések megoldását tartalmaznia kell, amelyek 10 év alatt megvalósíthatók.

A terv célja az épülő szocialista Magyarország szocialista típusú fővárosának megteremtése, a lakosság gazdasági, kulturális és szociális érdekeinek tekintetbevételével.


A terv kidolgozásánál követendő főszempontok a következők:

1./ Azt a különbséget, amelyet a kapitalizmus a külvárosok és gazdagok lakta belterületek beépítése, közművesítése, szociális és kulturális ellátása terén előidézett, el kell tüntetni, vagy legalábbis jelentős mértékben enyhíteni kell, a munkáslakta kerületek városias jellegű beépítése útján.

2./ Budapest közlekedése ugyanúgy, mint más kapitalista nagyvárosok közlekedése, zsákutcába jutott. Nem vette figyelembe a dolgozók érdekeit. A szocializmus építése az egész város életében alapvető változást hozott, és a közlekedési igények hatalmasan megnövekedtek. Az építés állandóan növekvő lendülete megköveteli, hogy közlekedésünk a növekvő szükségleteknek megfelelően, döntő módon megjavíttassék, a városi főútvonalhálózat átépítése és fejlesztése, valamint a gyors vasúthálózat kiépítése útján.

3./ A telekspekuláció és a házspekuláció a város belső területének túlzsúfolt, egészségtelen települését hozta létre. Ugyanakkor óriási területen gazdaságtalan külterjes fejlődést eredményezett. A túlzsúfolt beépítést fel kell lazítani, ugyanakkor a gazdaságtalan és természetellenes külterjes települést fokozatosan meg kell szüntetni. A város további beépítését elsősorban az újjáépítendő főútvonalak mentén kell biztosítani.

4./ Budapesten, az ország fővárosában a főváros politikai központi szerepének megfelelően ki kell alakítani a felső kormányzatnak szocialista országhoz méltó elhelyezését, azonkívül ki kell alakítani kerületi központok kiépítésével a helyi tanácsok megfelelő elhelyezését.

5./ Budapestnek a tervszerűtlen kapitalista fejlődés folytán gazdaságtalanul elhelyezett iparüzemeinek korszerűsítése és racionalizálása során biztosítani kell az iparnak a lakosság érdekeit figyelembe vevő áthelyezését, a lakóterületekkel való helyes kapcsolatok biztosításával.

6./ Az építkezéseket a szocialista realizmus eszméinek megfelelően, a tartalom és forma lehető legtökéletesebb egységével kell megvalósítani, oly módon, hogy Budapest meglévő városképének szépségeit megtartva és továbbfejlesztve, a környezethez alkalmazkodó, a város építészeti hagyományait figyelembe vevő, korszerű épületeket kell emelni, a Szovjetunió tapasztalatainak legmesszebbmenő figyelembevételével. A terv alapján történő építkezések vissza kell, hogy tükrözzék a dolgozó nép hatalmát, optimizmusát és növekvő jólétét.


A terv feladatai az egyes szektorokban a következőkben foglalhatók össze:

1./ Lakásépítés

Míg az átlagos laksűrűség Budapesten szobánként 2,21 lakos, ezen belül az egy szobás lakásoké 2,90 lakos. Míg a régi belvárosban 7,9% a szobánként 3-nál több lakossal bíró lakások száma, ugyanakkor Csepelen a lakások 33,8%-ában, Újpesten 24,9%-ában lakik háromnál több személy. Míg a belterületen a lakások 36,72%-a, a munkáslakta kerületekben csupán 9-17%-a van fürdőszobával ellátva, Budapesten több, mint 15.000 az egészségtelen, nedves, lakhatatlannak minősített lakás.

Tíz év alatt új lakások építésével el kell érni, hogy a munkáslakta kerületekben az egy szobára eső lélekszám legalábbis ne haladja meg a budapesti átlagot. Ezenfelül a lakástermelésnek a természetes szaporodás és gazdasági fejlődés folytán várható, kb. 130.000 fő lakosságtöbbletet[193] fel kell vennie.

E célok elérésére, az új lakások 20%-ának megfelelő mennyiségű bontás feltételezésével, tíz év alatt 115.000 lakás építése szükséges,[194] ezek zömét az első ötéves tervben néhány nagyszabású, új lakótelep megépítésével kell létesíteni, a második ötéves tervben már rá kell térni a város legelavultabb városrészeinek (pl. Újpest, Csepel, Víziváros, Óbuda, Kőbánya) bontással egyidejű újjáépítésére.

Előirányzat:

Az öt éves tervben:

10 év alatt:*

 

750 millió

4000 millió

* Az összes előirányzati számadatok előzetesek és további kitárgyalást igényelnek.


2./
Ipari telepítés

Tíz év alatt az ipari decentralizáció elveinek megfelelően új, nagyszabású ipartelepek létesítése Budapesten nem várható, ezzel szemben a meglévő ipartelepek korszerűsítése szükséges. Ezzel kapcsolatban az iparnak olyan áttelepítését kell végrehajtani, hogy a város belső fejlődését leginkább bántó (ún. "bűzös" "füstös") üzemek, az egészségtelenül túlzsúfolt, jelenlegi helyükön fejlődésükre képtelen üzemek a fejlődési lehetőségeknek, a közlekedésnek, a talajviszonyoknak, a széliránynak megfelelő helyre kerüljenek.

Az áttelepítendő üzemeket a tíz éves tervben kijelölendő, erre alkalmas területekre kell telepíteni, elsősorban a dunamenti déli részen.

Az ipari telepítés összegszerű megállapítása nem a tíz éves városrendezési terv feladata.


3./
Kulturális és szociális beruházások.

Míg budapesti átlagban 56 iskolaköteles gyermekre jut egy tanterem, addig Rákosligeten 16, Rákosszentmihályon 26 gyermekre, míg a VIII. kerületben csupán 72 gyermekre, a VII. kerületben 87 gyermekre jut egy tanterem. Az iskolák egy része egészségtelen barakkokban van elhelyezve, 14.000 gyermek több, mint 20 perc járásra van a legközelebbi iskolától. Ugyanez az aránytalanság érvényesül az óvodák, bölcsődék, a kórházak, a rendelőintézetek terén, amelyek az osztálykülönbségek szerint elválasztva épültek úgy, hogy a munkáslakta kerületekre ezekből alig jutott.


A tíz éves terv során ki kell alakítani elsősorban az ipari lakosság lakta területek városias jellegű, magas beépítésű központjait. Gondoskodni kell arról, hogy ezek a központok kulturális létesítmények, (iskola, könyvtár, kultúrházak, stb.) és szociális létesítmények (kórház, fürdő, napközi otthon, stb.) terén, megfelelően el legyenek látva. El kell érni, hogy egy osztályba 40-nél több gyermek ne járhasson, a bölcsődék a 0-3 évesek 20%-át, az óvodák 80%-át ellássák.

Ebből a célból 10 év alatt az iskolai tantermek számát 2665-ről 3700-ra, az óvodák befogadó képességét 23.000-ről 40.000-re, a bölcsődék 2900-ról 10.000-re kell emelni. Létesíteni kell 8 új rendelő intézetet és részben felújítással 2000 kórházi ágyat.

Ki kell alakítani továbbá a szocialista kultúra és művészet méltó hajlékait, fel kell építeni a Nemzeti Színház, a Nemzeti Képtár és koncertterem épületeit és meg kell oldani a budapesti egyetemek korszerűsítését.

Előirányzat:

Az öt éves tervben:

10 év alatt:

kulturális befektetésre kb.

580 mill. Ft.

1500 mill. Ft.

szociális befektetésre kb.

160 mill. Ft.

640 mill. Ft.

Összesen:

740 mill. Ft.

2140 mill. Ft.

4./ Államigazgatás és városközpont:

A kapitalizmus kifejlesztett egy másfél milliónál nagyobb települést, és nem volt képes a település jelentőségének megfelelő városközpont kialakítására. Budapest a terek, széles belső útvonalak nélküli város. A fekvés egyedülálló kincsét, legnagyobb természeti értékét, a Dunapartot a spekulációs fejlődés nemcsak, hogy megfelelően kihasználni nem tudta, de a történelmi kialakulás adta értékeit nagyrészt elpusztította.


Tíz év alatt ki kell alakítani a felső kormányzatnak szocialista országhoz méltó székhelyét. Meg kell oldani a Pártközpont, a Legfelső Tanács, a Minisztériumok megfelelő elhelyezését a Várban, illetve az V. kerületben.

Meg kell oldani a helyi tanácsok megfelelő elhelyezéseit a kerületi központokban.

Ki kell alakítani a városban a tereknek olyan kapcsolatát, amely a város meglévő szépségeit érvényre juttatja, s ki kell képezni a városnak felvonulására, ünnepélyekre alkalmas fórumát. A város építészeti és természeti szépségeit sértő, kirívó hiányokat meg kell szüntetni, elsősorban a város legnagyobb természeti szépségét, a Duna-partot meg kell szabadítani a rendszertelen beépítés, a helytelen felhasználás legsúlyosabb hibáitól.

Előirányzat:

Az öt éves tervben:

10 év alatt:

igazgatási épületekre kb.

350 mill. Ft

1000 mill. Ft

városközpont és terek kialakítására

20 mill. Ft

80 mill. Ft

Összesen:

370 mill. Ft

1080 mill. Ft


5./ Parkok, sport, üdülés

Parkokkal való ellátottság terén Budapesten 3,4 m2 esik egy lakosra a szükséges 6 m2 helyett, sportterület 1,52m2 a szükséges 4m2 helyett. Ezek a területek is egyenlőtlenül vannak elosztva, s míg a budai villanegyedek bőségesen el vannak látva parkokkal, addig a pesti oldal zsúfolt belső városrészei és munkáslakta külső kerületei úgyszólván park nélkül épültek. Az üdülésre kiválóan alkalmas budai fürdőterületek és hegyvidék nem rendelkeznek tömegek üdülésére alkalmas létesítményekkel.


