Fülszöveg

Boór János verseivel először a dunaújvárosi versbarátok klubjában találkoztam. Ott mutatta be őket a szerző többször is, hogy vitassuk meg, mit érnek, mi a hibájuk, mi az erényük. János hangsúlyozta, hogy mint nyugdíjas tanár elsősorban rádiózik, fotózik, műszaki hulladékokból szobrokat épít, ám érződött rajta, hogy a versírásban is babérokra tör. Tudta, még messze van a céltól, de igen erős vágy volt benne, hogy azt minél jobban, minél hamarabb megközelítse. A bíráló megjegyzéseket, ha olykor kissé sértődötten, csalódottan is, mindig figyelembe vette, gondosan javítgatta, csiszolgatta verseit, s igen szorgalmasan tanulta a költői mesterséget. Többszöri kísérlet után a szonett-írás problémáival is megbirkózott, ma már nem okoz neki gondot a jambikus verselés sem. Ám elsősorban a népköltészetet s a népies műlírát idéző ütemhangsúlyos formákat kedveli, ezeket változatosan, élvezetesen, stílusosan alkalmazza. Úgy tűnik, hogy Boór Jancsinak ez a költői anyanyelve. Ennek a közegében, képes hangulatvilágában van igazán otthon, teljesen idegen tőle a modernkodás. Lelke rajta! Ma minden lehetséges, minden hang, kifejezésmód teljes érvényűen jelen lehet, hadd találja meg minden ízlés a neki valót. Sosem volt igazabb a poétika világában a "virágozzék minden virág" elve, mint manapság. Ne a műítészek döntsenek, tegye ezt inkább az olvasó, akiből ugyebár ezerféle van.

János versei is meg fogják találni azokat, akik örülni fognak e könyvecskének, meg fogak igézni azokat, akiknek van szeme, füle, szíve, agya Boór Jancsi poézisének élvezetére. Milyenek ezek a költemények? Játékosak, érzelmesek, humorosak, kajánkodók, ön-ironikusak, kedvesek. Dallamuk, ritmusuk, rímelésük, zenei hatásuk mindig kellemes, témáik, mondandóik elgondolkodtatóak, képzeletviláguk nem egyszer varázslatos. Szinte minden vers a kis dolgok nagyszerűségének dicséretét zengi gyermeki ámuldozással, ön feledtséggel, minden vers az élet az egyszerű, közönséges, mindennapi lét szépségéről, érdekességéről, értékeiről győzi meg az olvasót.

Boór János könyve varázserejű eszköz a sivárság s a rémületes arcú elmúlás ellen, mert aki azonosulni tud egy verébbel, egy zsiráffal, egy kopott paddal, egy elnyűtt cipővel, egy pocsolyával, emberi lélekbe öltöztetve őket, azt sose győzi le a bánat, azzal szemben az enyészet is tehetetlen.

Kiss Kálmán
tanár, költő, a dunaújvárosi versbarátok
klubjának vezetője