
CÍMLAP
Boór János
Lelkem mélyéből felzengő...
TARTALOM, FÜLSZÖVEG
Tartalom
Ki vagyok én?
Szülőhelyemen (Ady nyomán)
Falusi hangulat
Falusi emlék
Falusi tél
Otthoni emlék
Szivárványdal
Szerelem
Jó volt
Szerelmes éj
Mennyei séta
A jövőnk
A lemenő nap
Holdfényben
A madár messze száll
De jó!
Valamikor
Kerestelek
Gondolok rád
Tábortűz
Amikor táncoltam
Az első szerelem
Téli éjszakánk
Első szonett
Az isteni nő
A mámor
Sör és bor
A művészet mi lehet?
A fotós
Korunk képe
Vigad az ősz
Egy kalandos éjszaka
Nyári vihar
Barátokhoz
A tengerparton
Hatvan után
Ősz
Őszi kép
Deres ősz
Esik a hó!
Karácsony
Tél
Csend a ködben
Öreg akác
Télutó
A csend
Tavaszi álmok
Kikelet
Nyári kép
A nap
A napsugár
Kirándul a nap
Hangya Klára
Szú vacsora
A részeg egér meg macska
Pórul járt csiga
A veréb
Késő bánat
Elnémult kopogás
Az eső
Víztócsa
Alkony
Alma memoár
A kiscsibe karácsonya
Labda
Az óra
Egy napon
A pad
A tengerben
Borospincében
Bánatölő
Szüreti rímek
Pohárköszöntő
Andalog a múzsa
Intelem
A borosüveg
Ivószenvedély
Születésnapi köszöntő
Nőnapra
Mondókák
Szegény cipők
Művésztábor gyerekeknek
Piaci kaland
Szabad-e
Kozmikus köd
Kukázók imája
Imádság
A bánat
A gyáva
Emberség
Az öreg suszter
Múló évek
Búcsú az élőktől
Sírfelirat
Alagsor
Őssejt
Falak
Don-kanyar
Töredékek
Meditáció
Fülszöveg
Boór János verseivel először a dunaújvárosi versbarátok klubjában
találkoztam. Ott mutatta be őket a szerző többször is, hogy vitassuk meg,
mit érnek, mi a hibájuk, mi az erényük. János hangsúlyozta, hogy mint
nyugdíjas tanár elsősorban rádiózik, fotózik, műszaki hulladékokból
szobrokat épít, ám érződött rajta, hogy a versírásban is babérokra tör.
Tudta, még messze van a céltól, de igen erős vágy volt benne, hogy azt
minél jobban, minél hamarabb megközelítse. A bíráló megjegyzéseket, ha
olykor kissé sértődötten, csalódottan is, mindig figyelembe vette, gondosan
javítgatta, csiszolgatta verseit, s igen szorgalmasan tanulta a költői
mesterséget. Többszöri kísérlet után a szonett-írás problémáival is
megbirkózott, ma már nem okoz neki gondot a jambikus verselés sem. Ám
elsősorban a népköltészetet s a népies műlírát idéző ütemhangsúlyos
formákat kedveli, ezeket változatosan, élvezetesen, stílusosan alkalmazza.
Úgy tűnik, hogy Boór Jancsinak ez a költői anyanyelve. Ennek a közegében,
képes hangulatvilágában van igazán otthon, teljesen idegen tőle a
modernkodás. Lelke rajta! Ma minden lehetséges, minden hang, kifejezésmód
teljes érvényűen jelen lehet, hadd találja meg minden ízlés a neki valót.
Sosem volt igazabb a poétika világában a "virágozzék minden virág" elve,
mint manapság. Ne a műítészek döntsenek, tegye ezt inkább az olvasó, akiből
ugyebár ezerféle van.
János versei is meg fogják találni azokat, akik örülni fognak e
könyvecskének, meg fogak igézni azokat, akiknek van szeme, füle, szíve,
agya Boór Jancsi poézisének élvezetére. Milyenek ezek a költemények?
Játékosak, érzelmesek, humorosak, kajánkodók, ön-ironikusak, kedvesek.
Dallamuk, ritmusuk, rímelésük, zenei hatásuk mindig kellemes, témáik,
mondandóik elgondolkodtatóak, képzeletviláguk nem egyszer varázslatos.
Szinte minden vers a kis dolgok nagyszerűségének dicséretét zengi gyermeki
ámuldozással, ön feledtséggel, minden vers az élet az egyszerű, közönséges,
mindennapi lét szépségéről, érdekességéről, értékeiről győzi meg az
olvasót.
Boór János könyve varázserejű eszköz a sivárság s a rémületes arcú elmúlás
ellen, mert aki azonosulni tud egy verébbel, egy zsiráffal, egy kopott
paddal, egy elnyűtt cipővel, egy pocsolyával, emberi lélekbe öltöztetve
őket, azt sose győzi le a bánat, azzal szemben az enyészet is tehetetlen.
Kiss Kálmán
tanár, költő, a dunaújvárosi versbarátok
klubjának vezetője