Tíz év alatt a pesti oldal legsűrűbben lakott területeinek határán megfelelő előfásítással le kell fektetni az alapjait annak a zöldgyűrűnek, amely a Dunától Dunáig terjedve, a városi lakosság zömének lehetővé teszi a lakóhelye közelében az üdülést és sportolást. Ugyancsak meg kell teremteni legfontosabb ipari területeink és az ezekhez kapcsolódó lakóterületek közötti parksávot, meglévő és építendő lakótelepeink belső udvarait parkosítani kell, és nagyrészt társadalmi munkával le kell fektetni az alapjait a várost körülvevő erdőgyűrűnek. Mindezekkel a mai 528 hektár parkterületet 955 hektárra, a 2800 hektár erdőt 5200 hektárra, a 220 hektár sportterületet 630 hektárra kell emelni. A budapesti uszodák számát a mainak kétszeresére kell emelni.

Ki kell fejleszteni a gyógyfürdők és a budai hegyek üdülésre, gyógyulásra alkalmas területeit oly mértékben, hogy 10 év alatt Budapest az ország lakossága egy harmadának üdülő- és gyógyterülete legyen.

Előirányzat

Az öt éves tervben:

10 év alatt:

parkokra

30 mill. Ft

90 mill. Ft

erdősítésre

10 mill. Ft

50 mill. Ft

sportra

50 mill. Ft

100 mill. Ft

üdülőkre és gyógyfürdőkre

30 mill. Ft

150 mill. Ft

összesen:

120 mill. Ft

370 mill. Ft


6./ Út- és hídépítés

A fejlődő kapitalizmus létrehozott a maga idejében megfelelő, részben még ma is korszerű néhány útvonalat, azonban mind képtelenebbé vált a város növekedésével lépést tartani. A telekspekuláció minden komoly korszerűsítést megakadályozott, és már ott tartunk, hogy főúthálózatunk operatív beavatkozás nélkül rövidesen képtelen lesz a forgalom ellátására. Jellemző az úthálózatra az ipari lakosság lakta külső kerületek teljes elhanyagoltsága. Ezeknek a kerületeknek kiépített utakkal való ellátottsága sokkal rosszabb, mint a velük azonos lélekszámú vidéki városoké (pl.: a 65.000 lakosú Kispest kiépített útjainak hossza 26 km, a 120.000 lakosú Miskolcé 148 km).


Tíz év alatt a város legfontosabb útjaiból álló, ún. átmenő útvonalhálózatát a szükséges útvonalszélesítésekkel és a csomópontok megfelelő, korszerű kialakításával alkalmassá kell tenni a várható, erősen megnövekedő forgalom felvételére, egyben le kell rakni az alapjait az azt tehermentesítő gyorsforgalmi útvonalhálózatnak. A fővároshoz újonnan hozzácsatolt kerületek aránytalanságát el kell tüntetni úgy, hogy ezen kerületek lakossága legalább annyira legyen kiépített utakkal ellátva, mint átlagos nagyobb vidéki városaink. E cél elérésére 10 év alatt ...m2 utat kell építeni, és ezen belül a peremkerületek útterületét ...m2 új útburkolat létesítésével kell növelni, a meglévő, burkolattal már ellátott, de nagyrészt rom állapotban lévő útvonalhálózatot 10 év alatt teljesen rendbe kell hozni.

A Óbudai híd[195] és a Boráros téri híd[196] újjáépítése után helyre kell állítani az Erzsébet hidat[197] és fel kell építeni a Csepel-Budafok közötti új hidat.

Előirányzat:

Az öt éves tervben:

10 év alatt:

útépítésre

200 mill. Ft

1000 mill. Ft

közúti hídépítésre

55 mill. Ft

130 mill. Ft

összesen:

255 mill. Ft

1130 mill. Ft


7./
Vasúti és közúti közlekedés

Budapest vasúti közlekedésének legnagyobb hiányossága az, hogy pályaudvarai elavultak, a távolsági személyforgalom összekeveredik a környéki forgalommal, és mindkettő a teherforgalommal, ezáltal a közlekedés gazdaságtalan és komplikált.

A legutolsó évtizedekben a villamos és autóbusz forgalmának olyan túltelítettsége állt be, amelyet csupán korszerű módon, földalatti gyorsvasúttal lehetett volna megoldani, erre a hanyatló kapitalizmus nem volt képes. A közlekedés mai túltelítettségére jellemző az a számadat, amely szerint az 1938. évi 347 millió utassal szemben az 1949. évben 665 millió utast, tehát az 1938. évinek közel dupláját szállították a budapesti járművek ugyanakkor, amikor járműállományuk és vonalhosszuk nagyjából változatlan maradt.


Nagyvasúti vonalon 10 év alatt meg kell oldani az ún. távolsági vasúti forgalomnak egy pályaudvarra való összpontosítását, a budapesti pályaudvarok korszerűsítését, a MÁV-nak a környéki forgalom lebonyolításába való erősebb belevonását, a teherforgalomnak az ipari fejlődésnek megfelelően, a főváros déli része felé való koncentrálását, a fejlődést gátló dunaparti teherpályaudvarok elsorvasztását, az újpesti vasúti híd helyreállítását.

Ki kell építeni az első és második gyorsvasúti vonalat kelet-nyugat és észak-déli irányban[198] és a HÉV vonalakat oly mértékben kell korszerűsíteni, hogy ennek a gyorsvasúti hálózatnak kiegészítő részét képezzék. Egyidejűleg irányt kell venni arra, hogy villamosvonalakat a belső városrészekből kiszorítsuk, ipari kerületeinknek a gyorsvasúthoz való jó csatlakozását, ezek vonalaira merőleges autóbusz és trolleybusz vonalak beállításával biztosítsuk.

Előirányzat:

Az 5 éves tervben:

10 év alatt:

nagyvasutakra kb.

300 mill. Ft

900 mill. Ft

hévre és gyorsvonatra

1 500 mill. Ft

3 000 mill. Ft

villamosra, autóbuszra és trolleybuszra

120 mill. Ft

600 mill. Ft

repülőtérre

88 mill. Ft

-

összesen:

2008 mill. Ft

4 500 mill. Ft


8./ Kereskedelem, mezőgazdaság

Budapest kereskedelmi elosztó hálózata korszerűtlen és gazdaságtalan. A kereskedelemnek még ...%-a van magánkézben.[199] Az élelmiszerelosztás lebonyolítására a déli elosztó centrum nem elégendő, nem kielégítő a raktárak, tárházak száma, a Duna, mint legolcsóbb szállítási lehetőség, az áruszállítás céljára megfelelően kihasználva nincs. Hiányzik a növekvő építkezések gazdaságos lebonyolításához szükséges építőanyagkikötő. Budapestnek mezőgazdasági termelésre alkalmas területein, külterjes termelés folyik.


Tíz év alatt az állami szektor arányát a kereskedelemben ...%-ra kell emelni. A megfelelő elosztás biztosítására meg kell építeni az északi élelmiszergyűjtőhelyet, teremteni kell megfelelő számú raktárt, tárházat, áruházat és az áruszállítás lebonyolításához elegendő teherautó garaget. Fejleszteni kell a csepeli kikötőt, és meg kell építeni az északi, (angyalföldi) építőanyagkikötőt. A városon belül a mezőgazdasági területeken belterjes termelésre kell áttérni.

Előirányzat

Az 5 éves tervben:

10 év alatt:

kereskedelemre és
mezőgazdaságra kb.

340 mill. Ft

700 mill. Ft

kikötőépítésre

18 mill. Ft

100 mill. Ft

Összesen:

358 mill. Ft

800 mill. Ft


9./ Közművek:

Budapestnek a telekspekuláció folytán keletkezett óriási szétterültsége, amely a közlekedési és közművesítési szempontból kívánatos természetes dunamenti fejlődést mesterségesen megváltoztatta, és az ezzel kapcsolatos külterjes település egymagában is lehetetlenné tette a kellő közművesítést. Míg a gazdagok villanegyedei kivétel nélkül el vannak látva közművekkel, addig pl. a főként ipari lakosság lakta Rákospalotán egészen a felszabadulásig sem vízvezeték, sem csatornahálózat nem volt. Jellemző, hogy Csepelen csak a lakások 65%-a, Rákoshegyen és Soroksáron kevesebb, mint 20%-a van vízvezetéki vízzel ellátva.

Az egyes peremvárosok tőkés vezetőinek önző és spekulációs közműpolitikája folytán Budapestnek máig sincs összefüggő közműrendszere. Budapestnek 4964 km vízvezetékhálózata az összlakosság 66%-át és 1072 km csatornahálózata az összlakosságnak csupán 58,2%-át látja el. A lakosság megnövekedő igényeinek ellátásához azonban elsősorban a csatorna és vízvezetékhálózat terén jelentős beruházások szükségesek.


Tíz év alatt közművel való ellátottság terén a fővároshoz újonnan hozzácsatolt kerületek aránytalanságát el kell tüntetni, úgy, hogy ezen kerületek lakossága legalább annyira legyen közművekkel, (víz, gáz, csatorna, villany) ellátva, mint az átlagos nagyobb vidéki városaink, ebből a célból a villanytermelés kapacitását napi ...-ra, a vízvezeték ...m3-re, stb. kell fokozni. A szennyvíz ipari, mezőgazdasági felhasználását biztosítani kell.

Korszerűsíteni kell a szemétgyűjtést, korszerű szemétégetőt kell felállítani.

Előirányzat:

Az 5 éves tervben:

10 év alatt:

vízre kb.

70 mill. Ft

140 mill. Ft

csatornára

90 mill. Ft

180 mill. Ft

gázra

90 mill. Ft

180 mill. Ft

villanyra

10 mill. Ft

100 mill. Ft

köztisztaságra

60 mill. Ft

160 mill. Ft

összesen:

320 mill. Ft

760 mill. Ft

[...]

1950. március 23.[200]


BFL XXIII. 102. c. Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának iratai. TÜK-iratok. Titkárság, 0069/1950. - Gépelt tisztázat aláírás nélkül, az előirányzati összegek utólag kézzel beírva.

 

A Budapesti Városi Tanács VB Népművelési Osztályának feljegyzése Sztálin szobrának elhelyezése ügyében

1950. március 7.

Feljegyzés Sztálin elvtárs szobrának felállítása ügyében.

1950. március 6-án kapott utasítás alapján előkészítettük a pályázat kiírását, és ismertettük azt a Népművelési Minisztérium képzőművészeti osztályával és a Képzőművészek Szövetségével. Mindkettőnek egybehangzó véleménye szerint a pályázatot hely és méret megjelölése nélkül kiírni alapvető hiba lenne, ugyanis ezek nélkül az adatok nélkül egyetlen művész sem képes a munkához hozzákezdeni. Erre maguk a művészek sem vállalkoznak. Minthogy a méreteket is a hely ismeretében lehet csak meghatározni, kérünk sürgős döntést a szobor helyére vonatkozólag.

