Messzi századokba vezet vissza néhány tatai edény alakja, színe, megmunkálása. A vörös földdel bedörzsölt, később festett tatai korsók nagy hasonlóságot mutatnak a középkori és a pannóniai korsókkal. Ezek összehasonlító vizsgálata a régészek feladata lesz. Az 1700-as évek közepétől a két földesúri mezőváros, Tata és Tóváros életében jelentős szerepe volt a megalakult céheknek. A XVII. század végére céhbe tömörültek már a mészárosok, nyergesek és szíjgyártók, szűcsök, vargák és tímárok. A XVIII. század második feléig huszonöt mesterség kapott céhszabadalmat, közöttük a fazekasok is.

A tatai fazekasok 1722-ben a Komárom város "fekete-míves" és "mázas-míves" fazekasainak 1718-as céhlevelét vették át, és e szabályzat szerint éltek az Ipartestület 1872-ben történt megalakulásáig. ... A céh 1770-től vezetett jegyzőkönyveit röviden, rendesen vezették. A jegyzőkönyvek egy része fennmaradt, és a tatai Kuny Domokos Múzeum helytörténeti adattárában megtalálható.

[...]

A tatai fazekasközpontnak kiterjedt vásárkörzete volt. Eljutott a tatai edény Komárom megye határán túl a Csallóközbe, a Duna-Tisza közére, Budapestre és a bakonyi községekbe is. Több falunál érintkeztek a csákvári fazekasközponttal, főleg délen Fejér megye határán és Bicskénél. A tatai edény elterjedését bizonyítja a Magyar Néprajzi Múzeumban, a Duna Menti Múzeumban (Komárno), valamint a balassagyarmati, komáromi, esztergomi, győri, pápai, székesfehérvári, váci, veszprémi és zirci múzeumokban összegyűjtött és kiállított nagyszámú cserépedény.

Körmendi Géza