Előszó

A 19. század első felében európaszerte az összes országokban abszolutisztikus kormányzati rendszer dühöngött. A népek milliói reakciós kormányzati törekvések súlya alatt sínylődtek. A Metternich-rendszer szelleme kerítette hatalmába e vén földrész uralkodóit és kormányait, akik tűzzel-vassal útjába állottak a jelentkező új történelmi osztály, a munkásosztály érvényesülési törekvéseinek. Ezt a fekete korszakot a legféktelenebb elnyomatási törekvések jellemezték. Ilyen viszonyok közepette csak természetes, hogy az egyesülési és gyülekezési jog a nyomdai munkások számára Magyarországon is ismeretlen fogalom volt.

"A cenzúra és hóhér gondoskodott arról - írja néhai Novitzky N. László szaktárs az "Egyesült erővel" című művében -, hogy a szabadabb gondolat és minden, ami a felvilágosítás, a szervezés és öntudatraébresztés színezetével bírt, már csirájában elfojtassék."

Jellemző a cenzúra öldöklő hatására, hogy a mult század első felében Magyarországon mindössze csak 10 ujság jelenhetett meg és ezek is csupán szépirodalommal, vallási vagy tudományos dolgokkal foglalkozhattak.

Az 1848-49-es szabadságharc leveretése után tizennyolc esztendős rémuralom feküdt rá Magyarországra, amely megakasztotta a fejlődés szekerét s teljesen megbénította úgy a gazdasági élet, mint az irodalom, tudomány és művészet vérkeringését is.

Ezek a középkori állapotok 1867-ig tartottak. Ekkor kiegyezés jött létre a Habsburgok és Magyarország között, amely némi enyhülést hozott, az előző viszonyokhoz képest valamivel szabadabb lett a légkör, de ez sem hozta meg teljes egészében a magyar nép számára az egyesülési és gyülekezési jogot, a sajtó korlátlan szabadságát és a szabad szervezkedés lehetőségét.

A Bach-korszak elmúlása után eszmélni kezd az ország közgazdasági és társadalmi élete. Lapok, folyóiratok indulnak, könyvek tömegei jelennek meg a magyar piacon. A dolgozó néposztály is felébred évezredes álmaiból, egyesületekbe, körökbe, szervezetekbe tömörül s megveti alapját a modern munkásmozgalomnak, amelynek hatalmas lökést adott az 1889-ben Párizsban tartott nemzetközi konferencia, amely május 1-ét a világ munkásságának ünnepévé avatta.