A Népművelési Minisztérium képzőművészeti osztálya és a Képzőművészek Szövetsége igen jónak tartja azt a javaslatunkat, hogy a szobrot a Városliget parkjában a Vilma királynő út[201] torkolatával szemben a szökőkút mögé, a Madách szobor talpazat helyén, arccal a Dózsa György út felé állítsuk fel. A hely úgyszólván minden előnnyel rendelkezik. Munkáskerületben fekszik, ahol hétköznap és ünnepnapokon is a dolgozók tízezrei fordulnak meg. A terület ünnepségek alkalmával több százezer ember befogadására alkalmas, jó felvonulási utakkal rendelkezik. A háttér igen dekoratív, és a szoborral szemben is szép épületek (Szaktanács székháza, MEDOSZ székház) állnak. A tér nagysága ellenére olyan, hogy egy kb. 10 m magas szobor igen jól betölti.

A megvizsgált egyéb hely-lehetőségek egyike sem felel meg a célnak. A Hősök terén jelenleg a Milleniumi emlékmű áll. Még ha a Milleneumi oszlopot le is döntjük, a több mint 30 m magas hátsó emlékmű előtt egy kb. 10-12 m magas szobor egészen eltörpül. Az egész emlékmű lebontása esetén - eltekintve attól, hogy ez politikailag helyes lenne-e, másrészt csak egy mostanihoz hasonló kiterjedésű szoborcsoportot [sic] - a szobor a nagy üres téren teljesen elveszítené hatását. Ilyen hatalmas térre csak egy, a mostanihoz hasonló kiterjedésű szoborcsoportot lehet felállítani, ehhez azonban több év kell.

A Kossuth Lajos térnek az Alkotmány utca torkolatával szemben lévő része ugyancsak elvetendő javaslat, részben, mert a téren már több szobor van, részben pedig, mert a Parlament bejáratának közelében a szobor, háttal az épületnek igen rosszul hatna, éppen így nem fordítható a szobor háttal az Alkotmány utca felé sem. Ezen kívül a Parlament hatalmas épülete sem megfelelő háttér, különösen bronzszobor számára.

A Köztársaság-tér mint környezet igen rossz, elhanyagolt házak veszik körül, s a tér összhatását az egyik sarkán lévő Városi Színház rontja.

Sztálin-tér[202] egyik oldalát a teljesen művészietlen autóbusz végállomás zárja le, másik oldalán pedig a Nemzeti Szalon[203] egyáltalán nem dekoratív épülete áll. A tér igen távol esik a munkáslakta kerületektől, nagyobb tömegek befogadására nem képes, a felvonulási lehetőségek pedig igen rosszak.

Kérjük, hogy a bizottság amelyben a Párt, a Népművelési Minisztérium a Képzőművész Szövetség és a Főváros képviselve vannak, lehetőleg két-három napon belül vizsgálja meg a helyszínen a Vilma királynő úti szoborhelyet.


A kapott utasításban a szobor nagyságára vonatkozólag egyik lehetőségképpen a vörös gránit alapzat szerepel. Tekintettel arra, hogy vörös gránit Magyarországon nincs, csak a Szovjetunióból vagy Svédországból hozható be, kérjük, hogy az ügyben a Főváros vezetősége a szovjet nagykövetségnél érdeklődjön a lehetőségek felől.

A ruskicai márvány szoborkészítésre kiválóan alkalmas. Tekintettel arra, hogy a második világháború kezdete óta márvány még nem érkezett az országba, nem ismerjük a jelenleg fejtett márvány minőségét, színezetét. Feltétlenül szükséges lenne, hogy a XI. Ügyosztály képzőművészeti alosztályának munkatársa, László Péter szobrászművész egy gazdasági szakember kíséretében leutazzon a legsürgősebben Ruskicára, és ott egy sürgős márvány szállítmányt kiválasszon és lekössön. Ebben az ügyben azonnali intézkedés szükséges. Még abban az esetben, ha a pályázat lejáratkor bronz szobor mellett döntene a bizottság, sem vész a márvány kárba, ugyanis ez évben felállítandó más szobrokhoz az anyag felhasználható.[204]

1950. március 7.

/Szőnyi József/
művészeti osztály vezetője

/Radics Rudolf/
fogalmazó
ügyosztályvezető helyett


BFL XXIII. 114. a. Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. Népművelési Osztály, 3835/59/1950-51. - Gépelt tisztázat.

 

A Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek alapítólevele

1950. március 30.

NEHÉZIPARI MINISZTER
Budapest, V. Szabadság-tér 5/6.

Telefon: 122-690, 123-590.
Előadó: dr. Mikó István
2906/1950/eln/2. szám.

ALAPÍTÓLEVÉL - FÜGGELÉK.

A Minisztertanács az 1948: XXXVII. tc. 15.§-a alapján az 1948. évi december 31. napján kelt 125/1948. számú határozatával alapított Weiss Manfréd Acél- és Fémművek nv.[205] Csepeli bejegyzett cég nevét az 1950. évi március hó 24. napján kelt 2008/1950. számú határozatával

Rákosi Mátyás Vas- és Fémművek

cégszövegre változtatta meg.

Egyéb tekintetben a vállalat alapítólevele továbbra is érvényes.

Budapest, 1950. évi március hó

Körbélyegző: Magyarország Nehézipari Minisztere

Zsofinyecz
Nehézipari miniszter s.k.

Budapest, 1950. évi március hó 30.

Bélyegző: Nehézipari Minisztérium

Dr. Mikó István
főelőadó s.k.


Iratok a Csepel Vas- és Fémművek történetéhez. Szerk.: Baczoni Gábor. Bp., 1977. 29. p.

 

Nemes György a Rákosi-kultuszról

[...] Hamarosan letartóztatták Rajkot, majd Kádárt is.

Ezután megfordultam olyan helyeken, ahol Rákosi is jelen volt, de többé karnyújtásra sem kerültem hozzá. Más munkatársakkal együtt kivezényeltek például 1950. április 4-én a katonai díszszemle és felvonulási ünnepség dísztribünjéhez,[206] hogy tudósításokat készítsünk a felszabadulási ünnepség legfontosabb eseményéről. A Hősök terén a tudósítói terepet több részre osztották; nekem közvetlenül a dísztribün előtt jelölték ki posztomat; innen nagyszerűen lehetett látni nemcsak a vezetőket, hanem az integető elvonulókat is, s be lehetett számolni a lelkesedés (a felvonulók lelkesedésének) mértékéről.

De gyanús előjelekkel kezdődött pusztán a helyszínre jutásom is. Teherautók zárták el a főútvonalra torkolló utcákat, tucatnyiszor igazoltattak - príma sajtóigazolványom ellenére alig tudtam megközelíteni a Hősök terét. Ott pedig különböző civil ellenőrök (ugyan, kik lehettek?) meglehetősen durván és kíméletlenül taszítottak arrébb minden esetben, ha túlságosan közel merészkedtem a tribünhöz, különösen, ha éppen akkor valaki nagy rangú - Rákosi Mátyás vagy Péter Gábor, az ÁVH vezetője, vagy a vezérezredesi egyenruhába öltözött Farkas Mihály - hátravonult az ideiglenesen összeácsolt és fontos kisebb szükségletet szolgáló helyiség meglátogatására.

Az államvédelem emberei nem engedték zavartalanul dolgozni a központi pártlap fotósait sem. Olyan dermesztő, félelmetes légkör uralkodott ott a közelben, hogy alig vártam: elmehessek, nem is gondolván arra, hogy mások odafent is ugyanígy érezhettek, hiszen közülük néhányat pár nap múlva megakadályoztak abban, hogy hazamehessenek. (Ez már a Rajk-ügy lezárása, Rajk és társai kivégzése[207] után volt, de a váratlan letartóztatások mechanizmusa tovább működött.) Ekkor is láttam Rákosit, de már csak megfelelő, engedélyezett távolságban. Integetett az embereknek, mosolygott, s arcán a népszeretet üdvözítő jósága ömlött el.

Ez a mosolygás egyrészt az arcizmok tudatos elrendezésének, az arc vonzóvá álcázásának, másrészt a retusálásnak a műremeke volt. A plakátokon, a felvonulók magasra tartott transzparensein, a kirakatok dekorációiban, a hivatali szobák főhelyére akasztott képeken, buzgó és lelkes párttagoknak a Krisztus-arcmás mellé (vagy helyett) az ágy fölé aggatott képein egyformán ugyanaz az atyai, derűs, jóságos, piknikus - mondhatni: szép ember arca mosolygott ránk. Csak azokon az újságfotókon, melyeknél a retus kevésbé lehetséges, látszik, főként profilban, milyen külsővel sújtotta a természet a nép vezérét. Az, ahogy ajkán csüggve körülveszik hol marcona kohászok, barázdált arcú munkások, hol darabos külsejű parasztok, hol a tatai edzőtáborban izmos, megtermett, mosolygó sportolók, hol a tudomány és a művészet meg az irodalom intellektuálisan érdekes, kopasz vagy ősz hajú kiválóságai - újabb kérdőjel a titokhoz: hogyan lehetett népszerű és sikeres ez a természet műhelyében eleve nem népvezérnek gyúrt férfiú. [...]


Nemes György: Bal-jobb, bal-jobb. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1983. 78-79. p.

 

Görgey Gábor az 1951. évi kitelepítésekről

Az apám, aki Görgey György névre hallgatott, tábornok volt, úgynevezett horthysta tábornok, ahogy mondani szokták. Annak ellenére, hogy a Gömbös-kormány idején, amikor Gömbös a Hitler-orientációt erősen forszírozta, apám nyugdíjaztatta magát, mégpedig (ezt nem tudom biztosan) azt hiszem, ezredesként, de mindenképpen idő előtt, tiltakozásképpen a gömbösi politika ellen. Majd amikor Gömbös megbukott, kérték, hogy álljon újra szolgálatba - egyébként lovassági tiszt volt, a 13-as Jászkun huszár elit alakulat volt az első világháborúban -, és amikor így reaktiválták, ha jól tudom, akkor léptették elő tábornokká, és egyúttal ő lett az ország méneskari főfelügyelője. [...]

