Előszó

A nyomdászat az egyedüli iparág, melynek gyakorlásához a kiváló kézi ügyesség mellett sok elméleti ismeretre, és - nem habozom kimondani - bizonyos fokú irodalmi műveltségre van szükség. Mégis lépten-nyomon azt tapasztaljuk, hogy nyomdatulajdonosaink jórésze épen e fontos körülményre van legkevesebb tekintettel a tanonczok felvételénél. Ha egy 2-3 elemi osztályt "végzett" fiú tanoncznak ajánlkozik: felveszik, mert ilyennél képzettebbet csak ritkán kapnak, s nem is törődnek ilyenek keresésével.

Ez az előbb említett mentség aztán részben elhárítja róluk a felelősséget a társadalomra, melynek tagjai között, és ezek sorában gyakran - fájdalom - az iparos családok körében is, bizonyos kicsinyléssel gondolkoznak még az iparos pályáról. A hivatalnoki pálya felé irányítják gyermekeik lépését, a helyett, hogy 2-3 középiskolai osztály elvégzése után ipari pályára adnák őket, melyen, ha nem is vagyonos, de az államnak hasznos polgárai lehetnének.

Ennek csak természetes következménye aztán az, hogy azokból a 2-3 elemi osztályt végzett tanonczokból vajmi ritkán válik ki egy-egy olyan, a melyik szorgalmával, mívelődésre való hajlama követésével nemcsak a pályájához megkívántató gyakorlati ügyességet, hanem a műveltséget is elsajátítsa. Pedig a nyomdászat az az egyedüli iparág, melynél minden különösebb megerőltetés nélkül, munkaközben juthatunk annak birtokába.

S erre nekünk múlhatatlanul szükségünk van. Ha valamely épületnek nincsen, vagy épen rossz alapja van, az vagy összedől, vagy örökké ingadozó lesz. Épen így van ez a nyomdászszal is, a kinek ha nincs iskolából hozott előképzettsége, azaz olyan alapja, melyre a munkaközben szerzendő általános ismeretekből követ-kőre halmozva, lassan fölrakhassa önművelődése építményét, soh' sem lesz az szilárd, hivatásának megfelelő és ennek következtében szakmájában ügyességét sem fejlesztheti annyira, hogy - nem is beszélve az erre hivatott tényezők elismeréséről - legalább biztos és a mennyire a jelen körülmények közt lehetséges, anyagi gondoktól ment életet biztosíthasson magának.

A kik e sajnos körülményt közelről látják és meggyőződésüknek hangot is tudnak adni, soha sem hallgathatják el azt a jótéteményt, melyet az állam és az egyes városok áldozatkészsége áraszt az iparos nemzedékre az iparos tanoncz-iskolák létesítésével és fentartásával, melyek lehetővé teszik, hogy az elemi iskolákból legtöbbször a kényszerítő szegénység által ipari pályára hajtott ifjú nemzedék megszerezhesse a pályájához szükséges mindazon kellékeket, melyek nélkül ma már a legközönségesebb munkás sem boldogulhat.

Úgyde, hogy ez intézmény czélját minden tekintetben elérje, ez intézetekben a tovább fejlesztés okából, hova-tovább s a lehetőség szerint meg kell kezdeni a szakirányú oktatást, azaz az általános ismereteken kivül tanítani kell ez iskolákban a szakismereteket is, mert a mai lázas munkálkodás mellett sem a főnöknek (mester), sem a segédnek nincs arra ideje, hogy a tanonczok oktatásával sokat vesződjék, s aztán nem egy helyen nem is tanulónak, hanem csak egyoldalú, gépies munka űzésére használják a tanonczot.

A szakok szerint történő oktatás mennél gyorsabb kialakulása után kétszeres okunk lesz remélni, hogy hazánk, mely az első ezerévet mint földműveléssel foglalkozó ország fejezte be, a második ezerévet mint hatalmas iparos-állam fogja átküzdeni.

És ezt remélnünk is lehet. Többen vannak már, a kik e lassan haladó kérdés megoldásáért munkálkodnak s törik az e czélhoz vezető utat. Igy itt a mi körünkben, Kolozsvárt, Gámán Zsigmond, keresk. és iparkamarai titkárnak és Kiss Sándor, keresk. akadémiai és alsófokú iparos-tanoncz iskolai igazgatónak ügybuzgó fáradozása hozta létre a kolozsvári nyomdásztanonczok szakiskoláját, melylyel minket, nyomdászokat, soha el nem muló hálára köteleztek.

Ebben az iskolában a szakoktatás vezetését már második éve csekélységemre bizták. Minden erőmmel, de főképen buzgó odaadással igyekszem, hogy az elvállalt kötelezettségeknek megfeleljek. De minél inkább halad az idő, annál inkább erősödik bennem az a tapasztalásból eredő meggyőződés, hogy szak-tankönyv nélkül csak félmunkát végezhetek, mert a tanulásban csak úgy érhet el valaki sikert, ha nemcsak az iskolában, hanem azon kivül is foglalkozik a tárgygyal.

Ez vezetett e tankönyv megírására.

A kellő anyagi erő hiánya és az ennek következtében előállott minél szűkebb térre való tömörítés miatt, ennek is vannak hiányai; de mindemellett nemcsak a tanonczok, hanem az ifjabb, törekvő pályatársak is meríthetnek belőle olyan gyakorlati ismereteket, melyeket a nyomdában vagy az ifjú korát élő magyar szakirodalomból csak hosszú évek múlva szerezhetnének meg.

Ez állítás koczkáztatására nemcsak a pályámon ide s tova negyedszázad alatt szerzett tapasztalásaim, hanem az is feljogosít, hogy könyvemben nem mindig igyekeztem az eredetiségre; sokszor és szívesen vettem a jót, - de csakis a tapasztalásaim által is igazolt jót - szakkönyvekből, szaklapokból. A mig ez egyrészről nekem szolgál megnyugtatásul, hogy csakugyan hasznos dolgokat ismertetek, másrészről bizalmat kelthet azokban is, kik a könyveket nem tartalma, hanem írója szerint szokták megbírálni.

Szükségesnek tartom megemlíteni még azt is, hogy a nyomdászatban használt latin és német eredetű elnevezéseket, a hol csak lehetséges volt, igyekeztem magyarral pótolni, de ott, hol ez a könnyebb megérthetést veszélyeztette volna, meghagytam a megszokott és alkalmasabbal - még ez idő szerint, fájdalom - alig pótolható idegen elnevezést.

Ha e könyvem, melynek megírására magasabb szempontok is ösztönöztek, a szakoktatás ügyét csak egy kis lépéssel is előbbre viszi, fáradozásom elnyerte méltó jutalmát.

Kolozsvárt, 1897. október havában.
RUZICSKA GYULA.