CÍMLAP
Munkácsi Bernát
Árja és kaukázusi elemek a finn-magyar nyelvekben
ELŐSZÓ
Műveltségszavaink eredetének vizsgálata vezetett hat évvel ezelőtt arra a meglepő észleletre, hogy nyelvünk jövevényelemeinek eddig ismert legrégibb rétegén, a törökön túl is vannak külső ethnikai érintkezések folytán keletkezett rétegek, még pedig az árja (indo-iráni) és kaukázusi nyelvek köréből való származás kétségtelen bizonyságaival. Rendkívül fontosnak mutatkozott előttem e tény nemcsak nyelvészetünk, hanem a magyar őstörténet szempontjából is, a még inkább fokozta érdeklődésemet iránta az a tapasztalat, hogy az árja és kaukázusi nyelvek hatása közösnek igazolható ősi elemekben kiterjed a finn-magyar nyelvek egész vonalára, sőt ezen túl még a szamojédségre, tehát e nyelvek életének legtávolabbi korszakában kezdődik. A tárgy irodalmának tanulmánya csakhamar fölvilágosított arról is, hogy nézetemmel - mely nálunk pár évvel ezelőtt csaknem oly képtelenségnek tetszett, mint akár a héber-magyar nyelvrokonság eszméje - éppenséggel nem állok egyedül; hanem hogy azt bár a részletekben eltérő magyarázatokkal s alap-felfogással mintegy másfél század óta a bel- és külföldi tudósoknak szakadatlan sora hirdeti, legutóbb különösen TOMASCHEK, ki a szóban forgó nyelvi hatások közül az árjának történeti hátterét is nagyjában kimutatta.
[...]
Évezredekre terjedő multja volt már a magyar nyelvnek, mielőtt a magyar nép a történet látóhatárán megjelent s ama törzseknek élete, melyek e nyelvet s rokonait beszélték, nem fogható föl máskép, mint állandó tolongásnak, ide-oda való vándorlásnak a szkitha gyűjtőnév alá foglalt különböző nyelvjárásokat beszélő s részben szintén nomád életű árja, kaukázusi s bizonyára még más fajokhoz is tartozó nemzetiségek közt. A finn-magyar nyelvek régi jövevényszavainak változatosságában ez a mozgalmas történet tükröződik.Budapest, 1901. február hava.
Munkácsi Bernát.