1945 után őt igazolták. Először is már a háború alatt nem volt aktív. Én késői gyerek vagyok, nekem tulajdonképpen a nagyapám lehetett volna kor szerint; 1882-ben született. Ez azt jelenti, hogy 1945-ben 63 éves volt, tehát nem vett részt a második világháborúban mint katona. Egyik legjobb barátja volt Bajcsy-Zsilinszky Endre, akinek a szerepét, azt hiszem, fölösleges most taglalni. Ha próbálnám besorolni apámat ebbe a politikai palettába, akkor őt a nagyon erősen náciellenes, de azért konzervatív, régi típusú, úri osztályhoz tartozónak sorolnám. Tulajdonképpen Bajcsy-Zsilinszky Endre is ide tartozott, de ő élete utolsó hónapjaiban erősen radikalizálódott, egyszerűen beleszorították, belekényszerítették egy olyan szerepbe, amit vállalnia kellett.

Szóval 1945 után, amikor voltak az igazolóbizottságok, apám kapott is - nem valami nagy - nyugdíjat. Egészen 1951-ig, ha jól tudom, amikor is egyfelől a nyugdíját megvonták, másfelől megkezdődtek a kitelepítések.[208] 1951 júniusában engem is (én akkor még a szüleimnél laktam, huszonegy éves voltam) kitelepítettek Heves megyébe, Csány községbe, pontosabban először egy Csány melletti jászsági tanyára. A Jászság határán volt ez, ahol fél évet töltöttünk kulákoknál, mert csak kulákoknál helyezték el a kitelepítetteket. Hogy ne fertőzzük a parasztságot - ahogy akkor, a Rákosi-időszakban mondták, az "ingadozó középparasztot". Tehát egy kuláktanyán éltünk, ahonnét nagy nehézségek árán és igen sok utánjárással sikerült csak télre a faluba beköltöznünk. Miután akkor még kenyérjegyrendszer volt, a tanyáról minden nap be kellett menni a faluba kenyérért. Meg a különböző egyéb nehézségek.

1951-ben katasztrófális volt a közellátás minden téren. Arról nem is beszélve, hogy egy olyan, földes padlójú helyiségbe raktak bennünket, ahonnét, amikor megérkeztünk egy hajnalban a Hort-Csány nevű vasútállomásról a kulákszekéren - azzal a néhány darabbal, amit el lehetett hozni -, akkor hajtották ki a különböző baromfinépet: azokat tartották ott azelőtt. Úgyhogy azzal kezdődött a tevékenységünk: csákánnyal, kapával, lapáttal a többéves vagy netán több évtizedes baromfiürüléket feltörni, kilapátolni, kihordani, utána feltapasztani agyagos sárral, ahogy azt szokás, a szobát - az úgynevezett szobát! Estére úgy-ahogy elkészültünk; fedél kellett a fejünk fölé, ahol alhatunk.

Hogyan zajlott le a kitelepítésről az értesítés? Ezt az ÁVH intézte, illetve akkor még ÁVO-nak hívták (Államvédelmi Osztály), aztán később lett Államvédelmi Hatóság.[209] Tehát ezt Péter Gáborék intézték. Azt hiszem, mivel Péter Gáborék, tehát az ÁVO állam volt az államban, tulajdonképpen a belügyminiszternek sem lehetett igazán sok beleszólása a dologba. Péter Gábor a Belügyminisztériumon belül is külön hatalom volt. [...]

Apámnak Moson megyében volt egy kisebb birtoka, de messze nem akkora, mint a nagyapámé, és nem is családi, nem is örökölt birtok volt. Apám 1937-ben vagy 1938-ban egy sorsjáték főnyereményét nyerte meg, amiből vett Mosonban huszonöt holdnyi szőlőt egy szeszfőzdével (állítólag a Dunántúl legjobb pálinkáját csöpögtető főzdéje volt) és hozzá egy házat. De ezt ő vette, tehát ez nem családi birtok volt. És vett ugyanekkor egy villát, ami az egykori filmsztáré, Gaál Franciskáé volt. A rózsadombon, Felvinci út 7. szám alatt, hatalmas kerttel. Itt töltöttem a gyermekkoromat. Ebből a villából telepítettek ki minket 1951-ben. [...]

Limitálták az elvihető bútort, súlyra ment. Nem akarok hazudni, és nem akarok téves adatokat közölni. A Galopp a Vérmezőn című darabomban, ami a kitelepítésről szól, és a főhőst apámról mintáztam, persze nem életrajzi és abszolút naturális hitelességgel, ott kétszáz kilóról írok, de ez csak egy fiktív szám, kitaláltam, nem emlékszem rá. Annyit tudok, hogy vittünk három ágyat, egy fiókosszekrény-szerűséget, egy asztalt, három széket és ládában a személyi holmikat. Tulajdonképpen ahhoz képest, hogy az ember az életét hurcolja magával, ugye, viszonylag kevés.

Na most a többi ingóság. Huszonnégy órája volt az embernek. A hírhedt csengetések hajnalban! Mindössze egy napja volt az embernek a csomagolásra. Más kérdés, hogy miután már számított rá, bizonyos dolgokat előre elhelyezett. De azt hiszem, 1944-ben így lehetett a zsidókkal is a deportáláskor, hogy az ember mindig azt gondolja, talán mégsem következik be. Nem lehet úgy élni, hogy tudatilag meg a napi életvitelben beállok arra, hogy holnap esetleg már nem leszek itt. Szóval muszáj tovább élni. Magyarán szólva az ember a bútorait, a szekrényeit csak ott tartja. Az igazi önevakuálás akkor kezdődik, amikor megjön a végzés, tehát igazából huszonnégy óra marad.

Egy-két dolgot sikerült megmenteni. Ez a biedermeier garnitúra az akkori menyasszonyomnál volt, ott vészelte át. Az a Mária Terézia komód úgyszintén. És körülbelül ezzel ki is merült az, ami megmaradt. [...]

Amikor az ember már kitelepítetté vált, és valahol kijelölték a kényszerlakhelyét, akkor már onnan kikerülni nem lehetett. Olyan esetet hallottam - ellentétben azzal, amit az előbb mondottam, azaz hogy nem lehet úgy élni, hogy végképp leszámolok, és lezárom az életemet -, hogy valakinek volt valamilyen rokona vagy más lehetősége arra, hogy Budapestről elmenjen. Mert ennek az egésznek az ideológiája az volt, hogy Budapest bűnös város, itt a hidegháború, titóizmus,[210] jönnek a jugoszlávok, jönnek az amerikaiak, tehát a fővárost meg kell tisztítani a bizonytalan, destruktív, osztályidegen elemektől. A valódi oka a dolognak meggyőződésem, szerint az, hogy mindig kell egy zsidókérdés, mindig kellenek megbélyegzettek, mindig szükség van egy osztályra vagy egy rétegre, melyre a bajokat egy nem demokratikusan működő államapparátus rá tudja kenni. 1951-ben az "ügyeletes zsidóság" volt ez a bizonyos réteg. Nota bene, a kitelepítettek között nagyon sok zsidó volt. Én magam is voltam együtt néhánnyal Csányon, és tudok konkrét eseteket, hogy emberek, akik Auschwitzból 1945-ben hazajöttek, éppen csak magukhoz tértek egy kicsit, és 1951-ben már megint deportáltként találták magukat ebben a mi kis Európánkban. [...]


Dessewffy Tibor - Szántó András: "Kitörő éberséggel". A budapesti kitelepítések hiteles története. Háttér Kiadó, Bp., 1989. 16-20. p.

 

Jelentés a főváros lakosságának 1952 februári politikai közhangulatáról

Politikai helyzet.

A tanácsok február havi munkáját politikai szempontból lelkes hangulat jellemezte. Az üzemek dolgozóinak Rákosi Mátyás elvtárs 60. születésnapja alkalmából tett nagyszerű felajánlásai jó példamutatással szolgáltak a tanácsok hivatali szervezetének dolgozói számára. A tanácsi dolgozók mindenütt megközelítően száz százalékban tettek munkafelajánlást, amelyek a kitűzött feladatok túlteljesítését és későbbi határidők előbbrehozatalát teszik lehetővé.

A Rákosi elvtárs születésnapjával kapcsolatos felajánlások az iskolákban is lelkes hangulatot teremtettek. A felajánlások eredményei a késések megszűnésében és az iskolai munka megjavulásában mutatkoznak meg. Kiemelkedő esemény volt február 14-én Rákosi Mátyás elvtárs látogatása a Kilián György úti általános iskolában, ahol a tanulók a magyar dolgozók szeretett vezérét határtalan lelkesedéssel fogadták. A tanuló fiatalok és a pedagógusok ebben a látogatásban a Párt részéről az iskolában folyó munkának újabb megbecsülését látták.

Az élelmiszerjegyek megszüntetésével[211] kapcsolatosan támadt jó hangulat február hó folyamán tovább erősödött. Az ellenséges hírverés teljes mértékben csődöt mondott. A zsúfolt kirakatok, az élelmiszerekben mutatkozó bőség, az árak lemorzsolódása fokozza a jó politikai hangulat szilárdságát, amit csak a TÜKER-szállítások körüli zavarok befolyásolnak némileg kedvezőtlenül.

A Szovjetunió iránti hűség és szeretet további megszilárdulását bizonyítják azok az ünnepségek és műsoros összejövetelek, amelyek a magyar-szovjet barátság hónapjának megindulása és a dicsőséges szovjet hadsereg megteremtésének évfordulója alkalmával hatalmas tömegeket mozgattak meg. A kerületi kultúrotthonokban lelkes ünnepségek zajlottak le. Az általános- és középiskolák a magyar-szovjet barátság hónapjának első hetében behatóan foglalkoztak a magyar-szovjet barátság jelentőségével.

A budapesti dolgozók nagy érdeklődéssel fordulnak a szovjet kultúra felé. Bizonyítja ezt az a hatalmas érdeklődés, amely az Uráli Állami Népi Együttes műsorai iránt megnyilvánult. Nagy sikert arattak az "Aranycsillag lovagja" és a "Nagy koncert" című filmek is.

A házak államosításáról szóló kormányrendelet[212] végrehajtását a dolgozók nagy megelégedéssel vették tudomásul. A Párt és a kormányzat ismét bebizonyította, hogy minden intézkedésével a dolgozók érdekeit védi. Ez a rendelet szórványosan főként a budai kerületekben keltett nyugtalanságot, miután itt aránylag sok az öröklakásos ház, melyeknek tulajdonosai egykori nagytőkések, nagykereskedők és olyan nyugdíjasok, akik a fasiszta rendszerben vezető állásokat töltöttek be. Különösebb zavarok sehol sem fordultak elő, rendőri beavatkozásra nem került sor.

