Írói bevezető

Fekete Györgyöt nem ismerem. Legalábbis személyesen. Érteni tessenek ez alatt, hogy - miközben az idő nem nekünk dolgozik - soha az életben nem találkoztunk. Most meg előszót írok egy könyvéhez, jóllehet már a címe nem tetszik nekem. Hosszú. Mi az, hogy társadalom? Nőjön fel...! és kész. De hát ez a Gyuri könyve. Egy olyan mentálpedagógusé, aki küszködve megannyi végzetes kórsággal a legelszántabb publicistává nőtte ki magát. Legalább is az utóbbi két esztendőben, amióta egyáltalán tudunk egymásról. Éteri barátság a miénk, a javából. Így aztán ez az előszó-féleség nem az utána következő majd háromszáz oldal ajánlása, hanem egyfajta anamnézis egy fáradhatatlan homo ludensről, aki, mondhatni, rablóból lett pandúr, olyan pandúr, aki miközben a légynek sem tudna ártani, anélkül, hogy kimozdulna otthonából, amely (ha éppen nincs kórházban vagy valamilyen, nem sok jót sejtető felülvizsgálaton) gyakorlatilag a fizikai mozgástere, válogatás nélkül mindenféle ocsmányságot kiszűr a világból, s máris püföli a klaviatúrát, ebbéli függőségében csakis és kizárólag testi függőségei gátolhatják, hogy azok múltán folytassa (igenis) küldetése reflexióit, amelyek rendre szenvedélyes, nem ritkán dühös, etikus és mindenek előtt felkészült esszék, glosszák, publicisztikák.

Mondanám, hogy Gyuri barátom közíró, mely titulust valamiféle előélet alapján szokás kiérdemelni (a politikai skála jelenleg Bayer Zsolt és Debreceni József között húzható meg), amire neki mikronnyi sansza nincs, de, gondolom, emiatt nem potyogtat oroszlánkönnyeket. Abban a tisztességben van folyamatosan részem, hogy aktuális testi bajairól napra készen tájékoztat, s valamennyi szösszenetét azon melegében olvashatom. A szösszenet kifejezés véletlenül sem pejoratív, Fekete György történész, mentálpedagógus álmában sem kolumnista, vállaltan kismester, az sem veszi kedvét, ha egyik-másik cikkét végül olvasói levélként közlik. Ami előtte történik, az maga a kanossza. Csak elvétve fordult elő vele, hogy aktuális munkája egyből célba ért. Ez a befutottak kiváltsága - függetlenül attól, hogy éppen mivel rukkolnak elő. Hatezer karakter, jöhet. Gyuri nem ennyire van hitelesítve, ő a szerkesztőkkel való (a maga részéről) szívós küzdelemre szocializálódott, vagy ha így jobban tetszik: erre szocializálták.

Ha történetesen egy írása (max. háromezer karakter) azonnali elutasításban részesül, nem nyugszik bele, telefonál, érvel, húz, átír. Volt rá eset nem egyszer, hogy célba ért, eredményesen szívóskodott, vagy egyszerűen csak az történt, hogy a szerkesztő megadta magát. Ha mégsem, a kézirat újabb címen landolt, kezdődött minden elölről. F. Gy. nem ismer rangon aluli megjelenést, komolyan azt hiszi, használ az ügynek rövidebb-hosszabb ópuszaival. Akár írott sajtóban, akár valamilyen internetes portálon látja viszont azokat. Emellett csatlakozik mindenféle liberális, antirasszista, kisebbségvédő felhíváshoz, továbbítja azokat, figyelemmel kíséri sorsukat, s a fejleményekről hűségesen és fáradhatatlanul tájékoztatja kiterjedt baráti-ismerősi klientúráját. Nem hinném, hogy mindenki komolyan veszi, hazudnék, ha most felkért előszó-íróként kijelenteném, minden egyes jelentkezése reveláció számomra, de semmiképpen nem önmutogatás: egy ember ül a számítógép előtt, gondolkodik és amire jut, azt megosztaná mindannyiunkkal. Erről a hosszú című könyvéről sem gondolnám, hogy a halhatatlanságnak szánja, bölcsebb annál. Túl sokat szenvedett ahhoz, hogy különösebben elfogult legyen sajátmagával. Az írás, a mindinkább röghöz kötött közéletiség számára terápia, öngyógyítás, ha úgy tetszik, saját magára szabott mentálpedagógia. Tarts ki, Gyuri, szükségünk van Rád.

Kertész Péter