A kerületi tanácsok következetesen folytatják az ellenség elleni harcot. Az ellenség ma már leginkább álcázva végzi zavarkeltésre irányuló tevékenységét. Azt híreszteli, hogy az államosítás a nyugdíjelvonással és kitelepítéssel függ össze.

Az ellenség tevékenysége abban is megmutatkozik, hogy a munkaerőgazdálkodással kapcsolatos kihágások száma igen nagy. Ellenséges elemek szegénységi bizonyítványok megszerzésével jutnak indokolatlan állami támogatáshoz. Ezeket a visszaéléseket csak megfelelő környezettanulmánnyal lehet megakadályozni, nyomozóink munkája azonban felületes, aminek legfőbb oka a nyomozók alacsony fizetése és kis létszáma.

Pénzügyi téren az ellenség elleni harc úgy jutott kifejezésre, hogy a kulákok[213] és a nagyadózók ellen a legszigorúbban alkalmaztuk az adóügyi végrehajtásokat. A kereskedelmi, társadalmi ellenőrzés terén is folytattuk a harcot az ellenség ellen. A X. kerület Gergely u. 38. szám alatt lévő Közért üzletben árdrágítást lepleztünk le, a VI. kerületben a rendőrség a tanács felhívására Rákos István ügyvédnél házkutatást tartott, amelynek során 200 darab optikai lencsét, 50 darab arany szemüveget és USA dollárt találtak.

A letelepedési engedélyek[214] során különös gondot fordítottunk az osztályidegen elemek beszivárgásának megakadályozására. [...]

Budapest, 1952. március 5.

Koós József


BFL XXIII. 102. c. Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. TÜK iratok. Titkárság, 004/1952. Gépelt tisztázat.

 

Jelentés a Budapesti Városi Tanács irányítása alá tartozó színházak, varieték és a cirkusz műsorpolitikájáról

1952. július 21.

Budapesti Városi Tanács VB

Budapest, 1952. július 21.
B/1/1761

A színházak államosításával[215] egyidőben két varieté és a cirkusz a főváros kezelésébe került. Ezeknek működését az államosítás előtt a demokráciaellenes tartalom, kozmopolitizmus, trágárság és nívótlanság jellemezte. Fészkei voltak az ellenséges elemeknek és ideológiáknak, s csak az ellenük vívott harcban nyílt meg a könnyűműfaj fejlesztésének útja. Ma már elmondhatjuk, hogy intézményeink (Vidám Színpad, Fővárosi Víg Színház,[216] Fővárosi Nagycirkusz, Artista Varieté, Népvarieté) a dolgozók nevelésének szolgálatában állanak. Ez azért jelentős kultúrpolitikai tény, mert a könnyű műfaj igen népszerű.

Intézményeinkben évente kb. egy és negyed millió látogató fordul meg. Hatósugaruk azonban ennél sokkal nagyobb, mert fejlődésük egyik döntő eredményeképpen műsorszámainkat - különösen a Vidám Színpadét - átveszik az üzemek Budapesten, sőt sokszor vidéken is. Intézményeinknek az évad kezdetén azt a feladatot adtuk, hogy a legszorosabban kapcsolódjanak a párt propaganda és agitációs munkájához, azt igyekezzenek a maguk eszközeivel segíteni. Nyomatékkal hívtuk fel figyelmüket a békeharc, a termelés és tervpropaganda, a hazafiságra, helytállásra, a párt és a Szovjetunió szeretetére nevelés fontosságára. Többször kaptak műsorpolitikai útmutatást a Budapesti Pártbizottság Agit.Prop.[217] osztályától és a Végrehajtóbizottságtól.

A termelési, tervpropaganda segítésére minden intézményünk törekedett. A Vidám Színpad gúnyolta a munkafegyelem lazítóit, a későnjövőket. Az erről szóló "Tíz perc" c. dal az üzemi műsorokban országszerte elterjedt. Bírálta a rossz munkaszervezést ("Hol a Horváth", "Ede vállalkozó szellem"). Az ötéves tervet igen sikeresen propagálta a lengyel ötletből írt "Jó partie" című jelenet és kivétel nélkül minden műsorban a konferáló. A Fővárosi Víg Színház a "Címe ismeretlen" c. műsorának épülő ház, tszcs, és a "Most jelent meg" c. darabjának sztahanovista lakás, mérnöki iroda, vasöntöde képeiben törekedett ugyanerre. A Cirkusz és az Artista Varieté főleg bohóctréfákban gúnyolta a munkakerülőket, a lógósokat.

Az eredmények ellenére színházainknak ezen a téren végzett munkája nem volt kielégítő. A legfőbb ok színházaink írópolitikájában keresendő. A Vidám Színpad kivételével nem foglalkoztak fiatal, üzemi írók felkutatásával és neves, jó írók aktivizálásával a könnyűműfajban. A Vidám Színpad sem végezte ezt kielégítően. Az igazgatók megalkuvásból gyakran fordultak a könnyűműfaj burzsoá rutinú íróihoz, akik nagy színpadismerettel rendelkeznek ugyan, de a termelés, az üzemek problémáit egyáltalán nem ismerik. Ebből következett nemcsak az, hogy az ilyen témájú jelenetek száma kevés volt, hanem az is, hogy egy-két termelési propagandát célzó jelenet rossz hatást ért el. (Pl.: "Címe ismeretlen" tanulóotthon-képe).

A külső és belső ellenség leleplezése, meggyűlöltetésük terén jobb eredményeink vannak. A Vidám Színpadban a jugoszláviai és a nyugatnémeti helyzetről pillanatképeket adó "Csutka", a koreai gaztetteivel dicsekvő amerikai tiszt gyávaságát leleplező "Kínos utitárs", az amerikai-angol viszony pillanatképét adó "Vállalkozás" című jelenetek az imperialisták meggyűlöltetésében, a "Mi lesz a disznókkal", a "Kincs" a feketézők és a kulákok elleni harcban nyújtottak segítséget. A Fővárosi Vígszínház a "Peleskei nótárius" színrehozásával a kozmopolitizmus elleni harcot igyekezett segíteni, egyébként az ellenség elleni harcban nem kellőképpen vett részt. A Cirkusz és a varieték erősen törekedtek különösen az imperialisták meggyűlöltetésére (Mr. Peam, a szenátor) a bohócok között Uncle Sam figurája is szerepelt.

Az antiimperialista jelenetek számának fokozását gátolta, hogy az imperialisták gaztettei tréfákban fel nem dolgozható. A különböző szatíra-kísérletek főleg két véglet között mozogtak: az ellenséget vagy nevetségesen együgyűnek mutatták be, vagy aljasságban olyan félelmetesnek, hogy az fordított politikai hatást ért el.

A hazafiságra nevelés érdekében színházaink elsősorban néphadseregünk népszerűsítésére törekedtek jelenetekkel és táncokkal. Igen nagy sikere volt a honvédnőket népszerűsítő "Szolgálaton kívül" c. kis jelenetnek, amely szintén országosan elterjedt. A hazafiságra nevelést igyekeztek segíteni színházaink haladó hagyományaink felelevenítésével (Mikszáth: "Hivatalos észjárás", a "Most jelent meg"-ben a Balassi kép).

A Szovjetunió népszerűsítése céljából a Vidám Színpad minden műsorában szerepeltek szovjet írók vidám jelenetei. Ezek közül a legnagyobb sikerű az utolsó kisoperettje (Baj van Rómeóval) és Csehov "Kaméleon" c. jelenete volt. A Vígszínház erre a célra egy grúz tánccal és az utolsó műsor krími képével törekedett. A varieték főleg szovjet magánszámokat, dalokat iktattak műsorukba.

A kritika és önkritika alkalmazására is igyekeztek színházaink a dolgozókat nevelni. Bírálták a népi fegyelem hiányosságait (villamos, telefon, vendéglő jelenet) a bürokráciát, borotvapenge-gyártásunkat, stb. Olykor azonban ez a bírálat helytelen módszerekkel történt: pl: a Fővárosi Vígszínház második műsorának bürokrácia-jelenete egyáltalán nem volt építő.

Az agitációhoz való gyors kapcsolódás terén is voltak eredmények, főleg a Vidám Színpadnál. Így pl: néhány nappal Rákosi elvtárs novemberi beszéde után a "Kövér liba" c. jelenetében szembeállította a feketézést és az árubőség korszakát. Több szám született az árubőség és az életszínvonal-emelkedés tudatosítására. Amikor az ellenség a százforintosok lebélyegzéséről terjesztett rémhírt, gyorsan műsorra került a "Baj van a százassal" c. kuplé.

A hiányosságok ellenére is megállapíthatjuk, hogy színházaink az elmúlt évadban a párt propaganda és agitációs munkájának segítésében sokat fejlődtek. Az eredmények értékelésénél figyelembe kell vennünk, hogy kemény ellenállás leküzdésében jöttek létre. Ezen a területen még ma is erős a burzsoá befolyás. Ennek legenyhébb jelei az igazgatóknál és a dramaturgoknál a harcosság hiánya, a liberalizmus, az újtól való félelem, a közönség politikai fejlettségének lebecsülése, színészek és íróknál a ragaszkodás e műfajok régi, bevált fogásaihoz stb. Különösen jelentős kultúrpolitikai siker a minden számával politizáló "Vidám Színpad" nagy népszerűsége. Ennek a színháznak látogatottsága 97 %-os. A jövő évadban az ország első és egyetlen rentábilis színháza lesz. Dicséretes még a Cirkusz munkája, amely az artistacsere majdnem teljes szünetelése ellenére jó műsorokat képes adni, és következetes harcot folytat új magyar számok megszületéséért.

Intézményeink jövő évadjukban az idei tapasztalatok felhasználására, a hibák kiküszöbölésére törekszenek. A Vidám Színpad előreláthatóan három műsorában a termelési propaganda és a békeharc nagyobb szerepet kap. A műsorok egy részét az aktualitáshoz kapcsolódó kis villámtréfákat, strófákat és a konferálás egyes részeit gyorsan cserélni fogják. Fokozottabban keresik az eredményekre mutató pozitív humort, és jobban fordulnak a munkásosztály problémái felé. A Vígszínház nem kísérletezik tovább a burzsoá revü rothadt műfajával, hanem operettszínházzá alakul. Nyitó darabja a "Szibériai rabszódia" című szovjet film nyomán készült operett lesz. Tervezett második operettje üzemi témájú, azt igyekszik bemutatni, hogyan segítheti a kultúrmunka a termelést. A harmadik operett antiimperialista tárgyú: fiatal nyugati békeharcosok küzdelmét mutatja be saját népellenes kormányuk és amerikai tanácsadóik ellen.

A Cirkusz továbbfejlődésének egyik alapfeltétele a Szovjetunióval és a népi demokráciákkal artistacsere megvalósítása. Ezenkívül törekedni kell a Cirkusz és az Artista Varieté műsorai szöveges részének megjavítására. A Népvarieté létesítése két évvel ezelőtt igen hasznos volt. Időközben azonban a közönség igénye hatalmasan fejlődött és az adott technikai és egyéb körülmények között már ki nem elégíthető. A Népvarietét a jövő évadban már nem kívánjuk működtetni, helyén dokument filmszínház létesül.

Az eredményekben és hibákban a VB XI. osztályának egyaránt jelentős része van. Az előbbieket nagyfokú politikai, művészi igényességgel és hasznos instruktori munkával segítette. Tanulmányozott szovjet anyagokat is, de az intézményeket nem szoktatta ugyanerre. Részese a hibáknak is, különösen a Fővárosi Vígszínházzal kapcsolatban, mert nem harcolt elég keményen az igazgatóság helytelen műsor- és írópolitikája ellen.


MOL BP-95-1. 57. őe. Magyar Dolgozók Pártja Budapesti Bizottsága. Előterjesztés a Budapesti Pártbizottság 1952. VII. 29-i ülésére.
- Gépelt tisztázat.

 

A Budapesti Rendőrkapitányság ügyeletének jelentése a Sztálin halálával kapcsolatos megnyilvánulásokról

1953. március 9.

Budapest Rendőrkapitányság
Ügyeleti Alosztálya

P o n g r á c z  K á l m á n
elvtársnak
Budapest Városi Tanács VB Elnöke
B u d a p e s t

Jelentem, hogy a budapesti rendőrkapitányság osztályainak és ker. kapitányságainak tevékenysége az elmúlt 24 óra alatt az alábbi jelentősebb eseményekre terjedt ki:

Sztálin elvtárs halála[218] s ezt megelőzően betegsége megrázta a dolgozóinkat, akik az esemény hatására megfogadták, hogy munkájukat még jobban, odaadóbban fogják végezni. Sztálin elvtárs halála megmozgatta, s még inkább leleplezte az ellenséget, mely dühödt gyalázkodással igyekszik bemocskolni Sztálin elvtárs emlékét.

A Kender-Juta és Textilipari Vállalat (XIII. Váci út 189.) MDP Szervezetének feljelentése alapján eljárás indult Martsin Jánosné 40 éves, s. m., volt korcsmáros neje, pk.,[219] XV. Szász Károly u. 20. szám alatti lakos ellen, aki munkahelyén ma de. több dolgozó előtt Sztálin elvtárs halálesetével kapcsolatban izgató kijelentéseket tett. Nevezettet őrizetbe vettük. ÁVH értesítve.

Az MDP XIII. kerületi Szervezete feljelentése alapján őrizetbe vétel mellett eljárást indítottunk Dein Lajos 55 éves, műszerész segéd, MDP tag, VII. Alpár u. 3. és fia Dein Vilmos 28 éves, esztergályos segéd, pk., X. Bihari u. 8. szám alatti lakosok ellen, akik szombaton és a mai napon munkahelyükön, az Autómotorjavító Vállalatnál (XIII. Véső u. 9.) több dolgozó jelenlétében Sztálin elvtárs halálával kapcsolatban izgató kijelentéseket tettek. ÁVH értesítve.

Őrizetbevétel mellett eljárást indítottunk Tóth Elek 54 éves, lakatos, MDP tag, IX. Gát u. 20. szám alatti lakos ellen, akit ma délben a Marhavágóhídra állítottak elő, ahol többek előtt Sztálin elvtárs halálával kapcsolatos röpgyűlés miatt izgató kijelentést tett. ÁVH értesítve.

Őrizetbevétel mellett indítottunk eljárást Boón Erzsébet 27 éves, fogl. nélk. XIV. Dózsa György út 11. szám alatti lakos MDP tag ellen, aki ma de. a IX. Balázs Béla úti MTH kirendeltségének helyiségében Sztálin elvtárs halálesetével kapcsolatban gyalázkodó kijelentéseket tett. ÁVH értesítve.

Az éjszaka folyamán ismeretlen tettes a VI. Kmetty u. 8. számú ház kapualjában kifüggesztett Sztálin elvtárs halálával kapcsolatos faliújságról a gyászszalagot letépte, és Sztálin elvtárs képét bélsárral beszennyezte. Az esetről Markó Józsefné VI. Kmetty u. 8. szám alatti lakos, a ház faliújság felelőse tett bejelentést. ÁVH értesítve.

Az éjszaka folyamán ismeretlen tettes letépte a Rákoshegyi Szabadság utcában lévő Földművesszövetkezeti Fatelep homlokzatáról a fekete lobogót. ÁVH értesítve. [...]


A főváros dolgozói mély megrendüléssel fogadták Sztálin elvtárs temetésének napját. A beérkező jelentések beszámolnak arról, hogy a de. 10 órai öt perces munkabeszüntetés teljes volt, s a forgalom leállításakor maguk a gyalog közlekedő dolgozók is megálltak, kifejezve részvétüket a szovjet nép iránt Sztálin elvtárs halálával és temetésével kapcsolatban.

A beérkező jelentések szerint úgy az üzemekben, mint a lakóházakban a dolgozók egyöntetűen készültek és vettek részt ma du-i nagygyűlésen, ahol Sztálin elvtársat búcsúztatták. Az eddigi adatok szerint nincs tudomásunk arról, hogy akár a de-i munkabeszüntetés idején, vagy a dolgozók felvonulása és a nagygyűlés idején ellenséges megnyilvánulások történtek volna.

Budapest, 1953. március 9.

Angyal Ödön s.k. r. szds.


BFL XXIII. 102. c. Budapest Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. TÜK iratok. Titkárság, 0019/39/1953. - Gépelt tisztázat sk. aláírással.

 

A Budapesti Városi Tanács VB egyházügyi előadójának 1953 március havi jelentéséből

Szigorúan titkos.

1./A húsvéti ünnepkörök előkészületei. Állami szervek:

a./ A klérus tömegmozgósításának korlátozása céljából az érintett állami és mozgalmi szerveket még a hónap felében idejében informáltuk. A kerületi Pártbizottságoknak, a tanácsok VB elnökeinek a klérus programjáról tájékoztatót küldtünk az ellenakciók elősegítésére. Az MNDSZ[220] részére az asszonyok körében agitációban felhasználható anyagot küldtünk egyes budai babonás kultusz és a klerikális reakció lélekkufárságait leleplező tényekről. A klérus a Habsburgok gyarmatosító törekvéseinek szolgálatában fellelhető budai kapcsolatairól, Mária-Makkos,[221] Mária-remete és a Szentföld babonás kultuszairól, melyet a klérus a tömegek megtévesztésén keresztül pénzszerzésre használt fel. Ezt az anyagot az Esti Budapestnek és a II. ker. PB-nek is megküldtük felhasználás céljából.

A körmenetet szabályozó BM rendeletet a ker. tanács viszonyaihoz alkalmazva szükséges tájékoztatóval minden kerületnek időben megküldtük.

b./ A kerületi tanácsok tájékoztatására egy-egy munkatárs bevonásával, akiket a VB elnökei jelöltek ki, összevont megbeszélés keretében részletesen ismertettük a klérus korlátozására vonatkozó feladatokat. Ennek meg is volt az eredménye, mert ez ideig rendellenesség nem fordult elő sehol sem. A tanácsok részéről mindenütt megtörténtek a célravezető szükséges intézkedések.

c./ Mivel a klérus a húsvéti mozgósításnál az ifjúságot súlypontnak vette, a X. Osztállyal külön megbeszéltük az iskolák leterhelését, illetve az iskolások foglalkoztatását. Ezt az oktatási osztály instruktorai vitték az iskolákban, és mindenütt a "Felszabadulási Hét" és április 4. előkészítése jegyében szervezett menetelő, sport és kulturális foglalkozásokkal vonták ki a fiatalokat az ájtatosságokból. A XII. ker. például a körmenetek előtt és idejére a kerületben szerepelteti a "Csinn-Bumm" cirkuszt, melyet a rádió is közvetíteni fog. Közben nyert értesülések szerint már idáig több mint 4000 iskolás vett cirkuszjegyet. A jegyeladás tovább folyik, és a gyerekek körében igen nagy az érdeklődés.

d./ A kerületi szervekkel és a X. oktatási osztállyal az elsőáldozás és a bérmálás előkészítő hitoktatással kapcsolatos feladatokat szintén megbeszéltük. Ismertetve a klérus időrendi és bevonási tervét, biztosítottuk a korlátozás érdekében szükséges intézkedések időbeni megtételét. Valamint azt, hogy a tanács felé milyen bejelentési kötelezettségeik vannak a plébánosoknak, illetve parókusoknak. Az iskolások kivonására és az előkészítők ellenőrzésére felhívtuk a figyelmet, mellyel kapcsolatban az intézkedések meg is történtek. A bérmálások helyét és idejét a kerületi szerveknek kellő időben meg fogjuk küldeni.

e./ A budapesti helynökkel és a különböző felekezetek espereseivel megbeszéltük a tavaszi munkákkal és általában a termeléssel kapcsolatos papi feladatokat. Időközben több helyről a kerületek olyan információt adtak, hogy valóban hangzottak el buzdítások. A bibliai szántóvető, szőlős gazda címen foglalkoztak vele. Nemcsak a peremrészek, hanem a belső területen is. Kiemelhető a XI. ker. ref., a XIX. ker. kat. Bakos Kálmán és többen mások, akik a termelés feladatait összekötötték a béke védelmével és a nemzet kenyerének biztosítására buzdították a híveket.


2./ A klérus húsvéti előkészületei:

a./ A klérus előkészületeinek főhelyét a szokásos szertartásokra való fokozottabb mozgósítás mellett, a triduumok, 3 vagy 7 napos ájtatosságok, lelkigyakorlatok szervezése foglalta el. Budapesten hozzávetőlegesen kb. 143 helyen tartottak lelkigyakorlatot. A résztvevők száma az adott helyen kisebb vagy nagy volta szerint 70-80 főtől 500-800 főig vettek részt. A résztvevők száma naponként változott, főleg a szombat esti és vasárnapi befejező szertartások voltak népesebbek. Az ifjúság bevonása szórványos volt, az iskolai foglalkoztatások éreztették hatásukat. Egy-egy helyen, ahol 120-150 gyónó volt, ebből 15-20 volt iskolás, inkább a nőket vonták be nagy arányban. Legkiemelkedőbb az egyetemi templom lelkigyakorlata volt, ahol elsősorban az iskolásokat igyekeztek bevonni. Az idén III. 16-22-ig 7 napon keresztül naponta 400-450 körül mozgott a középiskolás és egyetemi ifjak részvétele. Ezek valamennyien meg is áldoztak. Lelkigyakorlatos papjuk vendégként meghívott D. Nagy József egri teológiai hittanár volt, aki tartózkodott minden célzatosságtól. Végig evangéliumi síkon mozgott. A tavalyihoz képest, amikor is több mint 2000 egyetemista vett részt, az idén megjelent 400-500 fő még az egynegyedét sem tette ki, annak köszönhető, hogy egyrészt az iskolák időben jól megszervezett elvonó foglalkozásokkal, másrészt pedig már a lelkigyakorlat szervezése alatt többször érdeklődtünk az egyetemi templom igazgatójánál, illetve a központi szeminárium rektoránál - óvásként emlékeztetve őket a tavalyi kilengésekre - ami együttvéve fékezőleg hatott rájuk és korlátozta mozgósításukat. Ezzel magyarázható, hogy az idén az egyetemisták nagyobb arányú bevonása nem sikerült úgy, mint tavaly.

b./ Az elsőáldozást előkészítő hitoktatás bizonyos fokig összefügg az ünnepkörre való mozgósításokkal és tömegbefolyásuk fokozásával. A katolikusok az intézkedéseknek megfelelően be is jelentették a helyi tanácsoknál helyét, idejét és azt, hogy melyik lelkész tartja. Ezt a protestánsok elmulasztották, sem a ref. sem az evangélikusok nem jelentették be a konfirmációk megkezdését. Bár március 1-én valamennyi megkezdte a konfirmáció előkészítő hitoktatást. Ezért is van az, hogy a kerületi szervek több helyen, látva a templomi hitoktatásokat, a gyerekekkel való egyházi foglalkozást: illegális vallástanításnak minősítették. Több helyen menet közben kellett tájékoztatni a kerületi szerveket, hogy ezek egyezményesen elismert előkészítők. Ezzel kapcsolatban fel is hívtam mindkét egyház püspöki hivatalát, hogy utólag intézkedjenek a bejelentések megtételére, annak elkerülése céljából, nehogy bárki is legális előkészítőket illegális hitoktatásnak minősítse a helyszínen. Ezt szívesen is vették és a mulasztás kijavítására utasították a papjaikat. Így lényegében csak a katolikusok első áldozására való előkészítőről van jelenleg némi képünk. Bejelentés szerint a Budapest egész területén 65 plébánián folyik előkészítő oktatás. Ezeken a helyeken hetenként 2-3 alkalommal, összesen 161 csoportban, az iskolai oktatás természetéből következően de. és du-i felosztásban végzik, minthogy a gyerekek egy része de. a másik része du. jár iskolába.

Ehhez igazodva tartják az előkészítő hitoktatást. A csoportonkénti heti 2 óra betartását és a hitoktatás munkáját a kerületek oktatási osztálya, bevonva erre alkalmas iskolaigazgatókat és pedagógusokat, rendszeresen ellenőrzi. A létszám tekintetében 25-30-tól 120-130-ig terjed a jelentkezők száma helyenként. A reális számot csak a befejezés felé és a befutott jelentések összesítése után tudjuk megállapítani. A kerületek részéről a papokkal szemben ezideig jelentősebb kifogások nem merültek fel, s az egyház sem jelentkezett panasszal. Az iskolák most azon dolgoznak, hogy növendékeik közül jelentkezők megállapítása mellett egyrészt a szülőkkel, másrészt a gyerekekkel való behatóbb foglalkozással lemorzsolódást idézzenek elő, korlátozzák a klérus iskolai befolyását.


3./ A klérus egyéb módszerei:

a./ A klérus az ilyen nagyobb ünnepek előkészítése során a szokásos szertartások mellett, a templomon kívüli lelkigondozást is fokozza. Módszereik közül mindig sikerül hol itt, hol ott egyet-egyet felfedni. Ilyen pl. a betegek felkutatása, házaknál vagy kórházakban, amelyben az utcaapostolok segítenek a papoknak, hogy a beteget is bevonják a gyónásra, áldozásra. A XI. kerületben (Kelenvölgy) plébánosa, Varga Andor, szorgalmasan járja a kórházakat, amikor megtudja melyik híve hol fekszik, beteglátogatás címén civilben felkeresi, magával viszi a kellékeket és suba alatt meggyóntatja, nemcsak azt, aki hívta, hanem ezen felbuzdulva a beteg szomszédjait is.

A másik módszere az, hogy azok részére akik messzebb esnek a templomtól, valamelyik hívő lakásán, előzetes megszervezés után kiszáll, és az ott összejött hívőket, idősebbeket, betegeket és gyerekeket gyóntatja, áldoztatja. Egyik ilyen helye XI. ker. Hunyad utcában van, Krizsánné virágtermelő, utcai és temetői virágárus háza. A konyhában oltár-jelleggel gyertyák vannak elhelyezve, és csaknem templomi keretek között gyóntat és áldoztat. Ezt a sekrestyése, a 84 éves Szada bácsi, volt rendőr, nyugdíjas a plébános segítője és bizalmi embere fecsegte el. Elmondása szerint ezek a legjobban bevált módszerük, melyet a kommunisták nem vesznek észre, akik titokban akarnak, azok meg is áldozhatnak. Bizonyára ezt a módszert a többi helyeken is alkalmazzák. A Krizsánné házára a kerületi szervek figyelmét is felhívtam.

b./ A Bartók Béla út 19. (volt Szt. Imre kollégium helyén) van egy kápolna. Leginkább a régi világból visszamaradt "úri" közönség jár ide. A húsvéti lelkigyakorlatok idején, a volt "úri dámák" amikor befejezték a szertartásokat, a közéjük keveredett és velük ájtatoskodó munkásasszonyokat szinte feltűnően, tüntetően magukhoz ölelték, és csókokkal búcsúztak egymástól. Miközben ezek a deklasszált "urak" és "hölgyek" azt terjesztették, hogy az istentelen kormányra halálos bűn szavazni. Tehát minden hívőnek az a feladata, hogy tartózkodik a szavazástól.[222] Képmutató módon csókjaikat államellenes agitációra használták fel, arra buzdítva egymást, hogy családjaikat, barátaikat és hívő társaikat világosítsák fel erről, hogy elkerüljék a bűnt, ha nem szavaznak, istennek tetszően fognak cselekedni. Ebben a kápolna lelkészének, Chriszt káplánnak is megvan a maga szerepe, mint hogy ezt a gyóntatószékben más papok is terjesztik. [...]


4./ Sztálin elvtárs halálával kapcsolatos megnyilvánulások:

a./ Ez alkalommal igen világosan megnyilvánult az alsó papságnak az állami feladatok támogatásában elfoglalt szerepe. Most, amikor sem az állami, sem az egyházi hatóságok felülről nem adtak utasítást arra, hogy az alsó papság miként reagáljon, mindenütt nagy bizonytalanság volt észlelhető. Még a nem ellenséges papok is ingadoztak, nem tudták eldönteni, hogy kell és mit nem helyes ilyenkor a részükről kezdeményezni. Többen telefonon érdeklődtek az iránt, hogy kitehetik-e a templomra a gyászlobogót, és piros zászlót tehetnek-e melléje? A szószéken méltathatják-e Sztálin elvtárs életét? Mondhatnak-e imát érte? stb. [...]

A kérdésekre adott válasz részünkről az volt, hogy belátásuk szerint járjanak el, a piros mellőzésével a fekete lobogót kitehetik a templomokra is. Egy pár helyen ki is tették, azonban többségükben nem reagáltak. Sőt voltak, akik úgy vélekedtek, hogy nem egyházi emberről van szó, nem helyes a templomi méltatása. [...]

Főképpen ez volt a jellemző, hogy "felső utasítás" elmaradására hivatkozva mellőzték a méltatást. Ez egyrészt az alsópapság szolgalelkűségére, másrészt beállítottságukra mutat és arra, hogy ezen a téren még nagyon sok a tennivalónk a jövőben. Annak érdekében, hogy az állami feladatokat az adott helyen becsületes hazafiakhoz méltóan felső utasítások nélkül is maradéktalanul támogassák. Bár az adott esetben ennek is voltak jelei. Szép számmal van értesülésünk arról, hogy egyes papok igen bensőségesen, a hívekkel együtt méltatták Sztálin elvtárs életét, mint a béke védelmének legnagyobb alakját. [...]

Budapest, 1953. április 2.

Szerényi Sándor
Budapest Városi Tan. egyházügyi főelőadó[223]


BFL XXIII. 102. c. Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. - TÜK iratok. Egyházügyi előadó jelentései. - Gépelt tisztázat.

 

Hangulatjelentés Nagy Imre kormányprogramot ismertető beszédének visszhangjáról a lakosság körében

1953. július 15.

Budapesti Városi Tanács VB Titkárság
sajtó és propaganda csoportja.

002/25/953. Titk. tük.

H a n g u l a t j e l e n t é s
1953. VII. 5.-11-ig a kerületektől beérkezett információs jelentések alapján.

E héten érkezett jelentések még Rákosi elvtárs beszédjét[224] megelőző hangulatról számolnak be. Minden egyes jelentés arról ír, hogy a dolgozók nagy érdeklődéssel fogadták Nagy elvtárs beszédét,[225] és várakozással tekintenek az elkövetkezendő események elé. A jelentések megmutatják, hogy bizonyos fokig bizonytalanság uralkodott a lakosság között az egész politikai helyzetet illetően. Nem látták elég tisztán a változások okát. Ezt tükrözi vissza az I. kerületből érkezett jelentés is, amelyet szükségesnek tartok szó szerint idézni:

"A politikai hangulat igen vegyes kerületünkben ezekben a napokban. Sok rémhír és még több tisztázatlan, vagy félremagyarázott kérdés foglalkoztatja a lakosságot. Pl. a nehézipar fejlesztésének ütemét csökkentjük, ezzel a néphadsereg erősítése is csökken. Mit jelent ez? Háborút, mert megtámadnak, vagy békét? A mezőgazdaságban a tszcs-ben kiadják a földön kívül a termelőeszközöket, és az igás állatokat is. A kitelepítettek visszajönnek, mi lesz azokkal, akik a lakásaikban laknak? A nehézipar fejlődése csökken, munkanélküliség lesz. Ami történt az a németországi események[226] hatására történt. Vidéken egy volt korcsmáros bement az italboltba és kijelentette, hogy ez az üzlet megint az enyém."

Sok embert foglalkoztatott a Révai és Farkas elvtársak személye is.[227] A különböző hírekre jellemző, hogy egy pedagógus felkeresett minket, és elmondotta, hogy olyan hírek terjedtek el a pedagógusok között, hogy megváltozik az egyházzal szemben folytatott politika is. Sőt az iskolákat visszaadják az egyházaknak. A XV. kerület jelenti, hogy az a hír terjedt el - a klerikális reakció hírverése nyomán - hogy a következő évben kötelező lesz a hitoktatás minden gyerek számára és a kommunisták gyermekeinek is hittant kell tanulniok.

Nagy elvtárs beszédje óta tömegesen keresik fel a tanácsok ipari és kereskedelmi osztályait régebbi iparűzők, akik szeretnék visszakapni iparengedélyüket. A jelentkezők többsége az idősebb korosztályhoz tartozik, de akadnak azért jócskán fiatalabbak is. Vannak olyanok, akik szövetkezetből akarnak kilépni, betegségükre való hivatkozással. Helytelen azonban a Sport és Játékbolt központjának és a Csemege Vállalat központjának az állásfoglalása, a VII. kerület jelentése szerint azzal küldték el kettő dolgozójukat, hogy most már visszakapják iparengedélyüket. Érdekes a VIII. kerületnek ezzel kapcsolatos jelentése, amelyik megemlíti, hogy egy villamos kalauznő, akinek soha nem volt iparengedélye, most kér vendéglői iparengedélyt és meg is jelölte az egyik József krt-i üzlethelyiséget, ahol az üzletet akarja nyitni.

A mezőgazdaság területén is nagy érdeklődést keltett Nagy elvtárs beszéde. Ezzel kapcsolatban pl. a III. kerületben többen érdeklődtek már, hogy visszakapják-e tagosított földjeiket. Mások az iránt érdeklődtek, hogy visszakapják-e a beszolgáltatott tojást és baromfit. A XV. kerület arról ad hírt, hogy a tszcsk-ben[228] meglazult a fegyelem. Volt olyan tszcs tag is, aki a közös istállóból 2 lovát hazavitte. Olyan hangok is hallatszottak, hogy "egyéni vagyok, nem parancsol senki". A XVIII. kerületi Petőfi tszcs-ben a tagok között nagy az egyenetlenség, laza a munkafegyelem. A tagok között sok olyan hang hallatszik, hogy szeretnének minél előbb egyéni gazdálkodók lenni, és az sem baj, ha a beszolgáltatási kötelezettség magasabb lenne. Örömmel fogadták azt az intézkedést, hogy hosszabb időre előre meghatározzák majd a beszolgáltatási kötelezettség mennyiségét.

Bőven foglalkoznak a jelentések a közellátási helyzettel, és mindenütt megállapítják, hogy jelentős javulás van ezen a területen. Nagy örömmel fogadták a forgalomba került kristálycukrot és a bőségesen kapható 4.60-as lisztet is. Csupán pirospaprikában és 24 Ft-os olajban mutatkozik hiány. Egyes boltokban helytelen elosztás miatt péntek, szombati napon a húsvásárlásnál torlódás volt. A XVI. kerület jelentése szerint már a vásárlók maguk is segítséget nyújtanak árufelhalmozókkal szembeni küzdelemben. Vásárlás közben, ha valaki 2-3 kg cukrot vásárol, a másik vevő figyelmezteti, hogy ne vásároljon annyi cukrot. Egyébként a XVI. kerületben az a hír terjedt el, hogy a cukor árát 9 ft-ra szállítják le.

A XVII. kerületben az ellenség elterjesztette azt a hírt, hogy az a csomagolt kristálycukor, amely a felirat szerint 6 hónapig tartható forgalomban, szénből készült, és vele készített befőttek, lekvárok elromlanak.

Az V. kerület jelenti, hogy az élelmiszerkihágási bíróhoz az utóbbi hetekben sok feljelentés érkezett amiatt, hogy budapesti lakosok baromfit, vajat, túrót, tojást stb. korlátozás alá nem eső élelmiszercikkeket vidéken szereznek be. Rendőrhatósági közegek főleg olyan községekben, amelyek beszolgáltatási kötelezettségüknek még nem tettek eleget, túlzott óvatosságból ezeket a szabadforgalmi élelmicikkeket elkobozzák, és akiktől elkobozták, azok ellen üzérkedés címén feljelentést tesznek. A tényállás tisztázása után kiderült, hogy az elkobzott áru egy-egy család szükségletét nem haladja meg, és így a kihágás esete nem forog fenn. Felmentő ítéletet hoznak és az elkobzott árut, illetve annak értékét vissza kell adni eredeti tulajdonosának. A KÖZÉRT, illetve a Földműves szövetkezetek azonban csak a nagykereskedelmi, illetve a beszolgáltatási árát fizetik ki és így indokolatlanul veszteségek érik azokat, akiktől - mint utólag kiderült - indokolatlanul koboznak el árut. Szükséges lenne sürgősen intézkedni egységesen az egész ország területén ezeknek a túlkapásoknak megszüntetése érdekében.

Merült még fel a panasz az áruk kiszállításánál mutatkozó késedelem miatt. Így a tej és kenyér késői szállítására panaszkodik az I. kerület és a XVII. kerület is. A XVIII. kerület pedig a kenyér minőségének a romlására panaszkodik. A XXI. kerület arról ír, hogy gyakori az eset, amikor a kenyér nyers, sületlen, égett állapotban, sőt romlottan érkezik az üzletekbe. A cipóknak súlya darabonként 3-4 dekával kevesebb az előírtnál.

Beszámolnak a jelentések arról is, hogy milyen örömmel fogadta a lakosság egyes ruházati cikkek árának leszállítását. Ennek eredményeként megnőtt a forgalom ezekben a cikkekben.

III. kerület jelenti, a múlt héten a Római fürdői úttörő táborban Hosszú János a Keve utcai általános iskola III. osztályos tanulója belefulladt a vízbe.

Megnőtt az érdeklődés az igazgatási osztályokon a letelepedési engedélyek iránt. Kitelepített volt budapesti lakosok részére kérnek letelepedési engedélyt.

A VI. kerület jelenti, hogy a tanácsnál megjelenő ügyfelek közül többen megjegyezték a Sztálin úti sörkert megnyitása után, hogy ahelyett inkább 3 lakást építettek volna. Mint írják "számtalanszor elhangzik, hogy a fényes cukrászdák, espresszók, illatszerboltok felépítése később is ráérne, amikor már a dolgozók jobb körülmények közé kerülnek, mert kerületünk területén is többen laknak még igen rossz lakáskörülmények között."

A X. kerületi dolgozók közül ismét többen fordulnak panasszal a tanácshoz, és kérték, hogy változtassák meg azt a rendelkezést, hogy az inzulinos betegeknek inzulinért térítést kell fizetni. Indokként felhozzák, hogy a cukorbetegeknek az inzulin létszükséglet, és azt folyamatosan kell szedniök. Ez komoly anyagi megterhelést jelent. Ugyancsak a X. kerület írja, hogy "az 1004-es anya és családvédelmi rendelet úgy intézkedik, hogy csak a március 1-e után született gyermekek részesülhetnek csecsemőkelengye juttatásban. Több esetben előfordult, hogy koraszülés történt. A pelenka utalványt nem váltották ki, a csecsemőkelengyére pedig a rendelet értelmében nem jogosultak. Méltánytalannak találják, hogy így sem pelenka-utalványt nem kaptak, sem pedig ingyenes csecsemőkelengye-juttatásban nem részesültek, mivel február utolsó napjaiban történt a szülés. Ugyanez a helyzet az ikergyermekeknél is. Egy gyermekre váltotta ki a pelenkautalványt, és miután február 28-án szült, a másik gyermekre már pelenka utalványt igényelni nem tudott, csecsemőkelengyét viszont a rendelkezés értelmében nem kapott."

A XV. kerületben az ellenség azt a hírt terjeszti, hogy a ruházati cikkek árleszállításánál csak az "ócskaságok" árát szállították le, a jobb minőségű ruházati cikkek árát nem.

Budapest, 1953. július 15.

Molnár János s.k.
csoportvezető


BFL XXIII. 102. c. Budapesti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. TÜK-iratok. Hangulatjelentések, 1953.
- Közölte: Források Budapest Múltjából V/A kötet. Források Budapest történetéhez 1950-1954. Szerk.: Gáspár Ferenc - Szabó Klára. Bp., 1985. 296-299. p.

 

Pongrácz Kálmán tanácselnök jelentése Nagy Imrének, a Minisztertanács elnökének a főváros életét, a lakosság ellátottságát jellemző adatokról

1953. október 9.

Néhány adat a fővárosi lakosság ellátottságára vonatkozóan[229]

Szigorúan titkos!

Lakosság száma:

1937 (a mai Budapesten)

1.597.000

1953

1.740.000

Lakáshelyzet

1 szobára eső lélekszám

Kis-Budapesten

Nagy-Budapesten

1930: 2,13

1950: 2,36

1941: 2,12

1953: 2,44

Minőségi romlás: a régi rossz lakótelepek (pl. a budafoki barlangok, Valéria telep) mellett újabb szükséglakások: 9600 üzlethelyiségben, több ezer pincében laknak.

Lakásépítés: Kis-Budapesten 1930 és 1939 között